Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ahova Isten báránykát ad..

csillagánizs
Létrehozva: 2009. december 29. 18:48

Sziasztok!

 

Van ez a mondás: ahova Isten báránykát ad, oda legelőt is ad. Nem túl pontosan idéztem.

Érdekel, hogy nálatok ez így volt-e. Valóban lehetőséghez jutottatok anyagilag, miután megszületett a baba?

Hamarosan szeretnénk babát, de csak egyet tudunk vállani a lakáshitel mellett. Még így bennem van a félsz, hogy a gyeses időszak alatt-után hogy fogunk megélni. Utáni időszakban arra gondolok, hogy a munkáltatók nem igazán díjazzák a hiányzásokat, segítségünk pedig minimális lenne, egy testvér.

 

Köszönök minden hozzászólást, a pozitív és a negatív példát is.

(Szándékosan tettem a Divat-karrier topikok közé, azt hiszem, ez nem kifejezetten Babázzunk topik.)

  1. 2009. december 29. 23:30151.

    Azt viszont megsugom akinek gyereke van az sokkal megbízhatóbb.Ahogy valaki írta nem hagy maga mögött csapot-paot mert ma rossz napja volt.

    És ezzel nem akarok senkit megsérteni!!!!!!

     

    És milyen nagyon megbecsülik azt a sok jót amit kapnak!Sőt egyenesen jár nekik.

    előzmény:
    nemérdekel (146)
    2009-12-29  23:26
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 23:30150.
    igen mindenkiben lakozik, csak nem mindig tör a felszinre.
    előzmény:
    Mazsoki (145)
    2009-12-29  23:25
  3. Torolt_felhasznalo_871823
    Torolt_felhasznalo_871823
    2009. december 29. 23:29149.
    Aha. Igy mär erthetö.
    előzmény:
    Dnanga (144)
    2009-12-29  23:25
  4. Torolt_felhasznalo_754643
    Torolt_felhasznalo_754643
    2009. december 29. 23:29148.

    Szia!

     

    Egy-két tipp.

     

    Gyeses időszak. A magyar családtámogatási rendszer ebből a szempontból nagyon bőkezű, nem lenne szükség két-három év pihire szülés után. A gyerek egy éves kora körül már mehet bölcsibe, ehhez az kell, hogy elég hamar, (a szülés után egy-két hónapon belül) tetesd várólistára, hogy mire eléri az egy éves kort, biztosan legyen neki hely. Amíg otthon vagy, próbálj összefogni (vagy ha a párod marad otthon, akkor ő) más gyesessel, ha vigyáztok egymás gyerekeire (két gyerekkel nem hogy nem nehezebb, mint eggyel, de könnyebb is, mivel a kicsik is szórakoztatják egymást), elég sok szabadidőt nyerhettek, ami akár szórakozásra (pl. sport, színház, tánc), de fekete munkavégzésre (magántanítás, bejárónősködés, ruhavarrás,...) is felhasználható, ami ugye adómenetes jövedelem. :-) Amúgy nem tudom mi a szakmád, de a nyelvtudás pl. mindig jól jön, az otthon töltött évet vagy éveket akár nyelvtanulásra vagy egy új piacképes szakma/diploma megszerzésére is fel lehet hazsnálni, ami javítja a munkaerőpiaci esélyeidet.

     

    Utána. Ugyanúgy az összefogást javaslom, mint az előbb. Keress egy gyesest vagy egy nyugdíjast, akivel megbeszéled, hogy némi juttatásért vagy egyéb általad nyújtott segítségért (kisgyerekesnek pl. kinőtt gyerekruhák, babakocsi átadása, nyugdíjasnak pl. autós bevásárlás tescoba, vagy autóval vinni valahová, esetleg netes ügyintézés segítése) cserébe elmegy a gyerekért bölcsibe /oviba, ha mindketten sokáig dolgoztok, vagy ha beteg, és nem maradhat ott. Ha ez nem működik, akkor felváltva menjetek a beteg gyerekkel táppénzre, akkor egyikőtök sem hiányzik olyan sokat. Ami az állásinetjút illeti, magadtól ne hozd szóba a gyerek témát, ha mégis szóba jön, akkor mond el mellé, hogy 1. kezeled az elhelyezését (pl. az előbb említett módon), ha túlórázni kell, vagy ha beteg, 2. rengeteg energiával tölt fel a szeretete, és úgy érzed, ettől energikusabb, hatékonyabb vagy, 3. egyenlőre nem tervezel kistesót (azért váltás után egy éven belül nem illik szülni, pláne ha ilyet mondasz, de ha mégis tervezel, akkor is ezt mond, aztán mond, hogy "becsúszott".

     

     

    Amúgy tőlem soha, egyetlen állásinterjún sem kérdeztek gyerekre, gyerekvállalásra vonatkozó terveket, pedig minden ismerősömtől azt hallom, hogy szoktak. Fura.

     

    Üdv,

    Adri

    előzmény:
    csillagánizs (1)
    2009-12-29  18:48
  5. 2009. december 29. 23:26147.
    A nagymamamság is boldoggá tesz
    előzmény:
    Dnanga (144)
    2009-12-29  23:25
  6. 2009. december 29. 23:26146.

