Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A harisnya, a csábítás esz

sophiee77
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.

Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.

Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
  1. Torolt_felhasznalo_514946
    Torolt_felhasznalo_514946
    2007. február 12. 21:51201.
    Erre a kérdésedre véletlenül én is tudok választ adni. Az ex-kedvesemnek vettem úgy egy éve ilyen pamut combfixet zöld színben a calzedoniaban. Nekem azt mondta az eladó lány, hogy érdemes alávenni egy matt (tehát nem üvegszálas) harisnyanadrágot, és azon megtapad, nem fog csúszkálni. A barátnőmnek bejött ez a jótanács.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. február 12. 20:15200.

    köszi a bíztató szavakat túl vékonynak tartom a lábamat, bár mások szerint annyira nem vészes a helyzet, azért félve veszek fel olyan harisnyát, ami karcsúsít. kockásból van világosbarna harim is, az nagyon bejön 

    nézegettem ma egy kicsit a calzedoniában, nagyon szép darabok vannak de nem vettem semmit 

    azt tudja valaki, hogy az olyan combfixet, ami vastag, kötött hogy lehet úgy hordani, hogy ne csússzon le? mert ugye abban nincsen belül szilikoncsík, viszont nem is lehet hozzá harisnyatartót felvenni, nem olyan. tudjátok melyikre gondolok, tele van vele a calzedonia 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_514946 (199)
    2007-02-11  20:39
  3. Torolt_felhasznalo_514946
    Torolt_felhasznalo_514946
    2007. február 11. 20:39199.
    Azt nem tudom, hogy a kockás harisnya vékonyítja avagy vastagítja-e a lábad, de szerintem nagyon jól áll neked, ezt így akár látatlanban is megállapíthatom.  Mintás harisnyát eleve jó választásnak tartom.  Hord csak bátran!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2007. február 11. 18:43198.
    nem a kocka,hanem a sötét szín vékonyít. ezért se hordok fekete harisnyát. ez a sötétbarna csizmában még éppen elmegy, de félcipőhöz már nem venném fel. a hátulvarrásos harisnya nagyon tetszik, de hát az is karcsúsít sajnos tudom, reménytelen eset vagyok
    előzmény:
    sophiee77 (196)
    2007-02-09  17:57
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. február 9. 22:49197.

    Sophiee!

    www.harisnyadiszkont.hu  azt hiszem van üzletük is. 

    előzmény:
    sophiee77 (196)
    2007-02-09  17:57
  6. 2007. február 9. 17:57196.
    Biztos, hogy a kockás mintás véknyítja a lábat? Ilyen hatást inkább a hosszában csíkosak szoktak elérni.

    Ha szükséged lenne karcsúsító harásra, tudok ajánlani neked egy mintát. Erre pont megfelelő egy hátulvarrásos harisnya. Márkát is tudok ajánlani: MURA. Ez egy olasz márka. Ennél pont nem igaz, hogy kisebb a számozása. Nyugodtan megveheted belőle azt a méretet, amit hordani szoktál.

    Eddig még csak egy helyen láttam, vettem is belőle magamnak. Most van belőle két testszínűm, meg egy feketém. Ha más színre lenne igényed, azt mondhatom, hogy még nem láttam. Se szükét, se más színűt. eddig még csak testszínűt és feketét láttam belőle.

    Miniszoknya alá is ideális, mert T vonalú erősített része van, vagyis nincs csík a combnál.

    Lányok, nem tudja véletlenül valaki, hogy hol lehet kapni vmi szép csipkés combfixet szürke színben? Olyan egészen világos szürke árnyalat érdekelne. Van egy szép szürke szoknyám, amihez el tudnám képzelni.
    előzmény:
    Aida84 (193)
    2007-02-08  14:44
  7. 2007. február 9. 17:52195.
    Csak azért mondtam, hogy alakjavító, mert azért leszorítja a hasat.

    Nehéz megítélni. A szorítás mértéke még épp ott van a kényelmes-kényelmetlen határán. Nem is tudom igazán. Azért mégis inkább úgy gondolom, hogy ebből a márkából legközelebb eggyel nagyobb számot fogok venni magamnak.
    előzmény:
    Aida84 (193)
    2007-02-08  14:44
  8. 2007. február 9. 17:50194.
    Szia!

