Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tartós smink

buborék25
Létrehozva: 2003. október 13. 13:03
Sziasztok!

Lehet, hogy van már ebben a témában topic, akkor 1000 bocs, én nem találtam meg. Szóval véleményeket szeretnék kérni, kinek mi a véleménye, esetleg tapasztalata. Én a szemöldökömet szeretném tetováltatni, ha esetleg tud valaki jó szakembert, annak nagyon örülnék. Mindenképpen valami természeteset szeretnék, nekem ugyanis elég világosa bőröm, a hajam is szőke, ehhez elég hülyén nézne ki a csont fekete. Vagy tévedek? Köszi előre is mindenkinek.
  1. 2004. január 14. 22:1051.
    Valóban, a szép tetoválás teljesen természetesnek hat. Az a kozmetikus, aki nekem csinálta, fél óráig válogatta a színeket a számhoz, figyelembe vette a bőr-és a szemszínemet is! Közölte, hogy nem is hajlandó ízléstelen tetoválást készíteni, pl. nem csinálta volna meg a szájkontúromat élénk rózsaszínre vagy sötétbarnára, csak azért, mert megfizetem!
    Ami a herpeszt illeti: a tetoválás előtti naptól kezdve 5 napig kellett szednem egy Telviran nevű tablettát, naponta 5x. Ezt fel kell iratni orvossal, de érdemes, mert nekem nem jött ki (lekopogom, azóta se), pedig hajlamos vagyok rá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_147763
    Torolt_felhasznalo_147763
    2004. január 12. 15:3250.
    Nekem egy barátnőm (mahagóni haj, barnás szem) kitetováltatta a szemöldökét, és teljesen természetes, nagyon jól áll neki.
    Ugyanis 16 évesen, a hős tinikorban annyit szedte, és úgy, hogy csúnyán és ritkásan, össze-vissza nőtt neki vissza.
    Most van 2 szép, szabályos, természetesen ívelt, és BARNA, a hajszínétől 1 árnyalattal eltérő szemöldöktetoválása, amin a szőr meg van hagyva, és csak mellette szedi, és nagyon szép.

    Viszont valóban, akad olyan, aki azt hiszi, az a szemöldök a jó szemöldök, ami a homlok közepéig felível, ráadásul fekete, a nőci meg még klasszabb esetben platinaszőke. Ez tényleg elég ijesztő, és hány ilyen van. . . vagy amikor rotringhegy vastagságúra tetoválják.

    Igaza van piperkének, biztos láttál szépet is, csak az úgy néz ki, mint egy szépen, szemöldökceruzával kihúzott szemöldök:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_446515 (45)
     
  3. Torolt_felhasznalo_250235
    Torolt_felhasznalo_250235
    2004. január 12. 14:5949.
    Szerintem láttál már szépet is, csak arról nem üvöltött, hogy tetoválás! ;-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_446515 (48)
     
  4. Torolt_felhasznalo_446515
    Torolt_felhasznalo_446515
    2004. január 12. 14:3748.
    én még csak csúnyát láttam ;-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_250235 (47)
     
  5. Torolt_felhasznalo_250235
    Torolt_felhasznalo_250235
    2004. január 12. 14:0347.
    Ha jól csinálják meg a tetoválást, akkor nem is látszik, hogy tetoválva vagy, csak kihangsúlyozza a szemed, szemöldököd, ajkad. Nekem sem tetszetnek a leborotvált "csík" szemöldökök, stb. . Az olyan gagyi, természetellenes. .

    Azért vannak a színskálák, hogy a szemöldököd, szempillád vagy szádhoz legközelebbi színt kiválasszák, persze, ha segít a kozmetikus. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_446515 (45)
     
  6. Torolt_felhasznalo_250235
    Torolt_felhasznalo_250235
    2004. január 12. 14:0146.
    Próbáld meglézereztetni a herpeszeket!! Kérdezd meg az orvosodtól, hogy van-e neki.
    előzmény:
    silver21 (44)
     
  7. Torolt_felhasznalo_446515
    Torolt_felhasznalo_446515
    2004. január 12. 13:3545.
    igen, de mégsem szép. . . ha egy nő szépen kisminkeli magát, az egészen más. . . az szexis, nőies. . . .
    de azért ha valaki arra nem veszi a fáradtságot, hogy reggel 10 percig sminkeljen. . . inkább kitetováltatja, és mindig ugyanolyan. . . .
    ha mondjuk rózsaszín a kontúr, hogy rúzsozod magad pl barnával/pirossal akármi?
    :-/

    mindegy, nekem nem tetszik, lehet hogy vannak férfiak akiknek bejön.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_250235 (43)
     
