Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásdizájn ötletek - képe

Torolt_felhasznalo_206455
Torolt_felhasznalo_206455
Létrehozva: 2007. január 18. 18:52

Biztosan sok ilyen topic van, viszont én arra gondoltam, hogy legyen ez egy olyan topic, ahol nagyon sok kép van és így bárki könnyen tud ötletekhez jutni.

Jó lenne kreatív képeket látni:

- gipszkarton ötletekről

- nappalik berendelzéséről

- fürdőszobákról

- konyhákról

- tapétázásról és festéről

- gyerekszobákról

- hálószobákról

stb.

  1. 2013. július 14. 19:2231701.

    Ja,ez jó példa.

    Azt hiszem marad az egyedi megoldás.

    Tartok tőle,hogy nem tudom kellőképpen az arányokat megtartani a mosdó alatti szekrénynél...csak egy kis szösszenet az agytekervényeimből:

    Nagyon tetszik ha a pultra ültetett mosdó két végénél a pult kicsit túl lóg.De!A mosdónk a Wc és a mosógép között lesz, kb 95 cm helyem van.Na már most, ha a Wc-n ül valaki,akkor nem lehet közvetlenül mellette a mosdós szekrény,itt hagyni kell valamennyi helyet...na de mennyit?Mekkora helyem marad így a szekrényre?Ha a mosdó 60cm széles,akkor a pult 80 centije nagyon kevésnek tűnik,10-10centi, ahová tárolni sem tudok semmit...na ennél kellene akkor több hely,hogy tárolni is lehessen rajta,meg mutasson is.Ja,és a pult vastagsága!A mosdó peremmagassága 5cm,a vastag pultok nagyon tetszenek. Szóval mosdó peremvastagsága és pultvastagság aránya?Ezzel még nincs vége ám a vajúdásomnak,hisz 1 vagy 2 fiók legyen a pult alatt?Na de ha kettő,akkor nem lehet túl magas a fiók,mert akkor az nagyon bután is tud kinézni...ha egy,akkor az mekkora fiók legyen,legyen-e hely,hézag a pult és a fiók között,ha igen akkor az mekkora legyen???

    Szóval nem is olyan egyszerű ez az egyéni megoldás?

     

    Nem vagyok ám én ennyire határozatlan,csak vannak dolgok-pl ez is-amihez nem értek,viszont azt tudom,ha nem arányos,akkor az a szememet nagyon fogja zavarni. (Ja,és köszönöm a férjem jól van,bírja még velem,úgy gondolom megtanult nagyon okosan és érdeklődve nézni,miközben ecsetelem neki a mosdószekrény problámámat,miközben állítom teljesen máshol járhat az agya.)

    előzmény:
    P.F.Dia (31700)
    2013-07-13  18:46
  2. 2013. július 13. 18:4631700.
    Tudod, ez kb olyan, hogy cipőt is lehet venni 3ezerért, és lehet 30ezerért, sőt, még 300ezerért is, márkától és beszerzési helytől függően
    előzmény:
    klandika (31699)
    2013-07-13  15:03
  3. 2013. július 13. 15:0331699.
    Okés,hogy drágák,de ennyire?Egy mosdó alatti szekrény 70-100ezer??Ennyiért már szekrénysort lehet kapni....
    előzmény:
    P.F.Dia (31698)
    2013-07-12  18:33
  4. 2013. július 12. 18:3331698.

    Sziasztok, szia Klandika,

    én -bevallom- neten nemigen szoktam rendelni, ott csak tájékozódom, és igen, ezeket lehet rendelni, de priviben v. e-mail-ben megírom, hogy én kitől szoktam (épületgépészeti és szerelvény szaküzlet) - ne legyen ez a relkám helye  

    Fürdőszoba bútorokkal kapcsolatban általában megtervezem,és pontos méret alapján legyártjuk, ami - megfontolt anyagválasztás következtében olcsóbban kijön, mintha rendelnénk. Van, akinek így, mint kész termék, meggyőzőbb, és megveszi, akár neten, akár üzletben, de ezek azért nem annyira speciálisak, és bonyolultak, hogy egy asztalosműhelyben ne tudnának megvalósulni. AZ ÁRat befolyásolja az alapanyag, az élzárás, a felhasznált vasalat (pánt, fiókcsúszó,stb) méret, fogantyú...amiken lehet spórolni és elszállni

    előzmény:
    klandika (31697)
    2013-07-11  15:23
  5. 2013. július 11. 15:2331697.

    Köszönöm Dia!Ezek így tényleg passzolnak!

    Lehet rendelni neten is,vagy csak Pesten van üzletük?

     

    ......és egy költői kérdés,miért olyan drágák a fürdőszobabútorok?

    előzmény:
    P.F.Dia (31696)
    2013-07-10  16:55
  6. 2013. július 10. 16:5531696.

    Azért lehet ezeket társítani

    A 1. és 2. katalógusból "átemeltem" a lámpák képeit, bekereteztem, odanyilaztam, melyik lenne jó hozzá (3-as tükör+mennyezeti) -->

    előzmény:
    klandika (31695)
    2013-07-10  07:54
  7. 2013. július 10. 07:5431695.

    Az első linken a nagyképen van az a szép 3-as tükörvilágítás az nagyon szép!De annak nincs plafonra valója,nem?

    A kettes linken pedig van egy mennyezeti ami szintén tetszik,egy négyzet forma,alulról a második sor,második fotója...annak meg a tükörhöz való párját nem találom....de szerencsétlen vagyok,mi?

    A harmadik link utolsó fotóján jót mosolyogtam,nem is tudtam,hogy ilyen dizájner "lámpánk" van most,ugyanis a felújításra váró fürdőnkben egyetlen világításként a tükör felett lóg egy vezeték,rajta egy villanykörtével......szóval tök ugyanilyen,csak rövidebb vezetéken!

    előzmény:
    P.F.Dia (31694)
    2013-07-09  20:20
  8. 2013. július 9. 20:2031694.

    Szívesen Klandika! De,de,de vannak családok is, én is a lámpa-családok híve vagyok (1térben egyféle fazon) mindjárt rákeresek! kollekciók:

    pl. http://www.sapho-koupelny.cz/images/katalog/kategorie2/osv etleni/osvetleni-kolekce/katalog_hu.pdf

    ...és ebben külön rakja a mennyezetieket (van gipszkarton álmennyezetbe való,és van normál is)

    http://www.sapho-koupelny.cz/images/katalog/kategorie 2/osvetleni/osvetleni-podhledove/katalog_hu.pdf

    http://www.sapho-koupelny.cz/images/katalog/kategorie2/o svetleni/osvetleni-stropni/katalog_hu.pdf

    előzmény:
    klandika (31693)
    2013-07-09  19:09
  9. 2013. július 9. 19:0931693.

    Köszi Dia!Ezek között találtam egy egész jót....viszont én azt hittem,hogy ezek termékcsaládok,vagyis családon belül van tükörvilágítás,plafonra való világítás,falikar.Ilyenek már nincsenek,hogy egyforma család legyen a plafonon és a tükörnél is?

     

    előzmény:
    P.F.Dia (31689)
    2013-07-09  15:15
  10. 2013. július 9. 18:4631692.

