Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Észak-Amerika napjainkban

hus
hus
Létrehozva: 2011. október 12. 02:47

Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam.  Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.

 

Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.

 

 

Ez a topik is mint minden topik  szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.

  1. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. Április 9. 21:0313401.

    BETILTHATNAK amit akarnak, kotel mindig lesz, majd mivel felakasszak oket ELOBB UTOBB A VILLANYLAMPAKRA..


    (mintha lett volna mar ilyen a tortenelemben!)

    előzmény:
    Sheriff-2 (13396)
    2018-04-09  20:35
  2. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. Április 9. 21:0113400.

    LOVE IT !!!

    előzmény:
    Sheriff-2 (13398)
    2018-04-09  20:49
  3. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. Április 9. 20:5713399.

    mint a lanyom mondta...


    ALWAYS HAVE FAITH IN THE SILENT MAJORITY!!!!


    ----------------


    mivel kevesebben vannak, a komcsi libik UVOLTENEK... ezert azt hinne az ember ok a tobbseg!


    de azert a legtobb ember csendben, VEGZI A MUNKAJAT, MERT VALAKINEK DOLGOZNI IS KELL... es valaszt amikor kell.


    es ott vannak a nagy Hillary imado libik, keleti es nyugati parton... eladosott, BANKCRUPT, HOMETALANOK SZAZEZREIVEL California... szegyen az orszagra, es a libikre. DE ERROL KUSSOLNAK.!


     

  4. 2018. Április 9. 20:4913398.
  5. 2018. Április 9. 20:4113397.

    A Youtube pedig a nekik nem tetszőket cenzurázzák,hasonlóan az FB.-hez.

  6. 2018. Április 9. 20:3513396.

    Franciszsztánban még csak pénzbirságot kapnak akik ki merik nyitni a szájukat,French politician: “Migratory Invasion”: €5,000 fine of suspended sentence required against Dupont-Aignan – Vlad Tepes


    De Londonisztánban már kezdik betiltania késeket....(jön majd minden más is....)Gun control? London's Muslim Mayor Sadiq Khan bans knives - Washington Times

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13394)
    2018-04-09  00:39
  7. 2018. Április 9. 17:5513395.

    Magyarok tobbsege...osztrakok, olaszok tobbsege.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13393)
    2018-04-09  00:38
  8. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. Április 9. 00:3913394.

    AMERIKAI NEP TOBBSEGE !

    előzmény:
    Sheriff-2 (13392)
    2018-04-06  00:24
  9. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. Április 9. 00:3813393.

    MAGYAROK TOBBSEGE!

  10. 2018. Április 6. 00:2413392.

    "The loonies from the left" - I love it!

  11. 2018. Április 5. 21:1313391.

    "A kutya ugat , a karavan halad.. es : penz beszel , kutya ugat... es : amelyik kutya ugat az nem harap"

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13389)
    2018-04-05  08:10
  12. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. Április 5. 19:5913390.

    FINISH!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13389)
    2018-04-05  08:10
  13. 2018. Április 5. 08:1013389.

    TIK TAK TIK TAK TIK TAK

  14. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. Április 5. 03:5113388.

    teljesen mindegy kinek dolgozik, es KI FIZETI..


    MOCSKOS VESZETT KUTYA! HABZOSZAJU UNDORITO PIECE OF SHIT!


    ez a velemenyem, es ez mellett KITARTOK!


    arrol nem beszelve, hogy akarhol van a roka luk ahova bebujik, Europaban baj van, es nagy!!!!


    es egy napon amikor a muszlam tobbsegben lesz MINDEN VAROSBAN, nemcsak Frankfurt, Munich, Parizs, London, Malmo stb.


    az O ES HASONLO SZOPO MOCSKOK LESZNEK AZ ELSOK AKIKNEK A NYAKAT A MUSZLAM ELVAGJA.


    ES OSZINTEN, MEG IS FOGJAK ERDEMELNI... mert azok legalabb hisznek Alah-ban, nem ilyen Istentelen mocskok, libarlis veszett habzoszaju komcsik.

    előzmény:
    Sheriff-2 (13387)
    2018-04-04  15:51
  15. 2018. Április 4. 15:5113387.

    Kár a gőzért,fizetett troll.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13386)
    2018-04-03  21:53
  16. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. Április 3. 21:5313386.

    HABZOSZAJU VESZETT EB VAGY AZ UTSZELEN, AKINEK CSOROG A NYALA A GYULOLETTOL..


    SAJNALATRA MELTA VESZETT VAD!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13384)
    2018-04-03  08:16
  17. 2018. Április 3. 08:2513385.

    fökolompos jelentese

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13384)
    2018-04-03  08:16
  18. 2018. Április 3. 08:1613384.

    Van egy francia regi kozmondas : " aki ellop egy tojast , az ellop egy okrot is "


    Ez tortenik ma Amerikaban : egy hatalombitorlo hazug ven szexbomba betyar kiepitett maga kore egy csapatot , megbizhato remek  betyarokbol .
    Azok szivbaj nelkul bekopik/elaruljak Ot is es egymast is... mert aki betyar , az az erkolcsi/moralis vonalat mar reges reg atlepte s ezen tul mar nincs becsulet , nincs becsuletszavamra , nincs titok , nincs huseg , nincs barat ...stb
    Egyik a masik utan harapja a ven fonok potrohat  , vetkest jelentenek es megusszak a 300 evnyi megerdemelt  dutyit ...
    Amerikaban a hatalom ma egy hatalmas betyarcasino : felteszi a betyar a kockat a rulettra es vagy rettenetesen sokat nyer , vagy bekopi a fokolompost . 
    Az agymosott habzoszaju kototus venlany es az impotens pisztolyosok pedig szopnak es fizetik...


    Papadopoulos is ujra szerepelt : ujra barpultra dolve , uj baratnovel , ujra ujabb hatalombitorlo betyarrol meselt piszkot...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13383)
    2018-04-03  07:47
  19. 2018. Április 3. 07:4713383.

    Hoztam egy kis popcornot ide is.
    Hevesen dobogo szivvel varakozom...
    Reggel tortenik valami : az utolso itelet sztorija mar uncsi .
    Az elso itelet holnap lesz ...

  20. 2018. Április 2. 01:1213382.

    Kellmes es szep husvetot kivanok minden draga topiktarsnak!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13380)
    2018-03-31  20:54
  21. 2018. Április 1. 02:3313381.

    Ja, lattam, hallottam... Szegeny franciak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13378)
    2018-03-31  07:20
  22. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 31. 20:5413380.

    KELLEMES HUSVETI UNNEPEKET KIVANOK MINDEN JOINDULATU EMBERNEK.



     

  23. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 31. 07:2213379.

    persze, csak a hulyek jatszak meg az eszuket, hogy miert kell a fegyvereket elvenni!


    A CHILDREEEEEEEEEEEEEEEN.............. SAFTY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


    előzmény:
    Sheriff-2 (13375)
    2018-03-29  19:39
  24. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 31. 07:2013378.

    EZT lattatok?????????????


    www.youtube.com/watch?v=Fh83IybB4u8


     

  25. 2018. március 31. 00:1513377.

    KELLEMES ALDASOS HUSVETI UNNEPEKET!

  26. 2018. március 30. 01:1613376.

    Kik fizetik, azok akik haborusagot, felfordulast akarnak, no es a Trump elleni hadjaratot szorgalmazzak. Ezeket fizkazom, nem a felbujtogatott diakokat. Egyebkent en nem vagyok fegyver barat, sohsem volt es nem is lesz, de naivsag azt gondolni hogy ha betiltsak akkor vegkepp elfognak tunni es ilyen borzalmak nem fognak tortenni. A drogok is be vannak tiltva es megis virgazik a kereskedelem. A bunozok es a drog kereskedok barmilyen uton megszerzik. Mindig is volt jog a fegyvertartasra, de ennek ellenere az iskolak a kozepuletek, az emberek altalaban nagyobb biztonsagban voltak mint ma napsag. A problemak gyokere nem a fegyver tartasban van. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13361)
    2018-03-29  08:49
  27. 2018. március 29. 19:3913375.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13374)
    2018-03-29  18:39
  28. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 29. 18:3913374.

    tudod erdekes dolog ez, hogy a sok mocsok liberalis komcsi a konvencionalis nepet hivja raszistanak meg FASISZTANAK.


    aztan mit is latunk?


    a demok , a liberalis mocsok komcsik rajottek hogy HITLER IS A FIATALOKKAL KEZDTE, A HITLER JUGEND HIRES VOLT.


