Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Élet PÉNZ nélkül

Damil1
Létrehozva: 2010. augusztus 22. 10:07

Most találtam ezt a cikket:

http://atv.hu/cikk/20100822_a_gazdasagtalan_embe r_ket_eve_el_penz_nelkul?source=hirkereso

 

Egy 31 éves férfiről szól, aki teljesen önellátó, nem használ pénzt.

Amit eszik, megtermeli önmaga. Napelemet használ a laptopjához .

 

Múltkor olvastam, hogy egy magyar férfi is kipróbált hasonlót. Hagyományos, vesszőből és sárból, saját maga építette házban él, és önellátó gazdálkodást folytat. Neki is az a célja, hogy ne legyen szüksége pénzre egyáltalán.

(Sajnos, ezt a cikket nem találom, elég régen volt, talán valamikor tavasszal.)

 

Igazuk van!

Ma minden a pénz körül forog, pedig már az indiánok is megmondták, hogy az életterüket elfoglaló és elpusztító emberek, ha az utolsó bölényt is lelőtték, rá fognak jönni, hogy a pénzt nem lehet megenni.

A föld mindent megad, amire szükségünk van, mégis inkább pénzt adunk érte, és vegyszereket eszünk, vegyszereket kenünk magunkra, és vegyszereket állítunk elő pénzért.

 

Fiatal ismerősöm is azt mondta, elege van az egészből, a hitelekből, a rezsiből, a napi rabszolgamunkából. Szíve szerint kiköltözne az erdőbe, építene egy faházat, és ott élne, azt enné, amit megtermel, tartana állatot.

Végül is, évezredeken át éltek így az emberek.

 

El tudjátok képzelni, hogy hasonló módon éljetek? 

Szerintetek mennyi ideig bírnátok egy ilyen életmódot? Élveznétek? 


 

 

  1. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. augusztus 22. 12:3676.
    Simmán - van rá mod meg technika mi a jóbb agyféltekét fejleszti és akor ha már nagyobb a térlátásod több lehetőséget veszel észre az életedbe . Meg frekvenciák miket az agymüködésünk kibocsájt mi mára már mérhető a fejtől távolabb . Rezgés mivel azz életed iránzitod és ez csak az éerzelmeidtől függ . Mihelyt elérted azt hogy arányilag több kellemes érzésed legyen egy nap mind kellemetlen -máris jóbb .
    Érzéseid meg attól fügnek mi az amire figyelsz - ez már fizika . Egy emberen belül is van pomlaritás - s kifoghatod a jó vagy a számodra rossz oldalát atól fügően mit veszel rajta észre leghamarabb - tudatalatti gyórsabban közvetitt és ugy fog neked válaszolni .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635991 (65)
    2010-08-22  12:16
  2. 2010. augusztus 22. 12:3575.

    Nem hiszem.

    Szerintem egyre több emberben merül fel az igény, hogy közelebb legyen a természeteshez.

    Van, aki biopamutot vásárol, van, aki ökoházat épít, és van, aki egy pár évig pénz nélkül, önellátóan él egy lakókocsiban.

     

    Ez egy elég határozottan növekvő jelenség, csak sokan eltérő utat találnak ahhoz, hogy megvalósítsák.

     

    Pl. napelemet vesznek, vagy újratölthető aksit elemek helyett, esetleg a helyi kistermelőktől vásárolnak.

     

    Nem az a lényeg, hogy valaki remete az erdőben, egy szál ágyékkötőben.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588727 (59)
    2010-08-22  11:57
  3. 2010. augusztus 22. 12:2874.
    Nem tudom... volt 2 hónap, amikor szinte nulla forintból éltem (mert nem kaptam fizetést, pedig dolgoztam) és bizony beszűkültek a lehetőségeim... így én eléggé éreztem a vegetálás és vegetálás közti különbséget.
    előzmény:
    Damil1 (69)
    2010-08-22  12:22
  4. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. augusztus 22. 12:2873.
    Ezt félreérteted. Nem atól lesz neked jó ha küzdesz hanem atól ha megtalálod vagy rátalálsz arra amit szeretsz csinálni. Mokuskerékből bármikor bárki kiléphet bármikor . Ha értékeled a pillanatot a mostot máris kiléptél . Ha látod az adott pillanat szépségét .
    Atól nem lesz boldog ha kap laksát meg ... csak ha azért kapja amit ő értéknek tart .
    Az érzések belül vannak benünk és nem a külső körülmények irányitják hanem én magam .
    Vágyak kergetése ,hogy majd akor boldog leszek ha -ez az ami az emberi életteket tönkrevágja - mert sosincs vége - mindig van új és valami más amit még el kellene érni s majd csak akor .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635991 (64)
    2010-08-22  12:14
  5. 2010. augusztus 22. 12:2772.

