Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Csak a reklámot láttam az ehetiből, de nekem fogalmam sincs, hogy kik ezek, egyedül az időjós csajt ismertem fel. Az a bajuszos ürge irdatlanul randa és egy-két mondatából az látszott, hogy nem is egy iq bajnok, elég jó kis sutyerák alak.
Most egy pár hónapra felfüggeszthetnék már ezt a főzős műsort, mert kezd már uncsi lenni, és szerintem már azt sem tudják, hogy kit hívjanak meg. Kezdenek kifogyni a mindenre kapható "sztárok"!
Az eheti csapat nekem elég vérszegénynek tűnik.
Az a lóbajuszos, nagyon csúnya, vöröses bőrű, ápolatlan ürge nem is tudom ki...
tegnap noémi szegény elég uncsi estét csinált, lehet, hogy ők jól érezték magukat, de én nem találtam semmi humorosat, érdekeset bennük....
Szia.
Én úgy tudom,hogy örökbefogadták .
Sziasztok.
Ha valaki olvassa még ezt a topicot, segítsen...komoly gondom van
Az e heti hal a tortában szereplő Vámosi Vikinek van valami köze genetikailag a Záray-Vámosi énekes házaspárhoz? SZerintem iszonyatosan hasonlít Záray Mártára.
Szívesen!
Én is ki fogom próbálni, de szerintem nem csak a sárgáját teszem majd bele a tojásnak, hanem az egészet.
ahogy a képen van: héjában főtt krumplit félbevág, kiváj, bele egy szelet sajt, tojássárgája, sütő....
gondolom némi só, bors nem árt rá
Marija a szája gyönyörűsége miatt lett híres,hírhedt
A Hal a tortánnal ellentétben a Vacsoracsata kellemes hetet zárt.
Ez a szegény Mária nevű nő annyira borzalmasan néz ki, teljesen olyan a feje, mintha egy karikatúrából lépett volna elő.
Nem nézem már sem ezt a műsort, sem pedig a másik csatorna főzősét.
Tulajdonképpen ki ez a Mária? Mivel foglalkozik, és honnan került elő, hogy a celebek, művészek közé került?
Mi még nézzük.
Tegnap is jól szórakoztam Boldin. Tvritkoban meg csalódtam,hogy mennyire merev ember.
A héten a vacsoracsata szinvonalasabb.
Nekem az tetszett valamelyik részben, hogy a Szandi olyan automatikusan szedett mindenkinek a levesből. Tényleg csak úgy megszokásból, mint otthon a gyerekeknek.
Engem nem dühített fel.
Én is megnézegettem volna a sütőket,ugyanúgy mint Szandi.
Egy Rák nem hazudtolja meg önmagát!
Regina bátyjáról nem tudom vendéglátós-e vagy ilyesmi,de azt igen,hogy börtönben ült drogfutárkodásért.Lehet a börtönkonyhán melózott..:)
Szandi kicsi fiát meg kell zabálni!
Nyilván ezért rakták be a műsorba, de tényleg aranyos!
Az egyik szerintem kávéfőző, a másik mikró.
A maradék kettő vagy mind a kettő sütő, vagy egy sütő és egy pároló.
Most egyébként divatos az úgymond duplex sütő, olaszéknál, egymás alá-fölé.
Na igen.Gondoltam,hogy nem vért izzadva kereste a pénzt.
Nagy százalékban akik 20on -30 évesen ilyen körülmények között élnek,azoknak sötét üzleteik vannak,vagy a szülők milliomosok.
Norbitól cseppet sem sajnálom,szerintem neki nincs is annyi mint némelyik fiatal bűnőző életűnek,nem is olyan fiatal már,és ő nagyon keményen megdolgozott érte.
http://bulvar.ma.hu/tart/rcikk/d/0/181022/1
kábé 10-11 évvel ezelőtt jártam norbihoz aerobikra, akkoriban még rendőrködött, meg jogi egyetemre járt (gondolom, azt abbahagyta), meg órát tartott, szóval dolgozott rendesen.
azt nem tudhatjuk, hogy regina pasija öreg vagy fiatal, mindenesetre, ha fiatalon ilyen gazdag, akkor az felvet néhány kérdést...ha meg idősebb, az is
nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nem tetszett regina konyhája. ez az abszolút minimál design, még a fiók se látszódjon, eltakarták egy ajtóval...persze, ízlések és pofonok...mondjuk a konyha méretét elfogadnám, mert egy konyhában soha nem tud elég munkafelület lenni, legalábbis számomra.
