Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ötletbörze tanítóknak

mokka69
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!


  1. 2010. augusztus 4. 12:577501.

    Kedves Lelkes Kolléganők!

     

    Jártam már itt nálatok, nagyon komoly segítséget kaptam a szakdolgozatomhoz (Pedagógusok számítógép-használati szokásai). Látom, hogy most éppen szóba került az informatika. Ha érdekel benneteket, elolvashatjátok, mit írtam a témáról, egyben ismét megköszönöm a segítséget azoknak, akik kitöltötték a kérdőívemet!

     

    Adós vagyok még egye belépési nyilatkozattal:

    Belépési nyilatkozat:

    1. Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?

    Tanítok, gyógypedagógus vagyok. 24 éve szereztem a diplomámat. A tapasztalataimat néhány éve szaktanácsadóként is átadom a kollégáimnak.

    2. Hány fős az osztályod?

    16 fő, enyhe értelmi fogyatékos szakiskolás fiatalok.


    3. Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?

    Délelőtt dolgozom (ami erősen belenyúlik a délutánba, nálunk van 8. óra is).


    4. Mit csinálsz, ha nem tanítasz?

    Törődök a családommal, sütök-főzök, és tanulok, újra: gyógypedagógus mesterképzést kezdek szeptemberben.

     

    5. Meddig fogod ezt bírni?

    Majd meglátjuk, hány év lesz a nyugdíjkorhatár. Szerintem addig. Próbáltam egy rövid ideig mást is csinálni. Egészen addig, amíg egy pedagógusnapon erős érzelmek kavarogtak bennem, és rájöttem: nem lesz belőlem üzletasszony, én TANÁR vagyok, és az is maradok. :-) Akkor fogadtam el azt az állást, amit néhány héttel azelőtt kezdtek el ajánlani. Jó döntés volt, most fogom ott kezdeni a 9. tanévet.

     

    Nem akarom rátok erőltetni a szakdolgozatot, de ha kíváncsiak vagytok rá, akkor kérek szépen egy hozzáférést a kincsestárhoz.

     

    Még valami: olyan jó lenne, ha a pedagógusokat rossz szemmel néző, a sok szabadságot irigylő emberek beleolvasnának a topikba. Megváltozna a véleményük, azt hiszem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  2. 2010. augusztus 4. 12:167500.

    Sziasztok!

     

    Tegnap szerettem volna benézni hozzátok még este, de akkora vihar volt felénk, hogy nem mertem bekapcsolni a gépet!

     

    Az aktív tábláról én sem sokat tudok, nálunk nincs a suliban, bár mondogatták, hogy lehet, hogy majd lesz.

     

    Küldtem a közösbe alsós informatika tanmenetet, hátha valakinek szüksége lesz rá!

     

    Küldök még pár hasznos dolgot, szabadtéri, tantermi játékok, ha valakinek nincs meg nagyon jó kis könyv.

     

     

    előzmény:
    Linzy83 (7498)
    2010-08-04  11:03
  3. 2010. augusztus 4. 11:107499.
    Akartam Nektek ide felrakni egy-két iskolakezdéshez való kreatívkodást, meg őszi díszeket, de túl nagy. Úgyhogy megy a közösbe.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  4. 2010. augusztus 4. 11:037498.
    Sziasztok! Ez az okos tábla vagy aktív tábla nekem sem ismert. Említették, hogy talán nálunk is lesz, de hogy ki fog ahoz hozzányulni? Legalább csak egyféle lenne belőle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  5. 2010. augusztus 4. 09:027497.

    Szépjóreggelt kívánok!

    Találtam elsősöknek (Szerintem!) jó kis, logokai matek feladatot az előkészítő időszakra, KV-ra, vagy korrepetálásra. (Gondoltam kinyomtatom, belaminálom és örök élet, meg 1 nap!)

     

    ITT!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  6. 2010. augusztus 4. 07:567496.
    Az aktív táblához kapcsolódó program. Ha nincs a sulitokban ilyen tábla, akkor azért nem hallottad még.
    előzmény:
    Angyallány (7495)
    2010-08-03  20:35
  7. 2010. augusztus 3. 20:357495.
    Lányok! Mi ez a MIMO? Mi fán terem? Napközis vagyok és ezt csak itt hallottam, nálunk még nem.
    előzmény:
    tulipanfan (7489)
    2010-08-03  18:23
  8. 2010. augusztus 3. 20:287494.

    Nem te vagy az egyetlen, nyugi!!!

     

    És örülök, hogy megfertőztelek!

    előzmény:
    tulipanfan (7489)
    2010-08-03  18:23
  9. 2010. augusztus 3. 19:007493.

    Kicsit "aranyfabéka" vagyok...természetesen "belépési" akart lenni

     

    előzmény:
    tulipanfan (7492)
    2010-08-03  18:55
  10. 2010. augusztus 3. 18:557492.
    Belépi nyilatkozat kérdései pl. a 7413-as hozzászólásnál
    előzmény:
    Erika1986 (7490)
    2010-08-03  18:35
  11. 2010. augusztus 3. 18:437491.

    Igen Kata, nekem tudsz! :)

    De hogyan fogom én azt neked meghálálni? 

     

    Mikor lenne neked jó az időpont?

    előzmény:
    tancoskata (7486)
    2010-08-03  09:59
  12. 2010. augusztus 3. 18:357490.

    Sziasztok!

     

    Én is régi olvasótok vagyok, nagyon tetszik a fórumotok!

     

    Sokszor nyújtottatok nekem segítséget, ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki a közöshöz hozzájárult, illetve külön priviben fordított rám időt!

    Köszönöm!

    Nekem még ez volt az első évem a tanítói pályán, 

    1.osztályom volt, rögtön így kezdésnek! :)

    Nagyon örültem neki, a nehézségek ellenére is!

     

     Szép nyarat kívánok mindenkinek!

    Pihenjetek sokat, én is azt teszem! 

    A regisztrációs kérdőívet hol kell kitölteni, nem tudná valaki megmondani nekem? 

     

    Üdv.:

    Erika 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  13. 2010. augusztus 3. 18:237489.

    Te egy KINCS vagy! Hogy fogom/fogjuk ezt meghálálni? (A MIMIO-s segítségre értem.)

     

    Ki az, aki még ebből tanult meg okos táblázni? Vagy csak én vagyok ilyen ügyifogyi? 

    előzmény:
    nonatika (7476)
    2010-08-02  14:02
  14. 2010. augusztus 3. 17:117488.

    Üdv Mindenkinek!

     

    1000 éve jártam itt utoljára. Év végi hajtásra mindenki emlékszik, aztán táboroztunk, aztán egy kis pénzkeresés, aztán család rendbe tétele és a házé.

