Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásdizájn ötletek - képe

Torolt_felhasznalo_206455
Torolt_felhasznalo_206455
Létrehozva: 2007. január 18. 18:52

Biztosan sok ilyen topic van, viszont én arra gondoltam, hogy legyen ez egy olyan topic, ahol nagyon sok kép van és így bárki könnyen tud ötletekhez jutni.

Jó lenne kreatív képeket látni:

- gipszkarton ötletekről

- nappalik berendelzéséről

- fürdőszobákról

- konyhákról

- tapétázásról és festéről

- gyerekszobákról

- hálószobákról

stb.

  1. 2008. szeptember 2. 12:4317201.

    Zina, nagyon szép a két kép. Épp most akartalak emlegetni Dajkánénak, hogy nálad a narancs mint kiegészítő szín, milyen jól bevált.

     

    Szóval Dajkáné, én világos ülőbútort választanék, de az egyik falat megbolondítanám vagy tapétával, vagy csak szimpla színes festékkel, és akkor díszpárnát, szőnyeget, függönyt lehet színbe hozzá harmonizálva venni. Ezeket ha megunod, pár év múlva lecserélheted.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (17200)
    2008-09-02  10:33
  2. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. szeptember 2. 10:3317200.
    Még kettő közelit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (17199)
    2008-09-02  10:32
  3. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2008. szeptember 2. 10:3217199.

    Sziasztok, régen jártam erre - olvasgatni szoktam, csak mutogatnivalóm nem volt  Most vettünk végre két képet az étkezőbe, azt jöttem megmutatni

     

     

    Mira, szerintem is nagyon klassz lett az asszonyszobád, hogy érted el, hogy legyen ilyened?  Én is akarok

     

    Juci, nagyon klasszul alakultok, én is a zöld székre szavazok, meg arra, hogy alkudozzál a férjeddel , én is azt teszem.... Pont egy éve találtam egy polcot, amibe első látásra belezúgtam - a férjem most fedezte fel, 1 év elteltével, és meg is vette . Még nincs itthon a polc, majd megmutatom! Szóval, türelem, taktikázás.... Egyébként teljes mértékben egyetértek veled a székeket illetően, aminek már fa a hátulja irtó kényelmetlen tud lenni, inkább kárpitos végig! Nekünk voltak kovácsoltvas hátú székeink, fa üléssel - na soha többet!

     

    Szemirámisz, megmondom őszintén, nekem is túlszárnyalta a valóság a képzelőerőmet, szóval sokkal jobb lett az egész, mint ahogy én képzeltem  Persze, a fürdőszobádról van szó!

     

    Barbo, gyönyörűségeket mutatsz, mint mindig! Anyukádéknál csúcsszuper lett minden, és a vendég-dolgozótokat is jól kitaláltad! Én is a lila-fekete párosítás felé hajazok majd a dolgozóval kapcsolatban, de az olyan messze van, hogy ihaj.....

     

    Kozsa, nagyon eltűntél, hogy álltok?

     

    Dea, te nyughatatlan , jutottatok már valamire?

     

    Nem is tudom, ki volt még? Pusszantás nekik is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. szeptember 2. 09:3117198.

    Szerintetek hogy mutatnak fehér fallal, és nemtudommilyen színű ülőgarnitúrával és szőnyeggel?

    Vagy inkább legyen mondjuk világos vanilia a fal, és az ülőgarnitúra és a szőnyeg is? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. szeptember 2. 08:5217197.
    BJuci: Nekem ez biztosan nem furcsa, bár nekem kutyám van, de én is családtagnak tekintem, imádom, majdnem olyan, mintha a gyerekem, de legalábbis a testvérem lenne. Hogy ne csak OFF legyek: éppen azon gondolkodtam, hogy vizsla-színű kanapét kellene vennünk, mert azon nem látszik (annyira) a szőre. Ő ugyanis a kanapén szeret feküdni, nem a földön
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 1. 22:0217196.

    Vigyázat, ha ez az a bútor, amire gondolok, akkor ez úgy "áll össze", hogy az elemeket egymáshoz  csavarozták és kicsit macerás a szétszedése(hogy ne egy összefüggő szekrénysorként mutasson).  Plusz oldalt nagyon sok lukacska lesz, amit el kell takarnod.

    Én is a kiegészítőkkel bolondítanám meg- mennyivel "okosabb" az ember, ha nem a sajátján kell ötletelni.

     

    előzmény:
    dajkáné (17185)
    2008-09-01  17:37
  7. 2008. szeptember 1. 22:0117195.

    Gondoltam, hogy nekem szánod, úgyhogy válaszolok is.

     

    Igen, természetesen bent fognak lakni. Ők már benti cicák, nem hiszem, hogy egy egész napot kibírnának odakint, nem élnék túl valószínűleg ezt a kemény világot.

    Megvan az ő benti kis védett fészkük, és nem merjük megkockáztatni, hogy vmi bajuk legyen, így ők bent maradnak.

     

    A bőrbútort szeretik nagyon, a férjem forgószéke már áldozatul esett nekik, a szövetes dolgokat azonban nem bántják, úgyhogy biztosra megyünk és semmi bőr.

     

    A levehető huzat és a barna kanapé a tuti biztos nálunk, azon kevésbé látszik a kosz, ill. a hétvégén vettünk egy turbo kefés porszívót, pont amiatt, hogy könnyebben tudjunk majd a házban takarítani.

     

    Egyébként családtagnak számít nálunk a két macsek, tudom, hogy sokatoknak ez furcsa, de mi imádjuk őket és ők is imádnak minket.

    előzmény:
    floryka (17180)
    2008-09-01  16:05
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 1. 21:5417194.

    Szia!

    Anyukámnál is ilyen a háló+ nálunk a nappaliban is ez lesz a tapéta színe egy kis arannyal fűszerezve nagyon szeretem.

     

    előzmény:
    barbo1975 (17181)
    2008-09-01  16:20
  9. 2008. szeptember 1. 21:5017193.
    Nekem is ezek tetszenek :-))
    előzmény:
    BJuci (17159)
    2008-09-01  13:04
  10. 2008. szeptember 1. 21:3117192.
    Én is mondtam már a páromnak, hogy szemüvegre van szüksége, mert másként lát dolgokat mint én !
    előzmény:
    BJuci (17174)
    2008-09-01  14:25
  11. Torolt_felhasznalo_756270
    Torolt_felhasznalo_756270
    2008. szeptember 1. 21:1317191.

    Sziasztok!

