Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Valóban: nem így indult. Évekbe került, mire jól megismertük egymást. Mire lehullt minden álarc, szétfoszlott minden bűvölet.
Úgy érzem, hogy ez az elején nem így volt, tehát kellett valaminek történnie, hogy a helyzet így alakult.
Egyébként sajnos nagyon sokszor kell engednünk, míg úgy érezzük a másik nem teszi ugyanezt. Az az igazság, hogy az egyedüllét, ami nálad is volt éveken keresztül megrögzött szokásokat alakít ki az embernél, mindkét félnél, ami már természetesnek tűnik nekem, de nem úgy a másiknak, ebből is sok nézeteltérés alakulhat ki.
Eleresztettem én ŐT, de mégis: Ő bennem, én meg ŐBENNE élek...
Két ember együttléte a közös megegyezéseken alapulhat. Ahol az egyiknek mindent lehet, mert helyzeti előnye van, a másiknak még megszólalási joga sem, ott nincs értelme a "magunkbanézés" - nek. Ahol az van, hogy vagy elfogadni a helyzetet, vagy mars vissza, ahonnan jöttél: ott szó nincs kompromisszumról.
Előljáróba csak annyit, hogy emlékszem én arra az időszakodra, amikor nem így éreztél.
Az, hogy egy kapcsolat, hogy alakul az idők folyamán, annak okát nem szabad csak az egyik féplben keresni, hanem meg kell vizsgálnunk magunkat is, még pedig alaposan.
Verseid nagyon szépek, de érzőüdik belőle, hogy még mindig nem engedted el a feleségedet Te sem.
Az természetes, hogy gondolunk szeretteinkre, akiket elvesztettünk, de át kell engedni a helyüket azoknak, akikkel élünk.
Vagy, ha ez nem megy, akkor ott az egyedüllét...
"Vagyok, mint minden ember: fenség,
Északfok, titok, idegenség,
Lidérces messze fény, lidérces
Tudom, de úgy érzem lenne egy-két dondolatom, amit a zért nem írok ide le
Csodálatosan szép ez a vers is a maga szomorúságát kifejezve.
KARÁCSONY...
Karácsony?... A Szeretet Ünnepe?...
Társaságban: fojtó egyedüllét;
Ricsajban csendet kérni: merhet - e,
Ki lelkében gyászolja HITVESÉT?...
Halála óta nincs már ünnepem;
Elengedtem ŐT, mert ÉLŐ vagyok,
De hiányát örökké szenvedem,
——— Felsírnak bennem régi dallamok.
Társat kerestem, és találtam is,
Kemény sorsot szánt neki az élet;
Őszinte, becsületes, nem hamis,
——— Férje s lánya sírján gyertyát éget.
De bánata elvette a kedvét,
Kihalt belőle minden érzelem,
Már nem érdekli, ha bármit elvét,
Mint a zsarnok, úgy bánik énvelem.
Szelídségre én hiába várok,
Őszerinte az már a gyengeség,
Neki az átjárhatatlan árok,
Oly pokoltűz, mely soha el nem ég.
Cirógatás nem az ő jellege;
Erre hiába vágyik a férfi;
Szája kemény szavakkal van tele,
Szerető társát egyre csak sérti.
Szeretem őt!... de egy jó szava sincs,
Mással szelíd, kedves, de nem velem,
Nem kér, szava parancs, súlyos bilincs;
Régen lázadtam... ——— Már ezt sem teszem.
Szeretem őt... de szívem magányos,
Mint búvópatak, olyan a lelkem:
Idővel, folyópartot alámos,
És a mélyben más utakra leltem.
Ábránd - barlangban tisztavízű tó,
Nem sejti senki: míly csodás e hely;
Álmokra szomjazónak iható:
Áldott varázsitalt rejt a kehely.
Érzelmeimre választ nem kapok,
Kősziklát mos minden szelíd szavam,
Ezért lelkemre várfalat rakok,
„Berendezem magányom” önmagam.
Bánat - várban a hajnal nem dereng,
Szívet - leket megfojt a szürkeség,
Ábránd szelleme sír körül kereng,
Fájó magányának nincs vége még...
(F.G.)
Látom, megint nem jön senki.
Ha mégis: legyen szép napotok...
Szia!
Kijelölöd, Ctrl+ C egyszerre és utána ahova akarod Ctrl +V egyszerre
Bocsánat!
csak a vers első két sorát szerettem volna idézni, de ezek szerint meg kell tanulnom, hogyan is kell
Nagyon szép verset tettél fel, valóban "Szomorúan" - szomorúat!
megríkattál
(Müller Péter)
Ritkák manapság a jó kapcsolatok. Félünk tőle. Vagy én - vagy te. Rendszerint mindketten félünk, (...) főleg azért, mert saját magunk előtt is kiderül, mi az, amit nem óhajtunk, és nem merünk megpillantani magunkban. A jó párkapcsolathoz bátorság kell. Nyíltság. Nyitni pedig csak az mer, aki nem fél meglátni önmagában mindazt, amit nem szeret, és nem fél kiadni másnak a "titkos kódjait. " Ezt csak azzal tudod megtenni, aki szeret téged. Vagyis tudod, hogy jót akar neked.
