Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

50 felettiek hol vagytok?

Torolt_felhasznalo_528936
Torolt_felhasznalo_528936
Létrehozva: 2003. december 17. 15:55
ötven feletti friss nyugdijasok még jegyezve sem vagyunk sehol. Kétszeres nagymama vagyok. Témánk lenne.
  1. 2005. július 28. 13:42103851.
    ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG !!!!!!!!!
    előzmény:
    eremita (103847)
     
  2. 2005. július 28. 13:39103850.
    A francba!!!!!! Most HALLGASD!!!!! ezt szerettem volna Neked kérni, de állandóan foglalt volt.
    Én élőben hallgatom Miklósa Erikát is, szerettelek volna meglepni, hogy Te is, sőt Neked énekelje ezt a számot. Tudom, hogy A. Bocellit is kedveled, de ezt is legalább akkora szeretettel küldtem volna ha sikerül ráfutni a műsor számára!
    Ancsa
    előzmény:
    eremita (103847)
     
  3. Torolt_felhasznalo_422982
    Torolt_felhasznalo_422982
    2005. július 28. 13:31103849.
    Sziasztok, 50-felettiek, nem nagyon olvastam vissza, mit irtok, nincs annyi idom, de most valakinek ki kell magam panaszkodni, mert vagy elbogom magam, vagy robbanok! Tudjatok, kb. egy honapja munkahelyet valtoztattam, a regiben mar minden nagyon uncsi volt, a kolleganok/kel egymast hecceltek/tuk, az igazgatono sem volt a legkellemesebb. Nyugodtan a kepunkbe mondta, hogy nehogy azt higyjuk, hogy innen megyunk nyugdijba stb. De most mar ugy erzem, futyultunk volna ra, olyan konnyen nem dobhatott volna ki minket (kozalkalmazott) es nemhogy orultunk volna, hogy munkank van es nem is a legrosszabb (no, nem is a legjobb, de ez volt). Erre lattam egy hirdetest, kellett itt a magyartudasom, hat eljottem. En buta!!! Itt a fizu is kevesebb, de azt hittem, most vegre azt is ertekelik, amit itt a kornyeken csak en tudok, egy eve nincs is elfoglalva ez a pozicio. Erre ma olyan hangokat hallok itt(egy holgy nyugdijba keszul es talan az alkohol batrabba teszi a jonepet???), nyugodtan a jelenletemben mondjak, hogy a magyar, az nem is emberi nyelv. Kulonben mar negyedik hete vagyok itt, de erzem, hogy ez nem lesz jo. . . A volt igazgatonom ugyan azt uzente, hogy ha meggondolom magam, visszavesz, de a helyem mar elfoglaltak. . . Gondoljatok, hogy menjek vissza konyorogni? Meg nyolc evem van a nyugdijig, nem gondolnam, hogy nagyon ugralhatok a helyeket valtoztatni. . . Ugy elkeseredtem, mert ezt en nem birom szo nelkul hallgatni, ha meg ez megismetlodik, hogy itthagyom oket! Tudjatok, mire gondoltam? Hogy ha felfrissitenem a nemet nyelvtudasomat, elmennek Ausztriaba valami idos holgyhoz ( de nem agybanfekvohoz) fozni es takaritani. Hiszen otthon is ezt csinalom, es nem is kapok penzt erte. . . De meg jobb lenne, ha ilyen alkalmat Magyarorszagon talalnek. . . Nem tudom, miert is panaszkodom Nektek, sajat magamat okolhatom, sosem voltam a gyakori munkavaltoztats hive, 31 ev alatt ez a negyedik munkahelyem (de abbol az egyik koltozes miatt, kulonben maig ott vagyok az elso helyemen). Most, hogy a gyerekeim felnottek es onalloak, talan tobbet figyeltem magamra es azt hittem, jo lesz. No, meg aztan mondom, mostanaban az angol kell mindenhol, hat ha vegre magyar kell, itt vagyok en!!!Bocsi, ha hosszu voltam.
    Koszi, ha elolvastatok, szep nyarat mindenkinek, csalan
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2005. július 28. 13:30103848.

    Valikám!

    A tortád remekűl sikerűlt, azt külön köszönöm, hogy a szülinapi gyertyát nem számokból tetted rá:-)))

    Most gondolatban felszeleteltem, és mindenkit megkínálok vele, így vírtuálisan, vegyétek, egyétek jó szívvel küldöm:-)))

    Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y+Y. . . ime néhány pohár pezsgő egészségünkre!!!!

    Jövőre Veletek, ugyanekkor, ugyan ITT:-))))
    előzmény:
    precon (103833)
     
  5. 2005. július 28. 13:19103847.

    LÁNYOK!

    Köszönöm szépen Nektek a megemlékezést, örűlök annak, hogy már másodjára ünnepelhetem Veletek együtt a születésnapomat. Ilyen nagyszerű társaságban, még az sem szomorít el, hogy ismét eltelt egy év, és bizony jócskán távolodok közben az 50-től, SŐT a. . . . . is:-))).