    OK IS MOST MAR EZT A MODSZERT VESZIK AT!


    NEM LEHET ELEG KORAN KEZDENI!


    AZTAN MIRE FELNONEK ELMONDHATJAK HOGY ONKENT, DALOLVA TETTUK A FEJUNKET A TAGLO ALA, KOTELET A NYAKUKRA. SZERENCSETLEN FELREVEZETETT GYEREKEK.

    előzmény:
    Tova (13360)
    2018-03-29  02:40
  29. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 29. 18:3313373.

    NEM TUDTAM, MERT EN NEM VESZEK , ES NEM OLVASOM.. KONYVET OLVASOK ARROL HOGY A POLITIKUSOK HOGY VERIK AT A NEPET MINDENHOL.


    tegnap meselte unokatesom Mo. hogy Franciaorszagban mar nem irjak be a gyerek szulei nemet.. nincs se apja se anyja...


    hanem


    SZULO 1


    SZULO 2 ..


    MOND MIT VARUNK OLYAN ORSZAGTOL MEG A BENNE LAKOKTOL AKIK MAR ENNYIRE ELHULYULTEK??????????????


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (13363)
    2018-03-29  14:04
  30. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 29. 18:2913372.

    BLABLABLABLA... HULYE VEN PERVERT KECSKE!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13361)
    2018-03-29  08:49
  31. 2018. március 29. 15:2313371.

    Have a Happy Easter.

  32. 2018. március 29. 14:4213370.

    .

  33. 2018. március 29. 14:3513369.

    Kár volt időt pocsékolni.1492: Conquest of Paradise Theme • Vangelis - YouTube


    Kiszabadult az elmebajos a no go zónából.Vagy a rács mögűl?

  34. 2018. március 29. 14:3013368.

    Francistánban már csak szemetet lehet olvasni.


    You can't stop insane people from doing insane things by passing insane laws.

  35. 2018. március 29. 14:2313367.

    "A kutya ugat , a karavan halad.. es : penz beszel , kutya ugat... es : amelyik kutya ugat az nem harap"

  36. 2018. március 29. 14:1713366.

    Persze nem azé fog eldurranni aki itt b@ssz@ a tetves k*rva annyát,mert annak már nagyon régen nincs.

  37. 2018. március 29. 14:1513365.

    Az is lehet megint nekünk kell megmenteni Európát,mert ellepték a patkányok,és új pisztolyt kell gravírozni,hogy legyen azoknak is akik gyüjtjük őket.


    A komcsik hazudnak éjjel/nappal,nem csoda hogy eldurran a hólyag a válluk felett.

  38. 2018. március 29. 14:0813364.

    Nem mindenki olvassa az ujságot,vannak akik csak ugatják a holdat,fogalmuk sincs miről hablatyolnak.Pl. a salt rife.

  39. 2018. március 29. 14:0413363.

    Nekem úgy néz ki,hogy akik nem olvasnak ujságot azok tájékozatlanok,akik olvasnak,azok pedig piszok csúnyán félre vannak vezetve.Tudtad hogy még vannak ujságok?


         



    Who reads the newspapers??


    "Experts" have found the following analysis to be nearly 100% accurate.



    1. The Wall Street Journal is read by the people who run the country.

    2. The Washington Post is read by people who think they run the country.

    3. The New York Times is read by people who think they should run the country, and who are very good at crossword puzzles.

    4. USA Today is read by people who think they ought to run the country but don't really understand The New York Times.

    5. The Los Angeles Times is read by people who wouldn't mind running the country, if they could find the time, and wouldn't have to leave Southern California to do it.

    6. The Boston Globe is read by people whose parents used to run the country.

    7. The New York Daily News is read by people who aren't too sure who's running the country, and don' t really care as long as they can get a seat on the train.

    8. The New York Post is read by people who don't care who is running the country as long as they do something really scandalous, preferably while intoxicated.

    9. The Chicago Tribune is read by people that are in prison and used to run the state, and would like to do so again, as would their constituents who are currently free on bail.

    10. The Miami Herald is read by people who are running another country, but need the baseball scores.

    11. The San Francisco Chronicle is read by people who aren't sure if there is a country, or that anyone is running it; but if so, they oppose all that they stand for.

    12. The National Enquirer is read by people trapped in line at the grocery store.

    13. The Seattle Times is read by people who have recently caught a fish and need something to wrap it in


    14. The Minneapolis Star Tribune is read by people who don't know which bathroom to use while they read it.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13356)
    2018-03-28  03:22
  40. 2018. március 29. 09:0013362.

    25 szazaleka annak amit Te kinyogsz a munkaddal /az adod/= az elnok munkajanak megfizeteseert

  41. 2018. március 29. 08:4913361.

    Szornyu .
    Szerinted ki fizeti ?
    Meg jo , hogy nem az allambacsi  fizeti , illetve Te , az adoddal . Meg jo, hogy nem a szajad elol vonjak el.
    Az a penz, ami az adod, az jo kezekben van , nem kolti az allambacsi azokra a budos kolykokre , akik felhuztak az orrukat , mert ki merik oket loni a pisztolyosok a sulipadban....
    Allambacsinak szuksege van az altalad fizetett ado minden nyomorek dollarjara , mert 400 nap uralkodas alatt 100-at golfpalyan tolt az az elnok, akinek egy-egy  tartozkodasaert 3 millio dollart fizetsz a kototussel es a pisztolyossal.
    100 nap golf masfel ev alatt ?
    AZ 400 nap uralkodasnak a negyedresze...25 szazaleka .
    S ha jol ertelmezem , 25 szazaleka annak amit Te kinyogsz a munkaddal /az adod/ arra van forditva, hogy Mr szexbomba golfozik.
    Hasonlitsuk ossze az altalad fizetett , csak a golfozasert kiadott osszeget ,   a nem-allami kasszabol  es nem az extremjobb bandaddal fizetett osszeggel , amit 17 gyerek lemeszarolasaert fizet az/azok , akik nem akarjak, hogy megegyszer eloforduljon iskolaban gyereklemeszarlas ....? Segitek : az elso 6 honapban mar 60 millio dollart fizettel golfra... 200 milliot fizettel kb eddig csak arra , hogy a szexbomba hazudozo vilagszegyene potrohos mutogassa a szvingjet.... 
    Az is megjelent mostansag , hogy a szexbomba golfeur maximum ket orat dolgozik naponta , a superelnok...
    8 orat nezi  a TV-t - s a sorozat Rosanne-on kivul  rajzfilmet is nez , mert ma felvette  "dolgozni" a Sunshine kisasszonyt, aki sajat bevallasa szerint szinesz-enekes-tancos, a Feher Hazba . 
    A Caroline egy irto csini 23 eves "politikus" , szepseges melle s mosolya van . Eddigi palyafutasa : a Disney chanel-en nevettette a gyerekeket ...
    Ekkora gyakorlattal rendelkezo munkatars felvetelehez kalapot emelhetsz Mr Trumpnak: fincsin kolti el a penzedet/adodat/.

    Mielott az oldoklesek ellen harcolo fiatalokat fikaznad, söpörj mar a mai szegyenletes eszak-amerikai elnoki ajto elott ...

    A hivatalos cuccok ott ma szenny-lopas-hazugsag-sikkasztas-mocsar-hazaarulas-sajat erdekek halmaza-valasztasi penzbol oromlany csendjenek megvetele ...
      Az egyetlen , ami valami "igaz es nem budos" ott a mai nap  ...... es amit van pofad megtamadni ..... az az , hogy a fiataloknak elege van abbol , hogy siratniuk kell a pajtasaikat...
    S Te ezt szeretned lealjasitani ?
    Bravo .
    A magyaroknak nem kar , hogy elhuztal a hazabol...

    ....es meg egy kis szennyes : a Kellyanne ferje tamad ?
    A kerdes az , hogy anyu benne van-e ? s igy akarja-e hogy kirugja a potrohos ? O is Muellerrel fog egyeztetni ?
    S azt is hallom , hogy tape-t /audio-felvetelt is bemutathat Mueller...
    TIK TAK TIK TAK TIK TAK

    előzmény:
    Tova (13360)
    2018-03-29  02:40
  42. 2018. március 29. 02:4013360.