Igen,ezt akartam még én is,mindenki Norbiékon van kiakadva,hogy mennyi pénzt szedtek össze,én úgy gondolom ők megdolgoztak érte,és ami azt ilelti,vannak náluk sokkal gazdagabbak is,csak nem média sztárok,igy nem tudnak csámcsogni rajtuk.
Nem tudom mit csinálhat Regina pasija is,hogy ilyen körülmények között él fiatalon,(és még mennyi ilyen van)gondolom nem egy 50 éves üzletember,és nem biztos hogy kemény munkával kereste meg a pénzt a luxusra.
Regina bátyjáról én nem tudok semmit,én azt gondoltam ő valami pincér,vagy ilyesmi vendéglátós,hogy ő segitett neki.
Ugyanezt akartam írni!!
Hogy a D.Zitáék lakásán is túltesz.
Pedig gondolom a Norbiék sem akármilyen körülmények között élnek, de látszik, hogy még neki is leesett az álla!
Amúgy azon gondolkoztam hogy mennyibe kerülhetett az a 4 sütő vagy mi, mert a miénk is elég drága volt (séf a párom, kellett neki egy jó sütő) de összehasonlítva a kettőt, fényévekre van
Egyre inkább kíváncsi vagyok hogy ki a pasija!
gyébként meg a Regina testvére nem tudom hogy jött a képbe, de nemrég még a börtönben ült kábítószer birtoklásért vagy eladásért, vagy mindkettőért?
de legalább regina főz. a múltkorit is ő nyerte meg.
mert amúgy divat manapság nem főzni. ismeretségi körben is van jó pár, többgyermekes anyuka, akik egyszerűen nem tudnak főzni. egy salátát még összedobnak, de karácsony-húsvét táján mindig megszállják a nagymamikat, akik a két karjukat ledolgozzák.
Nem tudom kivel állt össze,de látszik ő sem az egyszerű dolgozó férfiakat keresi.
Az a lakás,eszméletlen.
A Debreczeni Zita -Kedves Feri lakása is full luxus,pedig a Kedves Ferike igen vastag,de ez a lakás tán még azon is túltesz.
Hogy minek a 4 sütő?Ők se tudják, mert ez volt a legdrágább biztos,felvágásnak.:)
Szánalmas ahogy lejáratják magukat a "kedves" feleségével együtt!!
Eddig is sokan utálték őket, de ez után.....
szerintem sütő, mikró, grill, de mi a negyedik??
amikor először szerepelt regina a hal a tortánban, akkor se semmi lakásban lakott, döglégy zoli hangosan meg is jegyezte: mi a fenét csináltam 40 évig?
nem tudom, láttátok-e, hogy az elején norbi mondta, hogy mivel regina szőke, ezért semmivel nem fog időre elkészülni, meg nem csinál meg semmit rendesen.
aztán a műsor végén úgy dicsérte a reginát, hogy azt hittem, elhányom magam. merthogy ő tudta, hogy minden rendben lesz, mert hogy regina milyen maximalista és ügyes. (műsor elején más volt véleménye...)
Sziasztok!
Valaki árulja már el nekem aki látta a tegnapi adást, hogy a D.Reginánál miért volt 4 beépített sütő egymás mellett??????
Jó, egyik a mikró, másik a sütő, de a maradék kettő??????????
Amúgy kivel jár ez a csaj, hogy ilyen luxus lakásban laknak??
