Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ötletbörze tanítóknak

mokka69
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!


  1. 2009. augusztus 31. 14:183551.
    Nekünk most volt a munkaközösségi (kutyafuttában, mert a felsős elcsúszott és a zigazgató h-nk ott ült), délután 5-kor meg az évnyitó lesz.
    előzmény:
    aric (3549)
    2009-08-31  14:14
  2. 2009. augusztus 31. 14:163550.

    Na, készítettem a faliújságról fotót....=>

     

    Részletesebben a közösben!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. augusztus 31. 14:143549.

    Én is vettem innen ötletet, gombát meg sünit, ők vannak most az ablakokban néhány levéllel együtt.

     

    Ma lesz az évnyitó fél hatkor! Ma délelőtt itthon dolgozgattam, névsor, tanmenet, ilyenek...

    előzmény:
    Angyallány (3523)
    2009-08-30  16:08
  4. 2009. augusztus 31. 14:063548.

    Sziasztok!

     

    Na, ma is kijutott nekem a mérgelődésből. Ilyen szavahihetetlen vezetőséget, mint a miénk.. Azt tudom, hogy a nyár még hozhat sok változást az év végéhez képest, de amin én idén átmegye... Maga a rémálom! Szándékosan kértem, hogy a német óráimat a 4. órába tegyék a napközi miatt (nem akarok több órát lyukba csücsülni). Erre az év végi tantárgyfelosztás felrúgva (3. és 4. osztályosokat kaptam volna) most 1. és 3. osztályból lesznek gyermekeim. A munkatervemet kezdhetem előlről, mert keresztszemezni elsőben még nem lenne igazán szerencsés. A változást persze röhögve vágták a szemembe!

     

    Rágica: nekem is iszonyúan tetszik! Pillanatok alatt elkészül.

     

    Mamó: nem bonyolult és ha van ragasztópisztolyod, akkor azzal rövid idő alatt elkészül. Ha esteleg ketten tudnátok csinálni (esetleg hárman), akkor gyorsan halad. Bár a "nagy tömegben" nem tudom mennyi embert takarna.

     

    Rigómarcsi: tudnál a szotyis süniről képet mutatni? Elképzelni el tudom, s szívesen egyeztetném a képeddel.

     

     

    Suzsi5: üdvözöllek körünkben! Nem semmi of. párja van a férjednek! Gondolom nő a szentem, akinek jobban feküdne a dekorálás és a hasonló dolgok. Megkönnyíti a dolgát azzal, hogy átpasszolja az ő feladatát a napközisre... Én kicsit elbeszélgetnék vele, mert az nem járja, hogy ő nem csinál semmit! S valljuk be (de Te is írtad), a férfiak olyan suták ebben. Bár tisztelet a kivételnek! Kérdésem: hányadikos napközisei vannak?

    előzmény:
    rágica (3540)
    2009-08-30  21:08
  5. 2009. augusztus 31. 10:313547.

    Sziasztok!

     

    Most talaltam ratok! Es ez szuper.

    remelem fogadtok meg uj tagokat!

    A ferjem napközis tanito bacsi es a dekoralas es a kreativ ötletek ram harulnak, mert hat ö nem ilyen fajata. szerintem nem is lehet elvarni tölük, hogy ilyenek legyenek, de sajnos a parja kategorikusan kijelentette, hogy a terem dekoralasa az ö dolga, meg delutanonkent is keszitsen valamit a gyerekekkel!

    Szoval most en csinalom ezeket.

    Nem tudom jöhetek ide?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. augusztus 31. 09:343546.
    köszönöm! Ez nagyon jó!
    előzmény:
    Rigómarcsi (3545)
    2009-08-30  23:16
  7. 2009. augusztus 30. 23:163545.

    Szia mamo !

     

    Nagyon dekoratív és egyszerű a süni elkészítése , ha a tüskéit szotyiból ragasztod fel. / Én azt a "cirmos", kicsit hosszabb fajtát használtam két éve./

    Ragaszthatod  nyugodtan technokollal, vagy ha nagyon akarsz spórolni ,

    talán még csirizzel is. -Ez utóbbit ugyan nem próbáltam.

    Bár én inkább levélrózsát készítenék velük, mert azzal az idősek szépen dekorálhatják a szobájukat is.

    Itt a képe.

     

    Megyek, mert itt vannak a manók...

