Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ötletbörze tanítóknak

mokka69
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!


  1. 2010. december 27. 18:348401.

    Sziasztok!

     

    Szia Bornetti! Nagyon örülünk, hogy regisztráltál, s az még nagyobb öröm, hogy miattunk. Visszaolvasgatások közben sok hasznosat olvashatsz. Ha kérdéseid vannak, írd le, valaki, akihez közelebb áll a kérdés, biztos, hogy megválaszolja. Vagy utánanézünk, érdeklődünk. Egy biztos: segítséget mindenképpen kapsz! Érezd közöttünk nagyon jól magad! 

     

    A lázas előkészületek után a két karácsonyi napot pihenéssel töltöttem. Ennek az lett az eredménye, hogy kicsit kreatívkodtam, mert pihenni csak úgy...én nem tudok. Mivel ilyen filigránt még nem találtam sehol, így nekiálltam... Még szerintem lesz több is, szép lassan. 

    előzmény:
    bornetti (8399)
    2010-12-27  10:10
  2. 2010. december 27. 17:008400.

    Sziasztok!

     

    Nem emlékszik valamelyikőtök arra, hogy melyik Pesti hobbiboltban volt kapható olyan kedvező áron a formalyukasztó? 

    Annyira megszaporodtak a hozzászólások, hogy egyszerűen nem találom hol lehetett erről szó anno...

    Köszike!

    Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  3. 2010. december 27. 10:108399.

    Kedves Fórumtagok!

     

    Elnézést, az előbb ajtóstul rontottam a fórumba. Miattatok regisztráltam néhány hete, azóta, ha van időm, visszaolvasom a korábbi hozzászólásaitokat.

    Idén végeztem a tanítóképző főiskolán, 34 éves vagyok. Kislányommal még itthon töltjük a békés gyes-időnket, de már készülök a tanításra. Ha szerencsém lesz, szeptembertől, de az is lehet, hogy már tavasztól kezdhetek az egyik környékbeli iskolában. Az ijedtségem és a lelkesedésem is egyformán nagy, de próbálok felkészülni, előre anyagokat, hasznos tanácsokat összegyűjteni. 

    Szeretnék a fórum tagja lenni, ha nem bánjátok, hogy még nincs tanítási tapasztalatom.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  4. 2010. december 27. 09:428398.

    Kedves Susan!

     

    Hógömböt készítettetek? Írd meg kérlek, hogy csináltátok, nagyon kíváncsivá tettél. A férjem már évek óta szeretne, de még soha, egyikre sem mondta, hogy az lenne az igazi. Talán ha én készítek neki egyet... Köszönöm! 

    előzmény:
    Susan19 (8393)
    2010-12-18  21:59
  5. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. december 25. 12:118397.

    Sziasztok!

    Boldog karácsonyt!

    előzmény:
    Angyallány (8396)
    2010-12-24  06:43
  6. 2010. december 24. 06:438396.
    A négy gyertya meséje

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
    Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

    Azt mondta az első :
    - Én vagyok a Béke! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.
    Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

    A második azt mondta:
    -Én vagyok a Hit! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem.
    A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

    Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
    - Én a Szeretet vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám.
    Ezzel ki is aludt.

    Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
    -De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!
    Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.
    Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
    -Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.Én vagyok a Remény!

    A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.

    Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2010. december 19. 15:578395.

    Sziasztok!

     

    Nálunk iskolai szinten van karácsonyi műsor a szülőknek. Éppen elég, mert 1-1,5 órás szokott lenni. Volt olyan évünk (nem is egy), hogy egy héten keresztül csak karácsonyi műsoroztunk az iskolában. Szinte már el is veszítette a varázsát az ünnep. Aztán kissé fellázadtunk, így most már normálisan csinálják.

     

    Ajándéknak valót mi is készítünk a gyerkőcökkel, de aztán nem mindenkinek jut haza (ha éppen mézeskalács az).

     

    Hoztam egy egyszerű receptet is, sütés nélkül készül:

     

    Diós datolyagolyók

     Hozzávalók:

    25 dkg kimagozott datolya

    1,5 dl víz

    5 ek. méz

    késhegynyi fahéj

    késhegynyi szegfűszeg

    20 dkg darált dió

    édes, darált keksz

    porcukor

    kakaópor

     

    Elkészítése:

    A datolyát a vízzel pépessé turmixoljuk, majd hozzáadjuk a mézet, a fahéjat, a szegfűszeget, a darált diót, jól összegyúrjuk, és annyi darált kekszet teszünk bele, hogy összeálljon és jól formázható legyen. Vizes kézzel kis golyókat formázunk belőle. A golyókat kakaóporba hempergetjük, és mignonpapírba tesszük. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  8. 2010. december 18. 22:068394.

    Van, aki már boldog, van akire még vár 1-2 munkanap...

     Hogyan tesz négy férfi boldoggá egy nőt az ágyban?

    Így:

    http://www.youtube.com/watch?v=3a9sDqZ15lk

    előzmény:
    Susan19 (8393)
    2010-12-18  21:59
  9. 2010. december 18. 21:598393.

    Sziasztok!

    Mi nem kimondottan a szülőknek készítünk műsort, de szeretettel őket is várjuk. Hógömböt készítettem a gyerekeimmel. 

    Ma egész nap dolgoztunk, deeeeee végre téli szünet !!!!

    1 napig csak ezeket fogom csinálni:

     

     

    Szép estét nektek!!!!

    előzmény:
    kriszta04 (8391)
    2010-12-15  07:21
  10. 2010. december 15. 07:428392.
    Nálunk nincs külön a szülőknek karácsonyi műsor, bár én jó ötletnek tartom. én angyalkát készítettem ajándékba a gyerekeknek.
    előzmény:
    kriszta04 (8391)
    2010-12-15  07:21
  11. 2010. december 15. 07:218391.

    Sziasztok!

     

    Szoktatok karácsonyi műsort adni szülőknek? Az idén én csinálom, próbálunk ezerrel. Milyen ajándékot készítetek? Én valami kis cserépharangra gondoltam, de hátha van jobb ötletetek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  12. 2010. december 5. 19:568390.

    Sziasztok lányok!

     

    Annyira készültünk a Mikulásra, hogy itt - ott lassan vége is! :(  Nálunk pénteken volt...

    Mi csináltuk a műsort, meg az aula dekorálását is, így volt elég elfoglaltságunk, remélem ez a hét már nem lesz ennyire húzós! 

    Jó munkát mindenkinek a következő hétre! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  13. 2010. december 3. 07:458389.

    Nem értem! A link helyett a főoldalra irányít!

