Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kecskeméti kismamák
2003-11-26 07:571.
Torolt_felhasznalo_331039
Létrehozva: 2003. november 26. 07:57
Olyan kismamák jelentkezését várnám, akik Kecskeméten szültek, illetve fognak szülni. Én 3,5 éve szültem ott a lányomat, most pedig áprilisban szintén ott fog születni a 2. ficánkám. Várom a jelentkezéseket!
Demike, Rita tessék jelentkezni!!!!!!!!!!!!!!
Tényleg Mandi! Már elfelejtettem, hogy neked ki az orvosod? Te gondolkodtál már rajta, hogy mennyi pénzt adsz neki szülés után? Magánrendelésre jársz te is hozzá, ugye?
Jövök majd folyamatosan!
A munkahelyemen ez a kolléganő a legkedvesebb. Eddig együtt örült velem a babának, bár voltak fura dolgai. Pl. folymatosan kérlelt, hogy ne mondjam még meg a főnökeimnek a dolgot, mert ő állást akar váltani, de úgy, hogy fizetés nélküli szabit vesz ki a próbaidőre, és ha én bejelentem, őt biztos nem engedik el. Ebbe én bele is mentem, mert azt mondta akkor, hogy egy-két héten belül megoldja. Aztán eltelt egy hónap, és én már nem akartam tovább várni, bár még nem látszott, de nem tartottam becsületesnek, hogy már az ötödik hónapban voltam, és még nem szóltam. Szerinte elég lett volna most januárban! Ezt én enyhén szólva furcsának találtam, főleg, hogy nem kell különösen éles megfigyelőképesség ahhoz, hogy valaki most már meglássa, hogy babát várok.
Persze ő azóta sem váltott állást, mert jól átverték, és csak ígérgettek szegénynek. De azt hiszem, azért nem haragudhat, hogy én akkor nem vártam tovább (október végén mondtam meg a főnökeimnek, szerintem ennél tovább nem lehetett volna húzni. )
Sajnos megszokták, hogy nem vagyok egy nagyon hisztizős alkat, és mindent szó nélkül megcsinálok. Így most rosszul esik nekik, hogy tegnap pl. nemet mondtam a cipekedésre. Úgy érzem, azt gondolják, hogy játszom az agyam, és kényeskedek.
Egyébként mindkét kolléganő kifejtette korábban, hogy ahogy ők terhesek lesznek, rögtön otthon maradnak. Ehhez képest ki vannak akadva, hogy én nem cipekszem a nyolcadik hónapban. Fura!
Bocs, hogy már megint ilyenekkel szórakoztatlak, ígérem, befejezem.
Egyébként igazából nemidegesít, csak furcsának találom. Nem akarok nekik okoskodni, majd megértik, ha ők is gyermeket várnak, hogy akkor a babócánál nincs fontosabb.
A munkahelyedről annyit, hogy ezen tényleg ne idegesítsd magad. Biztosan rossz, de neked most mindennél fontosabb a gyereked egészsége és a tiéd. Ha pedig a munkatársaid így állnak a dolgokhoz, az az ő butaságukat mutatja. Ha nem jársz majd dolgozni, akkor nem is fogsz itt jelentkezni? Kár lenne.
Olyan igazi cserfes, talpraesett kislánynak néz ki. Remélem, az enyém is ilyen kis belevaló lesz!
Szia Idusa! Én nemigen tudok segíteni, mert még csak most várom a babámat, viszont véleményt kérnék az egészen piciknek való ülésekről. Aki tud, kérem, írjon róluk, mert teljesen tanácstalan vagyok a témában.
Egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek.
Szeretném megkérdezni kinek milyen tapasztalatai vannak a gyermek autósülésekről? Melyik típusnak mi az előnye és mi a hátránya? 9 kg-os manónak szeretnénk ülést venni.
Ha van időtök és kedvetek, priviben nagyon örülnék a véleményeteknek
Remélem, azóta teljesen rendben van a kisfiad, és kellemesen telik majd az ünnep.
Azon ne idegeskedj, hogy nem tudsz visszamenni a munkahelyedre, ugyanis kötelesek visszavenni. Az igaz, hogy utána egy csomóféle praktikával eltávolíthatnak, és a legtöbb helyen meg is teszik sajnos. A főnököm már közölte, hogy visszajövök geysről, egy napra visszavesz és kirúg. Mondtam neki, hogy kilenc év múlva hol lesz ő már igazgató. Erre nem tudott mit mondani, ugyanis most jár le a kinevezése, és kiírták a pályázatot az igazgatói állásra. Mivel elég rosszul fekszik a fenntartóknál, tudja, hogy nemsok esélye van megkapni. Persze tudta, hogy csak viccelek a kilenc évvel, én viszont nem vagyok benne biztos, hogy ő viccelt az én kirúgásommal kapcsolatban.
A két diploma plusz nyelvtudás olykor inkább hátrány. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam. Én évekig voltam állandó munka nélkül. Egyszerre 6-8 helyre is dolgoztam, de mindenhol scak megbízással vagy még azzal sem. Nagyon rossz volt. Sok munka, kevés pénz, átverések. Én is bejelentkeztem munkanélkülire, ahol megnézték a végzettségeimet és közölték, hogy ha ezzel magamtól nem találtam, rájuk ne is számítsak. Ha találok állást szóljak be. Így is lett, mikor találtam, beszóltam. Én ráadásul segélyt sem kaptam, mert nem volt olyan hosszan állandó munkahelyem, hogy lehetett volna. viszont én szerencsés voltam, mert akkor bizonyos számú órát még lehetett dolgozni bejelentett munkanélkülinek. Most nem lehet, ha nem kapsz segélyt, akkor sem, ha jól tudom. Szóval elég szigorúak.
