Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
fogsz kb. 4 rész főtt füstölt tarját és egy rész füstölt sajtot, aprítógépben apróra mixeled, vagy le lehet darálni, az is jó, pici tejföl mehet bele, hogy puhább legyen, és bors ízlés szerint. Só nem, mert a sajt is sós meg a tarja is. Lágy massza lesz az egészből.
Leveles tésztát kiengedsz, kinyújtod, és vagy háromszögeket, vagy négyzeteket vágsz belőle. Minden kis alakzatba teszel egy kis tölteléket, feltekered, tetejét megkened tojással (mehet rá sajt, de nem muszáj)
és forró sütőben kb. 10 perc alatt kisül, nagyon finom!
Hozzávalók ( az eredeti reci szerint):
4 tojás
1 pohár tejföl
2 pohár cukor
2 pohár liszt
1 pohár étolaj
1 cs. sütőpor
gyümölcs/befőtt
A hozzávalókat a fenti sorrend szerint ( a gyümölcs/befőtt kivételével)összekeverjük, sütőpapírral kibélelt bonyhádi tepsibe öntjük. A tetejére szórjuk az ízlés szerinti gyümölcsöt, vagy befőttet.
Tűpróbáig sütjük.
Én kevesebb cukorral és több (3 pohár) rétesliszttel szoktam készíteni, az olajat is szűken mérem. Nagyon finom kiadós süti.
Sajtos rudacskák
Hozzávalók:
30 dkg liszt
25 dkg margarin (1 kocka)
2 kk só
2 evőkanál ecet
1 tojás
A puha margarinhoz hozzákeverjük a tojás sárgáját, a sót és az ecetet, összegyúrjuk a liszttel és kicsit hagyjuk pihenni.
Kinyújtjuk, a tetejét megkenjük a tojásfehérjével, reszelt sajtot szórunk rá. Derelye vágóval kis rudakra vágjuk, és megsütjük
Sok sikert a sütéshez!
PRÁGAI TEKERCS
10 szelet gépsonka
2 tojás
mustár
ecetestorma
1 csomag leveles tészta
A sonkaszeleteket félbevágjuk, így 20 szeletet kapunk.
10 szeletet megkenünk mustárral, a másik 10-et ecetestormával.
A felengedett tésztát lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtjuk és 20 db négyzetetre vágjuk.
Egy-egy tésztalapot megkenünk tojással, ráfektetünk egy szelet sonkát, és a két végét behajtva szorosan feltekerjük.
Úgy helyezzük el az alufóliával bélelt sütőlemezre, hogy a behajtás alulra kerüljön. (azaz ne tudjon szétnyílni)
A tetejét megkenjük tojással, és előmelegített sütőben közepesnél kicsit kisebb lángon 15-20 percig sütjük.
Hidegen és melegen is nagyon finom.
1 doboz gyorsfagyasztott leveles tészta
1 evőkanál mák egészbe
1 teáskanál só
1 tojás
3 evőkanál olaj.
A felengedett leveles tésztát lisztezett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk. Pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.
A pogácsák tetejét megkenjüka habosra felvert tojással, vastagon megszórjuk mákkal, és megszórjuk sóval.
Készítheted szezámmaggal is.
Szióka!
Hozzávalók:
A fehér tésztához:
5 tojásfehérje
15 dkg cukor
15 dkg kókuszreszelék
2 evőkanál rétesliszt
½ csomag sütőpor
½ citrom leve
A barna tésztához:
5 tojásfehérje
15 dkg cukor
15 dkg darált dió
3 evőkanál kakaó
2 evőkanál rétesliszt
½ csomag sütőpor
A krémhez:
10 tojássárgája
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag vanília ízű pudingpor (főzni való)
3-3, 5 dl tej
25 dkg Rama margarin
Díszítéshez:
csokireszelék
Először a fehér tésztát készítjük el. Ehhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a cukrot is. A kókuszreszeléket a liszttel és a sütőporral összeforgatjuk, óvatosan a cukros habba forgatjuk, a citrom levét belefacsarjuk. Egy nagy tepsit sütőpapírral kibélelünk, a masszát egyenletesen belesimítjuk. 165 C fokon 15 percig sütjük.
Barna tészta elkészítése:
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a cukrot is. A diót a kakaóval, a liszttel és a sütőporral összeforgatjuk és óvatosan belekeverjük a habba. 165 C fokon 15 percig sütjük.
A tojássárgáját a cukorral jól kikeverjük. Először a pudingport, azután a tejet adjuk hozzá, majd folytonos keverés mellett sűrű krémmé főzzük.
Hűlni hagyjuk, végül a margarint apránként beledolgozzuk.
Következik a sütemény összeállítása. A krém nagyobb részét a kókuszos tésztára kenjük. Erre kerül a barna tészta, amit a maradék krémmel megkenünk. A tetejét csokoládéreszelékkel hintjük meg.
Hozzávalók:
A fehér tésztához:
• 5 tojásfehérje
• 15 dkg cukor
• 15 dkg kókuszreszelék
• 2 evőkanál rétesliszt
• ½ csomag sütőpor
• ½ citrom leve
A barna tésztához:
• 5 tojásfehérje
• 15 dkg cukor
• 15 dkg darált dió
• 3 evőkanál kakaó
• 2 evőkanál rétesliszt
• ½ csomag sütőpor
A krémhez:
• 10 tojássárgája
• 20 dkg cukor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 1 csomag vanília ízű pudingpor (főzni való)
• 3-3, 5 dl tej
• 25 dkg Rama margarin
Díszítéshez:
• csokireszelék
Először a fehér tésztát készítjük el. Ehhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a cukrot is. A kókuszreszeléket a liszttel és a sütőporral összeforgatjuk, óvatosan a cukros habba forgatjuk, a citrom levét belefacsarjuk. Egy nagy tepsit sütőpapírral kibélelünk, a masszát egyenletesen belesimítjuk. 165’C fokon 15 percig sütjük.
Barna tészta elkészítése:
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a cukrot is. A diót a kakaóval, a liszttel és a sütőporral összeforgatjuk és óvatosan belekeverjük a habba. 165’C fokon 15 percig sütjük.
A tojássárgáját a cukorral jól kikeverjük. Először a pudingport, azután a tejet adjuk hozzá, majd folytonos keverés mellett sűrű krémmé főzzük.
Hűlni hagyjuk, végül a margarint apránként beledolgozzuk.
Következik a sütemény összeállítása. A krém nagyobb részét a kókuszos tésztára kenjük. Erre kerül a barna tészta, amit a maradék krémmel megkenünk. A tetejét csokoládéreszelékkel hintjük meg.
Jó étvágyat hozzá! ;)
Ha valaki ismeri a Rafaello süti receptet kérem ossza meg velem.
17 dkg porcukor, 12. 5 dkg kiszt, 3 tojás, 1 sütőpor, 1 vanília, 10 dkg margarin. Ezeket jól kikeverjük, majd 1 dl narancslevet - vagy olyat, amilyen gyümit teszel bele - hozzákeverünk. Végül beleteszünk 2-3 db összevagdosott gyümölcsöt. (nagyon fini banánnal, barackkal, meggyel, ananásszal)
10 percig sütjükmikróban 750 watton, utána még álljon 5 percig a mikróban.
Nagyon gyorsan kész van:)
Egyébként nekem is villanysütőm van, olyan légkeveréses és szerintem sokkal szuperebb, mint a gáz. (én eddig csak azt próbáltam, de ahol most lakunk ott villanytűzhely van)