     

    Újra: Ők már tudják!   (lsd Angelina Joli)

    előzmény:
    Angyallány (8388)
    2010-12-03  07:43
  14. 2010. december 3. 07:438388.

    Szép jó reggelt!

     

    Ők már tudják! 

     

    Más még nem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  15. 2010. december 2. 20:438387.
    Mindenki Mikulás és karácsony lázban ég. Én egész héten az óvodákat jártam a kicsikkel. Mindenkit visszavittem a saját volt ovijába Mikulás váró műsorral. A lényeg inkább az volt, hogy találkoztak az óvó nénikkel és az ovis társakkal. Ma mesemondó verseny volt, holnap jön a Mikulás hozzánk is. Hétfőn karácsonyi díszbe öltöztetjük az osztályt. Már elkezdtük, de még igen sok híja van. Talán a jövő hét már nyugisabb lesz.
    előzmény:
    Susan19 (8386)
    2010-12-02  20:30
  16. 2010. december 2. 20:308386.

    Sziasztok!

    Hozzánk is holnap jön a Mikulás, délután meg bál lesz a gyerekeknek.Hétfőn egy teljesen más eseményen kell fellépnünk. (egy kis táncika).Szerdán bemutató órát tartok.(tesi)A karácsonyi ünnepségre meg még egy új táncot akarok betanítani. Nagyon menők leszünk-remélem- Lady Gagára fogunk táncolni. Van egy új száma. Még vhonnan le kellene töltenem. 

    azt hiszem, nem unatkozom, de gondolom ti sem:-)

    előzmény:
    ecike0218 (8382)
    2010-11-29  08:00
  17. 2010. december 1. 07:058385.

    Szép jó reggelt!

     

    Klra: gratulálok én is! 

     

    Kincsesbányára bukkantam a neten (hátha még nem ismeritek)! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  18. 2010. november 30. 22:028384.

    Gratulálok!

    Nagyon nagy munka lehetett,  nem csoda, hogy nem fért bele az életedbe a fórum. 

    Én is most tértem vissza az interaktív tábla mellől.

    E.

     

    előzmény:
    klra (8380)
    2010-11-28  04:09
  19. 2010. november 29. 13:458383.
    Ecike: nálunk nem tudom. Levente Pétert hívták meg erre a napra (szombatra), + az elsősök avatása is ekkor lesz. A mikulás állítólag meg csak hétfőn. Remélem kiderül, hogy csak baki volt, hogy két napra tették a mikulás napi programokat.
    előzmény:
    ecike0218 (8382)
    2010-11-29  08:00
  20. 2010. november 29. 08:008382.

    Sziasztok!

     

    Néhány dekoráció mikulásra. Pénteken mikulás napi ünnepséget tartunk.

    Nálatok mikor lesz?

     

     

     

     

    Szép napot! 

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  21. 2010. november 28. 20:348381.

    Szia!

     

    Még új vagyok a fórumon, most kezdtem olvasgatni. Aktuális még a dolgozat? Érték és nevelés címmel írtam egy dolgozatot korábban, ha még szükséges, szívesen átküldöm! 

    előzmény:
    anibalk (8283)
    2010-10-18  20:28
  22. 2010. november 28. 04:098380.

    Sziasztok!

    Köszönöm a grarulációkat.

    Dvd fog készülni belőle állítólag, de nekem még nem sikerült ilyesmit feltöltenem. Azért majd próbálkozom.

    előzmény:
    virág2010 (8379)
    2010-11-27  17:44
  23. 2010. november 27. 17:448379.

     

    Gratulálok én is! Nem készült róla videó? Olyan lelkesen írtál, hogy szívesen megnézném!

    előzmény:
    klra (8376)
    2010-11-27  04:34
  24. 2010. november 27. 12:148378.
    GRATULÁLOK!
    előzmény:
    klra (8376)
    2010-11-27  04:34
  25. 2010. november 27. 07:478377.

    Sziasztok szép hétvégét mindenkinek!!

     

    Én még nagy hajrábe kezdtem, hogy elkészüljek a dekorációkkal és még a lakásra is maradjon egy kis időm...

     

    Klra gratulálok neked a sikerekhez, és az osztályodhoz is mert erre nem  minden osztály képes!!!

     

     

    előzmény:
    klra (8376)
    2010-11-27  04:34
  26. 2010. november 27. 04:348376.

    Sziasztok!

    Jó régen nem jelentkeztem, de látom, mindenkinek tengernyi  a dolga, tehát megértitek.Az ok: 5.alkalommal rendezzük meg az iskolánkban  a rendhagyó irodalom óra elnevezésű napot, amelyen a 2. és a 4. évfolyam mutatkozik be valamilyen színpadi produkcióval.Gyakorlatilag szeptembertől erre készülünk vagy egy egész évfolyammal, vagy osztállyal. Azt nektek nem kell elmesélnem, mekkora munkát jelent ez a tanítás mellett, mekkora munka a gyerekeknek is.

    Az osztályom énekes osztály, valami szenzációs a hangjuk, így mi külön léptünk fel, Muszty-Dobay A kék csodatorta hangjátékát írtam át rájuk, és ezt alakítottam át színdarabbá. 4 zenei betét is volt benne, egy apuka segített, hogy legyen zenei alapunk, a kölykök szenzációsan kitalálták a mozgásokat, táncokat. Sikerült igazi színdarabot csinálnunk, az osztályom csodálatos  volt, mert én végig a technikusi fülkében ültem, onnan vezényeltem a  függönyt, zenék indítását, a gyerekek mindent egyedül csináltak lenn a színpadon, másodpercek alatt átrendezték a helyszíneket, mire nyílt a függöny, már kész voltak az újabb jelenetre. Én közben fenn őszültem, hogy elkészülnek-e, mire nyittatom a függönyt.

    De sikerült. Életem első zenés mesejátéka  sikert hozott a gyerekeknek, a kollégák elképedve bámulták, a szülőknek is nagyon tetszett. Ja, és mindezt tegnap kétszer adtuk elő: délelőtt az ovisoknak, alsósoknak, majd este a szülőknek és a VIP vendégeknek. Nagyon büszke vagyok az osztályomra, mert  élvezettel  játszották végig a két előadást, pedig a végére fáradtak voltak (este 6-kor végeztünk), melegük volt, de bírták.

    Bocs, hogy ilyen hosszúra sikerült a beszámolóm.