     

    Az olvasással is olyan szinten elmaradtam, hogy csak kapkodom a fejem, mennyi új tagunk van!

     

    Én még nem nagyon gondolok az iskolára, bár a gyerkőcök már eszembe jutnak időnként. De gondolom, egy hét múlva valami már kaparászni fog a fejemben (hahaha...nem az).

     

    További jó pihenést mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  15. 2010. augusztus 3. 13:057487.

    Sziasztok!

     

    küldtem a közösbe néhány fejlesztő feladatot. Az ovi-tanodából másoltam, de elsősöknek év elején simán használható.  én szoktam legalábbis. 

     

    Megint felvetem a múltkori kérésemet,miszerint táncprodukcióra lenne szükségem, tudjátok a jótékonysági bálra. Már írtatok néhányat, de hátha van még....

    gondoltam magyar néptáncra, spanyolra, ezek már rég voltak.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  16. 2010. augusztus 3. 09:597486.

    Sziasztok!

    Tanító, gyógypedagógus, tánc-és drámás vagyok. Tudok valakinek valamiben segíteni?

     

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  17. 2010. augusztus 3. 09:497485.

    86angel: Milyen módszerrel tanítasz? Ha Meixnerrel, akkor ahhoz találtam az első 6 hétre anyagot, amiből lehet csemegézni. Ha gondolod átküldöm, ha adsz e-mail címet. Ötletelni is jó belőle, mert vannak versek, mondókák is, amik bármely módszernél használhatók.

     

    Orsi

    előzmény:
    86angel (7483)
    2010-08-02  22:18
  18. 2010. augusztus 2. 22:547484.

    Igen, Lányok, megváltozott a jelszó! Ha aktívak vagytok itt, a fórumon is és a közösbe küldésben is, akkor hozzájuthattok az új jelszóhoz!

     

    Erre a változtatásra azért volt szükség, mert a kezdeti lelkesedéskor sokan megkapták a jelszót, de aztán eltűntek vele együtt. Meg az ötleteinkkel is. Mi, tudatlanul bővítettük az ötlettárukat, de ők nem gyarapították a miénket. Azt hiszem a kölcsönösség jó dolog, mi ezt tesszük! 

    előzmény:
    Edit612 (7469)
    2010-08-02  11:04
  19. 2010. augusztus 2. 22:187483.

    Sibi666 először is gratulálok a nagyon kedvező vásárlásodhoz!!! Megkérdezhetem, az üllői úton merre van ez a hobby kellékes? mert nem sokára megyek pestre és beszereznék én is egy két dolgot, főleg ha ilyen kedvező áron van. Köszönöm segítséged!

     

    A közöshöz való hozzáférésnek milyen feltételei vannak, azon kívül, hogy aktív tag legyek?

     

     

    Szeretném a segítségeteket kérni. Elkezdtem szakirodalmat olvasgatni az írás-olvasás tanításról. Még előző hozzászólásokban olvastam, hogy vaalki készített az előkészítő időszakról egy kis összefoglalót. nem tudom ki volt az, de ha szépen megkérem elküldené nekem az email címemre?

    Előre is köszönöm!!!

     

     

    előzmény:
    Sibi666 (7477)
    2010-08-02  16:47
  20. 2010. augusztus 2. 21:377482.

    Van egy 1. osztályos komplett Egereskönyv tanmenetem. ( én írtam:-(((((()

    Nagyon sokat kínlódtam vele.....ha vkinek kell...főleg kompetenciásoknak

    Szép estét mindenkinek!

     

    előzmény:
    Susan19 (7481)
    2010-08-02  21:34
  21. 2010. augusztus 2. 21:347481.

    Sziasztok!

    Azt hiszem , nekem sem megy:-(

     

    előzmény:
    Edit612 (7469)
    2010-08-02  11:04
  22. 2010. augusztus 2. 20:577480.

    MIMIo? Az meg mi?

     

    Pedig én voltam okításon a digitáblával kapcsolatban, de ezt még nem hallottam.

    Elmondod mi ez?

    Minket is "fenyegetnek" a digitáblával a köv. tanévben... Mi a SMART programot használtuk. Ehhez kész óráim is vannak, de csak SMART-tal megnyithatóak!

     

    Köszi: Orsi

    előzmény:
    nonatika (7473)
    2010-08-02  12:51
  23. 2010. augusztus 2. 19:117479.

    Szia Citromfű!

     

    Nincsen senkinek, mert akik aktívak, azok megkapták a módosított jelszót. Tehát hajrá és Te is megkaphatod majd! 

    előzmény:
    citromfű69 (7472)
    2010-08-02  12:40
  24. 2010. augusztus 2. 18:257478.
    Kösziiiiii! Műűűűködiiiiik! Már alkottam is!
    előzmény:
    nonatika (7476)
    2010-08-02  14:02
  25. 2010. augusztus 2. 16:477477.

    Sziasztok!

     

    Megint vásároltam:) 70 azaz 70Ft-ért vettem formalyukasztókat Pesten az Üllői úti Hobby boltban (nem a kék halacskás, hanem a másik), így most van hangjegylyukasztóm, négylevelű lóherém és kiscicám:)))

    A Fakopáncsban pedig 250Ft-ért vettem nyomdát: egy napocskát meg egy sünit, nagyon édik. Még kb. 5 féle volt ezeken kívül.

     

    A Hobbyboltban egyébként 400Ft-ért fa zsepitartót is vettem, amit majd kidíszítek és ebben fogjuk tárolni a papírzsepit az osztályban:)

     

    Na gondoltam elújságolom nektek nagy örömömben:))))

     

    Szép napot!

     

    Sibi666

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  26. 2010. augusztus 2. 14:027476.
    Mindig ki kell jelölnöd ( rá kell kattintani!) azt, amivel csinálni akarsz valamit, mert lehet, hogy csak akkor aktivizálódik!
    előzmény:
    tulipanfan (7475)
    2010-08-02  13:12
  27. 2010. augusztus 2. 13:127475.
    Lehetséges, hogy nem minden alkalmazása működik az ingyenes verzióban? Mert marhára próbálkozo, de egyes dolgok "szürkék", nem aktívak...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  28. 2010. augusztus 2. 13:097474.
    Igen, már pont azt nézegettem. Nagyon köszönöm! Ki is próbáltam!
    előzmény:
    nonatika (7473)
    2010-08-02  12:51
  29. 2010. augusztus 2. 12:517473.

    Tulipanfan!

     

    Első MIMIO-s lecke a közösben!

