Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A harisnya, a csábítás esz
2006-11-29 07:171.
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
köszi a bíztató szavakat túl vékonynak tartom a lábamat, bár mások szerint annyira nem vészes a helyzet, azért félve veszek fel olyan harisnyát, ami karcsúsít. kockásból van világosbarna harim is, az nagyon bejön
nézegettem ma egy kicsit a calzedoniában, nagyon szép darabok vannak de nem vettem semmit
azt tudja valaki, hogy az olyan combfixet, ami vastag, kötött hogy lehet úgy hordani, hogy ne csússzon le? mert ugye abban nincsen belül szilikoncsík, viszont nem is lehet hozzá harisnyatartót felvenni, nem olyan. tudjátok melyikre gondolok, tele van vele a calzedonia
Sophiee!
www.harisnyadiszkont.hu azt hiszem van üzletük is.
Ha szükséged lenne karcsúsító harásra, tudok ajánlani neked egy mintát. Erre pont megfelelő egy hátulvarrásos harisnya. Márkát is tudok ajánlani: MURA. Ez egy olasz márka. Ennél pont nem igaz, hogy kisebb a számozása. Nyugodtan megveheted belőle azt a méretet, amit hordani szoktál.
Eddig még csak egy helyen láttam, vettem is belőle magamnak. Most van belőle két testszínűm, meg egy feketém. Ha más színre lenne igényed, azt mondhatom, hogy még nem láttam. Se szükét, se más színűt. eddig még csak testszínűt és feketét láttam belőle.
Miniszoknya alá is ideális, mert T vonalú erősített része van, vagyis nincs csík a combnál.
Lányok, nem tudja véletlenül valaki, hogy hol lehet kapni vmi szép csipkés combfixet szürke színben? Olyan egészen világos szürke árnyalat érdekelne. Van egy szép szürke szoknyám, amihez el tudnám képzelni.
Nehéz megítélni. A szorítás mértéke még épp ott van a kényelmes-kényelmetlen határán. Nem is tudom igazán. Azért mégis inkább úgy gondolom, hogy ebből a márkából legközelebb eggyel nagyobb számot fogok venni magamnak.
Azt azért túlzás lenne állítani, hogy alakjavító. Nem arra készült, nem ez a fő célja. Mindössze arról van szó, hogy kicsit szük a szabása. Elég gizda nőkre készülhetett.
Most már többször is felvettem, és átgondoltam a dolgot. Lehet, hogy nem is annyira jó. Néha kicsit túlzottan szorít, főleg a combhajlatban a külső oldalon. No, nem mondom, hogy kibírhatatlan mértékben, csak mégis szorít.
Egyébként egy magyarországi nagyvárosban vettem egy fehérnemű boltban. Ha legközelebb veszek belőle, lehet, hogy eggyel nagyobb méretet veszek. Általában jó szokott lenni rám a 4-es, lehet, hogy ebből kell majd az 5-ös. Ne gondoljatok valami kövérnek, csak magas vagyok.
Egyébként tudok olyan kolléganőmről is, aki mindig szándékosan 2 számmal nagyobb harisnyát vesz magának, mondván, hogy úgy kevésbé feszül, és nehezebben szalad fel. Ez is egy vélemény. Én inkább azt a méretet szoktam venni magamnak, ami jó rám.
Egyébként észrevettétek már, hogy néhány olasz harisnyának kisebb a méretezése, mint a megszokott?
azt az alakjavító harisnyát hol vetted és mennyiért?
Közeleg a Bálint-nap, kedvesünket +lehet lepni valami szép kis rucival
http://www.nlcafe.hu/cikk.php?id=55&cid=25240
ps1: IMHO, nem kedvelem a valentin-napozást, ne csak azért.
ps2: Wolford kollekció nem rosz
Éljenek a harisnyás virgácsok
Aki nem hiszi, nézzen rá a collants.fr, vagy a strumpf1.com oldalakra.
