Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sztárfórum: Klein Dávid

adrijan
Létrehozva: 2010. május 14. 22:25
Sziasztok enelcések!

Szeretnénk újraéleszteni az NLC fórumon a Sztárfórum hagyományát. Régi motoros fórumozók talán még emlékeznek, hogy régen, a történelem előtti időkben (na jó, vagy inkább pár évvel ezelőtt) meghívtunk híres embereket a fórumra, és egy megadott időszakban tudtatok kérdezni tőlük.

Hát most újra kezdjük a sorozatot.

Első vendégünk május 17-n hétfőn 12-14 óráig: Klein Dávid, a Himalájában balesetet szenvedett és meghalt hegymászó túlélőtársa. 

Klein Dávidról a nagyközönség talán akkor értesült először, amikor most áprilisban felröppent a hír: "Két magyar hegymászót ért baleset a világ legmagasabb csúcsára menet: Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid könnyebb sérüléseket szenvedett. "

Az Eseményhorizont nevű hegymászó-oldalon még azt tudhatjuk meg Dávidról: "Dávid 1975-ben született és 13 évesen ismerkedett meg a hegymászással. Egy évvel később alapfokú sziklamászó vizsgát tett. 1998-ig hazai hegymászó iskoláinkban, az Egyesült Államokban, a Magas Tátrában (több téli próbálkozás a Magas Tátra teljes főgerincének átmászásával) és az Alpokban töretlen lendülettel csiszolta hegymászó tudását, nyáron és télen, sziklán és jégfalakon. Magashegyi expedíciós hegymászó karrierjét 1998-ban kezdte el."

Fogadjátok szeretettel Klein Dávidot, és gyűjtsétek a kérdéseiteket: hétfőn délben személyesen feltehetitek neki azokat. Aki valamiért lecsúszná a hétfő delet, az se búsuljon: sztárfórum ideje alatt megválaszolt kérdésekből cikket szerkesztünk, vendégünket pedig lefotózzuk majd, úgyhogy utólag is olvashatóak lesznek a válaszai.

Üdv:
Adrián
  1. Torolt_felhasznalo_462979
    Torolt_felhasznalo_462979
    2010. május 17. 15:3576.

    Hol vannak a fotok?

    Na ha ebbol nem tudtok cikket irni ,

    akkor semmibol sem

    Szerintem konyvet is lehetne

    előzmény:
    adrijan (71)
    2010-05-17  14:07
  2. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 17. 14:2075.
    Jövőhéten ki lesz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (74)
    2010-05-17  14:16
  3. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 17. 14:1674.
    Jól van ,, nem bántásként ment! Készülhetett is volna (na de ez már tényleg kötekedés)
    előzmény:
    adrijan (73)
    2010-05-17  14:15
  4. 2010. május 17. 14:1573.
    Nem a gépelési sebesség volt a kérdés, de Dávidnak gondolkodnia is kellett, mikor a válaszait megfogalmazta :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (72)
    2010-05-17  14:08
  5. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 17. 14:0872.
    Máskor rakjatok oda valakit, aki gyorsan gépel
    előzmény:
    adrijan (71)
    2010-05-17  14:07
  6. 2010. május 17. 14:0771.

    Sziasztok!

     

    Sajnos lejárt az időnk, Dávidnak tovább kell mennie teendőit intézni.

     

    Köszönjük a kérdéseket, amiknek a megválaszolására nem jutott idő, próbáljuk még valamikor a jövőben megtudakolni tőle...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  7. 2010. május 17. 14:0170.
    "Leteznek kereskedelmi expediciok. Klein David  vallalna-e ilyen expedioco veztest? Ha megis ugy adodna,-hogy igen-

    mennyit kellene fizetniuk azoknak a nem profi hegymaszoknak, akiket magaval vinne?  Olyan  estekben /kereskedelmi expedicio/, amikor a jelentkezo nem jarja vegig a

    hegymaszas felkeszulesenek fokozatait ,mekkora a baleseti szam?"