     

    Persze bárki beíratkozhat még, akit érdekel!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  30. 2010. augusztus 2. 12:407472.

    Másnak is problémája van a "közös" jelszavával?

     

    Sziasztok!

    Nagyon régen nem jártam erre. Mindenki jól van? Mindenki megvan? 

    Valamikor az ősidökben én hoztam létre a közös fiókot. A napokban többször kaptam biztonsági figyelmeztetést a központból. Nem vagyok egy szg-guru, de valami van... nem enged be a fiók, és a biztonsági központ mindenféle furcsa dolgot kér tőlem. Szóval csak érdeklődök: valaki megváltoztatta a jelszót? Vagy csak próbálta? Esetleg feltörtek bennünket? Szóval segítséééééég!

    előzmény:
    Edit612 (7469)
    2010-08-02  11:04
  31. 2010. augusztus 2. 12:267471.

    Találtam egy nagyon jó oldalt, sok hasznos ötlettel, nézzétek meg ti is, ha van kedvetek:

     

    http://www.paperfellow.com

    előzmény:
    86angel (7470)
    2010-08-02  12:20
  32. 2010. augusztus 2. 12:207470.

    Sziasztok, szép napot mindenkinek!

     

    A tanítói kincsestár nagyon jó ötlet. Én például még a fősulira jártam, amikor a szüleimtől karácsonyra Kagan: Kooperatív tanulás című könyvét kértem, nagyon nagyon jó, sok jó ötletet lehet belőle nyerni.

    de a kreatív könyveknek is nagyon örülnék....

     

    Mokka69 sok energiát, és szép időt kívánok nektek!!

     

    előzmény:
    pegazass (7468)
    2010-08-02  10:51
  33. 2010. augusztus 2. 11:047469.
    Létezik, hogy megváltozott a jelszó?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  34. 2010. augusztus 2. 10:517468.

    Köszönöm!

    Ez a Tanítói Kincsestár jó ötlet!

    Magam is szoktam használni középiskolában . Ráadásul bővíthető' ami már nem kerül olyan sokba. 

    előzmény:
    tulipanfan (7467)
    2010-08-02  09:38
  35. 2010. augusztus 2. 09:387467.

    Tanítói kincsestár (részlet) A KÖZÖSBEN! (Képességfejlesztő feladatok + Tantárgyi modulok - Tánc és dráma; Mozgásfejlesztés néptánccal, népi játékkal)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  36. 2010. augusztus 2. 09:047466.

    Kösz!

     

    (Ha véletlenül valaki elfelejtette volna...) 

    előzmény:
    rágica (7464)
    2010-08-02  08:46
  37. 2010. augusztus 2. 08:537465.
    Én például egy jó minőségű tarári határidő naplónak is örülnék!
    előzmény:
    pegazass (7458)
    2010-08-02  07:53
  38. 2010. augusztus 2. 08:467464.

    Egyébként szépjóreggelt kívánok!

     

    Ha valaki még nem tudná, egy hónap múlva...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  39. 2010. augusztus 2. 08:447463.

    Majd, ha az leszel, megkérdezem, hogy mennyire szereted ezt az állapotot. (Remélem lesz rá módom! )

     

    De azt már most elárulom, hogy akkor is tele leszel kétségekkel, mert ezt a tanítóságot, mint sok más egyebet, sosem lehet teljes megelégedéssel csinálni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (7461)
    2010-08-02  08:41
  40. 2010. augusztus 2. 08:417462.

    A kreatív könyvek újságok nagyon drágák.

    Én pl nagyon örülnék ilyesminek.

    Elvileg szakkönyvek vannak a könyvtárban.

    Talán egy utalvánnyal meg lehetne oldani a kérdést, bár az meg olyan nesze semmi, fogd meg jól!

    Talán együtt válogatni?

    előzmény:
    pegazass (7458)
    2010-08-02  07:53
  41. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2010. augusztus 2. 08:417461.

    Teljes mértékben egyetértek ezzel!!!!!!!!!

    Szeretnék már én a "nagyöreg" lenni a pályán....

    előzmény:
    rágica (7459)
    2010-08-02  08:38
  42. 2010. augusztus 2. 08:397460.

    Jó munkát!

    Nem irigyellek, fárasztó heted lesz! 

    előzmény:
    mokka69 (7457)
    2010-08-02  06:49
  43. 2010. augusztus 2. 08:387459.

    Igen, tudom. (Bár nálunk mostanában nem volt kezdő kolléga, csak távozó!)

    De, tényleg olyan mentor kellene, aki szívvel, lélekkel teszi ezt.

    Talán az sem baj, ha nem ő a "szakmai csúcs", inkább legyen maximális empátia benne a kezdő aggodalmai iránt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (7455)
    2010-08-01  21:26
  44. 2010. augusztus 2. 07:537458.

    Sziasztok!

     

    Remélem ' tudtok segíteni!

    Egy ismerősöm megkért: nézzek utána 'milyen könyvet lehetne ajándékba venni egy tanítójelöltnek.

    Én középiskolában tanítok 'úgyhogy nem igazán tudom 'hogy mi az' aminek egy tanító igazán örülne ' amit magának nem vesz meg 'mert túl drága 'de azért elengedhetetlen/hasznos lenne számára a mindennapi felkészülésben.

    Jól jönne pár ötlet!

    Előre is köszönöm!

    pegazass

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  45. 2010. augusztus 2. 06:497457.

    Sziasztok! Jó reggelt!

    A héten táborozok, nem nagyon leszek.

     

    Kicsihaziko-A g-mail fiókunk aktív tagok számára megtekinthető. Ha szeretnél tag lenni, néhány szóban írj magadról! 

    Szerettel várunk a csapatba!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  46. 2010. augusztus 1. 21:517456.

    Rágica köszönöm/köszönjük a "csemegét".

     

    Szeretném a segítségeteket kérni. Elkezdtem szakirodalmat olvasgatni az írás-olvasás tanításról. Még előző hozzászólásokban olvastam, hogy vaalki készített az előkészítő időszakról egy kis összefoglalót. nem tudom ki volt az, de ha szépen megkérem elküldené nekem az email címemre? priviben elküldöm.

    Előre is köszönöm!!!

     

     

    előzmény:
    rágica (7452)
    2010-08-01  14:45
  47. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2010. augusztus 1. 21:267455.

    Bocsánat, de elvileg kapunk, kaptunk mentort.Anélkül nem is lehet dolgozni amig nincs meg a 3éved....ez nem azt jelenti, hogy a pályakezdőknek nem kell semmit csinálni, hanem, ha gondjuk van, van akitől kérdezzenek...az más kérdés, hogy ki a mentor...ha szerencséjük/nk van, akkor jó a mentor és tényleg sokat lehet(ne) így tanulni!