Figyelem! Ezek nem szexoldalak, hanem eladással, terjesztéssel foglalkozó oldalak, melyeknek céljuk nem az izgalom keltése, hanem a forgalmazás!
Azzal pedig teljesen egyetértek, hogy teljesen kimerítettük a férfiak ruhatárát. Ez senkit sem botránkoztat meg, ha viszont egy férfi nylonharisnyát vesz fel, azonnal melegnek vélik.
Úgy látom sok féle vélemény van természetesen én is úgy gondolom hogy a harisnya nekünk nőknek lett kitalálva és én is praktikusnak kényelmesnek tartom, szívesen viselek vékonyat, vastagabbat mintásat stb. Azért hozzátartozik az igazsághoz hogy mi már kimeritettük a férfiak ruhatárát gyakorlatilag hordhatunk bármit nyakkendőt, nadrágot farmert is....senki rá se bagozik. Az én fiúm harisnyanadrágot visel én így is elfogadom, mert ettől még igazi férfi. Hát ennyi...
Én már írtam, hogy nem jönnék lázba, sőt lelombozódnék a szőrös férfiláb látványától selyemharisnyában. Hál istennek még egyik partneremmel sem voltak ilyen problémáim. Akinek tetszik, és a párja is elfogadja, az viselje, de véleményem szerint egy igazi férfi nem húz magára női alsónemű-számba menő ruhadarabot.
a beszélgetőpartnert Az izgatás az egy másik szempont
Sziasztok!
Én mint a férfinem hozzászólója,a saját véleményemet tudom elmondani!Nagyon vadító látvány tud lenni egy combfix,ha a barátnőmön ilyet látnék valami szexi kis bugyival,hát szerintem végem lenne!A harisnya számomra nem izgató,legfeljebb annyiból,hogy érdekelne mi az harisnya vagy combfix.Na de ugye ízlések és pofonok.Az oviban nekem is volt harisnyám,sztem mindenkinek volt,de én már akkor lányosnak tartottam!És nagyon örülök,hogy vannak olyan nők akik előnyben részesítik a szoknyát és a combfixet vagy harisnyát,olyan üdítő látvány egy gyönyörű láb szoknyával egy nőn,persze legyen csinos.Remélem egyre több nőnek jut eszébe szoknyát hordani,mert szerintem sokkal nőiesebb mint a nadrág!
Bocsánat lányok akkor engem nem értettetek!
Lényeg aki a férfiak harisnya viselésével foglalkozik az ne ezen a topikon véleményezzen mert itt teljesn másrol van szó izgulnak a pasik vagy nem izgulnak ugye jól gondolom!
Opportunity, 15 den! Tegnap vettem magamnak egyet. Hát mit ne mondjak, nem vagyok valami túlsúlyos, de ez elég szűkre van szabva. Viszont azért utána tágul, megéri a kezdeti szorítással megbajlódni. Utána viszont úgy tartja az idomokat!
Nem kell ide semmilyen fenékformáló harisnya. Ha azt akarjátok, hogy egy szűkebb miniszoknya alatt lapuljon szépen a has, ez a tökéletes megoldás. Mondom, nem kövérségról beszélek, csak egy kis alakformálásról!
Ja, és igaz, hogy 15 den, de teljesen 20 denesnek tűnik. A lycrás harisnyákon belül is a csillogó fajtából való. Garantáltan fogja vonzani a férfiszemeket. T vonalú, nincs megerősített nadrágrész a combnál, vagyis ideális mini alá. Ajánlom kipróbálásra. Azt hiszem, én is fogok még magamnak venni belőle.
Joe: tőlem olyan képeket teszel fel, amilyeneket akarsz. a harisnyás férfiak nekem se tetszenek. ez nem előítélet, stb. hanem egyszerűen nem jön be.
