Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kötelező olvasmányok
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2011. Április 26. 00:36
A legtöbb iskolás már eleve előítéletekkel nyúl a kötelező olvasmányok után. Ráadásul ha olyan könyvekkel kell megküzdeniük, amelyek a legkevésbé sem illeszkednek életkorukhoz, ismereteikhez, akkor a kötelezők gyorsan bekerülnek a „feleltetésig emlékszem rá, aztán gyorsan elfelejtem” kategóriába. Lehet, hogy érdemes lenne felülvizsgálni a listát?
Tovább a cikkre...
Tovább a cikkre...
Hogy ki dönti el, mi a klasszikus, ezt a kérdést én is feltettem annak idején a legtekintélytisztelőbb professzoromnak az egyetemen. Ő azt válaszolta, hogy akinek ez az élete, mármint hogy pl. irodalomkritikus, mellette akár maga is író, évtizedeken át hivatásszerűen és rengeteget olvas, az előbb-utóbb tényleg megtanulja szétválasztani a valódi irodalmi értékeket a "szeméttől". Valamilyen szinten persze minden olvasó képes erre, mert azért mi is érezzük a különbséget Dosztojevszkij és mondjuk Danielle Steel között. :))) Az ismérvek között ilyenekről tudok, mint pl. hogy ne legyen giccs (irodalmi értelemben giccs az, ami valamilyen eredeti dolgot utánoz: pl. van egy nagyon jól megírt krimi, és annak mintájára szinte oldalszámra meghatározva jönnek a kaptafára ráhúzott utánzatok, ahol szinte csak a szereplők meg a helyszínek mások, ugyanez szerelmes regényeknél is...), a nyelvezete, a képszerűsége (nem mindegy, hogy a hasonlat valami egészen morbid, költőieskedő borzadvány, mint pl. a dalszövegekben, mondjuk "szívem bársonyos partján", vagy tényleg valami eredeti, fantáziát megmozgató metafora: "a semmi ágán ül szívem"). Általában szerintem azokat tekintik nagy műveknek, amelyek valami eredetit, valóban újat, soha el nem mondottat vagy egészen meglepő formát hoznak az irodalomba úgy, hogy közben még gyönyörködtetnek is. Szóval létezik irodalmi kánon, és reménykedem benne, hogy nem is egy ember vagy egy rendszer válogat közéjük műveket. Hiszen azért ebbe az olvasónak is van beleszólása, úgyis azt veszi meg, ami tetszik neki, a kiadóknak meg az az érdeke, hogy az ilyeneket ki is adják...
A kötelező olvasmányokkal már kicsit más a helyzet szerintem, a mostaniakat még valóban anyáink idejében vésték kőbe, de azért van valamennyi tanári szabadság, hogy az egyéni igényekhez lehessen alkalmazkodni.
Én már azelőtt tudtam olvasni, hogy általános iskolába mentem volna, az értő olvasással sem volt soha gondom. Ennek ellenére általában utáltam a kötelezőket, egyrészt a kötelező jellegük miatt, másrészt nem nagyon érintettek meg. Az olvasónapló pedig extra szenvedést jelentett számomra: rengeteg munka volt vele, és időről-időre meg kellett szakítani miatta az (amúgy is nehezen haladó) olvasást, így még vontatottabbá vált az egész. Az általános iskolai kötelezőkön még átrágtam magam, gimiben már többet feladtam (vagy bele sem kezdtem). A legszörnyűbb kötelezőim 13 év alatt: Légy jó mindhalálig, Gulliver utazásai (annyira felháborított, hogy egyszerre mindig csak néhány oldalt tudtam elolvasni), Németh László- Iszony és Thomas Mann- Varázshegy. Ez utóbbit feladtam, nem bírtam végigovasni többszáz oldalt, amin nem történik szinte semmi. (A könyv népszerűségét jól mutatja, hogy a városi könyvtárban a raktárból kellett előhalászni...)
