Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mozgás, fejlődés
2006-12-09 22:011.
Létrehozva: 2006. december 9. 22:01
Az utóbbi időben néhány kisbabás barátném megkeresett, mivel a babájuk nem a nagykönyv szerint fejlődik, és nem tudták, hova menjenek, kihez forduljanak, mi ilyenkor a teendő? Jónéhány fórumot végignézegettem itt is, és a neten máshol is, és azt látom, hogy bizony ha egy édesanya azt látja, hogy kisbabája lemaradt a mozgásfejlődésben, nem úgy tartja a kezét, fejét, lábát, ahogyan a szomszéd gyerkőce, nem gurul, ül fel időben, akkor a szülők egyik szakembertől a másikig szaladnak, egyik véleményt hallgatják meg a másik után, és általában csak ide-oda kapkodják a fejüket. Legtöbbször az orvosok sem pártatlanul ajánlják a különböző fejlesztő módszereket, terápiákat, mert talán ők sem ismerik mindegyiket pontosan.
Én konduktorként dolgozom 5 éve, és imádom a munkámat, de azt vallom, hogy minden gyereknek a problémájának megfelelő fejlesztési módszer(eke)t kell megtalálni, legyen az a Pető-módszer, Dévény Anna manuálterápiája, a Katona terápia, Gekko, Gézengúz, HRG, hippoterápia, vagy bármi egyéb.
Azért indítottam ezt a fórumot, hogy tudjunk segíteni egymásnak, mindenki mondja el a tapasztalatait, véleményét, ha nem tudja, hova forduljon, vagy ha már fogalma sincs, hogy melyiket válassza a sok út közül, vagy egyszerűen ha csak egy kis bátorításra vágyik... hátha könnyebb lesz eligazodni így a sokféle lehetőség között.
Én konduktorként dolgozom 5 éve, és imádom a munkámat, de azt vallom, hogy minden gyereknek a problémájának megfelelő fejlesztési módszer(eke)t kell megtalálni, legyen az a Pető-módszer, Dévény Anna manuálterápiája, a Katona terápia, Gekko, Gézengúz, HRG, hippoterápia, vagy bármi egyéb.
Azért indítottam ezt a fórumot, hogy tudjunk segíteni egymásnak, mindenki mondja el a tapasztalatait, véleményét, ha nem tudja, hova forduljon, vagy ha már fogalma sincs, hogy melyiket válassza a sok út közül, vagy egyszerűen ha csak egy kis bátorításra vágyik... hátha könnyebb lesz eligazodni így a sokféle lehetőség között.
Az elejétől kezdve. Kettősüregű méh és egy anyagcserebetegség miatt.
Most megyek, mert indulunk Dávid dédijéhez. Később jövök!
Szia!
Mindenkinek vannak ilyen önokoló gondolatai! Nekem is volt, hiszen tisztában voltunk a terhességem várható kockázataival. Aztán a koraszülöttséget egész jól megúsztuk. A dongalábra meg senki sem számíthatott!
Ezt a dolgot Neked minél hamarabb le kell rendezned magadban! A Fiad szülinapján igenis légy boldog, mert ajándék Ő!
mikor Nóri születette bementem a szobába szülés után és elkezdtem pakolászni a cuccaimat. kérdezte a szobatársam hogy melyik nap szültem, én megmondtam hogy az előbb ( 2 órával azelőtt) szóval bíratm volna menni meg másnaptól bejárkáltam Andrishoz naponta 3szor szoval voltam itthon is meg ott is.
roham: konkrétan már nincs de még megviselt miatta kicsit. még meg megrándul
Az az igazság, hogy nem lehet tudni, hogy mi a helyes cselekedet.
Mert ha belegondolsz otthon várt Nóri, nem? Nem biztos, hogy akkor ha ottmaradsz vele, nem lett volna lelkiismeretfurdalásod a lánykád miatt.
Amúgy, hogy van Andris? Vége a rohamnak?
Andrisnak január 18án van sírni fogok aznap szerintem.
olyan hülye vagyok de okolom magam valamiért. Mikor megszületett őt egyből elvitték műteni mert bélelzáródása volt . én meg ottmaradtam egyedül akórházban de másnap hazajöttem . szóval azért okolom magam hogy miért nem mentem vel tudom ez olyan hülyeség de az van bennem hogy szegénykém megszületett azt sem tudta hol van és még én sem voltam ott vele. vannak néha ilyen "jó" gondolataim a férjem ezeket "imádja".
Sziasztok az új évben is!
Nekem január 31-én van a szülinapom.
Később jövök!
Bár nekem már abból is elegm van hogy új év kezdődik. azt hiszem Adris szülnapján is magam alatt leszekPutykáné neked mikor van szülinapod ponotsan?
Köszi! Január végén már 25 leszek! A csinos meg különösen jól esik a megváltozott testalkatommal.
Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet Kívánok!
Mindegyik gyerkőc legyen egészséges!
Kívánok mindenkinek egészségben, szeretetben, sikerekben gazdag Újévet!!!!!!
Legyünk boldogok 2007-ben!!!!!
Boldog Új Évet kívánunk!! jövök majd!!!
Putykáné nagyon édes kis Dávidod van!! te pedig: szemtelenül fiatal vagy és szemtelenül csinos
Jó éjt nektek is!
Majd holnap jövök!
Szia!
Csak egy gyors bekukk, mert aztán vasalnom kell.
Mi babakocsizni szoktunk, de most kutyát is sétáltattunk és kocsival nem megközelíthető terepen jártunk. /kenguru a szállítócucc /.
Jó éjt!
Nagyon cuki leheti a fiacskád, és nagyon ügyes is!!!!!!
Képzeljétek Barni is olyan tücsi mostanában! PL.: nézi magát a tükörben, puszilgatja a"babát", majd megemeli (illetve próbálná a tükröt és keresi a babát a háta mögött... meg: ha nyitva marad a WC ajtó, abban a pillanatban start oda, és ha szólok neki: Pöszi, gyere ki, nemszabad oda bemenni, megrázza a fejét és mászik tovább... Imád bemászni a mosógépbe is! Meg ha nagyon dolgozik: mély "férfias" hangon morog
Tita meg persze veszi a lapot, látja, hogy az Öccse mindenre kapható, úgyhogy ha fürdenek úszik a fürdő, mert vízzel együtt dobálják a játékokat kifele (remélem az alattunk lakó nem ázik be), ha kimennek a konyhába pakolják ki a konyhaszekrényből az edényt (lásd a képen) és főznek, a ruhásszekrényem úgy néz ki, mintha sosem lenne hajtogatva benne, csak gyűrve. De azért vicces, bár néha el tudnék ájulni...
Na megyek, mert sikítoznak!
Mit csinálsz szilveszterkor?
Szia!
Neked is!
Nagyon jók a képek! Megpróbálok majd én is feltenni, de nem nagyon engedi valamiért.
Mi is itthon leszünk, mert Gergő nem akar menni sehova.
Szia!
Kapott az uraság rengeteg olyan dolgot amit meg tud fogni, de mindegyik teljesen más anyagból készült. Aztán van még itt toronyépítő. Neki ezt borogatni kell majd. Felszerelkeztünk Clemyvel is. Ezzel aztán hadonászhat, mert jó puha.
Ma megfogta a cumisüvegét és egy icike-picikét tartotta is Duci! Aztán még csörgőztünk is.
Most meg a vizipacit gyűrködi és aludni készül.