Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ahova Isten báránykát ad..

csillagánizs
Létrehozva: 2009. december 29. 18:48

Sziasztok!

 

Van ez a mondás: ahova Isten báránykát ad, oda legelőt is ad. Nem túl pontosan idéztem.

Érdekel, hogy nálatok ez így volt-e. Valóban lehetőséghez jutottatok anyagilag, miután megszületett a baba?

Hamarosan szeretnénk babát, de csak egyet tudunk vállani a lakáshitel mellett. Még így bennem van a félsz, hogy a gyeses időszak alatt-után hogy fogunk megélni. Utáni időszakban arra gondolok, hogy a munkáltatók nem igazán díjazzák a hiányzásokat, segítségünk pedig minimális lenne, egy testvér.

 

Köszönök minden hozzászólást, a pozitív és a negatív példát is.

(Szándékosan tettem a Divat-karrier topikok közé, azt hiszem, ez nem kifejezetten Babázzunk topik.)

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 22:59126.
    minden jót zsu
    előzmény:
    csillagánizs (119)
    2009-12-29  22:54
  2. 2009. december 29. 22:58125.

    A gyermek három éves koráig, ill amíg a GYES tart csak rendkívülivel küldhetnek el. (Vhol a Mt 90. bekezdése környékén, majd utána nézek)

    A kislányom két éves lesz és nem három, mikor visszamegyek.

     

    előzmény:
    csillagánizs (92)
    2009-12-29  21:35
  3. 2009. december 29. 22:57124.

    10 éves kocsi?

    Kicsit jobb módú körökben már akár a 3 éveset is leszólják,de igazán gazdagéknál évente-félévente illik kocsit cserélni:))

    előzmény:
    Dnanga (110)
    2009-12-29  22:41
  4. 2009. december 29. 22:57123.

    Az élet legnagyobb ajándéka a gyerek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974119 (116)
    2009-12-29  22:51
  5. hha
    hha
    2009. december 29. 22:56122.

    Azért ez nem feltétlenül igaz.

     

    Régebben, mikor nem volt gyerekem, nagyon könnyen találtam állás, 1, max. 2 interjú kellett csak és már volt munkám, alig 2-3 hét alatt.

    Most viszont 2 gyerekem van és szeptember óta keresek állást, hiába küldtem el több száz jelentkezést, eddig semmi! Nem arról van szó, hogy irreális elvárásaim lennének, hiszen jelentkezem én olyan állásra is, amihez nem kell a diplomám, sőt, sok helyen le is tagadom. Mondjuk nem kecsegtettek semmi jóval a fejvadász cégnél sem, mondták, hogy a válság miatt amúgy is nagyon nehéz elhelyezkedni, pláne akkor, ha még gyereke is van az embernek. 

    Szóval jól hangzik ez az "elmegyek takarítani is, ha muszáj", de ezt sem olyan könnyű megvalósítani.

    előzmény:
    nemérdekel (107)
    2009-12-29  22:35
  6. 2009. december 29. 22:55121.

    Ráadásul,aki mindig azzal apráztatja magát,hogy a másiknak mi van,az boldogtalan életre van ítélve.

    Megveszi a 3 milliós autót,majd a fejéhez kap,de Terinek 4 milliós van,megveszi a 4 milliósat,hú,Janinak 5 milliós van,megveszi a 7 milliósat,na nem ,unokatesómnak 9 milliós van.Midnenkinél van gazdagabb.Ja,nem: Mr. Gatesnél nincsen:))

    előzmény:
    kysslina (118)
    2009-12-29  22:53
  7. 2009. december 29. 22:55120.
    nem huroglak le, én azt mondom, hogy az élettársak félnek jobban, mert amugy is féló, hogy a mai világban ha egydül marad vki mit csinál. és én sem szülnék csak ugy a "nem férjemnek, csak az ideiglenes ágysomnak. lehet hurrogni.
    idézet:
    zsuzsanna490 (98)
    2009-12-29 22:15:28
    En sem. Bar en is hazassag elott szultem, de mi mar akkor boven tudtuk, hogy hazassag lesz. Csak megelozott az eskuvovel a sogor, meg a felesege. Varnunk kellett tehat.  Azota is egyutt joban-rosszban, most mar 3 gyerekunk van. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974119 (98)
    2009-12-29  22:15
  8. 2009. december 29. 22:54119.
    Igen, segítettél. Sokan segítettek, főleg azok, akik rávilágítottak a legelő igazi jelentésére, az erőre. Köszönöm szépen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974119 (114)
    2009-12-29  22:47
  9. 2009. december 29. 22:53118.