     

    Most találtam rá a topic-ra és be kell vallanom, teljesen el vagyok ájulva milyen szép dolgokat gyűjtöttetek csokorba. Hoztam én is két képet.

     

    1: finom, világos nappali, ami gyönyörű, de csak úgy mernék élni benne, ha vegyvédelmi ruhában közlekednék a lakásban.

     

    2: balinéz, ill. thai-típusú nappali 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2008. szeptember 1. 20:1017190.
    Igazad van, neki is szántam, bocsi...
    előzmény:
    Babianya (17186)
    2008-09-01  19:46
  13. 2008. szeptember 1. 20:0517189.
    A 17187-es hozzászólást neked akartam írni!
    előzmény:
    BJuci (17177)
    2008-09-01  14:48
  14. 2008. szeptember 1. 20:0417188.
    Én a fő falakra tejeskávét tennék, és vibráló kiegészítőnek sok ,most divatos színt is választhatsz. Pl. kiwizöld, vagy türkizkék, padlizsán, narancs, vagy bordó . Az ülőgarnitúrátok milyen? Azt nem tudom, hogy lehet szétszedni, de gondolom ember rakta össze, valahogy csak szét lehet...Szegedis, ez a lámpa egy szimpla ikeás állólámpa, másfajta búrával. A bogyók rajta hugarocellből vannak (az ezüst festék megmarta a felületét) A végleges terv, hogy üveggömbök lesznek a hungarocell helyett (ez kb. 30 000 ft lenne, úgyhogy még gyűjtök rá)
    előzmény:
    dajkáné (17185)
    2008-09-01  17:37
  15. 2008. szeptember 1. 19:5617187.

    Szia !

     

    Megkérdezhetem, hogy hol vetted a fehér állólámpát. Hasonlót vadászok a hálóba már régóta. 

     

    Köszi ! 

    előzmény:
    barbo1975 (17181)
    2008-09-01  16:20
  16. 2008. szeptember 1. 19:4617186.
    Jucinak ird, nekünk sajnos nem lehet itthon állatunk
    előzmény:
    floryka (17180)
    2008-09-01  16:05
  17. 2008. szeptember 1. 17:3717185.

    Köszi a javaslatokat a bútor-modernizációra!

     

    A szétszedni...  tetszik, de hogyan?????

    Szerintetek milyen falszín illik a fehér mahagóni szekrényhez, ha sötétbarna, antik hatású a padló???? Ez egy nappali szoba, tehát lehet valami vibráló hatású is. Még az ülőgarnitúra, és a szőnyeg is hiányzik, lehet bőven variálni még. Azoknak a színét sem tudom.

    Köszi az eddigi és az új segítségeket is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. szeptember 1. 17:0217184.

    Lányok, tudjátok hogy szép régi kristálycsillárt hol lehet felújítattni? Van a nagyimnak egy gyönyörű art deco darabja, csak kicsit hiányos.

    előzmény:
    barbo1975 (17182)
    2008-09-01  16:28
  19. 2008. szeptember 1. 17:0217183.
    Jajj, de gyönyörű ez a zöld falszín!
    előzmény:
    barbo1975 (17181)
    2008-09-01  16:20
  20. 2008. szeptember 1. 16:2817182.

    A fene, elszállt.

    Szóval Dajkáné:

    szerintem ez a bútor újra trendi lehet, kis változtatásokkal. Igen, más fogantyú, valami hosszúkás króm kéne rá. És szétszedném, hogy ne klasszikus sor legyen, hanem külön álló darabok, esetleg ha kell króm lábak neki

     

    Más: a vendégszoba képe totál kirajzolódott már benem. Szürke, lilás, hűvös színek, belül glamour hangulattal, szőrös díszpárnákkal. egy régi , de stílusos art deco asztalt galambszürkére festek íróasztalnak. Lesz az ominózus ikeás kanapé, szürkében. A szőnyeg megvan, és íme a hangulat része:: (Bjuci, neked ígértem a szőnyeg képet )

    előzmény:
    barbo1975 (17181)
    2008-09-01  16:20
  21. 2008. szeptember 1. 16:2017181.

    Szia Dia, rég láttunk, és rögtön hozol egy csodaszép konyhát.

    Te nem láttad véletlen az ötletházban szombaton azt a házat? valamelyik kollégád tervezte, szeretnék róla fotókat, vagy újra megnézni a műsort...

     

    Tmira, nagyon jó lett az asszonyszobád, ki festette ki? Mi lett a majmokkal?::-) Na és a nappali bútora is jó. A széle a konyhához esik közel? Sosem értettem amikor a fagyasztót emlegetted

     

    Juci, én is a zöld székre szavazok.

     

    Mi hétvégén ültettünk, + egy fotó anyukám függönyéről (kicsit elmértem, rövid lett)

     

    előzmény:
    mse82 (17178)
    2008-09-01  15:36
  22. 2008. szeptember 1. 16:0517180.

    Benn fognak azok a macskák lakni az új házban is???

    Nekünk is van 2 fekete macskánk, de soha nem háborgatják  bútorokat . Alapból kinti macskák, de enni és lustizni napközben bejárnak. Ha nálatok is így lesz, akkor szerintem nyugodtan lehet bőrbútort is választani. Sőt még jobb is, mert  bőrt csak letörlöd  a szőrtől, míg egy világos kárpitnál erősen megkínlódsz a szőrrel és a lábnyomokkal is.

    előzmény:
    Babianya (17156)
    2008-09-01  12:53
  23. 2008. szeptember 1. 15:3917179.
    Ez remélhetőleg be fog jönni!
    előzmény:
    BJuci (17174)
    2008-09-01  14:25
  24. 2008. szeptember 1. 15:3617178.
    Na, ez azért eléggé drasztikus megoldás.
    előzmény:
    BJuci (17172)
    2008-09-01  14:18
  25. 2008. szeptember 1. 14:4817177.

    Mi az ikeás fa reluxát fogjuk megvenni a hátsó ablakokra, csak a hálón lesz függöny.

    Annak is van többféle színe, nézd meg, hátha jó lenne nektek is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141586 (17175)
    2008-09-01  14:29
  26. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 1. 14:3317176.
    csak ügyesen!
    előzmény:
    BJuci (17174)
    2008-09-01  14:25
  27. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 1. 14:2917175.

