Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásdizájn ötletek - képe

Torolt_felhasznalo_206455
Torolt_felhasznalo_206455
Létrehozva: 2007. január 18. 18:52

Biztosan sok ilyen topic van, viszont én arra gondoltam, hogy legyen ez egy olyan topic, ahol nagyon sok kép van és így bárki könnyen tud ötletekhez jutni.

Jó lenne kreatív képeket látni:

- gipszkarton ötletekről

- nappalik berendelzéséről

- fürdőszobákról

- konyhákról

- tapétázásról és festéről

- gyerekszobákról

- hálószobákról

stb.

  1. 2010. augusztus 22. 15:2426501.

    Én lapfüggönyt vagy pliszéfüggönyt is el tudnék képzelni a nyílásokra, kérdés, hogy mi a cél.

    Nem tudom kihagyni a megjegyzést, hogy én nagyon tartok az ilyen megoldásoktól, mert nem látom biztosítottnak a megfelelő szellőzést a fürdőszoba esetében. Persze biztos lesz valami elszívó ventillátor, de ha egy légtér lesz a fürdőszoba-háló-gardrob, hát nem tudom, mennyire lesz hatékony, plusz engem nagyon zavarna a zúgás is. (de ez én vagyok, és nem én fogok ott lakni)

    előzmény:
    alekszító (26482)
    2010-08-21  09:29
  2. 2010. augusztus 21. 22:3026500.
    TERMÉSKŐ akart lenni
    előzmény:
    Chili (26478)
    2010-08-19  10:47
  3. 2010. augusztus 21. 22:2826499.
    Jobb volt szerintem világosan....de ez csak az én véleményem...bocsi...remélem nem gond,hogy leírtam a véleményemet...
    előzmény:
    Borzaska07 (26495)
    2010-08-21  21:14
  4. 2010. augusztus 21. 22:2426498.

    Ja,hogy már készen is van??????????????????

    Jó gyors voltál.......azt hittem még csak most akarsz nekiállni valaminek???Akkor nem kértél időben segítséget......

     

    Én világosra festettem volna ha úgyis kicsi a fürdő....tegyél rá tükörcsempét ha nem akarod újrafesteni...

    előzmény:
    Borzaska07 (26495)
    2010-08-21  21:14
  5. 2010. augusztus 21. 22:0526497.

    Bocsi, én írtam értetlenül. Az üvegessel tükörből vágatni nonfiguratív mintákat és azt felragasztani.

    De most nézelődtem , és elég szép stencil sablonokat is találtam, lehet azt kellene világossabb színekkel megprópálni.

    előzmény:
    BJuci (26496)
    2010-08-21  21:30
  6. 2010. augusztus 21. 21:3026496.

    Ja, hogy már le is kented?  Én azt hittem, hogy még csak ötleteket keresel és nem ugrassz bele egyből.

    Hát ez nem egészen limezöld az biztos.

    Ez az üveges amorf minta mit takar? Bocsi, tudatlan vagyok a témában.  

     

    előzmény:
    Borzaska07 (26495)
    2010-08-21  21:14
  7. 2010. augusztus 21. 21:1426495.

    Hát most lehet kicsit mellényúltam:( Sötétnek találom a színt amit sikerült rámaszatolnom (középzöld kalapácslakk). De most azt találtam ki, hogy üvegessel vágatok jó nagy amorf mindtákat és felragasztom.

    Begipszkartonoztatni sajnos nem lehet, mert zárószint vagyunk, és elég nagy ajtó van a szekrényen, így ha gáz van nagyot kell bontani.

    Elöbb-utóbb csak kialakul valami:)

    előzmény:
    knehanita (26493)
    2010-08-21  20:57
  8. 2010. augusztus 21. 21:0026494.
    Nekem tetszik az ilyen fal...csak sajna nekünk nincs akkora hely a lakásban,hogy jól is nézzen ki a merméskő...
    előzmény:
    Chili (26478)
    2010-08-19  10:47
  9. 2010. augusztus 21. 20:5726493.

    Szia!

    Nekem a konyhámban volt egy ilyen amiben a csövek mennek!!Mikor ide költöztünk én gipszkartonnal bevonattam ,és olyan lett mint a fal ,olyan színűre is van festve mint a fal!!

    Szóval nem is látszik.....mondjuk én a szerelő nyílást is becsináltattam vagyis a konyhaszekrényből lehet szerelni ha gond van .Pont ott van a mosogatóm is mellette és így a szekrénybe van a szerelőnyílás!!

    Ez csak egy ötlet volt,remélem érthetően írtam le....

    előzmény:
    Borzaska07 (26483)
    2010-08-21  10:44
  10. 2010. augusztus 21. 18:4126492.

    Szia,

     

    Mekkora hely van a szobában? Az megoldható esetleg, hogy az ágyat egy kicsit távolabb tegyétek az "ajtóktól" és a fejvég közvetlen közelébe paravánt tegyetek? Esetleg 2 paravánnal mindkét ajtót "elzárjátok" a szobától, olcsóbb is, egyszerűbb is ha elfér még így az ágy. 

    És lehet már nagyon szépeket is kapni, ami a szoba éhe lehet.

     

    Egyébként nem lesz zavaró, ha nem lehet a fürdőben elbújni? 

    előzmény:
    alekszító (26482)
    2010-08-21  09:29
  11. 2010. augusztus 21. 18:2926491.

    Ilyen zománcfestéket v. kalapácslakkot vagy mit is lehet színre kevertetni, pont most láttam délután a Baumaxban.

    Tehát ha viszel mintát a fugából v. falfestékből, akkor szerintem csinálnak ugyanolyan színre. 

    előzmény:
    Borzaska07 (26489)
    2010-08-21  15:38
  12. 2010. augusztus 21. 17:3526490.

    Sziasztok,

     

    mivel képet nem tudtam feltenni, de szívesen megosztom veletek, hogy mit találtam: tapéta panelek :-)

     

    http://www.tapetawebaruhaz.hu/339-mr.-perswall-poszter-panel-faltapeta-most-15-arengedmennyel.html?akcio=0&new=0&special=0

     

    A régi idők emlékét idézte bennem, de sokkal igényesebb. Valaki találkozott ezekkel élőben?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  13. 2010. augusztus 21. 15:3826489.

    Most ott tartok, hogy a hammerite-nek van egy zöld kalapácslakk fémfestéke, és azzal áthúzom.

