Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
World News
2003-05-24 20:361.
Torolt_felhasznalo_534787
Létrehozva: 2003. május 24. 20:36
Sziasztok!
Ez a topic azzal a szándékkal indul, hogy a napi világ-politikai eseményeket Mindenki (!) számára elérhetővé, érthetővé, általunk beszélhetővé és talán követhetővé tegyük!
Arra gondoltam, mivel ilyen topic még nincs, (bár ha jól emlékszem már volt kísérlet) és annyi ország képviselteti magát Veletek az nlc-n, hogy izgalmas lenne, ha mindenki az általa olvasott országos napilap címoldalán szereplő híreket, mely fontos és mindenki számára érdekes, megosztaná Velünk! Vagy az országos TV csatornák napi világhíreivel kapcsolatos eseményeket megbeszélnénk!
Mivel ezek világpolitikai események mindenki hozzá tud szólni!
Minden személyeskedés, politikai hovatartozás és egyéb előítélet nélküli beszélgetéseket gondoltam, hiszen mindenki olvas újságot, néz TV-t, van véleménye és a politika igen is fontos!
Ami nem zárja ki, hogy más izgalmas egyéb világra szóló eseményekről is szívesen olvasunk, legyen az sport vagy film!
Szóval remélem egy klassz topic indul és szívesen beszélgetünk majd egymással! :)
Ez a topic azzal a szándékkal indul, hogy a napi világ-politikai eseményeket Mindenki (!) számára elérhetővé, érthetővé, általunk beszélhetővé és talán követhetővé tegyük!
Arra gondoltam, mivel ilyen topic még nincs, (bár ha jól emlékszem már volt kísérlet) és annyi ország képviselteti magát Veletek az nlc-n, hogy izgalmas lenne, ha mindenki az általa olvasott országos napilap címoldalán szereplő híreket, mely fontos és mindenki számára érdekes, megosztaná Velünk! Vagy az országos TV csatornák napi világhíreivel kapcsolatos eseményeket megbeszélnénk!
Mivel ezek világpolitikai események mindenki hozzá tud szólni!
Minden személyeskedés, politikai hovatartozás és egyéb előítélet nélküli beszélgetéseket gondoltam, hiszen mindenki olvas újságot, néz TV-t, van véleménye és a politika igen is fontos!
Ami nem zárja ki, hogy más izgalmas egyéb világra szóló eseményekről is szívesen olvasunk, legyen az sport vagy film!
Szóval remélem egy klassz topic indul és szívesen beszélgetünk majd egymással! :)
"./....nem Rolls Royce, csak Cadillac......"
De Magyarorszagony a santa cigany egyszemu lova huzza a szekeret........
Hat, kerlek, megneztem annak a "mask"-os biciklistanak a ke'pe't----az nem volt egy "regulation-mask".
Ha felvette volna azokat amiket mi ma a kertekben viselunk amikor permetezunk--vagy egy korhazi "mask"-ot akkor semmi baj sem lett volna.
De ez a hulye egy valamilyen fekete kotott zoknit tett az arcara, es ugy nezett ki mint egy terrorista.
Oszinten szolva, szerencseje, hogy nem dugtak be a dutyiba.
Persze, a COACH-nak a hibaja az egeszs--- csupa hulyek....
Valahogy nem birom elhinni amit irtal, hogy a magankorhaz-idea egy
"halvaszuletett dolog"---
hiszen ha csak ezt hirdetest megnezed a web-en lathatod, mar milyen sokan hirdetnek.
http://www.hungarocenter.com/eges zseg/maganklinika_bp/
szerintem, azok a regi "szoci" dolgok doglenek meg egymas utan.
Semmi sincs "ingyen" a mai vilagban.
megerkezett Beijingbe az elso USA olypicon csapat....mask=al az arcukon.
es elnezest kertek....
a tv-ben megkerdeztek a nezoket, hogy szerintuk kellett volna e elnezest kerni?
allitolag a levego 5x szennyezetebb mint barhol....suru mintha kod lenne. Es ugye egy olimpikonnak az oxygen nagyon fontos hogy jol tudjon teljesiteni.
mellesleg mutattak az utcan vannak akik (kinaiak) gyalog vannak akik biciglin ulnek, es bizony mask van rajtuk!
talking about environment safety!!!!!!!!!!!!!
and going GREEN!!!!!!
Köszönöm!
Minden angolnyelvű bennünket érinthető hírt szívesen veszek. Angol újságokat lassabban olvasom, időm már nem igazán jut a keresgélésre.
A Skype-ot szeretem, mert ott jó kis nemzetközi társaságokat találtam.
Ott nem Mo. és a politkája van a porondon.
A 36057-es hozzászólást Te magad hoztad.
Gondolod, hogy a kijátszott adófizető emberkék összefogás nélkül bármit is elérhetnek.
