Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Koccanásos baleset

Torolt_felhasznalo_182169
Torolt_felhasznalo_182169
Létrehozva: 2004. január 22. 13:55
Kárbejelentő lapon (állítólag szó szerint)

"Az esemény részletes leírása:
Sötét volt már, baljósan zúgtak az útmenti jegenyék. A széltépte felhők már-már feladni látszottak harcukat a Hold ellen, ám az égitest győzedelmeskedett. Hideg fény szórta be ezüstjével a csalitos settenkedő vadjait, az árokban lassan varasbékák kuruttyolták esti imájukat. Na, ekkor ütöttük el a motorost. Balra akartunk elkanyarodni, de meggondoltuk magunkat, mondván ott se lesz jobb. A motoros szegény bedőlt a balra villogó indexünknek, ám mi visszakanyarodtunkban rajtaütöttünk, ő pedig az árokban hengerbucskázott, szegény. A békáknak torkára fagyott a kurutty! 11. Véleményem szerint a baleset bekövetkezésének mi volt az oka, azért ki tehető felelőssé: Az autó vezetőjének pillanatnyi kihagyása, a szerencsétlen körülmények és a világ általános nyomorúsága. Mindig az ártatlanok szívják meg, mindig. 12. Egyéb közlendők: Az előadás, melynek megtekintésére Nyíregyházára igyekeztünk (Csehov: Három nővér) nézhetetlen volt. A II. felvonásra értünk oda. A III. felvonás alatt már szívesen cseréltem volna a motorossal. A IV. felvonás alatt bárkivel."
  1. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 30. 09:20126.
    A kutatásra használt minta közkincs, haza nem viheted,
    de ha akarod bármikor "elvehető", de ez rossz ötlet.

    ELEM NEVE: Nő

    VEGYJELE: Fm

    FELTALÁLÓ: Ádám

    TÖMEG: Optimálisan 54 kg, de változó 40-200 kg között

    Egyéb paraméterek: plasztikusan alakítható a ráfordítások arányában.

    Használhatóság: rendszeres karbantartás mellett több tulajdonost is kiszolgál, legélvezetesebb bejáratás időszakában, és tulajdonos váltást követően.

    FELLELHETŐSÉG :Nagy mennyiségben található urbánus környezetben

    Fizikai tulajdonságai:

    a) felülete általában színes mázzal van bevonva;

    b) azonnal forr és ok nélkül fagy, kezdeti rugalmasságát hamar elveszti, idővel megpuhul, majd kiszárad.

    c) megfelelő eljárás alkalmazásával olvad;

    d) rossz ízű, ha téves helyen kóstoljuk;

    e) ritkán lelhető fel szűziesen tiszta állapotában;

    f) erős hangokat hallat, ha a megfelelő helyre nyomást gyakorlunk;

    Vegyi tulajdonságai:

    a) könnyen vegyül az arannyal, ezüsttel és más nemesfémekkel, valamint a drágakövekkel;

    b) nagy mennyiségű értékes anyagot tud abszorbálni;

    c) könnyedén felrobbanhat, minden előzetes figyelmeztető jel és világosan látható ok nélkül;

    d) vízben nem oldódik, viszont vegyülésre való hajlama nagymértékben növelhető alkohol adagolásával;

    e) az ember által ismert leghatékonyabb anyag a pénz mennyiségének csökkentésére;

    Leggyakoribb felhasználásai:

    a) leginkább mint díszítő elem, főként drága sportkocsikban, fogadásokon, estélyeken.

    b) kitűnően alkalmazható relaxációs célokra, a tápláléklánc csúcsa előtt helyezkedil el.

    c) nagyon hatékony élvezeti és tisztítóeszköz;

    d) a hagyományos szaporodás elengedhetetlen kelléke.