    March for Our Lives Protest buzgo tamogatoi dolgozokat keresnek, a Craig listen: Hiring sales people to sell merchandise, buttons, flags wristbands etc.  Earn 20% commision on your sales. We have worked many resistance events  Womens Marches etc. Our top sales people earn $200-400 per event.  Nahat me'g hasznot is lehet huzni ezekbol a tuntetesekbol.  Nem tudom ezen kivul ki fizeti a tuntetok utazasat a nagy varosokba, koltseget ennivalora, mert ugye ki akar ehesen zugolodni.  

  43. 2018. március 28. 08:5813359.

    kacsolat=kapcsolat

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13358)
    2018-03-28  08:57
  44. 2018. március 28. 08:5713358.

    vegre egy ertelmes ember... Trump uj ugyvedje!


    www.youtube.com/watch?v=_zOvDoxMNns


    --------------


    A VEN PERVERT KECSKEVEL.. MARMINT FUSTOSSEL MEG NEM KELL FOGLALKONZI,MERT OLYAN KOZONSEGES AMILYET MEG EMBERBEN NEM ISMERTEM.


    SZERINTEM MIG NEZTE A PERVERT GAY COOPERT, CSOPOGOTT A NYALA! FUJ!!!!!!!!!!!!!!

    idézet:
    Houston22 (13354)
    2018-03-27 20:32:50

    Fake-nyuuuuuuzzz
    https://edition.cnn.com/2018/03/28/p olitics/donald-trump-lawyer/index.html
    Roka hirekbol jon az informacio , mi  ?
    Trump then failed last week to bring aboard a husband-and-wife replacement team to aid Sekulow, after announcing that Joe DiGenova and Victoria Toensing would join his team.
    Rokaeknal nehezukre esik bevallani , amikor nem igazat terjesztenek..... es milyen igazuk van: a sok kototus/pisztolyos impotens  extremjobb szajkozza gondolkozas es ellenorzes nelkul a "hireket"
    Nem lesz benne ez az ugyved a nagy csapatban... se a neje .
     S a nagy csapat mar csak ket ugyvedbol all : egy nagyon butabol es egy masik nagyonugyetlenbol: az egyiket a Feher Haz fizeti=koteles mindent amit tud bevallani Muellernek, mert az ugyved/kliens kacsolat nem ervenyes ra , a masik meg egy TV-ben bohockodo trumpszeru kommunikacios ugyved, aki mar ujsagirok elott etteremben kipofazott dolgokat....
    Donald sexbomba azt allitja , hogy ugyvedet talalni konnyu , nincs nala kaosz , mert az ugyved csak a penzt es a hirnevet nezi.
    "Many lawyers and top law firms want to represent me in the Russia case ... don't believe the Fake News narrative that it is hard to find a lawyer who wants to take this on," the President wrote in a pair of tweets. "Fame & fortune will NEVER be turned down by a lawyer, though some are conflicted," Trump tweeted.
    ...De ez a fake-news ! 
    Csak agymosott szerencsetlen nem latja ,hogy NEM TALAL olyan ugyvedet a potrohos golfbajnok , aki feltenne  a russzkitszopo/hazaarulo trumpkockara a karrierjet...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13354)
    2018-03-27  20:32
  45. 2018. március 28. 08:1113357.

    Nekem a Glenn Selig halala egy nyitott enigma...
    A kisujjam azt mondja , hogy furcsa veletlen , hogy X ido ota nem volt semmi "taliban" akcio az afganoknal.
      S lám... hipp-hopp taaamadaaas!
      S pont azt lovik ki , aki tanacsolja az Muellereknel egyuttmukodeset negocialo=Trumpot epp bekopni keszulo pacakot, a Rick Gatest .
    ...es pont azt lovik ki , aki "tud" russzki piszkos-penzmosasrol , ribancfinanszirozasrol...

    Kivancsian fogom kovetni ezt a szerencsetlen aldozatot : valoszinuleg ra fogja az extremjobb  kenni Clinton hatara a halalanak okat ,  valami ujabb hazugsaggal...
    Rokahirek errol beszelt ? Vagy ez titok , mint a Mikulas, vagy a Jezuska es a husveti nyuszi ?

    idézet:
    Mozdonj (13021)
    2018-01-25 08:59:48

    Manafort supertarsa "vetkest" jelentett... 18 honappal fogja meguszni , 10 ev helyett...
    Trumplandi Artatlansag : addig hazudik/tagad piszkosan habzo szajjal, foggal/korommel , mocskolodva   , mig be nem ismeri hogy Ö a fakenyuzozo szaralak...
    Hogy all ehhez az elaltatott/hipnotizalt  bazis ?
    Mit erez egy agymosott szavazo , amikor rajon , hogy a "hite" hazugsagra epul?
    Mi tortenik a fejeben , amikor  egy-egy hatalompillér masfel-ket evig HAZUDOTT , s hipp-hopp beismeri a hazudozast s kegyelemert konyorogve arulo lesz ?

    idézet:
    Mozdonj (13206)
    2018-02-19 06:41:02

    Tegnapi szennyes : egyre tobb kerul nyilvanossagra Rick Gates egy honapja tett vallomasabol
    Beismerte , hogy Manafort harcostarsaval a valasztasok alatt orosz kemmel szurtek ossze a levet. Beismerte , hogy Ok hazaarulok....s a hazaarulast Donald Sexbomba neveben kovettek el  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13206)
    2018-02-19  06:41
  46. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 28. 03:2213356.

    nem az a baj hogy buta Istenem, sok van beloluk..


    de


    o GONOSZ, ROSSZMAJU, IRIGY, KOZONSEGES, HAZUDOS, CSALO, AGYMOSOTT, PIMASZ, ROSSZINDULATU ES MOCSKOS SZAJU.


    eletemben ilyen mocskos szaju ferfivel, hala a jo Istennek, nem talalkoztam.


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (13355)
    2018-03-27  22:14
  47. 2018. március 27. 22:1413355.

    Nagyon jó ez a videó,én már olvastam ezekről a dolgokról,de nem ilyen szépen összefoglalva.


    ~~~~~~~~~~~~~~


    A füstös (fizetett troll-al) befejezem,mivel kevesebb esze van mint akármelyik patakkőnek......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13354)
    2018-03-27  20:32
  48. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 27. 20:3213354.

    vegre egy ertelmes ember... Trump uj ugyvedje!


    www.youtube.com/watch?v=_zOvDoxMNns


    --------------


    A VEN PERVERT KECSKEVEL.. MARMINT FUSTOSSEL MEG NEM KELL FOGLALKONZI,MERT OLYAN KOZONSEGES AMILYET MEG EMBERBEN NEM ISMERTEM.


    SZERINTEM MIG NEZTE A PERVERT GAY COOPERT, CSOPOGOTT A NYALA! FUJ!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Sheriff-2 (13352)
    2018-03-27  02:20
  49. 2018. március 27. 02:2013352.
    "You can't stop insane people from doing insane things by passing insane laws" -Penn Jillette
  50. 2018. március 27. 02:0913351.

    Kispofám,minden nap,minden nap 11 kölyök hal meg,mert a telefonjukkal játszanak.Nem tudom mit kellene betiltani a telefont vagy a járműveket,de azt tudom hogy a gun control nem a fegyverről szól,hanem a kontrollról.....Texting and Driving Accident Statistics - Distracted Driving


    Azt mondják az üvöltöző kölyöknek az apja FBI agent....akik cserben hagyták a 17 tanulót,hát erre szokták mondani hogy a legjobb védekezés a támadás.Jól betenították,mint a főstös csihuhut...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13346)
    2018-03-26  11:23
  51. 2018. március 27. 00:2113350.

    Jaj szegenykem,irigyseg  gyotor????Egy ribi az egy ribi,van amelyik draga,van amelyik sarki  ontudatos,a 30-bol meg 5-t visszaad,de meg olyanra sem telik neked?Szomoru az elet........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13346)
    2018-03-26  11:23
  52. 2018. március 27. 00:1813349.