     

                          Rigómarcsi

    előzmény:
    mamó (3544)
    2009-08-30  21:52
  8. 2009. augusztus 30. 21:523544.

    Angyallány: Nagyon ügyes vagy!!! Szuperek lettek a dekorációk! Én most nem készíthetek, mert egyenlőre azt sem tudom hol lesz a napközis termem. Másrészt dupla albérletben leszek. A felső tagozat fogadott be bennünket alsósokat egy kis időre. A vezetés azt kérte, ne nagyon dekoráljanak a tanító nénik, mert amint lehet a felsősök jönnek vissza. De majd ha elkészül a szépen felújított épület, szűz falakkal!!!!!!! Már nagyon várom, mert álítólag külön napközis terem lesz!

     

    Egy kis segítséget is szeretnék kérni. A helyi idősek otthona generációs napot tart, s megkértek néhány kollégával együtt, hogy vállalnánk-e a játszóházat. Olyan ötletet keresek , ami kapcsolódik az őszhöz és gyerekek és idősek is könnyenés viszonylag gyorsa elkészíthetik.Nekem is van néhány, de már a többségét csináltuk a suliban. Tetszett Angyallány sünije is, csak a ragasztopisztolytól tartok, mert nagy tömegben lassan menne az elkészítés(szerintem) Minden ötletre nyitott vagyok. Előre is köszönöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. augusztus 30. 21:523543.

    Saléna!

     

    Köszönöm a segítséget!

     

    S persze rigomarcsinak is!

    előzmény:
    saléna (3521)
    2009-08-30  15:12
  10. 2009. augusztus 30. 21:123542.

    Ha jól emlékszem.

    Ciklusonként: 

    nyelvtan: 4

    írás: 1

    fogalmazás: 2

    olvasás: 8

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (3534)
    2009-08-30  20:13
  11. 2009. augusztus 30. 21:093541.
    Hasonló terveim vannak nekem is!
    előzmény:
    libi (3528)
    2009-08-30  18:00
  12. 2009. augusztus 30. 21:083540.

    Bocsánat, de ez a sün nagyon "állat" lett!

    És a többi is!

    Én már fejben kiötöltem a dekorációt, de majd a gyerekekkel együtt csinálom meg. Negyedikeseim lesznek, elsőtől együtt vagyunk. Imádnak ilyesmiben segíteni, és nagyon ügyesek is.

    előzmény:
    Angyallány (3523)
    2009-08-30  16:08
  13. 2009. augusztus 30. 20:433539.
    Kár, hogy nem a Lidl mellett lakom, de majd gyakran elmegyek arrafelé ünnepek előtt. Csak el ne felejtsem a nagy munkában.
    előzmény:
    VITYUKA (3537)
    2009-08-30  20:37
  14. 2009. augusztus 30. 20:393538.

    Nagyon köszönöm, kedves vagy!

     

    Rá ki lett osztva a dekoráció készítés, mivel napközis vagyok. Osztályt nem díszíthetek igazából, mert azt magának akarja az osztályfőnök. Így évek óta az egyik óriás faliújság a folyosón enyém szeptemberben.

    előzmény:
    VITYUKA (3536)
    2009-08-30  20:31
  15. 2009. augusztus 30. 20:373537.

    Szia rigomarcsi!

     Én az idén húsvét környékén a Lidl-ben vettem egy "böröndnyi" kartont, hullám, színes, színátmenetes, pöttyös, csíkos, sima különböző vastagságban és felülettel. Volt benne zseníliadrót, filcanyag, virággyöngyök, s még szabásminták is voltak benne, kb 1200 Ft-ba került. Karácsony tájékán nagyon érdekes fényes felületű dombormintás kartonokat vettem szabásmintával, s az még egy ezres sem volt. most sima karton van az A/4-estől nagyobb méretben 25 szín, kb 600Ft-ért.

    előzmény:
    Rigómarcsi (3533)
    2009-08-30  19:31
  16. 2009. augusztus 30. 20:313536.

    aNGYALLÁNY!

    Azt hiszem akkor te is, sőt az az egész osztály az. Nagyon aranyosak a képeid, rengeteget dolgoztál vele, ezzel is csak azt bizonyítod, hogy készülsz, hogy várod. Vagy nem?

    előzmény:
    Angyallány (3523)
    2009-08-30  16:08
  17. 2009. augusztus 30. 20:263535.

