Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kérd és megadatik

naju
Létrehozva: 2007. május 30. 16:09
Sziasztok!

Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
  1. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. január 28. 18:156851.

    Ez milyen igaz!!!

     

    Látod? Erről beszélünk éppen. Boldognak lenni unalmas? Én sosem mertem volna igy kimondani. De igaz ami igaz. Valamit nagyon unok. Csak nem tudom mi az. Azért a boldogságot megtartanám, egy kis változatossággal és vidámsággal fűszerezve.

    előzmény:
    Boci (6847)
    2009-01-28  16:43
  2. 2009. január 28. 18:076850.
    Ja, és ha ezt gyakorlod , észreveszed majd, hogy egy kis idő elteltével mindíg hozzáteszel valamit a mondataidhoz, jönni fognak az ötletek és egyre lelkesebb leszel ahogy képzeletben beszélgetsz valakivel. Így lassan egyre pontosabban körvonalazódik benned, hogy mit is akarsz valójában.
    előzmény:
    biobio1 (6848)
    2009-01-28  17:34
  3. 2009. január 28. 17:376849.
    Estleg akinek nagyon szükséges ezt is mondhatja: Képzeld, találtam magamnak egy új férjet...
    előzmény:
    biobio1 (6848)
    2009-01-28  17:34
  4. 2009. január 28. 17:346848.

     HA én valamit végképp nem tudok elképzelni, mert nem igazán tudom, hogy mit akarok, akkor elképzelem, hogy ismerősöknek elmesélem a végkifejletet. Pl. nem tudom, hogy milyen munkahely lenne a megfelelő, mivel foglalkozzak, akkor látom magamelőtt, hogy azt mondom: Képzeld megtaláltam a számomra legmegfelelőbb munkahelyet! Nagyon jól érzem ott magam és sokat keresek. úgy örülök, hogy sikerült, megkönyebbültem, teljesen megváltozott az életem. nagyon jól érzem magam!

    aztán találkozom másokkal is és nekik is elmondom ugyanezt. Közben érezni fogod az örömöt és látod, ahogy a másik is mosolyog, gratulál esetleg megkér rá, hogy őt is ajánld be stb.

    Így magadhoz vonzhatod a legjobbat.

     

    de ugyanígy mondhatod: képzeld találtam magamnak egy szuper hobbit, alig várom, hogy hazaérjek és folytassam amit tegnap elkezdtem.....stb. stb.

     

    előzmény:
    Boci (6835)
    2009-01-28  16:05
  5. 2009. január 28. 16:436847.

    Ismered a konyveit?

    En a Tiedet igen;O))))))))))))))) Az egyik kedvencem

     

    Par hete volt egy riport vele.Marmint Paoloval.Meg soha nem hallottam beszelni. Erdekes volt. Foleg amit a boldogsagrol mond. Mondta,hogy Neki az soha nem volt eletcelja,hogy boldog legyen.Boldognak lenni annyi mint megerkezni.Elerted a celt es akkor mar nincs semmi es az unalmas.Azt mondja O inkabb a valtozatossagra a vidamsagra torekszik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (6846)
    2009-01-28  16:37
  6. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. január 28. 16:376846.
    Ez nagyon tetszik! 
    előzmény:
    Boci (6840)
    2009-01-28  16:21
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 16:296845.
    Ezt elmentettem magamnak, és később komolyan vissza fogom olvasni még egyszer. Köszi!
    előzmény:
    biobio1 (6843)
    2009-01-28  16:24
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 16:246844.
    Úristen. Tök igazad van. Most iszonyú sokat segítettél. Köszi szépen!!!
    előzmény:
    Boci (6841)
    2009-01-28  16:23
  9. 2009. január 28. 16:246843.

    Nagy kreativitás és nagy képzeleterő szükséges ahhoz, hogy kialakítsd azt,

    amit az életeddel akarsz kezdeni. Nincs benne semmi új, furcsa vagy

    szokatlan. Ezt az erőt már így is nap mint nap használod. Ez egy természetes

    erőd, függetlenül hogy tudatosan használod, vagy nem.

