Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Van élet szakítás után
Sziasztok, kérlek segítsetek!!! Az én történetem is szokványosnak mondható, de nem tudok túllépni rajta, teljesen egyedül maradtam úgy érzem nem bírom tovább.
Huszonévesen férjhez mentem részemről órási szerelem, született két gyönyörű gyerekünk. A házasságunk soha nem működött, semmibe nem nézett, nem szeretett, megcsalt, csak úgy el volt a maga világába, mellette azonban éjjel-nappal veszekedett, féltékenykedett, kissé agresszívnek is mondható. Egyszerűen belefáradtam az egészbe, mikor is jött egy munkahelyi szerelem. A nős férfi mindent ígért nekem szerelmet, boldoságot, soha nem fog elhagyni, stb..... Én elváltam, a két gyermek velem maradt, lakáshitelt vettem fel az új élet reményében. Erre az új kapcsolatra építteme fel mindent, barátaim elmaradtak, munkatársak nem értettek meg miért válok el, stb.... És közben kérdeztem a kollégát mikor leszünk már végre egy pár? és közölte velem, hogy Ő nem fog elválni, bár nagyon szeret-imád, de a családja.....
Nem kérek olyan kommentekből hogy megérdemeltem, minek mentem bele ilyen kapcsolatba, ezt már megkaptam. Én csak szerelmes lettem, végre egyszer az életben boldognak, és nőnek éreztem magam mellette. De sajnos nem tudok túllépni rajta, mindenhol őt látom, őt keresem, úgy érzem nem tudok nélküle élni, bár ott vannak a gyermekeim még nincs erőm, egyedül maradtam.
Kérlek segítsetek hogy tudnék kimozdulni ebből az állapotból
Köszönöm
Ki fogsz belole mozdulni, lesznek meg melypontok, de talpra fogsz allni. Egy eve en is hasonlo cipoben jartam, azzal a kulonbseggel, hogy az en "hazudoskam" nem nos, hanem egyszeruen csak megfutamodott. Raadasul idegen orszagban, 40 felett kellett egyedul talpra allnom. Nem volt konnyu, rengeteget sirtam, (na nem a pasi miatt, hanem a sajat hulyesegem miatt, meg nalunk a fiamat az apja elegge ellenem hangolja )
A nagy szerelem elmult, oszinten szolva nem ertem, hogy tudtam igy elvesziteni miatta a fejem, az egyetlen amit sajnalok, hogy a fiammal megromlott a kapcsolatom.
Ahogy szamolom, az irasod alapjan te voltal a 2. szamu exfeleseg.
Akkor vegy peldat a harmastol es te is kerj szepen bocsanatot az egyestol.
Miért itélkezel mikor semmit nem tudsz részletében az életemről?
Egyébként a feleség megkeresett és azt mondta hogy mikor költöztetem már el a férjét, minél hamarabb annál jobb lenne??? Csak az embernek van lelke és gondol másokra is!!!
Az en exferjem most mar exfelesege, a 3. a sorban 10!! ev utan vette a faradtsagot hogy rovid uzenetben bocsanatot kerjen tolem. Nekunk nem volt gyerekunk nekik viszont volt 2 kozos es megirta h szivbol sajnalja. Sokan nem tettek volna meg ezt a lepest es en tudni akartam az okat. Felajanlottam neki h talakozzunk de nem valaszolt. Akkor igazolodott be amit sejtettem. nem engem sajnalt, nem az okozott kellemetlensegeket, nem azt h 25 evesen derekba tortek az eletem h egy elvalt emberre tettek ...azt sajnalja hogy ot jobban megszivattak mint engem. Ez az egesz a martiromkodasrol szol :" hogy megszivattal amikor en mindent megtettem"