    Én azt  kérdezem,hogy ha nem lenne két gyereked,csak szimpáln eltelt volna annyi év,amennyi eltelt,szerinted akkor könnyen kapnál állsát?

    Tegyük fel 40éves vagy.

    A 40 éves gyerektelen hha könnyebben kapna állást mind a 40 éves kétgyerkes?

    Mert nem csak annyi változott,hogy gyerekeid lettek,hanem az is,hogy idősebb lettél.

    Elárulom,nem kap könnyebben melót a 40 éves gyerektelen sem,mint a 40 éves kétgyerekes.

    És nem a gyerek miatt,hanema kora miatt.

    És  a negyven éves gyerektelennek is megszíűnhet az állása.

    Az én életem úgy teljes,hogy gyerekem van.

    Most mondtam volna le róluk azért,mert nem tudom őket a Yale-re járatni( egy gyereket sem tudnék)

    Én korábbi munkám során beláttam a felső 10.000 életébe(nem,nem,soha nem voltam a tagja,csak beláttam:)) különbség:))))  ),ott a menőség mércéje nem az,hogy 10 évente cserélem a kocsim,hanem az,hogy félévente, a gyerekeim  külföldi egyetemre járnak,már gyerekkorban lakás+kocsi,nyaralás évente többször a tengerentúlon.

    Ezt a szintet egy gyereknek sem tudnánk biztosítani:)

    előzmény:
    hha (134)
    2009-12-29  23:10
  7. 2009. december 29. 23:25145.
    Alapvetően ösztönylények vagyunk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974119 (141)
    2009-12-29  23:20
  8. 2009. december 29. 23:25144.
    Ez a kisunokám képe, csak lehetetlenség jó képet késziteni róla, mert ficánkol, meg bújik ide oda. Ez a "paca" a harmadik alkalommal készült sikeredett. Az első kettőn még ennyi sem látszik belőle. Gondolja fütty a fületekbe hogy nem bírjátok kivárni amig kibújok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871823 (140)
    2009-12-29  23:18
  9. 2009. december 29. 23:23143.

    Az utolsó sort nem értetted meg!

    ha valaki nem is akar az az ő dolga ha valamilyen okból nem lehet az megint az ő bánata és épp elég nagy....  a húgomék is közel 8 évig jártak orvostól orvosig míg úgy tünik most végre össze jöttek az ikrek

    előzmény:
    hha (137)
    2009-12-29  23:15
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 23:22142.
    gratulálok, légy jóanya. zsu
    előzmény:
    Dnanga (135)
    2009-12-29  23:14
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 23:20141.
    tudod, erre mindig azt mondom, hogy igazából azt az őszinte szeretetet, soha senkitól nem kapja meg az ember, csak a gyermekszem nézéséből. lehet gyermek nélkül élni persze, de minek? saját magamnak teremtsek elő mindent minek, nincs kiért élnem , minek.ezért jöttünk mi is a világra, hogy új életet adjunk.
    előzmény:
    hha (137)
    2009-12-29  23:15
  12. Torolt_felhasznalo_871823
    Torolt_felhasznalo_871823
    2009. december 29. 23:18140.
    Hurrä. Es ez mi? Egy ultrahang-pacäsitva. Mär bocs.
    előzmény:
    Dnanga (135)
    2009-12-29  23:14
  13. 2009. december 29. 23:18139.
    Ó, gratulálok!!! :)
    előzmény:
    Dnanga (135)
    2009-12-29  23:14
  14. 2009. december 29. 23:16138.
    Gratula!Az anyaság igazán boldoggá tesz!
    előzmény:
    Dnanga (135)
    2009-12-29  23:14
  15. hha
    hha
    2009. december 29. 23:15137.

    "Nem hiszem,hogy boldogabb az akinek nincs gyereke"

     

    Nem vagyunk egyformák, van, aki el sem tudja képzelni az életét gyerek nélkül (pl. én) és van, aki remekül megvan nélküle.

    Az a fontos, hogy tisztán ítéljük meg magunkat, amit érzünk ezzel kapcsolatban és mások tartsák tiszteletben az ember döntését.

     

    Mi 7 évig küzdöttünk, hogy végre szülők lehessünk, nem is volt más vágyunk az élettől, ugyanakkor elfogadom, hogy valaki másként gondolja, nem is való mindenkinek gyerek. Ettől még senki sem lesz rosszabb vagy kevésbé boldog ember, mint az, akinek van gyereke.

    előzmény:
    Mazsoki (130)
    2009-12-29  23:06
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 23:15136.
    az én értékrendem szerint, nálad nincs béka, te vagy a királylány puszsu
    előzmény:
    Dnanga (133)
    2009-12-29  23:09
  17. 2009. december 29. 23:14135.

    Ő a kis kincsem!

    Bocsi, de nem tudtam megállni hogy ne dicsekedjek vele!

    előzmény:
    Dnanga (133)
    2009-12-29  23:09
  18. hha
    hha
    2009. december 29. 23:10134.