     

    A textiltől félek, hogy a párát hogy bírja majd., de még agyalok rajta.

     

    Azért köszi a tippeket:)

    előzmény:
    BJuci (26485)
    2010-08-21  11:49
  14. 2010. augusztus 21. 12:1026488.
    Bxbra! Nem vagy semmi!!! :)
    előzmény:
    Bxbra (26474)
    2010-08-18  11:10
  15. 2010. augusztus 21. 12:0226487.
    Szia! Én lehet valamilyen textilt tennék fel, körben, szóval elfüggönyözném... de nem látom hogy illik e ez a megoldás a fürdő többi részéhez...
    előzmény:
    Borzaska07 (26484)
    2010-08-21  10:50
  16. 2010. augusztus 21. 11:5126486.

    Szia!

     

    A tolóajtó úgy sem megoldható, hogy az ágy mögé, tehát még a fal elé menne be? Vagy ilyet nem szeretnétek?

    És ha sima beltéri, nyílós ajtókat rendelnétek, de nem telit, hanem üvegeseket? Milyen a többi ajtótok a lakásban, ill. mennyi fény lesz ott a hálóban ill. a fürdőben, gardróbban? 

    előzmény:
    alekszító (26482)
    2010-08-21  09:29
  17. 2010. augusztus 21. 11:4926485.

    Ha már úgyis nagy zöld festésben vagytok, esetleg pont nem eltüntetni, hanem ezzel az vad lime zölddel kiemelni? 

    Kívülről szépen rendbe hozni, a szellőzőjét megjavítani (úgy látszik mintha vmi el lenne ott törve), a kilincset kicserélni rajta vmi szépre, ami passzol hozzátok ill. a többi kilincshez a lakásban) és úgy lefesteni. Biztos ütős lenne és nem szokványos. 

    Bár ehhez tényleg merészség kell.

    Vesztek hozzá még pár darab ilyen zöld kiegészítőt (törülköző, szappantartó stb.).  

    előzmény:
    Borzaska07 (26483)
    2010-08-21  10:44
  18. 2010. augusztus 21. 10:5026484.
    ime a monstrum:) lemeradt az imént...
    előzmény:
    Borzaska07 (26483)
    2010-08-21  10:44
  19. 2010. augusztus 21. 10:4426483.

    Sziasztok:)

     

    Lakásfelújításban vagyunk. Van a nagyon pici fürdőszobánkban egy nagyon nagy otromba lemezszekrény, amivel nem tudok mit kezdeni.  Megszüntetni nem tudjuk, mert minden szerelvény , szellőzés ebben fut. Mégis szeretnénk valami csodát művelni vele. Többet, mint snassz fehérre lekenni. A csempe fehér, a fugát most festjük át zöldre, és a plafont is lime zöldre szeretnénk. Kád, mkiegészítők fehérek.

    Annyi okos 5letet láttam már itt, több szem többet hoz ki belőle alapon várom az 5leteket rá.

     

    Köszi mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  20. 2010. augusztus 21. 09:2926482.

    Sziasztok!

     

    Már nagyon régóta olvaslak titeket, de nálunk még csak most lett aktuális a házépítés, lassan már a berendezés, stb.

    Nagy dilemma előtt állok, mivel ahogy a képen látszik, a ház úgy lett kialakítva, hogy a hálószobából nyílik a saját fürdőnk és gardróbunk, a két ajtót pirossal jelöltem, közötte lesz majd az ágy. A rajz elég béna lett, csak nagyjából rajzoltam le, hogy el tudjátok képzelni.

    Nos, a probléma az, hogy egyszerűen nem tudjuk kitalálni, hogy "ajtónak" mit rakjunk oda... mert jó lenne ha lenne halami olyan megoldás, ami nem ajtó, hanem valami erősebb vászon,vagy olyan roló féleség, de csak akkor ha létezik valami jó megoldás oda... mert ha létezik, akkor nem raknánk oda is beltéri ajtókat. Remélem nagyjából értitek hogy gondolom?!

    A baj az, hogy nem lehet oda eltolós ajtót, vagy ilyesmit rakni mert se elöl, se belül nem fér el, a falba bele meg nem lehet, mert túl vékony. 

    Ja és csuklóajtót sem, mert ahhoz is kicsi az ajtó szélessége :S

    Tehát jó nehéz dolgunk van, minden ötletet örömmel várok

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  21. 2010. augusztus 19. 14:3526481.

    Szóval az izzók 20Wattosasak, amik azt hiszem 100W-os hagyományosnak felelnek meg.

    előzmény:
    BJuci (26480)
    2010-08-19  14:03
  22. 2010. augusztus 19. 14:0326480.

    Sziasztok!

     

    Lámpákkal, izzókkal kapcsolatban kellene egy kis segítség!

     

    Beszélgettünk a múltkor ledes izzókról, akkor elég sok mindent elolvastam a témával kapcsolatban, de még mindig nem állt össze a kép a fejemben.

    Szóval adott a konyhánk, 8,2nm. Beépíthetős spotokat szeretnék, de nem spot izzókkal, hanem vagy energiatakarékos kompakttal v. ledessel.

    Jelenleg az étkező és a konyha közötti átadónál van egy E27-es foglalatos x Wattos egy égős lámpa, ill. a konyhában van egy E27-es foglalatban egy y Wattos égő (lámpa itt még nincsen).

    Ez az egy égő ide elég kevés, szeretnénk végre rendes világítást, ami nem túl erős, de megfelelő a konyhai munkához.

    Persze szeretnénk minél olcsóbban is kihozni, de inkább a hosszú távú takarékosságra törekszünk.

    A LED-izzók annyira sokfélék és sokrétűek, hogy már nem igazodom ki rajtuk, pedig gondolom ez lenne a leginkább energiatakarékos megoldás hosszú távon.

     

    Szóval ha vki konyítana ezekhez vmit, és megosztaná velem a tapasztalait, azt nagyon megköszönném.

    Ill. az is érdekelne, hogy kb. mennyi spotra lenne szükség erre a 8 nm-es konyhára? Gondolom függ nagyban az izzók fényerejétől is, de azért saccperkábéra jó lenne tudni.

     

    Köszi szépen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  23. 2010. augusztus 19. 11:5626479.

    Sziasztok!

     

    Római rólóval kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy ha nem gyöngyzsinórral van megoldva a felhúzója, hanem símán zsinórral, akkor hogyan lehet felhúzott állapotában rögzíteni, hogy úgy megálljon a függöny.