Szerintem az általános iskola alsó tagozatában olyan kötelező olvasmányok kellenének, amik könnyebben érthetőek, közelebb állnak a gyerekek érdeklődési köréhez, kevésbé "komolyak"- kedvcsinálónak. Később jöhetnek a klasszikusok is, de ki lehetne húzni néhány régi játékost, helyette kortárs szépirodalmat (szinte semmi ilyet nem tanultunk, csak verseket), illetve népszerű, élvezhető, "divatos" műveket is. Emellett jó lenne összehangolni az irodalom, történelem és művészetek órákat, mert könnyebben értehető, és érdekesebb is, ha frissen képben vagyunk mindenből.
Köszi, hogy ezeket a gondolatokat megosztottad velem. Élvezetes volt olvasni, a tanító ember hogyan látja.
Tény, középiskolás koromban csodás irodalom, művészettörténet és filozófiaóráink voltak, hatalmas élmény volt megbeszélni, kielemezni egy-egy művet. De ennyi maradt meg, és valóban, a színházszeretet. Annyira, hogy mind a mai napig szoros kapcsolatban állok a színházzal szakmailag is. Ettől függetlenül úgy érzem, bizonyos szinten meg vannak a gyerekek erőszakolva. Muszáj értékrendet akarunk beléjük csümiszkölni az egyszer valakik által alapműnek kikiáltott alkotásokkal. Ki az, aki meghatátozza, mi az érték a félelmetesen nagy számú, és valóban értékes művek között?
Még tíz éve sincs, hogy elolvastam néhány Balzac és Hugo regényt, sőt, Balzac regényeiről egy húszoldalas esszét is írtam, de egyiknek sem emlékszem a cselekményére, csak arra, hogy tetszettek. Ha újra részletesen emlékezni akarok, miért is választotta az egyik kedvenc Balzac-művemben az a bizonyos fiú először az újságírást, majd a szépírást, végül talán a nyomdászkodást, akkor újra kell olvasnom Balzacot... Antigonét főleg drámatörténeti szempontok miatt tanítjuk: azért, hogy legyen egy képe a középiskolásnak, ha a későbbiekben olvas vagy színházban néz bármilyen más drámát, hogyan is alakult ki ez az egész... tulajdonképpen egy "véletlennek" köszönhetően, hiszen Dionüsszosz isten oltára előtt az ő életét regélte egy kar, majd egyéb mitológiai témákat, míg végül kivált néhány ifjú, akik párbeszédet kezdtek egymással... és ők lettek az első "színészek". Azt a félszáz oldalt meg kibírják, ami egy ilyen ókori drámát bemutat nekik, történetesen az Antigonét. Ebben is meg lehet egyébként találni még az aktualitást is, egész jól el szoktak rajta vitatkozni a diákok, hogy melyik jellemvonást tartanák magukra illőnek: azt a testvérit, aki annak ellenére is eltemeti a bátyját, hogy a király halállal bünteti ezt, vagy azt, akinek fontosabb a saját élete, mint egy halott eltemetése, és bár ezt mondják az isteni törvények, ráadásul a halott a testvére, mégsem meri eltemetni őt... és mennek az érvek pro és kontra. Érdekes. Vagy hogy mi a fontosabb: a lelkiismeretünk törvénye vagy egy államhatalomé? Szerintem mindenben meg lehet találni azt az aktuálitást, amelyről még ma is szól az a mű... ha nem lenne ilyen, akkor tényleg érdemes lenne a cserén gondolkodni... hogy a nyelvezete régies? Igen. De azért vagy ott (a tanár), hogy elmagyarázd, mi mit jelent, mi a lényege... Ha valaki megszereti magát a dráma műfajt, jó eséllyel színházba járó ember lesz belőle (abba most ne menjünk bele, hogy lassan már ez is luxus számba megy anyagilag...), és utána egy kis történeti áttekintéssel, háttérismerettel és rálátással tud megítélni egy új darabot. Volt olyan tanítványom, aki éppen az Antigonéval párhuzamosan látott egy modern színdarabot. Lelkendezve mesélt róla, hogy milyen klassz, hogy idáig fejlődött ez az egész, mert mélyen megérintette a modern dráma mondanivalója, de ehhez jó volt neki, hogy ismerte a legrégebbit is...