     

    Nem tervezem, hogy kereskedelmi expedíciót vezessek. De valóban léteznek ilyenek, és például az Everesten mára messze túlsúlyba kerültek a nemzeti vagy profi expedíciókkal szemben. Mondjuk az Everest esetében jelenleg az árak a 20,000-50,000-70,000 dolláros régióban mozognak, és mára már rendkívül hatékony protokollokat dolgoztak ki arra, hogyan lehet egy jó állóképességű, ügyes amatőrt a lehető leghatékonyabban éps legbiztonságosabban feljuttatni a csúcsra. (Az más kérdés, hogy szerintem az így megélt élmény jelentős részben arról szól, hogy elmondhassam, álltam odafönt a csúcson, de hányzik belőle az önerőből megtett út élménye, a valódi hegymászás.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_462979 (30)
    2010-05-15  22:57
  8. 2010. május 17. 13:5769.
    "Honnan tudjak melyik kotelhez kell erositeni magukat, hiszen nem egy szakaszon talalkozik az ember „Isten tudja mikori „ /?/

    kotelekkel.

    Mibol tudja eldonteni, hogy az adott kotel biztonsagos-e?"

     

    Rögzített kötélpályát minden szezon elején egy sherpa egymászókból álló csapat építi ki, és a szezon során is ők felügyelik ezt. Ez a kötélpálya rendszerint jól felismerhető és megkülönböztethető a régi, foszladozó, bizonytalan minőségű kötéldaraboktól.

     

    Ettől függetlenül a hegymászó ítéletétől függ, hogy egy adott kötélszakaszban megbízik-e. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_462979 (29)
    2010-05-15  22:53
  9. 2010. május 17. 13:5468.

    "Mennyi kauciot kell befizetni egy - egy expedicionak es ezt milyen feltetellel lehet visszakapni, iletve elvesziteni?"

     

    Országa válogatja. Pakisztánban például külön kaució vonatkozik helikopteres mentésre és külön arra, hogy az expedíció minden szemetét lehozza-e. Ezek a kauciók rendszerint párezer dolláros összegek és - megintcsak rendszerint - az adot ország kormánya által az expedíció mellé kirendelt összekötő tiszt tanúsítja, hogy az expedíció vállalásainak eleget tett. (Persze sokszor jelent gondot, hogy a tiszt a legjobb esetben is csak az alaptárborig jön föl, vagy egy faluban üldögél a völgyben. Honnan tudná, hogy az expedíció hagyott-fent szemetet a hegyen?) A szemeteléssel kapcsolatban megint csak szankciók a motiváló tényezők. A szigiorú etikai normák és az önkorlátozás egészséges kombinációja működik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_462979 (28)
    2010-05-15  22:51
  10. 2010. május 17. 13:5067.
    "Minden hegy vizforras, amit vedeni celszeru.

    Ugyanakkor hallottam, hogy a Mont Everesten „kitakaritjak”  az un. halalzonat, a felgyulemlett szemettol./elhagyott satrak, elelmiszer maradvanyok, ures oxigenpalackok, Gyakorta marad a hegyen az elhunyt hegymaszok foldi maradvanya?

    Ilyenkor  kinek kell azt lehozni?

    Milyen  kotelezo szabalyok vannak a hegymaszokra nezve, amit be kell tartani a szemeteles teren?"

     

    A szemetelés sokszor visszatérő kérdés a himalájai csúcsok esetében. Egyfelől valós, és csak részben megoldott problémáról van szó, másfelől érdemes megjegyeznünk, hogy a hegymászók hatása a számlálatlan himalájai csúcs közül csak nagyon kevés ismert csúcs esetén jelentkezik, és ezeken a csúcsokon is csak a mászóútvonal keskeny sávja mentén.

     

    Minden népszerű himalájai csúccsal rendelkező ország hoz bizonyos szabályokat (kaució, büntetés, bónusz a lehozott szemét után stb.), hogy a hegyen felhalmozódó szemét mennyiségét csökkentse. Én még ennél is sokkal fontosabbnak látom, a szigorú etikai szabályok, az önkorlátozás hangsúlyozását: olyan állapotban kell magunk után hagyni a hegyet, az egyes mászóútvonalakat, amilyen állapotban ezeket találtuk, vagy ha lehetőségünk van rá, még ennél is tisztábban.