    Az ablak nyílásba kellen valami "pöcköt" felfúrni, amire lehet a zsinórt rögzíteni?

    Esetleg, ha nem nagy macera és utólag megoldható, cseréljük át a húzókáját gyönyös zsinórra?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  24. 2010. augusztus 19. 10:4726478.

    Sziasztok!

    Szoktalak olvasgatni benneteket, nagyon jó ötleket találni itt :) Most nekem is lenne egy kérdésem, hátha tudtok jó ötleteket adni.

    Nemrég vásároltunk egy házat, ami 85 %-ban eléggé egyezik az ízlésünkkel. Most éppen azon vagyunk, hogy a maradék 15-öt is tetszetőssé tegyük :) A képen látható kőburkolat a falon nagyon nem tetszik nekünk, ezt szeretnénk eltüntetni.  A nappaliból 2 fal is ezzel van körberakva, illetve a konyharészen is a felső és az alsó szekrények között. Eredetileg le akartuk verni,de aztán ezt elvetettük, mert ekkora munkát nem akartunk végezni, illetve megpróbáltuk megbontani, és nagyon "brutálisan" oda van ragasztva, nem kis munka lenne leverni, és ezt mindenképpen ki akarjuk kerülni. 2 kérdésem van. A nagy felfelületre milyen megoldást tudnátok javasolni? nem szeretnénk másik követ, sima, ugyanolyan bézs színűre szeretnénk lefesteni. Javasolták a gipszkartont, ez még szerintünk egy lehetőség lenne, mit gondoltok róla? Másik pedig a konyhánál...erre lehet e tenni valamilyen szép mozaikot esetleg, úgy, hogy ezt sem verjük le, csak rá lesz ragasztva...? sajnos még az ablakok mélyedéseibe is be van rakva ez a "hülye" kő. 

    Várom az ötleteket :)

    Köszönöm

    Chili

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  25. 2010. augusztus 18. 12:2426477.

    Nincs mit

    Ha ez az, akkor York tapéta forgalmazót kellene keresni, azon belül a Three Sisters Studio, Boys will be Boys tapétákat..

    előzmény:
    SzaKata (26476)
    2010-08-18  11:54
  26. 2010. augusztus 18. 11:5426476.

    Azta!!!! Ez nagyon hasonílt, lehet hogy tényleg erről van szó!

    Nem is reméltem, hogy ilyen hamar segítséget kapok. Nagyon szépen köszönöm, nagyon kedves tőled Bxbra.

     

    Üdv, 

     

    Kata

    előzmény:
    Bxbra (26474)
    2010-08-18  11:10
  27. 2010. augusztus 18. 11:3226475.

    Sziasztok!

     

    Én is segítséget kérek, ismét... :-)

     

    Éppen lámpát vadászok, na de nem akármilyet! Falra szerelhető kell és flexibilis, ami viszonylag hosszan kinyúl. Elektromos zongorához kellene, kottát megvilágítani, ezért nem jó sajnos az álló lámpa(nem is férne el). Extra igényeim itt nincsenek, csupán erős legyen a fénye.

    Ikeát néztem, de ott a két igényt nem gyúrták össze :-(((  

     

    SzaKata, nagyon barátságos ez a gyerekszoba!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  28. 2010. augusztus 18. 11:1026474.

    Szia!

    Nagyon szép ez a babaszoba!!!

     

    Nem tudom, hogy ez mennyire hasonlít, de szerintem csak a fotózás miatt ennyire sötét a háttér.

     

    http://www.discounthomedecorshops.com/products/wallpaper/?page=2&pagesize=40&s=title

    előzmény:
    SzaKata (26473)
    2010-08-18  10:20
  29. 2010. augusztus 18. 10:2026473.

    Sziasztok!

     

    Segítségeteket szeretném kérni tapéta ügyben. Szertenénk egy hálószobát kialakítani a jövendő "kis Manónak" és nagyon megtetszett babaszoba képe. Ez lenne az alapja a mi kis babaszobánknak is, de a keresett tapétát nem tlálom sehol. Felteszem ide is, hátha vki ráismer és rálelek....

    Előre is köszönöm a segítséget.

     

    Üdv,

     

    Kata 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  30. 2010. augusztus 18. 10:0526472.

    Sziasztok!

     

    Köszönöm mindenkinek,aki csatolt gipszkartonos fotókat!!

     

    Már kezd körvonalazódni,hogy milyen lesz a plafonunk.......ha elkészült,majd megmutatom....

     

    Szép napot! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  31. 2010. augusztus 17. 16:4126471.
    jaj, a linket meg nem sikerült feltenni!! hova tűnt? nem engedte a rendszer
    előzmény:
    Rigómarcsi (26451)
    2010-08-16  16:44
  32. 2010. augusztus 17. 13:2926470.
    Van ilyen csíkos ágynemű is!!!!!!! szuper jó lenne ilyen csíkokat a falra és hozzá ilyen ágynemű a hálóba!!!
    előzmény:
    lunahold (26454)
    2010-08-16  17:43
  33. 2010. augusztus 17. 13:1926469.

    én erre tippelek:

    2.oldalon lévőkből,

    ill.  RF803/52L  típusa

    előzmény:
    Rigómarcsi (26451)
    2010-08-16  16:44
  34. 2010. augusztus 17. 13:1226468.
    tökéletesen érthető!
    előzmény:
    doo-doo (26466)
    2010-08-17  12:40
  35. 2010. augusztus 17. 12:4926467.

    Igen, én is így értettem, erre is raktam fel a képeket

    de szerintem te az enyémre írtál..

    előzmény:
    doo-doo (26466)
    2010-08-17  12:40
  36. 2010. augusztus 17. 12:4026466.

    lehet, hogy én értettem félre, de én úgy gondoltam, hogy a szobának két része lesz, egy nappali és egy háló, az egyik világosabb színű, míg a másik sötétebb. Tehát a két rész találkozásánál függőleges csíkozást kellene/lehetne csinálni. Legalábbis én ezt (is) el tudnám képzelni!

     

    Én olyasmi, változatos szélességű csíkokra gondoltam, mint ezen a képen a függőleges csíkok:

    http://4szoba.hu/upload/images/photos/000/003/040 /cs%C3%ADk.jpg?1245418833

     

    Vagy ez: http://blog.otherside.hu/wp-content/tari/11.jpg

     

    Tehát lenne egy világos szín, egy viszonylag keskeny csíkos rész (a két színből, esetleg egy harmadik árnyalattal), majd a sötét szín.