    Szép hétvégét nektek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_556304
    Torolt_felhasznalo_556304
    2010. november 25. 21:118375.
    Már kaptál...
    előzmény:
    zsuzsanna30 (8372)
    2010-11-25  16:08
  28. 2010. november 25. 20:598374.
    Zsuzsanna: gratulálok! Megérdemelted már a sikert! Máris nézem a Zárt osztályt... 
    előzmény:
    zsuzsanna30 (8372)
    2010-11-25  16:08
  29. 2010. november 25. 20:228373.

    Sziasztok!

     

    Angyallány nagyon jók a mikulások!!!

     

    Zsuzsanna örülök hogy sikerült a nyílt órád!!

     

     

    előzmény:
    Angyallány (8368)
    2010-11-23  21:53
  30. 2010. november 25. 16:088372.

    Csak megírom, hogy nagyon jól sikerült a nyílt órám, a két szem szülő el volt ájulva, nahááááááááááááááát, nem is gondoltam, hogy ilyen ügyes vagy.

    Na, mondom magamban, jó, hogy bejöttek! Jó véleménnyel lehetnek az emberről.

    Szóval volt "le a kalappal", "nagyon jó volt", "jól elmagyaráztad, biztos megértették".

    De durva, hogy a felső tagozaton 2 szülőt érdekel, alsón meg egyet sem, nem?

    Szép napot!

    A zártba jelentkeztem vissza, de nem kaptam engedélyt belépni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  31. 2010. november 24. 23:568371.

    lányok, szeretnék nektek egy érdekes blogot ajánlani, én is most akadtam rá:

    http://figyelemzavar.blogspot.com/

    sok ötletes lapbook-ot is találtam itt. 

    csak néha szoktam benézni hozzátok, ha netán már volt erről az oldalról szó, akkor bocs! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  32. 2010. november 24. 00:258370.

    „Ne vásárolj semmit nap „

    (Megtetszett a cím, ezért okoskodtam egy kicsit. Mivel november végén van, már lehet kapcsolni az adventi időszakhoz is.)

     

    Nézz körül otthon, a tanteremben, az udvaron. Rakj rendet!

    Cserélj! Ajándékozz!

    Bolhapiac a megunt játékokból  csak cserével

     

    Hozd rendbe, újítsd fel, javítsd meg!

    Tantermi társasok dobozának megjavítása.Kabátok akasztójának varrása, gombvarrás

     

    Alakítsd át!

    Farmerzsebből mobiltartó (csak rojtozni kell és zsinórt rávarrni)Rongyoszsákból ujjbáb, nagy kartondobozból bábparaván

     

    Semmiből valamit! 

    Karácsonyi díszek készítése otthon vagy a teremben talált alapanyagokból.Konzervdobozból asztali tolltartó, oldalán órarenddel.Táblajáték készítése..pl ötödöló…kartonlap+színes műanyagkupakok Lengőteke petpalackból madzagra kötött rongylabdávalKonzervdobozból célbadobó gúla + zoknilabdaKavicsfestés, üvegfestés temperával vagy otthonról elhozott maradék körömlakkokkal Leharcolt plakátok használható részeiből memóriajáték készítése.Tojástartóból angyalkát, állatokat,koszorút, virágotNagy kartondobozból célbadobó versenyhez több különböző formájú lyuk kivágásaKulcstartó fonással akár spárgából is.Ső-liszt gyurmából karácsonyi díszek, adventi falucskaTermésekből bármit

     

    Alkotások a spejzből.. 

    ˇ        nutella krém készítése+háztartási keksz 

    ˇ        kókuszgolyó

    ˇ        keksztekercs

    ˇ        teafőzés

     

    A végén meglátogathatnák egymást az osztályok, és kipróbálhatnák egymás játékait vagy egy kiállítás is készülhet, hogy miért is nem kellett nekik vásárolniuk.

     

     
    előzmény:
    mano7 (8363)
    2010-11-22  09:03
  33. 2010. november 23. 21:558369.
    Természetesen német oldalakon kószálva akadtam rájuk...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  34. 2010. november 23. 21:538368.

    Sziasztok!

     

    Mano: hú, ilyet még nem is hallottam. Olyat már igen, hogy a nylon zacskó ellen tegyünk valamit. Így sajnos még most ötletem sincsen. 

     

    Zsuzsanna: nálunk meg éppen az a baj, hogy agyba-főbe dicsérnek, holott tudom a véleményüket. Ez se semmi viselkedés. Kimondani az igazi véleményüket...az nem megy.

     

    Ecike: másodikban vagyok, de az idő nem megy még nálunk. Ha odaérünk kérek ötleteket. 

     

     

    Hoztam kisebbeknek való mikulásos mintákat. Lehet szabadidőben dolgozni... 

    előzmény:
    mano7 (8363)
    2010-11-22  09:03
  35. 2010. november 23. 21:478367.
    Igen!
    előzmény:
    ecike0218 (8365)
    2010-11-23  19:51
  36. 2010. november 23. 20:028366.

    Nem voltam már  egy ideje. Teljesen el vagyok havazva. Jótékonysági est, Mikulás műsor, fogadalomtétel, teremdíszítés... Néha csak nézek ki a fejemből. Ja,  van saját családom is.  Szét izgultam magam a kicsinyeim miatt, de nagyon ügyesek voltak, tetszett a szülőknek a műsor.

    Megnézem van-e valamim az időről. Nálunk is ezzel szenvednek mostanság a másodikosok. 

    előzmény:
    ecike0218 (8365)
    2010-11-23  19:51
  37. 2010. november 23. 19:518365.

    Sziasztok!

     

     

    Segítséget szeretnék kérni. Van valakinek időméréssel kapcsolatos feladatlapja felméréshez? Előre is köszönöm.(A közösbe nem tudok belépni)

     

     

    Most vettük az órát, Mozaikos tankönyvből tanulok. A negyed , fél és háromnegyed óra fogalmát vettük.

     

     

    Hétvégén küldök a közösbe mikulással kapcsolatos papírdíszeket.

    5letek@gmail.com Ez a közös címe? 

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  38. 2010. november 23. 19:428364.

    Terveztem limonádét, ezt pps-ben rajzosan, miután megbeszéltük, aztán telefonálás pps-en rossz sorrendben.....itt mahinálnom kell, mert nem interaktív tábla, talán sikerül táblára vetíteni és akkor odaírhatja a számot-remélem, mert úgy terveztem!

    Aztán a köv. dián a helyes sorrend látható.

    Hű, jó, hogy írom, javítanom kell rajt, mert sorszám nélkül csináltam........

    Aztán van rántotta, csak gondoltam, talán csoportokban lehetne csinálni......de mi értelme lenne, még nem tudom.

    Aztán elakadtam......két napja....holnapra kell.

