Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

SIMS függők!

Torolt_felhasznalo_277274
Torolt_felhasznalo_277274
Létrehozva: 2003. augusztus 12. 13:16
Helló vannak olyanok akik imádják a SIMS nevű játékot? Aki nem ismerné: olyan játék, amelyben embereket kell nevelni+ családot alapítani stb. ! Mondjuk régi dolog ez, 2000-ben jelent meg!
Esetleg trükkök?
  1. 2013. december 3. 15:3551876.
    köszönöm!:))
    előzmény:
    bababetű (51874)
    2013-12-03  10:58
  2. 2013. december 3. 11:1251875.

    Még nem próbáltam ki, miután telepítette, eltűnt a sárga háromszög. Majd kiderül, hogy mi a baja. Lehet, hogy az a store-s vásárlás dolog kell hozzá ?

     

    Én nem szoktam újrarakni a játékot új kiegészítő telepítése előtt. Azért, biztonság kedvéért kimentem az EA mappát valahova, ha kedves családjaim vannak, vagy /és sokat haladtam a simekkel skillben, történetben, nehogy elvesszenek. Még sosem veszett el semmi. 

     

    Hehe, milyen nagy öröm, amikor rendezkedek a gépemen, és sok hely felszabadul, mert a 2-4 EA mappát törlöm, mert nincs rájuk szükség.

     

    Az állatos kiegészítő nagyon jó ! Igaz, a normális életben, amikor az ember MÁR nem az állatokkal akar foglalkozni, hanem "csak" élni az életét, akkor néha terhes, hogy már megint kifogyott az étel, koszos az alom, bogaras a kutya, macsak és fürdetni kell, meg egyáltalán, törődni kell továbbra is az állatokkal, és ha dolgozik, szerelme, majd családja és gyerekei lesznek, nem mindig van erre idő. 

     

    Mondjuk, amikor feltettem, akkor majdnem mindent végigpróbáltam, nagyon élveztem. Sokkal jobb, mint a sims2-ben ! Mert az állatokkal is lehetsz aktív, ezt nagyon élveztem. 

     

    Alkottam nemrég egy simset, még nem játszottam vele, mert közben jött a Jövő. Lovas a lány, és olyan városba fogom beköltöztetni, ahol van állatos rész is a városban, mehet edzeni a lovat, meg versenyezni. 

     

    Unikornis....ők csak megjelennek, annak, aki szerencsés, és aki még szerencsésebb ennél, az be is tudja fogadni. Lányomnak mindig sikerül, én meg az egész játék során kétszer, ha egyáltalán találkoztam unikornissal, de befgni sosem tudtam. 

     

    Ha az ember függő, akkor függő. Nem bírnám ki, ha nem vennék meg egy kiegészítőt. Akkor is, ha nagyon ritkán játszom. Pl. a Szigetes is nagyon tetszett, nem is tudtam, hogy milyen igazából, a vizi járművek tetszettek, meg a búvárkodás. 

    előzmény:
    morcos (51873)
    2013-12-03  09:29
  3. 2013. december 3. 10:5851874.
    Nagyon jók a simseid, és olyan jó, hogy jöttél ! Együtt nagyon jó játszani.
    előzmény:
    Petra0317 (51870)
    2013-12-02  16:51
  4. 2013. december 3. 09:2951873.

     

     

    Lányok!

     

    Holnap  hozzák  az állatos  kiegemet. Mit  gondoltok  simán  feltehetem, vagy  újra  kell  raknom  az  egészet?

     

    Mert  bár  megfogadtam,  hogy  nem  rendelek  többet  a  3-ból, ezzel  a kieggel  mégis  kivételt  tettem és ez előbbi  mint  a  szigetes.

     

    (...ha  így  folytatom eljutok  még a jövőbeli  kieghez  is....jujjjj...)

     

  5. 2013. december 3. 09:1151872.

    Szia  Petra.

     

    Örülök  a  képeidnek,  és  sok  sikert  a  játékhoz.

    előzmény:
    Petra0317 (51870)
    2013-12-02  16:51
  6. 2013. december 3. 09:0851871.

     

    Nekem  is kiírta,  de  kockáztattam.  És  működik.

     

    Az sem  érdekelt,  hogy éppen  tombol  a  nyár. Kirakosgattam  a  díszeket,  annyira  tetszenek.

    Simem  el  is  ment  vásárolni a marketbe,  de azt  nem engedte. Lehet,  a  hiányzó  dolgok  miatt.  De  más gondot  nem  vettem  még  észre.

    előzmény:
    bababetű (51865)
    2013-12-02  13:07
  7. 2013. december 2. 16:5151870.
    Itt a többi kép
  8. 2013. december 2. 16:5051869.
    Hát én megoldottam a problémákat de azért köszönöm:D és Isla Paradisoban a kisebb szigeten egy ház:D De már nincsenek szellemek:3 És a babám megszületett jön a kép!:) A kisfiú neve Dan lett.
  9. 2013. december 2. 13:1751868.

    Á, szombaton vitték el, jövő hétvégére lesz csak kész. 

    Persze mst van legyűrhetetlen simsezhetnékem.  

    előzmény:
    bababetű (51866)
    2013-12-02  13:10
  10. 2013. december 2. 13:1051867.
  11. 2013. december 2. 13:1051866.
    Most már rendben van a géped ? Gondoltam rád, vajon hol tartasz a várossal.
    előzmény:
    whitequeen (51863)
    2013-12-02  12:16
  12. 2013. december 2. 13:0751865.

    Köszi, ez nagyon klassz !