    Tölts azzal időt, hogy kigondolod, hogy mit szeretnél és mit nem. Légy

    óvatos, mert ha felidézel valamit teljesen véletlenül, és belevágsz előítéletek

    közepette, akkor az a dolog valószínűleg meg is fog történni, függetlenül, attól

    hogy nem akartad, hogy megtörténjen. Ez nem varázslat és nem reménytelen.

    Ez az erőd reális. Azért nagyon fontos, hogy fejleszd a képességeidet amilyen

    mélyen csak tudod, mielőtt még megtennéd a változásokat.

    Az elképzelt világod, a fizikai világoddá fog válni. Elképzelni valamit, az olyan

    mintha a jövődet modelleznéd. A képek erőt adnak a testednek.

    Neked kell a saját életedet megtervezned. Ha nem alkotsz semmit, az csak

    rossz lehet később. Az csak egy kényelmes megoldás hogy ráfogod az életed

    alakulását a külső körülményekre, de közben ez csak egy visszatükröződése

    a te lelki világodnak. Minden mozdulatoddal, egy összefoglalást küldesz

    magadról, amit a környezeted tükröz vissza. Érezd magad a középpontban és

    küld energiahullámokat. Lásd a saját kisugárzásodat, a környezeted felé. Arra

    kell rájönnöd, hogy amit értékelsz magad körül, az csak a te gondolataidnak a

    visszatükrözése.

    Te kreálsz mindent az életedben. Az nem fog megtörténni, amit nem kódolsz

    be magadnak. Minden, amire gondolsz, azt a tudatalattid átalakítja külső

    körülményekké, amik teljesen azonosak lelki világoddal.

    Az életed nem a főnököd, hanem a gyereked. Minden pillanatodat jótékonyan

    tudod befolyásolni. Csak fejlessz ki minél több kívánságot, és minden

    megtörténhet.

    Az érzelmek segítenek reális dolgok kialakításában. Csak hinned kell

    valamiben, akár szerelem, akár más egyéb vágyak, gyorsabban fognak

    megtörténni. Ha bármit szeretnél, hogy megtörténjen, fókuszálj rá. Bármi,

    7

    ami el tudja terelni a figyelmedet, azt meg tudod valósítani.

    Az élet egyszerű. Amit adunk, azt kapjuk vissza. Te alkotod a környezeted, a

    gondolataiddal.

    A hit termeli az érzelmeket és a gondolatokat, amik a külső környezeted

    és a belső realitásod alkotják. Ha bármelyik terület az életedben nem

    működik, akkor először hinned kell, hogy működni fog, és csak utána kezdj

    cselekedni.

    Tudod kontrolálni a gondolataidat, és szándékosan megteremted őket.

    Rajta hát!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6837)
    2009-01-28  16:11
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 16:236842.

    Azt egyszerűen csak hagyni kell, és előbújik magától. Közben meg bátorítani.

    előzmény:
    Boci (6840)
    2009-01-28  16:21
  11. 2009. január 28. 16:236841.
    Igen nalunk is  2 hetet igertek. A furdessl nem lesz gond meg  felfordulastol se felek. Sot ilyenkor kidobal az ember dolgokat amikre mar nincs szukseg. Igy nem csak a kornyezetbe hanem az eletebe is rendet rak. Mar nagyon varom a vegerdmenyt.Habar a zelokeszuleteket legalabb annyri aelvezem
    előzmény:
    biobio1 (6839)
    2009-01-28  16:20
  12. 2009. január 28. 16:216840.

