Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

SIMS függők!

Torolt_felhasznalo_277274
Torolt_felhasznalo_277274
Létrehozva: 2003. augusztus 12. 13:16
Helló vannak olyanok akik imádják a SIMS nevű játékot? Aki nem ismerné: olyan játék, amelyben embereket kell nevelni+ családot alapítani stb. ! Mondjuk régi dolog ez, 2000-ben jelent meg!
Esetleg trükkök?
  1. 2013. november 28. 15:2351851.

    Na, ez az sms-ben való szakítás...ez ultramodern.

     

    Nagyon örülök, hogy az én időmben még vonalas telefon sem volt, így az emberek "kénytelenek" voltak találkozni egymással. 

     

    Ez az sms-ben való szakítás nagyon durva a való életben. 

     

    Az a rossz mindig, hogy játszol, semmi gond nincs a játékkal. Nem játszol hónapokig, és akkor valami gond lesz, belassul, vagy leáll. 

     

    Napok óta fontolgatom, hogy játszok végre. 

     

     

    előzmény:
    morcos (51849)
    2013-11-28  13:28
  2. 2013. november 28. 15:1951850.

    Köszi !

     

    A következő terhes simemnél így csinálom.

     

    Azóta nem játszottam, annyi minden más a csinálnivaló, ha van egy kis szabadidőm.

     

    Az fb-re tesznek ki mindig képeket, akkor mindig kedvet kapok, de a játékig nem jutok el. 

    előzmény:
    whitequeen (51847)
    2013-11-08  17:59
  3. 2013. november 28. 13:2851849.

     

     

    Már  ezek  is  sms-ben  szakítanak? 

    előzmény:
    bababetű (51846)
    2013-11-03  11:36
  4. 2013. november 28. 13:1651848.

     

    Szia.

     

    Nézegettem  a  képeket, nagyon  jók. Vonzana  is  a  dolog,  majd meglátom.

     

    Mostanában  alig  jutott  idő  a  játékra. Pedig  szeretnék  felfedezni  minden  szigetet.

    Ráadásul  tegnap  elkezdett  akadozni a  játék  nagyon. De  valami  a  géppel  lehet,  mert  nem  csak  a  játék  akad,  és  azt  írja  ki,  hogy  a Shockwave  miatt. No, ammegmi?

    De,  holnap  jön  a  fiacskám  haza,  remélem  megoldja.

    előzmény:
    bababetű (51827)
    2013-10-25  13:25
  5. 2013. november 8. 17:5951847.

    "Azt hogy lehet megoldani, hogy a kismama a saját ruháját vegye fel, és ne valami gagyit ?"

     

    Még mielőtt megjelenik a pocakja, átöltözteted olyan cuccba, ami terhesség-kompatibilis - le is lehet tölteni, például itt van egy csomó aranyos. Fontos, hogy az 1-es számú ruhának állítsd be!

    előzmény:
    bababetű (51846)
    2013-11-03  11:36
  6. 2013. november 3. 11:3651846.

    Tanulság: jövőben nem szabad házasodni, mert nem érzékeli a játék a jelenben.

     

    Férj és feleségnek írja őket, de mindkettő vágya a házasság. Sőt, a második terhességtől ikrek születtek ( annyira örültem neki ! Teljesen magától), és jött a rossz hangulatjelző, hogy házasságon kívül született gyerek, és bármerre mennek, fújjol a "tömeg". Főleg a paparazzik. 

     

    A férj küldött a feleségének egy szakítós sms-t, azonnal hatott, és azt írta ki a kapcsolatra, hogy exBarátnő.

     

    Most nagyon lepikkant a romantika, pedig voltak randin, és volt már etye-petye, meg maszírozás.....de se a járást, se a békülést, semmit nem ajánlott még fel. 

     

    Azt hogy lehet megoldani, hogy a kismama a saját ruháját vegye fel, és ne valami gagyit ?

  7. 2013. november 2. 23:2451845.

    Gregory Landgraab

     

    Itt be is mutatják a profilját.

     

     

    Meg fogom keresni, és átjövök vele a jelenbe. Kíváncsi vagyok, lehetséges-e ? 

  8. 2013. november 2. 23:0951844.

    Most látom, a bébiszitter nem a jövőben volt, itt a kis lakásukban.

     

    Ott egy fiú volt, és ő is gondos, jó. 

     

    Lehet javítottak azon, hogy csak álltak, és nem csináltak semmit, a gyerek meg pirosba ment már. 

