Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Rokkantnyugdíja sok vagyunk
2006-09-30 12:121.
Torolt_felhasznalo_356101
Létrehozva: 2006. szeptember 30. 12:12
Tartsunk össze!
Bűnbakok lettünk, pedig nagy többségünk tényleg beteg! Élősködőknek tartanak, az állam pénzét jogtalanul használóknak, pedig csak nem volt szerencsénk. 1-3 évente bizonyítanunk kell a betegségünket, meg is aláznak sokszor, a közvélemény mégis ügyeskedőknek tart. Talán van olyan is, de biztos, hogy nem az a jellemző!
Ne bántsatok minket! Emlékezzetek! "Mindenkit érhet baleset"
Csak mert valamelyik topikban megint minket szidtak...
Bűnbakok lettünk, pedig nagy többségünk tényleg beteg! Élősködőknek tartanak, az állam pénzét jogtalanul használóknak, pedig csak nem volt szerencsénk. 1-3 évente bizonyítanunk kell a betegségünket, meg is aláznak sokszor, a közvélemény mégis ügyeskedőknek tart. Talán van olyan is, de biztos, hogy nem az a jellemző!
Ne bántsatok minket! Emlékezzetek! "Mindenkit érhet baleset"
Csak mert valamelyik topikban megint minket szidtak...
"nem szándékozom beletespedni a betegségtudatba"
Naon helyesen teszed , a tökegészségesek sem számíthatják ki pontosan egy erkélyről lesodródó virágcserép pályáját , következményét .
"pár ezer ft-ból... "
Háááát............... különbözik az elképzelésünk a luxusról , egy megrögzött dohányos nem fog azonnal kigyógyulni , ahogy leszázalékolják . Szerintem . Minimál alatti nyögdíj esetén bagatellként kezelni néhány ezret , szerintem empátia-hiánynak tűnik , de hát ez magánvélemény , örülök , hogy ilyen összeg Neked sem probléma . Nekem sem , de akadnak bőven , akiknek nem mindegy néhány ezer ide vagy oda .
Jelen körülmények között nem tudom elképzelni, hogy miként fizetik le a kamubetegek a bizottsági orvost, ugyanis egy vadidegenhez megy az ember, akiről nem tudni, hogy lefogadná-e a borítékot, vagy sem.
Rendszerváltáskor még sokan tudtak intézkedni, ha megvolt a kellő helyen lévő ismeretsége némely háziorvosnak. Most viszont a háziorvosnak semmi köze a leszázalékoláshoz... legalábbis az enyém anno nem intézett semmit, mindent magam intéztem. Bementem a Bizottság elé, 3 hét múlva kaptam értesítést a leszázalékolásról.
"bár számommra vékonyan hihető , hogy minimál alatti nyögdíjból , munkanélküli férjjel ilyen vígan netezel , erre telik"
Ha valaki rokkant és elszívnapi 2 doboz cigit és mellette még iszik is, na én azt találom luxusnak. A netezés sztem megoldható pl. a T- online-nál pár ezer ft-ból... ennél sokkal többet költenek sokan káros szenvedélyekre, vagy ehhez hasonló felesleges dolgokra.
Sziasztok!
67%-os rokkant vagyok jelenleg. Az okokat nem részletezem, mert legutóbb az egyik topicban egy "megértő" topictárs ezért nagyon keményen beszólt nekem. Mindezt pusztán azért, mert több topicban leírtam a betegségemmel kapcsolatos infókat és ezért minősíthetetlen hangon le lettem tolva, hogy én itt beszedem a sajnálkozó hozzászólásokat. /Holott én csak biztató szándékkal írtam le a problémáimat, példázva másoknak, hogy az agytumor nem jelenti azt, hogy valaki ennek tudatában le is írja magát/...
Sajnos tapasztalatom az, hogy sokak irigyek mások nyomorára, betegségére, mert ezáltal ők, akik nem kapnak az életben kellő figyelmet, sajnálják a betegektől, akikkel nyilvánvalóan többet foglalkoznak márcsak az állapotukból kifolyólag is. Én nem tudom sajnálni másoktól az effajta plusz törődést, mert inkább sajnálatot és megértést érzek a beteg emberek iránt.
11 évvel ezelőtt műtöttek meg először, utána 9 évig dolgoztam... sokszor túlóráztam is. Aztán 3 évvel ezelőtt kiújult a problémám, az utcán szedtek össze engemet is, azóta itthon vagyok.
Nem adtam senkinek plusz pénzt azért, hogy le legyek százalékolva, mégis megtették. Az SZTK-ba amikor jártam felülvizsgálatra a betegállomány idején, a felülv. orvos havonta berendelt, pedig tudta, hogy folyamatban lévő problémáim vannak. Vittem mindig a friss kórházi zárójelentéseket, el sem olvasták. Szerencsére nem látszom betegnek és törekszem is arra, hogy mielőbb talpraálljak és meggyógyuljak. Jelenleg éppen nyelvtanulással ütöm el az időt, hogy bízva abban, hogy ha jövőre egészségesnek ítélnek, akkor az elhelyezkedési esélyeimet ezzel is növeljem.