    Ezt ma olvastam es kb igen ilyesmi erzest szeretnek :

    Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell ok nélkül örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és hogy kell kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar." Paulo Coelho

     A bennem levo gyereket szeretnem elohivni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6837)
    2009-01-28  16:11
  13. 2009. január 28. 16:206839.
    nA, AZ TUTI!  nálunk májusban volt, garantált a felfordulás. az életed is megváltozik, törjed a fejed, hol fogsz fürödni 1 hétig. persze nálunk a komplett vízvezeték is ki lett cserélve, azért tartott eddig de nem unatkoztunk. Azért megérte!
    előzmény:
    Boci (6836)
    2009-01-28  16:07
  14. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 16:166838.

    Bocs, valószínűleg most neked van igazad. Méghozzá teljesen.

    Összekevertem az önmagunk kiteljesítésére irányuló törekvést a szellemi fejlődéssel.

    előzmény:
    Boci (6836)
    2009-01-28  16:07
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 16:116837.

    Én még csak kezdő vagyok e téren. Érdemes lenne minden művészeti ágat végigzongorázni gondolatban, hogy mihez lenne legjobban kedved.

    Hang - zenélés, Képzőművészet - festés-grafika, vagy szobrászkodás, Irodalom - történetek kitalálása vagy versírás, Filmkészítés,  Előadóművészetek (például tánc).

    Mivel tudnád legjobban kifejezni saját magadat?

    Milyenebb szeretnél lenni? Milyen szeretnél lenni?

    előzmény:
    Boci (6835)
    2009-01-28  16:05
  16. 2009. január 28. 16:076836.

    En meg pont a a nem szellemi porgesre szavaznek a magam reszerol.

    Habar jovo hettol furdoszoba felujitas lesz nalunk szal az valoszinu megadja majd az uj impulzust;o))) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6834)
    2009-01-28  16:04
  17. 2009. január 28. 16:056835.

    Koszi Mildo en is gondolkodom a dolgon. Talan valami uj hobbi vagy egy tanfolyam ahol valami kreativitassal foglalkozik az ember talan kezdesnek jo lesz.

    Mindenkepp valami pozitiv ami kibillenti a merleg nyelvet.

    Masok otletenek is orulnek.Pld kepek a dobozba vagy a tablara???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (6830)
    2009-01-28  15:32
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 16:046834.

    Lehet, hogy tévedek, de neked valószínűleg szellemi pörgésre lenne szükséged. Nem?

    Ez az öti-hati most már kezd komolyan érdekelni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (6830)
    2009-01-28  15:32
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 16:026833.
    Az a helyzet, hogy most - szerintem az életemben jelen lévő változás miatt - eleve kissé sérülékeny állapotban voltam, és ezt én sem tudtam magamról.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6831)
    2009-01-28  15:36
  20. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. január 28. 15:426832.
    Jővőhéten akor már táclépéssel takaritsz meg törlöd a port. A fözést meg csipőringatással Netezéskor meg a szeméremajkaidat tornáztatod. Előkészited a karácsonyi diótörésre.
    Mindezt a Balog Béla meditációs zenéjét halgatva.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (6830)
    2009-01-28  15:32
  21. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. január 28. 15:366831.
    Na jó ilyen komoly dolgokkal többé nem viccelek . - Vajon ez mosz igaz ? Általába mire rájövök ,hogy komoly dolog már rég elsütöttem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6828)
    2009-01-28  15:23
  22. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. január 28. 15:326830.

    Szia Boci!

     

    Hát ez az!!!

     

    Fogalmam sincs. Én sem tudom. Azért írtam, hogy nálam is minden olyan langyos. Nincs lelkesedés, pörgés. 

    A meditációra, meg a nyugtató zenére szükségem volt, amig ideges voltam, féltem. Sokat segitett. De már nyugodt vagyok, sokmindent megtanultam, de most van az, hogy unalmas. Valahogy minden olyan lagymatag, pont ahogy Te is irod. 

     

    Megtaláltuk a lelki békét, nyugalmat kaptam, de most meg jó lenne táncolni, pörögni .