    Elvégzett kísérletek:

    a) színét gyakran vörösre váltja, ha csomagolás nélkül tálaljuk;

    b) színét zöldre váltja, ha egy jobb minta mellé kerül;

    c) napon felejtve leég, és túlmelegszik,

    d) nedves állapotban felpróbálható.

    Veszélyek:

    a) nagyon veszélyes elem, csak szakemberek tudnak bánni vele;

    b) illegális több minta tulajdonosának lenni, de tartható több is belőlük, azzal a feltétellel, hogy különböző helyeken tároljuk őket, egyébként katasztrofális következményekkel kell számolnunk.

    c) birtokbavétel után élősdiek jelennek meg körülötte, anyós, pereputty, stb.

    d) tartós haszálat esetén egysíkúság, kiüresedés, unalom, a kezdeményező készség teljes hiánya jelentkezhet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 29. 09:49125.
    Szépeket álmodhatsz:-))))

    Jó reggelt!

    Egy fiatal lelkész annyira izgult az első általa tartott prédikáción, hogy alig tudott megszólalni. A következő héten a beszéde előtt megkérdezte a főpapot:
    - Hogyan maradhatok nyugodt a beszéd alatt?
    A sokat tapasztalt főpap a következőt mondta erre:
    - Fiam, tegyél martinit a vizeskancsódba a víz helyett, ez talán segíteni fog. Pár korty után mindennek simán kell mennie.
    Az istentisztelet után a fiatal lelkész megkérdezte a főpapot, hogy milyen
    volt a prédikációja. Az idős pap nyugodt arccal nézett rá és ezt válaszolta:
    - Egész jó volt, de legközelebb jó lesz, ha a következőket figyelembe veszed, miközben a tisztelt gyülekezethez beszélsz:
    - A martinit csak kortyolgasd ahelyett, hogy egy slukkra bedöntöd.
    - Tízparancsolatról beszélünk, és nem tizenkét pontról. Ellenben 12
    apostol volt, és nem 7 törpe.
    - Dávid "megölte" Góliátot, nem pedig "szétrúgta a seggét".
    - Jézus Krisztus tanitványait nem szoktuk a "srácok" néven emlegetni.
    - Az "Atya, Fiú és Szentlélek" megnevezeseként pedig nem szoktuk a "Fater, gyerkőc és a kisértet" kifejezést használni.
    - Isten valóban kiűzte Ádámékat a paradicsomból, de nem küldte el őket a picsába.
    - Mise végén pedig azt mondjuk, hogy ámen. Nem pedig azt, hogy proszit. . .

    előzmény:
    Puma46 (124)
     
  3. Torolt_felhasznalo_182169
    Torolt_felhasznalo_182169
    2004. március 29. 06:13124.
    Diákok dolgozataiból

    - A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog
    folytatták útjukat.
    - Az ókorban a szabadokat csak a rabszolgák elégíthették ki.
    - Amíg Madách a börtönben sínyl?dött, felesége romlásnak indult.
    - Szulimán szultán az egri vár alatt haragjában megütötte a gutát.
    - A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglalták a várat.
    - IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen
    gondoskodott.
    - IV. Béla várromokat épített.
    - A h?s várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már
    korábban elestek a csatában.
    - Az Árpád-korban a szent élet? férfiak és n?k a kolostorokban
    közösültek.
    - Mikor II. Endre a Szentföldön hazatért, országát és feleségét
    fenekestül feldúlva találta.
    - Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.
    - A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.
    - Randóti Miklós fasiszta epít?táborban halt meg.
    - Móricz Zsigmond kés?bb megn?sül, és elveszi feleségét.
    - A néma Katrin hallgatag lett. . .
    - Arany János 1817-t?l 1822-ig született.
    - A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a f?h?st feldolgozzák.
    - Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.
    - Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra.
    - Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.
    - Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg.
    - Pet?fi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.
    - Pet?fi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ? is h?si halott
    legyen.
    - Pet?fi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében
    pedig a kard volt.
    - Kölcsey 1815 januárjától 1816 tavaszáig nem írt verset. Ebb?l az
    id?szakból 3 verse maradt ránk.
    - A vers els? részében egy nagy lógó férfifejet látunk.
    - A Csongor alá felsorakozó szerepl?k: Tunde. . .
    - Egy gyermek kihordása 9 hónapig tart függetlenül attól, hogy hány n?t
    alkalmazunk a feladat megoldásához.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_182169
    Torolt_felhasznalo_182169
    2004. március 27. 07:39123.
    Válasz a kritikusnak!