    Ebből az alkalombÓl elmondok egy kis storyt:

    Anno amikor xy évvel ezelőtt születtem éppen ilyen rekkenő hőség votl, javában tartott az aratás utáni cséplés, az Apukámat az egésznapi kemény munka után az hír fogadta odahaza, hogy késő délután lánya született. Apukám ezt kételkeve fogadta, mert előttem már négy fiú született, azt mondta, -addig nem hiszem el, amíg ki nem bontjátok a pólyát-és akkor csodát látott megérkezett a lánya, nyolc évvel a fiúk után, ötödiknek, és valóban lány volt, Ez voltam én:-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2005. július 28. 13:15103846.
    A Dunatv-n Kívánságkosár c. műsor van, láttam valamit, megpróbálok Margicának meglepit szerezni.
    Drukkoljatok MOST!!!!!
    Ancsa
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. július 28. 13:15103845.
    Sziasztok, most már nálunk is 27 fok van a szobában, de amikor az udvarról bejöttem úgy éreztem hogy hideg van bent:) Látjátok tényleg minden relatív.
    Reménykedtem hogy ebben a nagy melegben nem lesz étvágyam, de tévedtem, pont olyan jó étvággyal eszegettem mint máskor.
    Az ebéd hideg almakompót, szalmakrumpli és füszeres csirkemellszeletek volt kovászos uborkával.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. július 28. 13:11103844.
    Margica! születésnapod alkalmábol kivánok neked sok sok szépet és jót, föleg jó egészséget, és neked megfelelő időjárást:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. július 28. 13:09103843.
    Ja most jöttünk meg, ebédeltünk most elmosogatok, és pihenés. . . . . . . csak a postánkat néztem meg, mivel ezt fontosnak találtam bemásoltam belölle egy föleg minket érintöt, de a többi szöveg is fontos!! Mindenkinek jó pihenést! Majd jövök
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2005. július 28. 13:05103842.
    Az ingyenes szolgáltatások lehetőséget biztosítanak a hackerek számára,
    hogy teljesen anonim módon széles rétegben terjeszthessék kártékony
    kódjaikat. Miután számos böngészőben találtak olyan hibákat, melyek
    által akár egy megfelelően elkészített képben rejlő tetszőleges
    programkód is futtatható, roppant egyszerűvé vált a támadók dolga: elég
    egy megfelelően nagy forgalmú publikus oldalon elhelyezni egy preparált
    képet. A fórumok szintén számos lehetőséget kínálnak kártevők akaratlan
    futtatására, a gyanútlan felhasználók észre sem veszik, hogy böngészés
    közben kémszoftverek vagy trójai programok települnek számítógépükre.

    A védekezéshez mindenképp szükséges, hogy tartsuk naprakészen
    szoftvereinket, elsősorban az operációs rendszert, a böngészőt és az
    antivírus, illetve tűzfal termékeket. Számos biztonságtechnikai cég
    kínál tartalomszűrő alkalmazásokat, melyek figyelmeztetnek és blokkolják
    a káros tartalmakat. A szoftverek mellett természetesen nem szabad
    megfeledkezni az emberi tényezőről is, kerüljük a gyanús vagy túlságosan
    hihetetlen dolgokat kínáló weboldalakat.

    A többit feltétlenül olvassátok el a virushiradóba. Most kaptam de ez a legfontosabb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2005. július 28. 13:05103841.
    Most mondja a rádió, hogy megdőlhet az országos melegrekord, ami 40, 1 fok volt . . . augusztus. . -án.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. július 28. 12:54103840.
    GYEREKEK! IGYATOK RENGETEG FOLYADÉKOT MA IS: MELEG TEÁT, STB. !!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. július 28. 12:52103839.
    Gyerekek!
    Iszonyú ez a hőség!:(( Még nem tudom elmegyek-e tornázni este, mert ott levegőtlen még normális időben is a terem! A gyógyszertárba min-
    denképp el kell mennem, talán összekötöm a 2 utat! Szegény növényein-ket megöntöztem kora reggel, de már tök száraz a földjük megint:(((
    Ma már nem leszek, csevegjetek jót azért:)
    előzmény:
    nagymama (103835)
     
  14. 2005. július 28. 12:47103838.
    Én is sok szeretettel gratulálok a szülinapod alkalmából:-)))
    Árnyékban 33 fok van, és itt bennt a lakásban 27 fok van. Nagy kár, hogy nem tudjuk télire eltenni. . .

    Kisunokámat már megfürdettük, 1 db pellusban van "felöltözve", de még így is melege van. . . . .
    Képzeljétek, 1 hét alatt megint hízott fél kilót. . . . .

    Bucóka jobbulást apukádnak, meg a kis bárányhimlősnek is. . . . legalább majd az oviban már nem lesz gond. . . . . .

