Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hol NE vásároljunk!

Torolt_felhasznalo_357324
Torolt_felhasznalo_357324
Létrehozva: 2004. július 2. 10:00
Sziasztok!
Új témát indítok, már csak azért is, mert szeretnék más embereket megkímélni attól, amin én most keresztül megyek/mentem.
Az üzlet a Blaha L. téren,a Smatch mellett található, színes ruhák, cipők a kirakatban, biztos ismeritek. A történetem pedig, igen röviden: egy hónapja vásároltam egy nadrágot, ami négy mosás után festékhiányra utaló foltokat produkált. Én visszavittem, jóhiszeműen, hogy a pénzemért megfelelő kiszolgálást kapok majd ezután is. Nem így lett. Gyanúsítás, persze ellenem, miszerint én biztos folttisztítót használtam. A vita végén már hypo volt a "ludas" stb. A Kermi vizsgálatot elfelejthettem, a "hölgy" kijelentette, hogy ő nem küldi el, a pénzemet nem adja vissza, és egyébként is menjek amerre látok, felőle feljelenthetem, beírhatok a panaszkönyvbe, ami nincs. Idegességemben kikaptam a kezéből a nadrágom és elviharzottam. Nem gondoltam volna álmomban sem, hogy egy ilyen kis dolog ekkora tortúrával jár. Másnap, egy férfi ismerősőm társágában jelentem meg. "Nem adom fel!"- felszólalással. Érdekes módon az ő határozott fellépésére már kézségesebbnek tűnt ugyanaz a "hölgy". A gyártókhoz akarta küldeni, de ebbe persze nem egyeztünk bele. Nagy nehezen ráállt a Kermibe való beküldésre, de az ehhez szükséges formátúmú papírral nem rendelkezett.(!!) Ma folytatódik, mi viszünk papírt, elég röhejes nem?!:) Mindegy! Amit ajánlhatok, hogy ne kerüljön senki ilyen helyzetbe, csakis a cég nevével ellátott és felcímkézett ruhadarabokat vegyetek, és azt is inkább egy drágább helyen-bár ez sem volt olcsó-, talán ők jobban a szívükön viselik az üzletük hírnevét. Ennyi lett volna, azt hiszem ez egy olyan dolog, ami mindannyiunk számára fontos, hisz nők vagyunk,sok ruhát vásárolunk, és egyébként sem mindegy mit kapunk a pénzünkért. Üdv,Athellia
  1. 2004. augusztus 9. 13:58575.
    Bocsi, sziasztok-ot akartam írni. . :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2004. augusztus 9. 13:57574.
    Szasztok!
    Menjetek el az Árkádban lévő Aboriginal boltba, ritka példánya a rendes eladóknak, mindig segítenek (legtöbbször fiatal srácok!), megkérdezik jó-e amit próbáltál, odaviszik a próbafülkéhez a másik méretet, stb, stb, mindezt türelmesen és kedvesen. És még jó fejek is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2004. augusztus 9. 13:48573.
    Mi Vaaaan???Ez hihetetlen!!!!Nem csak a panaszkönyvet kérntem volna el, de a főnököt is kihívattam volna. Az ilyen megérdemli, hogy munkanélküli legyen!!(bár ezek 5 perc alatt találnak másik munkát)
    Nem értem a kereskedőket, én sosem veszek fel ilyen flegma cicababákat, ha bizonytalan vagyok, szépen beküldöm egy barátnőmet "próbavásárlásra", ha türelmetlen, vagy fegma, mehet isten hírével. . . nem csak a forgalom kevesebb, de az üzlet jóhíre is oda.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_197952 (564)
     
  4. 2004. augusztus 9. 13:00572.
    én azon táborba tartozom ahol igenis megmondom a
    véleményem és ha kell elkérem a panaszkönyvet is
    tanulják meg hogy ha én viszem nekik a pénzem kutya kötelessek kiszolgálni és jól !!! kedvesen, mosolyogva ahogy én is kiszolgálok este 6 kor is ha kell, mert ez a kereskedés alapja, ajánlom mindenkinek mondja el ha tényleg bunko az elado és kérdezze meg, hogy neki hogy esne ha hasonlo modon bánnának vele, persze akkor dühöngene ((bocsi a hosszú mondatért csak kikivánkozott belőem) :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_314348
    Torolt_felhasznalo_314348
    2004. augusztus 9. 11:55571.
    Bocs, azt hittem férfi. Ez nagyon jó beszólás volt! :))
    előzmény:
    gerdamama (562)
     