     

    A testek lehozatala a hegyek magasabb régióiból gyakran rendkívül körülményes, költséges, néha veszélyes is akár, és kegyeletsértő is lehet (gondoljunk mondjuk bizonyos 8000-esek olyan sziklás szakaszaira, ahol csak kötéllel leengedve-húzva lenne ez megvalósítható, ami jelentős sérülés veszélyével járna a testre nézve). Gyakran maguk a hegymászók és hozzátartozóik rendelkeznek úgy, hogy a holttest maradjon odafent a hegyen, ahol az örök fagy birodalmában háborítatlanul pihenhet. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_462979 (27)
    2010-05-15  22:50
  11. 2010. május 17. 13:4966.
    Jársz valamikor az Alföldön?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  12. 2010. május 17. 13:4365.
    "Van-e bizalmi viszony a Vele egyutt maszok kozott?

    Meddig terjed a csak magamban bizhatok, es meddig szamithat a tobbiekre?

    Peldaval ha kerhetnem."

     

    A kérdést, úgy érzem, korábban már részben megválaszoltam, de mivel ez fontos gondolat, egy picit térjünk vissza rá: hegymászószemmel nézve a társadban bíznod KELL, az életed múlik rajta. Emberileg pedig nem ÉRDEMES úgy elindulnotok a hegyek közé, hogy az élményt nem vagytok képesek együtt átélni, nem vagytok képesek a hegyekkel és egymással harmonikus KALANDOT megtapasztalni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277607 (26)
    2010-05-15  14:42
  13. 2010. május 17. 13:4064.
    "Volt-e mar olyan erzese Klein Davidnak, hogy egy nemzetkozi expedicios tagsag soran, hogy megfogadta : VELETEK A BUDOS ELETBEN SOHA TOBBET!

    Ha igen miert?

    Nem expedicio nev idore vagyok kivancsi, hanem az okra."

     

    Bár a kérdés jogos - egy olyan intenzív helyzetben, mint egy expedíció, minden érzelem, kötődés, szeretet, harag felfokozódik -, de lekopogom: ilyen 1998. óta (első expedícióm) nem fordult elő.

     

    Lehet, hogy csak szerencsés vagyok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277607 (25)
    2010-05-15  14:40
  14. 2010. május 17. 13:3863.
    "Engem erdekelne, hogy egy nemzetkozi expediciot milyen elvek alapjan allitanak ossze? Kik lehetnek a tagjai?

    Meghivasos a csapatba valo bejutas, vagy onkentes jelentkezes alapjan az elso X szamu jelentkezo?"

     

    Az igazi kérdés nem az szokott lenni, hogy egy expedíció nemzetközi, vagy csupán egy nemzet hegymászói vesznek-e benne részt. A kérdés rendszerint az, hogy az expedíció kereskedelmi, vagy "profi".

     

    A kereskedelmi expedíció azt jelenti, hogy egy iroda megszervezi az expedíciót, és magashegyi teherhordók (sherpák) és oxigén segítségével "feljuttatja" a hegymászókat. Ebben az esetben bárki jelentkezhet, akinek megfelelő állóképessége, tapasztalata és legfőképpen pénze van egy ilyen kalandra.

     

    A másik lehetőség, hogy egy csapat kiválaszt, megálmod egy feladatot, célt, és e cél megvalósításához támogatókat keresnek, közösen felkészítő túrákon vesznek részt, stratégiát alakítanak ki. Ez a klasszikus, "régimódi" (és érzésem szerint etikusabb, tisztább) expedíciózás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277607 (24)
    2010-05-15  14:37
  15. 2010. május 17. 13:3362.
    "Turokepesseget sejthetjuk vallakozasaibol, de az valos, hetkoznapi  eletben ugyanezek meg vannak-e?

    Mivel kompenzal?"

     

     Azt hiszem, nagyon más személy vagyok, amikor hegyek között járok, és más, amikor idelent.

     

    Bár a hegymászás megkövetel bizonyos mértékű aszkézist, olyan hegymászóval azonban nem igen találkoztam, aki ténylegesen szeretne fázni, éhezni, vagy pocsék kajákat fogyasztani.

    Amikor itthon vagyok, pláne expedíciók után, szeretek jókat szunyókálni a jurtámban egy lassú hétvégi délelőtt során, vagy egész nap csak a kedvenc könyveimet bújni, beszélgetni Muskátlival, a macskával, hosszadalmasan főzni a barátaimmal, barátaimnak, majd legalább ilyen hosszadalmasan elfogyasztani, ami megfőtt a bográcsban...

