Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
az élet kegyetlen :)
hát még én
de mindent a kölyökért :)
lehet elvágja a net kábelét is csak hogy egyéb jó ötletekkel ne gyere elő
Sziasztok!
Szeretnék én is csatlakozni, én is korán el szoktam kezdeni a készülődést, legalábbis fejben, aztán gyűjtögetem az alapanyagokat.
Egyre többet készítek saját kezennel.
Látom megy a mézeskalács készítés is, én tavaly csináltam életemben először, de szerintem utoljára is. Ilyen lett, az illata nagyon finom volt, ehető is volt, csak jó fogak kellettek hozzá!
nem nagyon érdekli semmi,nem szívesen játszik a játékaival, az orvosnál volt egy akkora házikó, amibe befért, és abban tök jól elvolt.
egy 1,25x1, 25-ös házikót csinálunk, erre jön még a tető. MDF lapból, vagy osb-ből, larajzolom majd.Az ablak csak ki van vágva. A lényeg,h fel tudjon benne állni. Kb. 15000 körül lesz max.
most jutott eszembe, hogy ebbe a fórumba be sem köszöntem...csak pofátlanul írogattam....bocsi
Én is karácsonyfüggő vagyok, pici fiam 19 hónapos lesz karácsonykor, nagyon várom már , tavaly még a fa sem volt nála túl nagy szám. Neki házikót csinálunk a párommal, mert nem szeretnék műanyagot, a fa meg olyan drága, sokkal olcsóbban meg tudom csinálni, és olyan szívesen csináljuk (most kezdünk majd neki).
Apróság ötletek (a már elmondottakan túl): csatt, hajgumi (persze ha kislány), lufi, gesztenye, kis legofigura, csengettyű, pici labda, dobókocka, üveggolyó stb.
De olyat is lehet csinálni, én most ezen gondolkodom, hogy megveszek egy lego/duplo/playmobil készletet és annak a darabjait teszem a zsákokba.
Sziasztok !
Segítséget szeretnék kérni.
Mézeskalács házat és fenyőfát készítek minden karácsonykor.( A lányaim árusítják Luca napi vásárban a suliban)
Eddig papir sablonról vágtam ki de úgy gondoltam egyszerübb lenne egy lemezből készült szaggatóval.
Ha valaki tud vagy ismer egy olyan személyt aki ilyesmiket vállal egyéni kérés alapján legyetek szívesek küldjétek el a címét telefonszámát vagy bármilyen elérhetőségét.
Köszönöm. Erzsi
2009 novemberben születem, ergo sok időm és energiám volt a karácsonyra készülődni :) deezt azért megcsináltam magunknak és a nagyszülőknek is
talplenyomat sólisztgyurma
próbáltuk a tenyérlenyomatot is, de mindig belemarkolt :)
Leesett az állam a gyönyörübbnél gyönyörübb Adventi naptároktol!
Azt hiszem egy ideig csak csodálom öket...aztán átgondolom ,hogy én a sete-suta kezemmel mit tudnék összehozni.
Édességen kivül milyen ötletetek van az "ablakokba"?
Hümmm...narancs illat?Imádom.
Mostanában a Tibi csoki citromos változatát eszegetem. Olyan Karácsony ize van!
Mézeskalácsom tavaly olyan lett,mint a BETON. fára való disznek tuti jó lett volnade mi enni is szeretjük!
Na ,de majd idén...
Sziasztok!
Tomimami: nagyon tetszenek a képek, az adventi naptár nálunk sajna nem aktuális, mert nincs kicsi a családban. De nagyon tetszik!
A narancsoktól meg összefutott a nyál a számban, rég ettem narancsot! :d És eszembe jutott a karácsonyillat! Hmmm...
Katicácska ezeket te készítetted? Gyönyörű szépek! Na ehhez nem lesz tehetségem sose! :D
A mai napomból kimaradt a karácsonyra gondolás, annyi minden volt. De tök jó, hogy esténként megnézem mi zajlik itt és biztos a szép karácsonyra gondolva alszok el...
Jó éjt mindenkinek! És nagyon szép hetet holnaptól!
Sziasztok!
Szeretnék én is csatlakozni hozzátok ha lehet.
Már egy ideje én is agyalok aza jándékokon,szeretnék saját készítésű,egyedi dolgokat ajándékozni.Aztán majd eldöl,mi jön össze belőle,ugyanis most 6 hetes a kisebbik gyermekünk,meg van még egy27 hónapos.Majd szeretnék vele közösen is kreatívkodni.ha esetleg van valakinek valami jópofa ajándékötlete,amit a csajszival közösen elkövethetnénk a nagyszülőknek,ne tarsa magában!!!
Cserébe hoztam pár adventikalendárium 5letet.
Ilyen szegfűszeges narancsot mi is szoktunk csinálni.
Sőt, olyat is, hogy a narancsot/citromot/grapefruitot/almát vékony szeletekre vágjuk, radiátorra tett rácson néhány nap alatt megszáírjuk, és utána ragasztgatunk rá csillagánizst/fahéjat/ szegfűszeget. Szalag v. zsinór rá és máris van egy csomó illatos díszünk, ami akár fára, koszorúra, ajtódíszre, girladra akasztva nagyon jól mutat!
Már elterveztem, hogy egyszer csak ilyen természetes dolgokkal lesz feldíszítve a fa, de a mézskalácsom soha nem sikerül...
Ja és még pár karácsonyi rádió állomás..
Minnél közelebb kerülünk a november közepéhez annál több aktiválódik!
Szép Estét Mindenkinek! S külön Üdvözlet az ismerősöknek...
Mint karácsonymániás örömmel olvasgatlak Titeket. Minden évben megnyugszom, hogy igenis vannak még akik nem fanyalgással töltik a tél "bemeneti" részét, hanem készülődéssel, tervezgetéssel....
Bestia, ajánlom "magamat" és megint...
Még 90 nap.. Mindenkinek kellemes készülődést!:)
Ha valaki iTunes-t használ, ott a rádiók között, az Ambient kategóriában van "Got Radio - Heavenly Christmas" télen-nyáron karácsonyi zene
Meg van még több is, karácsony tájékán megszaporodnak
1. illatnak és látványnak sem utolsó
2. annak, aki unja már a szokásos karácsonyi izzósorokat, vagy csak nem szereti, hogy mindnek olyan éles a fénye. Húzz rá pingpong labdát