    Nekem is ilyen LIdl-s sárgám van!!!Csak ugye a régi lakásban kád volt,itt meg plexi tusoló,ami ugyen nem mérvadó.

     

    előzmény:
    csakcsokis (31686)
    2013-07-09  14:22
  11. 2013. július 9. 16:2031691.
    Nagyon jó a vízkőre, csak a szilóra kell vigyázni, nálam néhány helyen megette 
    előzmény:
    P.F.Dia (31688)
    2013-07-09  14:56
  12. 2013. július 9. 16:1831690.
    Sajnos fix, jobbra mellette a lépcső, baloldalon pedig a külön wc van, tehát annyit lehetne csak mozgatni, amennyit nem érné meg-szerintem. 
    előzmény:
    P.F.Dia (31687)
    2013-07-09  14:54
  13. 2013. július 9. 15:1531689.

    tükör melletti /fölötti világításra:

    http://www.sapho-koupelny.cz/images/katalo g/kategorie2/osvetleni/osvetleni-nad-zrcadlo/katalog_hu.pdf

    tükör mögé /vagy arra a lapra,amire a tükröt rakod/ világítás:

    http://www.sapho-koupelny.cz/images/katalog/ kategorie2/osvetleni/osvetleni-za-zrcadlo/katalog_hu.pdf
    tükrös szekrények (kész termékek,de ötletelni lehet, legyártatható!)

    http://www.sapho-koupelny.cz/images/katal og/kategorie2/zrcadla/galerky/katalog_hu.pdf

    Ezek cseh gyártmányok, remélem, megnyitható a bemásolt link, ahol a képek mellett az árakat is feltüntették. Persze, vannak máshol is, de itt egész jól együtt vannak -szerintem. (Lámpákról tudok mondani véleményt: jók! építettünk már be néhány kedves Ügyfélnek, nem volt panasz.)

    előzmény:
    klandika (31684)
    2013-07-09  13:36
  14. 2013. július 9. 14:5631688.
    mi is azt használjuk évek óta (saját márkás lidl fürd.tisztító, sárga )
    előzmény:
    csakcsokis (31686)
    2013-07-09  14:22
  15. 2013. július 9. 14:5431687.
    Igen, valami ilyesmire gondoltam, de az az ajtó nekem útban van! Ez már fix? ...ha nem a falsaroknál lenne, hanem mondjuk egy zuhanyszélességnyire(90cm), szerencsésebb lenne, ami a berendezést illeti. így elég kötött.
    előzmény:
    csakcsokis (31683)
    2013-07-09  12:43
  16. 2013. július 9. 14:2231686.

    Szia,

     

    zuhanykabin tisztításra nagyon jók a Lidl saját márkás tisztítószerei, a sárgát használom a vízkőre és az átlátszó flakonos arra van, hogy ha tiszta az üveg/kabin, akkor tusolás után ha befújod, akkor leperegnek a cseppek-néhány százas tétel ez is, kevésbé lesz vízköves. Egyébként meg 120 Ft-os kis nyeles kefével mindenütt kitakarít az ember :)  

     

    Elég sok lámpa webáruházat, boltot átböngésztem, személyesen is jártam sok helyen, fürdőszobai lámpát ikeában, kültérit kikában, nappali lámpát vaterán vettem :) extra igények, kevesebb pénz... :)

     

    Tükrös megoldásra hasonlót keresel?

    előzmény:
    klandika (31684)
    2013-07-09  13:36
  17. 2013. július 9. 13:4031685.
    Remélem így jobban látható...
    előzmény:
    klandika (31684)
    2013-07-09  13:36
  18. 2013. július 9. 13:3631684.

    Sziasztok!

     

    Én is újra itt vagyok.

    Megvan a kiválasztott burkolatunk és pár látványtervünk is a fürdőnkről.Saját magammal szembefordulva belementem a tolóajtós zuhany megoldásba,belátva,hogy sokkal esztétikusabb mint a zuhanyfüggőny+épített fal megoldás.(Nekem csak a tisztántartással van gondom,mert ez csak úgy szép ha nem vízcseppes,na meg persze az árával) Mit szóltok?

     

    Kellene ismét egy kis segítség, légyszi segítsetek!Valami tükrös megoldást szeretnék...valami olyasmi van a fejemben,hogy egy nagyobb bútorlap amire ragasztva(gondolom??) lenne a tükör és mindenhol mellette maradna bútorlap és valahogy kétoldalt,egymás alatt lenne 2 lebegő polcoska amin elférne pár pipere.(arckrém,deo,parfüm,stb)

    Vagy más ötlet?A bútorlap színe visszaköszönne a mosdó alatti szekrényen és lesz egy álló szekrény is még.A bútorlap színe még nincs meg.

    A világítást sem tudom...tükör felett középen 1 lámpabúra vagy  egy hosszabb cső világítás?Tudtok valami oldalt ahol van választék lámpa ügyben?

     

     

     

     

  19. 2013. július 9. 12:4331683.
    Szia!
    Erre gondolsz?
    Csináltam egy teljesen újat (csak az elrendezést nézzétek, a csempézés teljesen más lesz) és ahogyan te mondtad, csak eléggé kevés a bútor a programban. A mosdó még változhat, és igazából a kazán, a mosó-szárító van meg, ami fix. Tükör is van és hozzá egy ikea lámpa. A padló fekete lesz, oldalt pedig fehér 3D-s fehér csempe  
    előzmény:
    P.F.Dia (31682)
    2013-07-09  11:35
  20. 2013. július 9. 11:3531682.

    bocs, visszanéztem, megvan!

    /kádnál a ferde fal, és az ablak is/

    Ajtóval szemben a főfal - nem lenne jó ide egy szép, hosszú mosdópultot, tükörrel, klassz világítással,stb...? (pult alatt/mellett mosógép?)

    előzmény:
    csakcsokis (31676)
    2013-07-09  09:19
  21. 2013. július 9. 11:3231681.

    Szia! Igen, én is odatenném (mosógép és kád közti sarokba) csak - ha egy mód van rá,- nem a bejárattal szemben, inkább az ajtós falon lévő falsarokban, ui amikor belépsz, kevésbé feltűnő. Hol az ablak?

    írtál a ferde falról - az hol van? (elég egy vonallal behúzni, csak jelzésképpen)

    előzmény:
    csakcsokis (31677)
    2013-07-09  09:24
  22. 2013. július 9. 10:0131680.
    Itt az első megoldás a kedvencem!
    Papíron lemodelleztük, elvileg a méretek működnek.
    Kinek melyik tetszik? Szavaztok nekem? :)
  23. 2013. július 9. 09:3431679.
    Én szeretem az üres sarkokat. Kevésbé látszik zsúfoltnak egy szoba, ha üresek a sarkok, és takarítani is sokkal könnyebb.
    előzmény:
    csakcsokis (31677)
    2013-07-09  09:24
  24. 2013. július 9. 09:3131678.
    A másodiknál a kád felett lenne a ferde fal és a mosógép fölé tenném a kazánt.
  25. 2013. július 9. 09:2431677.
    Nekem igazából az üres sarkokkal van bajom, de lehet, ogy hülyeség. Ezen a rajzon a mosógép-kád közötti sarokba tenném a kazánt.
  26. 2013. július 9. 09:1931676.