    Az az ürge tengerészgyalogos, és ott a kiképzés része, hogy a leglehetetlenebb körülmények között is életben kell maradni. Sivatagban, dzsungelben, bárhol.

    Szerencsére ilyen körülmények nincsenek itt, Magyarországon.

    Minden kőhajításnál akad egy falu, van út, és eltévedni el lehet, de aki napokig bolyong, és nem akad emberre, az úgy hülye, ahogy van. Már bocsánat...

     

    Össze sem lehet hasonlítani azzal, amikor valakinek 3 napot kell gyalogolni a sivatagban.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (42)
    2010-08-22  11:10
  6. 2010. augusztus 22. 12:2671.

    Inkább arról van szó szerintem, hogy néhány embernek küzdelem ugyanaz, ami másoknak természetes, vagy épp örömet okoz.

    (Ez az irodai munkától a kapáláson át a mosogatásig bármire igaz)

    Azt se felejtsük el, hogy azért az úgynevezett szocializmusban sem dőlt hátra mindenki szusszanni, azért sokan próbáltak "feljebb" jutni , csencselni, több lomot szerezni, mint a szomszéd, stb.

     

    Az eredeti témához: nincs olyan ember, akinek legalább egyszer ne jutott volna eszébe szerintem, hogy "elvonuljon az erdőbe" (magára zárja az ajtót, lakatlan szigetre költözzön, stb.)

    Ennek a gyakorlati megvalósítása azért nem annyira egyszerű, főleg, ha valaki életvitelszerűen akar "kivonulni".

    Én személy szerint nem sokáig bírnám valószínűleg, bár az ember tűréshatára szükség esetén kitolódik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635991 (64)
    2010-08-22  12:14
  7. Torolt_felhasznalo_816988
    Torolt_felhasznalo_816988
    2010. augusztus 22. 12:2670.

    Nem olvastam végig a hsz-eket...

     de a laptopját is ő maga csinálta????

    előzmény:
    Damil1 (1)
    2010-08-22  10:07
  8. 2010. augusztus 22. 12:2269.

    Ez nem így van.

    Miért, a középkorban sem tartották az emberek a kapcsolatot?

     

    Az angol férfi sem a semmi közepén él, és akik most vidéken élnek, ők sem.

     

    Több embert ismerek, akik a kevés nyugdíjukat, vagy a fizetésüket egészítik így ki. Állatot tartanak, kertészkednek.

    Mi is sokat veteményezünk, és sokkal könnyebb benyúlni a mélyhűtőbe, mint a boltba lemenni.

    De a villanyra, vízre költeni KELL.

    Pedig az is megoldható lenne.

     

    A napi munkára is rámegy az ember egész napja: felkel, készülődik, utazik, leglább 8 órát dolgozik, aztán hazamegy, és este van. Emberi kapcsolatokra van ideje? Nincs, néha a saját gyerekére sincs ideje, hogy megnézze a leckéjét, elvigye a játszótérre, vagy közös programot csináljanak. Aztán megkapja a fizetését, és sírva fakad, mert elmegy a villanyra, a vízre, a távfűtésre, a netre, a tévére, a mobilra, és a bérletre.

     

    Tehát vegetálás és vegetálás között nem nagyon látok különbséget.

     

    előzmény:
    bogárka1 (28)
    2010-08-22  10:45
  9. Torolt_felhasznalo_635991
    Torolt_felhasznalo_635991
    2010. augusztus 22. 12:2168.

    De elvileg a panel-eletmodot a varosi munkas retegnek talaltak ki. Csak sajnos a munkahelyek megszuntek. :(

    Szoval osszetett es nehez a kerdes. 

     

     

    előzmény:
    Damil1 (66)
    2010-08-22  12:16
  10. Torolt_felhasznalo_635991
    Torolt_felhasznalo_635991
    2010. augusztus 22. 12:1967.

