Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kapcsolatok régen és most
Létrehozva: 2013. július 6. 19:47
Sziasztok! Egy ideje gondolkodom azon, vajon miért nincs párkapcsolata egyre több 25-35 év közötti nőnek, belértve magamat is.
Azt vettem észre, mintha a férfiak nem is vágynának kapcsolatra, hogy valaki velük legyen, szeresse őket illetve hogy ők szeressenek.
Napközben dolgoznak és munka után otthon leülnek a számitógép elé és folytatják ahol napközben abbahagyták. Vagy tovább dolgoznak vagy online játékokkal játszanak.
Egy idősebb barátnőmmel találkoztam a múlt héten és mondott valamit, ami nem hagy nyugodni.
Azt mondta: "Megváltozott a világ. Régen a férfiak voltak a családfenntartók, ők dolgoztak és keresték a pénzt, ők végezték el a nehezebb fizikai munkákat a ház körül. De nézd csak meg mi van ma... ma már ugyanezeket a nők teszik, sőt van, hogy talán jobban is. Mi marad a férfiaknak amitől ők A Férfiak? Nem csoda, hogy nem mernek moccanni sem, ha egy talpraesett és csinos nővel találkoznak."
Ha tényleg ez a helyzet, van rá megoldás? Örülnék, ha kapnék visszajelzést férfi olvasóktól is, mert őszintén szólva nem tudom mit kellene tenni, hogy merjenek lépni. Hiszen mi nők másra sem vágyunk mint egy férfira, akit szerethetünk és aki mellett tényleg Nők lehetünk.
Azt vettem észre, mintha a férfiak nem is vágynának kapcsolatra, hogy valaki velük legyen, szeresse őket illetve hogy ők szeressenek.
Napközben dolgoznak és munka után otthon leülnek a számitógép elé és folytatják ahol napközben abbahagyták. Vagy tovább dolgoznak vagy online játékokkal játszanak.
Egy idősebb barátnőmmel találkoztam a múlt héten és mondott valamit, ami nem hagy nyugodni.
Azt mondta: "Megváltozott a világ. Régen a férfiak voltak a családfenntartók, ők dolgoztak és keresték a pénzt, ők végezték el a nehezebb fizikai munkákat a ház körül. De nézd csak meg mi van ma... ma már ugyanezeket a nők teszik, sőt van, hogy talán jobban is. Mi marad a férfiaknak amitől ők A Férfiak? Nem csoda, hogy nem mernek moccanni sem, ha egy talpraesett és csinos nővel találkoznak."
Ha tényleg ez a helyzet, van rá megoldás? Örülnék, ha kapnék visszajelzést férfi olvasóktól is, mert őszintén szólva nem tudom mit kellene tenni, hogy merjenek lépni. Hiszen mi nők másra sem vágyunk mint egy férfira, akit szerethetünk és aki mellett tényleg Nők lehetünk.
De!
Csak erre muszáj volt reagálni, hogyúgymondjam: becsületbeli ügy.
Látom, mennyit írtatok!
Kineziológusnál, volt!
Amire a pszichológus képtelen volt, mert nem érintheti meg a pácienst, azt a kineziológus megoldotta! És tényleg csak éppen hogy megérintette a vállamat a kezelés végén!
En birlak teged! Nem foglalkoznal inkabb velem!
Vagy velünk... a topiccal...
En nem ismerem az amerikai kulturat! En mondjuk jobban az iszlamot. Ott sem beszelnek meg legbensobb ügyeket, max. azonos nemuekkel. De sokszor azok is felületes "kitarulkozasok".
De nekik ott a hitük. Egy Istenhez közel lenni es hinni benne, megved az elmaganyosodastol!
Es ott van a hitbe agyazott parancsolat: a csalad mindenek felett! Ok nem lesznek soha egyedül!
Nekünk mi van?
Ez nagyrészt kultúrafüggő. Az amerikaiaknál valamiért nem alakult ki az a szokás, hogy a legbelsőbb vágyainkat, bánatunkat megosztjuk a szeretteinkkel, ebbe születnek bele, ezt adják tovább. Ezért van ott mindenkinek pszichológusa.
Sokkal mi, magyarok se vagyunk kommunikációképesebbek, csak másképp nem.
Nektek volt mar olyan elmenyetek, ahol a puszta testi erintessel, ölelessel tudtatok segiteni?