    Mozika,a kurva az csak egy kurva marad,alafekszik mindenki ala,ha kap penzt........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13346)
    2018-03-26  11:23
  53. 2018. március 27. 00:0513348.

    Faszikám,ha lenne egy mákszemnyi eszed,azt arra használnád hogy befogod a pofád,talán még azt is gondolhatnák, hogy okosodtál az utóbbi időben...


    De nem.Ki kell hogy nyisd,bár tőlem folyhat a moslék belőle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13346)
    2018-03-26  11:23
  54. 2018. március 26. 11:2513347.

    megfenyegettetta=megfenyegettette

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13346)
    2018-03-26  11:23
  55. 2018. március 26. 11:2313346.

    Belefuttyentek az itt uralkodo unnepelyes csendbe : micsoda hetvege !


    Amerika , a pisztolyos impotensek es a kototus habzoszaju etremjobbok szex-szimboliuma , a nagypotrohu illegalis elnok , akinek a felszarvazott felesege lelépöfélben van , golfozik . Isten tudja hanyadszor ringatja a dagadt hatsofelet a golfpalyan , mikozben az eddigi legjelentosebb amerikai  tuntetes folyt : a gyerekek sirattak (masfel millio fiatal!)  lelott baratjaikat ...
    Volt az is a hetvegen , hogy a Trumppapa altal megdugott oromlany kisgyereket megfenyegettetta a nagypotrohu , miutan/mivelhogy   a valasztasi kampanyra gyujtott penzbol a viagrat szopogato oregur es patkany ugyvedje megfizettek a csendjet , de megis megszolalt .  A noket vedi a pornosztar , azokat , akiknek a pusszijaba=nemiszervebe=puncikajaba  belemarkol a viagras , hazas , csaladapa, nagypotrohu golfbajnok illegalis russzkiseggnyalizo legfobb allami alkalmazott  , mert ugye az , aki hires , es van penze , annak mindent lehet csinalnia ....

  56. 2018. március 23. 13:5013345.

    Marcius  23 , pentek , 13h48...meg kb. ket orat ragom a kormeimet s hallgathatom , mit jelent be Rod Rosenstein

  57. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 22. 18:0213344.

    ETTOL PROBAL TRUMP MEGKIMALNI AMERIKAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


    EUROPA MAR SZENNYES LADA...EVEK OTA..  NEM KELL KOLCSONERT JONNI AZ USABA!!!!


    www.youtube.com/watch?v=f-aHsm0y63k

  58. 2018. március 19. 06:3313343.

    Senki sem mesel a Mercers milliarderes feheremberparti-rasszista extremjobb bandarol es a Cambridge-analyticarol ?
    Facebook mosna kezeit , vizsgalat indul...
    50 millio ember maganeletet jogtalanul kiszipkazni/feldolgozni/profilt allitani elo es a profillal propaganda-hadjarattal hatni arra , hogy mit-hogyan  csinaljanak ....  
    Hatalmas fej az a Bannon : hazavitte a batyujaban es alkalmazta ...
    Majd beszel rola minden ujsag a vilagon : a botrany csak most tort ki...kis hetvegi faknyuz
    Az elnok urrol van ezen a hetvegen egy halom friss fakenyuz-ujsag : valaki elmeselne , miert nem irathat ala titoktartasra kotelezo egyezmenyt allami alkalmazottakkal Amerika elnoke ?
    Huha .
    Itt azt hallom , hogy az ugyved , aki ilyen aktus alairasara kotelez allami alkalmazottat , elveszti a mukodesi enegedelyet
    Hetvegen kikelt kiscsibek : csip , csip , csip
    TIK TAK TIK TAK

  59. 2018. március 16. 07:3213342.

    Egy kis szennyes ?
    Mi tortenik mostanaban Eszak Amerikaban ?
    Neeem , nem a Tillerson twitteres elbocsajtasa nyomja a begyemet : intelligens pacaknak abban a dutyitoltelek bandaban nem volt helye


    Mi tortent Pennsylvaniaban ?
    Elolvadt a 20 szazalekos Trump-elony ??????
    Nahat , nahat!
    Ugye itt volt az , hogy annyira trumpolt a "nép" , hogy a "demok" kandidatust sem mertek benevezni.... ket alkalommal ?
    Egy teljesen ismeretlen kis "demcsi" fiatalka /33 eves???/ pofanvagta az elnokot es korrupt bandajat...hiaba fektettek be 10 millio dollart , hiaba ment locsogni ketszer a szexbomba félredugo oregur , hiaba mutogattak a trumpcsalad kolkeit...stb
    Nemsokara november, a feluti valasztasok : ez veszjel ? vagy tengerkek cunami


    Es : szennyeskisbugyi. 
    Valofelben  a kis fasiszta. Az , aki azt hiszi, hogy az apja neve mindentol megvedi...
    Kerdes: Kirugja az otgyerekes anyuci , vagy pedig mentik az anyagi  cuccot a dutyibavonulas elott ?
    Holaaa
    Ez is hir : Mueller bulldozerrel tamadja a Trumpfellegvarat.
    Azt kell tudni errol , hogy amikor a jog papirbeszolgaltatast rendel el , akkor a masolatok ,  a magukratojt "kozremukodokkel" mar bekopott cuccok, mar el lettek olvasva...Tehat minden be nem szolgaltatott papiros megy egyenest a vadiratba...


    Es a McMaster bacsi most ki lett rugva , vagy nem lett kirugva , ki lett rugva , vagy nem lett kirugva ???????????? Megis! A szuletett fullento szovivo-csajszi  leallhatna a sajat fake-nyuzainak meg-fakenyuzozasaval....

  60. 2018. március 11. 20:1913341.

    ".....The supermarket chain is selling a “Happy You Day” card in its Mother’s Day range in which the word “mother” does not appear....."


     


    azert ez mar a lo tulso oldala 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13340)
    2018-03-11  17:57
  61. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 11. 17:5713340.

    igy jutnak...vagy mar jutottak el a liberalisok amikor mar ZERO , NULLA, NADA BRAIN VAN A FEJUKBEN....


    ESZUKET VESZTETT BARMOK!!!!!!!!!!!!!!!


    Mother’s Day cards go gender-neutral

    Waitrose is selling gender-neutral Mother’s Day cards as retailers reduce their use of the M-word to make today’s celebration more “transgender inclusive”.


    The supermarket chain is selling a “Happy You Day” card in its Mother’s Day range in which the word “mother” does not appear.


    Waitrose said the move was aimed at “broadening out who the cards can go to, whether it’s grandmas or transgender mums”. Traditional cards are still sold.


    -------------


    AMIKOR MAR A JO EDES ANYJA SEM NO... HANEM CSAK "PEOPLE" ...."HAPPY YOU DAY".... A JO EDES ANYJAT AKI KITALALTA..



     

  62. 2018. március 11. 13:2213339.

    Ha van felesleges energiad


    The spread of true and false news online


    http://science.sciencemag.org/content/359/6380/1 114.8


    http://science.sciencemag.org/content/359/6380/111 4.8


    ezeket elolvashatod .


    Nature, Human Nature, and Human DifferenceRace in Early Modern PhilosophyJustin E. H. Smith
    https://press.princeton.edu/titles/10499.html

    h ttps://press.princeton.edu/titles/10499.html

     





















    Soroush Vosoughi1


    Deb Roy1


    Sinan Aral2,*







     See all authors and affiliations




    Science  09 Mar 2018:
    Vol. 359, Issue 6380, pp. 1146-1151
    DOI: 10.1126/science.aap9559












    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13327)
    2018-03-07  13:25
  63. 2018. március 11. 13:1313338.


    MI UJSAG FUSTOSKE?


    NAPOK OTA KUSSOLTAL... DE UGY LATOM AZ EJJEL SOROS-T SZOPTAL... JOL FELTOLTOTT!


    MAJD EGY NAP KISZUROM A SZEPSZEMED A KOTOTUMMEL AZTAN NEZHETSZ KI A LUKON!

    idézet:
    Houston22 (13332)
    2018-03-07 21:22:26

    En sokat olvasgatok, de ezt a sorost egyetlen nacio nem nevezi megvaltojaken.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13332)
    2018-03-07  21:22
  64. 2018. március 11. 13:1013337.