    Valahogy megoldom, nem áll össze, csak zsibong az agyam, hogy "Úristen, nem tudom, mi lesz, holnap itt van, jaj, most mi lesz, hogy lesz?!"

     

    Lehet, bezárom az ajtót, vagy kiírom, 12 éven aluliaknak szabad csak belépni.

     

    Jááááááááj, sosem volt még nyílt órám. Fúj, most utálom már!

    Amikor tudom, hogy fitymálják, pedig nem is értenek hozzá.

    Na, megyek, készülök, köszi, Csiku!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743270 (8362)
    2010-11-20  21:51
  39. 2010. november 22. 09:038363.

    Sziasztok!

     

    Tanító néni vagyok én is. Szoktalak titeket olvasgatni és néha küldeni a közös email címetekre kincseket.

     

    Lenne egy kérésem felétek. 

    Hétvégén lesz a Ne vásárolj semmit nap! És erre kellene nekem feladatokat kitalálnom első osztálytól negyedikig. A feladatokat az osztályban kellene majd megoldaniuk.

    De valahogy nagyon nem megy  

    Tudnátok nekem segíteni öteltekkel? 

     

    Bevezetésnek az az ötletem van, hogy egy ruhafogast kinevezek fának, melyre jelképesen minden osztály feltesz egy egy nejlonzacskót, így "tiltakozva a vásárlás ellen!

     

    Kérlek titeket segítsetek!

     

    Köszönöm: mano

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_743270
    Torolt_felhasznalo_743270
    2010. november 20. 21:518362.

    Szia!

     

    Tea főzése, vagy rántotta készítése, ez a kettő nálam nagyon bevállt! Főleg a rántotta!

    előzmény:
    zsuzsanna30 (8360)
    2010-11-20  13:40
  41. 2010. november 20. 19:278361.

    Halihó!

     

    Most találtam EZT a neten, hátha nem csak én próbálkozom meg vele. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  42. 2010. november 20. 13:408360.

    Sziasztok!

     

    Algoritmus tanításához van ötletetek informatikából?

    Nekem van.

    Csak az érdekelne, hogy nektek milyen, hadd gyúrjam eggyé a tiétekkel, mert nézni fogják az órámat egyesek.

    Köszönöm!

    Sürgős lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  43. 2010. november 19. 21:098359.

    Köszi válaszod!

    Nem tudom, hogy mennyire érett igazából, csak azt, hogy a leendő tanító nénit nem akarják. Nem szereti a gyerekeket és ebből adódóan a gyerekek sem őt. És van némi hiány is a felkészültség terén is.

     

    előzmény:
    Emke64 (8355)
    2010-11-16  21:22
  44. 2010. november 18. 20:068358.
    ...és még.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  45. 2010. november 18. 20:028357.
    ...és még...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  46. 2010. november 18. 19:598356.

    Sziasztok!

     

    A karácsonyi ablakdekorációhoz hoztam néhány ötletet. Ezeket a neten találtam, folyamatosan készülnek az enyémek ezek alapján. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  47. 2010. november 16. 21:228355.

    Meggondolandó.

    Biztos, hogy jobb lesz új gyerekek között neki? Amikor a többi társa egész nagycsoportban az iskolába készül és megy, ő pedig marad...

    A gyerek mennyire készül az iskolába? Nyilván érett rá, hisz már akár idén is mehetett volna. Nem fogja nyűgnek érezni az ovit? 

    Ne érts félre, nekem mindkét gyermekem év/vesztes/ nyertes volt,  vannak gyerekek, akiknek kifejezetten kell még az éréshez az idő, szóval nem ellene akarok beszélni, csak minden oldalról mérlegelni kell a dolgot...

     

    előzmény:
    mosifej (8353)
    2010-11-16  15:51
  48. 2010. november 16. 20:368354.

    Sziasztok!

     

    3. osztályban a fogalmazás tanításához találtam EZT a Picassán! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_832236 (0)
     
  49. 2010. november 16. 15:518353.

    Köszi a válaszodat!

    Csak az az oka, hogy egyáltalán nem szeretné ahhoz a tanító nénihez iratni a gyermeket, aki jövőre kezd. Egy évet szeretne várni, mert aki azután jön, ismeri, hiszen első gyermeke is hozzá jár, és nagyon meg van elégedve vele. Mindössze ennyi. Másik iskoláról szó sem lehet, hiszen ez egy falusi iskola ezzel az egy intézménnyel, párhuzamos osztály nélkül.

    előzmény:
    Emke64 (8352)
    2010-11-15  22:20
  50. 2010. november 15. 22:208352.

    Szép estét, vagy inkább jó éjszakát Lányok!

     

    A tankötelezettség kezdete

    A gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban a naptári évben, amelyben a hatodik, legkésőbb amelyben a nyolcadik életévét betölti, tankötelessé válik. A gyermek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, abban a naptári évben, amelyben a hatodik életévét május 31. napjáig betölti, megkezdi a tankötelezettség teljesítését. A szülő kérelmére a gyermek megkezdheti a tankötelezettség teljesítését akkor is, ha a hatodik életévét december 31. napjáig tölti be. A tankötelezettség kezdete annál a gyermeknél eshet a nyolcadik életévre, aki augusztus 31. utáni időpontban született. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.

     

    Van valami különös oka annak, hogy ne menjen iskolába? 

    előzmény:
    mosifej (8351)
    2010-11-15  21:23
  51. 2010. november 15. 21:238351.

    Sziasztok!

    Ne haragudjatok, hogy megint belépek közétek annak ellenére, hogy több, mint egy éve nem tudtam idejönni. 

    A tanácsotokra lenne szükségem:

    2004. októberben született  gyermek, ha jól tudom, jövőre lesz iskolaköteles. Van-e arra lehetőség, hogy esetleg még egy évbet az óvodában maradhasson? A válaszotokat előre is köszönöm.

    előzmény:
    perika (8345)
    2010-11-10  14:56
  52. 2010. november 14. 19:238350.

    Sziasztok!

     

    Látom, mindenki bele van a munkába merülve. Nyakig. 

     

    Zsuzsinyka: nagyon örülök, hogy jobban vagy. Csak így tovább! 

     

    Lányok: küldtem a közösbe egy karácsonyi könyvecskét. Használjátok egészséggel! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252392 (8348)
    2010-11-12  20:38
  53. 2010. november 12. 21:398349.
    Szerintem tanító, fejlesztő pedagógus, nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus, logopédus. Illetve  vannak a tanítók részére továbbképzések az általad említettekből. 
    előzmény:
    babetty (8347)
    2010-11-11  13:55
  54. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. november 12. 20:388348.

    Sziasztok!