    Rigómarcsi: húha, én ezt egy csomagban vettem még tizen éve. Akkor még szinte csak pult alatt lehetett kapni az ilyen mintás (pöttyös, csíkos) kartonokat, de egy mini boltban rátaláltam. Tavalyig őriztem bontatlanul a csomagot. De persze már bőséges kínálat van a mindenféle mintával ellátott kartonokból...de az áruk sajnos nem a legolcsóbb. Nálunk Kroki néven fut a kreatív bolt, ott minden van, ami szem-szájnak ingere. Csak legyen rá pénzed.

     

    Krea: köszönöm!

    előzmény:
    Rigómarcsi (3533)
    2009-08-30  19:31
  18. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2009. augusztus 30. 20:133534.

    Angyallány: nagyon szépek lettek kivétel nélkül :-)

     

    Tudnátok segíteni? 3.osztályban hogyan oszlanak meg az órák éves óraszáma??? (mind... az írás stb is) Elég zavarosan beszélte most a vezetőség, a tavalyitól eltért. Kíváncsi lennék aki 3.-ban tanít, hogy oszlik meg.   :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2009. augusztus 30. 19:313533.

    Kedves Angyallány!

    Légyszi  áruld el , hol lehet ilyen pöttyös vagy éppen csíkos kartonokat beszerezni??

    De ha valaki különleges papírokra és kartonokra tud mondani "beszerző forrást" ,  vagy gazdag kínálatú , aránylag olcsó árfekvéssel dolgozó hobbi boltot, azt is örömmel veszem.

     

                                    Köszönöm: Rigómarcsi

    előzmény:
    Angyallány (3523)
    2009-08-30  16:08
  20. 2009. augusztus 30. 19:243532.
    Nagyon szépek ezek az ablakdekorációk is. Mivel mi csak "megtűrt emberek" vagyunk az osztálytermekben, így az balakhoz inkább nem nyúlunk. Pedig mi is tudnánk szépeket odatenni.
    előzmény:
    libi (3528)
    2009-08-30  18:00
  21. 2009. augusztus 30. 19:183531.
    Kérdés: a Picasa-n hogyan módosítani vagy törölni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2009. augusztus 30. 19:173530.

    Angyalka: lementettem a képeket, kinyomtattam és azon keresztül készítettem el. Minden részüket külön-külön.

     

    A toboz-sünnel nagyon nehezen indultam, mert nem  találom a ragadztópisztolyt (vagyis tudom: kölcsönadtam valakinek a kollégák közül és az a valaki ráült - de holnap értekezlet ésvisszakérem). Technokollal kezdtem, ami iszoyú lassan száradt. A pillanatragasztó meg ehhez túl híg. Végül a szomszéd kis barátnőm segített ki kicsinyke ragasztópisztolyával, azzal meg rendkívül gyorsan haladtam. Kis barátnőm is vitte az ötletet, mert megteszett neki is.

     

    Akkor Te már csak mosolyogsz rajtunk, ahogy mi igyekszünk itt...

    előzmény:
    Angyalka2524 (3529)
    2009-08-30  18:59
  23. 2009. augusztus 30. 18:593529.

    Szia!

     

    Örömmel fedeztem fel a kész munkáid között az általam küldött iskolás lányt és fiút és a gombát. Tetszenek.

    Képernyőről nyomtatott sablonnal dolgoztál, ugye?

     

    Én a szünet elején értem rá ilyeneket készíteni. Az idén sok év után újra fogok techikát is tanítani.

    Úgy gondoltam, hogy év közben nem lesz időm elkészíteni a mintadarabot és 24 sablont.

    A 10 óra heti igazgatóhelyettesi órakedvezményem alatt mást is kell csinálnom. Üdv: Angéla

    előzmény:
    Angyallány (3524)
    2009-08-30  16:14
  24. 2009. augusztus 30. 18:003528.
    Ezeket az ablakra készítettem.Mindkét mintát mindkét színből.
    előzmény:
    Angyallány (3526)
    2009-08-30  17:39
  25. 2009. augusztus 30. 17:493527.

    Nekem is! De mind jó, ügyes vagy!

     

    előzmény:
    Angyallány (3526)
    2009-08-30  17:39
  26. 2009. augusztus 30. 17:393526.
    Terika1: igen, a közösből szedtem, sablon is van! Megérte, igen, a sok "szenvedést", mert még mindig gyönyörködöm bennük. Nekem a toboz-süni tetszik a legjobban.
    előzmény:
    terika1 (3525)
    2009-08-30  16:25
  27. 2009. augusztus 30. 16:253525.