    Szóval ez az adjuk a pályakezdők mellé vkit, ez létezik!

    Tudom, mert nekem most járt le a 3évem:)

    előzmény:
    rágica (7441)
    2010-08-01  11:58
  48. 2010. augusztus 1. 20:277454.

    Szia!

    Írtam privit!

    előzmény:
    tulipanfan (7453)
    2010-08-01  19:48
  49. 2010. augusztus 1. 19:487453.

    Ki tudna egy picit segíteni?

    A helyzet a következő: nálunk is van néhány terem amiben van interaktív tábla, de a napközisek nem voltak ezzel kapcsolatban semmilyen továbbképzésen, ezért eddig csak távolról mertük csodálni. De azért néha vétkeztem, mert rövid pps bemutatókat azért kivetítettem saját laptopról. Csak igazán azt a funkcióját nem tudtam kihasználni, amihez a közösben is találtam MIMIO néven cuccokat. Letöltöttem az ott található ingyenes verziót, és próbálok rájönni, de van ami tök homály. Ezeket ti szerkesztitek valahogyan? Akár priviben is vállalná valaki a korrepetálásomat? Vagy lehet itt is, hátha mást is érdekel... Köszönöm! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  50. 2010. augusztus 1. 14:457452.

    Örülök, hogy a "kezdők" is így látják.

    Nem most volt, de még vannak halvány emlékeim a kezdő éveimről. Nagyon nehéz volt, amint rögtön 1. osztályt kaptam, de őrületes kihívásnak tekintettem, és meg voltam győződve, hogy a világot képes lennék kiforgatni 4 sarkából! (Azóta rájöttem ez több okból sem lehetséges. ) Talán sértő is lett volna, ha nekem nem annyit és nem úgy kellett volna tennem, mint másoknak.

     

    Ez meg csak úgy.

    "CSEMEGE"

    előzmény:
    tulipanfan (7450)
    2010-08-01  12:39
  51. 2010. augusztus 1. 14:207451.

    Sziasztok!

     

    Látom, témánál maradtunk. Ez is a munkánk része.

     

    Aprónép nagyszüleinél, kis pihenés jön ... meg takarítás, mert ilyenkor csatatér van. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  52. 2010. augusztus 1. 12:397450.
    Félig-meddig pályakezdőként (4 év) állítom, hogy tényleg nem a kezdők terheit kéne csökkenteni. Más munkahelyen is, ha már felvettek, akkor valamivel biztos bizonyítottad a rátermettségedet. Tehát ugyanolyan elbírálás alá kell essél, mint mások. A segítséget nagyon szívesen fogadtam volna  a tapasztaltabb kollégáktól, de sajna, nem nagyon adnak ki semmit a kezükből. Persze ennek gondolom megvan az oka, de akkor is.
    előzmény:
    rágica (7441)
    2010-08-01  11:58
  53. 2010. augusztus 1. 12:327449.

    Ilyen belépési nyilatkozatot te is láthatsz a 7370-es hozzászólásban. Remélem hasznos volt számodra amit írtam. Olass ide vissza és meglátod mit írtak másnak.

     

    Szió

     

    előzmény:
    Linzy83 (7448)
    2010-08-01  12:30
  54. 2010. augusztus 1. 12:307448.

    Szia!

    Nem tudom jártál-e már itt, de van egy közös oldal amit azok érhetnek el akik aktívan ügyködnek itt az oldalon, és kincseket küldenek a közös kis tárolónkba. Az illetékes Mokka, ha kitöltessz egy belépési nyilatkozatot, és értékes holmikat küldessz  nekünk, megkapod a hozzáférést a mi kincseinkhez is. 

     

    előzmény:
    kicsihaziko (7446)
    2010-08-01  12:22
  55. 2010. augusztus 1. 12:267447.
    Lencsilány! Esetleg még a 7166-os és környéke!
    előzmény:
    Linzy83 (7445)
    2010-08-01  12:19
  56. 2010. augusztus 1. 12:227446.

    Sziasztok!

     

    Hogy lehet az 1. hozzászólásban a linket megnyitni?

     

    Köszi

     

    előzmény:
    Linzy83 (7445)
    2010-08-01  12:19
  57. 2010. augusztus 1. 12:197445.

    Lencsilány!

    Menj vissza kb a 7125-ös hozzászólásokig, onnantól ha picit olvsgatsz, biztosan találsz valami jó kis ötletet.

    előzmény:
    lencsilány1 (7436)
    2010-07-31  19:16
  58. 2010. augusztus 1. 12:097444.

    Rágica!

     

    Teljesen egyetértek veled, hogy a pályakezdők mellé segítő tanítók, tanárok kellenének. Olyanok, aki nem felejtették el, hogy ők sem annyi tapasztalattal születtek, amennyijük van...  Nem ledorongolnák, hanem bíztatnák az újakat! Elég nehéz ez a pálya anélkül is, hogy rögtön az elején elvegyük a kedvét mindentől! Alig kapunk megbecsülést, akár az iskola vezetéstől, akár a szülőktől. Legalább mi becsüljük egymás munkáját!

    Amikor a "hiszem, ha látom" kommentárt fűztem a linkhez, akkor első sorban a "jelentős béremelésre" gondoltam"!

    Ideje lenne már!

    előzmény:
    rágica (7441)
    2010-08-01  11:58
  59. 2010. augusztus 1. 12:087443.

    Szia lencsilány!

    Szerettel köszöntünk.

    Nézz vissza pár lapot, képet, biztosan találsz ötleteket.

     

    A belépéshet priviben megy a tájékoztatató.

     

    előzmény:
    lencsilány1 (7436)
    2010-07-31  19:16
  60. 2010. augusztus 1. 12:017442.

    Egyébként szép napot mindenkinek!

    Tegnap beájultam a lekvárfőzéstől. 16 kilónyi sárga szilvából, vagy 40 üveg lekvárt főztem.

    Az éjjel meg hatalmas égzengésre ébredtem 2 órakor, majd csak 4 után tudtam elaludni.

    Ma se sok mindenre leszek használható!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  61. 2010. augusztus 1. 11:587441.

    Bocs, de így egyszerűen badarságnak tartom, ezt a pályakezdő dolgot! (Remélem Hoffmann Rózsa nem olvassa! )

    Szerintem nem csökkenteni kell a kezdők feladatait, mert miért is kellene, hisz ennyi a feladat. De az biztos, hogy nincs könnyű feladatuk! Ezért patronáló, segítő pedagógust adnék melléjük. De tényleg olyat, aki szívvel, lélekkel segíti a kezdőt! Ha ilyen társsal indulhatna valaki nem hiszem, hogy elhagyná a pályát.

    előzmény:
    nonatika (7430)
    2010-07-31  09:38
  62. 2010. augusztus 1. 11:307440.

