Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
egy turot magyar a szakirodalma a pedagogianak... a gyakorlati peldatar "magyar" eseteben persze az, de az aktualis tudomanyos resz nem. ami magyar, az is angolul publikalt.
az egyetemi szint joggal varja el, hogy tudomanyos szemlelettel rendelkezzen a hallgato, olvasson es publikaljon. termeszetesen angolul. ne egy szüklatokörü ertelmisegert apellaljunk mar, ha lehet!
Nekem nem fáj, ha megkapja, az akinek csak bent porosodik. Pedig én is megtettem, amit a haza elvárt.
Most elgondolkoztam azon, hogy mi van akkor, ha a páromnak ragaszkodnak a nyelvvizsgához. Rohadt lusta volt ő is, csak egy szóbeli alapot és közepet tudott összehozni. Mert mindenféle tanulási nehezítettség miatt, nem futotta többre. Baromi jó, műszaki mérnök lett belőle. Olyan területen, amihez piszokul nem tud mit kezdeni egy külföldi szakirodalommal.
Aki pedig eladni akar? Az bizony lefordítatja a termék ismertetőjét magyarra, mert el szeretné, ennek a nyelvet nem beszélő népnek adni. Az üzlet az üzlet.
hat... igazabol nincsenek. mert egy egyetemista olvasson szakirodalmat, ez ALAPVETÖ. magyar szakirodalom meg, ugyi...
Agica: nem, külföldön nem kell nyelvvizsga. de a felvetelin van angol-teszt, ha nem felelsz meg, akarmilyen jo lehetsz egyebkent, fel sem vesznek.
a masik: valoban nem a papir szamit. DE! ha nem kell vizsgazni, senki nem tanulna meg rendesen a nyelvet.
ez olyan, mint ahogyan olyan sebeszhez sem mennek, akinek nincs diplomaja, mert "a papir nem szamit".
van olyan forumlako, aki masször, hallgatott nehany pszichiatriai elöadas, ettöl szakertönek gondolja magat (mert "nem a papir szamit" es maszekban integralt pszichoterapiat folytat...
Már középiskolában is választható tantárgynak a németet választottam az angol főnyelv mellé, mert azt gondoltam, hogy ha valamit tanulok, energiát fektetek bele, akkor az ne a földrajz legyen pl, amivel semmit nem érek a saját esetemet tekintve, hanem nyelv, ami ha 2-esre is sikerül, de valamit mégiscsak tanulok belőle.
Ne.
Ne legyenek 30-35 fős óvodai csoportok, iskolai osztályok. Ne integráljunk ide még ész nélkül. Akkor lehet tanítani, fejleszteni is.
Azért látni kellene, hogy mennyire butul a magyar!
Én látom csak igazán. :(
Nálunk nem volt megszabva hogy miből lehet az a nyelvvizsga, mondjuk ez vidéki főiskola, gondolom a nevesebb egyetemek azért már jobban megnézi hogy milyen nyelvből van az a nyelvvizsga.
Mondjuk nekem eszembe nem jutott, hogy lovári vagy eszperantó nyelvből legyen vizsgám, nem akartam olyan nyelvet tanulni aminek úgy igazából semmi hasznát nem látom (bocsi), úgyhogy maradtam/ok a klasszikus angol-német felállításnál :)
én egy másik fórumon olvastam érdekes hozzászólásokat, persze főleg külföldre szakladt hazánkifiaitól...
hogy érdekes módon máshol nem kell nyelvvizsga... simán elfogadják hogy valaki lehet a szakterületén zseni attól mert nem ebszél nyelveket. adnak neki tolmácsot, ha meghívjákl előadni és kész.
de én is így gondolom, attól még lehet valaki zseniális, mérnök, gagy kutatóorvos, vagy vegyész, vagy sorolhatnám, hogy nyelvekhez nem ért.
régebben teljesen terméászetes volt nálunk is, hogy egy egy szaktekintély mellé adnak szinkrontolmácsot, és kész.
ha valakinek nincs jó nyelvérzéke, akkor iszonyat energiát elvisz a nyelvizsgázgatás... toitál feleslegesen. ok nyílván nbeszélni ráradag bárkire, de papír róla??? ez olyan tartsuk el a felesleges nyelvtanári, meg vizsgáztató apparátust szagú... minek??? és annyi embernek lesz végül papírja nagy kínok árárn, aztán végül mégse beszéli a nyelvet... szóval sok értelme a kötelezővé tételnek nincs. szerintem.
akik azt mondják, hogy lusták, akik nem teszik le a nyelvvizsgát... hááááátttt.... rettentő sokan küzdenek, stb, évekig hordják a pénzt tanárokhoz, stb. időt negergiát áldoznak rá... egyszerűen nem ebben jók... de nem lusták.
