Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hamburgeradó
"Aki elvesztegeti egészségét, annak többel kell hozzájárulnia az egészségügyi rendszer fenntartásához – szögezte le hétfői napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök. Azóta már meg is erősítették, hogy bevezetheti a kormány a hamburgeradóként emlegetett törvényt.
A kormány elképzelései szerint az egészségtelen vagy annak tartott ételekre pluszadót vetnének ki, a különbevételek pedig az egészségügybe folynának be. Az alapötlet ugyanis az, hogy aki tudatosan, hosszú távon rongálja az egészségét, valamilyen módon járuljon hozzá az egészségügyi ellátás többletkiadásaihoz. Az eddig információk szerint az új különadót többek között a színezett italokra, kávéra, édességre, illetve egyes gyorséttermi ételekre vethetnék ki."
Felmerült bennem néhány kérdés.
1. Eleve az elnevezés: hamburgeradó. Miért pont az? Miért nem mondjuk lángos-adó? Ugyanolyan egészségtelen...ha nem még jobban.
Egyáltalán, mit takar az egészségtelen, vagy annak tartott étel (ital) ? Ki tarthatja annak? Gondolom, akkor eztán a finomított cukor, a fehér liszt, a zsír, kolbászok, szalámik, a virsli, a szalonna, a tepertő, a belsőségek, a párizsi, a fehér kenyér, a kifli stb. is feketelistára kerül többek között... vagy nem? Ha nem, akkor miért nem? Mert valaki ezeket egészségesnek tartja? Szívesen ennék én is gyakrabban Cézár salátát egy gyorsétteremben, és öblíteném le 100 %-os narancslével, mint vennék már a jó ég se tudja mit tartalmazó, de húst sose látott párizsit meg zsömlét...
2. Hogy értik azt, hogy "...aki tudatosan hosszútávon rongálja az egészségét" ??
Ez maximum a cigarettára vonatkozhat....Honnan tudják majd az illetékesek, hogy én hányszor veszek egy évben pacalt, tokaszalonnát, kólát vagy hamburgert? És ha csak egyszer-egyszer? Már az is tudatos egészségrongálásnak (hosszútávúnak) fog számítani?
3. Miért nem csökkentik inkább az egészséges élelmiszerek árát, ezzel is sarkallva a népet a tudatos, egészéges táplálkozásra? Szívesen ennék én csak saját sütésű teljes kiőrlésű tönkölybúzából kenyeret, ennék folyton feketeretket, jégsalátát meg póréhagymát, almát, grape-fruitot és kivit, meg sovány csirkehúst és halat, nádcukrot, mézet a kristálycukor helyett (és még sorolhatnám) , ha a rendszeres vásárlásuk nem lenne számomra lehetetlen...
A dohányáru, a szeszes ital talán valóban más lapra tartozik, de a kávé...?? Miért lenne káros? Egyre több helyen olvasni, hogy a mértékkel történő fogyasztása nemhogy nem káros, hanem egészséges...
Mi a véleményetek?
a discoveryn van az a sorozat a hogyan működik
abba láttam én is ezt a saláta termesztést, nagyon érdekes volt
Pedig volt epertől is, egy pár éve sok sok gyerek betegedet meg a menzai eper levestől...
vanília fagyinál csak a kacsa tojás a veszélyes, abba eleve benne van, és csak főzéssel távolítható el,
és nem csak a konyhán van, hanem a strandokon is
régebben nem ilyen vírforgatós medencék voltak
a gyerekmedencébe az anyukák benne áztatták a lábukat
mára szerencsére változott a helyzet
nekem a nagyobbik gyerekem baba korában kétszer lett szalmonellás a gyerekmedence vizétől (beleivott :()
egyszer meg az egész családot elkapta a nyavaja csak engem nem és akkor is strandon voltunk minden,
ugyan azt a kaját ettük, ugyan azt az üdítőt ittuk így csak a strand víz maradt kizárásos alapon
azt viszont nem kívánom senkinek sem
az első beteget 4 különböző helyre vittem orvoshoz, hogy csináljanak már vele valamit, mert én megbolondulok vele otthon
ugyanis szerencsétlenek, sírtak és nyögtek egész nap, mert görcsölt a hasuk és nagyon nagyon fájt nekik, és hosszú távon hallgatni kiborító volt, segíteni meg nem tudtál, a nospa meg kutya fülit ért,
amikor az apukájukon is kijött harmadikként, egyszer halkan suttogta, hogy anya ez tényleg piszokul fáj,
---
múltkor mentem haz, éhes voltam szomjas voltam, volt a hűtőbe eper,
nem mostam meg, hanem úgy ahogy volt felfaltam
másnap 3 órát ültem a kiskuckóba, azt hittem az élet is elszáll belőlem
azóta mindent 2x mosok meg
Tegnap bejelentette a Fidesz,hogy most már biztos lesz hamburgeradó,én nem szoktam olyan gyakran ilyeneket enni,dde azért a pl a kávéra kiszabni ilyet,meg most komolyan itt súlytják az embereket minden fizetségkötelezetséggel és akkor még az élelmiszert is drágitják,hogy tömjék a zsebüket az országvezető idióták! ahelyett hogy mondjuk akkor csökkentenék az egészséges ételek árát! egyszerűen nevetséges,nem tudom,mit képzelnek magukról...