     

    Az a baj, hogy nekem sárga háromszöggel jelöli, hogy vannak benne olyan tartalmak, emikkel nem rendelkezem, és ezt proxykkal helyettesíti. Megnéztem, a készítő nem írta ki, hogy melyik kiegészítőt, vagy store csomagot igényli. Remélem, nem okoz galibát a játékban...ha egyszer végre eljutok addig, hogy játszak.  

    előzmény:
    morcos (51862)
    2013-12-02  09:34
  13. 2013. december 2. 12:4051864.

    Ez nagyon jópofa ! Melyik városban játszol ?

     

    Hogy jött a kihívás feladatként, vagy te választottad a házat ?

     

    Nem játszottam mégsem a hétvégén.

    előzmény:
    Petra0317 (51860)
    2013-12-01  09:08
  14. 2013. december 2. 12:1651863.

    Sziasztok, szia, Petra! 

    Nekem is nagyon szimpi a család, szellemszomszédostul! Klasszak a letöltött cuccok is! A hibát okozó dolgok kiszűrésére tökjó kis program a Sims3Dashboard. Telepíted, elindítod, alul beállítod, hogy Show: All Non-standard Files.

    Piros: Hibás fájlok. Meg lehet próbálni javítani (fix), de ha nem válik be, törölni kell.

    - Citromsárga: Duplikált fájlok.
    - Sötétsárga: Egymással ütköző fájlok, valamelyiktől meg kell szabadulni.
    - Sötétkék: Sims 2 fájlok, ezeket törölni kell!
    - Világoskék: A játék által letiltott fájlok.

     

    Nekem meg elszállt a gépem ventillátora... Két hétig se sims, se semmi.   

    előzmény:
    Petra0317 (51861)
    2013-12-01  09:10
  15. 2013. december 2. 09:3451862.

     

    Sziasztok.

     

    Nézzetek  be  a TSR-re,  mert vannak  fenn egy karácsonyi vásár udvar, templommal. Fenyők,  amikre  világítást  is  lehet  tenni,  adventi  koszorúk és  még  pár  apróság.

     

    Ha  sikerül  a  képet lekicsinyítenem,  felteszem.

     

     

  16. 2013. december 1. 09:1051861.
    A többi itt:)
    előzmény:
    Petra0317 (51860)
    2013-12-01  09:08
  17. 2013. december 1. 09:0851860.

    Na akkor remélem most már jó pedig lekicsinítettem. Amúgy JóReggelt:)

    Első nap bekültöztettem a simeimet. Ez egy vicces történet:D Jött egy kihívás, hogy a ház egy régi temető alá épült, fogadjam el vagy ne. Nos, én gondolkoztam sokat, és a barátnőm rábeszélt, hogy fogadjam el. Elfogadtam . 3 szellem és ugye sírkő volt a házamnál. Reggel volt, jött a betörő.. Van kép:D megszólalt a riasztó, erre kiütött a lakásban a tűz>

    előzmény:
    bababetű (51859)
    2013-11-30  18:28
  18. 2013. november 30. 18:2851859.

    Jajj, épp írni akartam, hogy akkor nem lehet belépni egy családhoz, ha valami rossz, hibás letöltés van. Én is így jártam nemrég, iagz nem emaitt....kitöröltem egy alapsimet, és ettől megzakkanhatott, én nem tudtam utána belépni, de már közben is néha bugos volt.

     

    Akkor jó, ha megoldottad.

     

    A képet nem sikerült mellékelned. A Screenshoutban túl nagy, az nlc nem mindig tudja betenni, lehet azért. 

     

    Én most megyek nemsokára játszani, legalábbis ezt tervezem.

     

    előzmény:
    Petra0317 (51857)
    2013-11-30  18:20
  19. 2013. november 30. 18:2251858.
    Itt van csak lemaradt:/(kép)
    előzmény:
    Petra0317 (51857)
    2013-11-30  18:20
  20. 2013. november 30. 18:2051857.

    Megoldódott valamiért letörlődött a Padlógáz Cuccoknak az egyik része.. Nos én Újra telepítettem és jó lett. De utána kétszer kidobott a játék a bőrszínek miatt.. Nos letöröltem a bőrszíneket és pár egyedi tartalmakat amire nem volt szükségem, most jó. Csináltam is egy új családot a kutyáról meg a férjről nincs kép de majd holnap lesz!

    De a csajról van kép:) 

  21. 2013. november 30. 15:2651856.
    Nem tudok belépni a családomhoz:( nem indul a játék azt írja hogy valami hiba történt:(
  22. 2013. november 30. 14:2751855.
    Igen és köszönöm:)
    előzmény:
    bababetű (51854)
    2013-11-30  14:23
  23. 2013. november 30. 14:2351854.

    Szia !

     

    Jajj, de jó, hogy jöttél !

     

    Jól néz ki a családod ! Látom, mot költöztek éppen be az új otthonukba.

    előzmény:
    Petra0317 (51853)
    2013-11-30  13:07
  24. 2013. november 30. 13:0751853.
    Sziasztok! Új vagyok, és szeretném megosztani veletek a sims beli képeimet:) Remélem tetszenek!:)
  25. 2013. november 29. 11:1951852.

    Tegnap volt egy topik a sims3-ról, hogy megvegye-e a lányának karácsonyra...annyira fellelkesültem, hogy hétvégén tényleg játszani fogok.

     

    Arra jövök mindig rá, hogy hiába a sok kiegészítő...amikor kiélvezem őket, visszatérek mindig a normális kerékvágásba: apa, anya, gyerekek.

    Az emberi kapcsolatok és azok megfigyelése, és a személyiség ami érdekel. 

     

    A kiegészítőkból meg beépítem, ami beépíthető.

     

     

Címlap

top