Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tupperware edények

Torolt_felhasznalo_869166
Torolt_felhasznalo_869166
Létrehozva: 2003. október 6. 20:28
Beleszerelmedtem a Tupperware edényekbe, szinte mindegyiket kipróbáltam. Szivesen meghallgatnám a ti véleményeteket is ezekről a termékekről, s ha van jó receptetek, akkor azt nagyon megköszönném. Gyüjtök mindent ami Tupper, régi katalógusokat, árlistákat, stb. Ha van ilyenetek, és elkülditek, hát ... a részleteket majd megbeszéljük.
Köszi
  1. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. Április 4. 11:233401.
    UltraPlusz Kombi

    Az UltraPlusz Kombi, csakúgy, mint a termékcsalád többi tagja is, mikrosütőben és hagyományos – gáz vagy villany – sütőben is használható. Dekoratív kivitelezésének köszönhetően az asztalra is tehető, így a sütés-főzés és a tálalás egyazon edénnyel oldható meg. A megmaradt étel akár a hűtőbe, akár a mélyhűtőbe tehető.
    A UltraPlusz Kombi különlegessége, hogy a 3 literes ovális UltraPlusz edénnyel igen jól kombinálható – innen kapta nevét is. A két termék együtt igen jól kihasználható!
    Az UltraPlusz Kombi egy 1,5 literes edényből, és egy 1 liter mély tetőből áll. Az edényt a tetővel lezárva a sütés közben keletkező gőzök az edény belsejében maradnak, így ízletesebb ételek készíthetők. Önállóan használva húsok, töltött zöldségek, rakottasok vagy kenyérfélék sütésére ajánljuk.
    Az UltraPlusz Kombit azonban nemcsak önállóan használhatjuk, hanem az ovális 3 literes UltraPlusz edénnyel többféle módon kombinálva is. A 3 literes UltraPlusz egy igen mély edényből és lapos tetőből áll, míg az UltraPlusz Kombi ennél kisebb űrtartalmú edényből és mélyebb tetőből áll. A két edény együttes használata különféle felhasználási lehetőségeket jelent:
    Ø Kombi alj + Kombi tető
    Ø Kombi alj tető nélkül (pirításhoz)
    Ø UltraPlusz 3 literes alj + UltraPlusz Kombi tető
    Ø UltraPlusz 3 literes alj + UltraPlusz Kombi tető fordított helyzetben (kétféle étel egyidejű készítéséhez)
    Ø Kombi alj + UltraPlusz 3 literes teteje
    Ø Kombi alj + UltraPlusz 3 literes teteje fordított helyzetben (kétféle étel egyidejű készítéséhez)
    Az UltraPlusz Kombi is –25°C és +230°C között hőálló. Anyaga egyedülálló és különleges, és természetesen élelmiszerekkel közvetlenül érintkezhet. Az edény igen könnyű, szinte csak a benne készített étel súlya érezhető!
    Lekerekített formája mikrosütőben való főzésre is ideálissá teszi. Nagy füleinél könnyű megfogni. Hossza 30 cm. Szélessége 20 cm, magassága pedig 10 cm.
    Fontos, hogy az UltraPlusz Kombi használata során is betartsuk az UltraPluszokra vonatkozó használati szabályokat!

    előzmény:
    verocs1 (3397)
    2006-04-02  19:15
  2. 2006. Április 3. 14:553400.
    szia Marti, ha benezel iden, majd irjal, hogy mi lesz kered-e most a Zepter gyorsfozofedot, OK?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. Április 3. 10:533399.

    Kedves Mindenki!

    Nagyon szeretnék recepteket kapni a 1/2 l-es desszertgyűrűhöz.

    Ma kaptam, tök jó, csak nem tudom mihez kezdjek vele a pudingon kívül.

    Előre is köszönöm!

    Cs.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_971255
    Torolt_felhasznalo_971255
    2006. Április 2. 19:283398.

    Szia Erika! Még nem kaptam, várom    Judit

     

    előzmény:
    Erika1977 (3396)
    2006-04-02  18:16
  5. 2006. Április 2. 19:153397.
    Sziasztok! Mit tudtok az Ultraplussz kombiról? Hogy kell használni? Minden érdekel ezzel a termékkel kapcsolatban. Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2006. Április 2. 18:163396.
    Kaptál már???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_971255 (3395)
    2006-04-02  08:11
  7. Torolt_felhasznalo_971255
    Torolt_felhasznalo_971255
    2006. Április 2. 08:113395.

    Szia!