    Nálunk az ablak marad pucér. Asszem Rábeszéltem magam az IKEÁ-s lapfüggönyre, erre tmira írja, hogy nem lehet huzigálni, na akkor nálunk max 2 hetet bír. Ami rolók vannak azok nagyon szuperek, csak a szín nem passzol-arany sárga vagy zöld jöhet szóba. Nekem tetszene az ikea szürkéje, de az előbb leírt praktikám erre már nem vált be (de sokmindenre igen ).

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2008. szeptember 1. 14:2517174.

    Áh, az én férjem sajna nem ilyen. Sikerült olyan férjet választanom, aki ugyanolyan akaratos, mint én.

     

    De talán meglesz a taktika. Tegnap kinézett lámpákat az étkezőbe, konyhába, nekem nem annyira tetszenek, de végülis elmegy. Megegyezek vele, hogy jöhetnek a lámpák, ha jöhet a székem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141586 (17171)
    2008-09-01  14:17
  29. 2008. szeptember 1. 14:2117173.
    Igen, én is az összejövetelek miatt akartam kinyithatóst, de ezt a tömörfát nem tudtam otthagyni.Arra gondoltam, veszek mellé egy olcsó asztalt, aminek mindkát asztallapja lehajtható, aztán majd azt előveszem havonta egyszer, ha sokan jönnek :)
    előzmény:
    BJuci (17170)
    2008-09-01  14:13
  30. 2008. szeptember 1. 14:1817172.

    Azt hiszem felmegyek egyedül, megveszem és kész!

    Ha nem jön, akkor még be is fér a kocsiba szerintem, plussz akkor már úgysem akarja visszavinni.

    előzmény:
    mse82 (17166)
    2008-09-01  13:53
  31. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 1. 14:1717171.

    a jólbevált taktika: elviszed, végig mutogatod neki pár olyan székkel, ami neki tetszik, de nem megy az asztalhoz. Majd miután elkeseredett bemutatod neki a kárpitos verziót, hogy no lám, mégis csak ez a legjobb. Hidd el, ő akarja majd, hogy hazavidd

     

     

    előzmény:
    BJuci (17165)
    2008-09-01  13:49
  32. 2008. szeptember 1. 14:1317170.

    Ez nagyon szép, és nagyon olcsón sikerült megvennetek.

     

    Nekünk muszáj a kinyithatós nagy asztal, nagy összejövetelek szoktak nálunk lenni, kell a hely, ahol többen is tudunk egyszerre enni.

    előzmény:
    estrella22 (17163)
    2008-09-01  13:47
  33. 2008. szeptember 1. 14:1217169.

    Köszi!

     

    úgy látom itt nagyon sok van, majd este átnézem rendesen.

    előzmény:
    Raaha (17161)
    2008-09-01  13:22
  34. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 1. 14:1117168.

    Szia Duncsi!

     

    Tesóm innen vitt pár hete egy építkezéshez anyagokat, vidékről jött érte, gondolom olcsó lehetett. Ahogy körülnéztem nagyon szép dolgaik vannak!

    http://www.mediterranepitohaz.hu/

     

    előzmény:
    Duncsi (17162)
    2008-09-01  13:42
  35. Torolt_felhasznalo_792461
    Torolt_felhasznalo_792461
    2008. szeptember 1. 13:5717167.

    Sziasztok!

     

    Lakásdesign ötletekhez ajánlom figyelmetekbe a Meskát, egy kreatív weboldalt, a Mindenféle Egyedi Kézzel Készített Alkotások adásvételi tárházát, ha van kedvetek nézzétek meg :-))))

     

    Réka

    előzmény:
    mse82 (17166)
    2008-09-01  13:53
  36. 2008. szeptember 1. 13:5317166.

    Juci, mégegy szavazat a zöld huzatos székre.

     

    (Nekem a másik nem tetszik )

     

    Úgyhogy vegyél elő valami jó kis fondorlatot, hogy a férjurad is beleegyezzen.

    előzmény:
    BJuci (17142)
    2008-09-01  10:15
  37. 2008. szeptember 1. 13:4917165.

    Hát tudom sajnos!

     

    Az lenne a legegyszerűbb, ha vhogyan rá tudnám beszélni a férjemet a kinézett székre, akkor nem lenne gond. Árban is jó, kényelmes is, a huzat is tökéletes.

     

    na, de most mondják a kolléganők, hogy vmelyik bútorüzlet székkiárusítást tart kollekcióváltás miatt.  Azt hiszem meglesz a programom a héten.

    előzmény:
    Babianya (17160)
    2008-09-01  13:16
  38. 2008. szeptember 1. 13:4817164.
    Ööööö , akkor ezt nagyon benéztem.
    előzmény:
    Kisnyul (17144)
    2008-09-01  10:44
  39. 2008. szeptember 1. 13:4717163.
    Nekem is nagyon tetszik a Nandor szék, de ehhez az asztalhoz tényleg nem illik. Viszont a másik nagyon jó szerintem!Én is ilyen Bjurstat szerettem volna, de végül egy nem kinyithatót rendeltünk meg a Construmán, 100e Ft az egész garnitúra 6 székkel, ingyenes házhozszállítással.
    előzmény:
    BJuci (17142)
    2008-09-01  10:15
  40. 2008. szeptember 1. 13:4217162.

    mókica, Dia, (vagy bárki :D ) Kérlek ajánljatok beltéri kőburkolat lelőhelyeket, a két parapetfalat szeretnénk vele díszíteni, szóba jöhet többféle anyag is pl mészkő vagy tégla-hatású lapocskák (akár bontott téglának kinéző lapok is), a parapetfalak mellett világos vanília (nem sárga, inkább krémfehér) színű falak vannak, ezért szerintem nem lenne jó a teljesen világos kő, mert nagyon beleolvadna a mellette lévő falszínbe, de várom az ötleteket. Bútoraink még nincsenek (kivéve a bükk konyha), egyedül a vanília falhoz kell alkalmazkodnunk. Ami még fixen megvan: fehér járólap halvány rózsaszínes erezettel a konyhában és az előszobában. Ez azért fontos, mert mindkét parapetfal itt van: egyik a konyha-előszoba helyiségeket vélasztja el, a másik az előszoba és a nappali közös falánál van. Tehát ezekhez kell passzolnia. Bp. és környékén lévő boltot keresünk, nem csillagászati árakkal

    Ja és kandallóra is keresünk világos színű burkolatot pl. mészkő.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2008. szeptember 1. 13:2217161.

