Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hüvelyi orgazmus

georgia19
Létrehozva: 2007. március 23. 13:50

Kedves Nőtársaim!

Valamelyik nap egyik kedves ismerősömmel arról beszélgettünk hogy a nők hány százalékának van hüvelyi orgazmusa.

Szerinte alig van olyan nő akinek nincsen. Én viszont úgy tudom hogy a nők 1/5-e rendelkezik az átélés képességével.

Most szeretnék egy kisebb felmérést végezni.

Tehát a dolgotok annyi, hogy válaszoljatok:

1. éltél-e már át valaha hüvelyi orgazmust

2. ha nem túl személyes, az életkorod is megadhatod, de ez nem muszáj. Vagy lehet úgy is, hogy 20-as éveim eleje például.

Nagyon köszönöm 

  1. 2008. augusztus 8. 09:42726.

    Nem olvastam az elejétől vissza. Lehet hogy megtaláltam volna a választ a kérdésemre, de én nekem még sosem volt helyi orgazmusom. Próbáltuk már a férjemmel, de nem jött össze. Lehet, hogy nem voltunk elég kitartóak. Az az igazság, hogy régebben elcsábultunk és vettünk egy MŰpéniszt és azzal is próbáltuk előcsalogatni ezt az érzést. Minden alkalommal az urológián kötöttem ki, mert olyan tüneteket produkáltam, mintha iszonyuan felfáztam volna. (véres vizelet, fájdalom, sürü inger, stb.)A dokinak persze nem mondtam, hogy mitől lett ez a dolog, adott antibiotikumot és elmult. Ezek után megszabadultam ettől a szerkezettől, azóta félek ettől a Gpont dologtól, bár megmondom őszintén azért egyszer én is szeretném átélni. Létezik, hogy nekem nincs is olyan:(

    előzmény:
    georgia19 (1)
    2007-03-23  13:50
  2. 2008. augusztus 8. 09:41725.
    Egyetértek.
    előzmény:
    Twisk (724)
    2008-08-08  09:31
  3. 2008. augusztus 8. 09:31724.
    Lehet, h. velem van a baj, de nem értem a kérdést. Ha jó neki így, miért kell bármit is másképp csinálni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_346365 (721)
    2008-08-07  19:16
  4. 2008. augusztus 8. 09:21723.

    Sziasztok

     

    Nekem van állandóan, mondjuk én kicsit sokat kivánom a sexet:)

    Hüvelyi és spriccelős is. Az nem mindig de sokszor. 36 vagyok, és amióta foglalkozom sexuális élettel azóta van orgazmusom:) Egyre intenzivebb az idő múlásával:) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_346365
    Torolt_felhasznalo_346365
    2008. augusztus 8. 08:40722.

    Hahóóóóóóóóóóóóó!

    Valaki???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_346365 (721)
    2008-08-07  19:16
  6. Torolt_felhasznalo_346365
    Torolt_felhasznalo_346365
    2008. augusztus 7. 19:16721.

    Sziasztok!

     

    Én fiú vagyok és elég sokat olvastam a témában, lenne pár kérdésem az orgazmussal kapcsolatban a nőkhöz, mert pár dologra nem kaptam választ.

     

    Barátnőmmel ha normálisan együtt vagyunk akkor csak nagyon jó neki és olyan érzése van ha jön neki a dolog mint ha bepisilne:) Ha ujjal csinálom akkor meg visít, ordít, kimaradnak neki másodpercek és 15 percig nem lehet vele beszélni mert csak mosolyog. Olvastam erről, hogy a nyílástól kb 2,5-5cm-re van a G pont és ha azt maszírozom neki akkor attól nagyot tud élvezni, de ha máshogy akkor nem csinál ilyet. Gondolom mert a "kuki" nem éri azt a részt. Próbáltam én már jó pár pózt meg úgy is csináltam ahogy mondta de ezt az eufórikus állapotot úgy nem bírja elérni csak ha rásegítek máshogy. Esetleg milyen pózban csinálhatnánk ami ilyet vált ki belőle, olyan jó lenne:)?

     

    Köszi előre is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. március 22. 16:09720.
    MA is volt már 2x.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_482777
    Torolt_felhasznalo_482777
    2008. március 12. 11:49719.
    kedves Hölgyek!

     

    Most írom a szakdolgozatomat, az Elte pszichológia szakos hallgatója vagyok . A témám a hormonális fogamzásgátlás testi-lelki területei.

    Olyan hölgyeket(idősebbeket is, amennyiben szednek,használnak bármilyen hormonális készítményt) keresek, akik segítenének nekem a munkámbaban, és kitöltenék nekem az alábbi weboldalon letölthető kérdőívet. Nagyon sok emberre lenne szükségem, ezért gondoltam, hogy megkérdezem itt a fórumon, hogy segítenének-e nekem.

    A kitöltés természetesen anoním, és ha szeretnék később (májusban) visszajelzést is küldök az eredményekről. 

     

    a weboldal:

    www.fogamzasgatlas.uw.hu

     

    Nagyon szépen köszönöm!

     

    üdvözlettel: Varga Rita
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2008. március 11. 20:05718.