én csak aztatat nem értem, hogy akinek elvei vannak az étekzést illetően (ápdét), akkor mi a viharnak megy el egy olyan műsorba, ahol enni KELL?
belenéztem az eheti műsorba, még csak kedd volt tegnap, de már most mindenkit idegesített Norbi állandó nyígása, hogy ezt nem eszik, azt nem eszik.
boldogult aerobikedző koromban, amikor kétnaponta 4 órát tartottam, ehettem bármit, wazze, valahogy semmi nem maradt meg rajtam...nem kellett idióta diétákat kitalálnom, főleg akkor nem, amikor vendégségbe megyek és nem sértem meg a vendéglátót, aki főzött-sütött, hogy ezt nem eszem, azt nem eszem. mert ez bunkóság. tegnap regina meg is kérdezte norbitól, hogy mégis, mit vársz tőlünk?
egyébként meg, ha valaki annyira tudatosan étkezik, mint ahogy norbi állítja magáról, annak semmi problémát nem jelent egy kis kilengés (ahogy ezt egy előző hal a tortánban mondta). most mi ütött belé, nem tudom.
Hmmm... Legalább olyan érdekes ez a cikk, mint a tévében történt nyilatkozat. Sajnos hiába tépjük a szánkat, ezek az emberek az életben nem fogják belátni, hogy hibáztak. Sajnos annyira buták, hogy fel sem fogják, hogy azok... Nincs mit kezdeni velük, ők már csak ilyenek, annyit tehetünk, hogy nem nézzük. De azért engem is felháborít az ilyesfajta viselkedés....
Az update-famili, ma este fogja megmagyarázni a történteket, az AKTÍVban. Mivel természetesen, őket sértették meg.
Na,ezt megnézem.
Rubint Rékácskának sikerült leégetni magát egy egész ország előtt, mert ezt a videót azok is megnézhetik,akik nem nézik magát a műsort. Hiába rinyál mostmár,mindenhol,hogy megvágták, blabla, mondta? Igen mondta...
Minden újságban igyekszik magát mentegetni, sír,toporzékol, magyarázkodik...... amivel a saját viselkedését igazolja.
Nagyon udvariatlanul, bunkón viselkedett, aki ezek után ugyanúgy néz rá, mint előtte, az nagyon gáz.
Meg ahogy, amilyen arccal szedegette a panírt, köpködte a kaját, a 3 éves gyerek különbül viselkedik. Minek vállalja el ezt a műsort? Egyértelmű,hogy nem követi mindenki a mű-update rendszert, eszi az édesítőszert mindenben...
Norbi tegnap normálisabb volt, legalább megkóstolta a kaját. Az meg,hogy folyton hangoztatja,mennyit hízott a terhességeivel, az már kész vicc, állandóan azt lássuk,ilyen is lehet egy várandós nő.....vicces a Réka úgy ahogy van. Hiába lett nagyon gazdag, a született bunkóságot nem lehet pénzzel levetkőzni....
En is megneztem ezt a reszt, mert kivancsi voltam..komolyan mondom, majdnem elsirtam magam, ugy sajnaltam Bango Margitot, akit a sajat hazaban alaztak meg. A japan festett maszk alatt is latszott, hogy csak azert turtozteti magat, mert a vendeglatas minden kulturaban szent, de ha Ganxta nem lett volna, lehet, hogy mar ott kifakad.
Tudjatok, ilyenkor latszik am, hogy ki honnan jott. Hiaba el Reka puccos hodalyban, hiaba vannak meno ruhai, viselkedest, izlest nem tanitanak.
Szokas szerint a blogjaban magyarazkodik, mint a Szigetes felvetelnel, hogy megvagtak a musort. Persze, mindenki mas hibas, a media, a mocskolodo (=egyet nem erto) hozzaszolok, de olyan blogbejegyzes mikor lesz, amikor bocsanatot ker valakitol? Ja, az nem divat...
Hozzateszem a japan konyha nekem sem a kedvencem, de nem rontanam el a tobbiek etvagyat azzal, hogy amint hozzak a fogast, elkezdem fikazni. Meg Bodi Szilvike, aki hiaba csempesz 5 ipszilont a nevebe, akkor is csak egy kozonseges csaj marad. Akkor is sajnaltam Margitot nagyon, mikor Szilvi azt a nagy gonddal kivagott kigyofejet odadobta a tanyerra. Normalis helyen mar egy 5 eves ovodas sem csinal ilyet...