     

    Gyógyulgatok, gyógyulgatok. Már egész ügyesen bírom, napi egy fájdalomcsillapítóra redukáltam a gyógyszer mennyiségét. Kicsit nehéz, de igyekszem. A doktornő azt mondta, hogy 2-3 hétig még fájni fog. Ennek annyira nem örültem.

    Nem csináltam semmi sulisat, nem is gondoltam rá, viszont találtam egy szuper ötletet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_832236 (0)
     
  55. 2010. november 11. 13:558347.

    Kedves Tanítók!

     

    A segítségeteket szeretném kérni, hiszen ti vagytok a szakmabeliek.

    Egy 7 éves alapítványnak vagyok vezetőségi tagja, és szeretnénk bővíteni kicsit a tevékenységünket. Még induláskor próbálkoztunk egy tanulást segítő tréninggel, ami általános iskolásoknak nyújtott segítséget a képességeik fejlesztéséhez, jobb eredmények eléréséhez az iskolában.

    Szeretnénk ezt a kezdeményezést újra útjára indítani, akár az ország több pontján is, és ehhez tanárokra lenne szükségünk.

    A problémánk, hogy pontosan nem tudjuk milyen képesítésű pedagógusok lennének alkalmasak ilyen foglalkozások megtartására. A cél, hogy koncentrációs készség, memóriafejlesztés terén érjünk el eredményeket, illetve jöhet bármi, ami segít a gyerekeknek könnyebben tanulni, sikerélményekkel gazdagodni. Megszeretni az olvasást, könyebbé tenni a számolást. Heti két foglalkozásunk volt régen is, és most is ennyit tervezünk.

     

    Halljuk több helyről, hogy sok szülőt érdekelne egy ilyen lehetőség, de csak komolyabb összegekbe kerülő képzéseket találtak. Mi kb havi 3000 forintos díjra gondoltunk, ami nagyjából fedezné a kiadásait egy-egy csoportnak, de ez még változhat a pontos költségek ismeretében. Minél több támogatót találunk ehhez a célhoz, annál olcsóbb lenne. (Ez már a mi feladatunk)

     

    Tehát ha tudtok valamilyen javaslattal, ötlettel szolgálni, örömmel venném a segítségeteket. És természetesen ha valakit, mint plusz munkalehetőség is érdekli a dolog, várom ugyanúgy a levelét.

    Természetesen elérhetőségekkel, honlap címmel is tudok szolgálni, de nehogy reklámozásnak tűnjön, ezért nem teszem be elsőre.

     

    Válaszaitokat előre is köszönöm,

     

    Hajni

     

     

    (A regisztrációm dátuma ne tévesszen meg senkit, korábban már voltam felhasználó az oldalon, csak sokáig nem léptem be, és törlődtem).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (0)
     
  56. 2010. november 11. 07:018346.

    Sziasztok!

     

    Tegnap voltam az osztállyal a Holló együttes koncertjén. Ha felétek járnak érdemes elvinni a gyerekeket mert nagy élmény volt. Bevonták a közönséget, és csupa olyan dalt énekeltek amit ismertek a gyerekek, szóval én bátran ajánlom őket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (0)
     
  57. 2010. november 10. 14:568345.

    Hello megint. Elnéztem az időpontot és az előadás jövő héten lesz...persze reggel megmostam a hajam és felöltöztem színháziba (mivel este megyek és megnézem a Rebeca c. musicalt), mert úgy volt, hogy nem tudok már hazajönni átöltözni...sutaságom előbújt ismét.

    Szerettem volna hozni egy kis karácsonyt én is, de nem lelem a képeimet :-(

    előzmény:
    Angyallány (8344)
    2010-11-10  08:34
  58. 2010. november 10. 08:348344.

    Sziasztok!

     

    Hoztam karácsonyi ötleteket, amiket keresgélés találtam:

     

     http://www.hotdog.hu/magazin/magazin.hot?m_id=29327&h_id=91365

     

    VALAKI: látod? Most is hoztam ötletet és nem tartottam vissza! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (0)
     
  59. 2010. november 9. 22:118343.

    Sziasztok!

    Holnap megyek Mozaikos előadásra, remélem hasznos lesz. Ha hallok valami érdekeset, mesélek.

    Hétvégén meg újra suli...lehet, hogy fenyeget a veszély, hogy túl okos leszek?  :-D

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (0)
     
  60. 2010. november 9. 06:508342.

    Sziasztok!

     

    Elküldtem a közösbe amit ígértem, a Készítsünk levélképet! című könyvecskét. Az osztállyal nekünk is sikerült egész jó kis alkotásokat készíteni. Ez a kekszsüni szuper ötlet, szerintem mi is megcsináljuk péntek délután.

     

    Lassan készülődök, újabb helyettesítés...

     

    Szép napot nektek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  61. Torolt_felhasznalo_743270
    Torolt_felhasznalo_743270
    2010. november 7. 09:138341.
    előzmény:
    klra (8340)
    2010-11-07  06:59
  62. 2010. november 7. 06:598340.

    Ezt muszáj megosztanom veletek:

    Tegnap délután megjelent az a lányom, akiről úgy tudtam, egy hónap múlva költözik haza Svájcból.Még jó, hogy nem csináltak rólam fényképet abban a pillanatban, amikor megláttam.Nem vágtam értelmes arcot.De nagyon boldog vagyok.Végre legalább egy országban él az összes lányom. Persze a nővére mindenről tudott, a barátjával ők hozták haza Pestről.Aztán kiszállt az utca végén, csendesen beballagott, miközben én a többiekkel beszélgettem.Mindig is imádták a meglepetéseket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  63. 2010. november 7. 06:468339.

    Gyógyulj gyorsan!

    Ötlet még:

    Korán feküdtél le este, jutalom ....

    Chipszet vettél az automatából, büntetésed .....

     Megettél 2 almát, ezért lépj előre hármat!

    De nagyon tetszik az alapötlet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252392 (8336)
    2010-11-04  17:44
  64. 2010. november 7. 06:328338.

    Sziasztok!

     

    Erika: ha nekem még egyszer a fejemhez vágja valaki, hogy hallgassak, mert ott van nekem a sok szünet, komolyan mondom fejbe kólintom. Cseréljen velem mondjuk az őszi szünetben és akkor szóljon "egy jó szót". 

     

    De sebaj...majd pihenünk akkor, amikor lehet.

     

    Zsuzsinyka:  örülök, hogy túl vagy a műtéten, miharabbi felépülést kívánok!

    Ezt az ötletet köszönöm szépen, azt hiszem jó hasznát vesszük itt páran.

