Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vasárnap zárva a bolt?
Kedves fórumozók!
Baj lenne, ha vasárnap zárva lennének az üzletek?
Gondolom, ezt mindenki másképp éli meg, szokásainak, igényeinek, korának és értékrendjének megfelelően. A szüleink idejében még így volt, és Ausztriában máig nem engedélyezte a szakszervezet, hogy a hét egyetlen pihenő napján bárki dolgozzon vagy vásároljon. Vajon helyes-e, hogy nálunk bevezették a 24 órás nyitvatartást?
Kérlek, szóljatok hozzá a ténához!
Köszönöm szépen:
Koronczay Lilla
a cikk alatt íta valaki:
"A német alkotmánybíróság elutasította azt a beadványt, amely az üzletek vasárnapi és ünnepi nyitva tartásának engedélyezését kívánta elérni. Próbálkozások Magyarországon is történtek a hétvégi nyitva tartás visszaszorítására, a már meglévő piaci gyakorlat törvénybe foglalásán kívül azonban újat e kezdeményezések nem hoztak.
Régebben a német üzletek szombaton kettőig tartottak nyitva, majd a kiskereskedelmi láncok lobbizásának köszönhetően a hétvége első napján liberalizálták a nyitva tartást. Kötelező ugyanakkor ünnep- és vasárnap, illetve este 8 és reggel 6 között zárva tartani. Nem egységes azonban a tilalom, mert nem vonatkozik néhány kiskereskedelmi egységre: így egyes benzinkutak, a repterek- és a vasútállomások területén működő boltok nyitva tarthatnak egész hétvégén. A mostani bírósági kereset beadója a Metro áruházlánchoz tartozó Galeria Kaufhof volt, amely a kiskapukat sérelmezve szerette volna a kedvezőbb elbánást elérni - számolt be a Financial Times Deutschland. A Berlin központjában, a vasútállomás szomszédságában található üzlet ugyanis köteles volt vasárnap zárva tartani, miközben a közelben lévő boltokra a fenti szabály nem érvényes.
A szerdán "visszadobott" beadvány előzményeként a tavalyi évben - részben gazdaságpolitikai megfontolásból, a belső fogyasztást ösztönzendő - átmenetileg engedélyezték a késő esti és a vasárnap shoppingolást, az EU legnépesebb országában két alkalommal adtak rendkívüli engedélyt az üzleteknek a vasárnapi működésre. Az üzleti lobbinál ugyanakkor erősebb a szakszervezet, és így az alaptörvényben foglalt munkavédelmi előírásokat érvényesítik. A német tiltás hátterében tudniillik, mint azt az alkotmánybíróság is hangsúlyozta a foglalkoztatottak védelme áll, mivel a túlzott megterhelés, így a vasárnapi, az éjszakai és az ünnepnapi munka káros az alkalmazottak - különösen a nők - egészségére, életére.
A német jogrend nem példa nélküli Európában. A kontinensen, és az Európai Unióban is eltérő a szabályozás, minden ország maga dönt a bolti nyitva tartás rendjéről. A vasárnapi nyitva tartás tekintetében sincs egységes álláspont az egyes országok között. Jellemző, hogy ahol tiltott a nyitva tartás, ott rendszeres a liberalizációs törekvés, míg azokban az országokban, ahol az üzletek kinyithatnak vasárnap, ott a rendszert szigorítók emelik fel időnként a hangjukat.
Az Európai Unióhoz májusban csatlakozott új tagállamok jórészében a boltok rendszerint vasárnap is nyitva tartanak. Különösen a multinacionális kereskedelmi láncokra jellemző a meghosszabbított nyitva tartás; néhány közülük gyakorlatilag sosem zár be. Mivel az uniós csatlakozástól az új tagországok állampolgárai nemcsak anyagi előnyöket remélnek, de élet- és munkakörülményeik javulását is - hangoztatta az osztrák GPA (Magánalkalmazottak Szakszervezete) kereskedelmi szekciójának képviselője azon a tavasszal rendezett fórumon, ahol a kiskereskedelemben dolgozók európai szakszervezetei a bővítését követő kilátásaikat vitatták meg.
Az érdekképviseletek szerint a vasárnapi pihenőnap elismerése ezek közé az értékek közé tartozik. A kereskedelemben dolgozók európai szakszervezetei már több alkalommal tiltakoztak a vasárnapi nyitva tartás bevezetése ellen. A Világkereskedelmi Szervezetnek (WTO) a szolgáltatáskereskedelem liberalizálásával foglalkozó GATS fordulója újabb színezetet adott a vitának, miután a gazdaságpolitika nemzetközi szereplői a nemzeti szociális és munkaügyi szabályok alakításába is beleszólást követeltek maguknak.