    Azt azért túlzás lenne állítani, hogy alakjavító. Nem arra készült, nem ez a fő célja. Mindössze arról van szó, hogy kicsit szük a szabása. Elég gizda nőkre készülhetett.

    Most már többször is felvettem, és átgondoltam a dolgot. Lehet, hogy nem is annyira jó. Néha kicsit túlzottan szorít, főleg a combhajlatban a külső oldalon. No, nem mondom, hogy kibírhatatlan mértékben, csak mégis szorít.

    Egyébként egy magyarországi nagyvárosban vettem egy fehérnemű boltban. Ha legközelebb veszek belőle, lehet, hogy eggyel nagyobb méretet veszek. Általában jó szokott lenni rám a 4-es, lehet, hogy ebből kell majd az 5-ös. Ne gondoljatok valami kövérnek, csak magas vagyok.

    Egyébként tudok olyan kolléganőmről is, aki mindig szándékosan 2 számmal nagyobb harisnyát vesz magának, mondván, hogy úgy kevésbé feszül, és nehezebben szalad fel. Ez is egy vélemény. Én inkább azt a méretet szoktam venni magamnak, ami jó rám.

    Egyébként észrevettétek már, hogy néhány olasz harisnyának kisebb a méretezése, mint a megszokott?
    előzmény:
    Aida84 (193)
    2007-02-08  14:44
  9. 2007. február 8. 14:44193.
    büszkén mondhatom, hogy ma ismét javítottam a harisnyaviselési statisztikákat, felavattam a sötétbarna kockás darabot. jól néz ki csak vékonyítja a lábat

    azt az alakjavító harisnyát hol vetted és mennyiért?
    előzmény:
    sophiee77 (1)
    2006-11-29  07:17
  10. 2007. február 8. 09:24192.
    Kissé elkanyarodtunk az eredeti topic témától Arra van megfelelő.

    Közeleg a Bálint-nap, kedvesünket +lehet lepni valami szép kis rucival

    http://www.nlcafe.hu/cikk.php?id=55&cid=25240

    ps1: IMHO, nem kedvelem a valentin-napozást, ne csak azért.
    ps2: Wolford kollekció nem rosz

    Éljenek a harisnyás virgácsok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. február 8. 07:47191.
    Nekem sincs ellenemre, hogy egy férfi nylonharisnyát hordjon. Az szerintem egy tévhit, hogy aki felvesz, az már meleg is. Ezt sokan tévesen gondolják. Az pedig tényleg elgondolkodtató, hogy a legnevesebb gyártók (Wolford, Levée), már férfiaknak is gyártanak nylonharisnyát. Ezen egészen ugyanolyan harisnyát kell érteni, mint a női harisnyák. Vagyis 15, 20 denes lycrás nylonokat.

    Aki nem hiszi, nézzen rá a collants.fr, vagy a strumpf1.com oldalakra.

    Figyelem! Ezek nem szexoldalak, hanem eladással, terjesztéssel foglalkozó oldalak, melyeknek céljuk nem az izgalom keltése, hanem a forgalmazás!

    Azzal pedig teljesen egyetértek, hogy teljesen kimerítettük a férfiak ruhatárát. Ez senkit sem botránkoztat meg, ha viszont egy férfi nylonharisnyát vesz fel, azonnal melegnek vélik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_825212 (190)
    2007-02-07  21:28
  12. Torolt_felhasznalo_825212
    Torolt_felhasznalo_825212
    2007. február 7. 21:28190.
    Sziasztok!