  6. Torolt_felhasznalo_479599
    Torolt_felhasznalo_479599
    2004. augusztus 9. 11:22570.
    Az Aranypók mindenhol ilyen? Én Újpesten az Árpád úton jártam hasonlóan. Egy db. -ig ácsorogtam, aztán meg mertem szólítani egy eladónőt. Szinte gyülölködve nézett rám. 90/c-s melltartót kerestem volna, Felinát. Szinte kioktatott, h. "ilyen nagyban nincs!" Pedig persze, h. van, több típus is, csak inkább kifordultam az üzletből, mintsem h. belerúgjak. Az Aranypók üzletstratégiáját kik alakítgatják? Nem tudom???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101855 (569)
     
  7. Torolt_felhasznalo_101855
    Torolt_felhasznalo_101855
    2004. augusztus 9. 10:34569.
    Szia! Mostanában volt? Kb. 1 hónapja én is így jártam. Azóta be nem teszem oda a lábam.
    előzmény:
    Ju-dit (568)
     
  8. 2004. augusztus 8. 15:24568.
    Europarkban lévő Aranypókban. Két eladó elmélyülten beszélgetett, nem akartam zavarni őket, udvariasan megálltam, velük szemben, hátha észreveszenek. Nem így történt. Meguntam, és megszólaltam, hogy elnézést, de a kirakatban láttam. . . . Végigmért az egyik, nem hagyta végigmondani, közölte, hogy nincs, és beszélgettek tovább.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_223700
    Torolt_felhasznalo_223700
    2004. augusztus 8. 13:30567.
    Egyébbként én még a váci utcai Mangót komálom nagyon. Baromi nagy két színtes, eladó álltalában sehol, ha mégis és kérdezel valamit:Pl. ez vagy az hol van egyeltalán van-e, már jön is a tartalmas válsz:
    -JJJJJJJJJJJa, nem tudom, körűl kell nézni!!!!!!
    persze ezt olyan felháborodottan közli a kiscsaj mintha nem azért állna ott, hogy kérdezzenek tőle. a pénztárosok is bunkók ha nem vásárólsz szerintük elég sokért baromi lenézőek, ha meg leértékeltt cuccot veszel olyan lekicsinylő fejeket vágnak, hogy az felháborító. Ja, és álltalában van ezer féle méretű szatyruk a múltkor több cuccot vettem és a liba a legkisebb szatyórba próbálta őket beleerőszakolni, én meg lazán rászóltam, hogy enny pénzért ne gyűrje össze a cuccaimat és legalább egy szatyrot adjon hozzájuk amibe beleférnek. Azt a felháborodott arcot ne tudjátok meg amit vágott, az a nagy baj Magyarországon, hogy senki nem szól rá senkire legyen az eladó vagy biztonságiőr vagy akárki. Mindenki álltalában fáradtt örül, hogy él és inkább lenyel mindent mert nincs ideje és energiája kötözködni. De ez csak nálunk van így, pl Ausztriában ilyen soha nem gordúlhatna elő még egy 100Ft-os boltban sem, hogy az eladó bunkó, úgy rugnák ki, hogy a lába nem érné a földet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_223700
    Torolt_felhasznalo_223700
    2004. augusztus 8. 13:18566.
    a Terranovában álltalában tényleg elég bunkók a cicusok :o( A múltkor a Ferenciek terénél levőben voltam az egyik eladócsajnak ott volt a barátnője vett egy kazal ruhát (póló, lulcsik, két farmer, sima gatyók) és fizetett hatezer körűl!!!!!!!!! Idegesek is lettek amikor elindúltam a pénztár felé. Jó, hogy akció volt, de ennyi cuccot hatezerért?????????? Jó, hogy nem nyíltabban lopták ki a boltból legalább egy részét kifizették!!!!! A másik meg az, hogy csak Kp-vel lehet fizetni, nálam részemről Kp álltalában nincs csak bank- vagy hitelkártya és ha belegondóltok egy felső 1999Ft de ha már kettőt hármat veszel 4-6 ezer Ft tehát szerintem nem az a tétel amennyit biztos, hogy mindenki magánál hordd!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_197952 (564)
     
  11. Torolt_felhasznalo_513057
    Torolt_felhasznalo_513057
    2004. augusztus 8. 12:38565.
    500-ra (auchan, nincs ilyen termék): Ragaszkodni kell hozzá, hogy kell neked a cucc. Először próbálnak utolérni vkit (lehetetlen), aki segít, aztán ha még mindig ragaszkodsz a termékhez, akkor vagy odaadják ingyen, vagy vmi mást kétszer húznak le.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_990817 (500)
     