    Germánisztán,meg Francisztánba már nem mernek bemenni egyes helyekre a rendőrök sem,de még vannak akik éltetetik a mostani vezetőket uralkodókat,mert remélik hogy az arabok az ő torkukat utoljára vágják el.

    idézet:
    Sheriff-2 (13324)
    2018-03-07 12:00:14

    nem tudom ki talalta ki hogy Europanak milyen jot fognak tenni a bevandorlok 


    Amikor a franciak, norvegok, svedek, danok, angolok ..utan Merkel bejelentette a "No Go Areas  = no go zones / "-t A igencsak emlegetni kezdtek ezt a tanulmanyt


    The Coudenhove-Kalergi plan . The genocide of the Peoples of Europe..


    meg a Richard Coudenhove-Kalergi  "Practical Idealism.. " is.Mindig szuletnek hasonloak. ha beigazolodnak allitasok akkor vateszknek nevezik ?Ha nem, akkor hulyenek 


    vagy a teoriat osszeeskuveselmeletnek?

    előzmény:
    Sheriff-2 (13324)
    2018-03-07  12:00
  65. 2018. március 8. 20:4613336.

    Pontosan úgy van az.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13335)
    2018-03-08  18:58
  66. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 8. 18:5813335.
  67. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 7. 21:5813334.

    előzmény:
    Sheriff-2 (13328)
    2018-03-07  13:50
  68. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 7. 21:5613333.

    a hulye dumadbol lassan kiderulnek dolgok


    te eletedben NEM DOLGOZTAL ES GYARAPODTAL! MAGYARUL NINCS SEMMID!


    mert ha volna, akkor ilyen hulye dumat nem vagnal itt le... mert hogy ha volna es kijelentene a minisztered hogy az orszagodban (ami a gyarmataibol lett nagy) ma... joga van minden feketenek KINYIRNI A FEHER CSALADOT ES ELVENNI TOLUK AMIERT MEGDOLGOZTAK!


    DE A DUMADBOL UGY TUNIK TE MASOKBOL ELTEL... ES NEM VITTED SEMMIRE,EZERT ILYENTOL NEM KELL MAJD A JOVOBEN FELNED!


    SEGFEJ!


    aztan majd az elkobzott farmekbol mi lesz? MINT A TOBBI 'SZABADDA VALT' AFRIKAI ORSZAGBOL AHONNAN KIJOTTEK A 'KIZSAKMANYOLO EUROPAI GYARMATOSIK"


    NAGY SEMMI CSAK HARCOLNAK EGYMAS KOZOTT A TORZSEK. EZ TORTENIK NIGERIABAN, KENYABAN. MAJD MOST EZ LESZ OTT IS. MERT ELVENNI KONNYU AMIBOL MAS TEREMTETT VALAMIT.. DE AZT FOLYTATNI AHOZ NAGYON KEMENYEN DOLGOZNI KELL....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13327)
    2018-03-07  13:25
  69. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 7. 21:2213332.


    MI UJSAG FUSTOSKE?


    NAPOK OTA KUSSOLTAL... DE UGY LATOM AZ EJJEL SOROS-T SZOPTAL... JOL FELTOLTOTT!


    MAJD EGY NAP KISZUROM A SZEPSZEMED A KOTOTUMMEL AZTAN NEZHETSZ KI A LUKON!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13325)
    2018-03-07  13:24
  70. 2018. március 7. 14:3513331.

    "A kutya ugat , a karavan halad.. es : penz beszel , kutya ugat... es : amelyik kutya ugat az nem harap"

  71. 2018. március 7. 14:2913330.

    És melyik a leghosszabb vicc?


    Az a beszéd amelyiket Khrushchev elmondott a párt kongresszuson.

  72. 2018. március 7. 14:2213329.

    Comrád Csi-huhu,


    Miért járt Lenin cipőben,Stálin pedig csizmában?


    Mert Lenin idejében csak bokáig ért a szar.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Milyen hosszú a munkaidő a szocialista országokban?


    8 óra.Reggel 8-tól este 8-ig.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Milyen vicc az amelyik 1 csak 1 szó?


    Kommunizmus.


     

  73. 2018. március 7. 13:5013328.

    Like I sad,nothing but a f*cken troll.

  74. 2018. március 7. 13:2513327.

    Nem kezdem el magyarazni , hogy 80 szazalek fekete es 8 szazalek feher ember el ott, hogy a fold eroszakkal lett elvéve a feketeboru tulaj/bentlakoktol , s 87 szazaleka a 8 szazalek feher tulajdona.. s a fekete 13 szazaleknal tovabb nem mehet.
    Tudtad ? Lett 1913-ban egy foldtorveny, ami megakadalyozta azt, hogy feketeboru sajat hazajaban foldet vehessen...
    Te azt habzod, hogy mit csinal szinesboru a feher-amerikaban...
    Nade az rendben , hogy mit csinal feherboru a fekete Afrikaban ??
    Nem magyarazom azt , hogy a fold visszaadasa tervben van/volt , 1994!!! ota , de el lett odazva 2025-ig...
    Magyarazzad ezt a jonepnek, aki ehendoglik....
    Csak azon gondolkozz , hogy Mo-n pl ellene voltal-e annak, hogy a fold vissza legyen adva a tulajoknak a rendszervaltas utan ? Ez pontosan ugyanaz , mert foldrol es annak tulajdonosarol van szo...
    Az, hogy ki tulajdonitotta el , hirtelenjeben ki a fenet erdekli az epp ehenhalo nepbol ? Epp ehenhal.
    Az epp ehenhalo nepnek a megoldas a foldjenek visszaszerzese.
    80 szazalekot megengeded , hogy "nép"-nek nevezzek ? Tudom, hogy Aaaaaaamerikaban a Te csapatod nem nevezi nepnek a 70 szazalek gyalogost, akinek hanyingere van a VILAGOT csodbevivö szexsztar nagypotrohu dutyiérett fittegostol....
    Ha a csodben elkallodik egy feneketlen milliarderes-zsebben  a nyugdijad , mi fog elsonek kijonni a szadbol : "B+ nincs mit ennem" , vagy boszen hirdeted a rokahirek agymoso dumajat , hogy ez kinek a hibaja ? 


    A velemenyedhez tedd hozza azt, hogy ott a varosok 40 szazaleka ocskavas-badogbol takolt nyomornegyedek halmaza s ez Afrika egyik leggazdagabb orszaga

    idézet:
    Mozdonj (13319)
    2018-03-07 08:13:05

    s errol is habzott ma ejjel Houston22

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13319)
    2018-03-07  08:13
  75. 2018. március 7. 13:2513326.

    S ha mar kitudodott hogy nem csak a rokahireket szereted szopni, hanem Bayer zsoltot is , egy kis raadas :


    ***idezet***
    Bayer Zsolt válasza: Laszlo bejegyzésére 2015-08-21 00:19:47
    Te baszd szájba a geci proli kurva anyádat, aki kisfröccsért kutyát szop a kocsma előtt, tetves proli!


    Itt talalhato a mondat , Bayer Zsolt  blogjaban, s Bayer Zsolt  hozzaszolasa.
    A mondat, amiben hasznalja ertheto lenne a tragar porno resz elhagyasaval is.
    Itt talalhato a mandiner cikk, ahol a tragar porno mondatrol beszelget s nem tiltakozik, söt : magyarazza , még a halaltaborok is belekerulnek a mosakodasaba..

    idézet:
    Mozdonj (13318)
    2018-03-07 07:39:56

    s ez is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13318)
    2018-03-07  07:39
  76. 2018. március 7. 13:2413325.

    tegnap hallgattam egy darabig azt hiszem Bajer Zsolt a neve az echotv.hu 3/3/2018 Szolnoki beszelgetest.


    volt egy resz, nagyon jol megmondta, mit muvelnek a "progressziv liberalis banda"...


    hogy romboltak szet elobb a csaladot, aztan a fiatalokat agymassak, aztan a globalis bullshit, stb. stb.


    es jelenleg azon dolgoznak hogy a ferfi noi NEMET IS ELTOLNI... a szot hogy MAN... IS ELTOROLNI...


    ABONALT HULYE BANDA!!!!!


    mint a "super okos " canadai f....


    nem mankind... hanem people kind....


    a mamaja!!!!