    Hozok pár tervet, tegnap ez már elmaradt.

    A fürdőkád oldala a ferde fal, itt van az ablak is. És a mosdókagyló-kád közötti szakaszon sajnos lesz egy oszlop, vagyis van, amit nem lehet kivenni. Az ajtóval szembeni fal a főfal. 

  27. 2013. július 8. 14:2931675.
    Sziasztok!
    hiába a több éves olvasás, ötletelés és millió fotó, most elakadtam a tetőtéri fürdőt illetően. Segítsetek :))) Egyrészt amit én terveztem azt sikeresen elméreteztem, így hirtelen kétségbeesésemben képtelen vagyok használható tervet az asztalra lerakni, és hamarosan jön a vizes azokkal a fura kérdésekkel, hogy mi hol legyen...
    Ami biztos és nem változik az az ajtó és a főfal, az ablakot csak kb. raktam be. Maga az alapterület már nettó, de maximum 40-50 cm-rel lenne csak tágasabb az ablakos oldalon, ha a bruttót nézzük. A főfalra kell egy fali kazánt elhelyezni. Amit szeretnék:egy 60 cm-es mosdókagyló, egy 160-as sima fürdőkád, egy épített zuhanyfülke, a kazán, szárító és mosógép (65x60-as méret). valahogy nem találom az igazi megoldást, hiába rajzolok. Rakjatok fel pár másikat, azt megoldom :))) 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  28. 2013. július 7. 23:3331674.

    Szia! Egy pillanatra se gondold, hogy fehér konyhabútorra szerettelek volna rábeszélni, vagy a nyitott polcokra+szagelszívóra - csak korábban kérdeztél alapárat, s ez az a konyha, amire azt mondanám: alapár, a fehér (nem magasfényű) bútorlapból készült konyha  a legolcsóbb. Tájékoztatónak mutattam. Örülök, hogy lekristályosodott az elképzelésed, és már megfelelő kivitelezőt is találtál. Ha van kedved, avass be majd minket a fejleményekbe.

    További szép estét, szia!

    Dia

    előzmény:
    Jégmacska (31673)
    2013-07-07  22:22
  29. 2013. július 7. 22:2231673.

    Szia!

     

    Jelenleg várakozó állásponton vagyunk.

     

    Sikerült egy bútorasztalost találnom, tőle kérdeztem meg, hogy átalakításkor mire kell figyelnünk.

    Most lesz szétverve a lakás - többek közt a konyha is.

     

    Közben fejben/rajzban megszületett az elképzelés. Csak arról, hogy mi hol legyen, de hogy milyen anyagaból, színből, az még nem.

    Az majd alakul a végleges burkolathoz, mert a burkolatból is kettő versenyzik egymással. :)

     

    Az eddig használt konyha adta tapasztalatok:

    - sok ki nem használt rész

    - sok felesleges konyhai kacat 

     

    Írtam is az asztalosnak, hogy nálunk a konyha nem dekoráció lesz, hanem mindennapos használara szeretnénk. Nem kell szagelszívó - van, de csak zsíros porfogó, aminek a tisztántartásával órákat bíbelődök el, hatalmas felső szekrények, aminek a legfelső polcát soha nem értem el csak valamire ráállva vagy a Kedvesem kértem meg, hogy vegye le/tegye fel a holmikat.

    Rájöttem, hogy sok felesleges, évente párszor vagy egyáltalán nem használt holmikat tároltam eddig. Kezdve az Anyukám szerint "kell az edénykészlet a fél literestől az esküvői kondér méretig". Szerintem meg nem...

     

    Bár szeretek főzni, mégsem kívánom a fél életem a konyhában leélni. :) 

    Amilyen biztosan nem lesz: világos színű. Nekem a fehér, csak világos konyha rideg. Illetve nem lesznek nyitott polcok.

    Lehet csak nekem tapad le a zsíros por a pulton hagyott eszközökre, de a mikrótól kezdve a teafőzőn keresztül a kenyérpirítóig mindenen képes kiülni az a nyavaja. Nem kívánok még plusz nyitott polcokat suvickolni. Mindez az elszívó mellett.  

    Amit biztosan szeretnék: lábakon álló szekrények, hogy a szekrény alatt normálisan felmoshassak. 

     

    Eddig erre jutottam. Ha jön az asztalos, akkor előveszem a rajzaimat. Csak kialkudunk egy árat. :) Közben a többi helyiségre szánt összegből is megpróbálok lefaragni. 

     

    Sakkozni kell, mert minden fel lesz újítva. Cirkó fűtés, vízvezetkek, villanyvezetékek. Mindenhol új ajtó, ablak, burkolat, parketta, festés. Ha ezek nagy része lemegy, akkor tudok majd a bútorra is rábólintani.

    Szép konyha ide vagy oda...

    Ha valaminek halasztódnia kell, akkor az az új konyhabútor lesz. nem lesz valami vidám a konyha csupaszon, de ez van...

     

    Macs

     

  30. 2013. július 7. 13:3831672.

    Szeretem a turikat, kincseket lehet találni bennük.

    De idáig valahogy nem jutott eszembe díszpárna ügyben, illetve csak a lakástextiles részt néztem, ott pedig nem találtam semmi számomra megfelelőt, na de majd most más szemmel járkálok.

    előzmény:
    P.F.Dia (31670)
    2013-07-05  23:31
  31. 2013. július 6. 17:4431671.
    Szia csak 1 ötlet a lányom lakásában volt ilyen dobogó alatta volt kihúzható franciaágy betét,mögötte a konyha látható.
    előzmény:
    picur33 (31660)
    2013-07-02  21:00
  32. 2013. július 5. 23:3131670.
    Igen, turiban is nézhetsz valami masszívabb ruhaanyagot a díszpárnához. Képzeld, kisebbik leányzóm táskát akar varratni a nővérével, megvan az elképzelés, és csütörtökön egy turiban kiválasztott egy kissé divatjamúlt, de nagyon tartós anyagú barna, apróvirágos ruhát, s közölte, éppen ilyen bélést szeretne a táskához, de úgy, hogy kissé kilátszódjon! Első pillanatra a ruha láttán elképedtem, de igaza van, nagyon jó lesz, megvettük. 480Ft-ba került, és meglehetősen nagy darab (XL-méret, hosszú, lábszárközépig érő ruha)  - ha méteráru boltban vettük volna meg, nem ennyibe kerül. Csak halkan megjegyzem: barna, 50cm hosszú, erősnek tűnő cippzár éppen ennyibe került, v valamivel lehet, h többe!
    előzmény:
    ercsa1 (31669)
    2013-07-05  20:33
  33. 2013. július 5. 20:3331669.

    Köszönöm Dia. Az FB oldaladat ismerem, lelkes nézegetője vagyok és a díszpárnákat is megnéztem.

    Bézs bőrgarniturára szeretnék most olyat, hogy mondjuk egyszinű olivazöld párnák és ugyanilyen olivazöld alapon kockás, vagy virágos.

     Kösz a tippet megnézem bútorhuzatos boltban. De tényleg akár turkálóban is találhatok olyan ruhát, vagy  darab anyagot ami jó lehet.