Szóval szerintem az ott és akkor élményéért olvasunk és járunk színházba, és legföljebb érzések, hangulatok, benyomások és üzenetek maradnak meg bennünk tartósan, a cselekmény nem: de minek is kellene???
Én azt vallom, hogy egy mű éppen annyit ér, amennyit ott és akkor neked adni tud. Szent író hatalmas alkotása is késztethet ásítozásra, és lelkesedhedsz hirtelen egy falvédő-giccsfeliratért. Ha akkor épp arra van szüksége a lelkednek. :) De ettől még az alapköveket nem árt letenni. :)
Engem egy kérdés gyötör már igen régóta: ki vagy kik azok, akik eldöntik és milyen ismérvek alapján egy szerzőről, műről, hogy az klasszikus? Továbbá kik azok, akik megállapítják, a tanmenetben hány éves kortól ajánlott pl. Jókai?
Írom ezt úgy, hogy én 10 éves koromban túl voltam a Kőszívűn, és a kedvenceim közé tartozik mind a mai napig. Azt gondolom, igeneis meg kellene reformálni a kötelező olvasmányok körét. Azzal, hogy letömeszelünk a gyerekek torkán valamit, nem feltétlenül válik a kölyök olvasás-fanná.
Na jól van, visszajöttem, mert látom, hogy nem vagy te rossz kislány! Nehogy pocsék álmaid legyenek!
Elhiszem, hogy a 300 oldal a mai gyerekeknek rettenetes lehet, de 13, 14 évesen nem kéne annak lennie feltétlenül...tudod, amikor bejött a Harry Potter, az meg 500 oldalas volt, oszt egy hét alatt ki bírták olvasni...
A türelemre is tanít minket az olvasás- (és minden egyéb) tanulás. A lényeg a fokozatosság.
Mostmár tényleg jóccakát!
Én ezt értem, hogy miért van a kötelező olvasmány, igazán nem kell megmagyarázni. Nem ezzel van a bajom. Viszont szerintem igenis fontos az is, hogy MIT olvasnak... Olvasni, azt gondolom, hogy meg lehet tanulni olyan dolgokból is, ami nem 300 oldal, nem fogják úgy érezni magukat, hogy megfulladnak a szövegtengerben, és lelkileg is kevésbé megterhelőek.
Egy jó szöveg nem hinném, hogy attól jó olvasástanításra, mert jó hosszú... És akinek nincsen olyan türelme, az nem fogja már általánosban sem elolvasni a hosszabb olvasmányokat. Inkább kimegy játszani a többi gyerekkel vagy elblicceli... Nálunk pl. hiába ellenőrzött minket édesanyám, hogy minden megvan-e a sulira, az öcsém mindig ki tudott bújni valami alól, ha nem tetszett neki. Nem lehetett ráerőltetni. Én meg teljesen az ellenkezője voltam, és még ha rosszul is esett, akkor is megcsináltam. Úgyhogy ez szerintem eléggé kétélű dolog, hogy adjunk hosszú olvasányokat, hogy szokják...
Egyébként igen, kicsit elragadtattam magam, amikor azt mondtam, hogy nem érdekelne, hogy nem olvassa el a kötelezőt. Egyszerűen előtört belőlem az a rossz érzés, amit akkor éreztem, amikor kisiskolában olvastam ezeket a könyveket. Akkor elég rosszul éltem meg, ez gondolom látszik. :-)) De utána már nagyon érdekelt az irodalom...
Ez hirdetés lenne? Én inkább egy hszólásnak nézem. Egy másik topicban. Csak véletlenül idekerült...
Megjegyzem, nem kell egyetemi diploma ahhoz, hogy megmagyarázzuk, miért kell Shakespeare-t tanulni angol irodalom címszó alatt. Egy dolog kell hozzá! Érteni kell a drámáit. Ahhoz viszont olvasni-értelmezni kell tudni!
Na pá, megyek aludni. Jó éjt mindenkinek!