     

    Ez így valamennyire érthető?

    előzmény:
    P.F.Dia (26464)
    2010-08-17  11:32
  37. 2010. augusztus 17. 11:4126465.

    Szia, pontosan erre nem tudok példát, de hasonló színeket alkalmaztunk pár éve egy hálószobában, megkeresem, hátha jó lesz valamire ?!

    (1lső képen a kész falfelület, másik kettő firka-szinten jelölve a világos és sötét lila színeket ...végülis középre lett a sötét, valamint a szemközti falon, az oldalsók a világosak.)

    Esetleg textilekkel, lámpákkal, függő díszekkel is kísérletezhetsz, nem kell feltétlenül festéssel variálni...

    előzmény:
    lunahold (26454)
    2010-08-16  17:43
  38. 2010. augusztus 17. 11:3226464.

    SZIA, igen, csíkozással lehetne trükközni: világos szín, utána vil.-sötét-csíkos, majd a sötét szín, így az átmenet a csíkozásban lenne...pillanat, nézem, de most megint csak a gyerekszobás fotók akadnak elém, itt vízszintesek a csíkok, és ferdén agyaltam ki a váltást, mutatom--->

    (a "leeresztett" mennyzeten és az egyik falon van csak a sötétebb szín)

    Doo-doo erre gondoltál?

    előzmény:
    doo-doo (26462)
    2010-08-17  11:18
  39. 2010. augusztus 17. 11:2326463.
    ...most nézem, ez nem nappali, hanem egy fürdőszobai megoldás, de ötletnek talán alkalmas   (nagy belmagasság, gipszkarton, világítás, g.k.mögé rejthető csövek, stb)
    előzmény:
    CsPHajni (26433)
    2010-08-16  10:00
  40. 2010. augusztus 17. 11:1826462.

    Tényleg, amit Dia írt, a csíkozás (függőlegesen) jó ötlet lenne! Én mondjuk megpróbálnám lerajzolni valahogy úgy, hogy az átmenetnél lenne csak néhány csík (változatos szélességben), majd utána jönne az egyöntetű szín. Érted, mire gondolok?

     

    Tehát egyik irányból haladva lenne a világos szín, aztán mondjuk egy fél méteres szakaszon a két szín váltakozásával csíkok, majd a sötét szín. Ilyet még nem láttam sehol mondjuk... Nyilván papíron vagy számítógépes terven meg kéne nézni előbb, hogyan is mutatna.

    előzmény:
    lunahold (26454)
    2010-08-16  17:43
  41. 2010. augusztus 17. 11:0726461.

    SZIA,

    tessék, parancsolj, előkeresem, s rakom őket --->

    / "... Olyan képeket keresek,ahol látszik a nappali mennyezete és az nem sima ,hanem gipszkartonból van vmi forma kialakítva.Beépített spotlámpás és anélküli is..." /

    üdv. Dia

    előzmény:
    CsPHajni (26428)
    2010-08-15  17:31
  42. 2010. augusztus 17. 10:5526460.
    igazad van, ezek szerint mégis hajlítható , az egyik kis videot végigolvastam: megfelelő, pontos, sűrű bevágásokkal, majd profi szakember szépen átgletteli egy speciális profilsimítóval... úgy látom, ezt csak oldalhoz (megépített gk.formához)  tudják ragasztani, szólóban már nehezebb.
    előzmény:
    pappe (26457)
    2010-08-16  22:46
  43. 2010. augusztus 17. 10:5426459.

    Sziaszia!

     

    Lehetne különböző csíkokat festeni a találkozáshoz, esetleg a lila több árnyalatát, vagy attól teljesen eltérőeket! Jópofa bordűröket is lehet kapni

     

    előzmény:
    lunahold (26454)
    2010-08-16  17:43
  44. 2010. augusztus 17. 10:4226458.

    Szia,

    úgy látom, hogy az első két fotón gipszkartont hajlítottak a kívánt ívre, a mögé rakott profilok adják a vágott csík tartását, rögzítését,

    a 3. képen viszon készen kapható (hungarocell v. gipszalapú) profilból van vágva s felragasztva 1-1 ívszelet . Ahol gipszstukkókat, bel- és kültéri díszítőelemeket forgalmaznak - a legtöbb festék-szakbolt árul ilyeneket , az egyik márka Bovelacci névre hallgat, a kínálatukban van rozetta, sarokelem, sőt, kisebb szoborelemeket is láttam már - szóval ilyen helyeken nézz utána.

    ( igazad van, a hungarocell nem hajlik, törik )

    előzmény:
    Rigómarcsi (26451)
    2010-08-16  16:44
  45. 2010. augusztus 16. 22:4626457.
  46. Torolt_felhasznalo_700905
    Torolt_felhasznalo_700905
    2010. augusztus 16. 21:5326456.
    ugye? én is igy gondolom:)
    előzmény:
    knehanita (26455)
    2010-08-16  21:24
  47. 2010. augusztus 16. 21:2426455.
    Szerintem is, igazad van oda lett volna jó ez a berendezés stb....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_700905 (26446)
    2010-08-16  14:54
  48. 2010. augusztus 16. 17:4326454.
    Sziasztok!
    Segítséget szeretnék kérni... és egy kis kreativitást =)
    18 éves lány vagyok, és a szobámat most festjük át, a lila két (világos illetve sötétebb) árnyalatával (POLI-FARBE PLATINUM: nőszirom [sötétlila] ill. mesevirág [világosabb]).
    A szoba ketté lesz osztva (nappali ill. háló [függönnyel választjuk el]), de nem szeretném ha ez a két szín csak egy egyenes vonallal kapcsolódna (szóval úgy festjük a szobát hogy a nappali rész az világosabb, a háló meg  a sötétebb lilát kapja meg).
    Szóval abban szeretnék egy kis segítséget, hogy valaki tud-e olyan frappáns megoldást, hogy jól mutasson az "összemosás"?
    Gondoltunk arra, hogy mint a puzzle darabok fognak összekapcsolódni a színek...
    Valakinek valamilyen ötlet? =)
    Üdv!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  49. 2010. augusztus 16. 17:0926453.
    szerintem gipszkarton az is, az létezik hajlíthatóban.
    előzmény:
    Rigómarcsi (26451)
    2010-08-16  16:44
  50. 2010. augusztus 16. 17:0026452.
    Viszont hajlítható gipszkarton (tudomásom szerint) van.
    előzmény:
    Rigómarcsi (26451)
    2010-08-16  16:44
  51. 2010. augusztus 16. 16:4426451.