Te azt szeretnéd, ugye, ha elfogadottabbá válna, hogy egy férfi nylonharisnyát hord? Namármost, ha ilyen képeket teszel fel, pont ellene dolgozol annak, amit el akarsz érni. vagyis nem bölcs dolog.
ja bocs de a férfiak harisnya viselésével foglalkozik egy másik topik is kérem az ellentábort nézzen be oda is!
Én nem szeretném ha ezt az oldalt ellenszenvel fogadná bárki aki ide téved mert sokan megjelennek itt csak ök mazsoláznak és magukban tartják a véleményüket.
Cipőboltban férfiak cipőket próbálnak. Bejön egy nő hosszú - hangsúlyozom - hosszú szoknyában, alatta fekete nylonharisnya. Ugyebár így egyáltalán nem látszik, hogy combfix-e, vagy harinaci. Már ezen a ponton minden férfi csak a nő harisnyás lábaira tudott koncentrálni. Még egyszer hangsúlyoznám, egy olyan ponton, ahol még egyáltalán nem látszott, hogy harinaci van-e a csajon, vagy combfix.
Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a férfiakat maga a nylon anyaga izgatja, nem annyira az, hogy combfix van-e egy nőn, vagy harinaci.
U.i.: Joe, vigyázz, hogy milyen képeket raksz fel. Nem elég nektek férfiaknak, ha melegnek tartanak titeket - sokszor alaptalanul - azért mert szerettek harisnyát felhúzni? Az ilyen képekkel csak növeled azok táborát, akikben előítélet van. Ennek a fórumnak nem az lenne a lényege, hogy sokakat elundorítson. Nem kéne az előítéleteket növelni. Ez semmire sem jó. Hidd el, sok nőt sérthet, undorral tölthet el, főleg, ha tele vannak előítéletekkel.
Ezt jó szándékkal írtam.
Sophiee
Számomra szinte mindegy, hogy csizmával vagy félcipővel hordja egy nő a harisnyát, mindenképpen izgató! Na jó, a csizmával egy kicsit talán még gondolatébresztőbb.
Amúgy meg azt figyeltem meg magamon, hogyha meglátok egy idegen nőt harisnyában (mondjuk utcán, bevásárlóközpontokban, ügyfeleknél), tekintetem egyből a lábait szkenneli. Remélem ez nem annyira beteges. Különösen kedvelem a gyönyörű, ízléses, mintás harisnyákat. A Calzedonia különösen szépeket forgalmaz, ha elhaladok egy ilyen kirakat előtt, egyszerűen nem tudok nem odafigyelni. Ezt pasiként néha olyan kellemetlennek érzem.
Én mindenesetre lelombozódnék, ha a párom selyemharisnyát húzna magára
Aida 84-nek: nekem egyértelműen a csizmás verzió jön be, abból csak egy kicsit látszik a harisnya, de szexibb, sejtelmesebb szerintem. És igen, a harisnyánál tényleg gáz pl. ha csipőnaciban vagyok, és kilóg a derékrész
ja, harinacinál az se hervasztó, ha a derékrésze felér az ember nyakáig?
és én még azt hittem, hogy a lábaimat nézik a pasik. és most kiderül, hogy a harisnyámat
lehet, hogy azért gondolom, hogy a pasiknak nem tetszik a harinaci, mert igazából nekem nem tetszik.
tegnap vettem egy csokibarna, kockás darabot, nagyon szép
Igen Sophiee!!!
Te egy igazi rafinált csaj vagy köszönjük, hogy vagy nekünk!
Hogy mennyire így van, hogy a férfiakat mennyire maga a nylonharisnya izgatja, arról te is meggyőződhetsz.
Vegyél fel vmi szép miniszoknyához egy szép, csillogó nylonharisnyát. Lehetőleg testszínűt. Hozzá szép magassarkú cipőt. Ha észreveszed, hogy vki felfigyelt rá, tedd keresztbe a lábaidat. Mindezt ne túl gyorsan tedd, és közben ügyelj arra, hogy a keresztbetételnél a harisnyás lábaid biztosan egymáshoz surlódjanak. Ilyenkor a harisnya sercegő hangot ad. A hatás nem fog elmaradni. Nekem már bejött néha. Onnantól az illető nem fog tudni arra koncentrálni, amiről épp beszélgettek. Teljesen a harisnyád bűvöletébe esik.