    Jó reggelt mindenkinek!

     

    A kezdő tanítók témához szólnék: az idő és egyéb kedvezmény, amit kapnának, egy osztálytanítónál nehezen valósítható meg, pl: csak minden második gyerekre figyel? Alsóban az lenne a lényeg, hogy minden tárgyat te tanítassz (ha nem tantárgyfelosztásosban dolgozol), így lehet  globálisan és komplexen csinálni.

    Mi az, amiből egy kezdő NE vegye ki a részét???

    Én sokat várok Hoffmann Rózsától, de ezt az elképzelést kivitelezhetetlennek tartom.

    A másik: nem a kezdők a legleterheltebbek, én is és gondolom mindenki 25 évesen hegyeket mozgattam meg. A gyesről (1-2 gyerek nyíg otthon) visszatérők és az 50-en felüliek, akik szerintem sokkal több mindent visznek a vállukon, márcsak társadalmi szempontból is. Bár igazán kedvezményeket itt sem tudnék mondani.

    Én a sokkal nagyobb anyagi megbecsülést tartom fontosnak, nagyon sokan plusszban dolgozunk még, ha a fűtésszámlát ki akarják fizetni. Nem várható el egy tanítótól teljes erőbedobás, ha hétvégén takarítani jár:(( több ilyen kolléganőm van.

     

    Szerintem  kezdőket sok-sok segítséggel, de mélyvízbe kell dobni!

    előzmény:
    Angyallány (7438)
    2010-07-31  21:49
  63. 2010. augusztus 1. 10:097439.

    Jó reggelt mindenkinek!

     

    Rágica, teljes mértékben igazad van, amikor magadra csukod a terem ajtót, akkor minden már és nagyon boldognak érzed magad, mert végre felhőtlenül tudsz a munkédra figyelni, és a gyerekek csillogó szeme, mindennél többet ér...

     

    Egyetértek Tulipanfannal, aki erre a pályára válallkozik, nem az anyagiakat nézi, mert akkor már rég nem csinálnám, ha az lenne a döntő, bár egy kis megbecsülés nem ártana...

     

     Angyallány, teljesen osztom a véleményed! Én Pályakezdőként, nagyon sokat olvasok utána, próbálom képezni magam, és nagyon sok jó ötletet olvastam olvasok, általatok és más oldalak által. Egy időben mindig megosztottam ezt a kollegáimmal, mert "nincs idejük, nem érnek rá, nincs net.." és mit kaptam vissza? azt hogy úgy állították be a vezetőségnek, hogy ez az ő ötlete volt, ő járt utána...én meg lenyúltam az ő ötletét. na azóta önző lettem és egy szót nem szólok, nem segítek, csak ha kérnek rá.

    Ezért is szeretem ezt a fórumot, mert itt mindenki olyan önzetlen, és segíteni próbálunk egymáson mindenféle rosszindulat nélkül!

     

    HÁt érdekes, amit az origos cikkben olvastam. Én még igen csak páylakezdőnek mondom magam így egy év tanítás után, de nem értek egyet a pályakezdőknek járó kiváltsággal. Nem vagyunk különben mint bárki, miért ne dolgozhatnánk ugyanannyit vagy többet, én inkább abban látom a hibát, hogy sokan leírnak minket, hogy pályakedők vagyunk és még nagyon sokat kell tanulnunk. Én hiányoltam az önzetlen segítség adást, mert ha nem értettem valamit, amit el se magyarázott senki (főleg az adminisztrációs résznél), megkérdeztem és olyan stílusban kaptam választ hogy 1 hétig lelkiválságban voltam, hogy most ugyan mit vétettem, hogy megkérdeztem bizonyos dolgokat, ha egyáltalán kaptam választ.

     

     

    előzmény:
    rágica (7427)
    2010-07-31  07:51
  64. 2010. július 31. 21:497438.

    Sziasztok!

     

    Nanotika: könnyebb lesz a pályakezdőknek? A nehezét meg vigye az idősebb? A fiatalok nagyrésze így sem dolgozik rendesen, úgy meg aztán nem is fog!  Hát, kíváncsi leszek, ebből mit valósítanak meg. Mert hogy elkezdték kidolgozni...az egy dolog. Már készen kellene lennie...

     

    Zsuzska: hogy net nincsen...városokban ilyen szerintem nincs, kisebb településekben elképzelhető. A"nagyok" idáig nem alacsonyodnak le idáig. Mikor dicsekszem, hogy milyen jó ötletek vannak a neten...jaj, nekem nincsen arra időm...és mondjak már párat. Hát, már én is önző vagyok (különben már tudom, kinek lehet segíteni, kinek nem) és nem mondok. Jöjjenek és keressenek. Belőlem már nem fog élni senki! 

     

    előzmény:
    nonatika (7430)
    2010-07-31  09:38
  65. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2010. július 31. 20:027437.

    ÜDv!

     

    Töltsd ki a belépési nyilatkozatot, és gyere, amilyen gyakran csak teheted:)!

     

    Milyen motivációs táblára gondoltál?Tantárgy? Esetkeg magatartás tábla?

    Kicsit részletezd, mert én speciel nem tudom mire gondolsz:))

    Brigi

    előzmény:
    lencsilány1 (7436)
    2010-07-31  19:16
  66. 2010. július 31. 19:167436.

    Sziasztok!

    Lelkes olvasótok vagyok,imádom az ötleteiteket! Elsős tanító néni leszek idén és a segitségeteket szeretném kérni! Valami motivációs táblát szeretnék a gyerekeknek készíteni,de kicsit tanácstalan vagyok!

    Mindezek mellett nekem is vannak jó kis cuccaim,ami talán nektek is jól jöhet egyszer!Szeretnék veletek fórumozni! Köszönöm!!!!

    További mosolygós estét kívánok! :)  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  67. 2010. július 31. 15:387435.

    "Lányok semmi sem tökéletes! Nemcsak az iskolákban, egyéb vállaltoknál, vállalkozásokban is vannak döccenők"

     

    Bocs, hogy beleszólok, de mindig olvaslak benneteket, nosztalgiából, 11 évig én is tanítottam, igaz felsőt. A volt iskolámban, édesanyám iskolájában is az dívott, ha valaki egyszer napközis lett, az bármit csinált, ha a csillagokat lehozta a az égről sem kerülhetett osztályba, üresedéskor vettek fel valakit délelőttös tanítónak, de egy napközis soha esélyt sem kapott.