     

    Talán több viccet kell olvasni, és hangosan nevetni rajtuk és rock and rollt ropni. Vagy talán ezt is a lelkünk legmélyén kell helyére tenni. Hogy ne legyek olyan "kis aranyos, szerény", hanem szókimondó, eleven, aki körül izzik a levegő.

     

    Lehet, hogy megpróbálom öti-hati programozással elérni, hogy kicsit "aktivabb" legyek. 

     

    Ha neked van valami ötleted én is örülnék neki 

    Én ezt egy következő állomásnak tekintem.

    előzmény:
    Boci (6816)
    2009-01-28  10:33
  23. 2009. január 28. 15:236829.
    erre, most nekem is tamadt otletem- lefenykepezem a ferjem es ha nem javul meg, hivom lemont vagy betyt!
    előzmény:
    ragaszto (6823)
    2009-01-28  14:55
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 15:236828.

    Légyszi, ilyeneket ne írjál máskor!

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6820)
    2009-01-28  12:27
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 15:226827.
    Őszintén szólva iszonyúan beparáztam. De tényleg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6826)
    2009-01-28  15:18
  26. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 15:186826.
    Nagyon szépen köszönöm még egyszer! Nem is tudod, milyen sokat segítettél!
    előzmény:
    ragaszto (6823)
    2009-01-28  14:55
  27. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 15:076825.

    Ez jó ötlet!

    Köszi!

    Ami azt illeti, végül is voltak bennem tendenciák erre is, amikor megkaptam a gépet. Csak aztán valahogy összekeveredtek bennem a dolgok.

    előzmény:
    ragaszto (6823)
    2009-01-28  14:55
  28. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 14:566824.

    Nagyon elgondolkodtatott, amit írtál, és végiggondolva, megfigyeltem saját magamban, hogy pontosan hogyan is működik ez.

    Ha sikerült teljesen föltérképezni, tövestől fogom kihúzni magamból az egészet. Ezt most elhatároztam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_718231 (6815)
    2009-01-28  09:07
  29. 2009. január 28. 14:556823.

    ha igy allnak a dolgok akkor...meg csoda, hogy letezik a vilag- es mi is.

    Ez a fenykepezo dolog csakis a tudatalattiban teves osszekapcsolas lehet.Tehat, az egyeduli megoldas, hogy felkutatjuk hol es mi kapcsolodott ossze tevesen, majd toroljuk es a helyebe beirjuk a helyes allitast. Pl. minden amit lefenykepezek, orokke boldogit engem.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6820)
    2009-01-28  12:27
  30. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 14:026822.
    Akkor majd én is elnézegetek oda is. Jó tipp.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6819)
    2009-01-28  12:15
  31. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 13:596821.

    Ezek után???? Viccelsz?

    Viszont köszi, hogy emlékeztettél rá. A gépemről is valószínűleg törölni fogom őket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6820)
    2009-01-28  12:27
  32. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. január 28. 12:276820.
    Ilyen tudattal én se fotozgatnék . Én is lefotoztam a szüleim házát  kivüről és eluszott. Vagyis elárverezték.
    Nem teszel fel ide képet a helyről ahol laksz ? Olyan mobilfotost.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6798)
    2009-01-27  22:34
  33. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. január 28. 12:156819.
    Nem jót irtam .Amit irtam a canadahun érvényes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6818)
    2009-01-28  12:12
  34. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. január 28. 12:126818.
    Azon az oldalon regizned kell és utána irj 20 hszt várj 2 napot és bármit letőlthetsz . Megéri.
    Vanak szójátékok ott hamarabb megy . Én az ezos részbe irtam -meg bele is bonyolodtam meg megszerettem igy oda is irkálok szórakozásból.
    előzmény:
    gikosi (6814)
    2009-01-28  08:54
  35. 2009. január 28. 10:436817.

