Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vers HAJNALHOZ
Torolt_felhasznalo_217675
Létrehozva: 2003. május 5. 11:14
wander - HAJNAL
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Lobognak a fák a szelekben,
a réteken át idejön,
két nagy szeme ég, haja lebben,
az én szeretőm, szeretőm.
A nap aranyos karikája
sugaraz rá nagy sisakot,
karját kinyújtva a tájba,
mint hajnali fáklya, lobog.
Lesem, idejössz, ideérsz-e,
a fák közt, rajz a vizen
cikázik az árnya, a lépte,
hogy sajdul és fáj a szívem!
Ne siess, ne siess, de szeretlek!
tudod-e, hova érsz, te leány?
itt zúgnak estente a vermek,
itt hullik a fűzfa reám.
A sípjaim is szomorúak,
az ünneplőm fekete,
ősszel madarak raja krúgat
és csontos a férfi keze.
Csak a fejsze villog a vállon,
a melledet hó födi el
és nappal oly nagy a magányom,
hogy estére nem bírom el:
gyere már, gyere már, ideérsz-e?
sugaras kicsi énekesem,
kapaszkodj nyírfa-levélbe,
azon érsz ide szélsebesen!
Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd,
tiéd a sóm, kanalam,
mezítlen kell idejönnöd,
hogy rádadjam, ami van.
Rádadjam ruhául a tájat,
s a bíbor nagy hegyeket,
el kell, hogy bírja a vállad,
mindent, amit szeretek:
örökké hordjad a házam,
csiga fel, csiga le, ez az út,
és én adok néked majd három
szívet, falevél-alakút.
Szeretlek, jobban a szélnél,
mi öleli hosszan a fát,
szeretlek, mintha Te élnél
helyettem egy életen át.
AZ ÉLET HIMNUSZA
"Az élet egyetlen-ezért vedd komolyan.
Az élet szépség -csodáld meg.
Az élet boldogság -ízleld.
Az élet álom -tedd valósággá.
Az élet kihívás -fogadd el.
Az élet kötelesség -teljesísd.
Az élet játék -játszd.
Az élet érték - vigyázz rá.
Az élet vagyon -használd jól.
Az élet szeretet - add át magad.
Az élet titok -fejtsd meg.
Az élet ígéret -teljesísd.
Az élet szomorúság - győzd le.
Az élet dal - énekeld.
Az élet küzdelem -harcold meg.
Az élet kaland -vállald.
Az élet jutalom -érdemeld ki.
AZ ÉLET ÉLET ---ÉLJED!!!"
TERÉZ ANYA
Reményik Sándor: Viszontlátásra
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha azután sem - talán egy év múlva.
S ha még akkor sem - hát ezer év múlva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a Hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis.
Nagy István Attila
Magaddal viszed
Felemelem a kezem,
mintha végső búcsút intenék,
mert nem jössz vissza soha már.
Álldogálok az úton,
torkomat sírás szorítja.
Fejedet se fordítod,
csak lépegetsz a horizont felé,
mint aki végre megszabadult.
Pedig nagy terhet cipelsz:
magaddal viszed
a jövőmet.
jó meleg tenyérből hideg földre estem.
Hideg földre estem, nyitott szemmel, ébren,
bitang jószág lettem, látom, tudom, érzem.
Mikor földre estem, bár meghaltam volna,
önnönmagamnak is bár elvesztem volna!
Távolodni léptét így hallgatom, élve,
fájdalmam ragyog csak körülsötét éjbe.
Nagyon nehéz voltam? terhes úti járom,
azért hagyott engem ismeretlen tájon?
Vagy nagyon is könnyű? nem érezte súlyom,
s úgy ejtett el engem véletlen az úton?
Ha visszafordulna, még visszatalálna,
még senki se lépett a lába nyomába.
De messze van az már, nem keres az engem.
Ragyog a fájdalmam. Ki talál meg engem?
Juhász Gyula
ANNA ÖRÖK
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Filip Tamás
ELMARADT TALÁLKOZÁS
Fellini-hajó a horizonton,
mint úszó város, akkora,
pedig a szívünkben horgonyoz.