  8. 2004. január 12. 13:1644.
    Sziasztok , két hónapja csináltattam meg a számat és 33 000 ft volt plusz krém és 2000 ft az érzéstelenítés. El vagyok kenődve mert alig látszik vmi belőle. Talán a korrekció után. . . De az a gond hogy hatalmas herpeszeim lettek és nem tudok rá erős gyógyszert szedni mert szoptatok. Milyen gyógynövényes kaoszula amit említettetek???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_250235
    Torolt_felhasznalo_250235
    2004. január 12. 12:5843.
    Hát igen, ez az amikor nem hozzáértő emberek csinálják. . . Mostmár vannak színskálák is, tehát abszolút természetesen is meg tudják csinálni. Fontos, hogy kikérd a kozmetikus tanácsát. .
    20-25, 000 Ft szerintem reális, főleg, ha van benne korrekció is. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_446515 (42)
     
  10. Torolt_felhasznalo_446515
    Torolt_felhasznalo_446515
    2004. január 10. 13:1042.
    Mindenképpen ronda lesz, mert nem természetes, tehát sok pasit nem fogsz tudni fölszedni vele;-)))
    Egy barátnőmnek is "elrontották" - nem kopott ki, 5 év után sem. a szájkontúr meg főleg rémes, - rúzs nélkül marha ronda tud lenni.
    Túl mesterkélt, túl természetellenes. . gondold el, hogy mégis az arcodra tetováltatsz. . . és ha nem tetszik, mit csinálsz vele? A sminket legalább lemoshatod. . .

    előzmény:
    buborék25 (1)
     
  11. Torolt_felhasznalo_728668
    Torolt_felhasznalo_728668
    2004. január 10. 11:2641.
    Aki nekem több, mint 6 éve megcsinálta a szemöldökömet, és kb. 5 éve a számat (vissza kellett volna mennem, áthúzni a kontúrját, de nem akartam, azóta tart!!!) nem tudom dolgozik- e még, mert azóta már van két kicsi gyereke, de szerintem tehetsz egy próbát. Nekem akkor a szemöldököm 5. 000-, a szám 7. 000-, volt, azóta már nyilván emelt árakat. (20/9812593 - ha érdekel csörögj rá, Zuglóban dolgozott)
    A száj necces, mert még ha nem is vagy hajlamos a herpeszre, kéri, hogy előtte 1 hétig szedj valami gyógynövényes kapszulát (a nevére már nem emlékszem) hogy nehogy előjöjjön a herpesz a szádon.
    Nekem nagyon szép lett mind a kettő, és a szemöldökömmel addig pepecselt, míg olyan nem lett, amilyet én akartam.
    Először adott a kezembe egy ceruzát, hogy ha akarom húzzam meg magamnak az ívét, hogy milyet szeretnék, és aztán Ő igazított rajta. Megkérdezte megfelel- e, és addig igazgatott rajta, amíg tökéletes nem lett. Szerintem a nagyobb időt ez a rajzolgatás vette el, maga a tetoválás az már ment pikk-pakk. Nagyon ügyesen megcsinálta, és nem mondhatnám, hogy túlzottam fájt. Amikor először ráment, akkor nem volt éppen kellemes, de a többinél már annyira elzsibbadt a bőröm, hogy nemigen éreztem semmit. Pedig úgy mentem oda, hogy nagyon féltem, mert nem bírom a fájdalmat.
    Sok Sikert, akárhol csináltatod is!
    előzmény:
    buborék25 (1)
     
  12. 2004. január 10. 09:1840.
    Szia! Ezek az árak komolyak?? Itt Győrben a 20-25000 Ft a szokásos ára a szemhéjtetkónak, de az abszolút profik kb. kétszer ennyiért dolgoznak. Én inkább fizettem többet, de legalább garantáltan szép lett.
    előzmény:
    citrom13 (35)
     
  13. Torolt_felhasznalo_250235
    Torolt_felhasznalo_250235
    2004. január 9. 15:0939.
    Egyáltalán nem bántódom meg. Márcsak azért sem, mert én ezt a dolgot megfordítanám: nem neki akarok jót, hanem másnak. Neki van elég munkája, viszont rengetegen rossz emberhez fordultak, ezért írnak be.

    Azért merem őt ajánlani mindenfelé, mert minden topikban negatív élményeket olvasok. Ha pedig ő profi, és mindenkinek bevált (még a fórumról is, aki elment hozzá) akkor miért ne tegyek jót mással??