    Köszönöm.

  34. 2013. július 5. 11:2431668.

    Sziasztok,

    tanácsot szeretnék kérni díszpárna ügyben.

    A meglevőket már nagyon unom, szeretnék újat varrni, de nem tudom hol keressek olyan kicsit strapabiróbb anyagot ami jó díszpárnára. 

    Olyat szeretnék, ami színben és anyagban hasonló, de egyszínű és kockás, vagy virágos is van belőle és nem valami vékony selyem.

    Hol kapok ilyet Budapesten?

     Előre is köszönöm:  Erika

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  35. 2013. július 5. 11:0631667.
    Öcsém és köztem 8év a korkülönbség, a kisszobát közösen használtuk, 3éves kora után (akkor voltam én 11) - na igen, az íróasztalon felejtett füzetek, papírlapok veszélyben voltak,amint megkaparintotta, össze is firkálta, és az esti ágyban olvasás idejét is behatárolta Öcsikém ottléte - be kibírtuk, elvoltunk. Örültem volna, ha Anyuék valami térelválaszót kitalálnak. Én biztosan - ha mást nem, legalább a polcos szekrényt raktam volna térbe, hogy jelképesen elválasszon minket...nálatok nem lehet valami hasonlót, pl.íróasztal mellé?
    előzmény:
    picur33 (31665)
    2013-07-03  20:36
  36. 2013. július 4. 13:3831666.
    Szia, köszönöm a válaszod!
    Sajnos nincs olyan színű fadarabom :( a boltban választottam az ablak színét. Annyival jobb a helyzetem, hogy fenyő mind a két fa. Próbáltam itthon a ral kódokat böngészni, de mivel pont a színekre vagyok a legkényesebb, ezért akartam valami biztosabb megoldást :) mindig extra igényeim vannak :)))
    előzmény:
    P.F.Dia (31662)
    2013-07-03  08:33
  37. 2013. július 3. 20:3631665.

    Nem pont így van berendezve a lakás ahogyan a rajzon látható

    A kisebb szoba ,a bejárathoz közeli,az most a háló.Az olyan pici,hogy csak egy francia ágy van benne(140x200) meg egy gardrób(100x60)

    A másik a gyerek szoba,ahol együtt lakik a két gyerek. (13 éves fiú és 7 éves lány)Mivel viszonylag nagy köztük a korkülönbség ill.  különböző neműek ezért szeretném őket szétköltöztetni.A kicsi szeptemberben megy suliba és kell neki a saját kuckó,íróasztal s.t.b..

    A szobájukat nem tudom megfelezni mert az sem olyan nagy...

    Így most a kicsi megkapja a hálószobánkat..  mi pedig kiszorulunk a nappaliba

    Első nekifutásra arra gondoltam,hogy talán le tudok kicsit csípni a nappaliból valamilyen térelválasztóval,de igazad van ,nem a legjobb ötlet.. 

    ..egyre több érv szól a kihúzható kanapé/sarokülő mellett..

    majd körül nézek,hátha tudok elfogadható áron olyat venni ami mindennapos használatra is jó..

    ..sajnálom,hogy a mostani bőr kanapémtól meg kell válnom

    remélem,hogy lesz rá vevő ....

    előzmény:
    P.F.Dia (31661)
    2013-07-03  08:24
  38. 2013. július 3. 15:5331664.

    Barbi, ezek nagyon jók, és az különösen,hogy hosszúkás szobákban is megvalóstíhatók, ill. ott, ahol csak az egyik oldal szabad.

    A belmagasság szokott még ilyenkor kérdés lenni, de gyerekek esetén ez nem olyan fontos, mint más "galériázásnál", hiszen csak aludni járnak fel "az emeletre"

    előzmény:
    Bxbra (31663)
    2013-07-03  09:03
  39. 2013. július 3. 09:0331663.
    Esetleg emeletes ágyas megoldással nem lehet a gyerkőc szobát megosztani?
    előzmény:
    picur33 (31660)
    2013-07-02  21:00
  40. 2013. július 3. 08:3331662.

    Szia,

    szerintem egy színre felületkezelt fa-darabbal (lazúros léccel) menj be egy nagyobb festékszaküzletbe, és ott azonosítsd be úgy, hogy a másik festék mellé rakod. A színkód sokszor nem elég, és teljesen más egy lazúr színe, mint egy fedőfestéké - ha jól értem, erről lenne szó.

    A lazúr színét az is befolyásolja, milyen a hordozója: nyers, előtte sosem kezelt fenyőre mondjuk teljesen más, mint egy érettebb tölgyre kenve!  (Mi most a szomszédunkban csinálunk ilyesmit, de képtelenség egy és ugyanazt az árnyalatot produkálni a fára ház minden oldalán, ugyanis ahol nem árnyékolják a fák a homlokzatot, ott totál más a régi deszkázat, mint amit 15éve tűz a nap...és hiába lett lecsiszolva...és ott a bejárati ajtó tölgy, az ablakok borovi fenyők, a széldeszkák szintén fenyők...azért szépek, és kezd összeállni a kép)

    előzmény:
    csakcsokis (31659)
    2013-07-02  20:13
  41. 2013. július 3. 08:2431661.

    Szia nézem az alaprajzot, közben olvasom,amit írtál

    "a kicsi kinőtte a közös gyerekszobát és valami megoldást kell találnom!(nem túl nagy a lakásunk)

    Vagy megkapja a hálószobánkat,mi meg kiszorulunk a nappaliba kinyithatós kanapéra.

    vagy le kell csípnem a nappaliból egy kis hálófülkére valót.."

    A közös gyerekszoba az alsó - bejárattól balra lévő - kis szoba,ugye (1ágy és 1 íróasztal van jelölve) ?? Kivel közös: Nagyobb testvérrel? (ezt nem írtad) Ha igen, akkor azt alakítanám ki szülői hálónak - egy franciaágy talán befér, és privát szférátok lehetne.

    A felső, nappaliból nyíló (jelenlegi szülői háló!) szoba 2gyereknek prímán megfelelne, még akkor is, ha egy alacsony térelválasztóval külön kis szeparékat alakítanál ki. Ilyen 2gyerekes-szoba képeket sokat beraktunk annak idején, hagondolod, majd előkeressük a Lányokkal!

    Hmm, hirtelen más jó javaslat nem jutott eszembe, a nappalit nem szabdalnám fel, annál is inkább, mivel étkezővel közös tér, konyhából kapcsolódik...kétoldalról jó világos - kell egy tágas,szép többfunkciós nappali :) marad a két kisebb szoba, helycserével

    előzmény:
    picur33 (31660)
    2013-07-02  21:00
  42. 2013. július 2. 21:0031660.

    Sziasztok!

     

    ..köszi a segítő jobbot..

    egész nap próbáltam belépni ,de valamiért kidobott a rendszer..

     

    szóval,nem túl nagy a nappalink

    teszek fel egy alaprajzot,annyi a különbség,hogy jobb oldalt ahol bejelöltem van egy erkélyajtó meg egy ablak

     

    előzmény:
    P.F.Dia (31657)
    2013-07-01  09:10
  43. 2013. július 2. 20:1331659.

