Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
unokatesómnak felajánlottam, de szerencsére inkább örökbe fogadtak egy tündéri kis pasit. a legjobb barátnőmnek adnék, de neki már van 3 gyereke :D
szóval: igen, unokatesónak, legjobb barátnőnek. idegennek:nem. hogy miért? mert nem akarom, hogy esetleg a fiaim hazaállítsanak éltük szerelmével, aki véletlen a húguk.
Nem lennék donor és nem fogadnék, és adnék örökbe.
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy az aki ad, hogyan tudja feldolgozni, hogy a megszületett gyereket nem ő neveli. Attól még, hogy nem ő hordta ki??? Ha családon belül marad, látja felnőni, mit tesz, ha szebb, okosabb, ügyesebb, mint akit ő szült meg. Hiszen sokan a szomszéd, az osztálytárs, az unokatestvér, ki tudja kivel képesek versenyeztetni a sajátjukat, és összehasonlítani. Eszébe jut, mi lett volna, ha ő szül a sógorától???
Ha egy örökbefogadott gyerek megkeresi a vérszerinti szüleit, egy vérszerinti anya nem kombinál?? van olyan pszichológus a háttérben aki ugyanúgy ezekre is felkészíti a donort, mint az örökbefogadó szülőket próbálják a kifürkészhetetlenre?? CSak kérdezek én is.....
Biztos, hogy minden szinten bele kell avatkozni a természet rendjébe???
Én nem adnék...
1.Nem tenném ki magamat olyan kockázatoknak, amivel jár a hormonkezelés. Még nem tudjuk milyen késői szövődmények lehetnek.Petefészek rák, pl. igen. Idegen esetében, ugyan minek vállalnám?! Azután ki neveli fel az én gyerekeimet?! A jótékonyságnak is vannak határai.
Rokonnál meg nem tudnám elnézni, hogy az én gyerekem, mégsem én nevelem.Nem ugyanaz mint egy hámsejt...vagy vese, vagy máj.
2. Én nem is fogadnék el,ugyanezen okok miatt. Nem tudom mit tennék ha nem lett volna gyermekem, szerencsére nem így alakult.
Elsőre átgondolásra, nem.
Bár érdekes a téma, biztos jó lenne végignézni valami amcsi dokumetumot erről a témáról és a tapasztalatokról. Elméletben nagyon nemes dolog lenne, de biztos jó sokat kéne beszélni róla.
Mindig anonim?
Hallottam olyanról, hogy barátnő ajándékozott petesejtet vagy testvér, unokatestvér. Ezek igazak?
Előfordult-e, hogy valaki petesejtet ajándékozott
- és neki nem lehetett többé gyereke,
- és meghalt vagy megbetegedett a maga szülte gyerek és egészséges volt a más által megszült- milyen módon dolgozták ezt fel és milyen esetek fordultak elő,
- tudta, hogy név szerint kinek adta, de az évek múlásával megromlott a viszony - ezt hogyan tudta kezelni, számított-e a saját életmenetére ez a történés,
- és megszerette azt a gyereket, majd a későbbi életében nem tudta kezelni, hogy nem ő neveli,
- és a szülők, akiknél megszületett az a gyermek, nem úgy nevelték, ahogy ő nevelte volna, vagy nem úgy szerették, ahogy ő szerette volna, stb
- és a gyerek aki született beteg lett, emiatt őt hibáztatták a szülők, emiatt megromlott a kapcsolat - mondjuk fogyatékosság esetén.
Hirtelen csak ennyi kérdés jut eszembe.
Én mindenképp adnék. Nekünk is lombikbabáink vannak, és bárkinek segítenék, ha ezen múlna, hogy Ők is ugyanilyen boldogok lehessenek.
Persze megértem azt is ha valaki ezt nem vállalná, hiszen ez fizikailag megterhelő a szerveztenek, kockázatokkal is jár stb. De mindez, csak apró kellemetlenség ahhoz a lelki teherhez képest, ami azzal jár, hogy nem lehet valakinek gyereke.
Nem, és én sem éltem volna semmilyen mesterséges beavatkozással azért, hogy gyermekem legyen. Hiszek abban, hogy ha úgy kell lennie, akkor lesz gyermekem (ahogy lett is), ha nem, akkor nem.
Egyrészt a beavatkozás veszélyei miatt nem adnék, másrészt nem tudnám függetlenítani magam attól, hogy ő az én gyermekem.
Viszont azért mert ez a véleményem, még nem ítélem el azt, aki vállalja azt a procedúrát, amivel a mesterséges út jár, hiszen mindenki maga tudja, mit akar. Van olyan barátnőm, aki épp most áll a lombik előtt, maximálisan támogatom.
Ha az élet úgy hozta volna, hogy nem lehet gyermekem, akkor vagy lemondtunk volna róla, vagy örökbefogadunk (beszélgettünk ilyenről a párommal). Én nem az a típusú nő vagyok, aki ne tudta volna elképzelni az életét gyerek nélkül, nyilván akkor más céljaim, más életem lenne. De miután a férjem szeretett volna gyereket, ezért lett. Persze imádom őket, és tudom milyen jó dolog anyának lenni, de én mellettük váltam anyává, előtte nem volt bennem semmiféle "anya akarok lenni" érzés.