Egy csónakot küld a part felé,
de a tölcsérből zúgva száll
a hang: "Ne köss ki, fordulj
vissza gyorsan, itt járvány
dühöng, s a vesztegzár az úr!",
s a dereglye ijedten visszafordul.
A part szegényebb lett
egy találkozással, ám a hajón
hálából játszani kezd a bigband,
és hajókürt hangja mellett
a szívünkből fölszedik a horgonyt.
Ki adta - ki kapta...
Hold adta fény,
Éjszaka ne félj.
Ég adta Csillagok,
A szem így ragyog.
Föld adta kenyér,
Búza Naptól megér.
Szél adta felhő,
Így jön az eső.
Isten adta életed,
Megőrzi lelkedet.
Óra adta perc,
A Pillanat nyert.
Szív adta szeretet,
Elhozta a meleget.
Így boldogan nézheted,
Napot, s majd Csillagos Eget.
1971. május 18. / Kántorné Szegedy Gizella /
THÁNDOR MÁRK
EstOly jó az esti órák fénye,
a csillagos égre nézve.
S oly jó a fáradtságnak leple,
mely óvva lep be.
S oly szép a hold iramló árnya,
mely telten sugárzik az éjhomályba,
s a vidáman éneklő lég,
mit oly régóta vártam én.
Köszönt engem az ágy, s a párna,
nyugovóra kéne térni mára,
s ha szemem pillái egymáshoz érnek,
hálaszót éneklek én az éjnek,
megfordulok, s álmodom,
egy másvilágba távozom,
s ha majd helyet cserél a hold, s a nap,
meglátod vidám lesz a holnap.
Somlyó Zoltán
Orgonával
Ez az, amit még akarok:
menni még egy darabon és gyalog.
Nézni a tájat, a füvet,
mikor harmattól csillog, mint az üveg.
És látni, hogy borul a fény
a külvárosi kertek ölén;
s hogy feszíti pilléreit
az összekötő vasúti híd.
A vándort, aki a rozson át
oly görnyedten cipeli magát;
a holdat, amíg a kertek alatt
oly sokatmondóan leszalad...
S este hétkor, a séta után
megsimogatni kis fehér kutyám
és nézni az ablakon át
hogy bólint az orgonaág...
Az ablakot kinyitani
s az orgonával bólintani...
Vándor Attila István
Auróra
Aurora, Hajnal istennője - Éosz.
Hüperión és Theia lánya vagy.
Kinek férje a megcsalt Asztraisz,
szülött magzatod Phoszphórosz
Tithónosz öröklétű lett általad,
halhatatlanságot adtál neki.
Elfeledted az öröktartó ifjúságot,
a végtelen idő őfelette szalad.
Lányi Sarolta
Vers
És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás öröm, remény nekem.
De nem tudod és én sem tudhatom,
Hogy baktató, fakó évek során
Nem únom-é meg majd várásodat?
Nem zúzom-é be gyilkos unalomból
Az aranytükröt, mely az arcod őrzi?
S fanyar, terjengő, gyilkos unalomból
Nem tépem-é ki szálankint hajam,
Reménytelen dühvel a szélbe szórva
Foszlányait a brokátlobogónak?
Köszönöm szépen.:-)
Mostnában ritkán járok erre...
Alan Novak
A SZÍVÁRVÁNYHÍD
Egy híd köti össze a földet az Éggel,
ez a szivárványhíd, mely
csodás színekkel ragyogóan ível
földig érő tarka ívvel.
Innenső oldalán a hídnak
pompázó virágok nyílnak,
friss-zöldek a pázsitos rétek,
üdék a völgyek, dombvidékek,
örök a tavasz, nem esik a hó.
Van bőséggel ennivaló,
mindig lágy-meleg az idő,
a víz is mindig frissítő.
Ha egy kedvencünk kihűl,
erre a szép helyre kerül.
Az agg, megtört állatok
itt lesznek újra fiatalok,
újra épek a megcsonkultak
és egész nap csak játszadoznak.
Az én kutyám is itt lakik,
és nagyon vár már valakit.
Hisz egy hiányzik csak neki:
Nincs itt vele, ki szereti;
hát hancúrozik egész nap,
míg el nem jő a pillanat.