    Nincs bebiztositott elet. Foleg a mai vilagban kozelrol sincs szo ilyesmirol.

     

    Egy dologban bizhatsz, megpedig onmagadban. Lehet, hogy eljon az ido, amikor valaki ugy erzi, hogy jaja mar megteremtettem a legelot, johet a baranyka, aztan egyszer akkorat fordul a kocka, hogy nem gyoz csodalkozni. Ha egy ember minden pillanatban minden lepeset megfontolja, akkor egesz eleteben fellabon alldogal.

     

    En igenis azt mondom, hogyha ad gyereket, ad erot is hozza, hogy felneveljem, hogy biztositsam neki azt, ami szukseges. Lehet, hogy nem ad evenkenti nyaralast (a magam reszerol amugy is utalok hosszabb turara menni, mint amirol neme rek vissza aznap, ugyanis nem szeretek mashol ejszakazni, tolem aztan lehet akarmilyen csicsas, napfenyes akarmi, nekem eleg a nyar amikor van. ), lehet, hogy nem ad csak egyetlen autot, de akkor olyat valasztok, ami a csaladnak jo, nem ami a sajat kenyelmemet, meg luxusigenyemet szolgalja. Lehet, hogy nem lesznek ekszereim, (ekszaraim), de ekeskednek melelttem a gyerekeim, es megtanuljak, hogy mi az, amikor lemondok dolgokrol masert, mert en is megtanultam.

     

    Ameddig nekem, es a paromnak jartanyi eronk van, addig a gyerekek nem szenvednek hianyt, es szo szerint ertem ezt barmi aron. es van ero ezerszer, es ezeregyszer felkelni a padlorol, es osszeszoritani a fogam. Elmondhatom, hogy ez nem aldozat.  Szo sincs rola. ez orom. Olyan dolgokat mutat meg az ember onnonvalojabol, hogy hihetetlen.

     

    A felpuffadt hasu ehezokrol irt valaki... Nos, ok sok esetben mehetnenek oda, ahol lenne elelem, Nem mennek, mert azt mondjak, hogy az az otthonuk. Ez valos, tortent ilyen. masreszrol nem mondhatom el, hogy teljesen ismereteben lennek annak, hogy mi motival egy ilyen embert, mivel sok ilyen kozossegben nem is tekintik a gyereket olyannak, akivel valamennyire is torodni kellene. Nem egy, es nem ket olyan ember van, akit ismerek nagyon szegeny, feketekkel lakott tersegbol jott canadaba. Ameddig en azon temaztam, hogy istenem, hogy oldjam meg, hogy tobbet, tobb idot tudjak foglalkozni a sajat gyerekemmel, addig ok beadtak napkozben a 1,5 eves ovodaba, delutan elvitte a babysitter, este meg minden fontosabb volt, mint a gyerek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (76)
    2009-12-29  20:28
  10. 2009. december 29. 22:52117.

    Most meg kell felelni a szomszédnak, mert lenéz a tíz éves autó miatt,

     

     

     

     

     

     

     

    A barátaim akkor sem néztek le,amikor igaz,egy nagyon rövid ideig nem volt munkám(akkor még nem voltam anya),a kivagyi-morcos-aligköszönő lenéző szomszéd kit érdekel?

    Mert engem nemérdekel:))Akinek ilyen barátai vannak,az rosszul választotta meg őket.

    Ja,és egy anyát nem az érdekel,hogy mit szól miss terndipicsa az új állásához ,hanem az,hogy ebből be tudja fizetni a menzát a gyereknek.

    Más üzemmódban kezd el működni az agy.

    Lehet,hogy miss trendipicsa le fog nézni,de a többi családos nem,mert mi bár enm vagyunk szegények,de nálunk sem jár minden gyerek szupermárkában(minek 10.000 ft-os mexxx-pulcsi gazolni?)

    előzmény:
    Dnanga (110)
    2009-12-29  22:41
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 22:51116.
    köszi, akkor megértettél. hasonló a nézetünk, aztán a gyermekkoromról is tudnék irni, amikor anyám egydül nevelt 3-unkat. ha kapok vmit, mindjárt az eszembe jut, hogy ezt többfelé kell osztani. mjót zs
    előzmény:
    Dnanga (110)
    2009-12-29  22:41
  12. 2009. december 29. 22:51115.