    Tisztelt tollforgató barátom!

    Itt ülök lakásom legkisebb helyiségében, a rólam szóló elmarasztoló kritikája itt van elöttem. . .
    Nemsokára mögöttem lessz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186213 (81)
     
  5. Torolt_felhasznalo_249377
    Torolt_felhasznalo_249377
    2004. március 27. 07:23122.
    Ez @va jó . . :DDDD
    előzmény:
    Puma46 (114)
     
  6. Torolt_felhasznalo_182169
    Torolt_felhasznalo_182169
    2004. március 27. 07:10121.
    Nos, abba hibába estem, előbb másoltam be, mint elolvastam volna. Így nem moderáltam ki amit, most már igan.
    előzmény:
    Puma46 (120)
     
  7. Torolt_felhasznalo_182169
    Torolt_felhasznalo_182169
    2004. március 27. 07:07120.
    Tisztelt Pénzintézet!

    Éppen olvastam izgatott hangvételu levelét a tartozásomról, amelynek
    kiegyenlítése - az Ön becses véleménye szerint - már jó ideje aktuális
    lenne. Levelében Ön bizonyos nehézségeket helyezett nekem kilátásba,
    amennyiben nem fizetek. Ha már nehézségekrol beszélünk, úgy szeretném Önt
    röviden felvilágosítani.

    1957-ben kölcsönpénzbol vásároltam egy furésztelepet, 1958-ban egy ökrös
    szekeret, egy rönkszállító szánt, két lovat, valamint sörétes puskát,
    traktort, revolvert és két vemhes kocát. Egy évre rá leégett a
    furésztelepem, csak egy rakás hamu maradt belole. Az egyik lovam felfordult,
    a másikat hagyta éhen dögleni az a gazember, akinek kölcsönadtam volt.
    Mindezek hatására mélyen vallásos emberré váltam. 1960-ban elhunyt apám, a
    testvéremet pedig felakasztották lókötésért. Az egyik szomszédom fia
    felcsinálta a lányomat, 440 márkát fizettem a lódoktornak, hogy ne
    zabigyerek legyen a rokonom. 1962-ben a feleségem megszökött egy négerrel,
    de legalább hagyott nekem emlékül két félvér gyermeket. Ekkor házasodtam
    össze a cselédlányommal, hogy így tudjam csökkenteni a költségeket. Sajnos o
    frigidnek bizonyult, nemigen tudott elélvezni, ezért orvoshoz fordultam
    tanácsért, aki azt javasolta, hogy jobban izgalomba kell hoznom feleségemet,
    amikor közeledik a csúcshoz. Ennek érdekében magammal vittem a sörétes
    puskámat az ágyba és amikor elérkezettnek láttam az idot, kidugtam a
    puskacsövet az ablakon és meghúztam a ravaszt. Az eredmény az lett, hogy
    feleségem az ágyba szart, nekem nem
    ment el, és agyonlottem a legjobb tehenemet. 1963-ban leégett az összes
    megmaradt épületem, inni kezdtem, de csak akkor hagytam abban mikor már nem
    maradt másom, csak egy vízálló órám, és a vesebajom. Ezután sokáig mást sem
    tettem, mint felhúztam az órámat és pisiltem.