Az egri kórház az összefogás jó példáját mutatja. Ez egyébként nincs az országban. Viszont Gyurcsány-Orbán megosztottság és a jó magyar kaparj kurta az van.
sajnalom, de ilyesmit hallok vagy olvasok----akkor csak arra kell gondolnom, hogy:
nem tudja'k a hulye emberek, hogy "olcso husnak hig a leve"????
Az eletben azt kapjatok, amiert hajlandok vagytok fizetni, emberkék!!!!
Sunday 4:27AM
by Moshe Yudkowsky in News
Last week’s arrest in Hungary of a staffer for Senator Hillary Clinton has exposed severe privacy violations by VoIP provider Skype as well as the US National Security Agency. This according to accusations by the Hungarian police and the European Union.
The suspect, who recently left the US National Security Agency to join Clinton’s Presidential campaign, was arrested on an unrelated charge. An examination of the suspect’s briefcase revealed transcripts of a conversation between Laszlo Bene, the head of the Hungarian police, and Stefan Feller, head of the police in Brussels. According to Hungarian police, the suspect confessed that he had eavesdropped on the conversation — not by using a "bug," but by turning on a microphone on the desk of Bene’s computer. Hungarian police refused to answer questions about the suspect’s identify or the staffer’s position within the Clinton Presidential campaign. Police in Brussels, sensitive to a series of recent police scandals, issued only a brief statement that they were investigating a possible privacy violation.
Sources in the Hungarian police department revealed that the background traffic associated with running Skype on a personal computer provides an ideal method to hide the transfer of data from an individual’s computer without the owner’s knowledge or consent. Skype can "turn on a computer’s microphone on command," said a highly-placed source, "and no one will be the wiser." The data are routed to servers that use speech recognition to look for suspicious phrases. Furthermore, algorithms can use the sound of keyclicks to guess at which keys are being struck, which allows anyone listening to determine now only what is being said but what is being typed.
The European Commission has opened an investigation. "The suspect worked at the US National Security Agency, where he learned of an agreement between Skype and Echelon to enable a ’spy’ mode on all Skype products," said Alain Brun, head of data protection at the European Commission. "He used that capability to commit a serious crime. Skype is a European company, not an American one, and we intend to investigate their potential culpability in this matter very thoroughly."
Financial analysts believe that a Skype-NSA could explain Skype’s business model. "Outside payments by government agencies would explain how Skype can hope to make a profit," said an anonymous source at Dean Witter. "Otherwise the purchase of Skype by eBay still doesn’t make sense
Nálunk a kórház magánosítása halva született ötlet.
Ezt a riportot hallgassátok meg, melyben az egy hölgy nagyon röviden és velősen a lényeget így fogalmazza meg: "Ahová még magábefektetők, multik betették a lábukat ott nagyon sok jóra nem számíthatunk. - Ez a gyakorlat
http://real1.radio.hu/kossuth/
2008-08-06
Hangtár
12:43 óra
Március óta megy a cirkusz az egri kórház magánosítása körül...
Tény, hogy az egészségügyet évtizedek óta totál deficitesen működtetik. A gazdasági helyzetet a korábbi angolnyelvű cikk jól leírja. Reformokra van szükség. Az nem fogadható el, hogy boldogot, boldogtalan mindenféle ingyenes orvosi ellátásban kell részesíteni alanyi jogo, viszont fizetn, adózni rendszeresen a munkaképesek közül a lakosság töredéke képes. A hátulütő viszont ott van, hogy nem munkahelyek létesülnek. A meglévőket eladták s eladják multiknak s mindenféle lecsúszott nyugati söpredéknek/szerencsevadásznak (ez utóbbi a 90-es években igen gyakran előfordult, saját is volt s van belőlük bőven, azóta megszedték magukat a legéletképesebb helyiek s beépültek a gépezetbe).
Kedves Houston, ez a felvétel a híres "Öszödi beszéd", nem szeretnék pontatlan lenni, a körülményeket nem kísértem annyira figyelemmel, azóta számos írás született s a rádióban is hosszasan taglalták. Minden oldalról és azóta is sok minden történt.
Egy Balatönöszödön megrendezett frakcióülésen hangzott el, ami nem indult nagy jelentőségűnek.
Magyarországon igencsak dzsumbujpolitika zajlik. Mindenki kavar mindenhol, aztán lesz belőle kiszolgál, megszolgál, rászolgál....
Tedd be a GUGLI-ba /Google/ a Balatonöszöd, Gyurcsány szavakat, aztán válogathatsz.
Ennél találtam egy jó kis táblázatot
http://reakcio.blog.hu/tags/balaton%C5%91sz%C3%B6d?t ags=balaton%C5%91sz%C3%B6d
Most már értem /címmel lent/
mar jo par eve tortent, de eppen latogatoban otthon voltam, mikor az alfoldi konzervgyarat adtak el. (ha jol emlekszem Kecskemeten volt)
azutan hogy el lett adva, megjelentek a nemet kamionok (mert hogy ok vettek meg) es le akartak szerelni a gyarat.
