Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ötletbörze tanítóknak
2007-12-27 11:161.
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
Szia!
Én a tankönykiadók honlapján található tanmenetet szoktam alapnak használni, de nem követem szigorúan. Melyik könyvből tanítasz?
Siza!
Virág2010
Sziasztok!
Nekem senki nem tud segiteni?
Szép hétvégét!
0214
Szia!
Az internetről le lehet szedni egy az egyben!!!!!!!!!!!
De megpróbálom megkeresem az egyik CD-n és elküldöm.
Sziasztok!
Deák Istvánné:Fonalgrafika ( Barkácsműhely 4. ) című könyvét keresem.
Kérem, akinek megvan segítsen.Köszi!
szollosi45@freemail.hu
Köszönöm Adorka!
Az elsősök beírásának előkészítése miatt most alig van idő.
De a törtek összefoglaló óráját csoportmunkában szeretném megcsinálni,
posztert készíttetek a gyerekekkel, ezt tudjuk a törtekről címmel.
Kapnak hozzá sok-sok anyagot és nagyon kíváncsi leszek, mit hoznak ki belőle.
Sziasztok!
Angyalka, hú micsoda gyűjtemény a törtekről! Gratula! Sok hasznos dolog van köztük. Bár most elsőseim vannak, de majd ha erre kerül a sor, biztos használni fogom. Akárcsak Libi játékait. Nagyszerűek! Le a kalappal Libi! :)
Szomorúan olvasom, hogy volt itt egy "jóakaratú" egyén is. :( Sajnos, mindig akadnak ilyen alakok. Remélem nem veszi el a kedvét senkinek.
Én az idén a gyerekekkel néptáncot tanítok be anyák napjára. Van egy felvételem, mondjuk az márc.15-i műsorról, de hasonlót tanítok be velük most is. Ha érdekel valakit, felrakhatom a felvételt, csak ebben segítséget kérek. Nem tudom hová és hogyan. Hol fér el egy videó.
Sziasztok!
Ismerős ez a "kutyuka" név.......
Valószínűleg nem először szólt hozzá!
Ha nincs jobb dolga, mint másokat mocskolni, adni fog neki a Jóisten!
Mindig visszaüt ám az ilyen, csak nem fogja tudni, hogy ez azért történik vele, mert valamikor, valahol embertelen volt.
Felejtsétek el, az embernek csak annak a véleménye, mondandója számít, aki fontos számára! Ő meg nektek/nekünk nem számít!
Kár energiát pazarolni rá!
(én ugyan lemaradtam róla, miket írt, de nem veszítettem semmit, úgy gondolom)
Fel a fejjel, egészség legyen, család legyen, szeretet legyen!
Utána jön a többi!
Sziasztok, szép jó reggelt!
Pár napja egy kutyuka nevű fórumozó itt (és sok más fórumban - láttam, olvastam) mocskolódott, osztotta az észt elég trágár módon a helyesírásról. Elsőrorban Angyalka volt a célpontja. Írtam a moderátornak, valószínű ő törölte "bölcs" hozzászólását.
Szóval, ez történt...
Angyallány Te sem vagy itt ?
szentinetti
Sziasztok!
Tegnap még jól aludtam.
Remélem, aki felfordulást csinált itt a békés kis fórumonkon, Ő is/nem!
(tetszés szerint kiválasztható a mondat befejezése)
Kérek mindenkit, hogy továbbra is bölcs osztályfőnökunk nyitó gondolatait tartva szem előtt, mi csak dolgozzunk tovább lelkesen, egymást segítve!
Hahó !!!
Van itt valaki ????????????????????
szentinetti
Ja és lehet engem is osztani.Mindent bele
szentinetti
Szia soptup !
Én meghívtam hozzánk az Anda Évát, szupernek tartom a Matandát. tartott nálunk egy betatót és megrendeltük Tőle a dolgogat.Ha írsz privit és kérdezel válaszolok:)
szentinetti
UI : én itt voltam az este ,hova lett a fantasztikus 2 hozzászólás,ami este fél 11 után történt? Jó,hogy vannak ilyen" szuper " emberek.Nem biztos,hogy szeretném tanítani a gyerekét.Örülhetnek a munkatársai!!!!! Büszkék lehetnek a családtagjai ......Van ilyen .....Eszébe jut hozzászólni hetek, hónapok után....
Sziasztok! Ismeri közületek valaki a matandát? Ez egy új eszköz a matematikai alapműveletek gyakorlására. Itt olvastam róla, de ennél több érdekelne: www. matanda.hu.
Úgy tűnik, a modik törölték a két tegnap esti hozzászólást.
Ki rondított bele a topikba?!
Mi történt?!