Mondom, sokszor teljesen mindegy, hogy combfix, vagy harisnyanadrág. Higgyétek el, hogy maga a nylon az, ami hódít! Nem csak az a kis csipke a combon!
Ja, és még egy, ami hatásos: beszélgetés közben ha a sarkaidat kiemeled egyszer-kétszer a cipőből, minél többet megmutatva a harisnyás lábfejedből, esetleg még a lábujjaknál lévő megerősített rész is kivillan, az is igen hatásos.
Amire te azt mondod, hogy snassz, vagy nem szép, pl. nylonharisnyás lábak szandálban, az sok férfinak maga a menyország. Csak nem merik bevallani.
Ha egy kicsit is nők vagyunk, és odafigyelünk magunkra, igényeljük sikereinket mások elbűvölése terén, ha nem is hódítása terén, ezeket a dolgokat nem nehéz észrevenni.
Egy harisnya boltban voltunk éppen mikor kinyökögte, hogy harisnyát szeretne. Annyira meglepődtem azt hittem viccel, azt mondtam neki ha mersz vegyél magadnak, és megtette. Mikor haza értünk, szóval ráadtam szegény nagyon szégyellte magát benne.De nagyon be is izgult....Én meg kicsit rá is játszottam, nem gondoltam volna hogy ilyen megtörténhet, hogy egy fiúra nylon harisnyát adok. Annyira akarta hát most harisnyás fiúm van, nagyon beindul tőle. Szerintem sok férfi fantáziájában benne van a harisnya csak nem merik elmondani...Én már nem bánom de ez a mi titkunk marad.... Hát ennyi
Nagyon jó a rálátásod a dolgokra Én már meg is kaptam egyszer (persze nem szemrehányóan), hogy nem is a "lábaim" tetszenek, hanem a"harisnyám". Mitagadás persze, hogy jobban tetszenek szépen becsomagolva: ..de ha nincs az sem tragédia:o
Lányok, ki hogyan viszonyul a szines harisnyákhoz, ami most megint divat lett.Narancs,Zöld,Sárga...ect,hogy ne csak a konzervatív színeknél maradjunk. A különféle mintáshoz, ami optikailag
nyújtja a lábakat, vagy szélesíti a karcsú vádlikat.
Illetve, hallottatok-e már a "légharisnyáról", amit a lábra kell fújni, spray
formájában. Esetleg valaki használt-e már ilyet?
Persze, hogy a combfix izgatóbb. De sok férfit nem is annyira az izgat, hogy a szóbanforgó harisnya most combfix-e, vagy harisnyanadrág, hanem már maga a nylon anyaga. Ami ugyebár teljesen átlátszó, kissé homályos árnyalatba burkolja a lábat.
A harisnyanadrág esetében meg teljesen odáig tudnak lenni, ha a miniszoknya alól véletlenül kivillan az a bizonyos megerősített rész a combnál. Vagy ha sikerül belátniuk a szoknya alá. Amit te írtál, hogy ha a tükörben látod magad egy szál bugyiban és nylonharisnyanardágban, attól sok férfi rövid időn belül elmenne. Hidd el, kaptam már el ilyen látvány hatására tekinteteket.
Egy szép fehér csipkés bugyit épp hogy csak elhomályosító harisnyanadrágtól odáig vannak a férfiak. Mit gondolsz, Joe is, mért rakott fel olyan sok harisnyanadrágos képet?
Ezzel persze nem vitatom, hogy a combfix szexibb, csak azt akarom mondani, hogy a harinadrágnak is lehetnek olyan izgató aspektusai a férfiszem számára, amire te nem is gondolnál.
Mire gondolsz, hogy fickósabb? Így jobban tetszik? Vagy jobban beindul?