     

    idézet:
    Houston22 (13314)
    2018-03-06 06:31:49


    Na epp a mai szennyest szerettem volna szelloztetni : feljelentette a pornosztar az artatlan elnokot !
    A ven nagypotrohu , lottyedt nemiszervu illegalis elnok nemi eletevel kapcsolatban szerettem volna irni, mert a Rokahirek nem hiszem, hogy irnak rola , de olyan rohoges jott ram benezve , hogy inkabb leallok ....


    Hogy a fenebe lehet az , hogy a zsak mindig megtalalja a foltjat?
    Az extremjobb Houston22, kototus mocskosszaju urino , a politikai ellenzeket "legalisan" lepuffogtato idiota pisztolyosok barinoje ratalalt a zsakjara : okulasunkra "a" Bayer Zsoltot idezgeti... ez olyan "hivatkozas/referencia"  , mint a Rokahirekbol szopni a politikai meggyozodest...
    A Bayer Zsolt
    Milyen ember is ?
    Melto parja a Houston22-nek es a Sheriffnek.

    Nehany idezet , a tobbi itt a noklapjan a Plecsni topikban futott, at kell olvasni, mert a hihetetlen cuccok koze tartozik..

    ****** itt csak idezetek*****
    ***...Baszd szájba a geci proli kurva anyádat, aki kisfröccsért kutyát szop a kocsma előtt, tetves proli!..."
    **Ez az aranykopes is a kituntetett , kovetnivalo peldakep , Bayer Zsolt ujsagirotol szarmazik .
    **cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba
    **sajnos nem sikerült beásni mindet nyakig az orgoványi erdőben
    **elmennek a törökök a büdös k**va anyjukba
    **2. Indokzsidók (2008)
    1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink - értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust.
    5. Együttélés (2013)
    A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak
    4. Orgoványi erdő (2011)
    Magyarországból ťbűz áradŤ – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben...
    3. Horogkeresztes fiúk (2008)
    A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén...


     

    idézet:
    Mozdonj (13317)
    2018-03-07 07:29:54

    Kicsit feljebbhozom , ez ugyanis az extremjobb uriholgy altal taglalt temahoz szol

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13317)
    2018-03-07  07:29
  77. 2018. március 7. 12:0013324.

    Germánisztán,meg Francisztánba már nem mernek bemenni egyes helyekre a rendőrök sem,de még vannak akik éltetetik a mostani vezetőket uralkodókat,mert remélik hogy az arabok az ő torkukat utoljára vágják el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13315)
    2018-03-06  17:41
  78. 2018. március 7. 11:5313323.

    Faszikám,


    Az illegális elnökök Stálinnal kezdődtek,Idi Amin-félékkel voltak fűszerezve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (13317)
    2018-03-07  07:29
  79. 2018. március 7. 11:4813322.

    Egy részeg hány a Lenin szobornál. Odamegy hozzá a másik és megszólítja:
    - Miért nézi, ha nem bírja?


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Két román sorbanáll kenyérért. Olyan tíz óra sorakozás után az egyik már nagyon unja és megszólal:
    - Te, én elmegyek és megölöm Ceausescut.
    Két óra múlva visszajön igen szomorú képpel.
    - Na mi van, megölted?
    - Dehogy, ott is sorbanállnak.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Kannibálföldön járva az utazó betér egy étterembe. Az étlapon a következő áll:
    Roston sült misszionárius: 3 dollár
    Vadász párolva: 4 dollár
    Szafarivezető java nyárson: 5 dollár
    Kemencében sült politikus: 35 dollár
    Az utazó odahívja a pincért:
    - Miért kerül ennyivel többe a sült politikus a többi ételnél? ? kérdezi tőle.
    - Uram ? mondja a pincér -, tudja mennyibe kerül a politikus tisztára mosása?


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Mi a különbség a szovjet és az amerikai alkotmány között?
    A szovjet garantálja a szólásszabadságot, az amerikai pedig a szólás utáni szabadságot.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    A kommunisták filozófiája:
    -Add nekem az órád, és én majd megmondom mennyi az idő!


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Bush büszkén mondja német és magyar kollégájának, hogy az amerikai emberek havonta átlagban 3118 dollárt keresnek. 2000-ből meg lehet élni, az államot pedig nem érdekli, mire költik a maradékot.
    Merkel: a németek 2311 eurót keresnek, 1800-ból meg lehet élni, az államot nem érdekli, mire költik a maradékot.
    Gyurcsány: A magyarok átlagosan 62500 forintot keresnek, 150 ezerből meg lehet élni, az államot nem érdekli, honnan szerzik a maradékot…


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


     

  80. 2018. március 7. 11:3613321.

    Választás utáni jó tanács:
    Ne lopj! - a kormány nem tűri a konkurenciát


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Két öregasszony eteti a galambokat. Az egyik megszólal:
    - Te, ezek a galambok olyanok, mint a politikusok.
    - Miért?
    - Hát, amíg lent vannak a földön, addig a kezünkből esznek, de ahogy felkerülnek, csak szarnak a fejünkre!


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Három politikusnak felteszik a kérdést: "Miért nincs hús?"
    Afrikai: "Mi az hogy hús?"
    Kapitalista: "Mi az, hogy nincs?"
    Kommunista: "Mi az, hogy miért?"


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Ha lopnál 1,2 milliárd forintot akkor hol bújnál el??
    -A parlamentben, ahol a többiek is...


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Mit mond az amerikai?
    - ???
    - Isten áldja Amerikát!
    Mit mond az angol?
    - ???
    ... ... - Isten óvja a Királynőt!
    Mit mond a magyar?
    - ???
    - Isten b****a meg a miniszterelnököt!


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    - Mi a közös vonásuk a politikusoknak és a pelenkának?
    - ???
    - Mindkettőt gyakran kell cserélni, és ugyanabból az okból.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    A Rákosi-rendszerben zsúfolt villamoson utaznak az utasok. Két barát unatkozik, az egyik a másiknak politikai vicceket mesél.
    - Tudod, mi a különbség Kína és Magyarország között?
    - Nem – mondja a másik.
    - Míg Kína a mosoly országa, addig ami itt van, az tiszta röhej.
    Egy harmadik férfi, aki mellettük áll és hallgatja a vicceket, megszólal:
    - Tudja, hogy mi a különbség a villamos és maga közt?
    - Nem – mondja a férfi.
    - A villamos továbbmegy, maga pedig velem jön.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    - Mi a kommunista mese vége?
    - Aki nem hiszi, annak utána járnak.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    - Mit csinálsz mostanában?
    - Semmit.
    - És melyik minisztériumban?


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Az amerikai elnököt a tanácsadója ébreszti egy telefonhívással:
    - Elnök úr, van egy jó és egy rossz hírem!
    - Mondja a rosszat először!
    - Idegen bolygóról származó lények támadták meg az Amerikai Egyesült Államokat!
    - Úristen! És mi a jó hír?
    - A jó hír az, hogy újságírókat esznek és olajat pisilnek!


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Egy középkorú férfi személyesen jelenik meg a belügyminisztériumban, hogy útlevelet kérjen az USA-ba:
    - Kihez megy és milyen célból?
    - A bátyámat szeretném meglátogatni.
    - A bátyjának mi a foglalkozása? Csak azért kérdem, hogy vállalná-e az eltartás költségeit?
    - Igen, mert a bátyám bankár.
    - Jó, és miért menne ki hozzá?
    - Mert a bátyám vak, és vezetgetni kell.
    - Nem lenne egyszerűbb, ha hazahívná?
    - Mondtam, hogy vak, nem hülye.

  81. 2018. március 7. 11:2613320.

    Meghal a cigány, a túlvilágon találkozik Kádár elvtárssal.
    Kádár megkérdi:
    - Te cigány, mikor volt jobb élni? Mostanában vagy az én időmben?
    - A te idődben a politikusok politizáltak, a munkások dolgoztak a romák meg loptak. Mostanában meg a politikusok lopnak, a munkások politizálnak és bazzeg, azt akarják, hogy én dolgozzak!