    Pedig ez tok jo topik. Erdekes kerdeseket vet fel.

     

    Szerintem a munka es az eletcelok fontos es sarkalatos pontok egy emberi eletben. Ha valaki biogazdasagban dolgozik es tudja tartani a kapcsolatot a csaladjaval es szereti a munkajat, az nagyon jo dolog. De ha a biogazdasaghoz is mindkepp kell penz. Akkor is, ha maganak termel. De ahogy a tobbiek irtak, betegseg eseten mi lesz vele...?

    előzmény:
    Damil1 (63)
    2010-08-22  12:10
  11. 2010. augusztus 22. 12:1666.

    Ki ne találd, hogy egy falun élő, segélyekből tengődő család ne tudna annyi zöldséget termelni a kertjében, hogy az nekik ne legyen elég! Vagy nem érne rá állatot tartani.

    Ehelyett az ilyen emberek összetömörülnek a falvakban, és utcahosszat nem látni egy veteményest, vagy egy gyümölcsfát, csak a gazd meg a szeméthegyeket.

     

    Nem hiszem, hogy emberhez méltóbb élet lenne lomizni, kukázni, vasazni, és a hulladékot halmozni az udvaron, mint csirkét tartani, zöldségest ültetni.

     

    Ehelyett sírnak, rínak, hogy nincs mit enni adni a gyereknek.

    Nekem soha nem lesz ilyen gondom, amíg a kezem meg bírja emelni a kapát.

     

    Legfeljebb az lehet a mentség, ha valaki panelban él. De tessék kicsit körbenézni: a legtöbb olyan ember, aki nem dolgozik, az eldugott falvakban rekedt, a kertes házakban.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (25)
    2010-08-22  10:43
  12. Torolt_felhasznalo_635991
    Torolt_felhasznalo_635991
    2010. augusztus 22. 12:1665.
    Igen, de akkor felteszem a kerdest, hogy a kvazi onfenntarto eletmodbol hogyan tudsz tovabbalni???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (60)
    2010-08-22  12:03
  13. Torolt_felhasznalo_635991
    Torolt_felhasznalo_635991
    2010. augusztus 22. 12:1464.

    "Ember kuzdj, es bizva bizzal"...

     

    Csak tudod, sztem a szocializmus es ahasonlo rendszerek is pont emiatt nem mukodtek... Ugyanis a legtobb ember egy bizonyos szinttel is megelegszik es ha az adva van, akkor minek kuzdeni... Aztan az allam adjon lakast, autot stb es kozben adositsa el magat:)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (61)
    2010-08-22  12:07
  14. 2010. augusztus 22. 12:1063.

    Minden topikban ott vagy, és módszeresen szétbombázod.

    Vagy elkezdesz ...gányozni.

    Nem unod még?

     

    Lassan nincs értelme topikot nyitni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (25)
    2010-08-22  10:43
  15. 2010. augusztus 22. 12:0962.

    Nem olvastad el a cikket.

    Van hol laknia, egy biogazdálkodásban dolgozik, tartja a kapcsolatot a családjával, akik szintén azon gondolkodnak, hogy kipróbálják ezt az életmódot.

    Még fiatal, ennyi idősen szerintem nem kell egy férfit leírni, hogy se gyerek, se család.

     

    Gondolom, ha ma összefutsz egy 30 éves nővel, aki még "szingli", őt se írod le, hogy "teng, leng, se gyerek, se család".

    előzmény:
    sudo (22)
    2010-08-22  10:38
  16. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. augusztus 22. 12:0761.
    Az élet nem egy küzdelem -ez csak hozzáállás kérdése .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635991 (58)
    2010-08-22  11:55
  17. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. augusztus 22. 12:0360.
    Életcél az ha rájössz arra ,hogy pont ott vagy ahol kell . Ha tagja vagy bármi közöségnek az csoport és azért vagy ott mert te ott akarsz lenni . Mert számodra ők megfelelő teret biztositanak ahoz ,hogy jól érezd magad . Mihelyt kellemetlen máris kilépsz vagy lelépsz és uj társak után kutatsz.
    Bárhol is vagy a világon van egy közösség ahová jársz .Akikel együtt töltöd napjaid egy részét - s azt te választotad - neked megfelel ? -mert ha nem előbb utobb odébb állsz .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635991 (58)
    2010-08-22  11:55
  18. Torolt_felhasznalo_588727
    Torolt_felhasznalo_588727
    2010. augusztus 22. 11:5759.

    azt jól megkattannak az erdő mélyén

    az ilyen rendszerellenesekből lesznek a levélbombagyárosok,meg antrax küldözgetők

    előzmény:
    Damil1 (1)
    2010-08-22  10:07
  19. Torolt_felhasznalo_635991
    Torolt_felhasznalo_635991
    2010. augusztus 22. 11:5558.