    Ötleten még ötletelek...csak közben karácsonyi képeslapokat kell készítenem. Ha eszembe jut valami, leírom! 

    előzmény:
    Erika1986 (8335)
    2010-10-31  12:21
  65. 2010. november 4. 17:598337.
    Örülök, hogy szerencsésen túl vagy a műtéten. Pihenj sokat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252392 (8336)
    2010-11-04  17:44
  66. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. november 4. 17:448336.

    Sziasztok! Sziasztok! Sziasztok!

    Ezt még csak gondoltaban kiabálom, de nemsokára...

    Megvolt a félve-félt  műtét. Meghálálhatatlan mennyiségű segítség barátoktól.

    Látom itt mindegyikőtök pihen. Helyes. Én fájdalomcsillapítón élve teszem.

    Jövő héten, amikor még nem mehetek suliba elő kellene készülnünk az utána következő egészségügyi hétre. Minden évben faliújságot kell készíteni, de idén azt találtam ki, hogy egy társasjátékot készítünk. A Gazdálkodj okosan! mintájára. Ilyenek lennének bennek, hogy Nem sprotoltál ma eleget. Fuss 5 kört az asztal körül!, vagy Csak akkor mehetsz tovább, ha fel tudsz sorolni 3 fogkrémmárkát., vagy Ebéd előtt megettél egy tábla csokit, ezér egyszer kimaradsz a dobásból!

    Néhány dolog már eszembe jutott. Van ötletetek, hogy mit lehetne még?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  67. 2010. október 31. 12:218335.

    Sziasztok!

     

    Mindenkinek kellemes szünetet kívánok, pihenjetek sokat! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  68. 2010. október 31. 09:398334.

    Sziasztok!

    Pár hónapja igéretet tettem itt nektek, hogy Karácsony közeledtével majd mézeskalácsozunk. 

    Nos, itt vagyok, kezdhetjük!!!

    Egy topicot azért a figyelmébe ajánlok mindenkinek, akit érdekel a mézes:

    "Ti hogy díszítitek - mézeskalács?" a címe, érdemes végigböngészni, sok fotó és ötlet van rajta.

    Persze jöhetnek a kérdések is!!!

     

     

    Itt várlak titeket egy jó mézesezésre!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  69. 2010. október 31. 05:398333.

    Emke: a nyelvszaknál kell, ha egyetemi szakot végzel. Amikor a főiskolán az egyetemi szakosokkal tanultunk együtt, nekik kellett még egy másik nyelvből nyelvvizsga. Gondolhatod, hogy örültek neki!

     

    Dilemma az mindig van...még ha nem is olyan nagyon. 

    előzmény:
    Emke64 (8332)
    2010-10-30  22:22
  70. 2010. október 30. 22:228332.

    40 év felett megkezdett tanulmányokhoz már nem kell a nyelvvizsga.

    Bár a mai világban állandóságról, biztosról már aligha lehet beszélni...

    Látom, dilemma azért nálad is van.

    Jó éjt, mindenkinek!

    előzmény:
    Angyallány (8331)
    2010-10-30  20:31
  71. 2010. október 30. 20:318331.

    A főiskolával én is olyankor végeztem, aminek letelte után már nem kell elkezdeni újabb 7 évet (hacsak addig ki nem találják, hogy folytatni kell). Akkor viszont nagy a valószínűsége, hogy a némettel megyek tovább. Az már nem 3, hanem csak 2 éves lesz, mert kiegészítő szak. Vagy egy újabb nyelvet kezdek el (ha a németet választom akkor is kell még egy nyelv - a diploma ára), illetve folytatom, amit a német miatt félbehagytam.

     

    Bár az sem kizárt, hogy teljesen más irányban indulok el. 

    előzmény:
    Emke64 (8330)
    2010-10-30  17:34
  72. 2010. október 30. 17:348330.

    Teljesen én sem vagyok képben, azért kell nagyon alaposan utánajárni a dolgoknak, mert több lehetőség is van. Ettől még amit Te írtál, tökéletesen igaz! Választható tehát, hogy meddig akar valaki tanulni...

    Persze attól függ, mi a cél...

    Jelenleg én is dilemmázom, még egy kötelezőm van a védett kor előtt.  Jó lenne olyat választani, ami hasznos és anyagilag is jár valami előnnyel, mert a tanárim csak egy csomó többletmunkát hozott...

    előzmény:
    Angyallány (8329)
    2010-10-30  12:05
  73. 2010. október 30. 12:058329.

    Zsuzska:  Jóvanna...éjszakának idején örülök, ha a betűket látom, nem hogy felismerjek bárkit is! De azért köszönöm a figyelmeztetést!

     

    Hol van az az új hely? Megyek Veled!

     

    Ahogy látom, Emke jobban képben van, s nem kell 3-4 évre beülnöd a padba, hanem csak 1-2-re (bár néha az is nagyon sok tud lenni). 

     

    Lányok: Ti ERRŐL tudtok valamit? Most olvastam a neten. 

    előzmény:
    zsuzsanna30 (8326)
    2010-10-29  21:27
  74. 2010. október 29. 23:168328.

    Sziasztok!

     

    Én az alábbi könyvet szeretném megvenni, de nem kapható:

     

    Zách Enikő :Te is szeretsz tanítani?

     

    Aki tud ilyen eladó könyvet, kérem jelezze.

     

    Köszi

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  75. 2010. október 29. 22:418327.

    Szép estét!

    Szerintem a Felvi.hu_n nézz körül!

    Itt pl a mesterképzésekről keresgélhetsz:

    http://www.felvi.hu/diploman_tul/mestersza k_kereso

    Vannak 4 sőt 2 féléves mesterképzések is / bár alig hittem a szememnek. 

    Ezen kívül is rengeteg képzési forma van manapság, tanítói végzettség után lehet pl: pedagógus szakvizsgát tenni, tanár szakot végezni, fejlesztő-ill. gyógypedagógiát tanulni. Érdemes alaposan utánajárni a dolgoknak.

    előzmény:
    zsuzsanna30 (8321)
    2010-10-28  08:40
  76. 2010. október 29. 21:278326.

    3-4 év?!

    De ha pedagógiát nem kell, már fél siker!

    Angyallány, nem ismersz meg?! Így megváltoztam?

    Zsuzska28 vagyok-voltam.......csak öregszem.

     

    Új helyre megyek dolgozni, vagyis is.......bebeeeeeeeee!

    JJJJJJJJJJJJJJiiiiiiiiiiiiiiiiiiihá áááááááá!

    Jó éjszakát, jó pihenést az őszi szünetre mindenkinek!

     

    Angyalka, felvilágosítanál erről a kérdésről?