    Juci, esetleg nézd meg itt is, ha még nem  tetted meg:


    http://www.impala.hu/bemutat.htm

    előzmény:
    BJuci (17159)
    2008-09-01  13:04
  42. 2008. szeptember 1. 13:1617160.
    Ez nem lesz könnyü menet de nem is lehetetlen.



    http://images.google.se/images?hl=hu&q=sz%C3%A9k&btnG=K%C3%A9pek+keres%C3%A9se&gbv=2

    Talán-talán akad valami?
    előzmény:
    BJuci (17159)
    2008-09-01  13:04
  43. 2008. szeptember 1. 13:0417159.

    Ezzel az a baj, hogy még szövetesebb, mint a Henriksdal szék. Ha abba nem egyezik bele a férjem, akkor egy ilyenbe meg aztán tuti.

     

    Neki ezek tetszenek, de ezek meg nem kényelmesek.

    előzmény:
    Babianya (17157)
    2008-09-01  12:57
  44. 2008. szeptember 1. 13:0117158.
    Hát ismerek olyat, akinél nem bántotta a bőrbútort, de sajnos a mieinknek annyira jó ízlése van, hogy imádják, és a férjem forgószékére majd huzatot kell varratnunk.
    előzmény:
    Babianya (17156)
    2008-09-01  12:53
  45. 2008. szeptember 1. 12:5717157.
    Elsöböl van szövetes is, de gondoltam szin nem stimmel.
    előzmény:
    BJuci (17155)
    2008-09-01  12:39
  46. 2008. szeptember 1. 12:5317156.

    Nem tudok macsekul, gyerekkoromban voltak cicáink, de börbutor az nem :(

    Akkor most megtanultam bör + cicc = no.

    előzmény:
    BJuci (17155)
    2008-09-01  12:39
  47. 2008. szeptember 1. 12:3917155.

    Az első kettő gyönyörű, csak hát bőr, és nekünk két cicánk van..., szóval ezek abszolút kizárva.

     

    A 3-nak érdekes a lába.

    előzmény:
    Babianya (17152)
    2008-09-01  12:25
  48. 2008. szeptember 1. 12:2917154.
    Remek Nagyon ügyes vagy.
    előzmény:
    tmira (17138)
    2008-09-01  00:44
  49. 2008. szeptember 1. 12:2817153.
    Majd mustasd is ha lesz konkrét terv
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_353335 (17139)
    2008-09-01  00:48
  50. 2008. szeptember 1. 12:2517152.

    Siv Widerberg: SÓDERPARTI

     

       Daniel,

       aki az osztályunkba jár,

       a vacsorát Sóderpartinak hívja.

       "Sódert esztek vacsorára?"

       kérdeztem egyszer

       (mert szerintem ez a

       Sóderparti

       olyan lükén hangzik).

       "Frászt" mondta Daniel,

       "húst eszünk,

       és mindenki nyomhatja a sódert,

       és senki se mondja,

       hogy fogd be a szád,

       és mindig kipakolhatod,

       ami a szívedet nyomja"

       mondta Daniel és nevetett.

     

       Mégiscsak lükén hangzik, hogy

                                         Sóderparti.

       De Ami a Szívedet Nyomja, az már

                                             igen!

       Nálunk csak olyan közönséges

       Vacsora van.


    Ezek közül ha kaphatoak otthon, nem passzolna valamelyik szék?

    előzmény:
    BJuci (17151)
    2008-09-01  11:58
  51. 2008. szeptember 1. 11:5817151.

    Próbáltuk a Gilbert székek is, de nekem az túl "kemény" volt, mi szeretünk kényelmesen, hosszan étkezni, és ez nem volt olyan kényelmes, hogy sokáig tudnék rajta ülni.

     

    A Tobiast nem láttuk még az IKEA-ban, gondolom annyira új, hogy nem volt még nekik. De ez nem is annyira tetszik, szerintem erre jól rá lehet izzadni.

     

    A bútorok nagy többsége fehér és nyír színű lesz, de mivel nálunk központi kérdés a közös étkezés, ezért szeretném, ha az más színű lenne, ezzel is kiemelkedne a térből az étkező, ezzel is hangsúlyt adva az étkezésnek.

     

    Így azt hiszem, amit Mókicának is írtam, hogy vhogyan rá kell beszélnem a férjemet a Henriksdal székre.

    előzmény:
    P.F.Dia (17148)
    2008-09-01  11:04
  52. 2008. szeptember 1. 11:5517150.

    Hát én is így gondolom, de azért jól esik a megerősítés. :)

     

    Külön nagyon tetszik ez a szék, szerintem nagyon jól néz ki, de nekünk ehhez az asztalhoz egyáltalán nem passzol. Az asztal viszont tökéletes, tuti, hogy ezt vesszük meg, ilyet ennyiért máshol nem találunk.

     

    Azt hiszem vmiféle fondorlatot kell alkalmaznom a szék ügyében.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_809081 (17146)
    2008-09-01  10:56
  53. 2008. szeptember 1. 11:1217149.
    ..és a GILBERT-ből FEHÉR is van, (fehérre festett nyír furnér) az előbb kifelejtettem, az asztalhoz ok., de a nyírrel, amit a közelbe terveztél bútorokat,  nekem nem jönne be... - szóval ez akár storno is lehet
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2008. szeptember 1. 11:0417148.

    Szia BJuci,

    és az asztalhoz színben ("fekete-barna") illő GILBERT szék nem tetszene? vagy nem túl kényelmes? ha lenne nyír, akkor abból, de az ikea ebben a széktípusban csak fekete-barnát, tölgyet és bükköt forgalmaz, ...esetleg az új, átlátszó "Tobias", krómlábbal?

    Ha a lakásotokban fekete (és/vagy feketés-barna) lesz fehérrel, nyírrel, sok krómmal és az olivzöld fallal, akkor én ezek közül választanék inkább, mint egy újabb anyagot(színt, texturát), tehát vagy a sötétet, ami az asztallal megegyezik, vagy egy vad "színtelent", így nem zavarja majd meg a többi, vele egy térbe levő nyíreket, stb... (esetleg a kika-ban is nézz körül, vannak nagyon jó, csak "félig kárpitozott" székek, amiknek a fa-része megegyezhet az asztallal)

    Szép napot!!

    előzmény:
    BJuci (17142)
    2008-09-01  10:15
  55. Torolt_felhasznalo_152604
    Torolt_felhasznalo_152604
    2008. szeptember 1. 11:0217147.

    Szép napot mindenkinek!

    Nagyon köszönöm mindenkinek a segítséget. Igen, ez az amire gondoltam. Most elkezdek utánajárni, hogy hol kapok ilyet, mert a villanyszerelőm kéri a paramétereit.