  12. Torolt_felhasznalo_197952
    Torolt_felhasznalo_197952
    2004. augusztus 8. 12:24564.
    Nekem az amúgy egyik kedvenc üzletem, a Terranova eladóival volt rossz tapasztalatom. A boltban nézegettem a felsőket és persze az árcédulákat. Két kb. 20-22 éves eladócsaj folyamatosan lenézően bámult és egy idő után megjegyezték egymásnak jó hangosan, h ogy aki így nézegeti az árcédulákat az úgysem fog semmit vásárolni mert egy hülye csóró.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_513057
    Torolt_felhasznalo_513057
    2004. augusztus 8. 11:58563.
    534-ra (Keyo) és alig hitte el, hogy magyar cég :)
    előzmény:
    gerdamama (534)
     
  14. 2004. augusztus 8. 09:59562.
    A Kőbánya-Kispesti metróvégállomáson lévő CBA-ban merészeltem megkérni egy ott bóklászó magas pasast, hogy vegyen le valamit a felső polcról (154 cm vagyok). Felháborodottan közölte, hogy ő nem bolti alkalmazott, hanem biztonsági őr! Mondtam, bocs, azt hittem, egy férfi! Aztán megkértem egy vevőt, az segített is készségesen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_417376
    Torolt_felhasznalo_417376
    2004. augusztus 7. 22:17561.
    DM-ben már én is jártam így. Végül megkérdezte a bizti őr, mit is keresek. Mondtam, mellápoló krémet kismamáknak (terhes voltam). Olyan gyorsan kerített egy eladónőt, mint a villám. . . :oDDD
    előzmény:
    gerdamama (560)
     
  16. 2004. augusztus 7. 19:53560.
    A DM-ben biztos "felülről" utasítják a biztonsági őröket, hogy ilyen bunkó módon viselkedjenek, ha egyszer minden boltban ez a tapasztalat. :)
    A múltkor az Europarkban lévő boltban lihegett a nyakamba az egyik díszpéldány, igaz, hogy én nézelődős vevő vagyok, minden újdonságot leveszek a polcról, kiolvasom és megszagolgatom. :)
    A mókus meg egyfolytában a sarkamat taposta. Mikor odaértünk a tamponokhoz, lekaptam az első kezem ügyébe esőt, és megkérdeztem, szerinte ez jó lesz-e? Szegény úgy elkotródott, mintha puskából lőtték volna ki. :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_510720 (548)
     