Na, ez ilyen ezosnak hangzik, pedig nem! En korabban gyerekekkel dolgoztam! Es olyan egyszeruen lehetett eredmenyt elerni, hogy megdöbbento volt: meg kellett oket erinteni! Vallon, vagy a lanyokat atölelni! Van egy kiserlet is errol, hogy egy egyszeru targy-atadasnal, ha a kezek egymashoz ertek, akkor a tesztalanyok kedvesebbnek irtak le a masikat!
Az emberek képmutatóak, még a barátok is, nem tudunk "kegytelenek" lenni.
Én az vagyok, magammal is, és a barátaim elvárják, de ők képtelen rá, ezért kell magammal szemben is annak lenni.
Nekem bevált, mert sokkal könnyebben el tudom fogadni a hibáimat.
Magam sem tudom, hogyan alakult így, és nyilván vannak még a mélyben meghúzódó disznó dolgaim.
Azt én se értem, hogy miért otthonra nem jut energiám. Persze értem, hogy az otthonon kívül disztingválni kell, de akkor hazamegyek és ott meg gyökér vagyok? De az elején még otthon is megjátszottam magam? Mert akkor itt a hiba.
Igen ez egy jó kérdés.
De, bennem az is felmerül, hogy mi a szint?
Mert én általában a szint meghatározásakor nagy általánosságokat szoktam hallani. Lehessek mellette nő, legyen szőke, legyen magas, legyen sportos, ne legyen nagy fülszőre..... stb. Ebben látom a problémát, miért definiálják így az elvárásokat.
Nekem különböző karakterű férfiak voltak az életemben, nem is sokan ráadásul, de nem méregettem őket ilyen fomán.
Őszintén szólva nekem földhözragadt szintem van;
- legyen eszes, intelligens (nekem ez a szexi)
- ne igyon, soha, semmilyen körülmények között
- ne legyen munkakerülő
Szerintem elég tág határokat szabtam és ezek teljesültek is. :)))
A külső nekem olyan, hogy van valami, ami miatt megfog.
Amúgy most is azt mondom, nem kell leadni az igényekből, csak tisztában kell lenni azzal, hogy, ha túl sok a feltétel nehezebben lesz meg az alany.
Mondjuk szerintem amive ez az önismeret-hajszolas kinotte magat, mar nem az, amirol szolnia kene! Es szerintem amugy sem alkalmas arra, amire hivatott! Szerintem az embereknek, kamaszoknak, mindenkinek, a kapcsolatok hianyoznak. Igy, egyszeruen. A tükrök. Amik megmutatnak minket. Amik regen a nagycsaladok voltak, vagy a bandazo gyerektarsak. Ma a virtualis vilag nem tudja betölteni ezt a funkciot. Nezd meg mennyi itt is a felreertes, nem ertes stb... A virtualis tükör nem jo tükör!
Annyi kompromisszumot hoz valaki élete során, annyifelé kell alkalmazkodnia, hogy otthon már nem akar
Ez egy nagy bibi. mert a szomszéd Marisnak jobban akar az ember megfelelni, mint a választott emberének/nőjének. Kéne listázni, hgoy ki van az első helyen.
"Idejött apafej és azt hitte, hogy ha férfiként leírja, hogy ő bezzeg megveti ezt a mai stílust, kicsit meghinti ezzel a világvége hangulattal és mindenki rárepül."
Hat te szerintem akkor is kedvesebben irtad le mint en!
De amugy nem ez van az eletben is sokszor? Hogy tul hamar leirunk valakit? Most nezd meg: itt fel nap alatt (es abban benne volt kb. 8 ora alvas is:)) kasztraltuk apafejet... mi van, ha amugy helyes, kedves stb...
trivial:nem tudom, nekem ezzel a szint dologgal problemaim vannak! Vagy inkabb szerintem sem itt van a kutya elasva!
Lemondas: igen, ez kell egy jo kapcsolathoz. De szerintem a problema az valami olyasmi, hogy az elkepzelesünk hamis! Nem szint van, amit meg kell a masiknak ugrani, hanem van az a hamis elvaras, hogy jön a ferfi/no es tegyen engem boldogga!
Szerintem a legtöbben egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mit tudnak nyújtani. Nem ismerik magukat és ezért nem tudják milyen partnerrel lennének boldogok, inkább az épp aktuális trendbe legjobban beleillő párt választják. Tisztelet a kivételnek, de sokan ebben a csapdában vergődnek.
