Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Henna hajfestés SOS
Sziasztok!
Szeretnék tanácsot/segítséget kérni henna hajfestés ügyében.
Eredetileg középbarna (se színű/szürke) a hajam színe.
Először a Henné color barna és fekete por keveréket próbáltam. Hát a hajamat nem a kezemet annál inkább befogta.
Ez után jött a Sante gesztenyebarnája. A leírt módon használtam sőt fekete teával kevertem ki. Az eredmény szép szín, de az ősz szálakat nem fogta meg.
Majd kipróbáltam a Logona sötétbarna porát. Az eredmény semmi, se a hajamat se az ősz szálakat nem fogta meg.
Ezek után mit tegyek??? Kérlek segítsetek a vegyire nem szeretnék visszatérni.
Köszönöm
Szia,
Bocsánat, hogy csak most írok.
Hát még nem igazán találtam meg a megfelelőt. A Classic henna-t (piros dobozos, ami hajra és testre is alkamazható) használom + henné color barna ill fekete keveréket. Ezek mind tiszták csak henna ill indigó van bennük. Az összetevőket nézzétek meg minden esetben!!! Még tiszták a sante, logona hajfestői porok. Én mindig csak por alakút veszek, mert ez tuti tiszta. És figyeljetek arra, hogy ha vegyivel volt festve a hajatok akkor a min 3 hónapot ki kell várni a hennázás előtt és ez visszafele is érvényes!!!
Nagyon szeretnék barna színt valahogy elérni, de eddig még nem igazán jött össze inkább gesztenyebarna színű, de próbálkozok.
Szép napot nektek!!!
S az "erdeti" henna mennyire bevizsgált?
Azért nem mertem csak hennával festeni, mert nem tudom, milyen szennyező anyagok vannak benne.
Hello!
Kesz a szep bronzvoros haj, es mar vege is a csacsogasnak?Azt hittem, hogy talan tovabb is lesz!
Kulonben az eredeti es termeszetes hennanal nincs jobb es az pedig por alaku es nem krem.A legjobb negy evokanalnyit meleg , de nem forro vizben jol kikeverni es kesztyuben felkenni a szaraz hajra, rajta hagyni tobb oran at / nem artalmas , sot/es kesz a szep haj egy ideig, mert akinek gyorsan novo haja ban , bizony havonta kenegetheti, de az nem baj!
en egy ejjelen at hagyom, es az oszeket is jol befedi az igaz, ker hogy lenonek gyorsan, de en elvezem a mazolast.
Sziasztok!
Nem olvasgattam végig a topicot,így nem tudom mennyire aktuális még,de a festékkeresőknek ajánlanám a Venita Henna Color gyógynövényes krémhajfestéket.Én a Bronz és a Fekete csokoládé színeket szoktam használni,nagyon egyszerű,tubusból egyenesen a hajra lehet kenni,sok árnyalata van,befedi az ősz szálakat,nagyon jól keverhetők is a színek,ammóniát és oxidánsokat nem tartalmaz.Nagyon jó állaga lesz tőle a hajnak,szép fénye,úgyhogy még pakolásnak is tökéletes.Ja és az illata is jó.Én Siófokon 750Ft-ért szoktam venni gyógynövényboltban.
Remélem van akinek segítettem,kb. 1 évvel ezelőtt én is nagy keresésben voltam,és ennél kötöttem ki.
Hello!
Most hogy állsz a hajfestéssel?
A gesztenyebarnát ledobja az ősz?:-(((
Megtaláltad a megfelelőt? Megosztod velem?
Nem lenne hulyeseg, csakhogy en most kicsit messze vagyok otthonrol , vagyis Algeriatol, es nem tudom ,mikor megyek, de szivesen tennem, igy neten keresztul biztosan megerne, .Talan elgondolkodom rajta, ott ugyanis szinte hetkoznapi dolog, semmi nehezseg a beszerzeseben; magamnak ugyan hoztam egy evre valot, mert ahol vagyok , ott sem nagyon van olyan fajta es sokkal dragabb.Ugy tudom, hogy Pesten vannak jo uzletek, ahol hozzajutnak aaz erdeklodok, persze, tudom , nem mindenki fovarosi.
Irok, ha megis bejonne a dolog, es tudnek kuldeni az erdeklodoknek, szivesen tennem!Esetleg irj priviben es egy net cimet, ha felvennenk a kapcsolatot!
Mindenkinek köszi a felvilágosítást színtelen henna ügyben.
Csatlakoznék a hennafestőkhöz, akiknek befogta az ősz haját a por.
Én Sante-val (naturrot) festettem, befogta az ősz hajat szépen.
Saját tapasztalat: tökéletesen, nagyon szépen befedi!
A henna egy növény, aminek színező hatása van, mint sok más növénynek. Régen mindenféle festéket növényekből állítottak elő, akkor is működtek, ez azóta sem változott!
Sziasztok!
Köszi a válaszokat! Mire elolvastam volna, már meg is csináltam a "hőnáhított" hajat. Vegyis festéket vettem, ki is ment a fejemből a henna, meg tényleg nem lenne szerencsés ha utána a lenövések mindig más színűek lennének. A végeredmény amúgy egész jó lett, csak még nagyon furcsa így a sötét haj után!
"az ősz lenövést pedig a legprofibb henna festék sem fedi be!"
ez így igaz! a henna szinező, nem pedig festék! ezért figyelembe kell venni a hajszínt.