Az egyetlen fenypont Ganxta volt, jokat szolt azert, foleg mikor kinba hozta Kozsot, es raborulva rohogott, hogy neki soha nem lesz Kossuth-dija.
Nem tom' ,ezeknek a SORBERTéknek bérletük van a tv2-ben, hogy mindig őket látni, még a kiscsajszijukat is látni a reklámban. ( direkt irtam fonetikusan a nevüket) Most már, nagyon uncsik.
A hal tortánban, most már csak visszajáró celebek lesznek?
Hello! Itt néztem én is... http://webcast.tv2.hu/halatortan/
hát nagyon ciki...szégyen amit ez a két nő csinált. Valakit így megsérteni aki vendégül lát a saját házában, az asztalához ültet...
Mért kellett volna Bangó Margitnak tiszteletben tartania Kozsókámat? Napraforgó Úr tiszteletben tartotta Margitot? Ha a Zoleeról lenne szó akkor igen, de ő meg nem sértődne meg...
Júúúúj
Hol hallottátok ezt, hogy csak 3 kg-t hízott?
6-7 kg-t hízott a kislánnyal, a fiával nem tudom.
Ettől eltekintve: nem kedvelem Rékát, ebben a műsorban sem lett a szivem csücske! Gáz volt ahogy viselkedett, Szilvivel együtt!
De az egész nagyon fel volt fújva, nem kellett volna ebből ekkora ügyet csinálni! Részben igaza volt Bangó Margitnak, fikázták és illetlenül is beszéltek róla, DE: ezt nem egy másik ember otthonában kellene lerendezni! Ezzel akkor ő volt ugyanúgy tiszteletlen, amit ő sérelmezett a csajoktól! Akik egyébként mindketten elég sötétek, a kedvesemmel szét röhögtük magunkat rajtuk. Ha ez jó, hírnév bármi áron
Kozsó: nevetséges volt, ahogy B M-nál viselkedett
A Réka meg a nagy cukorfóbiájával simán megette a barnacukros sütit
Nevetséges volt ez az egész.
Ha tartja magát az egyenességhez, a Ganxstánál sem ült volna asztalhoz. Megmondta, hogy nem hajlandó a "3 nővérrel" leülni. Persze az más kérdés, hogy Ganxstától sűrűn elnézést kért volna, és a Zolee pedig megnyugtatta volna, hogy csak adja ki azt, ami nyomja a szívét.
Lehet, hogy tévedek persze, mert ez mind utópia.
Ezt én a m1-en hallottam. Ilyen beszélgetős műsor volt.
NEm gondoltam volna,hogy még ezzel dicsekszik .
NEm tudom,hogy hogyan csinálta ,hogy csak 3 kg-t hízott.
Biztos azért ette ,mert abban kevés a kalória. Ennyi esze van .
Jaj, bocs, hülye vagyok. Ezt a linket más kérte.
Itt a műsor linkje: http://webcast.tv2.hu/halatortan/
http://www.mozilla-europe.org/hu/firefox/
Parancsolj.
"Emlékszem egyszer a hülye fittnes k*rva 3-4 évvel ezelőtt ezzel dícsekedett :
Ő csak a terheségei alatt 3 kg hízott( ez teljességgel lehetettlen ). Mindenkinek ennyit kéne híznia. CSak sok nő a terhessége alatt abbahagyja a tornát és fogyókúrát. És ezmiatt híznak 10-15 kg-t és ezzel ártanak a születendő gyereknek . "
Kiara 3-4 éve???? Ááááá én ezt idén nyáron is hallottam tőle!