    Nagyika, át tudom érezni örömödet, meglátod, ez a szeretet amit érezni fogsz a kisunokádért, teljesen más, mint a saját gyerkőc iránt érzett. . . .

    Aki teheti, ki se dugja az orrát, mert nagyon meleg van. nekem gyógyszertárba kellett mennem, s amint hazaértem rögtön zuhanyoztam, de hiába, mert ahogy ültem, úgy folyt rólam a víz. . . hiába, a kövérség, a háj. . . . .
    előzmény:
    eremita (103830)
     
  15. 2005. július 28. 12:46103837.
    BOLDOG SZÜLINAPOT Margica!
    előzmény:
    eremita (103830)
     
  16. 2005. július 28. 12:45103836.
    Ági!
    NEM SZÜNT MEG a rázókeverék! Nekem a bőrgyógyász a multkor felirta.
    Ha valaki érte tudna jönni, szivesen odaadom, a hütőben van.
    előzmény:
    nagyimamma (103826)
     
  17. 2005. július 28. 12:42103835.
    Szép hüvösebb napokat kivánok mindenkinek.
    Korán reggel a fiam felvitt a SZTK-ba, mert elfogyott papa inzolinja, megkaptam a 2 nappal ezelőtt könyörgött vényt és be is vásároltam, anyut meglátogattam és sütöttem, főztem eddig. Most papa ebédel, nekem ehhez nincs kedvem. Zöldbableves, sülthal /Zolinak sokat horgászott a héten, Attila meg fogott halat!!/. Én egy őszibarack turmexot iszom, hogy ne üres gyomorra szedjem be a bogyóimat. Aluka, ki vagyok mint az a bizonnyos. . . .
    MA R G I C A J Ó E G É S Z S É G E T K I V Á N O K S ZA P O D O N
    Marimama
    előzmény:
    Bolya50 (103803)
     
  18. 2005. július 28. 12:40103834.
    Drága Margicám!
    "Isten Éltessen Sokáig, de a Füled NE ÉRJEN Bokáig"!:))))))))
    Nagyon Boldog Szülinapot Kívánok Sok Szeretettel:))))
    előzmény:
    eremita (103744)
     
  19. 2005. július 28. 12:23103833.
    Szülinapod alkalmából köldök neked egy virtuális gyümi tortát , nagyon sok boldogságot kívánok.

    ----------------------()
    ----------------------II
    ------- --------@@@@@@@@@@
    -------------@@@@@@@@@@@@
    _______________ ____________________







    __________________________________
    előzmény:
    eremita (103830)
     
  20. 2005. július 28. 11:40103832.
    Drága nagyika11!

    Merre van az a nálunk, ha nem követek el indiszkréciót, megtudhatnám?
    előzmény:
    nagyika11 (103831)
     
  21. 2005. július 28. 11:20103831.
    Drága pihegő kislányok. Nálunk is rekkenő meleg van:( pozitívan álljatok hozzá!!!Gondoljátok csak el télen mennyire kéne menni a kazánnak, hogy ilyen meleg legyen a lakásban:)Hát most vegyétek úgy, hogy potyázunk!Ugye hogy egyszerre jobb!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. július 28. 11:16103830.

    Ki is kapcsolom a gépet, mert ez is nagyon melegít, érdekes, hogy ezt az ősszel, amikor még nem kezdődött el a fűtés észre sem vettem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. július 28. 11:13103829.

    Ancsa!

    Azért a "szép, hűvös reggeli szellőért egy kicsit irígyeltelek ma, itt nálunk áll a levegő, tűz a nap és qrva meleg van már most is, és szerintem ez még csak fokozdni fog ma.
    JAJ nekem:-((((((((((
    előzmény:
    annaler (103798)
     
  24. 2005. július 28. 11:08103828.

    Zsóka!

    Most aztán egy szavad se lehet!!!!!
    A te kíváságodra lett ez a meleg, én írásba is adtam annakidején, hogy nekem elég a 22-25 fok. Képzelheted, hogy akkor most, csak pihegek, még az a szerencsém nem kell kimozdúlni a lakásból, reggel jól kiszellőztettem, besötétítettem, időnként bekapcsolom a ventillátort, amikor pedig már végképp nem birom, akkor jön egy langyosvizes tusolás.
    előzmény:
    *zsóka49* (103823)
     
  25. 2005. július 28. 11:01103827.

    Sziasztok!

    Szép napot, néhány fokos lehűlést kívánok mindenkinek!
    Jöhetne egy csendes kis zápor, ami felfrissítené a levegőt, és hűtené is valamennyire.

    Nagyi:Ági!Köszönöm szépen. :-)
    A hintőpor magában is csillapítja a viszketést, és segíti a pörkök leszáradását. Naponta többször fürdjön Cseni szódabikarbónás langyos vízben, csak ne "ázzon"sokáig a vízben, mert az már nem tesz jót a pöttyöknek. Mielőbbi teljes gygyúlást kívánok.
    előzmény:
    nagyimamma (103826)
     

Címlap

top