Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
:)
jelen még egy vizöntő, ráadásul dupla, nekem több barátnöm, ismerösöm is az, sőt még a lányom is:)
Jamine: sztem az még vizöntő, bár eléggé elmosodnak a határok a végén/elején
párhoroszkophoz: a férjem bak/szüz aszcendensel, mindenhol azt irják teljes ellentét, rövidtávú kapcsolat. . . . mi szerintem rácáfolunk erre
mki csodabogárnak feketebáránynak tart(ott)a családomfőleg( nyilas anya, rák-oroszlán határán lévő apa, mérleg tesó. )
szóval végre nem vagyok egyedül:)
Párhoroszkóp? hm. Mindenkinek szíve-joga. Anno 1959-ben még nem
volt ennyire eltejedt, (szerencsénkre) mert akkor, ha mi megcsináltatjuk,
az biztos, hogy nem kötünk házasságot. Én vízöntő, a párom rák. A zodiákus
jegyek közül a legrosszab párosítás ( 13 %) és láss csodát, a mai napig
szeretetben, boldogságban és a legnagyobb megértésben élünk. Igaz, velem,
a vízöntővel csak úgy lehet együtt élni, ha szabadságát nem korlátozzák! Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármerre is "kacsingatnék", vagy tetttem volna
ez irányban lépéseket. Ja! Bocsika, én ffi.
(shy)
Az jó, hogy nagyon hasonló a gondolkodásmódunk, nem sokat kell magyaráznunk egymásnak, meg van a szellemi hullámhossz. Mindkettőnket sok dolog érdekel, mint a levegős jegyeket általában. Szeretjük a társaságot. Azért különbségek is adódnak. A legtöbb összezörrenés abból van, hogy a Mérleg, a nagy diplomata jegy, nem szeret dönteni. Ő mindkét pólust meg akarja tartani, ami persze nem kivitelezhető. Nem szeret senkinek nemet mondani, vagy mást megbántani. Persze én sem, ám mindig van olyan helyzet az életben, hogy dönteni kell, hogy nemet kell mondani, és ez nekem megy jobban. Persze szegény Mérlegem szenved attól, hogy nem akar állást foglalni, de neki ez a tanulni való feladata.
Az a jó, hogy az emberek sokkal összetettebbek annál, minthogy csak a napjegyük alapján be lehessen őket skatulyázni.
Ha érdekel a dolog konkrétan rólatok, érdemes egy párhoroszkópot csináltatni. Az sokkal több részletet megmutat rólatok.
én is ebbe a táborva tartozok horoszkópilag, és én is imádok vízöntő lenni, nem egy mindennapi jegy az biztos.
Nálunk a családban, unokahúgom is vízöntő, gyerekként is rendesen kiharcolja a magáét, de én éppen ezért szeretem, és nagyon tud ő is szeretni, ugyanakkor nagyon érzékeny is.
A barátnőm is vízöntő, és a legjobb barátaim ismerőseim nagy része szintén az.
Szerintem a vízöntőhoz legjobb pár a mérléeg, ikrek, de a vízöntő se rossz.
egyébként a vízöntőkről még annyit, hogy nagyon segítőkészek és a közösségért mindent megtesznek. Nem hiába áll jó nekik a csapatmunka és a társadalmi célokért tevés, mert ez passzol a legjobban újító és a közösségért tenni akarásukhoz. Ez egy nagyon nemes dolog.
Most találtam magunkra!Már 2003. 10. 13. óta leveleztek!
Még mondja valaki, hogy nem vagyunk kitartóak! Imádok vízöntő lenni,
szerintem ez a legkülönlegesebb jegy és a legkissebb létszámú is. A férjem szűz, a nagylányom hal, a kicsi oroszlán. Mi vagyunk a szeleburdi család. Nálatok hogy épül fel a család?
Bár én is vizöntő vagyok és nekem nem jöttek eddig a mérleg pasik. . .
a.
Mi van veletek, tessék felébredni, gyerünk beszélgetni!Apropó nem tud valaki a vízöntö nő mérleg pasi kapcsolatáról?
Én is vízöntő vagyok, csak azt nem értem hogy lehet úgy tevezni gyereket hogy 100%ig abba a jegybe szülessen ameikben ti gondoljátok?Mert 3 gyerek közzül és most saját magamról van szó 2-őt terveztem az nem akkor jött össze amikor kellet volna a pici meg nos ha terveztem volna sem jött volna jobban össze. . . Mellesleg megjegyzem ő is vízöntő. A fiam bika az szörnyű, a középső lányom az rák rajta nemtudok eligazodni, a férjem mérleg az nagyon jó sőtt sokszor már unalmasan jó. Szerintetek egy 12éves bikával mit kezdjek?
hát amíg a távolság fenáll, addíg mindenképp könnyebb. . . a vízöntő szabadság igénye hatalmas, ezért csak akkor működhet ha az oroszlán levetkőzi az uralkodó hajlamát. . . . ami nem hiszem hogy megoldható hisze ez az egyik fő jellemzője a dolognak.
plusz az oroszlán lustasága eléggé kiábrándító a mindig aktív vizöntőnek. . .
szóval alapból nem egy nyerő páros, de sok sikert
tudod hogy nem feltétlenül a horoszkópon múlik, ja és az ikrek nem tudom mennyire van jelen benned, de az lehet hogy egy picit kiegyenlítheti a dolgokat
Főleg, hogy még nem is egy városban tanulunk és csak hétvégeken fogunk találkozni.
Köszi! :))
Elfelejtettem mondani! Szerintem ne tervezz úgy, hogy a gyereked is Vízöntô legyen! Elég erôteljes jegy, a szülô gyermek kapcsolatban két véglet mutatkozik. Végtelenségig megértik egymást, de mivel mindketten makacsok, "nem evilágiak" elég sok a súrlódás is!
Gondoltam én is csatlakozom, nehogy lemaradjunk a többi jegy mögött ;o))
Amúgy lehet, hogy kevesen vagyunk, de mi legalább emeljük az emberiség színvonalát!
Mi lennénk a legkevesebben? Én is olvastam. Pedig a május, június ideális időszak lenne a gyereknemzésre. Én szeretném, hogy majd a gyerekem is vízöntő legyen.
Ez akkor lehet, hogy vízöntő. . .
Érdekes, hogy csak gondolatok vagytok és nem tudni meg az oldalatokról semmit. Valyon az én nyiltságom nem igazi vízöntő tulajdonság?