     

    Volt olyan napközis tanító, aki felvállalta, hogy minden tantestületi értekezleten felvetette évekig, hogy hasznos lenne bevezetni a gördülő módszert, így legalább a napközisek is taníthatnának tantárgyakat. Általában a válasz az volt,. hogy nem lehet, mert "csak", és gyorsan mondja mert nincs erre idő rengeteg fontosabb dolgot kell megbeszélni. 

     

    Ezzel a kérdéssel gyarló emberként akkoriban nem sokat foglalkoztam, lévén nálunk felsőben nem volt napközi, tehát nem nagyon érintett a kérdés.

     

    Aztán eljöttem céghez és fordult a kocka.  Itt én vagyok olyan helyzetben, hogy bármit leteszek az asztalra, bármilyen tanulmányt, bármilyen ötletem van, ezer egy módon bebizonyítom a rátermettségem, mégis mindig nálam landolnak az olyan munkák, amiket mindenki más csak ráz le magáról. 

    Akárhányszor felvetem, hogy legalább megosztottan végezzük valakivel, hogy ne érezzem úgy magam, mint hamupipőke, nem, mert X, Y, Z-nek fontosabb dolga van. Vagyis most a cégnél én vagyok "napközis" státuszban. Úgyhogy a fenti kijelentést megerősítve bizony a cégeknél is megvannak az igazságtalanságok, a döccenők. 

     

    Ha egyszer bebetonozódsz egy sátuszba, akkor onnan csak angy szerencsével van kiút. :( 

    előzmény:
    rágica (7427)
    2010-07-31  07:51
  68. 2010. július 31. 10:287434.

    Na jó hülye ez a nlc! Először asztittem nem is rakta be, aztán most meg kétszer! Ejnye!

     

    előzmény:
    tulipanfan (7432)
    2010-07-31  10:27
  69. Torolt_felhasznalo_183978
    Torolt_felhasznalo_183978
    2010. július 31. 10:277433.

    Azért az sem véletlen ám, hogy itt mind megértjük a másik gondját-baját......

    Egyetértünk, hasonló sztorik vannak.......

    És miért?!

    Mert azok ide sem találnak, nem is keresgélnek, kutakodnak, hogy jobbak lehessenek, hogy megosszák a tapasztalataikat..(jó, nyilván van, aki nem ér rá, nincs net...)

    Mind ezért töltjük az időt itt vagy a másikban, hogy segítsük egymást és magunkat. 

    Nincs irigység, nincs lenézés......pedagógusok vagyunk, egyenrangú felek.

     

    A Julius Meinl (régi üzletlánc) mottója volt, ami eszembe jut ezekről a topikokról (erről és a zártról):

     

    "Jó ide bejönni!"

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  70. 2010. július 31. 10:277432.
    Na ja! Bár szerintem akinek nemcsak szakmája, hanem a hivatása is a tanítás, annak nem a pénz a döntő. Az már az elejétől fogva tisztában van vele, hogy nem ebből lesz milliomos. Bár azért nem ártana valami kis anyagi megbecsülés, ha már a fizetésünk sokszor csak "költségtérítés". 
    előzmény:
    nonatika (7430)
    2010-07-31  09:38
  71. 2010. július 31. 10:257431.
    Hát én úgy gondolom, hogy aki szívvel-lélekkel csinálja, és nemcsak szakmája, hanem hivatása is a tanítás, annak eddig sem volt döntő a pénz. Aki erre a pályára vállalkozik, szerintem az első pillanattól kezdve tisztában van vele. hogy nem ebből lesz milliomos....De azért nem ártana tényleg valami kis anyagi megbecsülés, ha már a fizetésünk sokszor inkább csak "költségtérítés".
    előzmény:
    nonatika (7430)
    2010-07-31  09:38
  72. 2010. július 31. 09:387430.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  73. 2010. július 31. 09:267429.
    Jaaj lányok! Tegnap kész lettem az őszi faliújságommal! Annyira büszke vagyok magamra! Már csak az a kérdés, hogy jut-e nekem egy talpalattnyi hely a teremben, ahová kitehetem...mert ha nem, összetépem az egészet! Vagy nem is! Akkor kirakom a folyosóra valahova.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  74. 2010. július 31. 09:057428.

    Angyallány!

    Köszi! Olvastam!

    előzmény:
    Angyallány (7420)
    2010-07-30  18:38
  75. 2010. július 31. 07:517427.

    Jó reggelt kívánok!

    Lányok semmi sem tökéletes! Nemcsak az iskolákban, egyéb vállaltoknál, vállalkozásokban is vannak döccenők, kellemetlen, vagy kényszer szülte megoldások, lépések.

    Én viszont mindig azt mondom, ha magunkra csukom a tanterem ajtaját, akkor miénk a világ! Ott olyan élet folyik, amilyet megteremtünk magunknak. Írhatnám, hogy a többi nem számít, de ez azért nem egészen így van! De tényleg elhomályosul a többi kellemetlenség az osztályban eltöltött számomra boldogságos, de nagyon nehéz órák mellett.

    Abban biztos vagyok, ha napköziznem kellene, akkor én ott is megtermteném magamnak és a gyerkeknek azt a lehetőséget, hogy örömmel töltsük ott az időt. (És gondolom ez előbb utóbb be fog következni. )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  76. 2010. július 31. 07:057426.

    Linzy ilyen van, mert nálunk tavaly évben ugyanez volt, tőlem elvették az órámat és odaadták egy felsős tanárnak, hogy neki kilegyen az órája, nekem viszont egész elsőfélévben nem volt ki minden hónap -2óra. sajnos van ilyen...

    előzmény:
    Linzy83 (7425)
    2010-07-30  21:03
  77. 2010. július 30. 21:037425.

    Jaj lányok, elszomorodva olvasom ezeket a napközis eseteket. Már előre félek mi fog rám várni. Nálunk olyan kusza a helyzet, hogy csak na. Én osztályfőnök vagyok, de egy nap napközizni is kell majd, mert van olyan kollégám akinek csak úgy van ki a tanítási órája, ha tőlem elveszik, neki pedig odaadják.

    Kinyomoztam, hogy ez azért van így mert csak akkor jár neki valami juttatás ha valamennyi tanítási órája megvan, és ugye az nem napközi.

     

    SZERINTETEK ILYEN LÉTEZIK?