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Brezsnyevnek szobrot állítanak Moszkvában. Mivel nagyon jól sikerül az alkotás, a készítők úgy döntenek, hogy pályázatot hirdetnek, mely értelmében aki talál rajta hibát, az nagy jutalomban részesül. Özönlenek az emberek, ám hibát senki sem talál benne. Mígnem jelentkezik egy grúz paraszt, hogy ő két hibát is lát rajta. Mindenki körülállja, hogy mi is lehet az.
    - Az első, hogy ferdén van a nyakán a kötél! - kezdi a paraszt.
    - De bácsika maga nem jól lát. Nincs is kötél a nyakán - válaszolják csodálkozva a szobor készítői.
    Mire a bácsika:
    - Na látják, ez a második hiba.


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    A szocializmus öt törvénye:
    - Ne gondolkodj!
    - Ha már gondolkodsz, ne beszélj!
    - Ha gondolkodsz, beszélsz, ne írj!
    - Ha gondolkodsz, beszélsz és írsz, akkor ne írj alá!
    - Ha gondolkodsz, beszélsz, írsz és még alá is írod, akkor ne csodálkozz!


    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


    Két barát találkozik. Mondja az első:
    - Komám, már vagy 6 éve nem láttalak.
    - Egészen pontosan 5 éve nem találkoztunk. Egy tudományos kísérletben vettem részt.
    - Ez komoly dolog lehetett.
    - Az volt. Egy agysebész kiműtötte az agyamat, 5 évig kísérletezett vele, majd visszaoperálta. Az egészért kaptam 10 millió dollárt.
    - Ez igen veszélyes lehetett. És hol voltál az 5 év alatt, amíg nem volt agyad?
    - Elmentem képviselőnek a parlamentbe.

  82. 2018. március 7. 08:1313319.

    Nem kezdem el magyarazni , hogy 80 szazalek fekete es 8 szazalek feher ember el ott, hogy a fold eroszakkal lett elvéve a feketeboru tulaj/bentlakoktol , s 87 szazaleka a 8 szazalek feher tulajdona.. s a fekete 13 szazaleknal tovabb nem mehet.
    Tudtad ? Lett 1913-ban egy foldtorveny, ami megakadalyozta azt, hogy feketeboru sajat hazajaban foldet vehessen...
    Te azt habzod, hogy mit csinal szinesboru a feher-amerikaban...
    Nade az rendben , hogy mit csinal feherboru a fekete Afrikaban ??
    Nem magyarazom azt , hogy a fold visszaadasa tervben van/volt , 1994!!! ota , de el lett odazva 2025-ig...
    Magyarazzad ezt a jonepnek, aki ehendoglik....
    Csak azon gondolkozz , hogy Mo-n pl ellene voltal-e annak, hogy a fold vissza legyen adva a tulajoknak a rendszervaltas utan ? Ez pontosan ugyanaz , mert foldrol es annak tulajdonosarol van szo...
    Az, hogy ki tulajdonitotta el , hirtelenjeben ki a fenet erdekli az epp ehenhalo nepbol ? Epp ehenhal.
    Az epp ehenhalo nepnek a megoldas a foldjenek visszaszerzese.
    80 szazalekot megengeded , hogy "nép"-nek nevezzek ? Tudom, hogy Aaaaaaamerikaban a Te csapatod nem nevezi nepnek a 70 szazalek gyalogost, akinek hanyingere van a VILAGOT csodbevivö szexsztar nagypotrohu dutyiérett fittegostol....
    Ha a csodben elkallodik egy feneketlen milliarderes-zsebben  a nyugdijad , mi fog elsonek kijonni a szadbol : "B+ nincs mit ennem" , vagy boszen hirdeted a rokahirek agymoso dumajat , hogy ez kinek a hibaja ? 


    A velemenyedhez tedd hozza azt, hogy ott a varosok 40 szazaleka ocskavas-badogbol takolt nyomornegyedek halmaza s ez Afrika egyik leggazdagabb orszaga

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13315)
    2018-03-06  17:41
  83. 2018. március 7. 07:3913318.

    S ha mar kitudodott hogy nem csak a rokahireket szereted szopni, hanem Bayer zsoltot is , egy kis raadas :


    ***idezet***
    Bayer Zsolt válasza: Laszlo bejegyzésére 2015-08-21 00:19:47
    Te baszd szájba a geci proli kurva anyádat, aki kisfröccsért kutyát szop a kocsma előtt, tetves proli!


    Itt talalhato a mondat , Bayer Zsolt  blogjaban, s Bayer Zsolt  hozzaszolasa.
    A mondat, amiben hasznalja ertheto lenne a tragar porno resz elhagyasaval is.
    Itt talalhato a mandiner cikk, ahol a tragar porno mondatrol beszelget s nem tiltakozik, söt : magyarazza , még a halaltaborok is belekerulnek a mosakodasaba..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13314)
    2018-03-06  06:31
  84. 2018. március 7. 07:2913317.

    tegnap hallgattam egy darabig azt hiszem Bajer Zsolt a neve az echotv.hu 3/3/2018 Szolnoki beszelgetest.


    volt egy resz, nagyon jol megmondta, mit muvelnek a "progressziv liberalis banda"...


    hogy romboltak szet elobb a csaladot, aztan a fiatalokat agymassak, aztan a globalis bullshit, stb. stb.


    es jelenleg azon dolgoznak hogy a ferfi noi NEMET IS ELTOLNI... a szot hogy MAN... IS ELTOROLNI...


    ABONALT HULYE BANDA!!!!!


    mint a "super okos " canadai f....


    nem mankind... hanem people kind....


    a mamaja!!!!


     

    idézet:
    Houston22 (13314)
    2018-03-06 06:31:49


    Na epp a mai szennyest szerettem volna szelloztetni : feljelentette a pornosztar az artatlan elnokot !
    A ven nagypotrohu , lottyedt nemiszervu illegalis elnok nemi eletevel kapcsolatban szerettem volna irni, mert a Rokahirek nem hiszem, hogy irnak rola , de olyan rohoges jott ram benezve , hogy inkabb leallok ....


    Hogy a fenebe lehet az , hogy a zsak mindig megtalalja a foltjat?
    Az extremjobb Houston22, kototus mocskosszaju urino , a politikai ellenzeket "legalisan" lepuffogtato idiota pisztolyosok barinoje ratalalt a zsakjara : okulasunkra "a" Bayer Zsoltot idezgeti... ez olyan "hivatkozas/referencia"  , mint a Rokahirekbol szopni a politikai meggyozodest...
    A Bayer Zsolt
    Milyen ember is ?
    Melto parja a Houston22-nek es a Sheriffnek.

    Nehany idezet , a tobbi itt a noklapjan a Plecsni topikban futott, at kell olvasni, mert a hihetetlen cuccok koze tartozik..

    ****** itt csak idezetek*****
    ***...Baszd szájba a geci proli kurva anyádat, aki kisfröccsért kutyát szop a kocsma előtt, tetves proli!..."
    **Ez az aranykopes is a kituntetett , kovetnivalo peldakep , Bayer Zsolt ujsagirotol szarmazik .
    **cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba
    **sajnos nem sikerült beásni mindet nyakig az orgoványi erdőben
    **elmennek a törökök a büdös k**va anyjukba
    **2. Indokzsidók (2008)
    1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink - értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust.
    5. Együttélés (2013)
    A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak
    4. Orgoványi erdő (2011)
    Magyarországból ťbűz áradŤ – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben...
    3. Horogkeresztes fiúk (2008)
    A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13314)
    2018-03-06  06:31
  85. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 6. 17:4613316.

    desperate CNN


    ------------


    CNN Travels to Thailand to Speak with Prostitute Who Claims to Have Dirt on Trump
    The Belarus-born prostitute hopes America will grant her asylum in exchange for her tale
     

    CNN is dispatching reporters around the world to help dig up clues and finally get to the bottom of the Trump campaign’s Russia ties. Last month the network infamously sent a reporter to St. Petersburg, where he literally dug around a dumpster looking for leads. 


    Today CNN sent a reporter to Bangkok to speak with a prostitute who claims to have the goods on the Trump camp's alleged collusion with Russia. The woman, Anastasia Vashukevich, who is also a self-described “sex coach,” is currently imprisoned, and hopes that America will offer her asylum in exchange for her story.  


    CNN apparently found this tale credible enough to send a reporter to cover.


  86. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 6. 17:4113315.

     


    tegnap irtam hogy a feher ember a sajat torkat vagja...


    mai cikk...