42 éves vagyok és nem szándékozom beletespedni a betegségtudatba, mert sokan félreértelmezik, ha valaki r.nyugdíjas.
Köszönhetjük mindezt olyanoknak, akiknek tényleg kutya bajuk és csak pénzért lettek leszázalékolt nyugdíjasok.
Volt már, hogy megkérdezték, akiknak nem volt fogalmuk semmiről, hogy mennyit fizettem ezért, mert nem is gondolták volna, hogy valami bajom van.... /ki vagyok gömbölyödve, vigyorgok mindenen, mint a vadalma... kamaszlányomnak és férjemnek köszönhetően szerencsére sok szeretetet, humort és megbecsülést kapok/.... igyekszem ráhongolódni az ő gondolkodásukra, ezért a humor sokszor előtérben van nálunk. /
'Az ismerősöd kölcsönadhatná a nyelvét'
Szerintem a nyugdíjösszeget törvények szabályozzák , nem nyelv kérdése - esetleg a leszázalékolás , egyeseknek . (NEM Rád gondoltam , azokra , akikről tudom , hogy kamu a "betegségük " , csak így kényelmesebb és el tudták intézni-megfizetni . ) A "bevallott" nyögdíjad túl alacsonynak , minimál alattinak tűnik , bocs , ha kételkedem , az ismerősöm úgy 70 000 körül kap .
Kívánom a Férjednek , h mielőbb találjon munkát - magam hála Istennek nem próbáltam a munkanélküliséget , de a szele bőven megcsapott .
"mindennek nevezhető de megélhetési forrásnak nem."
Bocs , nem értem , miért kellene Neked gondtalanul élni , míg magam lassan sírva kelek fel hajnalonként , ( nem egész egy évig még , de egyre nehezebben viselem   , ráadásul még dolgozni is tudnál , a rokkantnyugdíj csak amolyan "biztos fix " .
Nem sajnálom Tőled a munkát , állítólag ezirányba fog indulni az új nyugdíjtörvény is , ami a rehabilitációt , leszázalékolást illeti .
Ha valamivel megbántottalak volna , elnézést kérek , bár számommra vékonyan hihető , hogy minimál alatti nyögdíjból , munkanélküli férjjel ilyen vígan netezel , erre telik , lehet , nercbundára nem . Az nekem sincs , bár ha az volna a leghőbb vágyam , akár meg is vehetném , számomra viszont fontosabbak a felnőtt gyerekem szükségletei .
A gyerekednek mielőbbi gyógyulást kívánok , hihetetlen ereje van a fiatalságnak , a természetnek , remélem , mielőbb elfelejtheti a betegségét .
A lényeg mindig az, hogy a durva megjegyzésekkel a normálisokat bántják és nem az egyébként kisebbségben levő barmokat.
Biztos vagy abban, hogy a "barmok" kisebbségben vannak?
És talán azért is jegyzi meg az ember a rossza tapasztalatokat, mert éppen a kisebbség van többségben?
Úgy gondolom, hogy akik ténylegesen rokkantak, na ők a kisebbség. A rendszerváltás környékén tudod, hogy hányan lefizettek orvosokat, hogy leszázalékolják? És pont azt mondom, hogy ezt nektek az igazán rászorulóknak is látnotok kellene, és ezeket az embereket kirekeszteni magatok közül, hiszen minél több a "rokkantnyugdíjas" annál kevesebb jut az igazán rászorulóknak.
És igen, az életem során sok rokkantnyugdíjassal találkoztam. Volt olyan, aki tényleg rokkant, de olyan követelző stílussal, hogy akkor sem adnék neki egy pohár vízet sem, ha ezért elkárhoznék. És vannak olyanok a környezetemben, akik tök jól érzik magukat leszázálékolva. 1-2 évente összerak egy kis borítékot és megy a felülvizsgálatra. És van olyan rokkant is a környezetemben (lásd a lentit), akitől a még egészsées emberek is tanulhatnának egy kis emberséget.
Tessék mondani, az 50, 67, 100 %-os egészségkárosodás valóban normálisnak tekinthető? Valóban semmilyen megkülönböztetés nem várható el egy ilyen károsodás következtében?
Légyszíves próbáld meg most az egyszer az egész mondanivalómat egyben elolvasni és értelmezni. OK?