    Én nem tehetek róla, hogy képesítése szerint csak 4 órát tarthatna. Így lesz olyan napon, hogy délelőtt tanítok, negyed 5-ig pedig zárok napközivel. Csak azért mert ő jóóóóóóóóóóól helyezi magát.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  78. 2010. július 30. 20:287424.

    Szép estét Mindenkinek!

     

    Lányok, voltam én is napközis, nagyon szerettem, de persze vágytam osztály után. Jó ideje van osztályom, nagyon szeretem, de sokkal strapásabb. Mindezt azért írom, mert a tapasztalat mondatja velem: MINDIG AZT A LOVAT ÜTIK,  AMELYIK HÚZ.

    És persze vannak akik alig teljesítménnyel, jobb helyezkedéssel, jobban érvényesülnek. 

    Ez van. Megszoksz, vagy megszöksz. 

    Tényleg csak a gyerekek miatt éri meg!

     

    Remélem mi pedig tartjuk egymásban a lelket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  79. 2010. július 30. 20:007423.
    előzmény:
    KOVÁCSORSI (7422)
    2010-07-30  18:50
  80. 2010. július 30. 18:507422.

    Teljesen igazatok  van!

    Mindig elfelejtem, hogy nekünk aránylag jó dolgunk van, hogy nálunk nincsenek összevont napközis csoportok... Szóval le a kalappal előttetek.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Angyallány (7420)
    2010-07-30  18:38
  81. 2010. július 30. 18:487421.

    Köszi, aranyos vagy...Talán összejön egyszer... 
    előzmény:
    86angel (7419)
    2010-07-30  18:28
  82. 2010. július 30. 18:387420.

    Sziasztok, végre itt vagyok (igaz, kis időre, mert sok a dolog)!

     

    Orsi: minőségi munkát lehetne végezni a napköziben, ha nem 25-28 gyerkőc ülne ott. Nálunk ugyanis 25 alá nem mehet a létszám, de azt hiszem ez országos szinten adott. Talán még homogén csoporttal lehetne valamit felmutatni, de heterogénnel...sajnos NEM! Volt olyan évem, hogy 5-féle  osztályból volt gyermekem. Nem volt semmi, de megcsináltam.

    Most azt akarják, hogy a csiknél csak fél óra legyen a tanulás. Na, ja...de akkor annyi leckét is adjanak fel, ami megoldható ennyi idő alatt + az olvasás.

     

    A kampányokat nálunk is a leendő elsős (azaz a 4. osztályos) of-ek végzik, mert ők tanítanak. Nekünk csak asszisztálni kell, hogy mindenki ott legyen.

     

    Zedor: kevés ilyen of van! 

     

    Tulipánfan: így igaz! Nálunk egy vezetés sem volt olyan (bocsánat, de egy volt, aki csak 1 évig volt megbízott ig.), amelyik mellettünk állt volna.

    Második éve kaptuk meg: a napközisek SEMMIT nem csinálnak!

     

    Angel: nagyon szép lett! 

     

    Sibi: azt hittem férjet keresel...  

     

    Rita: privi megy! 

    előzmény:
    KOVÁCSORSI (7406)
    2010-07-30  13:14
  83. 2010. július 30. 18:287419.

    Annabell!

     

    Drukkolok neked hogy összejöjjön egy jobb állás és ne gyomorgörccsel kelljen indítani a napot!!!

     

    Küldtem a közösbe egy képes verses abc könyvet elsőben nagyon hasznos, nekem nagyon tetszik, nem tudom ki ismeri ki nem, én még boltban nem láttam. Szerintem főleg napköziben van rá idő.

    előzmény:
    Annabell8508 (7416)
    2010-07-30  15:42
  84. 2010. július 30. 16:067418.

    Rengeteg jó öteleten akadt meg a szemem, igazi remekműveket alkottatok!

     

    Szeretnék én is megosztani veletek néhányat...

     

    Hogy tudok a közösbe felrakni dolgokat?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  85. 2010. július 30. 15:547417.
    Írtam priviben!
    előzmény:
    Annabell8508 (7416)
    2010-07-30  15:42
  86. 2010. július 30. 15:427416.

    Húúúú, mennék bizony, de én az éneket csak 6-ig taníthatom... 7-8-hoz már tanári végzettség kell. Én meg "csak "műv.ter.-es voltam.

    Melyik suli ez-ha szabad tudni...írj privit nyugodtan...

    Nagyon érdekelne a dolog....váltani próbálok...de semmi... 

    előzmény:
    Sibi666 (7414)
    2010-07-30  15:38
  87. 2010. július 30. 15:427415.
    Nem értettél félre,a többiek értettek félre:) Pasi párom van Napközis kedves, jófej, lelkes párom nicns:) LÉCCILÉCCI
    előzmény:
    Annabell8508 (7399)
    2010-07-30  08:12
  88. 2010. július 30. 15:387414.
    Annabell, nem vicceltem, tényleg kell ének művteres tantónéni, mégpedig nekem párnak:))))) 1.o. napközi és 2.o.-tól nyolcadikig ének. JÖSSZ?????
    előzmény:
    Annabell8508 (7394)
    2010-07-29  22:51
  89. 2010. július 30. 15:247413.

    Sziasztok!

     

     

    Sokat gondolkoztam, hogy miképp kezdjem a hozzászólásomat, végül úgy döntöttem, az in medias res-nél maradok :)

     

    Jómagam is tanárember vagyok, (angolt tanítottam egy pesti gimiben+osztályfőnökösködtem) de most a kisfiammal töltöm minden időmet itthon, gyeden. A szabadidőmben újságírást tanultam, és jelenleg egy olyan cikken dolgozom, ami az érdemjegyek és a szöveges értékelés közti különbségeket vizsgálja.

     

    Szeretnélek titeket arra kérni, hogy osszátok meg velem tapasztalataitokat. Nekem sajnos nincsen, mivel a gimiben csak és kizárólag osztályoztunk. Látom, hogy ez a topik él, így bízom abban, hogy fogtok nekem válaszolni. :) Tudom, hoyg már született nem egy ilyen cikk, de én hús-vér tanárok véleményére vagyok kíváncsi, lehetőleg elsőkézből.

     

     

    Segítségeteket előre is köszönöm!

     

     

    Cserébe kitöltöttem én is a belépési nyilatkozatot :)

     

    Belépési nyilatkozat:

    1. Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?

    2004-1008ig tanítottam gimiben
    2001-2004ig nyelvsuliban

     

    2. Hány fős az osztályod?

    28...azt hiszem. (2 éve vagyok itthon...mentségemre szól!!)


    3. Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?

    Egész nap dolgoztam, mert itthon magántanítottam.


    4. Mit csinálsz, ha nem tanítasz?

    A családommal vagyok, írok.


