Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyerek a szeretőtől
2008-02-04 12:541.
Létrehozva: 2008. február 4. 12:54
Sziasztok!
Elnézést, hogy egy topikot telpakoltam smile-kal...
Csak nagyon el vagyok keseredve... Nemrég tudtam meg, hogy a férjemnek pár hónapja gyereke született a szeretőjétől. E gy "kedves" ismerős hívta fel rá a figyelmemet. Kérdőre vontam a férjem, és bevallotta.
Röviden rólunk.
20 éve élünk együtt boldog családban két kamasz fiúnk van. Én mindent megteszek a családért a férjem pedig rengeteget dolgozik.
A szex az elején igen jó volt vele, aztán kezdett az én drágám igénytelenné válni, képes volt úgy mellém feküdni az ágyban, hogy nem mosott fogat, vagy "illatozott" a lába. Ilyenkor természetesen elküldtem, elutasíottam. A közeledései megritkultak poteniazavarral küzdött (elhízás miatt), aztán abba is maradtak. Gondoltam az életünk e részét letudtuk, nem idegesített adolog, hiszen szerettük egymást, és szépen éltünk egymás mellett. Kb. 9 éve megtudtam, hogy van egy jóval fiatalabb "barátnője, nagyon kiakadtam, de megbocsájtottam, mert úgy gondoltam szex úgysincs közöttük. De továbbra is el-eljárogatott a kis ribihez. (Gondolom annak is csak a férjem pénze tetszett) Aztán derült égből a villámcsapás, a nőnek gyereke született, és a férjem még a nevére is vette!!! Teljesen meg vagyok alázva. Megőrülök a féltékenységtől amikor a picit megy látogatni! És a másik dolog... Ott vannak a kamasz fiaim, rettegek, hogy mi lesz ha megtudják!
Mit tegyek, hogyan szerezzem vissza a családi boldogságot?

Igen, csak Te kevésbé "csomagoltad" be a mondanivalód.
Sajnos rengeteg pasinak születik gyereke a szeretőjétől. Pár fórumot olvasok gyakran, és 3 topiktársunkról tudom, hogy gyereket szült a családos pasijának. Az okok különbözőek mindenhol, de azért ez elgondolkodtató, miért ilyen gerinctelen suttyó ilyen sok pasi, és miért ilyen naívak a nők.
Mindig azt mondjak, hogy a gyerek a legnagyobb boldogsag a csaladban... ?
Nagyon valoszinu, hogy eddig is gunyolodtak, de semmi kozuk hozza.
Ha neked igy jo, akkor elj igy, ebben a hazasagban. De azert azt tudd, hogy teljesen egeszseges az az 50 eves ferfi, akit erdekel a szex.
Annak van problemaja, aki a szexualis eletet le tudja zarni, mint elmult elete reszet...
Kb. erre gondoltam én is, szinte egyidőben írtuk le, csak én sokkal rövidebben!
Ez most ugye csak valami vicc?
Vagy tényleg ilyen látszat házasságban, hazugságban élsz évek óta? Csak, hogy mit szól a család, meg a kollégák... pfúúúúúúú!
Itt komoly bajok vannak...
Szia!
Már rég eltoltátok....
Mindketten!
Tanácsot adni nem tudok, max. véleményem lehet, de rajtad az nem segít.... (pl ilyenek: késő bánat, stb. )
Üdv: M.
Szia !
Ne haragudj, nem értelek. Nem kellett neked a férjed, belenyugodtál a felszinen boldog ,a felszin alatt közönyös házasságodba.Ennek az állapotnak egyenes következménye ez a helyzet. Úton-útfélen találkozhattál ezzel a helyzettel , akár itt is a fórumon.Most miért tiltakozol, miért vagy kétségbeesve ?Magadnak is köszönheted ezt a helyzetet, mit vársz tőlünk ? Sajnálkozzunk, te szegény becsapott, elhanyagolt nő !!!!
Megtartani egy kapcsolatot nehéz feladat, figyelni kell a másikra, energiát beleölni a kapcsolatba, nem csak ülni benne.