Gratulálok ti legalább érzitek egymást és gondolom nem rosszabb igy!
A fickó meg csak legyen még fickósabb!!!
Egy biztos a pasikat nagyon beindítja a harisnya az én fiúm nem régiben bevallota hogy harisnyanadrágot szeretne magának. Hát nem volt semmi, most már harisnyanadrágos. Első alkalommal segítettem neki felvenni, hogy úgy mondjam izgalmában el is szállt. Most már belenyugodtam elvégre ettől még fickósabb....nekem is jobb ha nem titokban csinálja. Hát ennyi.
Ha az a fehérnemü megy a harisny szinéhez és divatos talán nem olyan hervasztó talán tanga,vagy francia bugyi frankoó csipkés, de bugyi nélkül
Nem nagyanyánk nyeles téli tundra bugyija!
Nem tudom lányok de ezek szerint ritka férfi fajta vagyok , de vagyunk többen ilyenek akik imádják a nöket harisnyában ezt azért mondom mert a neten sok ilyen honlap van és elég nagy a látogatottsága. Néhány kép amit a neten vadásztam, lehet festicizmus de nekem bejönnek.
Sophie meg azért inditotta a topikot kiváncsi kinek milyen élménye, vagy története van a harisnya viselésével mert gondolom észre vette milyen ( hogy mondjam) tekintettel viselkednek a férfiak ha meglátnak.
szia
hasonló véleményen vagyunk a harisnyanacit én se tartom szexi darabnak, de hidegben ugye inkább, minthogy combfixben fázzak illetve nagyon rövid szoknyához nem lehet combfixet felvenni, akkor is harisnyanadrág, de annyira én se vagyok érte oda. nyáron pedig semmi. kivétel ez alól természetesen, ha meg kell jelenni valahol, akkor ugye kell a harisnya. különben a kivágott szandálokban elég hülyén tud kinézni, ha valaki harisnyában van.
azért szeretem a szép harisnyákat, csak a harisnyanacit hervasztónak találom, a combfix meg macerás. de sok bajom van ami kilóg a szoknya alól az szép, az a lényeg amúgy meg úgyis csak a párod tudja, hogy mi van rajtad, nem?
Döbbenetes, hogy sokszor milyen hatása tud lenni egy szép nylonharisnyának. Mit gondoltok, az erotikus filmekben mért van a női szereplőkön mndig combfix és harianyatartó? Szerintem a harisnya az alsónemű kategóriából vitán felül a legizgatóbb a férfiak számára. Legfeljebb néha a melltartó tudja felvenni vele a versenyt, de akkor annak a melltartónak nagyon szépnek kell lennie, csipkével gazdagon díszítve ám!!!
Üdv Lányok!
Örülök hogy ti még mindig kitartatok a témánál!
Sophie igazad van egy harisnyás nö láb még kecsesebb és nem utolsó ssorban sexi is legaláb is nekem meg mozgatja a gondolataimat
De nem úgy az izgatási funkciója! A féfri csodálók teljesen odavannak érte! A tekintetekből szépen ki lehet venni a gondolatokat: "Vajon van-e rajta harisnya, vagy nincs?"
Sokkal szebb, ízlésesebb egy szép nylonharisnyás láb, mint egy csupasz, meztelen. Nézzétek csak meg a neten, hogy a Calzedoniának, vagy a Filodoronak milyen klassz reklámaik vannak nyári, vékony nylonharisnyákra. Az olaszok jobban otthon vannak ebben a témában. Nem árt nekünk sem tanulnunk tőlük.
Arról meg nem is beszélve, hogy a hivatalos, üzleti életben még nyáron is kötelező kiskosztüm alá a nylonharisnya. No, nem ezzel foglalkozom, csak megemlítettem. Tehát az esztétikumát általánosságban felismerte a társadalom, annyira, hogy bizonyos helyeken és körülmények között kötelező.