    Ez igaz de nem érdekel.Igenis volt idő amikor irdatlan összegekért meg tudtam venni egy cipőt vagy ruhát.Ma meg turkálóban vásárolok mert másra nincs pénzem.

    Volt olyan karácsony amikor a gyerekeknek rengeteg ajándékot vettünk idén örültünk,hogy egyet-egyet kaphattak.

    Évek óta  most először nem láttuk vendégül a családot és nem azért mert nem akartuk,hanem mert nem tudtuk.....de tudom,hogy egyszer lesz jobb is akkor pótoljuk.

    előzmény:
    Dnanga (110)
    2009-12-29  22:41
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 22:47114.
    na , hát ez is valami. nekem anno azt mondták, hogy jól gondoljam meg, hogy akarok e gyereket, persze, nagyon nehéz volt, a sok albérlet stb...... de valahogy mindennek ellenére, most visszagondolva azt mondom, hogy akkor voltam alegboldogabb. a szegénység sokal nagyobb szerettel járt. mais boldog vagyok, most az unokám miatt, és ha kellek mindig segitek. nem tudom mennyire segittem , talán, de nektek kell eldönteni.... puszzsu
    előzmény:
    csillagánizs (109)
    2009-12-29  22:39
  14. 2009. december 29. 22:47113.
    A múlt század elején a gazdasági világválság idején, bizony nagyon sok mérnök és orvos lapátolta a havat, meg söpörte az utcát, mert nem volt más munka! Mi lett volna ha ők is felháborodnak hogy ugyankéreménadiplomámmal? A munka ha abból ételt tudok tenni a gyerekem elé, sosem lehet megalázó,  még ha más szaros seggét törlöm is. És bizony az ember sosem tudja mi  vár még rá az életben. A mai világban sem vagyunk védettebbek sajnos!
    előzmény:
    nemérdekel (105)
    2009-12-29  22:30
  15. 2009. december 29. 22:45112.
    Köszönöm és remélem örökké tartani fog.Tudom,hogy egy igazi kincs
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974119 (111)
    2009-12-29  22:43
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 22:43111.
    igen, persze van ilyen is ez az a kivétel, mely erósiti a szabályt. gratulálok, és kivánom, hogy éljetek továbra is ilyen egyettértésben. csak az a baj , hogy legtöbben nem igy élik meg ezeket a dolgokat, ti ugymond, fehér hollok vagytok. becsüld meg ezt a ffit pusz zs
    előzmény:
    Mazsoki (108)
    2009-12-29  22:37
  17. 2009. december 29. 22:41110.

    Lehet nem volt akkora megfelelési kényszer mint most. Most meg kell felelni a szomszédnak, mert lenéz a tíz éves autó miatt, (neki tegnap jött ki a gyárból)meg kell felelni a barátnőknek, mert lenéznek a tavalyi ruha miatt( nekik trendi van, legújabb) a házam nemá hogy kisebb legyen mint a soron a többieké, ha 140 nm, akkor nekem is akkora kell. Lehetőleg amerikai stílusban, mert ugye az a menő.(nem baj, hogy kb még 30 évig a banké), de lehet sütögetni a kertben a berbekjuszószós rágós marhahúst. Egy kocsi apunak, egy anyunak,mert kell és kész.  A kertben fűnek kell nőnie, mert a vetemény az macerás és drága. ( és a fűmag és a fűnyírás?)

    Csak éppen a gazdasági hátterünk nem olyan, hogy hosszú távon és sérülések nélkül fenntartható legyen ez az életszínvonal.

    Ne vessetek rám követ, lehet így is élni, de akkor  ne tagadjuk le azt, hogy bizony a felelősségtől félünk és a lemondástól!

    De azt vajon ki tudja, mivel lehet a galuskát keményre késziteni tojás nélkül? Hányféle képpen készithető el a burgonya a hasábon kívül? Meg kell tanulni élni és túlélni is! Át kell vészelni a nehezebb időket is, hiszen azt senki nem garantálja hogy a mi életünk csupa virágos mező lehet csak. Mert ezt a szüleinknek sem ígérte senki, és mégis megszülettünk. Ahogy a tesóink is. És lehet hogy anyum is csak sóhajtott egyet a szép ruhák láttán?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974119 (100)
    2009-12-29  22:21
  18. 2009. december 29. 22:39109.
    Csak egy ember, a tesóm (meg a férje). Csak rájuk számíthatok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974119 (106)
    2009-12-29  22:35
  19. 2009. december 29. 22:37108.