    A rákövetkezo esztendo sem volt jobb. Vásároltam egy trágyaszóró gépet és
    egy kombájnt, de a vihar átsodorta mindkettot a szomszéd községbe. A nejem
    elszökött egy házalóval, a fiam kitörölte az ülepét egy patkányméreggel
    átitatott kukoricacsutkával, egy másik semmirekello pedig ellotte az
    oklevéllel díjazott tenyészbikám heréit.
    Jelenleg olyan szegény vagyok, hogy amennyiben a szarás pénzbe kerülne, úgy
    inkább hánynom volna muszáj. Számomra a pénzszerzés pillanatnyilag
    ugyanolyan nehézségeket okoz, mintha kötotuvel próbálnék vajat nyomni egy
    vadmacska seggébe. Ön pedig, kedves Uram, azzal fenyegetozik, hogy
    nehézségeim támadnak, amennyiben nem fizetek. . .
    Ehhez nincs más hozzáfuznivalóm, minthogy sok szerencsét kívánok a
    próbálkozásához!

    Tiszteletteljes üdvözlettel:

    Fa Szabolcs
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186213 (118)
     
  8. Torolt_felhasznalo_182169
    Torolt_felhasznalo_182169
    2004. március 25. 19:51119.
    :))))))))))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186213 (116)
     
  9. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 25. 19:44118.
    Három ügynök egyszerre látogat meg egy múzeumot. Közben észreveszik, hogy a hátsó kerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy
    megszervezik a munkálatokat a múzeumnak.

    Az első (mondjuk, Béla) megméri centivel a kerítést, felír néhány számot, majd kiböki:
    - Azt hiszem, 90. 000 forintért meg tudnám csinálni. 40. 000 az anyagköltség, 40. 000 a munkások bére, és 10. 000 lesz az én hasznom.

    A következő, (Endre) szintén méricskél, számolgat, aztán:
    - Szerintem ki lehet hozni 70. 000-ből is. 30. 000 az anyag, 30. 000 a melósok, és 10. 000 nekem.

    A harmadik odanéz zsebretett kézzel, és foghegyről odaveti:
    - 270. 000 forint.

    A múzeum munkatársa teljesen elhűlve:
    - Hogy jön elő ekkora összeggel, amikor meg se nézte rendesen hogy mit kell csinálni, mint a többiek!!!
    - Roppant egyszerű. 100. 000 magának, 100. 000 nekem, és a munkával megbízzuk Endrét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 24. 14:27117.
    A nagyfőnök egy leírást kért Bob Smith nevű beosztottjáról:

    "Bob Smith, a segédprogramozóm mindig
    keményen dolgozik az irodájában. Bob függetlenül dolgozik anélkül, hogy
    pazarolja a cég idejét és a kollégákkal beszélget. Bob soha nem
    tagadja meg másoktól a segítséget, és mindig
    időre fejezi be a kiadott munkát. Bob gyakran sok időt tölt
    a munkájával, hogy befejezze azt, néha folytatja azt az
    ebédszünetben is. Bob egy olyan személyiség, akinél abszolút nincs
    kétség afelől, hogy alapos és széleskörű a területén a
    szaktudás. Úgy gondolom, Bob-ot nyugodtan lehet
    egy igazi nagyágyúnak nevezni, akit nem lehet
    nélkülözni. Következésképpen azt ajánlom, hogy Bob-ot
    léptessék elő. Egy javaslatot majd
    el kell küldeni minél hamarabb. "

    SD

    Hamarosan érkezett egy kis kiegészítés a levélhez:
    "Bob a hátam mögött állt, és olvasta a levelet, miközben írtam. Kérem, csak a páratlan sorokat (1, 3, 5, stb. . . ) olvassa el, amik a valódi véleményemet tartalmazzák róla. "
    előzmény:
    Puma46 (115)
     
  11. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 24. 14:18116.
    113: Nekem szerencsém volt, irányítástechnikából "csak" aláírásért kellett hajtani. . . . :-)))
    előzmény:
    Puma46 (113)
     