Ez nem rosszindulatú hsz, nekem is ez jött le. Idejött apafej és azt hitte, hogy ha férfiként leírja, hogy ő bezzeg megveti ezt a mai stílust, kicsit meghinti ezzel a világvége hangulattal és mindenki rárepül. Nem ez lett, mert másról kezdtünk tárgyalni, így besértődött.
Kár, mert ettől sokat csökkent az érdekességi mutatója.
Popper Peter is valami hasonlot mond.
"Azt gondolom, hogy baj van az emberi kapcsolatokkal. Annyi kompromisszumot hoz valaki élete során, annyifelé kell alkalmazkodnia, hogy otthon már nem akar, viszont enélkül meg nem lehet együtt élni, így fel is borulnak a kapcsolatok. Nálunk a házasságok fele tönkremegy, elválnak, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy az emberek szeretnének újra hinni benne, meg is próbálják megint, újraházasodnak, de nem megy, mert ahhoz sok lemondás kell.
Mert végül is mi a szeretet? Az, hogy a másik ember jó érzése, öröme fontosabb nekem, mint a sajátom. Vagyis az ő öröme nekem is öröm. Ez a dolog lényege, de ez nagyon könnyen sérül."
Mondjuk engem az erdekelne, hogy hogyan lehet a tul magas elvarasok ellen hatni. Te is irtad, hogy ez nem megy egyik percrol a masikra. De hogy megy egyaltalan?
Szerintem az elvárások lettek irreálisan nagyok, és ez ellen nem lehet tenni csak úgy, hogy jó, akkor holnaptól lejjebb adom a szintet, mert ez sokkal mélyebb dolog. Mindenki tisztában van vele, hogy vannak hibái, hülyeségei, hosszú távon nehezen viselhető szokásai, jellemvonásai, a másiktól meg valahogy mégis azt várja, hogy "tökéletes" legyen. Nemritkán elkezdi a saját elvárásai szerint formálni, és nem jön rá, hogy soha nem lesz olyan, amilyennek ő elképzelte, mert közben mindig lesz egy újabb elvárás, meg még egy újabb, de ha még azt is elérné esetleg a másik, akkor meg már a tökéletességbe unna bele (mondjuk ez a veszély azért a legtöbbünket nem fenyeget, hogy tökéletessé váljunk).
Az emberek folyton kitárgyalják és minősítgetik a velük kapcsolatba kerülő embereket. Ld. a szuperanyás topikokat példának. Aki másképp él, mint mi, azokat már pejoratív jelzőkkel illetjük, ha egy-két gyerek után újra az alakjával kezd el foglalkozni, akkor "milyenanyazilyen", ha meg csak a gyerekeivel foglalkozik, akkor meg "milyenfeleség". És szerintem ebből a sok "ezt ezért nem, amazt meg azért nem" típusú dologból jön az, hogy végül valaki inkább egyedül marad, minthogy minden elvárásnak megfeleljen. És közhely, de tényleg a média által is zajlik az agymosás, egy hatvankilós nő már "kövérnek" tartja magát, ami persze kihat az önbizalmára is. A férfiakra is zúdul az akár egy átlag tévéreklámból, hogy a háziasszony csinos, szép, ápolt, fél kézzel megoldja a gyerekneveléstől a főzésen át a munkájáig minden teendőjét, de persze közben okos is és a családi tűzhely őrzője. Aztán persze ott az a jelenség is, amire egy idősebb férfi ismerősöm ezt a mondatot használja: "pedig ezt is unja már valaki"... és tényleg. Lehet valaki bármilyen szép, okos stb., előbb-utóbb új kihívást kell felmutatnia a saját párjának is, különben eljut az "ezt is unja már valaki"... státuszba.
A "bizsergés" az, amikot két ember teste és lelke reagál a másikéra.
Ez tudtommal még keresztény berkekben sem bűn.
Szerintem pont az a baj - többek között az nlc-vel -, hogy egy szimpla kérdésre mindenki rögtön elkezdi a saját életét elmesélni. Ez úgy zajlik, hogy mond valamit, a másik meg 2 mondatból rögtön 3 generációra visszamenőleg levezeti a családját és a család eddigi összes történetét, problémáját. Természetesen - az esetek többségében - totál mellé lő, ami hatalmas veszekedést és vitát szül.
Milyen igaz!