Köszi. Remélem, sok ált. iskolai tanár olvassa ezeket a sorokat, ha ugyan már régóta nem ismeri. S nem azzal kéne foglalkozni, hogy mit NE, hanem, hogy mit IGEN, s tán jobban menne a szekér is.
Móra kiskorom óta kedvencem. Felnőtt fejjel csak megértettem, hogy miért.
A tanárok kommentárja csak egy tünete annak, ami a jelenlegi helyzet az olvasás, az irodalom ismerete terén.
Már alapból az, hogy megkérdőjelezem a kötelező irodalom kötelező voltát... Szerintem a felsorolt könyvek mind olyanok, amelyek egy gyereknek csak többletet adnak, és az épülésükre szolgálnak. Hogy a könyvek megértéséhez esetleg a gyereknek segítségre van szüksége? Nos egy gyereknek ezért vannak szülei, és tanárai. Ha egy gyereknek van egy kötelező olvasmánya, akkor legalább a szülő tudjon róla, beszéljen erről a gyerekkel, kérdezze meg róla a gyerek véleményét, és igen..finoman vezesse rá ha kell, hogy mi is annak az oka, hogy az a bizonyos könyv kötelező. Feltételezem, hogy a szülő olvasta, és ismeri..feltételezem, ha esetleg nem, akkor talán elolvassa. (ez csak olyan nagyon feltételes, mert eszembe jutott.)
De megkockáztatom, hogy egy irodalom tanár is veszi a fáradságot, és elolvassa, amit kiír kötelezőnek. Megbocsátható, ha nem olvasta az adott író összes művét, de legalább amit felad, azt olvassa el.. nagy dolgok ezek!
"Ha lenne gyerekem, én nem bánnám, ha magasról tenne az ilyen kötelezőkre. Mondom ezt úgy, hogy bölcsészkarra jártam. Szerintem nem gyereknek való nagyon sok történet a kötelezőkből. " Ezt te írtad. Nem azt írtad, hogy elhgondolkodom rajta, hogy jó lesz-e neki, hanem azt, hogy nem bánnád, ha magasról tenne rá.
Ha nem olvas a gyerek, nem fog tudni később sem olvasni, ill. értőn olvasni! Ezért kell gyakoroltatni, ezért van a kötelező olvasmány...
Hogy MIT olvas, az másodlagos kérdés, de persze az is kérdés, mert ha már kicsi korában megszokja a "könnyűt", az "értéktelent" stb., akkor valószínű később sem fog értékes irodalmat olvasni. Ált. iskolában olvashatnának csak meséket is akár (esetleg mitológiákat), csak azért, hogy megtanuljanak olvasni, mert nagy bukták vannak ám középsuliban az ált. iskolai lemaradások miatt...
Értem, igen. Viszont ezt Te most felnőtt fejjel mondod a Kincskeresőről. És azt, amit mi 30-on innen vagy azon túl látunk egy műben, még nem biztos, hogy egy gyerek is ugyanúgy látja és érzékeli, akár humorral van megírva, akár nem.
Shakespeare-t azért mondtam, mert ez volt éppen a téma a konferencián. Az érdekesebb számomra inkább a tanárok kommentárja volt.
nem tudom, a tanarok hirdetese hogy kerult ide be, talan nem jol "radiroztam".
SORRY!
Magyarovics Magdolnamagyar irodalom, magyar nyelvtan, német nyelv, magyar (külföldieknek) nyelv, orosz nyelv Mag Mónika
angol nyelv Sánta Ágnes
magyar (külföldieknek) nyelv, spanyol nyelv Király Dániel
matematika, informatika Hornyák Gábor
biológia, kémia Pappné Andrea
matematika, magyar irodalom, magyar nyelvtan, környezetismeretmagántanár keresése még több magántanár A magyarok egynegyede sem számolni, sem olvasni nem tud...