    És az igaz, amit látni a videa.hu-n,  sok filmen h a G pont orgazmus szökőkút szerü kb fél liter folyadék veszterséggel jár??

    Én arra nem vágyom....

    előzmény:
    T.X. (705)
    2008-03-04  20:49
  10. 2008. március 11. 20:01717.

    Fogalmam sincs h hol a G pontom és nem is érzem a tudat hiányát.

    Ami jó az jó. De az én Kedvesem aktus közben a péniszét ugy tudja írányítani,  érzem mikor érínt valamit, ami csodás, s rá 2 percre a CSÚCSON vagyok. Egetrengető györörök között.

    Ez a LÉNYEG.

    De szeretném 1x érezni, egy férfi vajon mit érez??

    előzmény:
    T.X. (716)
    2008-03-11  18:06
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 11. 18:06716.

    A G pont egy kissé túl dramatizált.

    maga az élmény egy egész testet betöltő bizsegéshez hasonlít ( a klitós ugye csak az alsó testet tölti be ) ami valóban az agyig hatol. De ez - legalábbis én nem tudok másról számot adni - a hüvelyből indul ki. És valóban van egy vérerekkel átutatott extra felület. Bármelyik nő érzi, ha izgalmi állapotban ujjazzák.

    Aztán hogy lesz-e belőle orgazmus az más kérdés.

    ( Én ffi vagyok, így nem biztos hogy szabatos a leírás  )

    előzmény:
    csupaszp (706)
    2008-03-06  09:59
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 11. 18:01715.

    Hát tudnál, ha nem tudnád hogy nem OK.   de ha csak egyszer is tudtad, akkor többé már nem.

     

    előzmény:
    newdlor (712)
    2008-03-10  23:04
  13. 2008. március 11. 15:37714.
    én sem tudnék! De pl. a mai 60-as korosztály kb.60%nem tudja mi az az orgazmus!Azt hiszem generációról generációra javul a statisztika, de nagy felelősség van ez ügyben a szülőkön, hogy igenis merjünk beszélni a gyerekeinkkel!
    előzmény:
    newdlor (712)
    2008-03-10  23:04
  14. 2008. március 11. 15:35713.
    hát azért csak adjunk a pasiknak egy kis felelősséget ez ügyben!Sajna sok fíúcska a pornófilmekből "tanul", s csodálkozik ha a lányka nem úgy nyög ahogy szerinte kéne!Persze igazad van, a kommunikáció nagyon fontos! És kedves orgazmus nélküli hölgyek: néma gyereknek ugye...
    előzmény:
    newdlor (711)
    2008-03-10  22:46
  15. 2008. március 10. 23:04712.
    mondjuk nem tudom hogy tudnék e olyan párkapcsolatban élni ahol a szex nem ok, sztem nem
    előzmény:
    anyucicu (710)
    2008-03-10  16:49
  16. 2008. március 10. 22:46711.
    nem a pasikat minősiti hanem 2 ember szexuális kommunikációjának kudarcát mutatja
    előzmény:
    anyucicu (710)
    2008-03-10  16:49
  17. 2008. március 10. 16:49710.
    nekem sem volt még hozzá szerencsém sajna....De!Hány nőnek nincs egyáltalán semmilyen orgazmusa???Mondjuk az eléggé minősíti a pasikat is...Szóval reménykedem még mivel a szexuális életem, érzékenységem évről-évre nő-javul, talán lesz még hozzá szerencsém...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. március 8. 13:37709.

    CSAK koncentrálás, rajtad múlik....

    Képzelj el egy olyan helyzetet közben, amire nagyon vágysz, TITKON !

    előzmény:
    mankamanó (707)
    2008-03-06  11:05
  19. 2008. március 6. 11:13708.
    Hát kinek hogy :)
    előzmény:
    mankamanó (707)
    2008-03-06  11:05
  20. 2008. március 6. 11:05707.

    hüvelyi még soha....

     

    Közel a harminchoz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2008. március 6. 09:59706.

    Szerintem ez NEM G-pont függő.

    Az agyból indul ki az egész. Persze meg a jó partner, aki ismeri minden rezdülésedet...

    előzmény:
    T.X. (705)
    2008-03-04  20:49
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 4. 20:49705.

    Igazából nem tudom a nők hány %-a rendelkezik ezzel a képességgel.  De azt tudom, hogy amióta rendelkezem azzal a képeséggel hogy megtaláljam a G pontot, mindig megvolt.

    Szerencse?  Sors?  Nem hinném.   De nem tudom ezt tudományosan bizonyítani.

    előzmény:
    georgia19 (1)
    2007-03-23  13:50
  23. 2008. március 4. 16:04704.
    minden fórumban úgy van, előbb utóbb eltérünk a témától :)
    előzmény:
    csupaszp (703)
    2008-03-04  12:57
  24. 2008. március 4. 12:57703.

    Dátumot NEM néztem, csak visszaolvastam.

    De SENKI nem a témához írt ! (ezelőtt 1 évvel sem)

    előzmény:
    smucilus (702)
    2008-03-01  14:23
  25. 2008. március 1. 14:23702.
    Fura??? Hisz 1 év telt el azóta
    előzmény:
    csupaszp (701)
    2008-03-01  13:52

Címlap

top