    Sziasztok!

     

    Segítség kéne nekem, van egy lazúros színkódom, amit az ablakra kentek, ennek valahogy utána tudok járni, hogy mi a ral szám megfelelője? Festéket szeretnék kevertetni a kültéri lambériára és az már nem lazúr hanem zománc lenne, ezt kéne valahogy konvertálnom vagy nem tudom :D

    Nekem jó a színlátásom, de nem merek így sem kód alapján választani. Vagy ilyenkor hogy választ az ember? :)

  44. 2013. július 1. 21:2131658.

    Szia,

     

    mi a tesómmal külön szobában nőttünk fel, a szülők pedig a nappaliban aludtak. Ők szerették ezt a megoldást, mert úgyis ők feküdtek le legkésőbb, keltek korán, nekünk pedig volt kis privát zónánk, nem úszott a nappali a mi cuccainktól, így mindig rend volt, stb. És alapvetően nem biztos, hogy drágább egy jó kanapét(vannak azért jók is) venni, mint egy térelválasztót kialakítani. És nem tudom mi a hosszabb távú tervetek, tudtok-e költözni, de azért a gyerek is igényli, hogy csend legyen, vagy sötét, míg a szülők mondjuk lámpa mellett olvasnak, beszélgetnek.   

    előzmény:
    picur33 (31653)
    2013-07-01  07:14
  45. 2013. július 1. 09:1031657.

    Szia, mekkora, és milyen elhelyezkedésű a nappalitok, mik a lehetőségek (ajtóhoz,ablakhoz való közelség, átjárhatóság...) Van alaprajzod? Hátha ki tudunk valamit találni - közösen.

    Nem ritka,amikor a nappaliban egy kis polcrendszer (térelválasztó) mögé kerül a szülői ágy, kis hangulatvilágításokkal - nem biztos, hogy rossz

    előzmény:
    picur33 (31653)
    2013-07-01  07:14
  46. 2013. július 1. 09:0831656.

    Szia,

     

    esetleg függönnyel el lehetne választani a két funkciót.

    előzmény:
    picur33 (31653)
    2013-07-01  07:14
  47. 2013. július 1. 07:5531655.

    ..hát,igen..  ezt tudom, azért is dillemázom annyira

    pedig ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak ...

     

    előzmény:
    tamtamtam (31654)
    2013-07-01  07:24
  48. 2013. július 1. 07:2431654.
    A kinyithatós kanapékat nem arra találták ki, hogy hosszú távon aludjanak rajtuk...
    előzmény:
    picur33 (31653)
    2013-07-01  07:14
  49. 2013. július 1. 07:1431653.

    Sziasztok Lányok!

    Viszonylag régen jártam erre,akkor amikor költöztünk,de akkor sok hasznos tanácsot,ötletet kaptam tőletek ..bár nem voltam aktív,de továbbra is érdekeltek a lakberendezési ötleteitek

    Most megint gyakrabban lapozgatom az oldalt,ugyan is a kicsi kinőtte a közös gyerekszobát és valami megoldást kell találnom!(nem túl nagy a lakásunk)

    Vagy megkapja a hálószobánkat,mi meg kiszorulunk a nappaliba kinyithatós kanapéra.

    vagy le kell csípnem a nappaliból egy kis hálófülkére valót..

    Ha van valami ötletetek szívesen venném a segítségeteket!

    Köszi!

    picur

     

     

     

     

  50. 2013. június 26. 12:0131652.

    Lányok, jók ezek a szürkés, acélos kékek, meg a fehérre festett "beltéri fák", kíváncsi vagyok a fejleményekre, ill. mi lesz a komoly lélegzetű -ajtóval kombinált- beépített szekrénynek a sorsa (?)

    de hova tűnt, aki a konyha felől érdeklődött (Jégmacska?) ?

    előzmény:
    Bxbra (31647)
    2013-06-23  17:17
  51. 2013. június 24. 17:0231651.
    most inkább szürke felé?? Azért teszek fel még pár különböző stílusú kéket :-)
    előzmény:
    nizi06 (31649)
    2013-06-24  14:46
  52. 2013. június 24. 14:4831650.
    "én talán csokoládé barnával helyettesítettem volna" en is ;)
    előzmény:
    P.F.Dia (31648)
    2013-06-23  20:28
  53. 2013. június 24. 14:4631649.

    hu ez az elso kep szerelem volt elso latasra. Laza fel nap alatt be is rendeztem  fejben a nappalit es ossze is allt az egesz.

    ..de elgondolkodtam,h mi nem illunk ebbe a kepbe.. Elkepzeltem,h a hello kittys polokban ott rajzolnak a lanyok a neon zold magneses tablara az ulogarnituran. Meg  karacsonyok, szulinapok.. Vegul arra jutottam masnal nagyon tetszene,de nekunk tul komoly.

    Probalgattam, hogyan lehetne kicsit "lazitani rajta". Talaltam is egy kepet ez mar igy jobb (h megjelenik egy +szin),de meg mindig nem az igazi..
    előzmény:
    Bxbra (31647)
    2013-06-23  17:17
  54. 2013. június 23. 20:2831648.

    Igen, a feketék merészek, de vagányul mutatnak itt (lámpaernyők),

    én talán csokoládé barnával helyettesítettem volna (lehet, h nem vagyok elég bátor),

    egyébként összességében nagyon harmonikus - a fehér bútor,fehérre festett fakeretek, stb , és a kékes falszín

    ...egyébként a cseresznye parkettához bátran lehetnánek feketék, igen, miért ne?

    előzmény:
    nizi06 (31645)
    2013-06-23  15:57
  55. 2013. június 23. 17:1731647.
    Megfelelő kék árnyalatokkal szuperül mutatna Egyébként a fekete kérpkeretek formájában is gyönyörű kontrasztot ad.
    előzmény:
    nizi06 (31645)
    2013-06-23  15:57
  56. 2013. június 23. 16:1431646.

    bar kicsit eros az a fekete :P

     

    előzmény:
    nizi06 (31645)
    2013-06-23  15:57
  57. 2013. június 23. 15:5731645.

    "érdemes lesz majd előcsalogatni izgalmas belsőépítészeti megoldásokkal."

    Na igen.. kerdes,h erre en kepes leszek-e

     

    Szerintetek ezen a kepen a barna es a fekete keveredik?

    ilyesmi szinekben gondolkodom a nappaliban.  Nekem tetszene,ha a feketet is be lehetne vinni a barna melle (cseresznye parketta?),de azt gondoltam azok kizarjak egymast.

    előzmény:
    P.F.Dia (31641)
    2013-06-20  20:13
  58. 2013. június 22. 17:1231644.

    Szia,

    folyóméterben is tudsz kb-i konyhaárat kalkulálni, ez alsó hangon 70-80eFt, de normális fogantyút és belső szerelvényeket belekalkulálva már 100-120eFt körül alakul métere, ami áll ugye

    alsó szekrényből (60cm mély munkalappal),pultmagasság 90cm, ebből a lábazat magassága 8-10cm közötti, a munkalap vastagság kb 3cm

    felső szekrényből (30-35cm mélységű) az alja nálam 150cm-ről indul, teteje 210-240közötti.