    Nekünk van két közös gyerekünk.Az ő nagyfiát is én nevelem.Amikor kicsi volt akkor elváltak.8 éves korától én nevelem az ő most 16 éves fiát.Mi élettársi kapcsolatban élünk.Ikább élek így mint egy rossz házasságban.

    Annak idején ő megkérte a kezem én akkor még nem akartam férjhez menni,együtt élünk és őszintén mondom mindenkinek ilyen családot kívánok.

    A volt feleségével jóban vagyunk ő vesz ajándékot a mi gyerekeinknek elviszi őket az ő szüleihez.Az ő családját is néha vendégül látjuk.

    Persze ehez az is kellett,hogy nem miattam váltak el,én csak később ismertem meg a páromat

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974119 (104)
    2009-12-29  22:29
  20. 2009. december 29. 22:35107.
    Szinglilány is elveszítheti az állsáát 39 évesen és ő sem talál jobban munkát,mint egy családos.
    előzmény:
    nemérdekel (105)
    2009-12-29  22:30
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 22:35106.
    gondold végi ugy, hogy ha: egydül maradnál a gyerekkel , lenne aki melléd áll, vagy aki ráér és besegit, gondolok, itt anyukádra nővéredre stb....
    előzmény:
    csillagánizs (1)
    2009-12-29  18:48
  22. 2009. december 29. 22:30105.

    Eyges társadalmi csoportok mostanában nagyon lejáratták ezt a mondást.

    Az ember szingliként el sem tudja képzelni,hogy lehet olyan élet,hogy nemm napi 70 percet töltök a fürdőben, 3 gyerekkel megtanulsz 15 perc alat gálavacsora-készen lenni,úgy,hogy kzben még bepelenkázod a kicsit.Szingliként  összeveszel a főnökkel és azt mondod ezt tovább nem tűröd, felmondasz, anyaként veszel egy nagy levegőt,hazamész,lehiggadsz és másnap újra bemész.

    Munkanélküli leszel: szingliként válogatsz hónapokig, anyaként a z első tűrhető állást elfogadod.Egyszer beszélgettem egy egyedülálló lánnyal,kérdezte,mi lenne, ha tönkremenne acéged,férjed munkanélküli lenne.Mondom,attól még a gyreekeim nem éheznének,mert amíg bennem szusz van,addig dolgozom,ha más nincs,akkor elmegyek takarítani.

    Diplomával?-Néz rám,én sosem vállalnám el.

    Igen,ha arról van szó,hogy a gyerekeim jóllakjanak,akkor igen

    Bármilyen munkát.

    Ja,még prosti is lennék értük,de persze ez végős,és 99,99999%,hogy erre nem is kerül sor:))

     

    előzmény:
    Rildiko (97)
    2009-12-29  22:10
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 22:29104.
    igen. az én nagyanyám meg azt mondta, hogy aki menni akar annak segiteni kell csomagolni. na ez igy is van, de azért a gyerek mellé, szeretnék egy apát is, ha netán együtt maradnak akkor mit mond az anya , ő az apád, de én nem bagyok a felesége, sok kis megtőrt gyermeki lélek , ma ami világban . legalább az esélyt kapják meg.
    előzmény:
    Mazsoki (102)
    2009-12-29  22:23
  24. 2009. december 29. 22:27103.

    Ha valaki csak a saját erejében, tehetségében, tudásában, akármiben bízik, és aztán pofára esik, mert kirúgják, mert elvész az egészség, stb, akkor az Istent és a sorsot okolják....

    De azt hiszem, nem ez a konkrét témája a topiknak..

    előzmény:
    sinnesro (101)
    2009-12-29  22:22
  25. 2009. december 29. 22:23102.

    Ha egy férfi menni menni akar az megy.

    Nem fogja vissza tartani az,hogy házas vagy nem!

    Nagyanyám mondta mindig,hogy a férfi az eszét a gatyájában hordja!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974119 (98)
    2009-12-29  22:15

Címlap

top