    Szeretnék kérni Tupperware hírlevelet -akciós ajánlatokat-címem:

    veberjudit2@freemail.hu

    Köszönöm szépen: Judit  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_340476
    Torolt_felhasznalo_340476
    2006. Április 1. 15:083394.
    ok.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_681973 (3393)
    2006-04-01  14:48
  9. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. Április 1. 14:483393.
    ...közben megtaláltam ... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_340476 (3391)
    2006-04-01  14:41
  10. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. Április 1. 14:423392.
    Persze, írd meg priviben az emilcímedet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_340476 (3391)
    2006-04-01  14:41
  11. Torolt_felhasznalo_340476
    Torolt_felhasznalo_340476
    2006. Április 1. 14:413391.

    Sziasztok!

    Tudna valaki új hírlevelet küldeni?

    Köszike!

    előzmény:
    Erika1977 (3390)
    2006-03-31  20:06
  12. 2006. március 31. 20:063390.
    néha kicsit kíméllek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_681973 (3389)
    2006-03-31  19:52
  13. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. március 31. 19:523389.
    ...helyes, helyes...nem mindig a mamira várni  
    előzmény:
    Erika1977 (3385)
    2006-03-31  18:25
  14. 2006. március 31. 18:483388.
    előzmény:
    Evicuska (3387)
    2006-03-31  18:48
  15. 2006. március 31. 18:483387.

    Szia!

    Én is szeretnék hírlevelet kérni:

    vicuska@axelero.hu">evicuska@axelero.hu

    Köszi előre is!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_681973 (3384)
    2006-03-31  18:14
  16. 2006. március 31. 18:343386.
    Igen, köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_681973 (3384)
    2006-03-31  18:14
  17. 2006. március 31. 18:253385.
    talán
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_681973 (3384)
    2006-03-31  18:14
  18. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. március 31. 18:143384.
    ....kaptál már?
    előzmény:
    verocs1 (3383)
    2006-03-31  15:15
  19. 2006. március 31. 15:153383.
    Én is kérek hírlevelet! pvera11@freemail.hu

    Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_200318
    Torolt_felhasznalo_200318
    2006. március 30. 21:083382.
    Szia Bogica!

    várom a képet a késről! Előre is kösziiiiiiii!
    előzmény:
    bretty (3381)
    2006-03-30  14:54
  21. 2006. március 30. 14:543381.

    erre a címre szeretnék hírlevelet kapni, előre is köszönöm

     

    ppatti_tupper@freemail.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_641298
    Torolt_felhasznalo_641298
    2006. március 30. 13:363380.

    Szia csobi,

    Én is kérek szépen infót.

    Előre is köszi.

    Szilvi

    előzmény:
    csobi (3372)
    2006-03-30  09:01
  23. 2006. március 30. 12:423379.
    Légyszíves írj priviben e-mail címet, mert másképp nem tudom átküldeni.  
    előzmény:
    gombine (3378)
    2006-03-30  12:10
  24. 2006. március 30. 12:103378.

    Szia csobi!

    Küldenél nekem egy képet az akció lapról, mi ugyanis még nem kaptuk meg. Eőre is köszi!

    Gombine

    előzmény:
    csobi (3372)
    2006-03-30  09:01
  25. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. március 30. 10:563377.
    Sajnos nem megy át, talán megváltozott...írj priviben címet!
    előzmény:
    bretty (3370)
    2006-03-30  07:42
  26. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. március 30. 10:543376.
    Szia Kriszta!
    Szivesen küldöm, csak add meg priviben a mélcímedet!
    előzmény:
    kritty (3371)
    2006-03-30  07:56
  27. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. március 30. 10:493375.
    Kedves olvasgató-tájékozódó vásárlók és vendéglátók!

    Ti pedig gyertek, kérdezzetek, válaszolunk!
    És írjatok mélt a cégnek, a ti szavatok többet nyom a latban, mint a miénk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. március 30. 10:473374.
    Sziasztok!

    Sajnos úgy van, ahogyan Erika mondta, mostantól megint nincs gazdája ( vagy nem tudni ki) a honlapnak.
    Tulajdonképpen ez a helyzet hívta életre ezt a topcot és én is akkor kedtem el ide írni, amikor sokan reklamáltak, hogy nem kapnak neten infót.
    Mivel a Tupper közvetlen értékesítő cég, jobban hisz a személyes kapcsolatok erejében, mint az internetben. Szerintem az ifazság valahol a kettő között van.
    Én immár harmadik éve készítem minden hónapban a hírlevelemet, amire innen az nlc-ről már közel százan jelentkeztek fel. Sokukkal semmi más kapcsolatom nincs, hoszen van saját tanácsadójuk.
    Sokan már barátokká váltak, vagy éppen tanácsadók a csoprtomban.