    Úgy látom sok féle vélemény van természetesen én is úgy gondolom hogy a harisnya nekünk nőknek lett kitalálva és én is praktikusnak kényelmesnek tartom, szívesen viselek vékonyat, vastagabbat mintásat stb. Azért hozzátartozik az igazsághoz hogy mi már kimeritettük a férfiak ruhatárát gyakorlatilag hordhatunk bármit nyakkendőt, nadrágot farmert is....senki rá se bagozik. Az én fiúm harisnyanadrágot visel én így is elfogadom, mert ettől még igazi férfi. Hát ennyi...
    előzmény:
    bogi-bogi (188)
    2007-02-07  16:43
  13. Torolt_felhasznalo_514946
    Torolt_felhasznalo_514946
    2007. február 7. 21:08189.
    Az vitathatatlan, hogy egy Nő harisnyában milliószor szexibb, mint egy pasi. De azzal azért vitatkoznék egy kicsit, hogy a férfi nemi identitása veszélybe kerülne, ha olykor-olykor harisnyát húz a lábára.  Főleg annak fényében állítom ezt, hogy már vagy fél tucat cég gyárt férfiaknak harisnyanadrágot. Vajon miért?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. február 7. 16:43188.

    Én már írtam, hogy nem jönnék lázba, sőt lelombozódnék a szőrös férfiláb látványától selyemharisnyában. Hál istennek még egyik partneremmel sem voltak ilyen problémáim.  Akinek tetszik, és a párja is elfogadja, az viselje, de véleményem szerint egy igazi férfi nem húz magára női alsónemű-számba menő ruhadarabot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676703 (176)
    2007-02-06  19:31
  15. 2007. február 7. 12:33187.
    Szerintem itt elsősorban arra gondoltak a lányok, hogy egy pozició megszerzése , vagy előnyösebb tárgyalás érdekében vetettek be verbális rafináltságot ...hogy megpuhítsák(vagy éppen ellenkezőleg)
    a beszélgetőpartnert Az izgatás az egy másik szempont
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676703 (185)
    2007-02-07  11:46
  16. 2007. február 7. 12:23186.

    Sziasztok!

    Én mint a férfinem hozzászólója,a saját véleményemet tudom elmondani!Nagyon vadító látvány tud lenni egy combfix,ha a barátnőmön ilyet látnék valami szexi kis bugyival,hát szerintem végem lenne!A harisnya számomra nem izgató,legfeljebb annyiból,hogy érdekelne mi az harisnya vagy combfix.Na de ugye ízlések és pofonok.Az oviban nekem is volt harisnyám,sztem mindenkinek volt,de én már akkor lányosnak tartottam!És nagyon örülök,hogy vannak olyan nők akik előnyben részesítik a szoknyát és a combfixet vagy harisnyát,olyan üdítő látvány egy gyönyörű láb szoknyával egy nőn,persze legyen csinos.Remélem egyre több nőnek jut eszébe szoknyát hordani,mert szerintem sokkal nőiesebb mint a nadrág!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. február 7. 11:46185.

    Bocsánat lányok akkor engem nem értettetek!

    Lényeg aki a férfiak harisnya viselésével foglalkozik az ne ezen a topikon véleményezzen mert itt teljesn másrol van szó izgulnak a pasik vagy nem izgulnak ugye jól gondolom!

    előzmény:
    sophiee77 (182)
    2007-02-07  08:17
  18. 2007. február 7. 10:13184.
    Hölgyeim, ha ajánlhatok egy harisnyanadrágot!

    Opportunity, 15 den! Tegnap vettem magamnak egyet. Hát mit ne mondjak, nem vagyok valami túlsúlyos, de ez elég szűkre van szabva. Viszont azért utána tágul, megéri a kezdeti szorítással megbajlódni. Utána viszont úgy tartja az idomokat!

    Nem kell ide semmilyen fenékformáló harisnya. Ha azt akarjátok, hogy egy szűkebb miniszoknya alatt lapuljon szépen a has, ez a tökéletes megoldás. Mondom, nem kövérségról beszélek, csak egy kis alakformálásról!

    Ja, és igaz, hogy 15 den, de teljesen 20 denesnek tűnik. A lycrás harisnyákon belül is a csillogó fajtából való. Garantáltan fogja vonzani a férfiszemeket. T vonalú, nincs megerősített nadrágrész a combnál, vagyis ideális mini alá. Ajánlom kipróbálásra. Azt hiszem, én is fogok még magamnak venni belőle.
    előzmény:
    Aida84 (183)
    2007-02-07  09:40
  19. 2007. február 7. 09:40183.
    na, végre valaki megért

    Joe: tőlem olyan képeket teszel fel, amilyeneket akarsz. a harisnyás férfiak nekem se tetszenek. ez nem előítélet, stb. hanem egyszerűen nem jön be.
    előzmény:
    bogi-bogi (175)
    2007-02-06  19:00
  20. 2007. február 7. 08:17182.
    Nem értettél meg. Inkvizícióról szó sem volt.