    Van úgy, hogy valaki azt mondja, van rá 200ezre, ebből kell kihozni - ezt is lehet, megcsináltuk, de a legegyszerűbb szerelvényekkel - működik a dolog.

    Persze van, amikor van egy konkrét elképzelés, kiválasztott felülettel, kiválasztott vasalatokkal (kiforduló sarokelem, önbehúzós fiókok, beépített szelektív szemetessel,stb) akkor ezekkel nyilván többe kerül.

    Nagyon sok lehetőség van.

    (most nem tudok képet csatolni,gyerekem kisgépén vagyok, de korábban raktam fel egy bécsi kis konyhát, egyszerű, fehér frontokkal (abs élzárású bútorlap), ezüst munkalappal, avokádó zöld hátfallal, kihagyva a mosogatógép és a hűtő helyét, ja, és a hátfalra került az elszívó mellé (két oldalára) 1-1 lebegő polc, polc aljára egy 3-as kis led-lámpa szett  - ez volt 250ezer . Meg is nézem, mert még a telefonomban van az smsigen, a konyhát a hátfalával,lámpájával együtt és az előszoba bútorát hoztuk ki összesen 350ből (ugyanazokat az egger anyagokat használtuk)

    előzmény:
    Jégmacska (31643)
    2013-06-22  11:12
  59. 2013. június 22. 11:1231643.

    Sziasztok!

     

    Bocsánat, hogy ismeretlenül írok ide. Régóta böngészem ezt a topikot és most kis segítséget szeretnék kérni.

     

    Konyha felújítás. Tudom, hogy az árat meghatározza sok minden, de egy hozzávetőleges árat tudnátok mondani?

     

    Aki az elmúlt egy évben új konyhát kapott, az mennyit fizetett érte? Gépek nélkül, mert annak az árát már tudom.

     

    Pl: mekkora szekrény, hány m2-es konyhapult, milyen anyagokból, munkadíjjal együtt mennyi volt?

     

    Esetleg egy fényképpel, hogy legyen viszonyítási alapom is? Kinézet/méret/ár szempontjából.

     

    Csak a szekrényekre én 200 ezret gondoltam és nem tudom, hogy ennyi pénzzel már hívhatok-e felmérésre bárkit is vagy körberöhögnek? Hol indulnak az árak egyáltalán?

     

    A neten csupa olyan weboldalt találtam, ahol van nekünk tetsző bútor, de egy árva szó nincs az áráról. Az összeállított, lefényképezett bemutató konyháknál sem találok árakat, hogy mennyibe kerül tűzhely, csaptelep, mosogató tálca nélkül.

     

    Esetleg tudtok olyan oldalt ajánlani, ahol darabokra összerakom a bútort is kiad egy nagyjáboli árkalkulációt? 

     

    Kika, ikea kizárva...

     

    Köszönöm a segítségeteket!

     

    Macs

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  60. 2013. június 20. 20:2231642.

    vagy minden cseresznyefa a házban ?

    na igen, most nem tartozik a "divat-fa" anyagok közé, de tartós és értékes...esetleg egy részét fehérre vagy világosszürkére lehetne festeni, mert így valóban kicsit SOK .

  61. 2013. június 20. 20:1331641.

    Sziasztok,

    Szia kedves Nizi06, elegáns, tágas belső tereket látok, igényes fa használattal. Az a teljes falhosszon megépített szekrény-vitrin-tálaló kombináció is komolynak tűnik, bár így, ebben a formában valóban nyomja a teret -  talán fehérre festve elgondolkoztató (lebontásra ítélve vagy sem? nagy kérdés, de gondoljátok át.) Gondolom, vásárláskor ezt is jócskán beszámították, valódi fáról(tölgy?) lévén szó. A téglának látszó burkolat valóban gyanúsan egyenletes, azt leszedném. Az egyik képen nagyon tetszik a rusztikus, rücskös vakolat (fehérre meszelve?)  - biztosan vannak a házban még hasonló, felfedezésre váró csodák, melyeket érdemes lesz majd előcsalogatni izgalmas belsőépítészeti megoldásokkal.

    előzmény:
    nizi06 (31618)
    2013-06-13  23:23
  62. 2013. június 19. 16:2231640.

    koszi!

    Igen, en is dionak latom,de a ferjem szerint kicsit cseresznyes. Penteken megyunk alairni a papirokat. Remelem kulcsot is kapunk es majd jobban megnezem;)

    Az utolso szoba nagyon tetszik. Kar,h meretileg mind  3gyerekszoba  beleferne. :(

    Az elso kepen levo parkettat el tudnam kepzelni

    előzmény:
    Bxbra (31639)
    2013-06-17  16:29
  63. 2013. június 17. 16:2931639.

    A lépcső dió színnek látszik a fotókon. Az életben is olyan? Sötét parketta simán mehetne a gyerek szobába, még jó kontrasztos is lenne, de lehet hasonló színű mint a mostani, és akkor egy kis dió bútor elemet becsempészni. Mivel külön szobák, így nincs gond, ha eltérő a burkolat, én az előtér részre gonoltam inkább.

    Amúgy nagyon cuki amit csináltatok

    előzmény:
    nizi06 (31638)
    2013-06-17  14:46
  64. 2013. június 17. 14:4631638.

    Az emeleten gyerekszobak lesznek.(kicsik,de vilagosak)

    Alapvetoen mindegy milyen  szinu parketta lesz ,tudok igazodni hozza (ezerfele terv van a fejemben;)).

     

    Csak abban vagyok bizonytalan,h a lepcso szinehez mi passzol. Ugy erzem a lepcso valaszt majd, nem mi. Csak az meg nem tud beszelni

     

    Ide toltotte fel tobb kepet a lepcsorol es a jelenlegi gyerekszobarol. Az agyakat es a szekrenyt a  ferjem keszitette, en pedig az agytakarot es a zaszlo girlandot,uh ezeket szeretnenk megtartani.  Talan igy csak a nagyon vilagos (feheres parketta esik ki). Hetvegen kicsit nezelodtunk,de ugy ereztem semmi nem passzol a lepcso szinehez

    előzmény:
    Bxbra (31634)
    2013-06-17  08:50
  65. 2013. június 17. 09:2631637.
    Edzett üveg panel, alul, oldalt rögzítve maximálisan biztonságos. A matricát pedig, ha megunod, könnyen lehet cserélni. 
    előzmény:
    Claire31 (31636)
    2013-06-17  09:11
  66. 2013. június 17. 09:1131636.
    Köszi ez tényleg jól néz ki. Mindjárt utána nézek. Amúgy mennyire strapabíró egy ilyen? Mert gyerek is lesz a háznál :)
    előzmény:
    Bxbra (31635)
    2013-06-17  08:59
  67. 2013. június 17. 08:5931635.

    Szia,

    esetleg egy kis üvegfal, amire valami mintát tennétek?  Ez lehet bármilyen kép, fotó, vagy csak egy finom minta. Lehet maratni, vagy spéci felületre nyomtatni, és úgy felrakni az üvegre. Takar, de mégsem venne el sok helyet.

    előzmény:
    Claire31 (31632)
    2013-06-17  08:30
  68. 2013. június 17. 08:5031634.