    Szia,

    orulok, hogy mar is rahangolodtal arra a nezetre, hogy felismered a problemat es az megoldhato, mert tudod az utat hozza. Jo, ha ezt a hozzaallast megjegyzed es hasznalod mint tapasztalatot a mindennapi apro kellemetlensegeknel is. Gyakran en is leblokkolok amikor megjelenik egy problema, de olyankor azonnal arra gondolok, hogy volt maskor is igy es aztan megis jora fordult. Ez a gondolat az elso lepes a megoldas fele. A megoldas mindig bennunk van, de ez nem azt jelenti, hogy nem masok altal jutunk el hozza. Az is segithet, ha latod a jovobeli hsz-d amelyben beszamolsz nekunk a sikeredrol ez ugyben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6813)
    2009-01-28  08:46
  36. 2009. január 28. 10:336816.

    Szia Mildo 67,

     

    A 6772 -es hozzaszoloasodra reagalnek. Vagyis inkabb tippet szeretnek kerni Toled.A felporgesre. 

    En is ebbe a cipobe jarok amikor kicsit robotszeruen teszem a dolgokat de nem okoznak oromot de rossz erzest se. Szeretnek lelkesedni, belulrol mosolyogni meg ppersze kivulrol is. Nem mondom,hogy boldogtalan vagyok de boldog se. Olyan senki foldje elvagyok. Te hogya n fogsz hozza?
    koszi

    Boci

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (6761)
    2009-01-27  19:29
  37. Torolt_felhasznalo_718231
    Torolt_felhasznalo_718231
    2009. január 28. 09:076815.
    Na szia Lemon. Nagy érdeklődéssel olvasom a hozzászólásodat! Én erre évekkel ezelőtt jöttem rá. Hogy a mágiához a szertartásokat és a varázsigéket MI MAGUNK csináljuk. Azazhogy ha egy tök hétkönapi cselekedetet felruházunk valamilyen mágikus tartalommal, olyan jelet készítünk, ami üzenetet közvetít. Egyáltalán nem hülyeség, abszolút működik és ha az egyéni dolog elterjed, abból lesz a babona, mint pl. a fekete macska. Röhejesen hangzik, de így van. Nekem a ruhákhoz fűződnek ilyen hiedelmeim vagy babonáim, azazhogy ha tudom, hogy egy bizonyos ruhadarabhoz kellemes élmény vagy siker fűződött, azokat viselem bizonyos alkalmakkor, mikor elkél a siker... És működik...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6798)
    2009-01-27  22:34
  38. 2009. január 28. 08:546814.
    Halgasd többször.
    http://www.youtube.com/watch?v=WBG60dwSHOU
    Megvan a tizparancsolat mp3-ban is ha adsz cimet átküldöm.
    idézet:
    bety (6778)
    2009-01-27 20:33:17
    Ha tudja valaki hogyan kell letölteni erről az oldalról, vagy máshonnan ezeket a meditációkat nagyon megköszönném, ha megosztaná. Jó az MP3 is, lejátszóra szeretném feltölteni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6767)
    2009-01-27  20:33
  39. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 28. 08:466813.
    Az az igazság, hogy évek óta becsaptam magam, gyávaságból. Pontosabban: a szüleimtől átvettem az egyébként általam mindig is gyűlölt mítoszát az állandó, biztos munkahelynek (ami a szocialista időkből származik, és ha az ember őszintén belegondol, valójában sosem létezett), és most ennek iszom a levét.  Egyébként is, nem túlzok, ha azt mondom, hogy nemhogy évek, de évtized óta napirenden van az, hogy szakmát kellene váltanom. Most már legalább azzal tisztában vagyok, hogy belülről merre kellene elindulnom. Az biztos, hogy itt a fórumon óriási adag erőt kaptam a biztatások révén. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm! Majd beszámolok, amikor történik valami.
    előzmény:
    naju (6810)
    2009-01-28  07:04
  40. 2009. január 28. 07:586812.

    szép reggelt Mindenkinek!