Naná, hogy aktuális a Pedagógiai Program, Nonatika!
Köszönöm!
Muszáj neked minden fórumba belerondítani és másokat kritizálni? Ha nem tetszik, akkor nem kell olvasni se minket, se másokat!
Nem kell engem sajnálni, mert tudtam, hogy rövidítettél. De: ha levelet, üzenetet írok, akkor nem írok rövidítéseket...ez a levélírás egyik szabálya. "De ha ezt nem tudod, akkor sajnállak!"
A közösbe küldtem a törtes gyűjteményem.
remélem, tudjátok használni.
Még az iskolai gépemen is van néhány dolog elmentve.
Erre is van egy játékom. Kell hozzá páronként egy számegyenes (füzet utolsó oldalára is meg lehet rajzoltatni), két dobókocka, és egy bábu. Az első dobással csal azt döntjük el, hogy ki lesz a negatív, ki a pozitív szám. A kisebb dobás a negatív.
A 0-ra rakják a bábut. 5-5 (vagy 10-10) dobásuk van felváltva. Az nyer, akinek a "térfelére" kerül a bábu az utolsó dobás után.
Tehát, ha az első dobása 3 a pozitív gyereknak, a következő 5 a negatívnak, akkor a -2-n áll a bábu, és így tovább.
A másik, szintén páros játék. Mindkét gyerek dob, az egyik gy. az adósság, a másik a készpénz. Kirakják a megfelelő cédulákat, majd külön - kölün leírják, hogy mennyi a vagyonuk együtt. Aztán ellenőrzik a leírást. Az ügyesebbeknek egy idő után már nem is kell a cédula, de akkor jobb a kék és piros dobókocka.
Egy borítékba 4 pizza került feldarabolva. 1 negyedekre, 1 harmadokra, 1 hatodokra vágva, a 4.-ből pedig 1 fél és 4 nyolcad készült. A pizzát küldöm a közösbe.
Szentinetti!
Húsvét előtt pénteken estig suliban voltam. :-(
Sziasztok!
Segitségeteket szeretném kérni. Úgy néz ki, hogy hosszú távon kell helyettesitenem matekot 5. osztályban, normál tanmenet szerint. Új anyagként most a tizedes törtek jönnek, tudnátok segiteni benne, hogy normál osztályban ezt hogyan kell tanitani, én most teljesen el vagyok keseredve, mert én tanakos vagyok és félek, hogy ez túl nagy feladat, úgy, hogy az osztályban nincs is sni-s lurkó. Én eddig mindig csak a "könnyitett" anyaggal foglalkoztam, még a követelményekkel sem vagyok teljesen tisztában. Ja és tanmenetet sem láttam, mert nem találja senki.
Köszönöm a segitségeteket előre is!
0214
Szia libi !
Beteszed a közösbe a pizzát? Voltam Szegeden,de nem írtam,mert tudom,hogy sok a munkád.Csak a lánykámért mentünk meg a Corába bevásárolni és 5-re vissza kellett érjünk.És mind ez húsvét előtt pénteken volt.Majd legközelebb :)
szentinetti
Angyalka!
Nagyon jók a törtes ötletek!!! Az összes képedet letöltöttem. Mi haramdikasok vagyunk és nagyon nehezen fogták a gyerkőcök.
Libi!
Egy borítékba többféle törtrészt raksz? Vagy a négy pizzát összevágod, hogy egyiket negyedeled, másikat harmadolod, harmadikat hatodolod, stb. Vagy egy pizzán belül is többféle részt vágsz belőle? Monjuk megfelezed, az egyik felet felezed és az egyik negyedet megint felezed???
Tudtok jó játékot, ötletet a negatív számokra? A hőmérőzést már unom, bár a gyerekek egy részének még nem megy és pénteken már jön az vagyon, készpénz, adósssssssssssssssság!!!
Küldtem a közösbe anyáknapi dalokat és egy-két aranyos kis szöveget.
Nem tudom, hogy aktuális-e még a pedagógiai programmal kapcsolatos kérés, de ha igen küldöm az iskolánk honlapjának a linjét!
http://www.gyongyosisk.hu/fomenu.htm
Egy játék a törtekhez.
Kinyomtattam egy csomó pizzát (clipartból, de ha kell átküldöm), csoportonként 4-et. Feldaraboltam őket különböző törtrészekre: felek, negyedek, harmadok, hatodok, nyolcadok. Borítékra raktam. A játék menete: a csoport megkapja a borítékot, sorban húznak 1-1 darabot úgy, hogy nem néznek a borítékba. A játék addig tart, míg ki nem tud valaki rakni egy egész pizzát. Lehet egymás kötött is cserélni a "szeleteket". A győztes akkor kapta a piros pontját, ha el tudta mondani, milyen törtrészekből áll a pizzája.