Meg amit a szigeten műveltek, anno... hááááát a Larának érdekes lesz majd hallania, hogy egy piszkos ujjú fiúról rögtön az jut az eszükbe, hogy a kicsi lányukat megujjazzák... Szerintem normális ember a gyerekére nem szívesen gondol intim együttlét közepette, pláne nem mondja, pláne, hogy mág csak vagy 4 éves volt akkor a kislány... Brutális :)
Egyébként eddig én is bírtam Rékát, jó, nem egy észlény, de azt hittem jószívű, kedves. Sajnos nem az, rosszindulatú, beképzelt, liba. Nem tetszik, hogy azt hangsúlyozzák, egy nő ilyen is lehet és ilyennek is kellene lennie. Valóban lehet ilyen is, de nem kellene ilyennek lennie, mert ez nem nőies. Egy nőn természetes hogy vannak zsírpárnák a csípőjén, a hasán esetleg egy kicsi, a mellén, ettől nőies, így vagyunk genetikailag kódolva. A nőkön genetikailag több zsír van, a férfiakon több izom. Nem egészséges egy nőnek napi 5-6-7 órát kemény edzéssel tölteni, persze akinek ez a munkája, az tegye, de ne hangsúlyozza, hogy ezt így kéne cisnálni, mert nem. Egy nő szervezetének épp elég megpróbáltatásokat kell túlélnie, ott van pl. a terhesség, szülés, a gyerekneveléssel kapcsolatos fizikai megterhelés, ezen felül a versenysport, vagy a túlzásba vitt edzés már igenis árt neki. Természetesen kell a testmozgás, de nem kellene női terminátornak kinézni tőle. A diténak is vannak ésszerű határai, szerintem józan paraszti ésszel is lehet tudni, érezni, hogy mit kéne enni és mit nem, na és mikor... Amit ők reklámoznak a sok mesterséges ízfokozóval és édesítőszerrel telenyomott szemét kaják egyáltalán nem egészségesek. Persze, aki 200 kiló, annak valóban a legfontosabb hogy lefogyjon, ha ilyen kajákkal, akkor ilyenekkel, na de azért túlzás azt mondani, hogy ez az egészséges életmód, amit ők mutatnak.
Én csíptem a Rékát EDDIG!
Tényleg udvariatlanul, és tiszteletlenül viselkedtek!
Ha már annyira nem ízlett ott valamelyik étel, akkor legalább hallgathatott volna.Erre mondják:hallgatni arany!
A Bódi pénzéhes pösze k.....-át eddig is utáltam, most meg még jobban!Mit játsza a fejét? Ha nem tartja el valamelyik gazdag pasi, éhen is halna!Akkor meg már jó volna neki az egy hetes szalámi is!
Jövőhéten Norbi fog főzni-nem is tud. Ők ráerőltetik az étkezési szokásaikat másokrade Rékára figyelni kell?
Ki fogja a balhét a következő héten csinálni?
És a zseniális Réka az első terhessége alatt tatárbifszteket falt a tv-ben valamelyik műsorban ezt mesélgette. Komolyan egy rémálom, nyers hús és nyers tojást, csak toxikózis és szalmonella veszély. Ilyet egy kismamának tilos enni. De nem, ő erre bíztatta a többi kismamát !
A védőnő ismerősünk rettentően ki volt akadva.
Jól tette a Margit,hogy kiosztotta azt a két k*rvát. Igaza volt . A Réka meg baromira hülye, azt már nem tudja,hogy az alkohol baromira hízlal. MEg úgy csinál mintha neki annyira fogynia kéne. Megjátsza ezt az egész cukor fóbia dolgot. Aki fogyizik,az nem alkoholt vedel,hanem vízet . Meg a Szilvi az is rájátszik erre a húsfóbiára.
Emlékszem egyszer a hülye fittnes k*rva 3-4 évvel ezelőtt ezzel dícsekedett :
Ő csak a terheségei alatt 3 kg hízott( ez teljességgel lehetettlen ). Mindenkinek ennyit kéne híznia. CSak sok nő a terhessége alatt abbahagyja a tornát és fogyókúrát. És ezmiatt híznak 10-15 kg-t és ezzel ártanak a születendő gyereknek .
Ezzel arra utalt,hogy mindenki rossz anya aki 3 kg-nál többet mer hízni a terhessége alatt .
Hát komolyan mondom akkor feltudtam volna pofozni .
Most azértsem fogom megvenni egyetlen egy dvd-jüket sem. Csinálom úgy a tornát ahogy én akarom . Nem gazdagítom mégjobban őket úgyis már milliárdosok.
