Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kis magyar nyelvtan
Gondolom, vagyunk egy páran, akiknek pokolian töri a szemét, ha durva helyesírási hibával találkozik. Itt nem azokra a szavakra gondolok, amelyek ritkán fordulnak elő, hanem azokra az esetekre, amelyek hétköznapiak.Ilyen pl. a ba-be, ban-ben, a j-ly helyes használata,a suk-sükölés, a nákolás. Hogy a múlt idős tt végződés szabályairól már ne is beszéljünk. Legyen ez a topic az, ahol erről tudunk beszélni, ne pedig akkor figyelmeztessünk bárkit is a hibáira, amikor egyébként értelmes gondolatokat ír, bár ordító hibákkal. Akkor figyeljünk a mondanivaló lényegére.
Írjátok be ide, mi az, ami töri a szemeteket.És ha valamilyen nyelvtani szabállyal gondban vagytok, akár itt kérdezzétek meg. Vigyázzunk a nyelvünkre, nehéz és pont ezért jól tudni a szabályait nagy kincs.
az okoz-ban van valami negatív felhang, ami nekem nem passzol az öröm-höz
de majd csak jön valaki, oszt megmondja a tutit
nah, nyelvészek, ide!
ma ez bántotta a szememet:
örömet okozni
nem, nem kedves barátaim
örömet szerzünk
és
bánatot okozunk
Semmi baj sincs. Még a betegségeim (tök megfázás) is alakulnak.
Čs kedvenc csapatom is gyözött tegnap.
Ma meg egy nagy szivességet tettem az egyik barinömnek: vett magának egy asztalt, én még haza is vittem neki, söt három órán keresztül elviseltem, ami részemröl egy óriási teljesitmény.
Mert egy dolgot utálok, esztenül áruházakban kószálni és minden baromságot megnézni. Ebböl gondoltam, hogy azért még egy kicsit beteg vagyok.
Nagyon ritkán szoktam priviket irni.
Ott meg aztán tényleg nem mondok semmi dehonesztálót.
Hújjjjjjjjjj, nem is tudtam, hogy te beszéled a nosztratikus ösnyelvet.
Ilyennel még nem találkoztam, szivesen elbeszélgetnék veled.
Egy barátom idézném: más anyáknak is vannak szép lányaik.
Nagyon sok érdekes van a nap alatt. Nemcsak swanmollen-k, hanem Schwanmühle-k is vannak.
Nem, nem tiltottak ki. Inkább nem idegesitem magam és nem mondok semmit.
Na, puff! Erre én meg egybeírok. Helyesen: ..... a jelenleg .......
Ja, és nem topikon, hanem topikban.
Most aztán megjártam. Szálka meg gerenda esete. Jobb lett volna, ha hallgatok.
Igaz, nem ajelenleg futó témátokhoz tartozik, de le kell írnom. Ezt olvastam ma az egyik topikon: "lehalyolok"
Ez már kicsit sok volt érzékeny lelkemnek.
Van neki. Már humora! Mert, miután megkönnyezte az aktuális epizódot, levonszolja magát hozzám és elmondja az adott eposz lényeges történéseit!
Köszi különben a küldeményeket, némelyik egészen megható, másokon meg jókat vihogok!
Amúgy hova tűntél a fórumról? Megint mondtál valahol valami nem oda illőt?
Be kell, hogy valljam, a cukrozott takonyot igen kifejezönek találtam. Csak nem mertem rá kuncugni, mert az nlc-n a demokratikus hagyományok szerint ilyenkor tartós, erössugarú hányás szokott következni.
De dijazom, ha az érintettnek van humora.
Ez kevés emberkének adatott meg itt.
Jujujj! Akkor én most a jámbor-ral adtam neked okosságot?
Szeretem az olyan embereket, akik képesek arra, hogy addig menjenek, amíg kincsre nem lelnek! Nem lehetne ezzel a barátoddal összehozni egy találkozót? Szivesen beszélgetnék vele!
Igen, köszönet a válaszért... ami tetszik nekem.
Viszont-szívesség gyanánt egy levél barátomtól, mivel egyszer azt írtad, "minden nyelv alapja a magyar"... (A MAGYAR TÖRTÉNELEM topikhoz már kértem tőle egy anyagot, akkor írt valami hasonlót, de ez egy régebbi levele. Róla annyit, hogy egyáltalán nem un. "nagymélymagyar", de korának egyik legtehetségesebb alkotója és gondolkodó embere, aki nem elégedik meg a kapott sémákkal, hanem kérdez, olvas, néz, utazik - és egyáltalán nem luxuskörülmények között, hanem Indiában a vonat tetején, Brazíliában a buszon - ahol kirabolják -, alszik az árok partján, aztán ha nagyon nincs már pénze, csinál egy útifilmet Indiáról, megvágja és eladja a Duna tévének, s egy darabig él belőle...
Nem tudom ellenőrizni, forrásokat keresni arról, hogy igaz-e, amit ír, de nem tartozom azok közé, akik a jelenkori tudomány alapján fölényesen leráznak a vállukról valamit, ami nem illik bele a hivatalos képbe...
Tehát:
"Szóval a magyarok. Azt hiszem, a találkozásunk óta jutottam el oda, illetve arra a felismerésre, hogy míg az egyetemes őstörténet izgatott, azt kutattam, rájöttem, hogy nincs őstörténet magyarság nélkül. Vagyis amit egyetemesként kezelünk, az egyszersmind magyar őstörténet. Ezért a sok jel, összefügés. Még otthon - ti. Magyarországon - írtam le a következőket:
Milyen nyelven beszélt Ádám? (Lehet kuncogni, de felesleges.) Igen, a válasz az, hogy magyarul. És persze innen az is fakad, hogy az isten, ill. az "istenek" - szintén. Miért? Mert még otthon, de a találkozásunk után találkoztam azzal az információval, hogy a Sorbonne tudósai, kutatván a nostratikus ősnyelvet, összehasonlították a ma beszélt nyelvekkel. /Széljegyzet: abban a tudósak egyetértenek, hogy minél messzebb mennek vissza az időben, a nyelvek annál inkább konvergálnak, mígnem találkoznak a Biblia által is emlegetett egy nyelvben./ S a nyelvész-kutatók vizsgálatának eredménye az, hogy a ma beszélt nyelvek közül a magyar őrzi az ősnyelv szavait 65 százalékban.
Egyetlen, ma beszélt nyelv sem közelíti meg ezt. A következő, de nem beszélt nyelv, az ó-török 25 százalékban. Azt meg tudjuk, hogy valaha mi egy nép voltunk. Talán még a szanszkrit van valahol 10-15 százalék körül.
..."
Cukrozott takony
A manócskát felvarázsolom a fotomasina retinájára és usb-n keresztül átcsalogatom a számítógépre, hogy utána rávasaljam egy hozzászólásra
Az más, az csak az ún. fokváltakozás jelensége. Nem rendhagyó, sőt kifejezetten gyakori nyelvtani jelenség, a finnül tanulók nagy bánatára.
Helsinki kifejezetten élhető város. Nagyjából ezerszer jobb, mint Bp.