    Szia Hajni ,próbálok én is segíteni.

    A neten találtam, nekem ez tetszik nagyon:

     

    Szerintetek miből van a gipszkarton ívelt oldala? Pl. a 3. képen??

    Mert ugye hajlított hungarocel díszcsík nem létezik. /Legalábbis a festő szerint)

    előzmény:
    CsPHajni (26431)
    2010-08-16  09:10
  52. Torolt_felhasznalo_700905
    Torolt_felhasznalo_700905
    2010. augusztus 16. 16:1326450.
    vegyen Vanish-t a keresztmamád és kijön belőle, nekem a piros filctoll kijött a vajszínű textilbőr garnítúrából.Ráadásul nem egy pötty volt hanem egy 10Ft-os nagyságú.
    előzmény:
    BJuci (26449)
    2010-08-16  16:07
  53. 2010. augusztus 16. 16:0726449.

    Ha színes plédet rak rá az ember, akkor már nem tökmindegy, hogy világos v. sötét?

     

    A bőrből is a jó minőségű, tehát drága a jó. Csak mert pl. egy-két farmer fog, és szépen meglátszik a vajszínű bőrön és az életben le nem szeded róla semmivel se (keresztanyámék így jártak).

     

    Mellesleg nem mindenkinek van egy szobába 450e Ft-ja, nemhogy 650.

     

     

     

    Egyébként nagyon ismerős a stílus, szerintem te már írtál ide, csak más néven, nemde?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_700905 (26448)
    2010-08-16  15:54
  54. Torolt_felhasznalo_700905
    Torolt_felhasznalo_700905
    2010. augusztus 16. 15:5426448.

    Ne hidd ezt, mert eleinte én is rettegtem a világos garnítúrától-tekintettel arras, hogy 3 gyerek mellett igen "veszélyes, de bebizonyosodott, hogy annak idején jól döntöttem, mert tökéletesen tisztántartható. + egy jó, színes és szép plédet is le lehet teriteni, ha az eb megszereti a helyet.

    + a fotón lévő garnítúrát még könnyebb is tisztántartani, mert szerintem bőr, vagy textilbőr lehet.

     

    A tetőtéri 10 nm,-es nappalit is ki lehet alakítani úgy, hogy tágas és szellős és világos hatása  legyen és ne egy db. fekete bútor domináljon, agyonnyomva és lesötétítve a kis teret.

     

    Az árról már ne is beszéljünk, mert az általam dicsért kép az cca. 450eFt-ból ki lehet hozni-szőnyeggel  ólúgarnítúrával, asztallal együtt-főleg most a leértékelésekben, pedig az azon látható szőnyeg(méreti) ára cca.120eFt körül mozog.

    Míg a fekete bútor alsóhangon-csak mint bútor, szőnyeg és minden nélkül mert ha jól láttam bőr 650eFt-től indul.

    előzmény:
    tmira (26447)
    2010-08-16  15:25
  55. 2010. augusztus 16. 15:2526447.

    Csak egy kis szosszenet az altalunk feltett fotokrol. Egy mar kesz 30-40 nm-es nappali sokkal felemelobb hatast nyujt, mint egy tetoteri 10 nm-es Veluxokkal tuzdelt helyiseg. Sok helyen - barmennyire is tetszene - megvalosithatatlan egy vilagos ulogarnitura. Nalunk peldaul ket pillanat alatt olyan szutykos lenne a kutya miatt, hogy talan el is kobozna a KOJAL. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_700905 (26446)
    2010-08-16  14:54
  56. Torolt_felhasznalo_700905
    Torolt_felhasznalo_700905
    2010. augusztus 16. 14:5426446.

    Mindegy, jól nézett ki, és izlésről árulkodott.Itt a topikon régen láttam ilyen jót.Ezért dicsértem meg.

    Már nem tudom melyikötők tett fel képet, tetőtéri lakásról, de oda pont hasonló lett volna jó, mint az a fekete bőrgarnítúra, ami az egész szobát agyonüti..

    előzmény:
    knehanita (26443)
    2010-08-16  14:48
  57. 2010. augusztus 16. 14:5126445.
    Nem az én szobám....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_700905 (26439)
    2010-08-16  13:20
  58. 2010. augusztus 16. 14:5126444.

    Szia!!

    Teszek majd még fel épet ha engedi a gép!!

    előzmény:
    CsPHajni (26433)
    2010-08-16  10:00
  59. 2010. augusztus 16. 14:4826443.
    Nem az én szobám van a képen....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_700905 (26439)
    2010-08-16  13:20
  60. 2010. augusztus 16. 14:4526442.

    Én nem válaszoltam még erre a kérdésedre...de utána nézek...hátha valaki a nevemben válaszolt...

    Az én nappalimról is van fenn kép kicsit előrébb....

    előzmény:
    william (26430)
    2010-08-16  08:20
  61. 2010. augusztus 16. 13:4026441.
    Még gipszkartonos képek...
    előzmény:
    nanita001 (26440)
    2010-08-16  13:34
  62. 2010. augusztus 16. 13:3426440.
  63. Torolt_felhasznalo_700905
    Torolt_felhasznalo_700905
    2010. augusztus 16. 13:2026439.

    A 2.-es képen lévő berendezés, színek nagyon jók, és nagyon izléses.A szőnyeg is nagyon jó.Gratulálok hozzá..

     

    Nekem speciel a plafon nem tetszik, de az legyen a legkevesebb.

    előzmény:
    knehanita (26429)
    2010-08-15  21:34
  64. 2010. augusztus 16. 13:0926438.

    Egy sima plafonhoz képest nagyon is extra... ...pláne,hogy még készen sincs.

     

    Köszi,hogy küldtél fotókat!

     

     

    előzmény:
    czege (26435)
    2010-08-16  12:34
  65. 2010. augusztus 16. 13:0026437.

    Ó,ez is milyen szupi....