    Pont azt írtam, hogy mikor még nem volt gyerekem, könnyebben találtam állást!

    Azt meg sehol sem írtam, hogy akinek nincs gyereke, az nem veszítheti el a munkáját, ugyanúgy, ahogy azt sem, hogy ne szüljünk.

     

     

    Igen, könnyebb lenne úgy állást keresnem, hogy nem kéne azon sakkoznom például, hogy mikorra érnék értük az óvodába, meg hasonlók.

    Természetesen soha meg sem fordult a fejemben, hogy visszacsinálnám az egészet, életünk legjobb döntése volt a gyermekvállalás és nem tudok eléggé hálás lenni a sorsnak, hogy pont ennek a 2 sajtkukacnak lehetek az anyukája! :-)

    De a tény akkor is tény, sokkal nehezebb gyerekkel állást keresni, én ezt tapasztalom.

    előzmény:
    nemérdekel (128)
    2009-12-29  23:01
  19. 2009. december 29. 23:09133.

    Jéééééézusmáriaszentjózsefmegazösszeszentek!

    Nekem csak egy 20 éves jószág van, akkor hova tartozom? A béka segge alá?

    Igaz, ami igaz, három gyereket hoztam a világra, abból kettőt felneveltem  és most lesz egy cuppancs unokám!

    előzmény:
    nemérdekel (124)
    2009-12-29  22:57
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 23:09132.
    azt az embert nagyon sajnálom, akinek a boldogságérzetét, egy fém halamaz határozza meg. volt nekem trabantom is : a lényeg tudtam vinni a srácokat reggel oviba, suliba. ma komolyabb autom , van de nem ettől vagyok boldog, és nem szoktam azt sem nézni kinek milyen az autója, még a márkák sem érdekelnek. puszzsu
    előzmény:
    nemérdekel (124)
    2009-12-29  22:57
  21. 2009. december 29. 23:07131.
    Mondjuk most kocsi ugyben egyetlen szot sem szolhatok, mert alomautonk van, de volt ido, hogy mindegy volt csak guruljon. Persze hozza kell tenni, hogy ahol most elunk egy szimpla elelmiszervasarlas is felnapos tura gyalog, sajnos ez a varos nem gyalogosokra lett megtervezve. A kocsi nagy, biztonsagos, es tele olyan dolgokkal, amelyek konnyebbe teszik a nagycsalados utazast megspekelve ket kutyaval. Egyebkent nem ilyet akartunk venni, csak eleg nagyot a csaladnak, hogy beferjen a babakocsi, es a ket kutya is, ha kell, no meg a gyerekules mellett elferjenek meg ketten aranylag kenyelmesen. rabeszeltek minket, es jol tettuk, hogy hagytuk. Itt egy ember megtesz neha naponta tobbszaz kilometert, nem mindegy, hogy mi gurul alatta, es nem mindegy, hogy a szelsoseges idojarasi korulmenyek kozott hogyan dolgozik egy auto gyerekekkel az utasterben. ez nalunk szimplan biztonsagi kerdes. Otthon nekem trabantom volt, imadtam. mar lyukas volt az alja, rendesen, mint a Fredi Beniben ugy hajthattam volna labbal, de nem erdekelt. Nem volt szuksegem masra, a celnak megfelelt. Kesobb lett egy hondank, mikor tonkrement szinte megsirattuk, mint egy jobaratot. nekunk az auto nem statusszimbolum, hanem eszkoz, amire szukseg van manapsag. 
    előzmény:
    nemérdekel (121)
    2009-12-29  22:55
  22. 2009. december 29. 23:06130.

    Egy amerikai üzletembert megkérdezték,hogy mit csinálna másképp az életében?

    Válasza:Azt sajnálja,hogy nem látta felnőni a gyerekeit bár egy család voltak.Még soha senki nem mondta az élete végén,hogy bárcsak több időt töltött volna a munkában?

    De azt viszont sajnálja,hogy nem töltött elég időt a gyerekeivel.

     

    Nem hiszem,hogy boldogabb az akinek nincs gyereke

    Bocsi -nem lehetet-de az más

    előzmény:
    nemérdekel (128)
    2009-12-29  23:01
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 23:01129.
    igen és a gyereknek mi legyünk, a legnagyobb ajándék.
    előzmény:
    Mazsoki (123)
    2009-12-29  22:57
  24. 2009. december 29. 23:01128.

    ÉS?Egy 39 éves gyerektelen nem veszítheti el az állását?Ő könnyen talál állást?Könnyebben talál,mint egy 27 éves anyuka?:))

    ÉS akkor mi legyen a megoldás?Ne szüljünk,csak dolgozzunk,mint a gép?

    Aztán,amikor 60 évesen meghalunk,a villánkat,meg a szuper jachtunkat ráhagyjuk a városi állatkertre?

    ÉS ha nem lenne gyereked,scak szimpáln annyi idős lennél,mint most,akkor könnyebb lenne?:))

    előzmény:
    hha (122)
    2009-12-29  22:56
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 23:00127.
    örülök , és gratulálok, minden jót és szépet zsu
    előzmény:
    kysslina (120)
    2009-12-29  22:55

Címlap

top