     

    "JANUÁR 28

     

    Minden nap tele van ajándékokkal

     

    Minden egyes nap teli van számtalan leckével és tanítással, ám ezek igazából ajándékok, csak álruhába bújtatva. Eleinte gyakran ellenállunk ezeknek az élményeknek, s azt kívánjuk, bárcsak valami más történne helyettük! Tanuljuk meg azt mondani magunknak, hogy "Az élettől most ajándékot kapsz" és a tanulási folyamat máris könnyebbé válik. Folytassuk így: "Az élet olyasmit tanít meg neked önmagadról, amit igazán meg akarsz tanulni. Látod, milyen messzire jutottál! Milyen sokat tanultál máris! Most pedig itt van előtted a következő, amit meg kell tanulnod." Néha fájdalmasnak érezzük ezeket az élményeket, ám ha gyógyulást hoznak számunkra, felismerjük bennük az ajándékot és hálásak vagyunk érte.

     

    *

     

    Milyen ajándékokat 

    kapok a világegyetemtől ma?

    Mit kell megtanulnom?"

     

    További szép napot Mindenkinek!

    Az enyém az!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2009. január 28. 07:146811.

    Bety: azt hiszem Te említetted, hogy még beszéljünk az ÉFT-ről, van egy -két kérdésem ezzel kapcsolatban, amit megbeszélhetnénk, nem minden részt értek.

    Most mennem kell, de még jelentkezem ma.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6797)
    2009-01-27  22:28
  42. 2009. január 28. 07:046810.

    Sziasztok!

    Jó reggelt és egy kávét, teát, cappucinót!

    Ma is egy csodálatos napunk van!!!

    Húúú. Jó sokat írtatok, alig győztem  végigolvasni, végül is az írásaitokból rájöttem arra, hogy is tudom eldönteni, hogy tényleg vágyom-e arra a dologra, amit tegnap említettem nektek. Nem akarom konkrétan megírni, hisz még nem is biztos semmi, és tudjátok a gondolatok ereje összeadódik, nem akarom, hogy esetleg lehúzzon, vagy eltérítsen a célomtól.

    LJ: túl sok értelmes dolgot nem tudok hozzátenni ahhoz amit írtatok, de bízom benned, hiszen elindultál egy jó úton, és tudom, hogy most már Te is képes vagy megvalósítani a vágyaidat, ha komolyan akarod! 

    Legyen olyan napotok amilyet teremtettek magatoknak!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 27. 23:196809.
    Nagyon örülök, hogy bejött!
    előzmény:
    biobio1 (6808)
    2009-01-27  23:13
  44. 2009. január 27. 23:136808.
    Köszi! a 4-es nagyooon jó! Azt hallgatom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6805)
    2009-01-27  23:09
  45. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 27. 23:116807.
    Remélem, működnek majd a linkek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 27. 23:106806.

    Mármint hogy úgy értem, olyan rádióállomásokat, ahol meditációs ZENE van.

    12, 13, 14

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6805)
    2009-01-27  23:09
  47. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 27. 23:096805.

    Júúúj, tényleg! Egyébként Balogh Béla is pont ezzel a gondolattal folytatja a képek bemutatása után.

    Most jutott eszembe, ha valakinek van otthon winampja a gépén, akkor hallgathat meditációs rádióállomásokat, ezeket gyűjtöttem össze egy weboldalról:

    1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11

    előzmény:
    biobio1 (6803)
    2009-01-27  23:04
  48. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. január 27. 23:076804.

    Köszi

     

    Átjött minden szépen. A puszit a homlokodra én is küldöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6797)
    2009-01-27  22:28
  49. 2009. január 27. 23:046803.
    van egy mondat a filmben ezzel kapcs. " Ha a gondolataink ezt teszik a vízzel, akkor vajon mit tesznek velünk?"(valahogy így hangzott el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6801)
    2009-01-27  23:00
  50. 2009. január 27. 23:026802.
    Az itt a kérdés, hogy végül mi lesz belőle? Bárány vagy Farkas? rá is vonatkozik, hogy azzá válik amit elképzel magának?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6797)
    2009-01-27  22:28

Címlap

top