Müller Péter
Üdv mindnekinek, aki a napokban erre járt.
Jó látni, hogy van azért, aki rátalál erre a topicra is, amit nagyon jó lenne egy picit életre kelteni.
Ma 11 éve maradtam egyedül én is, ami még most is rossz nagyon, de... azt tartom, hogy előre kell nézni és nem szabad csak a rosszon rágódni, mert attól nem változik sajnos meg semmi.
Tudom, hogy már többször volt feltéve, de most szükségét érzem újból:
Ady Endre
Őrizem a szemedMár vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Bocsi, ha beszólok...
Ez nagyon-nagyon szomorú vers!!! De tudom, Te vidám vagy! Lehet, hogy "elfogyott"???
Nem lehet semmi áron csak egy kicsit vidámabban??? Azért azt tudnod kell, vannak emberek, akiknek fontos némi útmutatásod, segítőkészséged, ha visszaadni nem is tud sokat. Csak némi biztatást.
SZOMORÚAN...
Ketten is lehet egyedül lenni,
Belső magányt nem viszi el semmi.
Velem vagy, de oly távol, mint az ŰR,
Nem szeret szíved engem, de megtűr...
Jól tudom: csak tiéd az otthonod,
És elfelejtenem ezt nem hagyod,
De hajléktalan magam sem vagyok,
Bár házam, úgy mint tiéd, nem ragyog.
Ám ott élhetek, békén, egyedül,
Akkor is, ha mindenki menekül,
Nem kell tűnnöm, ha nyaralni jönnek,
——— Magam vagyok, ——— meg a belső könnyek.
Ez nem boldogság, érzem, és tudom,
Lassú baktatás, régi, bús uton,
——— Elporladt, kinek a MINDEN voltam,
Követem hát, végre, szépen, halkan.
Reméltem: első leszek a sorban,
——— Utolsó vagyok: meggyőztek gyorsan;
Én csak a „futottak még” - közt vagyok,
És reám nem várnak már szebb napok.
(F.G.)
Sziasztok!
Csak benéztem és megragadott egy pár mondat, amit itt olvastam.
Szomorúság és élettapasztalat áradt belőle.
Nem tudom, ki mennyi idős, de megjártam a magam poklát többszörösen én is. Az az élettapasztalatom, hogy nincs olyan rossz, aminél nem jöhet rosszabb, mégsem szabad feladni!
Nehogy elhaljon ez a topik!
Írjatok!
Gyertek!
Szomorú az idő, ne hagyjátok, hogy eluralkodjon rajtatok!
Legalább itt beszélgessünk!
Szervusztok!
".... Az ember páncélfalakat kénytelen magaköré építeni; ha már a jó nem jön be, de legalább a rosszat is kívülrekeszti...
"... A élet fárasztó, és alapanyaga a szomorúság...."
Pedig nem ilyen voltam. "
Nem tudok idézni - még - itt az nlc-n, de majd belejövök, ezért bemásoltam ezeket a szavakat, gondolatokat. Nagyon illenek rám is.
nagy Úr a magány... keresem a kiutat belőle
remélem megtalálom
jó lenne nagyon.
Nagyon régen nem jártam az nlc-n, évek óta rossz volt a gépem, ha bejöttem folyton lefagyott, de most "megjavult" - és szeretnék megint valahova tartozni, ahova befogadnak, de látom ez a fórum már nem nagyon működik. Ez az én formám!
Ez a kezdetleges rendszer lehagyta a kép címét:
"...Apuci, gyere már!..."
Jó neked...
Nagyon érzem az elmúlt éveket, ahogy egyre kevesebbet bírok már elvégezni, ahogy egyre érzékenyebbé válok minden fájó megjegyzésre...
Ez az öregedés. Hja: 80 éves elmúltam, sohse gondoltam, hogy megélek ennyit, amennyi nyavalygásom volt - van.
Szeretetet csak pici cicuskámtól kaphatok, akit kényeztetgetek is, nagyon...
De legtöbbnyire, ő is a maga útjait járja...
" Senki nem tudja: csöndem mélyén milyen jajok égnek!..."
Érdekes, nem érzem magamban a változást, csupán az idő múlását, hiszen 10 év mégis csak 10 év...
Hová jutottunk azóta...
Az időjárásunk gyökerében változott, és, sajnos, az életkörülmnényeink rákényszerítenek a belső változásra is...
.... Az ember páncélfalakat kénytelen magaköré építeni; ha már a jó nem jön be, de legalább a rosszat is kívülrekeszti...
"... A élet fárasztó, és alapanyaga a szomorúság...."
Pedig nem ilyen voltam.
Vigyázz nagyon egészségdre; mindenre emlékszem ám, abból az időből is!...
De:
"tempora mutantur, et nos mutamur in illis..."
Az idők változnak, és mi is változunk, velük együtt...