     

    Köszi! 

    előzmény:
    rgyongyos (26434)
    2010-08-16  12:17
  66. 2010. augusztus 16. 12:3626436.
    és ez tetszett még nagyon!
    előzmény:
    czege (26435)
    2010-08-16  12:34
  67. 2010. augusztus 16. 12:3426435.
    Szia! Ez ugyan nem olyan extra, mint amiket már beraktatok + még építései fázisban, de a miénk ilyen
    előzmény:
    CsPHajni (26431)
    2010-08-16  09:10
  68. 2010. augusztus 16. 12:1726434.
    Küldök én is Neked ötletet.
    előzmény:
    CsPHajni (26431)
    2010-08-16  09:10
  69. 2010. augusztus 16. 10:0026433.

    Nekem is tetszenek... ...ráadásul itt ráérnek felfordulást csinálni.... (a 3 srácomnál nagyobbat úgysem tudnak....)

     

    Nagy a belmagasságunk (hála a tervezőnknek )  -->gipszkartonos álmennyezettel akarjuk lentebb hozni....és ha már csináljuk,szeretném feldobni vmi mutatós mintával/formával....

     

    Ha tennél még fel képeket,azt nagyon megköszönném....

    előzmény:
    knehanita (26432)
    2010-08-16  09:28
  70. 2010. augusztus 16. 09:2826432.

    Szia!!nekem még szerintem vannak képek,ugyanis én is szerettem volna csináltatni ilyent...aztán találtam egy szupi lámpát és inkább az mellett döntöttem!na meg amiatt is,mert sietnem kellett a lakásfelújítással és ha még egy ilyen gipszkartonozásba is belefogtam volna akkor még most is azt csinálnám...(külföldön voltam 3 hétig és amiatt kellett még elötte befejezni a munkákat ha nem akartam,hogy mikor haza jövök még akkor is azt csináljuk)

    Nekem nagyon teteszenek...

    előzmény:
    CsPHajni (26431)
    2010-08-16  09:10
  71. 2010. augusztus 16. 09:1026431.

    Szuper fotók ,ilyenekre gondoltam.....

    Köszi!

     

    Ha lapul még vkinek a gépén hasonló,jöhet....

    előzmény:
    knehanita (26429)
    2010-08-15  21:34
  72. 2010. augusztus 16. 08:2026430.
    Jaj, ez a szoba gyönyörű! Saját?
    előzmény:
    knehanita (26429)
    2010-08-15  21:34
  73. 2010. augusztus 15. 21:3426429.
    előzmény:
    CsPHajni (26428)
    2010-08-15  17:31
  74. 2010. augusztus 15. 17:3126428.

    Sziasztok!

     

    Kérnék szépen egy kis segítséget....

     

    Olyan képeket keresek,ahol látszik a nappali mennyezete és az nem sima ,hanem gipszkartonból van vmi forma kialakítva.Beépített spotlámpás és anélküli is tökéletes lesz....

     

    Előre is nagyon köszi!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  75. 2010. augusztus 15. 17:1026427.

    Igen, ez jól néz ki és illik a modern stílushoz, mi is hasonlót rendeltünk!

    Azok a régi/hagyományos vitrage függönyök nagyon nem jönnek be... Tudjátok, ami ilyen csipke hatású... Biztos van, ahová az való, meg akinek az tetszik, de hozzánk ill. ide nagyon nem illene.

     

    Találtam egy jó képet! Nem tudom, honnan van, csak rákerestem arra a szóra, hogy vitrázs. Na, ez jó példa arra, hogy milyet NEM szerettem volna.

    http://blog.otherside.hu/wp-content/tipp/konyhaf uggony0.jpg

    előzmény:
    tmira (26413)
    2010-08-14  18:15
  76. 2010. augusztus 15. 12:5926426.
    Köszönöm.
    előzmény:
    BJuci (26424)
    2010-08-15  12:25
  77. 2010. augusztus 15. 12:2826425.
    Ezek tök jó és modernek. Itthon ilyeneket sehol se láttam. 
    előzmény:
    tmira (26413)
    2010-08-14  18:15
  78. 2010. augusztus 15. 12:2526424.

    Szia!

     

    Itt rengeteg elkészült panelkonyhát tudsz megnézni:

     

    http://panelkonyha.hu/index.php?option=com_expose&Itemid=36

     

    A cég ugyan nem debreceni, de ötletadónak jó lesz szerintem.  

    előzmény:
    orlando22 (26420)
    2010-08-14  21:00
  79. 2010. augusztus 15. 12:2126423.

    Szerintem is mugyanta (resina). Itt Italiaban most nagyon meno. Eleg kenyes, konnyen karcolodik, de tudjak javitani.

     

    Ha megadod a foto lelohelyet, lehet jobban ki tudnank elemezni.

    előzmény:
    yyyy (26416)
    2010-08-14  18:45
  80. 2010. augusztus 15. 11:0326422.

    Sziasztok!

     

    Egy kis segítségre lenne szükségem. Nemrég készült el a konyhám és famunkapultot tetettem, sötét barnára van pácolva. Kb. 3 hetes és több helyen meghajlott (felpúposodott) pl. rés keletkezett a főzőlap 2 oldalán és az egyik fiókot nehezen tudom becsukni, mert hozzáér. Mi lehet ennek az oka? Előre is köszi a válaszokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  81. 2010. augusztus 14. 21:0726421.
    Vagy műgyantás cucc, amit egybe öntenek ki.
    előzmény:
    yyyy (26416)
    2010-08-14  18:45
  82. 2010. augusztus 14. 21:0026420.

    Sziasztok!

    Tudnátok egy kicsit segíteni? Panellakásba szeretnék egy kis modern konyhát, hol érdemes elindulni, konyhastudióknál, vagy inkább asztalost keressünk? Az ár lényeges, nem akarok túl sokat rászánni, milyen anyagot ajánlotok? Ja és Debrecenről van szó.

    Köszi, ha válaszol valaki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  83. 2010. augusztus 14. 20:4726419.

    Vagy ipari padló...

    előzmény:
    yyyy (26416)
    2010-08-14  18:45
  84. 2010. augusztus 14. 20:2726418.

    Megtaláltam!

    Marmoleum.

    Remélem!

    előzmény:
    yyyy (26417)
    2010-08-14  18:47
  85. 2010. augusztus 14. 18:4726417.
    Aljzat, bocsi!
    előzmény:
    yyyy (26416)
    2010-08-14  18:45
  86. 2010. augusztus 14. 18:4526416.

    Sziasztok!

    Tudna nekem valaki ötletet adni, hogy vajon milyen anyag lehet az ajzat?

    Elösször azt hittem járólap, de nincsenek rések közte.

    Valakinek van valami tippe?