Alap oktatásról beszélek. Írás, olvasás, számolást rendkívül jól meg lehet tanítani, csak magyar nyelvtudással.
Nem rég voltam, az Interpädagogica kiállításon Bécsben. Örülnék, ha elengedhetetlen lenne, a nyelvtudás a szakmámhoz.
A módszertan ugyan az kint, mint itthon. Meg is tapasztaltam. Mindenki az anyanyelvét használja.
Lovárit, a cigányok se nagyon beszélik.
A mi egyetemünkön nem lehetett akármiből tenni a nyelvvizsgát.
Angol, francia, német, olasz, spanyol, holland nyelveken kívül nem tudom, volt-e még más választási lehetőség. Ugyanis a többi nyelven nem nagyon érhető el szakirodalom (teológia). És pont az ilyen alibi-papírok elkerülése végett nem is nagyon tiltakozott senki sem.
jaj, hát nem a pénz miatt. én nem a magánórákból élek. De hidd csak ezt.
Azért látni kellene, hogy mennyire butul a magyar! Ne a követelményeket vigyük egyre lejjebb.....
Hát pont nem a pedagógus jutott volna eszembe, ha olyan szakmára gondolok, ahol nem kell a nyelvtudás....
Szerintem (bár lehet, hogy témafüggő), de vannak olyan külföldi cikkek, könyvek, amik fontosak lehetnek. Persze lehet ezek nélkül is tanítani, hogy 1+1=2, de a szakdolgozat az a szakma elméletéről is szól, mégha annak a gyakorlatban való alkalmazása is a cél.
És bocs, de szerintem egy pedagógus tudjon már 2 szót valamilyen nyelven... Főleg nagyvárosban. (bár lehet, hogy kisvárosban/falun meg a lovárit kellene alapszinten előírni...)
Lehet megkövezni, de én örülnék neki, ha ezt bevezetnék, engem kellően jól tudna érinteni.
Én egyébként úgy olvastam az origón, hogy talán intézményfüggő lesz, meg azokra vonatkozna akik 2013-ig végeznek a sulival, mondjuk engem az jobban érdekelne, hogy aki már végzett azokra vonatkozni fog-e.....
Egyébként küzdök a nyelvvizsgával, ha már kötelező, még mielőtt valaki azt hinné hogy csak lógatom a lábam....
Személyes vélemény, hogy sajnálom, hogy a nyelvvizsga nélküli államvizsgámmal kevesebbet érek azoknál, akik lovári ill. eszperantó nyelvvel kapták kézhez a diplomájukat.... De hát a papír megléte a fontos.
Szerinted igen. Szerintem pedig vannak olyan szakmák, ahol a szakirodalom is főleg magyar területről származik.
Pl. A pedagógus is ilyen. Az óvónő és a tanító, aki főleg az anyanyelvet tanítja.
Ezzel együtt, ha van tárgyalóképes nyelvtudása és fiatal akkor lelép.
Pfff......
Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de az volt az első gondolatom, hogy ha nem kell nyelvvizsga, kevesebben fognak tanulni 'külföldiül', nyelvtudás hiányában pedig nehezebben hagyják itt az országot munkavállalás céljából.
Amikor én kezdtem az egyetemet, 1 közép és 1 alapfokú nyelvvizsga kellett. Pedig az egyetemi évek alatt 5 évig tanultunk hébert és görögöt, 2 évig latint. A 4. évre nem is lehetett beiratkozni addig, amíg legalább egyik fele (írásbeli/szóbeli) meg nem volt a középfokúból. De mire végeztem, addigra már csak egy középfokú kellett, és eltörölték a 4.évi beiratkozási feltételt is. Van is olyan évfolyamtársam, akinek azóta sincs nyelvvizsgája...
Mit szóljak? Vannak olyan szakmák, ahol nyelvvizsga nélkül is, el lehet boldogulni.
Igazából nem is értem ezt a dolgot. Tegyék be a tanrendbe a nyelvet, aztán vizsgáztassanak, szigorlatoztassanak belőle. Utána lehet követelmény a nyelvvizsga. Vagy egy része lehetne az államvizsgának.
Ha a munkaköre betöltéséhez kell a nyelvtudás, akkor meg fogja tanulni a nyelvet. Ha nem kell neki, akkor pedig el fogja felejteni.
http://eduline.hu/nyelvtanulas/2011/12/9/Igy_szerezhetsz_d iplomat_nyelvvizsga_nelkul_ODYUFQ