    Sziasztok!

     

    Angyallány! Nagyon jók lettek a dekorációid! Megérte a sok "szenvedést"!  

    Az alvós süniket is a közösben találtad? Van sablon is hozzá? Nagyon tetszenek, gondoltam én is megcsinálom őket!

     

    rozandi: Köszi szépen a kiegészített tanmenetet! Elmentettem!

    előzmény:
    Angyallány (3523)
    2009-08-30  16:08
  28. 2009. augusztus 30. 16:143524.

    Geszti Esztiéket egyszerűbben csináltam, mint ahogy leszedtem a közösből.

     

    A levelekre verseket, vers részleteket tettem (próbáltam ugyanolyan színű színeslapra nyomtatni - a barna és a bordó kiesett, mert túl sötétek), a mellékelteket összeragasztottam, de sok szóló is van. Jól mutatnak.

     

    A gyermekeket meg az órarendről csempésztem le és készítettem el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2009. augusztus 30. 16:083523.

    Vityuka, Te sztahanovista!

     

    Na, a munkás dekorációkkal elkészültem. A versek és a képek még ugyan hátra vannak, de azokkal gyorsan haladok. Tőletek is vettem ötleteket, itt van 1-2.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2009. augusztus 30. 15:513522.

    Megkaptam a választ, köszi. Szokott más is jelmondatot kiírni? Elsőseknek esetleg?

    Mindenkinek jó pihenést mára, holnaptól pedig hajrá!

     

    előzmény:
    ldora (3503)
    2009-08-29  15:39
  31. 2009. augusztus 30. 15:123521.

    Szia

    Nem a közösben vannak a szemek, hanem 3184 hsz-nál találod. Rigómarcsi tette fel.

    előzmény:
    VITYUKA (3520)
    2009-08-30  13:27
  32. 2009. augusztus 30. 13:273520.

    Sziasztok!

    Nem olyan régen találtam valahol(gondolom a közösben) szemeket, de nem a rágica által közzétettet-az is nagyon jó-, hanem különböző alakú és formájú szemek voltak. Ha valaki tudja miről beszélek, kérem küldje el. Köszi!

    Még egy nap és kezdünk. Én már várom!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2009. augusztus 30. 10:513519.
    Elkészültem  Bölcs Bagoly urammal is. Részletek a közösben...a sablonnal együtt. A sablon alapján azt hittem sokáig fog tartani, de fél óra alatt el lehet vele készülni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2009. augusztus 30. 07:523518.
    Juhéééé! Sikerült idetenni azt a képet, amit korábban sokadszorra sem! Az a bizonyos Karácsonyi madárka!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2009. augusztus 30. 07:503517.

    Szép jó reggelt mindenkinek!

     

    Háát, tegnap nem feküdtem le, amikor elköszöntem innen, mert a süninek nekiálltam. Bosszankodtam is rendesen magam miatt. Van egy ragasztópisztolyom és az egyik kollégának kölcsönadtam, aki elfelejtette visszaszolgáltatni. Még jó, hogy itt lakik a közelemben, fel is hívom ma, hogy szolgáltassa már vissza! Ugyanis a sünimet tobolevelekből csinálom meg. 2 sikerült is ráragasztani az éjjel technokollal, de úgy, hogy nehezékkel ragadt oda...reggelre. Ha így haladnék, meddig készülne? Még vár rám egy A3-as bagoly is...tehát nem unatkozom én sem.

     

    Később még benézek, addig is tevékenykedős szép napot kívánok mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2009. augusztus 29. 22:553516.

    Én is beleolvastam.Szomorú

     

    előzmény:
    Angyallány (3513)
    2009-08-29  21:43
  37. 2009. augusztus 29. 22:103515.

    Én is beleolvastam! Inkább nem minősítem!!!

    Mindig azt mondom, ha ilyen beszólásokat hallok: Ki lehet próbálni, nem tiltja senki!!!

    Nem érdemes felhúzni magunkat. Mi tudjuk, mennyit dolgozunk, s szeretjük a HIVATÁSUNKAT!!!

    előzmény:
    Angyallány (3513)
    2009-08-29  21:43
  38. 2009. augusztus 29. 21:573514.