Teljesen egyetértek. Ha a lényeg amúgy is a boldogságon van, akkor fogadjanak a meddő emberek örökbe egy-két-három gyereket.
Elvégre akkor sem dobják el az emberek az általuk felnevelt gyereket, ha kiderül, elcserélték a kórházban, netán "kakukkfióka" lapul a fészekben.
Akarok-e gyereket? Nem.
Kell-e nekem a petesejtem? Nem.
Akkor adományoznék-e belőle? Igen.
De kinek kell olyan petesejtje, akinek nincs egészséges utóda? Passz.
Akarnék-e barátnőn segíteni? Akarnék.
Rossz lenne-e látni, az én genetikai anyagom egy részének manifesztálódását? Ha nem az én felelősségem, nem.
Akarna-e olyan dilis utódot bárki, mint én? Nem.
Engem spec kizárnának, mint adományozót.
Első körben azt mondtam volna, hogy igen. Főleg, hogy a barátnőm ilyen helyzetben van.
Másodszorra pedig azt, hogy nem. Képtelen lennék elviselni a tudatot, hogy van egy kisbabám, akit nem én nevelek. Mert az a gyerek az én gyerekem lenne, ha nem is én hordanám ki. Nemrég veszítettem el egy kisbabát, így főleg nem tudnám magam rászánni.
Biztos, hogy nem, mert a saját gyerekemnek érezném. És a beavatkozás kockázatai miatt amúgy sem. És fordítva is igaz, én sem kérném más petesejtjét, mert ezzel az erővel már örökbe is fogadhatnék. Ugyanúgy nem az én gyerekem genetikailag egyik sem.
Én értem Dike álláspontját, az viszont érdekes kérdés, hogy mégis hol lehet a "mesterségesség" határa. A lombik már az, az inszem még nem? Vagy mindkettő az, de a gyógyszeres rásegítés még természetes? vagy már az is mesterséges beavatkozás a természet rendjébe?
Mi nem gyereket akartunk, csak kettyintettünk egy jót (na jó, nem egyet :-D), ehhez képest az eredmény itt idegesít egész délután. :-)))) Azóta is jókat kettyintgetünk (akár a kuka tetején is), de a létszám nem lett nagyobb. ;-)
Fene tudja, ez a mindenárongyereketakarok-görcs már kezd túl sok lenni nekem. Megértem, ha valaki ragaszkodik hozzá, de én biztosan nem lennék képes ennyire dacolni a természettel. Ez a rész már az ONtopik. :-)
Jobban átgondoltam a kérdést. Ez az egész egy műbalhé. Ha nekem nem lehet gyerekem, örökbe fogadok. Úgy nevelem fel mint a sajátomat. Ha én mondjuk férfi lennék, kitermelném a spermiumot, odaadnám a laborasszisztensnek, nem gondolnék arra, hogy kilenc hónap múlva gyerekem születik.
Történetesen nő vagyok, túl (sajnos) azon a koron, hogy petesejteket adjak bárkinek, de ha lehetne adnék. Gondoljátok meg, ez annyi, mintha egy bőrdarabot adnál vagy egy kis részt a körmödből. A petesejt még semmi. 7-8 hetesen is még csak embriónak nevezzük azt a kis valamit, amiből még egyáltalán nem biztos, hogy magzat lesz, mert a 12. hétig sok minden történhet.
Ha újra születek (bár már előző életemben sem hittem a reinkarnácóban), én biza adok 3-4 petét a rászorulóknak.
Nem vagyok teljesen biztos, de a donorok (akár nő, akár férfi) anonim vesznek részet a dologban. És ezzel egy sor probléma nem is probléma, tehát nem tudom, kihez kerül az adomány. Ha tehetném, adnék petesejtet, férjem pedig spermát.
Egyre több pár nem képes segítség nélkül gyerekhez jutni, a csuda tudja, mi az oka. A férfiaknak fogy és lustul a spermájuk (környezet szennyezés?), nőknél totál kivizsgálás után sem találnak semmit. Előfordul, hogy valamelyik félnél valami kromoszóma rendellenesség van, de ezt ritkán vizsgálják, meg ez is pénzbe kerül.
Viszont!! Ne hagyjuk ki a pszichológiai tényezőt. Nagyon sok házaspárral találkoztam, ahol az első gyerkőc lombikkal, inszemmel stb. készült, aztán hipp-hopp jött spontán a második.
Neves professzortól idézek: Aki gyereket akar, ne gyereket csináljon, hanem kettyintsen egy jót, akár egy kuka tetején.
Nem.
(Idegenért biztosan nem vállalnám a rengeteg injekciót, a leszívást, a sok mellékhatást. Családban pedig nagyon fura lenne, hogy félig az én gyerekem... Szerencse, hogy nincs szükség rá, és lassan öreg is leszek alanynak.)