  9. 2013. november 2. 23:0751843.
    Pár tájkép, sajnos nem fogja átadni azt, amit élőben ad. Lélegzetelállító színeket tettek bele a simsbe, gyönyörű, az ember szava elakad.
  10. 2013. november 2. 23:0451842.
    Képek Brúnóról.
  11. 2013. november 2. 23:0151841.
    Képek még
  12. 2013. november 2. 22:5851840.

    Még mindig sims lázban égek.

     

    Ennyit egy kiegészítővel sem játszottam, talán csak a Világ körüllel, de abban nem oldottam meg mindent, sőt....

     

    Az Előre a jövőbe nem olyan nagy és sok feledatú, mint a Világ körül, majdnem teljesen bekebeleztem már. 

     

    Aztán mindig rájövök, hogy a simsben legjobban a NORMÁL CSALÁDI játékot szeretem.....mert Georgina férjhez ment, született egy kisfiuk ( Brúnó), és most terhes megint.

     

    Haha..a párja a kormányzó a szigeten, nős volt, de Georgona rábeszélte, hogy hagyja ott az asszonyt. Így is lett, az ex meg utálja most őket. 

     

    Nagyon szép házban laktak, azonnal megtetszett, és másképp nem ment, csak úgy, hogy az exet és a lányát kiköltöztettem a házukkal szemben lévő villába, ők meg megvették ezt a házat, és átköltöztek. Ezt még csak most, kerestem házakat, de egyik sem tetszett, ezt is kicsit átalakítottam.

     

    Már mindhárom jövőben játszottam, 4 szobra van Georginának az 5-ből. 

     

    Volt pár pofáraesés is: a normál jövőben 10-es szintet ért el a munkájában, és ezt szépen folytatta mindegyik jövőben...majd amikor visszaállította a normál jövőt...MINDEN ÚJRAKEZDŐDÖTT !!!

     

    Munkanélküli volt, és az összes beruházás, amit építettem, az huss, sehol nem volt.

     

     

    ÉS !!!!!!!!!!!! teljesen ÚJ CSALÁDJA lett, holott végre valahára mindenkivel megismerkedtem, és megismertem minden jellemvonásukat. Volt egy nő és egy tini, akik kimondottan közel is álltak hozzám ( nem a simhez ), és husss, odalettek.

     

    Hiba is lépett elő.....12-es....és belassult a játék, a simek lassított felvételben lebegtek, nem jártak. Még jó, hogy előtte mentettem kb. fél órával, így minden fontos megmaradt. 

     

    Jajj, és a jövőben ( valamelyikben) találkoztam a Landgraab családból leszármazotakkal, és itt a szigeten lakik egy Pleasent család.

     

     

     

  13. 2013. október 27. 02:5951839.

    Pár kép, előbb lemaradtak.

  14. 2013. október 27. 02:4951838.

    A hiba a családdal van, mást simán betölt.

     

    Lehet nem tetszett neki, hogy belepiszkáltam, de azt az alapvárost nem is szeretem, biztos, hogy bugos, mert mindig összeomlott a játék, amikor ott játszottam.

     

    Leszedtem az Álmok szigetét, nagyon jó kis város ! Még nem jártam be teljesen, mert a cél a jövőbe való utazás volt, de amit tapasztaltam pár napos simélet után, az határozottan tetszik.

     

    Létrehoztam egy lányt, vele mentem a jövőbe, mást és máshogy csinálok, és érdekes, amit meg úgy szeretnék, ahogy az előző játékban, az meg nem is jön össze.

     

    Még mindig nagyon élvezem, és még mindig csak pár %-kát ismertem meg az összes lehetőségnek. 

     

    Haha...ami ugyanaz, hogy az ufők most is a robotom vitték el. 

     

    Helyettem ! Szeretnék egy ufó gyereket.

  15. 2013. október 26. 14:4451837.

    Bármit csinálok, nem tölti be a játékot.

     

    A családot ki tudom választani, 3-sor vált betöltő képernyőt, de utána semmi. A kurzor sem mozod, ennyi, kész, KO. 

     

    A feladatkezelő szerint FUT a játék, nem azt írja ki, hogy nem működik. 

     

     

  16. 2013. október 26. 14:1551836.

    Ha csak visszafiatalítom, és semmit nem változtatok rajta, akkor nálam is ugyanolyan lesz, de én most teljesen kicseréltem a simet, nem volt kedvem az alappal játszani.

     

    A bájitalos, meg törvényes út az túl hosszú.

     

    Kíváncsi vagyok, neked hogy fog tetszeni.

    előzmény:
    Catilina (51833)
    2013-10-26  13:34
  17. 2013. október 26. 14:1251835.

    Letelepedett valahol ( nekem konkrétan a kertjében, a ház előtt) egy időkapu, abból kijött egy sim a jövőből.