Legalábbis ezt a következtetést lehet levonni egy nemzetközi, a felnőtt lakosság alapkészségeit vizsgáló kutatás eredményeiből, amit a Magyar Nemzet csütörtöki számában ismertetett.Az OECD és a kanadai statisztikai hivatal által készített kutatás a felnőtt, 16-65 éves lakosság általános alapkészségeit mérte 11 országban. Magyarországon 164 településen 13 ezer 600 embert kerestek meg, s teljesítményüket négy szempont alapján mérték: a prózaolvasási, a dokumentumolvasási, a számolási és a problémamegoldási készséget vizsgálták.
A készségek teljes hiánya a legfeljebb nyolc általánost végzettekre jellemző, s a kutatók szerint az alacsonyan iskolázott magyar népesség munkavállaláshoz szükséges alapkészségei mélyen az európai átlag alatt vannak. A lakosság 25 százalékánál ugyanakkor minden vizsgált kompetencia magas szinten megtalálható, vagyis a készségeket illetően szélsőségesen kettészakadt képet mutat a társadalom.
A kutatásból kiderült, hogy a magyar nők jobban olvasnak, jobban számolnak, mint a férfiak, és problémamegoldó készségük is erősebb. Ez szinte a világon egyedülálló, ugyanis a legtöbb országban a férfiak a számolás terén megelőzik a nőket - írta a lap.
Mivel kéne foglalkozniuk?
Skakespeare nekem nem a középiskolában vált ismertté.. Szerintem nem a tanár dolga feltétlenül, hogy megszerettesse a könyveket. Nem tudom, hogy most otthon mi a tendencia a külföldi irodalom bemutatása terén, de ha én csak az iskolára hagynám ezt (illetve hagytam volna), akkor megnézhetném, hogy a gyerekeim mit vesznek a kezükbe.
Nekem nem kell, hogy szégyelld magad véleményem azonban lehet. Szerintem döbbenet, ha valaki a Kincskeresőből csupán a szegénységet látja. A többi felsorolt novella, könyv valóban olyat mutat, amire nem szívesen nézünk, de a Kincskereső éppen arról szól, hogy ennek ellenére... Csodálatos humorral, kifejező készséggel, karakterekkel megírt könyv. És nagyon-nagyon életigenlő.
Nem tudom, miért kell ehhez bátorság, hogyezen elgondolkodjak, hogy jó lenne-e a gyerekemnek, ha ezt vagy azt elolvas. És hogy miért lesz valami attól jó, mert az elő van írva egy tanmenetben , vagy mert benne van az irodalmi kánonban. Én azt gondolom, hogy igenis, jó ismerni és illik ismerni ezeket a műveket. A bajom leginkább azzal van, hogy mikor olvastatják őket és hogy hogyan foglalkoznak velük. Én nem gondolom, hogy gyerekeket ezzel kellene fárasztani, akármennyire is fontos a műveltség. Ezzel ráérnének szerintem később...
Én pl. inkább el tudnám képzelni, hogy egyetemen valamilyen szeminárium keretében foglalkozzanak ezekkel az olvasmányokkal. Gyerekeknek én személy szerint mást adnék...
Ez a helyzet!
Csak beismerni nehéz szülőként. Ill. az előző hszóló beismerte, ő nem fogja dorgálni a gyerekét, ha nem akarja majd elolvasni... Éljen! De akkor majd ne ugráljon, ha esetleg meg akarják buktatni a srácot!
Nekem is a hozzáállással van problémám. Persze, hogy lehetne mást is olvastatni, milliót tudnék mondani, hogy mit lenne érdemes. Ha tudnának olvasni a gyerekek. De pont azért nem tudnak, mert nem szorítják rá őket. Ez sajna csak a gyakorlással megy. És 8 év elég lenne hozzá...
Jaj-jaj-jaj... Csak nehogy elszégyelljem itt magam... :-) Nézd, nem csak ez jött le, persze. Viszont ezzel érzékeltetni szerettem volna, hogy egy gyerek számára milyen érzés lehet ezt olvasni. Nem mindenki tudja felfogni elsőre a magasztos dolgokat amellett, hogy meghalnak emberek, szegénységben élnek egy odúban, betegek stb. És akkor szegénykék elképzelik, hogy milyen lenne, ha egyszercsak meghalna mondjuk valamelyik családtagjuk, elkezdenek félni stb. Nem kellene szerintem lelkileg lehúzni őket irodalom címszó alatt.