    Nektek, akik tanácsadók vagytok, azt ajánlom, használjátok ki ezt a rést ( ízléssel, nem rámenősséggel ) és elégítsétek ki azt az igényt, amit a cég nem.

    Erika már profin csinálja a hírlevelet, bárki megtanulhatja, nem ördöngösség!

    Aki kér, persze küldök szivesen mélben, de nem tudok időre működni állapotomból kifolyólag.
    És persze a saját termés a legjobb mindig, ez is egy fajta szolgáltatás, amit nektek kell magtanulni, sajátotokévá tenni. Ahogyan a partit is, azt sem tartja mind8ig a csopvez, igaz?...pedig milyen jó lenne
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2006. március 30. 09:103373.

    Szia!

    Légyszi nekem is küldd elvicuska@axelero.hu

    Köszi előre is!

    Evicuska

    előzmény:
    csobi (3372)
    2006-03-30  09:01
  30. 2006. március 30. 09:013372.
    Én beszkenneltem az akciós lapot, az időszakos ajánlatokat pedig lefotóztam, aki kéri, adjon meg priviben e-mail címet elküldöm. 
    előzmény:
    Erika1977 (3365)
    2006-03-29  21:33
  31. 2006. március 30. 07:563371.

    Sziasztok! Szilikon, én is kérhetnék egy hírlevelet?

    Köszi,Kriszta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2006. március 30. 07:423370.

     

    Szilikon, tudnál dobni a mail címemre egy hírlevelet?  

    Előre is köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2006. március 29. 22:543369.
    A változó időtartamú akciókról:
    A promóciók 4 ill. 5 hétig érvényesek.Vannak különleges alkalmak, mint pl. most a 13-14. hét, hisz az idén ünnepli hazánkban 14.születésnapját a cég. Ebből az alkalomból a 14essel játszva vannak plusz lehetőségek.
    Minden képviselet ünnepli a saját születésnapját. Ilyenkor is kap plusz forgalomnövekedést segítő akciós termékeket. Ezek eltérőek!
    A net frissítésről:
    Sikerült a cégnek tavaly tavasszal-nyáron rátalálni egy nagyon jó munkaerőre. Kb. ekkor kezdődött, hogy a net helyre rázódott, naprakész lett.
    No a hölgyet elcsábította egy másik cég.innentől kezdve kérdéses mennyire lesz használható a web.
    Ez van!
    előzmény:
    mufurc (3366)
    2006-03-29  22:00
  34. 2006. március 29. 22:413368.

    Hát ezt a kérdést igazából passzolom, mert kb. 2 hónapja vagyok tanácsadó, úgyhogy olyan nagy tapasztalatom nincs benne még sajna 

    Kedves Tanácsadó Kollégák!

    Írnátok priviben pár előjegyzésgyűjtési tippet? nagyon-nagyon megköszönném 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200318 (3363)
    2006-03-29  20:57
  35. Torolt_felhasznalo_200318
    Torolt_felhasznalo_200318
    2006. március 29. 22:143367.
    Hahóóó Szilikon!

    Tudsz nekem is intézni az előbb említett hírlevélből?
    előzmény:
    mufurc (3366)
    2006-03-29  22:00
  36. 2006. március 29. 22:003366.

    Sziasztok!

     Én nagyon furcsállom a Tupper hozzáállását ehhez a netes dologhoz. Most van ami, csak ezen a héten kapható, meg vannak a több ideig érvényesek. Miért nem frissítik a honlapjukat? Ennyire nem érdeklik a vevők??? Szerencsére én kapok hírlevelet, (hála szilikonnak&nbsp , de mi van azokkal, akik nem tudnak így tájékozódni??

     Jó, hogy vannak ilyen rendes tanácsadónők, mint Ti, akik segítenek! 

     Sok sikert a továbbiakban!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2006. március 29. 21:333365.
    A kés szett országos akció!
    képem nincs(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200318 (3364)
    2006-03-29  21:10
  38. Torolt_felhasznalo_200318
    Torolt_felhasznalo_200318
    2006. március 29. 21:103364.
    SOS!
    Nálunk szülinapi extra akció a steak kés 2 darabos ára 14.000,-Ft, de nincs képen róla. Tud valaki képet küldeni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200318 (3363)
    2006-03-29  20:57
  39. Torolt_felhasznalo_200318
    Torolt_felhasznalo_200318
    2006. március 29. 20:573363.
    Úgy csodálkozom, hogy egy ugyanaz a cég (kicsi országunkban) és területenként más-más az akció. Ez mindig így volt?
    előzmény:
    Evicuska (3362)
    2006-03-28  09:56
  40. 2006. március 28. 09:563362.