    Köszönöm!

    előzmény:
    Angyallány (8324)
    2010-10-28  22:24
  77. 2010. október 29. 09:588325.
    Szia Susan! Ne bosszankodj, nem vagy egyedül..én is most indulok mindjárt suliba, ma és holnap van a konzultáció 
    előzmény:
    Susan19 (8323)
    2010-10-28  21:48
  78. 2010. október 28. 22:248324.

    Már megint ki ez a törölt felhasználó??????

     

    Zsuzsanna: nyugodtan nekivághatsz, semmi különbség nincsen. 3 vagy 4 évet kell tanulnod...csak. Az alap tárgyakat már nem kell (pedagógia, pszichológia stb.) , csak a szakirányúakat. Egy felsőfokú felvételis könyvben utánanézhetsz (amik a középiskolában vannak). Szerintem mesterképzést is csinálhatsz! Angyalka ebben jobban tud segíteni, ő az izgatóhelyettes közöttünk.

     

    Perika: nekem sokkal gyorsabb: automatikusan lementeni mindent az általa létrehozott Downloands mappába, onnan szoktam szétrakosgatni a megfelelő helyre. Nekem szimpatikus.

     

    Sütni én sem szoktam a só-liszt gyurmát... 

    előzmény:
    zsuzsanna30 (8321)
    2010-10-28  08:40
  79. 2010. október 28. 21:488323.

    Szép jó estét!

    3 napos továbbképzés....éljen!Annyira jó, hogy ott lehetek! Mindjárt reggel és mehetek....:-(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  80. 2010. október 28. 09:098322.

    Jó reggelt Mindenkinek!

    Végre megbirkóztam a csipeszfigurákkal (értsd: volt időm töltögetni) és átnyomtam a megadott címre.

    Angyallány: tényleg gyorsabb? akkor ki kellene próbálnom...

    Ezeket a dolgokat én is láttam a Lidl katalógusban, jó áron vannak és nem gagyi.

    A só-liszttel karácsony környékén sokat dolgozunk...viszont nem szoktam megsütni, csak hagyom megszáradni. Hosszú távon, ha nedvességet kap, akkor viszont szétesik (pl: karifa-díszeink a padláson :-))

    Zsuzsinyka: gyors javulást!

    előzmény:
    Angyallány (8315)
    2010-10-26  06:02
  81. 2010. október 28. 08:408321.

    Sziasztok!

     

    Lányok, ha tanítói diplomával tanári szakot szeretnék elvégezni, mennyi idő alatt lehet megszerezni a másoddiplomát?

    Gondolom, ilyenkor a mesterképzés nem jöhet szóba.

    Nem a műveltségterületemet érintő szak lenne.

     

    És ha műveltségterülettel kapcsolatos szakot szeretnék, akkor lehet mesterképzést?

     

    Annyira nem vagyok képben a mai felsőoktatással........

    Felvételi mindenhol van vajon? 

     

    Köszönöm, ha válaszoltok!

     

    Szép napot!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  82. 2010. október 28. 07:018320.

    Szép jó reggelt!

     

    Az interneten találtam ezt a receptet:

     

    Díszek só-liszt gyurmából


    Karácsonyfadísz szinte bármiből készíthető. Az egyik legegyszerűbb variáció a só-liszt gyurma.

     

    Hozzávalók:

    300 gramm finomliszt
    300 gramm só
    200 ml víz
    1 teáskanál olaj

     

    Minden kisgyerek kipróbálja oviban ezt a technikát, úgyhogy nyugodtan hívjuk őket segítségül, nem lesz nekik újdonság, hogy mi a teendő. Arról már nem is beszélve, hogy a gyurmázást mindenki élvezi.

    Tegyük a hozzávalókat egy nagy tálba, és jól gyúrjuk össze, hogy egy nagy tésztagömb legyen belőle.

    Ezután jöhet a formázás. Lecsippentünk belőle egy keveset, és jóformán bármilyen figurát kialakíthatunk belőle. Nagyszerű időtöltés, mely nem mellesleg hosszú időre leköti a gyerekeket.

    A formázáshoz használhatunk különböző sütimintákat: csillagot, szívecskét, fenyőfát, stb. De ugyanezeket kivághatjuk a gyurmából késsel is, ha nincsenek otthon kis formácskák. Ha készen vannak, rakjuk egy tepsire őket, és 180 fokon süssük 20 percig.

     

    Tipp: ha a fára akarjuk akasztani őket, akkor ne felejtsünk el előtte egy fogpiszkálóval lyukat fúrni rájuk, mert utólag már nem lehet. 

    Ha megsültek, hagyjuk kihűlni, és jöhet a festés. Sima tempera is megteszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  83. 2010. október 27. 21:068319.

    Sziasztok!

     

    Hátha valakinek jól jön: elküldöm  a közösbe az Ugorjunk árkot! szereplőinek álarcát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  84. 2010. október 27. 09:558318.

    Sziasztok!

     

    Vasárnaptól (31-től) a Lidl-ben:

     

    - ragasztópisztoly 2.799,- (nagyon jó, 3 cserélhető fúvókája van - ill. lesz)

    - ragasztórúd 899,- (32db-os)

    - barkácsszike készlet 1.999,-  (filigránhoz ajánlják, de...nem tudom)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  85. 2010. október 27. 06:078317.

    Szép jó reggelt!

     

    Zsuzsinyka: gyógyulj meg minél hamarabb! Visszavárunk! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252392 (8316)
    2010-10-26  23:05
  86. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. október 26. 23:058316.

    Sziasztok!

    Már egy ideje nem voltam, és még nem is leszek, mert pénteken beköltözök néhány napra a kórházba, de ha kijöttem...

    Vityuka: Megkaptam az üzenetet, de most nem tudok koncentrálni. Amint visszarázódtam összeszedem magam és a kérdéseimet a témával kapcsolatban.

    előzmény:
    VITYUKA (8306)
    2010-10-24  20:12
  87. 2010. október 26. 06:028315.

    Szép jó reggelt!

     

    Álmomban is dolgoztam, készültem a mai órámra. Nem szoktam félni, ha valaki beül, most valami miatt mégis izgulok. Ki érti ezt? Jaj: egyszer féltem, épp egy hónapja. Akkor bemutatót tartottam a költöző madarakból...és a városi TV is kint volt.

     

    Angel: köszönöm a gyermekeim nevében! 

     

    Perika: nekem is szimpatikusabb az IE, de egy ideje a gyorsabb letöltés miatt a Google Chromot használom. 