  12. Torolt_felhasznalo_182169
    Torolt_felhasznalo_182169
    2004. március 24. 14:14115.
    A feleség hazaérvén rajtakapja a férjét egy nővel az ágyban. Hirtelen dühében előkapja a pisztolyt a fiókból s elkezd üvölteni:
    - Te szemét, most szétlövöm a tökeidet!!
    - De drágám, legalább adj egy esélyt!
    - Rendben van. Lóbálhatod!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_182169
    Torolt_felhasznalo_182169
    2004. március 24. 14:13114.
    Egri Bikavér

    Ez áll az egyik Egri Bikavér üvegén:
    EGRI BIKAVÉR
    Eljött a szép nap midon a legjobb pi-
    ros bor mellett köszöntünk és a boros kan-
    nát két kézre fogva hangos rivalgással
    kívánunk neked minden féle jót, és hogy
    élvezd életed boldog óráit, mert a kis fa-
    kadó rózsa is csak egyszer virít és a Te tava-
    szod is elhervad egyszer és a régi jó ba-
    rátok szeretete övez akkor is, midon az ivá-
    szások boldog emléke már a múlté lesz.
    .
    Mindnyájan őszintén és boldog örömmel sza-
    vatolunk azért, hogy egy-emberként aka-
    runk a Te dicső napokat látott öreg fa-
    ludban borozgatni és emlékezni eltelt tava-
    szodra.
    Most minden második sort olvasd el (első sorral kezdd)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186213 (107)
     
  14. Torolt_felhasznalo_182169
    Torolt_felhasznalo_182169
    2004. március 24. 14:11113.
    BME, Műszaki Informatika
    Dr. Tuschak Róbert: Szabályozástechnika 4. füzet

    ". . . bármely stacionárius sztochasztikus jel varianciájának kiszámítása
    egy meghatározott determinisztikus pozitívidő függvény négyzetes
    időintegráljának meghatározására vezethető vissza, ezért a szabályozási
    kör minimális hibavarianciára való optimális méretezése egyenértékű
    ugyanezen kör olyan optimális determinisztikus szintézisével, amikor a
    célfüggvény az egyszerű négyzetes integrálkritérium, a bemenőjel pedig a
    sztochasztikus bemenőjel teljesítmény spektrumának egyik multiplikatív
    összetevőjéből invertált determinisztikus jel. Így a stacionárius
    sztochasztikus bemenőjelre minimális variancia alapon optimálisan
    méretezett állandó paraméterű rendszer egyszersmind négyzetes
    integrálkritérium szerint egy meghatározott determinisztikus jelre is
    optimális. "
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2004. március 23. 10:07112.
    Ennyire!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186213 (111)
     
  16. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 23. 10:06111.
    Ennyire? :-)))))
    előzmény:
    zsazsa40 (109)
     
  17. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2004. március 23. 10:04110.
    Egyik este a fiúkkal voltam bulizni. Megígértem a feleségemnek, hogy éjfelre itthon leszek. . . esküszöm!

    Az órák gyorsan múltak, a sör jól csúszott le.
    Hajnali három felé, tökre bemákolva, hazaindultam.
    Épp az ajtón belül voltam, amikor az előszobában a kakukkos óra beindult és háromszor kakukkolt.
    Hirtelen, mivel tudtam hogy a feleségem valószínű felébred, kakukkoltam kilencszer.
    Igazan büszke voltam magamra, hogy ilyen gyors és eszes megoldást találtam, még részegen is, hogy egy esetleges veszekedést elkerüljek.
    Másnap reggel a feleségem megkérdezte mikor értem haza,
    erre én mondtam hogy 12-kor.
    Nem látszott felindultnak egyáltalán.
    - Mázlim van! - gondoltam.
    Viszont megjegyezte hogy új kakukkos órát kell szereznünk.
    Mikor kérdeztem tőle miért, így felelt:
    - Hát, tegnap éjjel kakukkolt 3-szor, majd azt mondta "a kurva életbe!",
    aztán még 4-szer kakukkolt, majd megköszörülte a torkát,
    kakukkolt még 3-szor, kuncogott egy darabig, majd kakukkolt még 2-szer. . és aztán egy nagyot fingott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2004. március 23. 09:55109.
    Ez. . . . ez. . . . nagyon. . . de. . . . nagyon
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186213 (107)
     
  19. 2004. március 23. 09:54108.
    Ez. . . . ez. . . . nagyon. . . de. . . . nagyon
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186213 (107)
     
  20. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 22. 15:51107.
    Levél a szőke nő anyjától. . .