    The South African Parliament voted to confiscate land from white farmers without payment last week.


    On Sunday night Julius Malema called on his followers to go after the white man and cut the throat of whiteness.


    Julius Malema: Go after a white man… We are cutting the throat of whiteness.”


    ------------


    egyenlore csak Afrikaban... majd ahogy nol a szamuk... mashol is.. Eu Usa Canada...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13313)
    2018-03-06  06:24
  87. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 6. 06:3113314.

    tegnap hallgattam egy darabig azt hiszem Bajer Zsolt a neve az echotv.hu 3/3/2018 Szolnoki beszelgetest.


    volt egy resz, nagyon jol megmondta, mit muvelnek a "progressziv liberalis banda"...


    hogy romboltak szet elobb a csaladot, aztan a fiatalokat agymassak, aztan a globalis bullshit, stb. stb.


    es jelenleg azon dolgoznak hogy a ferfi noi NEMET IS ELTOLNI... a szot hogy MAN... IS ELTOROLNI...


    ABONALT HULYE BANDA!!!!!


    mint a "super okos " canadai f....


    nem mankind... hanem people kind....


    a mamaja!!!!


     

  88. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 6. 06:2413313.

    Vajon California mikor fog ebredni??????????


    es a sok hulye hollywoodi?????????????


    olvastatok a cikket a


    "Inclusion rider.”

    ERDEMES! MEG AZT IS HOGY MIT IS JELENT.!!!!!!!!!!!!!!!!!!..


    komolyan em ertem mi lett a liberalis feher emberrel????? ennyi hulyet !!!!!!!!!!!!!!!!!!


    maguk alatt vagjak a fat.. a sajat torkukat vagjak el... de ha verezni fognak.. remelem nem kiabalnak SEGITSEGERT!!!!


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (13310)
    2018-03-05  20:38
  89. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 6. 06:1913312.

    SEHOGY!


    aztan majd ha eheznek , rohannak Europaba... ott is atvenni es beleulni a keszbe.


    mert csak egymast utni vagni, meg a keszbe beleulni ahhoz ertenek.

    előzmény:
    Tova (13307)
    2018-03-05  00:42
  90. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 6. 06:1813311.
    Italian elections 2018 - full results

    Italy yesterday went to the polls to choose over 900 members of its two houses of parliament. Former prime minsters Silvio Berlusconi and Matteo Renzi were the big losers as voters opted for anti-establishment parties


     


    Populist Five Star Movement wins largest share of vote in Italian election, exit poll indicates

    The governing Democratic Party, headed by former prime minister Matteo Renzi, performed poorly, with exit polls suggesting it won as little as 20.5 per cent of the vote – a potentially disastrous result for Italy’s mainstream centre-Left party.


    -------------------


    MINT VOLT MONDAM... EUROPA EBRED!


    szegeny nemetek meg mindig ALSZANAK!!!! CSAK NEHOGY TUL KESO LEGYEN EBREDNI..


    Munchen es Frankfurt mar fele fele... hova lett a JOZAN ESZ AZ OKOS NEMETEKNEL????????????? HOGY NEM TUDJAK FENEKEN BILLENTENI EZT A HULYE KOMCSI P..... AKI SOROS ZSEBEBEN VAN


     


     


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (13308)
    2018-03-05  18:09
  91. 2018. március 5. 20:3813310.

    Nem baj ha a komcsik becsúsznak az Óceánba.California has worst 'quality of life' in U.S.: Study - Washington Times

  92. 2018. március 5. 18:1513309.

    Sokan panaszkodnak,hogy az Európába túristákat csalogató hirdetések tele vannak hazugságokkal.

    előzmény:
    Sheriff-2 (13308)
    2018-03-05  18:09
  93. 2018. március 5. 18:0913308.

    Európa kezdi utánozni Amerikát.Elég nagy problémák vannak Germánistánban is,meg máshol is.....


                 Italy’s Election Is a Shipwreck – Foreign Policy

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13304)
    2018-03-04  20:08
  94. 2018. március 5. 00:4213307.

    Szomoru, Marxizmus nyomdokaiba haladnak.  Ha elveszik a feherek farmjait, nem tudom o"k hogyan fognak gazdalkodni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13304)
    2018-03-04  20:08
  95. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 4. 21:3413306.

    Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.

    Az emberi hülyeségnek csak alsó határa van.

    A processzorok füsttel működnek. Ha kijön belőlük a füst, nem működnek tovább.

    A munka azoknak való, akik nem tudnak horgászni.

    Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása...


    Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet. És attól szar, hogy meg is
    történik.

    Ha olajos lesz a kezed, akkor elkezd viszketni az orrod.

    Úriember az, aki ígéretéhez híven megmutatja a bélyeggyűjteményét.


    Optimista az, aki azt hiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi.


    A törhetetlen játékok legfőbb haszna, hogy ezekkel kiválóan össze lehet törni minden mást.

    Statisztikailag bizonyított: a válások 100%-a házassággal kezdődik.


     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13305)
    2018-03-04  21:31
  96. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 4. 21:3113305.

    no egy kis vidamsagot is vasarnapra.


     


    Az élet szakadatlan küzdelem. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

    Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál.

    A nőknek csakis a belső értékek számítanak. Pl. klíma, bőrülés, világított piperetükör, dönthető ülés stb.


    A halász azért megy ki a tóra, hogy halat fogjon..a horgász meg azért, hogy ne legyen otthon.

    A memóriám már nem a régi. És ráadásul még a memóriám sem a régi.


    A hisztéria alattomos betegség! A nő kapja meg és a férfi hal bele!

    A nyúl az egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

    Minden reggel ágyba viszem a páromnak a kávét. Neki már csak meg kell darálnia...

    Azt mondják, elmebajban szenvedek... De én nem szenvedek, élvezem minden percét...


    A munkahely olyan, mint a sakk. Ha alacsonyabb beosztásban vagy, akkor csupa paraszt vesz körül és járhatsz gyalog.
    De ha előléptetnek, akkor egyből mindenki téged akar leütni.


    Vagy sokat keresel, vagy sokáig!

    Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!

    Alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak ellenszenves.

    Mindig a főnök végzi a feladat oroszlánrészét: üvölt.


     


     

  97. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 4. 20:0813304.

    Mr Malema has been leading calls for land confiscation, forcing the ANC to follow suit out of fear of losing the support of poorer black voters. In 2016, he told supporters he was “not calling for the slaughter of white people‚ at least for now.


    Civil rights groups have accused the EFF and ANC of inciting an ongoing spate of attacks on white farmers characterised by extreme brutality, rape and torture — last year, more than 70 people were killed in more than 340 such attacks.


    --------------


    a libik is egy nap felebrednek es elmondhatjak hogy "kigyot mellengettunk a keblunkon".....


    csak Las Angelesben tobb mint 60 ezer homeless el.. San Francisco.. San Diego... magyarul.. a libik allamaban tobb mint 100 ezer hometalan el, mikozben a pelosi felek - koztuk a fekete p..... Maxine... tobb billioval rendelkezik.


    Ezek a hometalanok mikor ternek eszhez????????????????


    mert hogy az o idejuk is eljon, az olyan biztos mint hogy itt ulok ezt irom!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13303)
    2018-03-04  19:58
  98. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. március 4. 19:5813303.

    csak erdekesseg keppen...


    ‘The time for reconciliation is over’: South Africa votes to confiscate white-owned land without compensation

    “THE time for reconciliation is over.” South Africa’s parliament has backed a motion to confiscate land owned by white people.


    UGY KELL NEKIK... MOCSOK FEHEREK..


    VAJON A PELOSE MEG A HOLLYWOODI KASTELYOKAT MIKOR "CONFISCATE" A HOMELESS IN CALIFORNIA...


    IT IS TIME!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  99. 2018. március 4. 00:3313302.

    Megy a hulyites, de nem hiszem hogy a nep tobbseget sikerrel hulyitik.  Akik szova teszik, zugolodnak a lehetetlen helyzet miatt, azokat "gyulolet beszed"  "hate speech" fasiszta, extrem jobb stb. szolamokkal vadoljak. A media pedig kikeruli vagy tagadja a tenyeket.  Akiket pedig lehet hulyiteni, azok lehet hogy isznak valami kevereket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (13294)
    2018-03-03  06:23

Címlap

top