     

    Ha nincs a kertedben, akkor városnézetben ha vagy, láthatod, mert jelöli a kaput, ahogy a feladatokat, köveket, stb. 

     

    Tegnap majd felrobbantam, este elment a net, és nem tudtam se filmet nézni ( online szoktam), se simsezni, mert hiába állítottam be a bejelentkezésnél, hogy nem kívánok csatlakozni...egy ideig betölti a játékot ( családot kiválasztom, tölt, tölt, tölt...), de utána leáll, és nem töltötte be. 

     

    Most majd megnézem, hogy a net miatt van-e tényleg ?

     

    Hogyha nem online az ember, akkor nem lehet simsezni ? 

    előzmény:
    cincogo (51831)
    2013-10-26  00:18
  18. 2013. október 26. 13:3751834.
    Ja, én nem csaláskóddal csináltam, hanem alkímiával, vagy potival(?). Mit tudom én, valami ilyesmivel. Meg még egy mód:  Géza bácsit új szim létrehozásánál betettem a családkészítőbe, és beállítottam, hogy legyen fiatal felnőtt.
    előzmény:
    bababetű (51824)
    2013-10-24  14:59
  19. 2013. október 26. 13:3451833.

    Nekem Géza tökolyan jellegű lett, amilyen öregen volt, csak a bőre nem lóg az arcán, és eltűntek a májfoltok :)

     

    Egyébként a tündémet meg klónoztam, és nagyon eredeti kiskölyök lett (a felnőttnek is [szerintem] egészen egyedi arcot csináltam)

     

    Majd töltök del képet róla

    előzmény:
    bababetű (51824)
    2013-10-24  14:59
  20. 2013. október 26. 13:3151832.
    Most megyek érte :)
    előzmény:
    bababetű (51825)
    2013-10-24  15:07
  21. 2013. október 26. 00:1851831.

    Sziasztok,szia Baba!

     

    Látom játszol az új kieggel...lehet én vagyok debil...de!-hogy lehet az új városba kerülni? Nagyon tetszik,de még nem jöttem rá...

  22. 2013. október 25. 14:3651830.

    Új a TSR...és nem kell regisztrálni az oldalra, és minden letöltés ingyenes !

     

     

  23. 2013. október 25. 13:3851829.

    Ja, és a kezdet.

     

    Kevés képem van, annyira a játék hatása alatt vagyok, elfelejtek fotózni. 

  24. 2013. október 25. 13:3051828.

    Még képek.

     

    Maga a robot alkotása, az nagyon tetszik, az új szakma, amiből persze még semmit nem profitál, "csak" bejár dolgozni, kíváncsi vagyok, mi lesz a végén. 

     

    A városi közlekedés...minden annyira mesés, és teljesen beleélem magam, hogy én is ott vagyok. Ebben a futurisztikus világban. Persze, csak képzeletben, mert ha most odacsöppennék, nem biztos, hogy el tudnám viselni. 

  25. 2013. október 25. 13:2551827.

    Szia !

     

    Az új kiegészítőről csak über tudok beszélni. És még nem próbáltam ki mindent, egyelőre annyira jó, ahol most vagyok, hogy nem ekerok hazautazni a jelenbe.

     

    A Szigetvilágban megfelelő szint elérése után tud merülni mindenhol, és a szigeteket is meglátja majd. Mind feltárul. 

     

    Vállaljon külön feladatokat, meg búvár feladatokat. Ezeket pl. étteremnél, meg recepcióknál vállalhat. 

     

    Most tobzódom az örömökben ! Nem csak az új kiegészítő miatt, henm mert végre megszereztem az olyan nagyon vágyott store-s cuccokat ! És nem omlott össze a játék, és működnek !

     

    3 dologra fájt a fogam nagyon: tyúkól, a tehenészet és a varázslós cuccok.

     

    A tehenészetet még nem próbáltam, tegnap csak feltettem, majd ma este. 

     

    Én meg úgy vagyok vele, hogy a sims4-et nem veszem meg. 

     

    A sims2-vel lényegesen többet játszottam, mint a sims3-al, és még így sem játszottam ki mindent. De legalább tényleg majdnem mindent kipróbáltam.

     

    A sims3-nál épp csak belekapok egy kiegészítőbe, épp egy kicsit megpiszkálom, és már jön is a következő, sőt jön a sims4, és akkor a készítők, és a CC alkotók otthagyják, átmennek a sims4-re, a sims3 meg meghal.

     

    Ez egy kicsit pocsékolás. Nem is kicsit. 

     

    Mutatok pár képet. 

    előzmény:
    morcos (51826)
    2013-10-25  10:39

Címlap

top