Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Van bemoldalam, már a jelszót is leszedtem. Aki szeret, az ilyen randán is szeret. . . :))
Esze, hát pont az kilincsel bárhol némi támogatásért, akinek alacsony a keresete. Erre találták ki a szociális támogatásokat. A bibi csak az, hogy én is csak úgy félfüllel, véletlenül hallottam róla, tehát ez nem egy "nyilvános", mindenki által köztudott dolog, mint pl. az, hogy létezik állambácsi által adott egyszeri anyasági támogatás.
Egyébként köszi az információt, hogy megosztottad velünk! Remélem valaki igénybe tudja venni!
De jó, nem is tudtam hogy ilyen is van.
Na, nálunk még a házasságkötés utáni egyszeri támogatást sem adták meg, pedi állítólag olyan is van. :o(
nad, megnézhetlek? Van bem. oldalad?
Cupp,
Nad
Kell hozzá nyomtatványt kérni az önkormányzatnál, kell az újszülött eredeti anyakönyvi kivonata, és mindkét szülőtől (vagy ahányan a háztartásban élnek keresők) egy legutolsó havi hivatalos jövedelemigazolás. Akkor jár a támogatás, ha az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 43600 forintot. Ennyit sikerült kiderítenem, klassz, nem?
Gondolom nettó értendő, de ezt nem kérdeztem meg, bár így lenne logikus.
Cupp
Nad
Ugyan a főnővér állítja, hogy a macsekot megmérgezték azóta, de én mindennap látom a pakolóban.
Tavasszal volt már vetélésem, most a 7. hétben vagyok, bár úgy tűnik most stramm erős Babácska növekszik, de azért egy kóbor macska fertőzései nem kellenének.
Egyébként a terhespatólogia nem gázos, bár a tisztaság csak hírből ismert és vannak olyan nővérek, akik két szót nem akarnak beszélgetni, az amúgy mindenre kíváncsi kismamikkal.
Ami engem zavar, és ezt elsősorban tavasszal a babám elvesztésekor érzékeltem, hogy ha nincs ott a saját dokim, a többi nem nagyon törődik az emberrel, ezt látom most a szobatársam esetében, és ez nem a legjobb.
Ha nem lennék cukros nem jönnék önként ebbe a órházba, de a diabetólogust nagyon kedelem, nagyon lelkiismeretes.
A dokim jó orvos, csak nem beszédes, engem meg minden érdekelne. :-) De majd lassacskán összeszokunk, nem hagyom ám magam!
Minden babásnak jó egészséget!
Gondolom tolongás esetén az számít, hogy kinek a "betege" vagy.
És kedves Bubekkó!! Én is csak azt tudom javasolni, hogy gondold át mégegyszer!! A Péterfy-ben túl sok jót ne várj a csecsemősöktől, meg úgy egyáltalán. . . Szerintem ilyenkor azért a jóindulatú szakértelem nagyon fontos a kismamáknak. A bemenetelről pedig csak annyit, hogy a kikent kifent miss picsa barátnőmet is beengedték hozzánk a szülés után (pedig gondolhatod hogy általában mennyire szeretik az ilyen lányokat mindenhol) szó nélkül! Apa bármikor bejöhetett szó nélkül, persze ha normális a szobatársad. Ebből a látogatásosdiból soha nem volt gond. A baba elvitelről meg annyit, hogy életed végéig hálás lehetsz azért a pár nyugodt éjszakáért. . . . :))) Elég sokára lesz megint. . . .
De azért a szívemmel tudom, hogy úgyis ő fogja kizárólagosan eldönteni, hogy mikor akar kibújni. :)
Bubekkó, nézz körül esetleg az Istvánban is és a MÁVban is, azok szintén nagy baba-mama-papabarát intézménynek számítanak. Sőt, mostanában a Schöpföt is nagyon dicsérték. Hátha van valamelyikben papás-babás-mamás rooming-in.
Egyébként egy barátnőm szült az Istvánban 9 hónappal énutánam, és egy kb. háromnegyedakkora baba-mama szobában voltak 4+4-en, mint a Szabolcsban mi 2+2-en. . . De amúgy totál szimpi a hely.
Cupp,
nad
Miért, mit mondott a doki mekkora lesz??
Nekem annak idején azt mondták (Hajdú. K. ) hogy BArni kb. 3kg10 dkg lesz, aztán lett helyette 3, 85kg. :o)
Miért, mit mondott a doki mekkora lesz??
Nekem annak idején azt mondták (Hajdú. K. ) hogy BArni kb. 3kg10 dkg lesz, aztán lett helyette 3, 85kg. :o)
Érdemes megkérdezni a dokit,
hátha van rá mód hogy ottmaradjon a párod veled. Engem szülés előtt 1 nappal a dokim befektetett, biztos ami biztos alapon, és egyből a roomingin szobába fektettek, nézett is a szobatársam, hogy kerültem én oda, amikor még nem is szültem. De így nagyon jó volt, nem kellett szülés után még átcipelni a csomagot. Na meg arra is jó volt, hogy "szokjam" a helyzetet, a szobatársam babája ott volt egész nap, ő mesélt hogy mi votl a szülés alatt, megnézhettem ahogy szoptat, vagy tisztába teszi a babát. :o)
Amikor én szültem, nem volt nagy a "tolongás" a rooming-in szobában. A legtöbb anyuka beadta a csecsemőosztályra a babáját, csak evésidőben kapta meg, amúgy meg kint pletykáltak meg cigarettáztak a kertben. :o(((
Majd pár hónap múlva szeretnék elmenni mindkét kórházba, körülnézni, elbeszélgetni a konkrét kételyeimről, és majd utána dönteni. Az lenne a legjobb, ha lenne rá lehetőség, hogy a két ágyas kórterem másik ágyát kibérelnénk a páromnak. Gondolom ha nincs túl sok szülés abban az időpontban, akkor megengedik. Vagy naiv vagyok? Na mindegy, majd kifaggatom őket, de arról nem szeretnék lemondani (illetve a párom legfőképp nem), hogy együtt legyünk a szülés utáni napokban, mármint úgy értem, hogy 24 órában. Vagy majd a szülés után én hazamegyek, és a párom fekszik bent a babával. He-he. . Ezt az egész baba projektet is ő kezdeményezte, bár most már én sem bánom (eleinte féltem tőle. . . ). Még egy pillanatig az is felmerült, hogy ő menjen gyedre.
A Péterfi meg egyébként úgy jött szóba, hogy egy barátnőm ott szült pár hónapja, és ő is jókat mondott. Ott több az alternatív szülési eszköz. A vízben szülést is szívesen kipróbálnám, de az sajnos csak nagyon kevés kórházban van. Na, tépelődök tovább. Sziasztok!
Bubek
Nekem a végére az volt. :o))))))
34+1. . . :)))))