Igaz, ma csak egy 15 denes testszínű lycrás van rajtam, de ahogy jöttem munkába, ez is elég volt. Ez is jól melegít.
Szóval én minden nap szoktam felvenni, mert nagyon szeretem, és mert fázós vagyok. Kellemes viselet, nem fázol benne (annyira), praktikus, stb.
Ti nem hordtok, csak szoknya alatt?
én most nadrágban járok, nagyon fázós vagyok meg nem is volt itthon a csizmám, mert meg kellett sarkaltatni. már kész van, úgyhogy elvileg felvehetnék szoknyát, de ilyen időben
te nadrág alá is veszel harisnyát?
Aida!
Nem számit az ovis bordás de akkor piros szinü hozá skót kockás szoknya!
Reggel gurulok Hollandiába remélem út közben sok sok harisnyás csajt látok. Ti itthon továbra is hóditsatok mert a harisnya öltöztet
Gondolom a topik indítója is járt egy páron
Igen Sophiee! De ha vissza nézed a 82-es hozzászolásom ott teszek emlitést hogy rendeltem magamnak ami azt jelenti hogy megjött és használom is ,de ez nem az a fórum!!! arra ép most néztem, van egy másik ami a ffiak hari viselésével foglalkozik.
Folytassuk inkább a megszokott témával: Az utcán kivül otthon párotokat próbáltátok már hariba ingerelni és ha igen hogy viselték?!
Yogibear köszi a képet! Nem tudom ismered ezt a honlapot www.macesz.fw.hu vagy a googlebe ird be pantyhose és képekre keres.
Te is hordasz nylonharisnyát?
Szerintetek ha kilátszik a harisnyanadrág megerősített része, az ciki, szégyenre okot adó, vagy csak ízléstelen?
Szerintem a fiúk erre nagyon beindulnak. Lehet, hogy pont erre várnak?
Szóval ha miniben, vagy térd fölött érő szoknyában vagy, akkor nagyon kell figyelni, mert könnyen alád láthatnak.
köszi
igen, párom értékeli, bár inkább a szoknyát, a harisnyáról az a véleménye, hogy szükséges rossz (=minek ha amúgy se melegít semmit)
neked jó munkát
Kis Csillag!
Hatalmas sikereket a harisnya viselésben és két kalappal a vizsgáidhoz! Nekem holnap már lehet mennem dolgozni! Remélem a társad, párod értékeli a harizsnya viselést!
Csajok!
és tényleg milyen harisnyás hóditásitok voltak mert ugye az is érdekes lenne ! dicsérték már meg milyen a harizsnyátok?
Sophie!
Bocs,de ha kicsit figyelmesebb vagy a 114-es hozzászólást elolvasod ép azt boncolgatom csak nem irtam oda hogy a bugyira vegyen fel harisnyát, vagy bugyi nélkül. Tudod mint a Sharon Stone az Elemi Ösztönben igaz már ezt is irtam egyszer.Jó tudom nem volt rajta semmi, de ha letvolna mondjuk hari! Más, ilyen pocsék hétvégém még nem volt képzejétek 2 azaz kettö harisnyás nöt láttam! Hiába a tavaszi tél, mindenki ugy be van bugyolálva.
Na, erre mondtam, hogy ettől azért jobban szoktam vigyázni.
ja, értem, de az nem harisnya függvénye, hanem szoknyától függ, hogy milyen rövid. azt hittem, hogy a harisnyának az a megerősített rövidnadrág alakú része látszott ki
ez tényleg ciki főleg lépcsőn felfelé
Aida!
Van otthon egy nagy tükröd? Ha van akkor ülj elébe mondjuk 2m-re rövid szoknyába kissé széttárt lábakkal aztán néz belele a tükörbe valoszinü rá jösz mit akart sophiee mondani azzal hogy alá lehetet látni. Mondjuk én is kiváncsi lettem volna a látványra.
Sophiee!