    Más is ajánlja a saját kozmetikusát/fodrászát stb. , aki pedig érdeklődik általában priviben teszi. Szerintem ez így van rendjén. Én sem kötözködésből kérdeztem, amit kérdeztem, hiszen mint mondod, nekem is egyszerűbb lenne ide beírni az elérhetőségét, csak szerintem nem olyan korrekt. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147763 (38)
     
  14. Torolt_felhasznalo_147763
    Torolt_felhasznalo_147763
    2004. január 9. 14:5738.
    Szia, nem kötözködésből, de már nem tudom, hány topikon láttam, ahogy a húgodat ajánlgatod fűnek-fának, hogy szuper kozmetikus, szuperul kezel, szuper Guinot termékekkel dolgozik, stb. Ha ilyen szuper, miért kell ennyire keresni neki a kuncsaftokat?

    Bocs, tényleg nem megbántásból, de már nagyon sokszor találkoztam a húgod ajánlásával. Akkor már tisztább egy topicban megadni egy nevet, telefonszámot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_250235 (37)
     
  15. Torolt_felhasznalo_250235
    Torolt_felhasznalo_250235
    2004. január 9. 14:0937.
    Sziasztok,

    Bocsi, de ilyet lehet? Én is priviben adom meg a hugim elérhetőségét, mert az nem minősül reklámnak. . . Azt hittem van erre valamilyen fórum szabály. . . Ha lehet, akkor csak szóljatok és minden paramétert leírok legközelebb. .

    citrom13: ez érdekes info, mert még az anyagköltség is drágább ennél az árnál. . . Legalábbis a minőségi. Vagy ismerős csinálta?
    előzmény:
    Burgo (34)
     
  16. 2004. január 9. 13:2836.
    Bocs a második szem. . . az szemöldök akart lenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2004. január 9. 13:2835.
    Én most csináltattam szemhéjtetoválást 10. 000. - forintért, itt a szemhéjat 13. 000-ért csinálják.
    Addig korrigáltak, amíg azt nem mondtam, hogy tökéletesen megfelel a formája.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_607447
    Torolt_felhasznalo_607447
    2004. január 9. 13:0434.
    Mióta hozzászóltam , sokadik privit kaptam, érdeklődtek a kozmetikus felől, akinél a sminktatoválást csináltattam.
    Győri Éva
    Tel: 06/20/9234080
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_905087
    Torolt_felhasznalo_905087
    2003. december 21. 21:4033.
    Sziasztok!
    Én is megcsináltattam a számat kb. 2 éve! Iszonyúan fájt! Sokan csodálkoztak is akiknek szintén megvan csinálva, de ez az igazság! Még a könnyeim is kifolytak, iszonyú volt, de ennek ellenére most már ismét gondolkodom rajta, hogy át kéne húzatni! Bár azt hiszem még gondolkodom rajta egy darabig! :-))

    Petra: Én győri vagyok, úgyhogy örülnék neki, ha elküldenéd nekem, hogy ki csinálta a a tetkóidat!
    Köszi!! :-)))
    előzmény:
    Petra-22 (32)
     
  20. 2003. december 21. 16:1232.
    Sziasztok!

    Én a számat és a szememet (alul és felül is) megcsináltattam, gyönyörű lett! A szám alig fájt, a szemem viszont nagyon, nehezen vette a bőröm a festéket, ezért kb 3 órán át csinálta a kozmetikusom, nem számoltam, hányszor ment át rajta, ilyen fájdalmaim még sosem voltak! 3 napig csak napszemüvegben mertem kilépni az utcára, de az eredményt látva, megérte! Annak ellenére, hogy nehezen vette a festéket a szemem, nagyon jól látszik, nem halványul. Ha Győrből és környékéről érdekel valakit, szívesen megadom a kozmetikus elérhetőségét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_607447
    Torolt_felhasznalo_607447
    2003. november 19. 22:2031.
    Szia, szia. . augusztusban sminktetováltattam, szemkontúrt. . . korom: iker unokáim kisértek el, végignézték, véleményezték:)))
    Ügyesen végezte a kozmetikus hölgy, úgy az érzéstelenitést, mint magát a tetoválást. . rövid idő alatt gyógyúlt, betartottam az utasitásokat. . nem kellett visszamennem korrekcióra, a színe is megmaradt. . . nem fájt, 20 ezerbe kerűlt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_250235
    Torolt_felhasznalo_250235
    2003. november 10. 18:3230.
    Akkor a hugom olcsóbban dolgozik! Megkérdeztem, 25. 000 a szemöldök, ugyanígy 2 korrekcióval. A szájkontúrt azt nemtom. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2003. november 9. 18:5329.
    a szemöldöké. . . :))
    szívesen
    előzmény:
    KrankTin (28)
     
  24. Torolt_felhasznalo_220472
    Torolt_felhasznalo_220472
    2003. november 9. 18:5028.
    ez az ajakkontúr v a szemöldök ára?

    amúgy köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533804 (26)
     
  25. 2003. november 9. 18:3027.
    na bocs, ez privátba akart menni:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533804 (26)
     

Címlap

top