    Köszönöm szépen!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  87. 2010. augusztus 14. 18:4126415.

    1. nappali szurkes-barnas tolgy butorral sarga fallal

     

    2. nappali szurkes-barnas tolgy butorral immar barnas fallal

     

    3. asszonyfurdo barnas tolgy butorral

     

    4. asszonyfurdo barnas togy butorral

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  88. 2010. augusztus 14. 18:2626414.

    Zsuzsonak logok meg fotokkal. Probaltam ugy fotozni, hogy jol latszodjanak a kontrasztok.

     

    1. konyha a vilagositott tolgy frontokkal es vilagos szurke csempevel

     

    2. konyhafront kozelrol

     

    3. szurkes tolgy a nappaliban vilagos habos kave fallal

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  89. 2010. augusztus 14. 18:1526413.

    Lanyok, azert a vitrage nem olyan szornyuseges! Megmutatom, hogy nekunk milyen van. Mi a barkacsaruhaz gazdasagost valasztottuk, de vannak kristaly, fem es fekete veggel is. Allithato, a foton latszik a butyok, ahol meretre lehet tekerni. Mi a bukoablakok/ajtok miatt valasztottuk ezt a megoldast. Ez a vitrage siman kibirja a fuggony huzigalast.

     

    A kezdetekkor nekunk bambuszrolo volt az ablakon, aztan egyik nap hazafele menet lattam, hogy fajintosul be lehet latni, ha eg a villany. Ekkor evolucios folyamatkent a bambuszrolora vettem ket lepedot a kinaiaknal. Ket kampos szogre volt rogzitve a rolo. Ezeket a bambuszokat hasznaljuk most kinti arnyekolonak az elotetonel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  90. 2010. augusztus 14. 17:3926412.

    Nagyon szépen köszönöm, hogy külön miattam/nekem fotóztál!

    A fa reluxa nálatok jól néz ki, meg amúgy is tetszik, de most megmértem, a konyhára 2 db kellene, mivel 180 cm széles az ablak! Az meg már úgy kicsit sok... Még az a típus is, ami Nektek van. Emellett attól félek, elvenné az ablakig benyúló munkapultot is a lelógó reluxa. A hülye virtage-t legalább nem kell teljesen lelógatni, így nem veszítek pultfelületet.

    A profilkarnis hasonló, mint a miénk lesz, szerintem tök jól néz ki így, függönnyel! Mi az üzletben csak egy kis mintadarabot láttunk. Az azért más egy kicsit. Elvileg jövő héten meglesz, úgyhogy ha kész, majd én is lefotózom, milyen lett! Persze még függönyt is kell venni rá, plusz meg is kell varrnom! Ehhez viszont egy pici hely is kéne... Most ugyanis a két nem használt hálószobánk totál televan cuccokkal.

     

    Ma sikerült a ruhás zsákok számát 6-ra leredukálni azáltal, hogy az ideiglenes szekrényekbe bepakoltam, amit gyakrabban használunk. A többi maradt a zsákokban (pl. téli ruhák, kabátok). Viszont férjemnek is el kéne pakolnia a műszaki cuccait a másik szobából... Abból is van egy rakás.

     

    Szóval valahogy be kéne gyilkolni egy elég nagy asztalt az egyik szobába, amelyet kifejezetten a szabás-varráshoz tartogatok jelenleg a szüleimnél. A függöny nagy mérete miatt kelleni is fog egy nagy asztal, hogy tudjak alkotni!

    előzmény:
    BJuci (26411)
    2010-08-14  16:12
  91. 2010. augusztus 14. 16:1226411.

    Nekem sincs semmilyen elkötő, csak úgy simán lóg és kész, nekünk is így tetszik. 

    Annak ellenére sincs elkötő, hogy az egyik sötétítő pont a teraszajtó mellett van kihúzva, és sokszor "beleakadok" kimenés közben és néha zavar, de azt hiszem az elkötő jobban zavarna. 

     

     

    előzmény:
    doo-doo (26407)
    2010-08-13  22:19
  92. 2010. augusztus 14. 16:1026410.
    Itt a többi kép is. 
    előzmény:
    BJuci (26409)
    2010-08-14  16:06
  93. 2010. augusztus 14. 16:0626409.

    Szia!

     

    Itt vannak a képek, ahogy ígértem.

    A konyhai reluxát úgy fotóztam, hogy simán és utána vakuval is, hogy lásd mennyi fényt enged be, ha el van tekerve. Utána kitekertem és úgy is meg tudod nézni.

    Lefotóztam a profilkarnist is, meg a sima rúdkarnist is, hátha jó lesz valakinek.  

     

    A reluxa egyébként ez:http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/20094286

    Nekünk a természetes színű van. Fa reluxát egyébként ilyen áron sehol máshol nem találsz csak az ikeában. Itt Győrben az összes helyen megnéztük, ahol csak kapni lehetett és 3-4x annyit kértek volna érte, mint a svédeknél.

     

    előzmény:
    doo-doo (26408)
    2010-08-13  22:30
  94. 2010. augusztus 13. 22:3026408.

    Köszi! Igen, azok után, hogy a szomszédunk csirkéket tartott (város közepén), meg hogy a másik szomszédban minden reggel levelet sepregetnek vagy szippantanak (egy bazi hangos géppel), igen, örülünk, hogy itt csönd van! Eddig legalábbis... Férjem épp ma jegyezte meg, hogy milyen jó, hogy addig tudunk aludni reggel, ameddig csak akarunk, nem ébreszt fel semmi és senki!

    A vitrage-t én is utálom. De még ez a legegyszerűbb, fúrás nélküli verzió (feszített lesz), aztán majd meglátjuk. Nem is annyira drága, úgyhogy ha nagyon gáz, idővel majd lecseréljük! Ezt a konyhai fa reluxa érdekelne! Örülnék, ha tudnál róla mutatni képet!Ezt egyébként hogyan raktátok fel? 

    A profilkarnisunk (furcsa mód) olcsóbb lesz/lett, mint a rúdkarnisok, amiket néztünk. Így is jó drága lesz (most nekünk minden az...), de hát kell. Azért örülök, hogy azt mondod, hogy szereted! Ez bíztató!

    Egyelőre csak a földszint rendeltük meg, spórolásból. Az emeleten egyébként is csak hálók vannak, és ott minden szoba ablakán redőny van.