Most hirtelen abbahagyja:
- orra tágul, füle feláll;
lába remeg, szűkül a szempár,
rohanni kezd, megjött a gazdi!-
S hogy megérzett és meglátott,
hozzád rohan a barátod,
csókolgatod újra meg újra,
belenézel hűséges szemébe,
és indultok. Majd elérve
a csodák útjának végére,
a szivárványhídon együtt mentek át
és ez lesz nektek az igazi mennyország.
"Öld meg a csendet,s néha kiabálj!
hagy hallja meg más,
hogy olykor a te szíved is fáj!"
Edda : Érzés
Minden érzés, amit adtál,
Jó volt nekem.
Minden, mi Te voltál,
Jó volt nekem.
Minden szavad,
Megérint, megéget,
Bezár szívembe Téged.
Mindent, amit adtál,
Hűen őrzöm, míg élek.
Mindig újra kezdve kereslek,
Míg el nem érlek.
Minden szavad
Megérint, megéget,
Bezár szívembe Téged
Ref.:
Hol van már a szép világ?
Számodra messze már!
De néha még a magasba vágysz,
S mint hulló kő zuhansz tovább.
De minden út összefut,
Az árnyékból a fény kijut,
De egyszer még gondolj rám, gondolj rám!
szövegíró : Barta Alfonz
Ady Endre: Ha szeretlek …
Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.
Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.
Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, -
Többet ér egy hosszu életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!...
Janus Pannonius
EGY DUNÁNTÚLI MANDULAFÁRÓL
Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?
Boldog névnapot Fruzsina!
BÉKÉS KARÁCSONYT
ÉS
BOLDOG ÚJ ÉVET!
CSILLAGOCSKA!
Újra látok.
Most egy nagyot kiáltok.
Vándor Attila István
Ezüst sirály száll …
Ezüst sirály száll kelet felé,
Gyöngytollán megcsillan a fény.
Mi az? Mi tartja fenn az égen?
Tán egy szikrányi csalfa remény.
Komor sötét takarja szemét,
Nem siklik tova a hajnali égen.
Nyirkos hideg hasítja szét.
Aláhull a fagyos sötét éjben.
Jöjj hajnal, még utószor nekem,
Melengesd a nyíló rózsatövet!
Mögötted leszek, csendben követlek én,
S lecsókolok minden drágakövet.
Lánykaarcodat magammal viszem.
Majd indulok, ha egyszer menni kell.
Úgy tép a belém maró sötét.
Fáj, hogy Krisztina nem felel.
Heinrich Heine
Loreley
Nem értem, a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadúlhatok.
Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs lángsugarasra
gyult alkonypírban áll.
Ott fent ül - ékszere csillog -
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
arany fésűje nyomán.
Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.
A hajósnak a kis ladikban
szive fáj, majd meghasad;
nem le, hol a zátony, a szirt van -
fel néz, fel a csúcsra csak!
Végül ladikot s ladikost a
mélységbe sodorja az ár. . .
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.
Sztevanovity Dusán
Fényév távolság
Lehet számtalan hely
ami szebb és jobb a mi Földünknél
lehet létezik ő is
aki többre képes az embernél
egyszer ismeretlen távolba vágyom
máskor megriaszt egy álom
hogy a hang
hogy a csend
hogy a fény
hogy a tűz
már nem vigyáz e cseppnyi földre
s el kell mennünk mindörökre
fényév távolság
csak hallgotom
csak bámulom
zengő fényország
hogy láss csodát egy életen át
nézem tisztaságát mégsem értem
hallom hangjait
és el nem érem
ott a tenger
itt az én hajóm. .
hát itt ez a hely
amit sokszor boldogan elhagynék
hát itt ez az élet
amit sokszor nem nagyon értünk még
néha könnyebb lenne elmenekülni
tiszta fénybe merülni
de a jel ami szól
de a hang ami hív
még nem mond semmit meddig érek
s lesz-e út hogy visszatérjek
fényév távolság
csak hallgatom
csak bámulom
zengő fényország
hogy láss csodát egy életen át
nézem tisztaságát mégsem értem
hallom hangjait és el nem érem
ott a tenger itt az én hajóm. . .
nekem itt van dolgom
nekem itt vannak álmaim. .