Miért nem tanultál más kárán ?
Mert te más vagy , veled nem történhet ilyen csúnya dolog ?!
Mielött félreértenél, nem csak te vagy a hibás.De a felelősséged nem elhanyagolható !
Egy okos nő nem hagyja hogy idáig fajuljanak a dolgok, nem dugja homokba a fejét.
Szia!
Hát furcsa felfogásod van a családi boldogságról!
Ez a történet magáért beszél. Ha Neked igy jó, akkor semmi gond, ha nem akkor el kell válni, ilyen egyszerű!
Szia!
Hogy tudsz egy ilyen állat melett maradni,aki 9 éve már csal?? Milyen férfi (ember) az ilyen?? Ha valaki szeret valakit akkor nem alázza meg! Nekem annyi eleg lenne hogy megtudnám hogy megcsalt.Mar mehetne is,van gyerek nincs gyerek...........Nem tudom hogy tud ilyen sok nö,(magyar) nö élni.Csak hogy elne menjen,inkabb tartson barátnöt,had dugjon félre! Milyen élet az ilyen.???
Mar bocsánat de ha a nök ezt eltürik,es nem tesznek ellene semmit ( pl összecsomagolni a ruháit es az utcára dobni) akkor ezt megis erdemlik!
Ha egy normalis nöt megcsak a baratja vagy ferje,vagy szeretöt tart,akkor befejezi ezt a kapcsolatot.
Remelem megszabadulsz ettöl a patkánytól.
Pont egy ismerőssel beszélgettem nemrég. Ő is úgy írta le a családi életét, mint ami jó, kiegyensúlyozott és stabil. Csak.... azt nem teheti szabadon, amit szeretne, nem foglalkozhat a hobbijával. Ő úgy fogalmazott, hogy a lelke felét el kell rejtenie. De amúgy minden harmonikus és szuper.
És elgondolkodtam azon, hogy lehet, hogy ő nem is tudja, milyen az, amikor TÉNYLEG minden harmonikus és szuper. Lehet nem is ismeri, milyen az, amikor valakit IGAZÁN szeretnek és elfogadnak szőröstül-bőröstül, hobbistul.
Szerintem a ti családi boldogságotok, amit olyan lelkesen mentegetnél, nem is létezett soha, max. az elején. Én pl. soha nem tudnám tudomásul venni, hogy nem élek házaséletet a párommal. Kizárt dolog, hogy úgy venném, életemnek ezt a részét lezártam....
Kinek mi a családi boldogság, lehet, hogy neked ez, de lehet, hogy a férjednek hiányzott valami, például a szex. A nagy beszélgetéssel kicsit elkéstetek, amikor először feküdt melléd szagosan, akkor kellett volna azonnal beszélned vele, hogy neked ez így nem jó, és és megkérned, hogy tiszteljen meg téged azzal, hogy nem büdösen fekszik a hitvesi ágyba. Most már kicsit késő, ő gondolom azt hitte, téged már nem érdekel a szex, és ha valakit többször visszautasítanak, egy idő után nem fog próbálkozni, hanem elmegy máshová a vágyát kielégíteni.
Ő nem akar kényelemből változtatni, és úgy látom Te sem, csak a büszkeséged sérült, de az nagyon. A két nagyobbik gyereknek meg minél hamarabb el kellene mondani az igazat, mert minék később, annál rosszabb - szerintem.
hú, ezek szerint a kiscsakjnak mosatlan foggal is megfelelt vagy ha vele volt, megmosta?
bocsánat, de ezen elgondolkodtam...
Hát Tőled aztán jól megkapta szegény.
Az, hogy ő meg volt elégedve magával, egy dolog! Te? Te is elégedett vagy vele? Komoly hibát vétettél! Akkor kellett volna kirúgni, mikor először büdös lábbal feküdt melléd. Tudod azt nem értem, sok szegény asszony mit vár? Egyszer csak az elment lump helyett hazajön egy deli vitéz? A férfi igényessége (ha magából nem adódna) függ a feleség elvárásától. Ilyen esetben le kell cserélni a selejtet!
Gyuriur