Mégvalami a gyerekei büszkék lehetnek rá ( szegények ) . NEm félmeztelenül kéne egy 2 gyerkes anyának a playboy címlapján díszelegnie . De hát úgye aki sztár az ezért nem k*rva,de ha én levetkőznék a playboynak én mindjárt az lennék.
Pont jellemző a magas IQ-ra, hogy Bangó Margitnak egyáltalán nem az volt a fontos, hanyadikként végez.
Hanem az, hogy hogyan és miért tették erre a helyre.
Ami még jópofa volt, hogy amikor megkapták a magukét, fel sem fogták (vagy nem akarták), minék többet mosakodnak, annál jobban kitűnik, miről is volt valójában szó.
Ahogy elnézem Bangó Margitot nem hiszem, hogy ő elfogadja ezt az "ajándékot" ettől a társaságtól. Úgyhogy bárhogy is szavaztak, vagy bármi is lett az eredmény, nem hiszem, hogy Margit még egyszer odaáll főzni a tv-ben, miután ez a két kis liba így megalázta, megbántatotta.
Margit tegnap csak érezte, hogy valami nem stimmel a két csajjal, és hogy baromira ellene vannak. Nem tudta konkrétan, hogy mi volt csak részleteket csípett el, ahogy én láttam. De amikor az unokája elmesélte a dolgot, akkor már összeállt neki a kép.
Úgyhogy ezért nem tisztázta tegnap este, mert nem hiszem, hogy annyiban hagyta volna a dolgot.
Akkor ezek szerint mi nem ugyanazt a műsort néztünk. Te valami mást láttál.
Tegnap minden pocsék volt, mindenre húzták a szájukat, finnyáskodtak. Érdekes módon ma minden étel isteni volt.
A Kozsóka teletette barnacukorral az ételt, csak kamuzott a Rékuskának, hogy édesítővel készült. Réka-baba pedig úgy becuclizta a maszlagot, ahogy illik. Ha Réka annyira jól tudna főzni, és valóban mindent édesítővel enne, akkor kapásból tudta volna, hogy a torta cukorral készült, ráadásul a barna cukornak teltebb az íze, mint a cukorrépából cukornak. De még véletlenül sem hasonlít az édesítővel készült édességekre.Ez csupán egyszerű rutin.
Tegnap felhúztam magam a két csajon, de ma még jobban megmutatták az igazi arcuka és ez még szomorúbb, mert ebből nem csak az jött le, hogy neveletlenek, primitívek, hanem az is, hogy kétszínű megjátszósak.
Sziasztok
Én nem értek egyet B. Margit viselkedésével, ez egy főzőműsor, verseny, meg kellett volna érkeznie időben a vacsorára még akkor is, ha külön kocsival jön, ezt döntse el nyugodtan, de legyen ott időben, és egyen ami tetszik a menüből vagy kritizáljon, adja meg a lehetőséget az utolsó versenyzőnek is, függetlenül attól, hogy ki főz aznap, mert itt pont a Kozsó megnyerte a mai versenyt még kevesebb szavazatattal is, és ha ott lett volna a B. Margit és akár csak 1 szavazatot is kap, akkor is Kozsó nyert volna, így meg a B. Margit nyert.
de Bangó Margitnak is szavaznia kellett volna, még ha csak 1 szavazattal is, vagy nullás szavazással, és a vacsora végén elmondta volna hogy mi a problémája, nem kellett volna bájcsevegnie a többiekkel,
az ahogy előadta elég szinpadias volt szerintem, és a hangnem sem tetszett, én nem védem azokat akiknek szólt, volt benne igazság is, az hogy ennyi ember segített neki a konyhában az nem tetszett, és úgyanúgy nem tetszik, ha bárki másnak segítettek az adások alatt, nem kell lakodalmi menüvel készülni, főzzön kevesebb féle ételt.
na mindegy, de így hogy nem szavazott és nem volt ott szerintem ez nem elfogadható, ő jutott tovább, holott ő nem szavazott az utolsó versenyzőre, és hangsúlyozom, nem a Kozsót vagy a R.R. és B. S védem, hanem magát a műsor menetét nem teljesítette.