Az emberek elo lancot alkottak korbe a gyar korul ami tobb utca block volt alltak egymas kezet fogva, tiltakozasul hogy ne vegyek el a munkajukat.
A tv, radio egyfolytaban errol beszelt.
Aztan megallapitottak, hogy igen is "hivatalos" volt a szerzodes, minden rendben, joguk van AZT CSINALNI AMIT AKARNAK A GYARRAL.
igy aztan szepen lebontottak!!!!
nem tudom hany ember maradt munkanelkul, csak ugy kapasbol!
meg azt sem hogy a penzzel mi lett amit a nemetek kifizettek. de hogy nem az allam kasszaba ment az majdnem hogy tuti!
ahogy leirtad, itt teljesen mas.
De dolgoztam Califban is korhazban, az is ugy mukodott mint a texasi. Ilyen hogy adott osztaly orvos nincs.
olyan hogy az ambulancian "csucsul" olyan sincs, mert altalaban rettenetesen elfoglaltak az ambulanciak (gondolom ugyan az mint az emergency nalunk)
persze, akiknek nincs biztositasuk azok is ide jarnak, mert itt muszaly kezelni oket. Aztan majd vagy fizet, vagy nem.
en egy kulvarosnak mondhato reszen lakom es ugy kapasbol 4 korhazrol tudok, nem emlitve a rehab centereket.
Houstonrol nem is beszelek, hiszen sajat "medical center"unk van, ami varos a varosban. tobb mint 50,000 ember dolgozik benne. A nappal dolgozok pl nem is parkolhatnak a tobb emeletes parkoloban sem, mert kell a latogatoknak, kulon resz van ahol minden korhaz minden alkalmazottja parkol, es 5 percenkent kisbuszok jonnek, amik minden korhaznal megallnak....
szoval ez egy mas vilag, mint amit te leirtal!
Aztan van a varosi korhaz (Los Angelesben is igy van) ahol az orvos kepzes is megy, no ez aztan bolondok haza!
ott orvos orvos hatan... plusz a tobbi...erdekes az tuti.
tudtam errol a beszedrol, de nem igazan hallottam meg igy elojetol vegig. volt egy par dolog ami beszed kozben eszembe jutott, kerdes.
pl.
hol is hangzott ez el, es kik vannak korulotte?
mi volt az alkalom amivel kapcsolatban ez a beszed felmerult, majd elhangzott?
akik jelen voltak, azok kozul vette fel valaki TITOKBAN? vagy tudott Gyurcsany rola hogy felveszik??????
amikor elokerult, hogy kerult elo es tudta az orszag ki vette fel?
az az ember aki felvette, az Gyurcsany embere volt?
amikor elojott, hol jatszottak le eloszor?
mi volt Gyurcsany velemenye amikor eloszor elhangzott a nagykozonseg elott?
es meg volna egy par....
de meg csak annyit kerdeznek, hogy mindig ilyen "szep magyar beszedet" gyakorol, vagy csak amikor a "baratai" kozott van?
es ha a baratai kozott volt...vagy legalabb is azt hitte, tudta hogy arulo is van kozottuk?
mert azert az is a pakliban van! hogy arulo-arulok veszik korul.
Es meg csak annyit: Orban beismerte valaha hogy hazudott? vagy o SOSEM !
Remélem ezen nem csodálkoztok ha ezt meghallgatjátok, de végig ám!
http://uk.youtube.com/watch?v=SQkl87o1JfE&feature=related
a problemad az, hogy MEGINT ELKEZDTEL SZEMELYESKEDNI...
nem sokaig birtad ki hogy ne!
honnan veszed hogy en NEGATIVON GONDOLKODOM????????
ez csak a TE velemenyed!
ami nem sok vizet zavar, miutan igazan nem is ismersz!!!!
szerencsere nalunk meg nincs UNION!
mind maffia vezer!
puhhhhhhhhhhh
Kaiser is one of the weakest in the USA health care!
jaj de aranyos vagy!
en meg unom a kritizalasod!!!!!
tudtommal szabad orszagban elek, azt mondok ,irok amit akarok...akarcsak TE!
A SZAK-munkasoknak Amerikaban "skilled workers" a nevuk
"UNskilled csak az ujjonan bejott emigransok, Mexicobol, es mas 3d world orszagokbol. De egy UNION-ba be sem kerulsz, ha nem vagy SKILLED!!
Houston,----unom mar a negativ gondolkodasodat--
sorry,
I had enough of this.
Szerencsere, ahol mi lakunk me'g le'tezik a KAISER!!!!