    Köszi mégegyszer mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 1. 10:5617146.

    Juci: szerintem ehhez az asztalhoz nem illik a Nandor szék  Nekem nagyon más a stílusa is, anyaga is. Ha az a szék marad akkor másik asztalt kéne nézni.

     

    A Henriksdal szövetes szék nagyon passzolna az asztalhoz is, meg a leendő olivazöld falatokhoz

     

    Valahogy rá kéne beszélni párodat erre, mert az a nád-bevonatú szék nem megy az asztalhoz.

    előzmény:
    BJuci (17142)
    2008-09-01  10:15
  57. 2008. szeptember 1. 10:5017145.

    SZIA Frulexa, Sziasztok, szép napot, újra ÜDVÖZLÖK MINDENKIT, most csak 1 pillanatra ugrottam be, Szemirámisz, gyönyörű lett a napsütötte fürdőszobád ,

    szóval, FRULEXA, a Baby által illusztrált süllyeszthető dugaljra gondoltál, - gondolom én - ami használaton kívül egyáltalán nem látszik. Jól felszerelt elektromos szaküzletek forgalmazzák, rendelésre, vagy "profi" konyhastúdiók, beépítve a konyha árába (elég húzósan)

    Rakok fel 2 konyhai (élő-)fotót, arról, hogy valóban, mennyire nem látszik - egy korill-pultos szigetben vot alkalmazva, pár éve:

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152604 (17132)
    2008-08-31  23:02
  58. 2008. szeptember 1. 10:4417144.

    Amit Te zöldnek néztél az a madártej. A sötétebb sárga a Jaffa. Az előszobában kikevert szín van (terrakotta) az is Herás egyébként.

     

    Üdv.

    A.

    előzmény:
    mse82 (17034)
    2008-08-28  14:26
  59. 2008. szeptember 1. 10:2017143.

    Ha jól látom, akkor ez fóliás szekrény, ezen nem nagyon tudsz mit változtatni.

     

    Egy modern fogantyúval azonban máris modernebb hatása lenne.

    előzmény:
    dajkáné (17140)
    2008-09-01  07:43
  60. 2008. szeptember 1. 10:1517142.

    Nagy dilemmába vagyok, kérlek segítsetek.

     

    Hétvégén ugye kinéztük az asztalt az IKEA-ba, BJursta fekete-barna lesz, 6 személyes, nyitható.

     

    Szerintem a leginkább hozzá illő szék a Henriksdal lenne, a férjemnek azonban nem tetszenek ezek a teljesen szövetes székek.

    Ami még befutó és kényelmes volt az a Nandor, ami nekem iszonyatosan tetszik, azonban nem tudom mennyire illene a Bjursta asztalhoz.

     

    Nem fog nagyon elütni?

     

    Teszek be képet mindegyikről, hogy ti is össze tudjátok nézni. És arról is, hogy hová kerülne.

     

    Alapvetően a berendezés modern lesz, sok krómmal, feketével, fehérrel, nyír színű bútorokkal, barnával, szürkével. A szín a nappali-étkező-konyha részben a tv-és fal olívazöld színe és a konyhai kiegészítők szintén zöld színe lesz. Talán emiatt tetszik annyira a Henriksdal szék huzata, nagyon szépen menne oda.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2008. szeptember 1. 08:3417141.
    hű, nagyon tuti lett a fal, gratulálok hozzá. A függöny is nagyon tetszik, és a lámpa, hát minden elismerésem.
    előzmény:
    tmira (17137)
    2008-09-01  00:26
  62. 2008. szeptember 1. 07:4317140.
    Helló itt a kép a szekrény színéről, ezt kellene valahogy modernebbé, fiatalosabbá, huszonegyedik századivá tenni. Ez egy 'hagyományos' szekrénysor. Fiókkal, polcokkal, zárt szekrényekkel.
    előzmény:
    barbo1975 (17131)
    2008-08-31  18:46
  63. Torolt_felhasznalo_353335
    Torolt_felhasznalo_353335
    2008. szeptember 1. 00:4817139.
    B.Juci és Babianya köszönöm a képeket, ilyenekre gondoltam!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_353335 (16920)
    2008-08-26  00:23
  64. 2008. szeptember 1. 00:4417138.

    folyt.

     

    Hozzank kedden jon/ne az ajtos. HIhetetlen, hogy 3 het alatt, augusztusban (!!) sikerult osszeszednie a hianyzo darabokat.  

     

    Szemiramisz, nagyon meleg hangulatu lett a furdotok.  Remek valasztas volt a fuga is. Az en minimal lelkemnek kicsit sok a minta+diagonal, de mindenki a sajat szemetdombjan legyen okos. A falba pisilest tutira elvezni fogjatok...foleg a padlo konnyebb takaritasat! En imadom, hogy csak elslisszan alatta a felmoso,  a mienk lentebb er a tieteknel. Mi az also furdobe feher nyomolapot valasztottunk, a felsobe pedig kromozottat. Na ezt mar ezerszer megbantam, a rendorseg siman tudna ujjlenyomatot venni minden nyomkodas utan. Most korommel nyomkodom, lehet gumikesztyut kellene huznom hozza.  

     

    Frulexa, ha jol emlekszem Csibecsoda konyhajaban volt ez a leszallo palyas dugaljzat.  Talan ot kerdezd meg hol vette.

     

    Most megyek megalmodni mit hagytam ki a pakkokbol. Az uramnak eleg volt egy sporszatyor is a 4 napra. 

     

    Jo ejt mindenkinek! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2008. szeptember 1. 00:2617137.

    Kedves Lanyok, Asszonyok!

    Annyira aranyosak vagytok, hogy osztaztatok a gyaszomban. Azert is szeretem ezt a topicot, mert olyan csaladias hangulata van.

     

    Holnap indulunk haza. A teremtes koronaja csak  nehany napot marad, utana visszajon. Mi a kutya kolkeccel szept.vegeig maradunk...az elozetes szervek szerint. Jol fog jonni egy kis levego valtozas, en amugy is imadom az oshazat. Remelem jovore homlokon csokol bennunket az otos lotto es akkor irany Honolulu. 

     

    Ma delutan rendbe tettem a kertet, foldig logott a nyelvem, mire felastam a kemeny agyagot. Aztan anyoska telefonalt kemenyen megrova bennunket, hogy nem voltunk nala elkoszonni.  Oszinten most o az utolso gondolatom...minel kevesebbet latom, annal kevesbe hianyzik. Kivancsi vagyok a holnapi szini eloadasra, mert ilyenkor szokott jonni a hattyu halala, meg a szerencsetlen elhagyott nyugdijas esete.