    Te azt szeretnéd, ugye, ha elfogadottabbá válna, hogy egy férfi nylonharisnyát hord? Namármost, ha ilyen képeket teszel fel, pont ellene dolgozol annak, amit el akarsz érni. vagyis nem bölcs dolog.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676703 (180)
    2007-02-07  08:09
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. február 7. 08:16181.

    ja bocs de a férfiak harisnya viselésével foglalkozik egy másik topik is kérem az ellentábort nézzen be oda is!

    Én nem szeretném ha ezt az oldalt ellenszenvel fogadná bárki aki ide téved mert sokan megjelennek itt csak ök mazsoláznak és magukban tartják a véleményüket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676703 (180)
    2007-02-07  08:09
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. február 7. 08:09180.
    Igen tudom sokakat undorit ha egy férfi szereti a harismyát és rögtön melegnek tartják de én nem két férfit hanem egy nöt és férfit mutattam és sajnálom azokat akiknek ezzel megbántottam a lelkivilágát de gondolom ezért nem kell inkvizició elé álnom.
    előzmény:
    sophiee77 (179)
    2007-02-07  07:24
  23. 2007. február 7. 07:24179.
    Na, tegnap mit láttam a Viasat 3-on egy kandikamerás műsorban? Ez egy olyan műsor, amelyben szexi helyzetekkel teremtenek váratlan helyzetet.

    Cipőboltban férfiak cipőket próbálnak. Bejön egy nő hosszú - hangsúlyozom - hosszú szoknyában, alatta fekete nylonharisnya. Ugyebár így egyáltalán nem látszik, hogy combfix-e, vagy harinaci. Már ezen a ponton minden férfi csak a nő harisnyás lábaira tudott koncentrálni. Még egyszer hangsúlyoznám, egy olyan ponton, ahol még egyáltalán nem látszott, hogy harinaci van-e a csajon, vagy combfix.

    Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a férfiakat maga a nylon anyaga izgatja, nem annyira az, hogy combfix van-e egy nőn, vagy harinaci.

    U.i.: Joe, vigyázz, hogy milyen képeket raksz fel. Nem elég nektek férfiaknak, ha melegnek tartanak titeket - sokszor alaptalanul - azért mert szerettek harisnyát felhúzni? Az ilyen képekkel csak növeled azok táborát, akikben előítélet van. Ennek a fórumnak nem az lenne a lényege, hogy sokakat elundorítson. Nem kéne az előítéleteket növelni. Ez semmire sem jó. Hidd el, sok nőt sérthet, undorral tölthet el, főleg, ha tele vannak előítéletekkel.

    Ezt jó szándékkal írtam.

    Sophiee
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676703 (178)
    2007-02-06  23:26
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. február 6. 23:26178.
    Ne érezd kellemetlennek azért tették oda hogy meg nézzük és általában a csomagoláson olyan pozba vaannak a nök hogy ugy is oda figyelünk  ime egy a sok közül
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_514946 (177)
    2007-02-06  20:18
  25. Torolt_felhasznalo_514946
    Torolt_felhasznalo_514946
    2007. február 6. 20:18177.

    Számomra szinte mindegy, hogy csizmával vagy félcipővel hordja egy nő a harisnyát, mindenképpen izgató! Na jó, a csizmával egy kicsit talán még gondolatébresztőbb.

    Amúgy meg azt figyeltem meg magamon, hogyha meglátok egy idegen nőt harisnyában (mondjuk utcán, bevásárlóközpontokban, ügyfeleknél), tekintetem egyből a lábait szkenneli. Remélem ez nem annyira beteges.   Különösen kedvelem a gyönyörű, ízléses, mintás harisnyákat. A Calzedonia különösen szépeket forgalmaz, ha elhaladok egy ilyen kirakat előtt, egyszerűen nem tudok nem odafigyelni. Ezt pasiként néha olyan kellemetlennek érzem.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top