    Eszak-Koreara gondolsz? Tok jo lehet....

     

    Biztos, hogy van sok pelda erre, csak mondjuk azon tul, hogy azoknak az embereknek van egy megelhetese, meg ott a kozosseg, mi van meg az eleteben, ami annyira jo????

     Mik a celjaik? Mi az, amiert erdemes kuzdeniuk?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (57)
    2010-08-22  11:49
  20. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. augusztus 22. 11:4957.
    A pénznélküli élet megoldható lenne egy nagyobb közöségbe .-árucsereforgalommal és szólgáltatással . Semmit nem vessznek kintről csak egymástól . Ilyen már van a világon és müködik . Kizárták a külvilágot a pénz szempontjából . Minden tag  ott dolgozik a közöség érdekében .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_231459
    Torolt_felhasznalo_231459
    2010. augusztus 22. 11:4956.
    Na jó, de én amolyan echte flaszterkoptató városi lány vagyok, az egész életemet Bp. mellett éltem le (nem előny, nem hátrány, hanem tényállás). Itt ez iszonyú ritka kompetencia :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (40)
    2010-08-22  11:04
  22. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. augusztus 22. 11:4255.
    Adót azt fizetsz . Államilag meg van szabva . Párom fix adóval dolgozik magánemberként .Egészségügynél ha járó beteg vagy szóba se állnak veled mig ki nincs fizetve a biztositás . Ha mer sürgöségileg is visznek be utólag a kezedbe nyomják a számlát és a receptet mi az ami seggitene - de az illető kell megvegye ,nincs igyenes recept csak biztositotnak .
    Családi órvosnál is fizetsz a küldőpapirér ha azonnal kell -s ez csak papir . Ha be akarsz jutni viszsgálatokra programálás kell vagy regel 5 -kor sort állsz számért az állami helyekre ..... nem irom tovább mert romokba .Korházba nincs gyógyszer csak ha viszik és veszik a hozátartozók .
    Ha nincs pénz akór jóbb minél hamarabb dimenziót váltani .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635991 (49)
    2010-08-22  11:29
  23. Torolt_felhasznalo_635991
    Torolt_felhasznalo_635991
    2010. augusztus 22. 11:3554.

    ha van laptopja, akkor meg ez megsem az az igaza puritan elet. Ha van laptopja es van netje, akkor ehhez mar kapasbol x szazezer ft kellett.. A napelemhez is.

     

    Ez a topic akkor ugy lenne ertelmes, hogy mikent tudjuk kivitelezni, hogy minel kevesebb fosszilis energiaval es minel tobb otthon megtermelt elelemmel eljuk le a mindennapjainkat... 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_815340 (50)
    2010-08-22  11:30
  24. Torolt_felhasznalo_815340
    Torolt_felhasznalo_815340
    2010. augusztus 22. 11:3253.
    Valami nem stimmel, bocsi: Az internetet miből fizeti? Piacozik???
    előzmény:
    Damil1 (1)
    2010-08-22  10:07
  25. Torolt_felhasznalo_635991
    Torolt_felhasznalo_635991
    2010. augusztus 22. 11:3252.

    Es a laptopjan mit csinal...? ha neetezik, akkor az is penzbe kerul, nem? Gondolom megsem mondhatja a szolgaltatonak, hogy kuld majd 10 kg malnat a netert cserebe....

     

     

    Mellesleg szerintem mindig az adott korulmenyekbol kell kihozni a legjobbat. Van hazad, van munkad, mit tehetsz az egeszsegedert, a kornyezetedert? Menj sportolni, rakj fel napelemet stb stb. Nem biztos, hogy azert a legradikalisabb valtoztatast kell meglepni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_815340 (48)
    2010-08-22  11:25

Címlap

top