A hétvégi pihenőnapon a legnagyobb forgalmat a hipermarketek bonyolítják le, amelyek összes forgalmából 10 százalék jut vasárnapra. A napi fogyasztási cikkek 2095 milliárd forintos tavalyi forgalmából azonban átlagosan csak 4 százalék jutott vasárnapra. A háztartások által tavaly lebonyolított 1 511 millió vásárlásból szintén csak 4 százalék jut vasárnapra, ahogyan a megelőző években is. Így a vásárlások átlagos száma és értéke egyensúlyt mutat. Ezek fényében valószínűsíthető, hogy az átlagember számára nem okozna nagy törést, ha a hét utolsó napján az üzletek nem nyitnának ki, mivel a vásárlások szempontjából - a már idézett GfK tanulmány szerint - a legerősebb nap a péntek 20 százalékos részesedéssel, szombatra pedig a fogyasztási cikkek forgalmának 19 százaléka jut.
Szerintem minden baloldali ember egyetért, a hétvégi munka tiltásával és korlátozásával."
hát ha már ott is elkényelmesednek az emberek...
Ausztriában pl. tilos vasárnap dolgozni (nem csak a boltokban!!!)
Valaki írt az elbocsátásokról, ha vasárnap bezárnak a boltok. Tessék:
h ttp://www.168ora.hu/bluzone/figyelem-az-elbocsatottak-nem-f ognak-templomba-jarni-31679.html
Ha mindegy, hát mindegy.....
Már számtalanszor kifejtettem az álláspontomat, de most ismét megteszem: hamisnak és képmutatónak érzem az érveket, amikkel alátámasztják a javaslatot, egyrészt aki annyira igénytelen, hogy egyetlen elképzelhető vasárnapi programja, hogy bolyong az öblítők, meg a vécépapírok között, az nem fog színházbérletet váltani, vagy túrázni járni, ha bezárnak az üzletek.
Másrészt, fel lehet sorolni rengeteg olyan munkakört, ahol szintén elvárt a hétvégi munka, úgyhogy ez a "szegény kereskedőknek jár a vasárnapi szabadnap" kissé visszás, mert nem ők az egyedüliek, akiknek dolgozni kell.
Harmadrészt a tömeges elbocsátások (amik LESZNEK, hiába van itt egy-két betegesen naiv, aki azt hiszi, hogy a multi majd ugyanannyi embert foglalkoztat ugyanannyi bérért, ha a bevétele jelentős része kiesik) bizonyára nem lesznek túl szívderítőek azok számára, akik majd vidáman mehetnek kirándulni a gyerekeikkel, csak épp nem lesz egy szendvicsrevaló kajájuk se.
Egyébként meg nekem személy szerint édesmindegy, nem járok ilyen helyekre vásárolni évek óta, nem fog feltűnni, ha bezárják őket végleg, az se.
"gengszterváltás"
amúgy mindegy is mikor vezették be,mert orbitálisan nagy baromság,amit fejlettebb országokban nem is engedélyeztek
azért mert:
1. ott sem érdekel senkit,hogy a másiknak nincs szabadnapja,csak beki legyen,hogy azzal tölthesse,hogy vásárol
2. rászorulnak,mert túl kevés a munkahely,ez pedig új munkahelyeket teremtene
de lassan már bevezetnek egy 8. napot is,mert mindenki csak a saját érdekeit nézi ,nagyon rossz értelemben
Változtak az idők,egyszerűen igény van rá,hogy nyitva legyenek az üzletek.Én a megoldást inkább abban látom,hogy biztosan meg lehetne oldani azt,hogy valakinek jobb a hétvégi munka valamint munkanélküliség van ők mehetnének hétvégén dolgozni.
A szüleink idejében valóban másképp volt,én még ahhoz a generációhoz tartozom,szombatonként is mentünk iskolába.
Ausztriában zárva vannak rendben van,azt miért nem nézi a aszakszervezet,hogy Magyarországon nem szimplán nyolc órás állások vannak délután pedig szieszta,ha meg akar élni az ember akkor még itt-ott plussz munka.Ausztriában meg lehet élni 6-8 órás munkából nálunk nem ,és akkor hétközben már nincs idő vásárolni,örül az ember ha él.
budapesten régen is voltak,éjjeli boltok-igaz rendszerváltásnál kezdődtek ezek a kisboltok..
mármint a kinyitásuk
én pl most is kiugranék fagyiért,csokiért egyébbért..ha itt ahol lakunk lenne hová
sokszor van hogy szükség volna pár dologra ,kisgyerek miatt..és NINCS HOVÁ kiszaladni
a legközelebbi tesco 10 km