Nem, nem kell rózsaszín világot mutatni, de szerintem nem ,,hardkór" kéne kezdeni az iskolában... Ezeknek a regényeknek a legnagyobb része olyan, mint a magyar filmek: depi, depi, depi, esetleg egy kis öngyilkosság, alkoholizmus, szegénység stb... Ez igenis nyomor szerintem, akárhogy is nézzük. Ezt adjuk tovább és ültessük el ezeket a mintákat a gyerekeinkben már egészen kicsi korban?
Nemrég voltam egy konferencián, ahol többek között Shakespeare-ről volt szó. Az egyik ELTE-s tanár épp azzal foglalkozott, hogy a középiskolában mennyit foglalkoznak angol irodalommal, mit tanítanak. A megkeresett iskolák közül általában mindenhol csak Shakespeare-t, és a drámáit olvastatták -- főleg a Hamlet-et és a Rómaó és Júliát. És hogy miért? A tanárok válaszának a többsége ilyen volt: ,,Mert Shakespeare az Shakespeare." ,,Mert Shakespeare-t olvasni jó." ,,Mert Shakespeare örökérvényű dolgokról írt." ,,Mert Shakespeare-t illik ismerni."
Hát nem tudom... Tényleg ezért olvasunk valamit? Ennyit tudnak a középiskolai tanárok hozzátenni az olvasottakhoz?... Így szerintem nem csoda, ha nem szeretnek olvasni a gyerekek...
Csak a kíváncsiság kérdeztette meg velem: ki olyan" bátor ember", hogy a gyereke majd "tehet magasról" a tanára kérésére ... bölcsészdiplomával....
Én azt láttam már ált. iskolás koromban, hogy azokat a regényeket nem szerettük, amiket nem értettünk meg. Szinte biztos, hogy mindegyik generációnál ez lehet a hiba. Csak azt szerethetjük, amit értünk! Én a Kőszívűt nem értettem, ami nem is csoda, mert a háborús részeket átlapozgattam, tehát nyilván kimaradt egy csomó infó, ami később kellett volna... Na, ez a probléma az olvasással. Tudni kell azt is!
Engem nem kínzott semmiféle szenvedés az olvasástól. Sőt: ami nem tetszett, azon is végigmentem mindig, mert nem szerettem semmit félbehagyni. És azokról is az derült ki a végére, hogy jók voltak, kár lett volna föladni.
Ált. isk.: Nils Holgersson csodálatos utazása, Jelky András kaladjai, Kincskereső kisködmön, A Pál utcai fiúk, Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, Légy jó mindhalálig (s a könyvben lévők: János vitéz, Toldi)
Középsulit nem sorolom, mert nem fér ide.
Erről van szó!
Én sem ugráltam a Kőszívű miatt, de ki nem ejtettem volna a számon, hogy nekem nem fűlik hozzá a fogam. Nem tartott azért olyan hosszú ideig elolvasnom, hogy simán ne fért volna bele a nyárba, vagy olyan sok időt elvett volna tőlem. Mellesleg most felnőtt koromra az egyik nagy kedvencemmé vált sőt Jókai maga az egyik nagy kedvencem. Az Egri csillagok pedig teljesen egyértelmű volt, én azt nem értem, hogy mit nem lehet rajta érteni? Mert ha a gyereknek olvasnak kicsi korától kezdve népmeséket (Benedek Elek, stb..) akkor a nyelvezet nem idegen. Az a nyelvezet idegen egy gyereknek amit sohasem hallott. Márpedig ez nehezen elképzelhető, ha egy gyerek rendszeresen hall otthon mesét.
Az az elgondolkodtató, hogy neked ezekből a könyvekből csupán ez maradt meg.. Egyrészt nem értem, miért kellene rózsaszín világot mutatni a gyereknek, de hogy a Kincskereső kisködmönből neked nem jött át csak a nyomor!!! Számomra ez félelmetes... , és nem a könyv hátrányára.