    A színeket mindenképpen egyben kellene nézni, mert úgy passzolnak igazán. Találd ki,hogy milyen színvilág tetszene, és ahhoz igazodjon a parketta árnyalat is.

    De egyébként a lépcsővel is lehetne játszani, a fotón sok minden nem látszik, milyen a meglévő állapot.

    előzmény:
    nizi06 (31631)
    2013-06-16  14:38
  69. 2013. június 17. 08:4031633.
    Szia! Szerintem a cseme festése elég zűrös dolog lehet -mi van ha nem sikerül- mindenképp szakira bíznám? Amúgy olyanról már hallottam, hogy fugát cserélnek, átszíneznek esetleg ezen is érdemes gondolkozni, mert sokat dobnat egy színes fuga a csempén.
    előzmény:
    ametrin (31591)
    2013-05-27  09:55
  70. 2013. június 17. 08:3031632.

    Sziasztok!

    Szuper ez a topic, már egy ideje zugolvasom :), csak eddig nem volt aktuális a téma. Most a segítségeteket szeretném kérni. Van egy tetőtéri fürdőnk, ami sajnos egyben Wc is. A WC pont az ajtó mellett van, így ide valami takaró elemet szeretnénk tenni. Van valakinél ilyen, eddig kis falra gondoltunk, láttatok setleg valamilyen más megoldást? Ha falat akkor mekkorát érdemes? 1mx1m elég?

     

    Köszi

  71. 2013. június 16. 14:3831631.

    Esetleg ebben a kerdesben is tudnatok segiteni??

    Az emeleten milyen szinu laminalt lenne a legjobb? Az ajtokat lehet cserelni.de a lepcso maradna.  A ferjem  vilagosat szeretne,mert kicsik a szobak. Szerintem viszont a sotet jobban passzolna es bar kicsik a szobak, de vilagosak.

    előzmény:
    nizi06 (31619)
    2013-06-13  23:40
  72. 2013. június 15. 14:2231630.

    Meg kellene bontani valahol, hogy milyen vastag. Az ajtókeretet ki is lehet egészíteni, de a berendezés stílusától függően, lehet akár rusztikusabb igazi vágott tégla, terméskő, vagy travertin stb.

    Össze kellene állnia a színvilágnak, bútoroknak, és ahhoz lehetne választani valami szépet.

    előzmény:
    nizi06 (31628)
    2013-06-14  21:46
  73. 2013. június 15. 14:1531629.
    igen, kinagyítva látszik igazán, hogy mű... attól meg jobb megszabadulni :-)
    előzmény:
    ametrin (31627)
    2013-06-14  20:41
  74. 2013. június 14. 21:4631628.

    igen! nem eleg a szine,de meg ez a csillogas is.. Csak ha leszedjuk,kell a helyere valamilyen uj gondolom,hisz az ajto akkor nem fog passzolni

    (nem lesz szintben)

    előzmény:
    Bxbra (31626)
    2013-06-14  17:54
  75. 2013. június 14. 20:4131627.
    Ó, igazad van, nem is gondoltam arra, hogy nem igazi tégla. Abban az esetben én sem hagynám.
    előzmény:
    Bxbra (31626)
    2013-06-14  17:54
  76. 2013. június 14. 17:5431626.

    A képre ránagyítva nekem gagyi paneles burkolatnak tűnik, amit simán ragasztani kell a falra. Aztán lehet életben igazi vágott tégla, de gyanús a túlzott csillogás..Még ha eredeti lenne, talán maradhatna, de persze függ a színvilágtól, és a bútorok stílusától is. Akár le is lehet festeni, mondjuk fehérre.

    Jó összetett kis feladat lesz, de gyönyörűséges lehet a vége

    előzmény:
    nizi06 (31624)
    2013-06-14  15:09
  77. 2013. június 14. 15:3431625.

    Bocsánat, hogy beleszólok, remélem nem hargszotok meg érte!

     

    Szerintem a falburkolat nem rossz, csak a hófehér fal, és a fa színeivel nem harmonizál. Ha átfestitek a falakat, és a gerendákat, ajtókeretet, akkor én el tudnám képzelni, hogy kifejezetten mutatós lenne, főleg valami szép, mutatós nagy növénnyel.

    Persze ez csak egy vélemény:)

    Az étkezőben én is lebontanám a szekrényt, annyira lefojtja a teret szerintem.

    Tényleg klassz a képek alapján a ház, nagyon sok lehetőség van benne. Sok örömet hozzá!

    előzmény:
    nizi06 (31624)
    2013-06-14  15:09
  78. 2013. június 14. 15:0931624.
    es a teglaburkolattal mit kezdenel?
    előzmény:
    Bxbra (31622)
    2013-06-14  09:10
  79. 2013. június 14. 14:4031623.

    hmm jo kerdes.

    az elso nappali nagyon tetszik,de vilagos ulogarnitura 2(3) kicsi gyerek mellett nem tul szerencses.

    előzmény:
    Bxbra (31622)
    2013-06-14  09:10
  80. 2013. június 14. 09:1031622.

    Szia, nagyon szép tágas és világos nappali!! jó adottságai vannak a fotók alapján!

    Az a kérdés, milyen stílusban szeretnétek berendezni?

    Az étkező szekrényt én biztosan bontanám, és igen, egy nagyobb ajtó a konyha felé jobban összekapcsolná a tereket.

    Na igen, az a téglaburkolat nem az igazi...

    előzmény:
    nizi06 (31618)
    2013-06-13  23:23
  81. 2013. június 14. 00:2231621.
    Az etkezobe ez az asztal fog kerulni,h meg bonyolultabb legyen:
    előzmény:
    nizi06 (31618)
    2013-06-13  23:23
  82. 2013. június 13. 23:4731620.
    Barmilyen otletet szivesen veszek,akar az egesz nappalira vagy etkezore vonatozoan!!! Csak en mar az alapoknal megakadtam ;)
    előzmény:
    nizi06 (31619)
    2013-06-13  23:40
  83. 2013. június 13. 23:4031619.

    Masik kerdes: a konyha eleg kicsi es nincs kamra. Megis inkabb kiszednem ezt a nagy beepitett szekrenyt az etkezobol. Ti megtartanatok mas kulsovel vagy kiszednetek? A konyhaba vezeto ajto is keskenyebb igy.De gondolom praktikus :P

     

    es meg valami: a nappaliban van egy fal ko/tegla burkolattal, de nem olyan szep a tegla szine. Ezzel mit lehet kezdeni?

     

    Illetve ugyanez a bajom a nappaliban levo gerendakkal. Alapvetoen nagyon bejon,de nem ezzel a szinnel. Ez olyan semmilyen barna, olyan 60-70es evek. Sotetbarna v feher tetszene..De lecsiszolni nem tunik egyszeru feladatnak:

    előzmény:
    nizi06 (31618)
    2013-06-13  23:23
  84. 2013. június 13. 23:2331618.

    Sziasztok!

    A segitsegeteket szeretnem kerni.Bar meg meg se vettuk a hazat.(Remelhetoleg penteken.)