    Kedves lányom!

    Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.

    Már nem ott lakunk ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk.

    A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték,
    hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.

    Az új házban minden nagyon szép és jó.

    Mosógép is van, bár nem működik valami jól.
    Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit. . .

    Mindent összevetve nem rossz itt.

    A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, egyszer meg négy napig.

    Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe.

    Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot, és több mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak az autóból.

    A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi lettél.

    Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba.
    Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és megfulladt.
    Szegény embert 3 napig hamvasztották.

    Máskülönben nincsen sok újság, minden a megszokott mederben folyik.

    Csókol szerető anyád.

    Ui. Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt zárva.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 20. 11:46106.
    Tisztelt Mr. Baker,

    Mint felsőoktatási intézményt végzett embernek, minimálisak az alap elvárásaim. Ezek között első helyen áll, hogy feletteseim intellektuális képességei meghaladják a mezei mókusét. Kollégáim és személyem munkája közbeni folyamatos és idegesítő zaklatása alapján levonható a következtetés, hogy Ön korunk ritka genetikai szemete. Kifaggat engem
    minden alkalommal, amikor az irodában sétál, minden egyes apró részletről, amit csinálok, de válaszolni nem csak időm nincs elég, hanem drága oxigén
    pazarlás is lenne. Azért vettek fel, mert járatos vagyok a
    számítógép-hálózatokban, Önt pedig látszólag azért, hogy elszórakoztassa az alkalmazottakat, valamint személyemet, ahogy a századik alkalommal próbálja
    megérteni a "kivág-beilleszt" fogalmát. Soha nem fogja megérteni a számítógépeket.
    Egy olyan egyszerű fogalom, mint a bináris még mindig
    túl sok lehetőséget nyújt Önnek. Azt sem fogja soha megérteni, hogy miért utálják az emberek, de megpróbálom elmagyarázni, bár annyira fogja
    megérteni, mint azt, hogy mi az az IP cím. Csillogó új számítógépének több személyisége van, mint Önnek.
    Egész nap a házban járkál, hibákat keresve
    másokban. Jól öltözött oktalan kinézete hasznos volt amikor jelentkezett az állásra, de most, hogy felelősséget kellene vállalnia valamiért,
    áthárítja a túldolgoztatott beosztottakra, reménykedve, hogy tudásuk fedezi az Ön alkalmatlanságát.
    Az igazgatói fejlődés világában Ön a kékes-zöld alga,
    amit mindenki felzabál és kinevet. Mivel valószínűtlen, hogy a helyzet egy teljes homloklebeny-metszés nélkül megváltozna, kénytelen vagyok benyújtani felmondásomat. Lenne azonban néhány búcsú gondolatom:

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 20. 11:45105.
    1. Ha egy munkaadó felhívja ajánlólevelet kérve, a törvény tiltja, hogy lejárasson.

    A legártóbb amit mondhat, hogy "Nem nyilatkoznék". Az elkövetkező évek során barátaim ellenőrizni fogják véletlenszerű hívásokkal, mert tudom, hogy maga képtelen lenne őszinte emberként viselkedni.

    2. Ismerem a rendszer összes kódját, jelszavát, s tudom, hogy milyen jelszavakat használt az elmúlt öt évben. Ha megpróbál okoskodni, publikálom a "kedvencek listáját", melyet elmentettem a többi "hasznos" állományával.