     

    Teszek fel nehany kepet a meg nem vegleges asszonyszobarol. Ez nem a vendegszoba, hanem az en kukorekolo birodalmam, ahol tarolhatom az osszes mokomat, varrhatok, kreativkodhatok. Ha pedig szukseges, vendegul lathatok ket embert, akik nem fernek el a vendegszobaban.  Amit nem vennek meg egyszer az az IKEA 3 soros fuggonysin. Alig lehet elcibalni a fuggonycsikokat, mert mindig egymasba akadnak. A kepet a regi lakasbol menekitettem at, nagyon szeretem. Meg hianyzik a macko sarok es az asztal. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. 2008. szeptember 1. 00:1617136.
    Elektromos fütötest, érinthetetlenül forro tud lenni.
    Mosogatogépnél bekapcsol ha hüvösebb van, jo a termosztátja, a másikat, a nagyot csak akkor használjuk ha minusz 20 fok vagy hidegebb van. Az az a dupla ablaknál lehetne földig érö  is (ritkán van nagyon cudar idö), holnap megnézem mennyire néznének ugy ki hülyén. 


    Köszi Lányok a függönyös javaslatokat , holnap ha... akkor varrok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_809081 (17121)
    2008-08-31  10:11
  67. 2008. szeptember 1. 00:0717135.
    Ennek nagyon örülök (Majd olvasod ha visszatérsz, remélem hamar)


    Most kérdezek, lehet nagyon butaságot, de akkor is megkérdezem Láttam olyan csempét ami fuga helyett szilozva volt, kerestek olyan szinü szilot amit akartak tenni. Ennyi az emlék, kép is lementve valahol, ha megtalálom mutatom.

    No az én agymenésem: nem lehetne Szeminek fehér fuga fölé szilot tenni? Igy védeni? Nem hiszem surolnia kellene koszt amivel szilot lesurolná onnan. Vagy ez nagyon látszana igy?

    Megtaláltam a képet.
    előzmény:
    szemirámisz (17122)
    2008-08-31  10:44
  68. 2008. augusztus 31. 23:5817134.
    Szalagot száradás elött kell lehuzni, akkor kb sehol sem szedi le a festéket. Tapasztalat. ....és igen, az elsö 2 réteg megszáradt most is konyhában de a 3. nem mikor lehuztam.

    Váratlan vendégeink jöttek, egyik sogor közelben volt fiával, menyével,  1 éves csöpp unokájával s beugrottak. Ablakpucolás közepén voltunk csak enyhén állt feje tetején a ház. Megkérdeztem sogort is függönyröl, azt mondta tegyek 2-öt és huzzam egyiket szélre idönként, tehát hol igy hol ugy, szélen nem oszt-szoroz a másik közben. Fancccba, még lehet igaza is van pedig ffi   Varrni viszont nem maradt idöm :(
    előzmény:
    BJuci (17126)
    2008-08-31  12:24
  69. 2008. augusztus 31. 23:4617133.

    Erröl irsz?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_152604 (17132)
    2008-08-31  23:02
  70. Torolt_felhasznalo_152604
    Torolt_felhasznalo_152604
    2008. augusztus 31. 23:0217132.

    Sziasztok!

    Bár írni ritkán szoktam a topicba, mivel mi is építkezünk, olvasni annál többet szoktalak titeket. Most azonban egy kis segítségre lenne szükségem. Láttam valahol olyan konyhai pultba rejthető dugaljat, amit az ember visszadug a pultba ha nem kell. Tudja valaki, hogy hol lehet kapni? Esetleg egy képet is mutatnék az embernek, mert nem látott még ilyet én pedig szeretném......

    Szval, ha valaki tud segíteni akkor légyszi, légyszi, légyszi!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. 2008. augusztus 31. 18:4617131.
    szia,tegyél fel légyszíves képet róla, mert így nekem nehéz vizualizálnom,hogy hogy néz ki. Mahagóni fa, fehér pác? Vagy olajfesték? Ruhásszekrény, vagy polcos?? Inkább jöjjön a fotó!
    előzmény:
    dajkáné (17130)
    2008-08-31  17:37
  72. 2008. augusztus 31. 17:3717130.

    Sziasztok!

     

    SEgítséget kérnék! Van egy nagyon szép mahagóni fehér színű szekrényem, amit nagyon sajnálnék kidobni, inkább átalakítani szeretném. Igazából nem rossz, vagy kopott. Nagyon erős, stabil szekrény, csak már nem túl modern. Hogy lehetne ezt valahogy gatyába rázni?

    Köszi az ötleteket előre is! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2008. augusztus 31. 14:5017129.

    Koszi mindenkinek a dicséretet.Nekem is nagyon tetszik!

     

    Berri.bt - A csempe a plafonig megy,eredetileg nem így volt tervezve,de mivel a padlofutés miatt jocskan megemelkedett a talajszint,végul is így lett. Remélem nem bánom meg én is.A mosogép be fog férni a pult alá.Megérdeklodtuk az uzletben,mindegyiknek le lehet venni a tetejét,ehhez mértuk.90cm-re  van a pult teteje a talajtol,eleinte féltem,hogytúl magas lesz,de nem vészes.

     

    Most pár napig nem leszek,ki kell rámolnunk mindent a szobákbol,holnap betonozunk a padlofutés alá,aztán lerakják a csoveket és újra betonozás .Nem tudom , mikor végzunk az egésszel,de addig nem lesz bekotve a számítogépem.

     

    További szép napot mindenkinek,és jo lakás-alakítgatást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2008. augusztus 31. 12:3017128.

    Mi tegnap voltunk az Ikea-ban, eldöntöttük most már végre, hogy melyik konyha legyen. Abstarkt fehér mellett döntöttünk.

    Megvan az étkező is, de nem tudtuk elhozni, mert nem fértek volna be a székek a kocsiba, úgyhogy inkább majd a konyhával együtt hozzuk el.

     

    Vettünk Lock lámpákat a kisebb helyiségekbe (wc, kamra, házt.helyiség), nagyon olcsók voltak, nem lehetett otthagyni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. 2008. augusztus 31. 12:2517127.

    Babi, szép a függöny, tetszik nekem is.

     

    Én kihúzva hagynám, nem redősen és felülre nem tennék bordót, csak kétoldalra.