Egyébként meg igen, azt a nézetet vallom, hogy egy egészségkárosodott ember is próbáljon meg a körülményeihez mérten EMBER módjára élni. És igen, ez nem azt jelenti, hogy ne keljen őt támogatni (anyagilag, eü-ben stb.), hanem legyen ember!!!! Legyen olyan ember, aki nem elvárja, hogy segítsenek neki, hanem esetleg megköszöni a segítséget. Lásd. a lenti példáimat.
Sziasztok!
Gyertek ide , itt LEHET ALKUDNI:
http://www.vatera.hu/listings/index.php?pt=3&us=angiele&
Parfümök is vannak, most akciós 2900 ft-os áron!
Akinek kell, listát küldök!!!
Minden hétvégén újítás!
"rosszul esett: "Elmehettek a búsba " kijelentésed."
Elnézést , kimaradt a mondatból a "tisztelet a kivételnek " , nyilván vannak valóban beteg emberek , erre a szolidaritással utaltam is . Túl sok azonban a "rokkant " , ( Balogh Lajos példájával utaltam erre ) . Bocs , nem a valóban segítségre szorulókra gondoltam .
Sziasztok!
36 évesen sajnos már 3 éve a rokkantnyugdíjasok életét élem.
Rettenetesen szégyellem, ismerőseim közül kevesen tudják, hogy 67%-os vagyok.Szerencsére van munkahelyem,így el tudom tartani gyerekemet.
Én lennék a legboldogabb, ha nem "élősködnék" a "normális" emberek nyakán, de megpróbálom magamból kihozni , amit és amennyit lehet.
Tudom, hogy ezeket a sorokat a hasonló cipőben járók olvassák, de kikivánkozik belőlem:
Aki ezt tőlünk irigyli (hatalmas összeg!), próbálja ki:szeptemberben kétszer vitt a mentő utcáról a kórházba,úgy néz ki, szívműtét előtt állok, és nem tudom mi lesz addig a lányommal
SZép napot kívánok!
akkor éppen az én lánykámmal egyidős a tied ő is 13 éves, nem könnyű velük, legalább is nekem nem, mindig jönne-menne, a tanulás nincs igazán az inyére! A tieid jól tanulnak?
Ezeket a fájdalmakat tudod valamivel csillapítani, mitől jönnek elő, ill. mikor vannak nagyobb fájdalmaid? terhelés, időjárás?
mivel csak 38 éves vagyok.
Úristen!!Ez ám a szakirodalom,ehhez képest én csak egyszerűen zizis vagyok,minden cifraság mentesen .Bocs de ezt nem tudtam kihagyni.Tudom hogy az ember mindent felkutat a betegségével kapcsolatban,én is így vagyok a lányom betegségével,amennyire lehet mindennek utánajárok,de az ő betegségét még a szakirodalom is elintézi kb 3 mondattal.
Nálunk sárga
Ez a betegségem:
1:50 000 születésből.
Ok
Az FRDA gén mutációja a 9-es kromoszóma q 13 lókuszán. A mutáció a GAA nukleotidok ismétlődésében rejlik. Normál állapotban a GAA kevesebb mint 30-szor ismétlődik, míg patológiás állapotban 60-szor, vagy akár 1000-szer is.
A mitokondriális vas anyagcsere-zavarát okozó frataxin-szintnövekedést eredményez a mutáció. Az idegek és az izmok membránjai is érintettek.
Leírás
Neurológiai tünetek
Egyensúlyzavar, mozgáskoordinációs nehézségek, beszédképesség csökkenése és a reflexek visszaszorulása jellemzik. Hallásvesztés is bekövetkezhet.
Csont- és porcrendszer tünetei
A lábboltozat elváltozásai és jelentős gerincferdülés (scoliosis).
Az első tünetek megjelenése után kb. 5 évvel a beteg már tolószékhez kötött.
Szervi tünetek
4-5 évvel a neurológiai tünetek után szívizomzavarok, melyek az esetek többségében a halálért is felelősek.
5-ből 1 esetben diabetes (cukorbetegség)
SZOVAL AKKOR GYOGYULUNK EGYÜTT
Szia bety!
Miért pont sárga
Nálunk csak fekete van!!!!
Majd a jó sárga főld engem is meggyogyit!
Ez egy jó kis topic lessz!
Mégegyszer elolvastam amit írtál!!!
8 hónap miatt így elbántak veled????
De szemetek!!!
Szia !!
Hol laksz ?Melyik városban?Ha nem akarod kiírni,írd meg priviben.Majd megírom miért érdekel.
Egyébként ez nagyon érdekes,akivel találkozom és kérdezi hol dolgozom,ha azt mondom hogy rokkantnyugdíjas vagyok nagyon furcsán néznek rám,énrajtam külsőleg nem látszik a nyavajám,de az azért van,és egy darabig próbáltam magyarázni,de úgy gondolom nem tartozik másra főleg ha a sok kétkedő pillantásokat látom.