    Úgy gondolom, hogy a cégvezetés nem tekint jó szemmel a "homo", "szex" és hasonló szavakra.

    3. Amikor kölcsönkérte a digitális kamerát, hogy "lefotózza az anyukáját", elfelejtett szólni, hogy közben lefényképezi önmagát is meztelenül a tükörben.
    Aztán, hűen műszaki-idióta személyiségéhez, elfelejtette
    letörölni őket. Legyen elég annyi, hogy még soha nem láttam ilyen különös tetteket ketchupos üvegekkel, de biztosíthatom, hogy egy csodálatos ajánlólevél elkészültéig biztonságos helyen kerültek tárolásra.

    Az ajánlólevélben kérem használjon helyesírásellenőrzőt; utálom kijavítani a hibáit.

    Köszönöm figyelmét, s az ajánlólevelet kérem az asztalomra holnap reggel 8
    óráig. Ha egy szót szól erről bárkinek, az összes visszataszító, eltorzult mániája nyilvánosságra kerül.

    Soha ne próbálj kibaszni a rendszergazdával.

    Miért? Mert ő tudja, hogy mivel töltöd azt a sok szabadidőd!

    Nagyszerű és dicső napot Önnek,

    Cecelia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_182169
    Torolt_felhasznalo_182169
    2004. március 11. 20:14104.
    Egy kis mikroökonómia:

    Sámuel, elmegy az Izraeli Bankba.
    - Jó napot, Sámuel! - köszönti őt tisztelettudóan a bank alkalmazottja.
    - Jó napot. Azért jöttem, hogy 1$ hitelt kérjek.
    - 1$-t ?? De Sámuel, hisz ezt minden probléma nélkül levonhatjuk az ön
    bármelyik számlájáról.
    - Nem, én hitelbe kérek 1 $-t, amit egy hónapon belül megfizetek. Ha nem
    kapom meg ezt a hitelt, minden folyószámlámat megszüntetem az önök bankjánál, minden ékszeremet elviszem, megszakítok önökkel minden
    kapcsolatot.
    - De, Sámuel!? Jó, ha így akarja, akkor megadjuk ezt a hitelt. Itt vannak az aláírandó dokumentumok.
    - Mekkora a kamat?
    - Havi 3%.
    - Rendben, de itt akarom hagyni a BMW-met garanciának.
    - Nem, Sámuel, erre semmi szükség. Az ön számlái elégséges garanciát nyújtanak.
    - Ha nem fogadják el a BMW-met garanciának, akkor megszüntetem az összes számlámat az önök bankjánál, kivonom az összes vagyonomat, ékszeremet.
    - Rendben, Sámuel, a Bank alagsori parkolójában hagyhatja a BMW- jét
    garanciaként 30 napra.
    - Tökéletes!
    Sámuel hazamegy, és boldogan mondja a feleségének:
    - Ruth, Ruth! Most már nyugodtan mehetünk nyaralni! Sikerült egy parkolót
    szereznem havi 0, 03$-ért!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186213 (103)
     
  24. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2004. március 9. 17:56103.
    Újgazdagék tengerparton ülnek egy bárnál, mikor megjelenik egy fekete bombázó, lecsókolja a férjet, majd tovalibben…

    - ki volt ez? kérdezi a feleség
    - a szeretőm, válaszol a férj.
    - Igen, Te szemét, amint hazaérünk elválok!!
    - Jól van drágám, csak gondolj majd arra a környezetre, amit teremtettem neked…. .

    Csendben ülnek tovább, egyszer csak megszólal a feleség:
    - Te, az ott nem a George?
    - De igen, válaszol a férj.
    - És ki az a szőke nő ott vele?
    - A szeretője….
    - A mienk sokkal szebb! Válaszol az asszony…. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2004. március 9. 17:27102.
    A kémia ugyanaz, mint a fizika, csak büdösebb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_144923 (101)
     

Címlap

top