     

    Bár azt remélem és gondolom, hogy a hegyekkel értő és intim kapcsolatom alakult ki, az életnek egy csomó területe van, ahol kifejezetten ügyetlen, vagy béna vagyok: rosszul vezetek, sosem tudtam focizni (vagy bármilyen más labdajátékot játszani), és kifejezetten rosszul érzem magam, ha hivatalba kell mennem, mondjuk lakcímkártyát intézni...

    előzmény:
    nyarimikulas68 (19)
    2010-05-15  07:19
  16. 2010. május 17. 13:2861.

    "Letezik es olyan tipus akivel szivesen es olyan akivel semmi keppen nem indulna el? Milyenek ezek?"

     

    Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de az ideális hegymászótárs - és ezt úgy gondolom, tényleg nem a gyász mondatja velem - Konyi volt:

     

     egyfelől sziklaszilárd, megingathatatlan, és fizikai, lelki értelemben rendkívül erős ember volt, akire mindig számíthattam, és akinek a teherbírása, nyugalma legendás volt hegymászókörökben; másfelől a szemében folyamatosan ott csillogott egyfajta szinte gyermeki huncutság, néha szinte vásott tettrekészség. A sok-sok év alattegyszer nem sikerült összevesznünk, ami nagyon nagy szó ilyen intenzív helyzetekben.

     

    A kédésedre válaszolva CSAK olyan személlyel érdemes elindulni a hegyek közé, akivel úgy érzed (akivel úgy érzem),  mind hegymászóként, mind emberként harmonikusan együtt tudunk működni. Mindenki más kiesik.

    előzmény:
    nyarimikulas68 (18)
    2010-05-15  07:11
  17. 2010. május 17. 13:1860.

    "Voltak-e visszatero remalmai amikben hegyet maszott? Ezek mikor es mihez kothetok?

    Mennyi ideig elemez elotte /felkeszulesi szakasz/ es utana /ertekeles/

    egy  teljesitmenyt?"

     

    Visszatérő rémálmaim... vagy egyáltalán, rémálmaim a hegymászással kapcsolatn nincsenek. Vannak ijesztően szép álmaim, vízióim, amik erősen kapcsolódnak a hegyek világához...

     

    Egyébként viszonylag ritkán emlékszem az álmaimra, és olyankor igyekszem megérteni, megérezni, mit szeretnének üzenni.

     

    Egy-egy esemény értékelése is ciklikus lehet, rögtön, miután lezajlott, megpróbálom megérteni, felfogni, de ahogy én is egyre többet látok, tapasztalok, újból és újból előveszem ezeket a hegyekhez köthető emlékeket, s megnézem, hátha új jelentést kaptak az évek során.

     

    A tervezés rendszerint akkor kezdődik, amikor az előző kaland véget ér. 

    előzmény:
    nyarimikulas68 (17)
    2010-05-15  07:10
  18. 2010. május 17. 13:1459.

    "Elso blikkre: mi a kedvenc filmje, klasszikus-, konnyu zeneje?"

     

    Mind a filmek, mind a zene terén korszakaim, időszakaim vannak. Hozzá teszem: egyikhez sem értek igazán, így a kisgyerekek örömteli rácsodálkozását élhetem meg, amikor egy-egy szakértő barátom valami újat mutat.

     

    Mostanában Chopint hallgatok sokat, a legutóübbi film, amibe igazán belehabarodtam, egy bizar, furcsa hangulatú német kortárs alkotás, a Tuvalu. 

    előzmény:
    nyarimikulas68 (16)
    2010-05-15  07:08
  19. 2010. május 17. 13:1258.

    "Elmeselne-e egy erdekes etkezesi , kommunikacios nehezseget az expedicios eletebol?"

     

     Az az igazság, hogy az expedíciók során nem sok igazán egzotikus ételt fogyasztunk. A magasság erősen csökkenti az étvágyat, így a legfelsőbb régióban leginkább a leves, aszalt gyümölcsök, olajos magvak (pl. kesu), csokoládé stb. jellemzők. 