    5. Meddig fogod ezt bírni?

    Szerintem nem megyek vissza tanítani. Imádtam, de 7 év sok volt, sokszor nem bírtam már elviselni az iskolai bürokráciát. Még szeretnénk gyereket, 3 mellett talán ideálisabb lesz az írás, itthonról végezhető, flexibilisebb munka, mint a tanítás.

    Engem mindig csakis a gyerekek tartottak ott, most hogy a sajátom miatt kiszakadtam közülük, egyfajta védelmi mechanizmus is, hogy meg sem próbálom újra, úgyis ott ragadnék, mert imádom őket.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  90. 2010. július 30. 14:597412.

    Sziasztok!

     

     

     

     Szeretnék én is veletek fórumozni.

    Belépési nyilatkozat:

    1. Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?

    13. éve tanítok már, most újra 1.o.!

    2. Hány fős az osztályod?

    Sajnos csak 10 fős( +másodikosokkal készségtárgyakból összevontan!!! :(().


    3. Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?

    Délelőtt dolgozom.


    4. Mit csinálsz, ha nem tanítasz?

    A családommal vagyok, netezek.


    5. Meddig fogod ezt bírni?

    Kifulladásig... vagy tucc ennél jobbat?!

     

    Üdv: vszrita

     

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  91. 2010. július 30. 14:317411.
    Teljes mértékben osztom a véleményed! Pont ugyanígy gondolom.
    előzmény:
    86angel (7410)
    2010-07-30  14:28
  92. 2010. július 30. 14:287410.

    Orsi, szerintem félre értettél, nem azzal van baj hogy nekünk kell csinálni, csak nem parancsszerűen kellne ezt a dolgot intézni. én személy szerint nagyon szívesen segítek bárkinek, ha ő is engem partnerként kezel és nem úgy mint egy bejárónőt, aki reggeltől estig kénye kedve szerint ugrál neki. Sőt így is segítettem mert muszály volt.

    A napközibe pedig szivem lelkem beletettem, mert a gyerekeket néztem és nézem a mai napig is. Sőt semmi bajom a napközivel, nagyon szeretem csinálni, persze mindenki arról álmodik, hogy majd egyszer osztályt kap...

     

     

    előzmény:
    KOVÁCSORSI (7406)
    2010-07-30  13:14
  93. 2010. július 30. 14:227409.

    Elkészültem a dekorációm egy részével. mellékelem a képeket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  94. 2010. július 30. 13:417408.

    Az az igazság, hogy szerintem mindez a vezetésen múlik. Hogy állnak ők hozzá, és hogy kezelik az ilyenfajta "lenézéseket". Mert nálunk pl. ugyanez zajlik az alsós és felsős pedagógusok közt is...Sajna. Mert a felsősök tantárgyat tanítanak, aminek ők a "mesterei". Mi meg az alsóban, csak ugatjuk a szakmát. De nem érdekel!

    Én nem tantárgyat, hanem GYEREKET tanítok! És nem szégyellem. Párom is pedagógus (természetismeretet tanít), most pl. pont leszúrt, hogy a faliújságdekoráción van egy fa és alatta meg a lehullott levelek, amiket mintalyukasztóval nyomta ki, és két fajta levelet tud: juhar meg tölgy. Kiakadt, hogy egy fáról hogy hullhat kétfajta levél?! :-) De kivágtam magam: odafújta a szél! (a kreatív tanító néni!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  95. 2010. július 30. 13:197407.

    sziasztok!

     

    Régen jártam már errefelé, alig győzöm visszaolvasni a hsz.-okat.

    Megdöbbentő, hogy ennyi korlátolt ember létezik, azokra gondolok akik lenézik a napköziseket. 

    Én 1 évet napköziztem, közben osztályfőnök is voltam ( ez egy hosszú történet, hogy miért...), mostanság osztálytanító vagyok, de sose nézném le a napköziseket!!!

    Sokkal nehezebb dolguk van, mint nekünk délelőttönként! ez az én saját tapasztalatom.Nálunk nincs így.

    Inkább egyes, magasabb pozícióban lévő kollégák gondolják magukat felsőbbrangúnak. Ők tanítanak a legjobban, ők dekorálnak a legszebben, ők csinálják a legjobb műsorokat....

     

    De úgy látom, sajnos nincs ez másképp sehol!! 

     

    Szép napot! Élvezzétek a szünidőt!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  96. 2010. július 30. 13:147406.

    Na, na. A "kampányokat" nálunk bizony a leendő ofők viszik végig minden délutáni, szombati plusszal!

    Leszögezem, hogy én jól megvagyok a napközis párommal, de az tény, hogy nálunk a tanító az, aki mindent megcsinál, megszervez, dekorál, szóval az összes plusz az övé.

     

    Sokszor mondták már nálunk a napköziben tanítók, hogy nem szívesen csinálnák az ofői munkát, mert rengeteg plusszal jár.

     

    És azt pedig remélem, hogy nem mindenki nyűglődik a napejban, hanem szívesen is csinálja azt! Ha napköziben nem minőségi munka folyik, megette a fene a délelőtti munkát!

    előzmény:
    tulipanfan (7402)
    2010-07-30  08:20
  97. 2010. július 30. 10:477405.

    Vityuka!

     

    nagynehezen sikerült elküldeni a fejlesztő könyvet, de csak úgy tudtam,. hogy a mammutmailról lehet letölteni annyira nagy kiterjesztésű. létszi továbbítsd akkor!

    köszönöm!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  98. 2010. július 30. 09:127404.
    Kitartás! Veled vagyunk!
    előzmény:
    rágica (7403)
    2010-07-30  08:50
  99. 2010. július 30. 08:507403.

    Sziasztok!

    Ma még folytatódik a robot, de néha jövök!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  100. 2010. július 30. 08:207402.

    Amúgy pont az lenne a lényeg, hogy SENKI sem garantálja, hogy osztályfőnök lesz! Ha úgy adódik, akkor lehúz még egy évet a npiban, vagy még egyet. Miért nekünk ki garantálja, hogy egyszer lesz osztályunk? Nekünk se senki. Csak hadd kapjon már esélyt olyan is, aki már pár évet nyűglődött napköziben! Persze ez minden suliban így van akkor, ha jól látom: hogy aki egyszer már osztályfőnök lett, azt aztán senki ki nem mondítja a helyéről.

    Ha én is osztályfőnök lennék, bizti én is úgy örülnék, hogy sose adnám ki szívesen a kezemből!!! Csak már ott tartanék.... 

    előzmény:
    KOVÁCSORSI (7396)
    2010-07-30  08:04

Címlap

top