Osztom.
Bizony vannak az áruházláncak sajátmárkás termékei közül baromi jók is.
Én pl. imádom a CBA-s kakaós nápolyit. :)
Tudod, sajnos, amióta gazdasági válság van, magán megbízásaink nincsenek. Teljesen hivatalos, minisztérium által rendelt munka alapján állítom, hogy biztonságosabbak azok az élelmiszerek, amelyeket nagy kiskereskedelmi láncokban lehet kapni. Ők nem csak a hatósági ellenőrzésen esnek át gyakrabban, de saját minőségbiztosítási rendszereik vannak, minden beszállítójuknak a köldökébe is benéznek, mielőtt felteszik a terméket a polcra.
Nem kell senkinek rám hallgatni, mindenkinek a saját felelőssége, mit ad a családjának, gyerekének.
Természetesen a legbiztonságosabb az lehet, amit az ember magának, otthon termel, ezt nem is vitatom.
De azoknak a páriáknak, akiknek erre nincs lehetősége, a második legjobb megoldás a kellően ellenőrzött élelmiszer.
Mari néni lehet, hogy szépen mosolyog, de
A, nem is biztos, hogy őstermelő, sok pesti piacon a főnök osztja szét reggel a nagybanin vásárolt cuccost a fejkendős alkalmazottaknak.
B, Ha őstermelő is, nem hinném, hogy növényvédelmi szakvizsgával rendelkezik, ezért csak azt nem szór rá, amit nem talál meg otthon a kamrában.
Ui: a zöldségesnél, piacon valóban szebb áru van. Mert a kereskedők igyekeznek szép árut vinni, hiszen különben nem tudnál eladni. De arról (saját elmondásuk szerint, erről is készítettünk felmérést) nem tudnak, hogy a nagybanin megvett árut mivel és hogyan kezelték, mert őket erre senki sem kötelezi. Ezért lehet, hogy szép az áru, de határérték felett tartalmazhat mindenféle mérgeket.
értem
és a gyerekek fosos hányos virusához?szintén kaki?
A szalmonellát az állati és emberi széklet terjeszti. Ott van jelen, ahol széklet van. A konyhán se magától terem, általában a nyers hús és a tojás viszi be.
Hiába nem hallottál olyanról, hogy eper, volt. És senki nem keni senkire, a vizsgálat kiderítette, hogy fekáliával öntözték az epret.
háát igen,szerintem mindenhol vannak szabálysértések..a nagy cégek meg mást használnak ami káros..
most láttam a youtube on a hirdofoliás termesztésről filmeket,paradicsom,saláta,ilyesmi tök jó,és nem lesz szutykos mert lógnak és csüngenek a cuccok a csövön,a földhöz hozzá sem ér a termés,sokkal tisztább mint a földben termeszteni
nálunk otthon a földi eper földben terem,locsolva kútról volt,sose volt bajom tőle,se ribizlitől,se szőlőtől,se almánk,körténk től.
de ami dédimék kertjéből volt attól se,piacostól se
szóval ott az epernél valaki valamit hibázott,hogy ki kire keni az megint más tészta
de a szalmonella álltalában a konyhán van jelen,a nagyobb szalmonella járvány itthon mindig vagy cukrászatból,vagy étkezdei konyháról indult...koszos tojás,vagy vanilia fagyi kacsatojással ami fertőzött,rosszul elmosott büdös tányér,kanál.ilyesmi
olyat hogy epertől eddig én még nem is hallottam
Nem is mindig ugyanaz gyárt nekik. A kereskedelmi márkás cuccokat (legyen az mosópor vagy párizsi) az áruházláncok attól vásárolják fel, akinél nagyobb tételben olcsón megkapják.
Abban is "márkás" cucc van, s még az is lehet, hogy éppen "Ariel' van a mosóporos dobozban, de mivel azon az áron a gyártó nem tudja a nagy feleslegét elsütni, odaadja olcsóbban. De nem fogja a saját ár-érték arányát ezzel átpozícionálni, sem a drága csomagolóanyagot hozzá biztosítani, így kereskedelmi márkás cuccként kerül ki a polcokra. De ez nem azt jelenti, hogy a "tecsós akármi" feltétlenül szar is.
Lehetne sorolni, én néha meg is nézem a saját márkásoknak ki a gyártója.
És ha az ócska élelmiszernél tartunk, nem igazán értem miért csak a tecskospárizsit emelik ki sokan.