    Ezt a lepedő odacsukós megoldást csinálom most a fürdőknél, de nem valami jó megoldás, mert így nehezen záródik az ablak.

    A fürdőszoba szekrény mellett nincs elég hely sajnos.  Az emeleti fürdőben az egyik oldalra talán lehetne tenni valamit, majd megnézzük, de egyelőre erre most nincs keret.

    A belső ajtó helyére a fürdőkre holnap rakatok fel lepedőt, mert ez így nem állapot!

    előzmény:
    BJuci (26404)
    2010-08-13  19:28
  95. 2010. augusztus 13. 22:1926407.

    Nekem ez a kétoldalra elfogott függöny olyan hagyományos stílus. Olyan elegáns... Nem is tudom, hogyan mondjam. Szóval ilyet képzelek mondjuk egy olyasmi jellegű helyre, mint mondjuk az a polgármesteri hivatal, amiről mutattál képet. Vagy mondjuk egy kastélyba vagy ilyesmi. Szóval nekem a simán, az ablak két oldalán lelógó (jellemzően egyszerű, egyszínű) függöny jobban passzol a modernebb stílushoz. És nekem ez jobban tetszene most. Nem tudom, így érted-e, amit mondani akarok.

    Egyébként nálunk se szokott meleg lenni télen, max. 20-21 fok, tehát nem is a hőérzet miatt tartom fontosnak a függöny-radiátor dolgot, hanem azért, mert rengeteget spórolhat az ember a gázszámlán, ha kicsit odafigyel.Nyilván mindenki felállít egy sorrendet, hogy mi a fontosabb, hogy jól nézzen ki a függöny vagy hogy mennyire lesz meleg a lakásban vagy épp mennyit fizet a gázért. Nálunk a pénz beszél...

    előzmény:
    P.F.Dia (26391)
    2010-08-13  12:54
  96. 2010. augusztus 13. 20:4426406.

    Ancsy78!!!

    Ilyen lett...még van pár dolog amit meg kell csinálnom,de már így is tetszik!!!

    előzmény:
    knehanita (26403)
    2010-08-13  17:29
  97. 2010. augusztus 13. 20:3426405.

    Sziasztok!

     

    Elkezdtem olvasni a topicot az elejétől. Bevallom beleszerettem a sötétbarna-türkiz kombinációba-láttam vagyunk így ezzel néhányan !! Gondolkodóba estem melyik szobában lehetne megvalósítani, és vagy a WC, vagy a fürdő lesz. Ötleteket, képeket szeretnék kérni, ezekkel a színekkel.

    A Wc-ben gondoltam,hogy sötétbarna csempét és járólapt teszek, középen lenne egy türkiz csík végig lefelé, vagy mozaikos, vagy valamilyen díszcsempe, a fal pedig a csempe felett szintén kék lenne, nem tudom ez hogy mutatna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  98. 2010. augusztus 13. 19:2826404.

    Szóval hatalmas GRATULA a beköltözéshez!  Még emlékszem az érzésre, nem volt olyan régen.

    2 hétig nem aludtam, mert hallgattam a csendet. 3 év panel 9. emelete után kiköltözni egy kertvárosi zsákutcába elég nagy különbség volt, gondolom hasonló van most nálatok is. 

     

    Karnis és függöny nekünk kb. fél év után lett, addig az utcára néző ablakokra vékony lepedőt aggattunk (felül odacsuktuk az ablakkal), ami a fényt átengedte, de nem lehetett belátni.

     

    A nappaliban nekünk ilyen profilkarnis van, holnap természetes fénynél lefotózom neked. Én nagyon szeretem, sokkal jobban, mint a hálókban lévő rúdkarnis (arról is csinálok képeket, ha szeretnéd), mert sokkal könnyebb rajta húzgálni a függönyt, mint a rudason. Igaz, hogy jóval drágább volt, mint a rúd, de annyival jobb is. Ha újra lehetne csináltatni, akkor ilyet vennék.

    De ha a festésig mehetnék vissza, akkor rejtett műanyag gagyi karnist vennék, amit polisztirol díszcsík mögé rakatnék. Így a mennyezet és a fal találkozásánál lévő repedések is el lennének tüntetve, és olcsón megúsztuk volna a karniskérdést is. 

     

    A konyhában nekem fa reluxa van (ikeás), én azt is tök szeretem. Modern, átengedi a fényt, de nem nagyon lehet tőle belátni (bár nekünk az udvarra néz a konyhaablak), ha szeretnéd, akkor ezt is le tudom fotózni. A vitrage nekem abszolút nem tetszett, annyira nem megy szerintem a modern lakásokhoz, így én azt mondtam, hogy ha nem lesz semmi a konyhaablakon, vitrage akkor se. Bár gondolom ebből is lehet már modernebbet csinálni.

    Dia v. Barbara biztosan tud rá megoldást ajánlani. 

     

    A fürdőbútorra emlékeztem, hogy már a megrendelés előtt is ódzkodtál tőle, hát sajnos ez így lesz szerintem addig, amíg ki nem cserélitek majd. Nem tudtok mellé vmi polcos szekrénykét venni, amibe ezeket a dolgokat bele tudnád tenni? Vagy üvegpolcokat szerelni vhová?

     

    Belső ajtótok még nincs ugye, és ezért látod a WC-ét? Talán oda is egy lepedő, mondjuk azt már színesben? 

    előzmény:
    doo-doo (26382)
    2010-08-11  22:07
  99. 2010. augusztus 13. 17:2926403.

    Szia Ancsy78!!!!

    Na megjött már a bútorod???Nekem már kész is van a nappalim...majd mutatok róla képet ha engedi feltölteni a gép!!!

    Légyszi-légyszi te is tegyél fel képet!!Kíváncsi vagyok nagyon!!!

    előzmény:
    Ancsy78 (25551)
    2010-06-18  13:25
  100. 2010. augusztus 13. 17:2526402.

    Sziasztok!!

    Nem tudom ki írta nekem azt,hogy ő is a MERANO wenge bútort vásárolta ill. rendelte meg amit én is!!

    Nekem elkészült.... szerintem tök jó lett...

    Szeretném megkérni az illetőt(bocsi,hogy nem tudom a nevedet ill. a felhasználó nevedet),hogy tegyen fel képet az ő bútoráról...milyen kiegészítőkkel dekorálta stb...nagyon érdekel!!Remélem magára ismert az akinek szól az üzi!!!

    Teszek fel majd én is képet ha sikerül!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     

Címlap

top