    Nekem tetszenek a füles függönyök,  úgyhogy ezügyben inkább nem nyilatkozom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2008. augusztus 31. 12:2417126.

    Sziasztok!

     

    Szemirámisz: Gyönyörű lett a fürdőtök, gratulálok hozzá! Mindig jókedved lesz, ha bemész majd oda, folyamatosan süt a nap.

     

    Mókica: A konyhád nagyon tuti lett, tényleg nem mindennapi, menő.

    A "snájdolást" én csináltam a festésnél nálunk, és én is kimentem pár helyen, a plafon bizony tejeskávé lett. De utána gyorsan ki lehetett javítani. A szalaggal vigyázz, mert nekünk sok helyen leszedte a festéket, pedig nem is az erősebb Tesát használtuk, hanem egy másikat. A végén már nem is szalagoztunk sehol, inkább nagyon óvatosan, lassan kenten ecsettel a szélén.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. 2008. augusztus 31. 11:4017125.
    Szemi, nekem is nagyon tetszik a fürdőd, a tervek nekem ezt még nem sugallták(vagyis nem volt olyan meggyőző, mint a valóság)Babi, én nem feszíteném ki, és nem tennék bordót, vagy kifeszíteném, és oldalra tennék bordót csak. Szép nagyon a bordó anyag!Berri, totál odavoltam a házért, igen, biztosan bazi drága lehetett... De volt benne egy-két szerintem olcsón is kivitelezhető ötlet, ami beindította a fantáziámat. Remélem majd a neten megtalálom, bár amilyen szegényes a hazai lakberendezési újságok kínálata,tuti meg fog jelenni valamelyikben.
    előzmény:
    berri.bt (17124)
    2008-08-31  11:13
  78. 2008. augusztus 31. 11:1317124.

    Gyönyörű lett!!!!!!

     Végül hogy fogod megoldani a mosógépet? Plafonig van csempézve? Én nállunk ezt megbántam, de már kezdek hozzászokni.

    Tegnap megérkeztek az étkezőbe a székeink, gyorsan össze is szereltük, a férjem pedig előszoba szekrényt+ gardrop szekrényt csinált, ha elkészül, majd fotózok.

    előzmény:
    szemirámisz (17107)
    2008-08-30  19:44
  79. 2008. augusztus 31. 11:0817123.

    Én láttam, és teljesen elvoltam hűlve. Mármint attól, hogy milyen szép lett na és természetesen a valószínüsíthető( NA EZ SZÉP SZÓ LETT) áraktól.

     Mókica: Gratula a konyhához, de mit is várnánk egy lakberendezőtől

    előzmény:
    barbo1975 (17102)
    2008-08-30  15:32
  80. 2008. augusztus 31. 10:4417122.

    Igen,tetszik!

    Pont olyan lett,amilyet szerettem volna.Tényleg mindig olyan,mintha sutne bent a nap.Remélem a fehér fugákat nem fogom késobb megbánni,de igaza volt az elado holgynek az uzletben,így sokkal jobb.Ha mindenhova a sárga fuga ment volna,megtorte volna a fehér színt,és sok is lett volna. 

    előzmény:
    Babianya (17118)
    2008-08-31  01:10
  81. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. augusztus 31. 10:1117121.

    Szia Babi

    A fehér anyagában csíkos függöny szerintem is szebb, mutatósabb, ha nem sűrűn van behúzva, hanem feszített az anyag.  Az, hogy a tetejéről levágod az akasztókat jó ötlet. A bordó anyagot én csak két oldalra tenném, felülre nem. A hosszanti csíkos fehér alaphoz így lenne jobban illő.

     

    A függönyök hossza miért csak annyi lesz, amit írtál? Nem mehetnek padlóig? 

    Lányodat én is üdvözlöm

    előzmény:
    Babianya (17114)
    2008-08-30  23:34
  82. 2008. augusztus 31. 07:1817120.
    Amúgy tényleg nagyon szép az anyag, a füleket én is levágnám róla.
    előzmény:
    Babianya (17118)
    2008-08-31  01:10
  83. 2008. augusztus 31. 07:1717119.
    Szerintünk (a férjem és én)  kevésbé redőzötten jobban néz ki. Olyan szívesen jön nézni  a cuccotokat mintha kompetens lenne benne
    előzmény:
    Babianya (17114)
    2008-08-30  23:34
  84. 2008. augusztus 31. 01:1017118.
    Nagyon-állat-gyönyörü   Tiszta napsugár.
    Te Szemi, az hogy nekünk tetszik egy dolog, de Neked és Párodnak tetszik? Olyan lett mint álmodtad tervezéskor, beváltak a remények vagy valamiben más lett? (Trehány munkáján kivül  )
    előzmény:
    szemirámisz (17107)
    2008-08-30  19:44
  85. 2008. augusztus 31. 01:0217117.
    Köszi, átadom :)


    Nem belátni, ide alig valaki lát be, 1-2 kutyás sétál csak balra és akik jönnek hozzánk, ök a kertböl látnak be, utca ház másik végén van. Én nem akarok kilátni a  garázsra, tárolora és ösztöl a gyakori kinti borus idö helyett inkább fehér függöny "világitsa" be a lelkemet, bordo meg melengesse. Elöbb kiszaladtam valamiért konyhába és mellbe vágott, ahogy ott log, olyan jo "meleg". "Meleg" mert itt nem szokás a takaro függöny = ablak hideg keménységével, tükrözödésével szoktam szembe találni magam. Hálokban vannak elsötétitö függönyök, egyébként csak kis firhangok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141586 (17116)
    2008-08-31  00:02
  86. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. augusztus 31. 00:0217116.

    Szia,

     

    szerintem ha oldalra elkötöd, már jobban mutat, vagy téged az zavarna, ha kicsit belátni? 

    Üdv a lányodnak!

    előzmény:
    Babianya (17114)
    2008-08-30  23:34
  87. 2008. augusztus 31. 00:0117115.
    3 ablak van, ez a szolo, a másik kettö majdnem teljesen egymás mellett van az orátol jobbra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2008. augusztus 30. 23:3417114.

    Lányok :)


    Hogyan tovább?
    1. Hármunk szerint (fiam nincs itthon) ez baromi ronda igy, ezekkel az anyagbigyuszokkal a karnison logva. Levágom és szegem. 

    2. képen kicsit jobban tetszik, hogy nem annyira huzott. Szerintetek 1 vagy 2 függöny legyen, az az huzottabb vagy simább a jobb? 

