Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hali! Én mondtam, hogy érdekes a munkád! Remek érzékkel fogom meg a dolgok kiindulópontját, és a szavak sokat mondanak arról, amit nem akarnak elmondani.
Egy hsz-ást olvastam el, de nekem annyi elég is volt, mert ránéztem a fényképre, és pontosan tudtam, hogy az az ember azt nem tudta volna úgy megfogalmazni. Legalább lenne hiteles maga a nyilatkozó.
Csak egy érdekesség:
Kovács honlapjának fórumára csak ellenőrzött hozzászólásokat tesznek ki.
A legtöbb hozzászólás néhány belső embertől származik, akik különböző neveken dicsérgetik Kovácsot és egymást. Még azt is meg lehet ismerni, hogy melyik nevek tartoznak ugyanahhoz az emberhez.
Csak a sikeres eseteket írják ki, azt is soksor felturbózva. De a sok csalódott ember panasza nem érdekli őket.
Szóval szerintem jól érzed. Ide is idetalált valamelyik belső ember, akinek persze haszna van belőle és azért jelentek meg hirtelen a dicsőítő hozzászólások.
Amit a földsugárzásról, energiákról és csontkovácsolásról mond Kovács az szerintem is igaz.
És működnek is ezek a technikák.
Még a többi módszerével is sok eredményt lehet elérni.
De Ezek a többiek főleg a pszichológián múlnak. Ha valaki eléggé tud hinni benne, akkor egy marék fűcsomó is csodákat tud tenni.
De amit a magyarságról és saját végtelen hatalmáról mellé adagol, az felháborító. Lejáratja a magyarokat azzal, hogy ostoba és primitív történeteket talál ki önmaga dicsőítésére.
Ez viszont közügy.
Azt terjesztik ő és a tanítványai, hogy a magyarok minden más népnél különbek.
Ez veszélyes.
Egyébként érdekelne, hogy mikor volt utoljára anyukád Kovácsnál kezelésen, mert, hogy Kovács már legalább 10 éve nem kezel saját maga, csak a tanítványai. Ő csak akkor kezel, ha színpadon van és elég sokan tapsolják meg érte.
Ja, igen, kezel, ha valaki kivételezett és elég befolyásos ahhoz, hogy a segítségére legyen., vagy valamire felakarja használni.
Hali! Kedves Mindenki!
Lehet velem egyetérteni és nem! De ahogy az utolsó hsz-okat olvasom, az az érzésem támadt, hogy "ez itt a reklám helye"!
A gyulladást a testben akkor is megérezni, ha a kezet a test előtt elvezetjük!
A "csontkovácsolás" mesterségét senki nem tette kérdésessé!
Úgy tűnik nekem a magyarság java túl "szellemes" és túl ostoba!
Újra és újra felháborít az a sok ostobaság, amivel egymást és magukat szédítik a "kezelt páciensek"!
Újra és újra el kell mondani, hogy a táltos nem az a táltos, amit Kovács András terjeszt a maga nevében, illetve önmagáról?
Meséljenek amit akarnak, csak ne vegyék a szájukra a TÁLTOS megnevezést, amikor Kovács András gyógyításairól beszélnek! Senki nem vitatja el azt a hitet, amit képesek követni olyan emberek, akik még a sötét középkor küszöbét sem lépték át! Érezzék benne jól magaukat, csak könyörgöm, ne fertőzzék a világot!
Sziasztok!
Nem nagyon figyeltem a "táltos" dolgokat, és nem is tudok véleményt mondani. Viszont az este volt nálunk egy kis "táltóscsikó" Kovács tanítványa és meglepődtem néhány dolgon. Nem sokat tud rólam, most találkoztunk először. Évek óta krónikus gyulladásokkal küzdök és az ingával simán megmondta, hogy hol vannak gyulladásos gócok a szervezetemben. És talált. De még mindig szkeptikus voltam. Megmérte a vérnyomásomat az ingával és utána ellenőriztem a vérnyomásmérővel. Talált! És ahogy helyrerakta az összes csigolyámat és ízületeimet...az valami csodálatos volt.
Jár igen,ha visszamínősítette a bv bíró fogházassá,valamint a börtönbeli viselkedése,és munkája alapján a bv bíró méltónak találta a feltételes szabadságra helyezését.Semmi összefüggés nincs a bujdoklás,és a szabadítás között.Rengeteg ember van szökésben,de ez még nem jelenti azt hogy elfogását és az itélet "leülését"követően alkalmatlanná minősítenék a társadalomba való visszatéréshez
Ismétlem!Nem védem Magyar Ildikót,de szembeötlő a támadásod,holott ez egy táltosokról szóló topik,és azért néztem be,hogy olvassak róluk.
Azért sikerült hasznos imformációhoz is jutnom..köszönet érte.
Egyrészt nem vagyok dr. Sári Erzsébet, bár ismerem őt, de csak annyira, hogy voltam a homeopátiás tanfolyamán.
De voltam Magyar Ildikó homeopátiás tanfolyamán is és szerintem dr. Sári Erzsébeté klasszissal jobb volt, mert ő legalább értett hozzá.
Amit Magyar Ildikóról írtam, szó szerint megjelent a Bors című újságban, de ettől persze még nem lesz igaz.
De sajnos ezek olyan tények, ami teljesen belefér a képbe.
Tény, hogy Magyart eddig háromszor, három különböző ügyben ítélte el a bíróság.