A többi topik ugy néz ki ha figyelmes voltál behalt igaz az elmult évben ez is majdnem oda jutott és a ffi. topikból voltak akik ide is átkacsintottak és az én kezdeti ugy nevezett hozzá szolásaim is másról szoltak aztán hála neked felébrettem ezt az oldalt nem "az".... érdekelte.
Elképzeltem magam elött hogy nézhettél ki apám mit adatam volna ha élőmüsort is láthattam volna, csep,csep.....!
A harisnyanadrás, vagy combfix (120 hozzászólás), és a harisnyanadrág férfiaknak (133hsz).
Szóval jók vagyunk, nagy itt az érdeklődés és a hozzászóló kedv.
Alá meg egy 20 denes, lycrás, csipkés bugyi mintás nylonharisnyanadrágot vettem.
Nagyon tudom minden nőnek ajánlani, nagyon meg vagyok vele elégedve minőségileg. Novemberben vettem 5 párat, és még egy sem szaladt fel. Derékban nagyon kénylmes gumírozású, lépésbetétes, és más harisnyákhoz képest kevésbé csúszik le. A lábujjnál pedig láthatatlan ujjerősítés van, tehát akár szandálhoz is felvehető.
Mindenkinek nagyon tudom ajánlani.
Képzeljétek, a derék gumírozását két helyen még bordázással is ellátták, hogy ne guruljon le a derékon, és ne vágjon derékban. Eddig ezzel a harisnyával vagyok a legjobban megelégedve, azt hiszem, hogy márahű leszek és maradok ennél.
Próbáljátok ki, nagyon kellemes viselet. A Calzedniában meg van 4+1 akció, úgy elég jó áron van. 390Ft-ért egy lycrás harisnya nem is drága. Más lycrások belekerülnek 600-700 ft-ba és nem ilyen jók.
Ha 4+1 akcióban veszitek meg, akkor csak 312ft darabja (visszaosztva).
Mindenkinek ajánlom!
akkor mégse lőttem mellé a témaválasztással. Éreztem én, hogy a férfiakat nagyon izgatja a nylonharisnya, hogy ez a ruhadarab a csábítás egyik fő eszköze.
Ezért szántam ezt a fórumot egy tapasztalat megosztó fórumnak. Kinek milyen élményben volt része, és hogyan hatott rá.
Képzeljétek, fiúk, vizsgáztam ma, két tárgyból is. Csak ketten voltunk szoknyában és harisnyában. A többi nőtársam nadrágot vett fel. Viszont aki rajtam kívül szoknyában volt, elég figyelmetlen volt szerintem.
Képzeljétek el: szürke miniszoknyás kosztüm fehér blúzzal és testszínű lycrás harisnyanadrággal. Csak véletlenül vettem észre, mikor pont arra néztem, hogy ahogy leült, egy az egyben alá lehetett látni. Úgy belefeledkezett a tételekbe, hogy teljesen elfelejtette, hogy bárki aláláthat. No, csorgott is a fiúk nyála, álltak a ceruzák.
Teljesen felizgatta őket a szoknya alatt látható nylonharisnya.
Nem tudom, én azért sokkal elővigyázatosabb szoktam lenni. Szívesen figylemeztettem volna, de nem volt rá lehetőségem, mert mások is voltak ott. Ha szóltam volna, az csak megalázás lett volna.
Igen természetes azér nem kell megfagyni de ha az idö jobbra fordul mindent bele!
Lányok itt a C@féban a képgalériában csodás haris képekvannak!
Hármat mellékeltem.
szia
miniben voltam, de hosszú a kabátom. és természetesen zoknit is vettem a harisnyára, csizmában úgyse látszik. igazából csak akkor fázok, amikor a szél befúj a kabátom alá
azért tavasszal és nyáron szivesebben hordok szoknyát, jöhetne már a jó idő
Igen vannak akik bunkó modjára éreztetik veletek hogy tetszik neki a látvány,sajnos én azok nevében nem tudok nyilatkozni.Higyétek el azért szerintem többen vannak a kulturáltan bámulok.