    Szoval egy ideje azon agyalok, hogyan lehetne megoldani azt a  problemat,h a nappaliban sotet parketta van, az etkezobe pedig uj burkolat kerul (jelenleg szonyeg van bent).

    Jarolapot nem nagyon szeretnek,mert kicsit hidegnek talalom.

    Hogyan lehetne osszehozni  ket kulonbozo parkettat?

  85. 2013. június 13. 23:1131617.
    n
  86. 2013. június 12. 12:0531616.
    ???? Mit találtál Csakcsokis????
    előzmény:
    csakcsokis (31615)
    2013-06-12  11:31
  87. 2013. június 12. 11:3131615.
    Nem először tűnt fel, de most is jót kuncogtam rajta. Az időnként itt felmerülő témákat rendszeresen látom viszont 1-2 blogon. Szóval üdv a zugolvasóknak, szuper, hogy innen merítesz ötletet! És nem, nincs üldözési mániám, szerintem csak okos, hogy tényleg olyan témákat, színeket, megoldásokat tálal (...persze nem a saját munkáját), ami másokat is érdekel :) Amikor tőle kér segítséget az ember(ki készítette, vagy hol lehet beszerezni), akkor nem segít, de ez lényegtelen, ő ebből biztosan jól megél. 
  88. 2013. június 8. 23:3931614.
    Na ezek aztán hűű meg haaa :) 
    előzmény:
    Bxbra (31609)
    2013-06-07  09:22
  89. 2013. június 8. 15:2431613.
    Tudtok vmi jó könyvet ajánlani a témában? 
  90. 2013. június 8. 15:2331612.
    Ezek biztos Budapesti helyek,én vidéki vagyok.De egy helyen már megkérdeztem,itt is megtervezik.
    előzmény:
    csakcsokis (31606)
    2013-06-05  22:09
  91. 2013. június 8. 15:2131611.
    Persze,ezt értem,csak én arra gondoltam,hogy hány sor világos,aztán váltásként a sötét szín,hogy pontosan oda jöjjön ki ahol pl a mosdó lesz....szóval nem is a mennyiség a gondom,hanem a pontos megtervezés.(de lehet,hogy ez nem is az én gondom lenne,hanem a szakemberé?Passz.
    előzmény:
    Bxbra (31602)
    2013-06-05  09:07
  92. 2013. június 7. 09:2931610.
    van még öntött műgyanta padló is, vagy egy egészen különleges a kavics padló.. utóbbit egy elrontott járólapra burkoltattuk vizesblokkban. Sok-sok féle színből lehetett választani.
    előzmény:
    csakcsokis (31608)
    2013-06-06  21:44
  93. 2013. június 7. 09:2231609.

    szépek :-))) igen egy beton hatású járólap, a másikhoz pedig egy homogén szürkés jól mutatna :-) rengeteg ilyen különleges textúrájú járólap van.

    Meg nézd csak, gondoltam ezt megmutaton, iszonyat különleges tapétákat forgalmaz ez a két cég.. persze nem a megszokott stílus

     

    http://www.wallanddeco.com/Collections.aspx?Id=24

     

    http://www.trestintas.com/en/collections/wallcovering-wa llpaper/all

    előzmény:
    csakcsokis (31608)
    2013-06-06  21:44
  94. 2013. június 6. 21:4431608.
    Ezek is de jók! 
    Ezt a családot találtam, ami elég ütős, a mintáshoz egyértelmű a beton(vagy azzal sok lenne?), az egyszínű árnyalatra kéne valami padló ötlet, mert egyenlő esélyekkel indulnak :) Parketta sajnos nem jöhet szóba, csak a beton, fehér-szürke csempepadló vagy a gránit. 
    előzmény:
    Bxbra (31607)
    2013-06-06  09:02
  95. 2013. június 6. 09:0231607.

    Lila is van a hálódban?? Arra nem emlékszem, csak a kék-korallra

    MIlyen árnyalatú a tapéta, mert attól is függhet az aljzat. 

    Igaz tökre más stílus, de most lett kész egy hálószobában az ágy mögötti falpanel. A másik lakásban pedig szintén teljesen más stílus,más kék, és más a parketta. Bár a telefonos fotók nem adják vissza az igazit..

     

    hmm lehet szeretem a kéket???

    előzmény:
    csakcsokis (31605)
    2013-06-05  22:06
  96. 2013. június 5. 22:0931606.
    Gondolom ezt akkor csinálják meg neked ingyen, ha ott vásárolod az anyagokat. A Palatinusban nekem ajánlották és szerintem az Erős kft.-t is érdemes megkérdezned. 
    előzmény:
    klandika (31601)
    2013-06-05  08:55
  97. 2013. június 5. 22:0631605.
    Szia!
    Hú, ez még mindig gyönyörű! Úgy tűnik, hogy találtam gyönyörű kék tapétát, úgyhogy ez lesz.Padlóra van ötleted?A háló is hasonló, korall-türkiz-lila-fehér 
    előzmény:
    Bxbra (31600)
    2013-06-05  08:42
  98. 2013. június 5. 21:5931604.

    Köszönöm Dia a választ, ilyenekben mindenképpen (kiegészítők) krómot gondoltam, szennyestartónak viszont valami mást, esetleg fonott vajszínű tartó?! Vagy bútor színnel egyező?!

     

    Bútornál igen, a mosdót pultba szeretnénk építeni, viszonylag hosszabb pulttal, illetve nem csak a mosdó mérete, hanem kb mégegyszer akkora, sajna kicsi a hely, nem akarunk még egy szekrényt is bezsúfolni, úgyhogy polcos lesz, vagy lesz rajta valamilyen ajtó. Nem hinném, hogy a falon lesz szekrény. Zsúfolt lenne. 

     

     Én talán valami világosabb színre gondoltam, talán ilyen vajszínűsre, mert félek, hogy sötét lenne sötét bútorral. Mindenképpen szeretnék valami kis zöldet berakni, ha másnam a pulhoz a sarokba, mert szerintem ritka aki tesz ilyet, pedig nagyon-nagyon szép szerintem! :)

     

    Az ajtó színéről meg csatolok egy képet, talán ilyen, de nem vagyok benne biztos.

     

    A vajszínnel amúgy nagyon elfogult vagyok, mert nappali+konyhába teljesen barna+vaj minden, és sajnos a hálóba is többnyire ez a szín meg a lila uralkodik, ne uralkodjon már a fürdőbe is ez! :D 

     

     

    előzmény:
    P.F.Dia (31596)
    2013-06-01  21:13
  99. 2013. június 5. 09:5031603.

    Üdv,

     

    sajnos nem találok megfelelő szakikat a házunk építéséhez. Új környékre költöznénk, nem ismerünk senkit, ezért fordultam hozzátok.

     

    Győr környéki,  tapasztalt kőművesek elérhetőségeire lenne szükségem.

     

    Köszi

  100. 2013. június 5. 09:0731602.
    Rajzold le az oldalfalakat, írd rá a méreteket, hogy hol meddig menne a csempe, ajtó méret kivonva stb. Ha leskicceled sokkal könnyebb kiszámolni a területeket. Persze kicsit rá kell hagyni, hogy tutira elég legyen.
    előzmény:
    klandika (31601)
    2013-06-05  08:55

Címlap

top