Tavaly ezt énekeltük anyák napján, nem tudom ennél szebb dalt találok-e.
http://www.youtube.com/watch?v=BcbMK2BOy_Y
H a kell a szövegét el tudom küldeni.
Itt van még néhány kép a törtekhez.
A nyílt napról és az egyik munkáról,
amit az ovisokkal csináltak a leendő elsős tanító nénik.
Sziasztok!
Az éjszaka megálmodott dolgokat én is szeretem. Megvalósítani.
Matek órán részben már meg is történt.
Még további ötleteket is gyűjtögetek.
Valóban ráérnének, de akkor nem lenne munkám-legalábbis nem ennyi.
Az óvodaival meg abszolút nem értek egyet.
Közben meg tananyag a túlzott számítógéphasználat........
Magyarázzam meg majd, mi?!
(Főleg én, aki hacsak tehetem, itt ülök előtte! De ezt a gyerekek nem tudják!)
Libi: nem rossz ötlet, de "kész anyagi csőd"! A kollégák nálunk is szarkák, a fene essen beléjük!
Angyalka: hogy Neked milyen igazad van...!
Zsuzska: aztán miért nem? A legjobb ötletek éjszakai ötlődnek ki.
Amúgy infó nálunk negyediktől van órarendi óra szerint. Szerintem felesleges, de ez van.
Köszönöm, lányok!
Átjött a tiéd is, Szentinetti!
Megnézem a tiédet is, Timcsy!
Köszi!
Egy észrevételem azonban van.
Aaaaannyit megnéztem már, és döbbenten tapasztalom, hogy nálunk már 3. o-ban is van info, nem szakkörszinten, más iskolákban-akár városiban is-, van, hogy csak 5., 6. osztálytól.
Nekem ez olyan furcsa!
Mi meg csak egy kis falusi iskola vagyunk.
Szia!
Mi a nyáron dolgoztuk át.Remélem segít.
http://www.szabol-miskolc.sulinet.hu/
Szia !
Átküldtem,remélem megkaptad a Pedprogramot
szentinetti
Köszönöm, Zsuzsinyka!
Meg is lesem-holnap.
Már tapadnak össze a szemeim. Nem vagyok egy Angyallány-Éjszakai bagóóóóóóó.
Angyallány, a szándék a fontos!
Köszönöm!
Jó éjszakát!
Zsuzska!
A honlapcím neked ment. Bocs!
Nagyon jó ötlet lapbookot készíteni belőle. Én harmadikas vagyok és már mi is belekóstoltunk. Nagyon tetszenek a képek, amiket feltettél.
A sulink honlapja: www.tancsics-fehervar.sulinet.hu
Az aktuálisban a letölthető iratok között találod meg a dokumentumot.
Nem tudom van-e benne használható rész.
Angyallány!
Nem hinném! Csak kis időre abbahagyod!
Szia Zsuzska!
Úgy segítenék, de sajnos nem megy. Nekünk csak címlapunk van honlap címen, semmi más. Úgy hogy a címlappal nem mennél semmire sem.
Sziasztok!
Azt a feladatot kaptuk a szünetre, hogy dolgozzuk/nézzük át/ki a területünkhöz tartozó részt a Ped.Pr.-ban.
Úúúúúúúúgy örülnék, ha lennétek olyan drágák és megosztanátok velem (főként informatikások (3., 4., 5., 6. osztály) és napközisek)
a tiéteket, vagy akár az iskolátok elérhetőségét, amennyiben fent van ez neten.
Sajnos tragédia árnyékolja be az ünnepet és szünetet, nemigen tudok oda koncentrálni, pedig próbáltam.......
Jó priviben is az elérhetőség, vagy közösbe, csak kérlek, segítsetek!
Már annyit megnéztem, de hiába.
Googli a barátom volt, de már nem az.
Köszönöm!
Sziasztok!
Lassan vége a szünetnek és újra kezdődik minden.
Nálunk is kréta gond van folyamatosan, mert egyre rosszabb a minősége is szerintem.
Azt tudtátok, hogy a fehér krétánál sokkal jobb a sárga ha zöld táblára írunk? Nem az én felfedezésem, hanem szemészorvos javasolta a szülőknek. Állítólag nem lehet olyan jól látni. Na persze a szülő megpróbálta beszerezni a sárga krétát, hogy legalább az ő gyerkőce osztályában legyen azzal írva, de nagy nehézségek árán tudott csak szerezni, pedig a foglalkozási körébe tartozik.
További szép napot mindenkinek!
Üdvözlettel
0214