    Köszönöm én is!

     

    Na, most lépek mert még van egy kis dekoráció-készítés (ha csak bele nem bukok az álmosságtól).

     

    Szép álmokat!

    előzmény:
    mamó (3512)
    2009-08-29  21:25
  39. 2009. augusztus 29. 21:433513.

    Lányok!

     

    Beleolvastam a fórumba...s bizony padlóra kerültem. Komolyan mondom, nem tudom, mivel érdemeltük ezt ki, hogy így mocsokolódjanak, általánosítsanak...stb. Nem kívánok én nekik rosszat, de ha a kölkük olyan tanár kezébe kerül, hogy a nadrágja tele lesz, akkor meddig mennek el? Vagy a másik, annyira fogja imádni a tanárát, hogy a provokátor apjával/anyjával is szembeszáll. Ez utóbbira még inkább kíváncsi lennék, hogy mit tesznek akkor azok, akik most ott fröcskölődnek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2009. augusztus 29. 21:253512.

    Én is mentesítettem magmnak belőle. Azt hiszem nagyon jó munkatervet fogok készíteni a segítségetekkel. Nagyon féltem tőle, mert még sosem csináltam, de ilyen nagyszerű és önzetlen segítőkkel nem lesz nehéz !!!

    Nagyon köszönöm még egyszer!!!

    előzmény:
    Angyallány (3511)
    2009-08-29  21:17
  41. 2009. augusztus 29. 21:173511.
    Rozandi: szuper dolgot alkottál! Viszem én is ötletnek az újhoz! Köszönöm!
    előzmény:
    rozandi (3510)
    2009-08-29  20:27
  42. 2009. augusztus 29. 20:273510.
    Most küldöm fel a közösbe. Kétféle. az egyik kiegészítve Angyallány tanmenetével. Hátha össze tudsz belőle valamit hozni. Használd egészséggel! Andi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932834 (3502)
    2009-08-29  14:04
  43. 2009. augusztus 29. 20:243509.
    Én végigolvastam. Tényleg tragikus. Az emberi butaságnak nincs határa. Szerintem néhányan provokálni akarnak a vérlázító hozzászólásaikkal.
    előzmény:
    libi (3508)
    2009-08-29  20:01
  44. 2009. augusztus 29. 20:013508.
    Én már beleolvastam. Tragikus.
    előzmény:
    Angyalka2524 (3504)
    2009-08-29  16:04
  45. 2009. augusztus 29. 19:013507.

    Nagyon szépen köszönöm,gyorsan letöltöttem a közösből!

    előzmény:
    edit-a (3499)
    2009-08-29  10:24
  46. 2009. augusztus 29. 18:433506.
    Ez egy újabb téma, hogy megint támadjanak bennünket!
    előzmény:
    Angyalka2524 (3504)
    2009-08-29  16:04
  47. 2009. augusztus 29. 18:413505.

    Szia!

     

    Nekem volt ilyen, de sajnos nincs gépre rakva, hanem előnyomott füzetben. Ez a felosztás egy központilag nyomtatott füzetben volt, oda kellett beírni mindent. Amikor az év lement, akkor elvették tőlünk.

     

    Az általam elküldött munkateret kiegészítheted, ha gondolod (akkor csak 2 tétellel kell csak kiegészítened, a többi megvan), s akkor már jó lesz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932834 (3502)
    2009-08-29  14:04
  48. 2009. augusztus 29. 16:043504.
    Ha tehetitek, ne olvassátok el az

    1 év szabi tanároknak

     

    című fórumot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2009. augusztus 29. 15:393503.

    Állandó jelmondatunk : "Velünk az Isten!" (Iz.8,10)

     

    A 2009-2010es év jelmondata pedig: "Az Úr közel van"

    Ma hivatalosan megnyitottuk az évet, cukik az elsősök, máris szeretem őket

    előzmény:
    cérna (3501)
    2009-08-29  13:12
  50. Torolt_felhasznalo_932834
    Torolt_felhasznalo_932834
    2009. augusztus 29. 14:043502.
    Tud valaki olyan napközis tervet, ahol naponta mást kell csinálni? Egyik nap sport, játék, másik nap kulturális foglalkozás, harmadik nap:séta, kirándulás, negyedik nap: manuális fogl, ötödik nap: heti értékelés ???
    előzmény:
    cérna (3501)
    2009-08-29  13:12

Címlap

top