Nem írok semmi olyat, ami már médiákban meg ne jelent volna, mert semmi kedvem a személyiségjogait sérteni.
Tehát, 1994-ben állami vállalatnál követett el sikkasztást, amiért még olyan büntetést kapott, amit pénzben megválthatott.
Még ki sem hült az előző ítélet, amikor már elkezdte szervezni a további cégeit, amelyeknek segítségével több éven át folyamatosan hamis számlák után igényelt vissza áfát.
Ehhez persze igazolnia kellett, honnan volt pénze a számlákra. Ezért szerződéseket és adományozó okiratokat hamisított.
Pl. olyat, hogy a postabanktól kapott adományt.
De olyan szerződést is írt, hogy pl. Presszer Gábort, vagy Koncz Zsuzsát bízta meg reklámfilmekben való szerepléssel. Mindkettőjüknek a bíróságon kellett igazolniuk, hogy ők ilyen szerződést nem kötöttek és azt sem tudják, ki az a Magyar Ildikó. Benkő Péter e miatt nyilvánosan kért bocsánatot mindkettőjüktől.
Az áfacsalásssal szerzett pénzből Magyar Nagykovácsiban épített villát, amiben most a tisztelt Kovács "táltos" lakik.
Persze Kovács azt mondta a híveknek, hogy Magyar egy Dél-Amerikai nagybácsitól örökölt pénzből építette.
Magyar 6 és fél évet kapott.
Nem vonult be önként a börtönbe, ezért körözést adtak ki ellene, a kommandósok fogták el. Figyelték a villát és egy este kijött Magyar kocogni, ezért csaptak le rá, amikor már biztos volt, hogy a villában bújkál. Mert persze Kovács letagadta, amikor jöttek érte.
Egyébként érdekes, hogy több hónapon át nem kereste a rendörség, csak akkor, amikor kiderült, hogy egy harmadik ügyben újra a vádlottak padjára kellett volna állnia.
Megjegyzem itt is elítélték színlelt szerződésért.
Szóval mindaz amit összehordott Kovács Magyarról, mint ártatlan szent asszonyról, az messze nem igaz.
Megteheted, hogy azt mondod, hazugság, de attól még nem lesz az.
Eddig még mindenki megbánta, hogy Magyar közelébe került, kivéve azok akik részesülnek a csalásaiból, de ők is meg fogják egyszer bánni.
A butaság az, amit Kovács tanít a szentekről meg a tetteikről.
Gondolkodj, hogy engedhették ki két évvel hamarabb Magyart, amikor nem vonult be a börtönbe, amikor nem fizette vissza a 700 milliós tartozását, amikor az ítélet után egy másik ügyben is elítélték. Ilyen esetekben jár ugye a kedvezmény?
Hali! Valóban nem erről kellene szólni ennek a topiknak.
Miért is szóltál ebben a topikban?
Kovács András pedig bántja eléggé saját magát.
Bántottam én a drnőt Uram?Úgy vélem nem.Csak feltűnő módon bántják Kovács Andrást,és ennek a topiknak nem erről kellene szólni.Főleg nem a feleségéről
Kedves Millisent!Itt az alapvető téma a táltosság lenne,de te csak Kovács Magyar Andrással foglalkozol.Nem te vagy véletlenül dr Sári Erzsébet,akitől elvált Kovács András,Magyar Ildikó miatt?
Hihetetlen,hogy mindenféle butaságot képes vagy ide bemásolni Magyar Ildikó börtönben töltött életéről.Hazugság az egész..tudom
Szia!
Amit én a Táltosokról tudok, azt Wass Albert: Hagyaték c. könyvében olvastam. A kedvenc könyvem, fantasztikus. Tanuságot tesz a Hit erejéről, ami mindenre képesnek tehet bennünket. Sokszor idézi a Bibliából átvett "gondolatot": Ha csak annyi hit lenne bennetek, mint egy mustármagban, hegyeket lennétek képesek mozgatni.
A gyógyításról azt írja: "Nem szenved a test, ha rendben van a lélek"
Tudok ajánlani neked nagyon jó csontkovácsot. Ha érdekel, priviben magadom az elérhetőségét.
Mabek
Van egy javaslatom.
Kovács Magyar András és bandáját kibeszéltük. Megállapítottuk, hogy nem táltos csak annak nevezi magát. Köze sincs a táltos hagyományhoz és életszemlélethez.
Ezentúl koncentráljunk a táltos hagyományra és életvitelre. Beszélgessünk a Kárpát - Medencéről, a Táltosok feladatáról és hogyan lehet azt lefordítani, átültetni ide, 2008-ba Magyarországra, Magosföldre.
Rengeteg tévhit, monda és mítosz övezi a Táltos fogalmát. Adjunk lehetőséget, esélyt, hogy a fórum sok olvasója megismerkedjen az igazi Táltos hittel és értékrenddel.
A Táltos feladata a gyógyítás mellett a felvilágosítás is.
Mabek
Kevéssé valószínű, hogy ő fogja kezelni. Gyógyítani viszont tudnak a beosztottai is!
Az már gáz, ha előbb "szellemeskedni" akarnak...
Ha "szellemet akarnak elengedni" a fiadról, akkor rajtad áll a döntés. (Szubjektív véleményem, hogy humbug a "szellemeskedésük".)
Szia!
Miért kérdezed? Te táltos vagy, esetleg?