    Sziasztok!

    Nálunk a szülinapi heteken: Kézi Aprító(!!!!) 4.990,- , Konyhai Malom 5.190,- , U.H. Tányér Szett (mikrózható!!!) 2.990,- , Házibuli müzlis szett 3.190,-

    Plusz nálunk a 14. és 15. heteken a háziasszonyoknak nem kell választani a 25ezres forgalomnál járó háziasszonyajándék és a 40 % kedvezménnyel vásárlás között!!!! Mindkettőt megkapják!!!!

    előzmény:
    csobi (3361)
    2006-03-28  08:48
  41. 2006. március 28. 08:483361.

    A 13. hét fantörpikus ajánlata: a Supersztár, a Mini éléstár, a Nagy friss torony ráccsal, a Friss torony II., a Nagy Friss torony Lapos tálcák 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg. És most jön a java! A 3 literes Ovális Ultraplusz 30 % kedvezménnyel, 14.000 Ft-ért!!!!!!   

    A szülinapi hetekre a Konyhai malom 5.190 Ft, Házibuli műzlis tálak 4 db 3.190 Ft, Gyerek süti szett (gyúrólap, nyújtó, kelesztőtál, szaggató, szűrő, keverőlapát) 3.990 Ft   

    előzmény:
    mufurc (3359)
    2006-03-27  20:14
  42. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. március 27. 20:583360.
    Köszi, babóval minden oké, csak összeszedtem megint valami randa trutyis-köhögőst...fekszem 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_306179 (3358)
    2006-03-27  19:41
  43. 2006. március 27. 20:143359.

    Sziasztok!!

     Ez nem ér, hogy a honlapon még nincsenek fenn az új dolgok, Ti meg már tudjátok. Nem akarjátok megsúgni??? Már nem titkos adatnak számítanak, igaz? 

     

     Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_306179
    Torolt_felhasznalo_306179
    2006. március 27. 19:413358.
    Sziasztok. Irjátok meg mik lesznek a szülinapi hetek alatt? 
    Szilikon hogy vagy?????????????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_200318
    Torolt_felhasznalo_200318
    2006. március 27. 18:253357.
    a miskolci TK-nak is szülinapja van
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2006. március 27. 14:353356.

    Sziasztok!

    A tatabányai képviseletnek is most van a születésnapja, pontosabban a 14-15. héten. Ma tudjuk meg, hogy mi a plusz, szülinapi akció. Bár már erre a hétre is van egy plusz akció

    előzmény:
    csobi (3353)
    2006-03-27  12:46
  47. Torolt_felhasznalo_306179
    Torolt_felhasznalo_306179
    2006. március 27. 13:163355.
    Sziasztok van valaki FONTOS      
    előzmény:
    csillag* (3354)
    2006-03-27  13:03
  48. 2006. március 27. 13:033354.

    Így van, nekünk is most van a szülinapunk és ezért kaptuk a grillkövet extra háziasszonyi ajándéknak. 

    Mi már tudjuk, hogy mi lesz az országoson kívűli akciónk! 

    Üdv Rika! Kérdezz nyugodtan, ha tudunk segítünk. És érdemes átolvasni a topikot! Én is ezzel kezdtem 

    előzmény:
    csobi (3353)
    2006-03-27  12:46
  49. 2006. március 27. 12:463353.

    A "Húsvéti Készülődés Hetei" akcióban tényleg az UH kerek pink színű tortatartó és a 2 literes Oválos Gyöngyszem a háziasszonyi ajándék, ez országos. Ezen kívül vannak képviseletek, ahol ez az időszak egybe esik a TK szülinapjával, és ők dolgozhatnak extra ajánlattal is.

    Úgy tudom nemcsak nekünk, hanem a Debreceni TK-nak is most van szülinapja.    Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mivel dolgozhatunk. Remélem szupi termékeket kaptunk!  

    előzmény:
    Erika1977 (3352)
    2006-03-27  12:13
  50. 2006. március 27. 12:133352.
    De igen
    Csak csobiéknál van extra ajándék, mert ők most ünneplik a szülinapjukat
    előzmény:
    gombine (3351)
    2006-03-27  12:11

Címlap

top