     

    Igazi fura ételeket inkább olyankor fogyasztok, amikor nem célirányosan expedíciózni, hanem csavarogni, világot látni megyek Ázsiába. Olyankor persze előfordult már, hogy a csapatiba véletlenül belesült egy csótány...  

    előzmény:
    nyarimikulas68 (15)
    2010-05-15  07:07
  20. 2010. május 17. 13:0857.

    "Mivel nem orvosi ellatasarol hires helyeken jar, nem fel hogy egy serules soran nem kap megfelelo orvosi segitseget?

     

    Milyen emlekezetesen nehez helyzetei voltak e teren?" 

     

    Igazából eddig nagyon pozitív élményeim voltak... Volt pár olyan nagycsapatos expedíciónk, amikor a létszám indokolttá tette, hogy saját orvosunk legyen az alaptáborban. Ilyenkor az ő nem könnyű feladata, hogy valamennyi csapattag tetszőleges jellegű orvosi problémájára megoldást találjon. Ez nekünk persze rendkívül kényelmes és hasznos. 

     

    Más esetekben (például idén) régi kedves barátunk (Vida doki) készít fel bennünket, állítja össze elsősegély-csomagunkat, és ha szükséges, ő segít nekünk műholdas telefonkapcsolaton keresztül.

     

    Kiemelnék egy esetet: 2005-ben mindkét szemem látótere erősen homályosodni kezdett. Doki itthon konzultált egy specialistával, majd kérdések segítségével kibarchobázták, hogy szaruhártya-ödémám van. Mondták, hogy cseppentsek 40%-os glükóz-oldatot a szemembe (amit én átkonvertáltam egy kockacukorrá egy ujjnyi vízben), és tényleg az oldat kiszívta a felesleges vizet, és kitisztult a látásom. Ha nincs a megfelelő háttértámogatás, nem tudtam volna tovább mászni.

    előzmény:
    nyarimikulas68 (14)
    2010-05-15  07:05
  21. 2010. május 17. 13:0256.

    igen,...tányleg

     

    Sziasztok!!

     

    Család, barátnő, feleség?baba? ez mellett hogy lehet mindezt (majd)csinálni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  22. 2010. május 17. 13:0155.

    Az expedíciókat teljes mértékben szponzori támogatásból finanszírozzuk. Ilyen volt az idei Dreher 24 Everest expedíció, és az összes korábbi is 1998-ig visszamenőleg.

     

    Azt persze el kell mondanom, hogy a szponzorok felkutatása nem könnyű feladat, sok éves munka kell ahhoz, hogy a stratégiát, módszertant, szponzori csomagokat kialakítsd, és még így is évről-évre nagyon keményen meg kell kűzdenünk a támogatásért.

     

    Lekopogom: többször jött össze, mint ahányszor nem, bár kétszer is maradt el expedíciónk, mert nem jött össze abban az évben a támogatás. 

    előzmény:
    nyarimikulas68 (13)
    2010-05-15  07:04
  23. 2010. május 17. 12:5754.

    Igazából azt hiszem, hogy ez a vágy, ez a kötődés (ez a függőség?!) egy életformát jelent: amikor fönt vagyunk, elmerülünk a feladatban, a sok apró megoldandó "lépcsőben", amikor pedig visszatérünk, lehetőséget kapunk, hogy ránézzünk az egész kalandra, minden nehézségével, fájdalámval, örömével, szépségével, kétségével együtt.

     

    Ilyenkor születnek meg az új kalandról szőtt álmok. 

    előzmény:
    nyarimikulas68 (12)
    2010-05-15  07:02
  24. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. május 17. 12:5653.

    Szép Napot!

     

    Nagyon kíváncsi vagyok arra és sajna infót nem találtam, de mi van a párkapcsolattal? Van? És ha van, hogy lehet fent tartani amikor hosszú hetekre elmész egy csúcstámadásra?

    A hátad mögött egy ilyen tragédia nem rettent vissza, hogy újra hegyet mássz? Visszamész még majd a Himalájára? 

     

    Ui: én megírom a szakdolgozatod az ELTE-re csak adj témát

     

    Bocsánat ha már kérdezték ezeket!

    előzmény:
    Klein Dávid (46)
    2010-05-17  12:42
  25. 2010. május 17. 12:5552.
    Nem.
    előzmény:
    nyarimikulas68 (11)
    2010-05-15  07:01

Címlap

top