     

    Pécsi kollégák: az olvastam most az előrejelzésben, hogy Pécsen eső-havas eső várható. Kicsit azért korainak találom a havat... 

     

    Legyen kellemes napotok! 

    előzmény:
    86angel (8313)
    2010-10-25  20:10
  88. 2010. október 25. 21:388314.

    Köszi ;-)

    A.lány: aha, akkor ez itt a probléma kulcsa.....én viszont az IE-t jobban kedvelem, így akkor maradok krumplifejek nélkül :-D

    előzmény:
    86angel (8313)
    2010-10-25  20:10
  89. 2010. október 25. 20:108313.

    Szép estét mindenkinek!

     

    Elkezdődött ez a hét is.

     

    Perika nagyon szép dolgokat csináltatok a gyermekeddel!!

     

    Angyallány nagyon jók a tökök!!

     

     

    előzmény:
    perika (8311)
    2010-10-25  17:01
  90. 2010. október 25. 17:438312.
    Perika: privi ment... Ilyen kugli fejeket ( ) a Mozzilával tudsz csak beszúrni (vagy a GoogleChrommal). Az IE-t nem szereti.
    előzmény:
    perika (8311)
    2010-10-25  17:01
  91. 2010. október 25. 17:018311.

    Köszönöm, örülök, hogy tetszett :-) (én nem tudok ilyen bábukat beszúrni, nem tetszik a gépemnek)

    Természetesen szívesen scannelem, csak még mindig nem derült ki számomra, hova kellene feltölteni...

     

    előzmény:
    Angyallány (8309)
    2010-10-25  09:18
  92. 2010. október 25. 13:388310.

    Edit612!

    Nagyon jó az interaktív matek, amit a közösbe küldtél.Látod, én ilyen egy diásat nem tudok csinálni.Tudnál nekem ebben segíteni? Írtam, hogy képzésem erősen hiányos! Jól tudom használni óra eleji fejszámoláshoz, amit a tiedből átszerkesztettem, de szívesen csinálnék én is ilyet.

    Segítségedet előre is köszönöm. Edit

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  93. 2010. október 25. 09:188309.

    Szép jó reggeles napot!

     

    Aranyos Vityuka: mondom, hogy kezd körvonalazódni bennem egy kollegális napközi.

    Kabaréba illő, ami itt megy...közben meg sírni lehetne. Ilyen nem volt eddig a történelemben.

     

    Perika: nagyon szépeket csináltatok!  Szerintem scaneld be!

     

    Ha az időjárás nem gondolja meg magát, akkor mi pénteken a helyi kutyamenhelyet látogatjuk meg, az emberi felelősség megtanulása céljából. Már nagyon várják, mert szinte egy emberként szeretnének adakozni (egy szülő már tápot is vett a napközisek nevében). Ja és persze a szülők nem kívánnak új családtagot.

    előzmény:
    VITYUKA (8306)
    2010-10-24  20:12
  94. 2010. október 25. 08:018308.

    képek:

    A csipeszbábos könyvet be tudom scannelni, ha vkit. érdekel..

    előzmény:
    perika (8307)
    2010-10-25  07:46
  95. 2010. október 25. 07:468307.

    Sziasztok!

    Nagyon tutik a tököcskék :-)

    Barkácsban  mi is jók voltunk a hétvégén a lányommal (iskolai szinten nem tudok írni ugyebár, mert jelenleg még nincs sulis melóm...), csipeszfigurákat készítettünk. El tudom képzelni viszont, hogy ez isiben is klasszul megoldható, egyszerű és mégis mutatós.

    Azon túl, őszi díszletet készítettünk az ajtó elé. Próbálok mindjárt képet is feltölteni...

    előzmény:
    Angyallány (8305)
    2010-10-22  19:30
  96. 2010. október 24. 20:128306.

    DRÁGA ANGYALLÁNY!

     

    Tudtam én, hogy jó lenne nekem nálad a napköziben! Nagyon jók a tökök, s a sütik...!

     

    Láttam a Naplóban, hogy zajlanak nálatok az események!?

     

    Zsuzsinyka!

    Megkaptad a privimet?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  97. 2010. október 22. 19:308305.
    ...és még pár kép...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  98. 2010. október 22. 19:288304.

    Sziasztok!

     

    Tököltünk ma egy nagyon jót! Itt vannak a végeredmények => 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  99. 2010. október 22. 14:028303.

    Akkor irigyellek, mert én soha nem tanultam informatikát.26 éve csak magyart, környezetet  tanítok, meg persze készségtárgyakat,  ennyi idő után tavaly kaptam matematikát.Amit a számítógépről, aktív tábláról  tudok, magam szedtem össze rengeteg munkával. Így téged egyáltalán nem féltelek, nekem még most is egy csomó lyuk van  "tudásomon."

    Kellemes hétvégét mindenkinek!

    előzmény:
    Edit612 (8302)
    2010-10-22  08:54
  100. 2010. október 22. 08:548302.

    Klra

     

    Néztem  pp-s linkeket. 

    A tudástáros interaktív üzeneteidet, a linkeket, programokat is köszi-köszi.

     

    Valaha kérdeztél, itt a válasz: igen, csak matematika érdekel most.

     

    Van oktatási informatikusi végzettségem, tanítom is az informatikát, így  nem teljesen ismeretlen számomra ez a terület. Szeretem is, és most ezerrel készülök kiaknázni a tábla ill. a tábla és a programok kombinációja adta lehetőségeket. Csak egy szösszenet:

    Úgy tűnik, pl., hogy ha képet nyitok meg nem tudok ráírni a tábla tollával, ehhez kéne a filcet használni, amit ugye nem ajánlanak.  Kénytelen leszek rászerkeszteni. Jön a kérdés: hogyan lehetne a legegyszerűbben? 

    Vagy pl.: Készítettem  az adott szoftverrel szövegeshez oldalakat. Nagyon szép, nem túl sok az inf.

    1 dia: Szöveg, kép , 2. dia: szöveg, kép+adatok kiemelve kékkel, kérdés aláhúzva pirossal (mi így szoktuk) 3. dia: az előző +a megoldás első sora...

    Így szépen vagy 7 diából áll a szöveges. Az oldalakat másoltam, tehát váltásnál csak annyi látszik, hogy egy-egy sorral bővül.

    Amikor elkészültem, akkor jöttem rá egy másik megoldása, ami egy csöppet egyszerűbb lett volna.

     

    Na majd alakul ez. Ma is bent maradok és ízeire szedem a programot.

     

     

     

     

    Lányok

     

    Küldtem szókincsfejlesztő anyagot magyarosoknak. Úgy tűnik csemege remélem tudjátok használni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     

Címlap

top