Remélem, nem keserítettelek el. Az viszont biztató, hogy miután az egész országot végig álláskerestem (van egy A4-es papír kartonmdoboznyi visszautasító levelem otthon, és még nem is mindenki válaszolt, az intenetes és a telefonos válaszokról nem is beszélve), egyszercsak teljesen váratlanul lett állásom, ahol a pénz nem sok, de legalább bejelentett, és az sem megvetendő, hogy a munkaidő általában fél négykor véget ér, szombat, vasárnap pedig szabadság van.
Kicsit hosszúra nyúltam, bocsi, remélem, tényleg nem keserítettelek el.
Vigyázzatok magatokra az ünnepek alatt!
Látom, neked is elég sűrű a programod, nem unatkozol. A múlt hetem nekem is az UH-ok és vérvételek forgatagában telt. Múlt előtti hét csütörtökön korházi UH, rögtön két próbálkozással, mert ugye volt egy cisztagynus dolog, így a másik gépen kellett megnézni, de ez már csak akkor derült ki, mikor az egyiken összekenték a hasamat. Kedden 4DUH. Pénteken terhelésés cukor, rögtön két szurkálás, este saját nőgyógyász. Közben a kutyámat is szállítottam az állatorvoshoz, mert neki meg a lába fáj, meg kell röntgenezni, és utána dől el, hogy kell-e esetleg műteni. Nagyon féltem!
Pihenj sokat a rokonoknál, ha alkalmasak ilyenre! Vigyázz magatokra!
Ha nincs ilyen problémád, szerintem, feküdj úgy ahogy kényelmes.
Remélem, azóta már megkaptátok a kulcsokat, és minden nagyon jól alakul.
Vigyázz nagyon magadra, és tölts nyugodtan a Karácsonyt! Pihenj amennyit lehet! Már ha lehet pihenni egy lakásfelújítás közepén.
Vagyok ám néha-néha én is, csak mostanában nagyon felpörögtek az intézkedni valók. Pénteken jártunk a közjegyzőnél, úgyhogy van esély arra, hogy már a héten megkapjuk a kulcsokat! :-)))
Rita69, kisfiadnak nagyon szurkolok és gyors jobbulást kívánok!
mandi, Richyné - az én kicsikém is sokat mozog, és nekem is legtöbbször este, amikor pihenek, de mostanában már napközben is egyre aktívabb. Tudtok háton feküdni? Azért kérdem, mert hallottam, hogy nem túl jó az 5. hónaptól, de nekem még mindig igy a legkényelmesebb, akkor viszont szinte mindig nagyon aktív a pici, és nem mertek sokáig háton feküdni, nehogy baja legyen tőle! Kíváncsi lennék a véleményetekre! Puszi
Itt vagyok, csak a hétvégén nem nagyon volt időm netezni.
Köszönjük a jókivánságokat, Milán talán jobban van már. Utoljára péntek éjjel hányt, azóta meg a hasa megy, már teljesen kicsipte a popsiját, pedig azonnal veszem le a pelust és mosom ki neki + nagyon jó krémmel kenem. Most délután megyünk vissza orvoshoz, és remélem, hogy abbahagyhatjuk az antibiotikumot, mert csak akkor fog teljesen rendbe jönni, ha már nem szedi.
Richyné! Milán január végén lesz két éves.
Éppen ehhez kapcsolódik, hogy hivtam a munkahelyemet, hogy lassan mennék vissza, mire elég furcsán válaszoltak, kicsit elbizonytalanitottak. Úgyhogy azt hiszem rohamosan neki kell állnom munkát keresni, mert nem biztos, hogy oda visszavesznek.
Csak kétkisgyerekkel nem lesz könnyű dolog. No sebaj, akkor majd megyek munkanélkülire, olyan még úgy sem voltam. Ez van, manapság a két diploma és a nyelvtudás sem jelent semmiféle biztositékot.
További szép napot Nektek!
Szegény kisfiad, nagyon sajnálom és jobbulást neki. Mennyi idős? Az a legrosszabb, amikor nem tudsz rajta segíteni, bármennyire is szeretnél. Remélem hamar felgyógyul. Jó pihizést, biztosan rátok fér.
Olyan jó olvasni, hogy babát vártok, nagyon nagy élmény.
Nekünk viszont most sajnos más "élményeink vannak". Milán miden éjjel telehányja az ágyát, már nem győzünk takaritani az éjszaka közepén. Ma éjjel is igy volt, aztán meg kettőtől 1/2 6-ig szinte alig aludt. Utána meg persze kezdődött a nap. Kezdek már nagyon kiborulni a kialvatlanságtól, meg persze ideges is vagyok, hogy mi van vele.
Reggel azzal kezdtük, hogy elmentünk orvoshoz, aki megerősitette a fülgyulladást + a gyomrára ment egy virus. Az a gond, hogy az antibiotikum ront a helyzeten, lassitja a gyomor és bélrendszer gyógyulását, de mégis kell, mert különben a füle nem gyógyul meg.
Szóval kényszerhelyzet van, majd ha elhagyhatjuk a gyógyszert, akkor meggyógyul a gyomra is. Addig meg marad a takaritás!
Mandi! Mostanában kezdtünk homeopátiával foglalkozni. Éppen két hete szedik az immunerősitőt, remélem hasznos lesz.
Richyné! Kit vártuk, fiút vagy kislányt? Tudjátok már?
Most ennyi, megyek egy kicsit pihenni, éjszaka alig aludtam, és a kicsi most alszik, ki kell használni az alkalmat.
Sziasztok! Szép napot!