    3. kép a másik függöny, ami alatta lesz vagy felette és csak kb 25-30 cm vagy felette is-mellette is, vagy szét lesz csak hajtva jobbra-balra, középen marad egybe felül.  Mi a csuda legyen? Szine kicsit mélyebb bordo mint fale, szinjátszo és átmegy feketébe ha ugy esik rá a fény. Ez nem volt tervezve, megláttam és beleszerettem anyagba, vettem 15 métert (5 méteres háromszor). 

     

    Hossz(uk) ugy lesz, hogy ablak elött lesz egy polc virágoknak, az alá fog(nak) logni 10-20 centivel. 

    A szofán lesz meg egy matrac és 3 párna ezzel a bordoval, de a párnák gyanum, hogy dupla huzattal lesznek, bordo fölött fehér függöny maradékábol(? vagy sem) és azt hiszem székek ülökéi is kapnak bordot, csak ülökék, nem öltöztetem fel az egész széket (bár teljesen felöltöztetve szép masnikkal már esküvöi vacsorára is passzolnának, ezzel a szinnel )

     

    4. kép: Lányom üdvözöl benneteket Tudja irogatok Nektek és épitkezünk, rendezkedünk ezen a topicon :) 

     

    Mint látszik, csempe még mindig megvan, viszont a régi panelek a plafonrol már eltávolitva, végre

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. augusztus 30. 22:4017113.
    Dulux előre kikevert festékénél maradtam végül, ez a Sultan Spice nevü. Nagyon barátságos, meleg színe van.
    előzmény:
    floryka (17112)
    2008-08-30  20:54
  90. 2008. augusztus 30. 20:5417112.
    Kíváncsi lennék mivel csináltad ezt  barnát, lehet nálam  fodrászatban se lenne rossz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_809081 (17106)
    2008-08-30  19:16
  91. 2008. augusztus 30. 20:5217111.
    GYÖNYÖRŰŰŰŰŰ!
    előzmény:
    szemirámisz (17107)
    2008-08-30  19:44
  92. 2008. augusztus 30. 20:5117110.
    Jaaaa, ha te csináltad akkor semmi baj!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_809081 (17106)
    2008-08-30  19:16
  93. 2008. augusztus 30. 20:4217109.
    Sajnos nem találtam meg, pedig kiváncsivá tettél.
    előzmény:
    barbo1975 (17102)
    2008-08-30  15:32
  94. 2008. augusztus 30. 19:5017108.

    Hat szemi nagyon-nagyon szep lett es meg a WC kefe is passzol!

    Ha meglesz a tukor az is nagyot fog dobni rajta,meg a vilagitas is.

     

    En a zuhanykabin ajtajara a CILLIT BANG furdoszobai tisztitot hasznalom,csak rafujom egyenletesen,hagyom par percig,aztan attorlom es  sehol egy vizko vagy szappanlerakodas.

    előzmény:
    szemirámisz (17107)
    2008-08-30  19:44
  95. 2008. augusztus 30. 19:4417107.

    Sziasztok!

     

    Hoztam pár képet a furdonkrol,bár még nincs teljesen kész,de a wc és a zuhany mátol használhato!!!Elég nehezen tudtam fényképezni,mert elég kicsi még így kibovítve is.

     

    A plafonra a gipszkarton és világítas a jovo héten lesz megcsinálva,elméletileg a mosdo is a helyére kerul 1-2 napon belul.Jovo hét szerdára lesz kész a tukor is / ma voltunk megrendelni/,az árán kellemesen meglepodtem.80x100 cm,pontosan méretre vágva 8800 ft.Szerintem nem sok.

    A zuhanyajtot csak a legutolso pillanatban akarom felrakni,azt nagyon féltem.Nem tudja valaki,hol kaphato ezekhez a speciális anyaggal /vízkolerakodás-gátlo/ bevont uvegekhez tisztítoszer?Nekunk Kolo ajto van,de a Ravaknak is ilyen van,jo lenne hozzá venni.

     

    1.furdoszoba egészben

    2.pult

    3.wc

    4.wc kefe

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. augusztus 30. 19:1617106.
    Floryka: részben jól látod De nem ennyire nagy a gond. A mennyezet és az oldalfal között van egy elválasztó profil. És hogy ezt ne kenjük össze - merthogy a festő is én voltam, meg egy segítségem - ezért leragasztottam a profilt Tesa ragasztószalaggal. Tehát, amit látsz hogy maszatos, az csak a ragasztószalag. Még nem szedtem le, mert a mennyezeten 1-2 helyen javítani kell pár ecsetnyomot, és majd csak azután szedem le a ragasztószalagot.
    előzmény:
    floryka (17105)
    2008-08-30  18:06
  97. 2008. augusztus 30. 18:0617105.

    Piszok jó!!!!!! Ngyon ügyesek vagytok!

     

     

    Te, jól látom hogy a festők ENNYIRE összemaszatolták a barnával  fehéret, vagy csak a szemem káprázik???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_809081 (17095)
    2008-08-30  11:34
  98. 2008. augusztus 30. 17:2317104.

    Szerintem IKEAtol olcsobb,mult heten kerult kezembe a hazai oszi katalogusuk,annal olcsobb.KIKAba Gyorbe jarunk itt-ott,foleg husvet-karacsony tajekan kiegeszitokert,nem igazan szoktam figyelni a butorarakat.

     

    Ha jol emlekszem 300 000 a felso limited ugye,na abba bele kell fernetek,az tuti. En ugy saccolom,meg marad is.

    Majd szerdan megyek a varosba intezkedni,ugy alakitom,hogy legyen idom felmenni korulnezni,es tudatom. Ha addig sikerul valasztani,rakerdek konkretan arra is.

    előzmény:
    barbo1975 (17100)
    2008-08-30  15:30
  99. 2008. augusztus 30. 15:4217103.
    Köszi, megnézem.
    előzmény:
    acin (17093)
    2008-08-30  10:52
  100. 2008. augusztus 30. 15:3217102.
    Láttátok csajok ma délelőtt az Ötletáházat?? ÚÚÚÚgy tetszett benne az a régi, ház, amit felújítottak, modern belsőkkel, burkolatokkal, és a sok indiai motívummal, és a ház hagyományos szellemét megtartva. Totál odavagyok azért a házért..Pl. a betonból kiöntött minta, amit árnyékolónak használtak a teraszon. Beszarás.
    előzmény:
    barbo1975 (17101)
    2008-08-30  15:31

Címlap

top