  17. Torolt_felhasznalo_223700
    Torolt_felhasznalo_223700
    2004. augusztus 7. 15:16559.
    ahová vélrtlenül se menjetek:Klapka ékszerház, gondolom ti is hallottátok már az ócska szöveget " a legszebb a legolcsóbb a legjobb a Klapkánál" elmondom neketek, hogy álltalában az ezüst grammja 400FT körűl va az aranyé 3800Ft a csillagos égig. Klapkájéknál is ki van írva, hogy az aranynak 3800Ft körűl van grammja, persze amikor bemész kideűl, hogy csak eggyes daraboknál, meg azokból már nincs is stb. ócska szöveg. ezek után kiderűl, hogy 5000 valahány Ft-tól adják az arany grammját!!! A legtöbb ékszer nem éppen zálogból vissza maradtt, hanem az Aushen Ékszerszigetéből szervált. Én egy arany karkötőt vettem az Aushenban 17000 Ft-ért, Klapkájéknál ez majdnem harmincezer volt!!!!!!!!!!!! Körül néztem, láttam egy szép gyűrűt, mondom a csajnak- Milyen kő van benne?- erre a válasz: Ja azt ő nem tudja, de nagyon szép- Majdnem mondtam neki, kössz így negyven valahány ezerért!!!!!!!!
    Aztán belljebb mentünk, az egész tele van bóvlival, anyám imádja a régiséget, az antik dolgokat. Olyan porcelánokat (tányér, étkészlet) és dísztárgyakat adtak súlyos tízezrekért amiket mi néhány éve kidobáltunk amikor a papám meghalt (ne valami Zsolnaira vagy ilyesmire gondoljatok, csupa 60-as, 70-es évekből származó tömeg gyártmányú vackkkkk) Aztán megláttam egy gyönyörű, régi ezüst karkötőt, persze megkérdeztem mennyi mert ár ugye véletlenül sem volt rajta. Jön az elsdó elviszi valami füzetből keresgéli az árát, rendkívül szakszerűen, oda hív egy másikat, nem találják. Jön egy harmadik és közli, hogy az ár rajta volt biztos a kollegíne leejtette róla. Lányok, ezek majdnem összeboxoltak, hogy rajta volt-e vagy nem! akkor már tele volt a balzsebem, mondtam, hogy hagyják, mindegy. Az egyik eladó közölte, hogy ha érdekel felhív ha meglessz az ár, és pislogott értelmes fejjel. Mpndtem neki, hogy talán akkor írja fel a számomat, vagy ilyesmi, mert az már nem jutott eszébe, hogy ugye telefonszám nélkül nehéz valakit felhívni. Felírt azót az elmúlt 2 hónapban egyfolytában hívnak!!!!!!!!!!!!!!!
    Úgyhogy a Klapkához az menjen aki ékszer helyett csirkeboxot, gagyit és idegrohamot akar kapni !!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_417376
    Torolt_felhasznalo_417376
    2004. augusztus 5. 21:31558.
    Sziasztok!
    Hadd védjem én is a kínai üzletet egy kicsit. . . (Fehérvári út - Etele út sarok). Karácsony előtt kerestünk apósomnak szabadidő ruhát, sötét színűt, cipzáros felsővel, nem kapucnisat, meleget, mivel szeret horgászni, ott meg ugye egy helyben üldögél. Fenti kínai boltban találtunk többfélét is, de azt mondtam, nézzük meg azért "rendes" üzletben is, mégiscsak karácsony. . .
    Nos.
    A bitangul neves sportboltokban nem lehet kapni együtt alsó-felső részt, ami nem lenne baj, ha ugyanolyan színben, anyagból külön-külön meg lehetne venni. De még véletlenül sincs ilyen. Ellenben egy nadrág annyiba kerül, mint egy elegánsabb szövetnadrág. De nem is ezen akadtam ki, hanem hogy látszott, hogy a raktárban legalább hónapok óta rohadó cuccokat pakolták ki, büdösek voltak, koszosak, sőt, némelyik foszladozott. . . 8000-nél kezdődött. . .
    Úgyhogy megvettük a kínaiban, tökéletesen bevált.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_876317
    Torolt_felhasznalo_876317
    2004. augusztus 5. 15:35557.
    Hát igen, ez a másik oldal. Én is szolgáltatónál dolgozom és időnként elképesztő, hogy kikkel kerülök szembe, de azt azért be kell vallanom, hogy bizony előfordult már, hogy én is türelmetlenebb voltam, vagy hogy ugyanolyan szituációba kerültem, mint máshol ügyfélként és azért ilyenkor egész más szemszögből látja az ember a dolgokat. Mondjuk a szolgáltató azért van, hogy SEGÍTSEN és ez az első, amit nem szabad elfelejteni, akármi is van. Ha közszolgálat, akkor azért, mert kirúghatnak, ha nem úgy segítesz, ahogy kellene, ha meg pénzes hely, akkor meg ugye abból élsz, ha segítesz. Szóval mindig abból kell kiindulni, hogy az ügyfélnek van igaza és valahogy elsimítani a dolgokat, lehetőleg higgadtan, még akkor is, ha ő ordít. :) Hát, nem könnyű, az biztos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_763232 (555)
     
  20. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2004. augusztus 5. 10:48556.
    NA most vérge jó tapasztalatot is írhatok. Az elmúlt két napot vásárlással töltöttem. mert esküvőre megyünk. Kedden ruha után kutattam, voltam több üzletben, szinte az összes pesti Signora boltot végigjártam (50%-os leárazás volt mindenhol), és mindenhol nagyon kedvesek voltak, pedig sokat próbáltam, és mindenholmondtam, hogy még alszok rá egyet. Sehol nem voltak türelmetlenek, ha nem volt jó a méret, csak kiszóltam a fülkéből, és hozták a másikaz, szóval maximálisan meg voltam elégedve. A Promodban is hasonlókat tapasztaltam. Tegnap stólát kerestem a ruhához, és több helyen jártam, mindenhol kedvesek voltak, segítőkészek. Voltam bort gravíroztatni, a lány ott is nagyon türelmes, segítőkész volt, pedig vagy negyed óráig válogattam a borok közt, és a gravírozás elrendezésén is vagy 10 percet variáltam. Szóval végre volt egy ilyen sorozatos jó tapasztalatom. Ja, és végül két stóla közül nem tudtam választani, melyik menne jobban a ruhához, mondta az eladó, vigyem el mindkettőt, majd eldöntöm felpróbálva a ruhához otthon, úgyis 4 héten belül vissza lehet hozni, és levásárolni az árát, ha valamelyik nem tetszik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_763232
    Torolt_felhasznalo_763232
    2004. augusztus 5. 10:39555.
    Ezt most jól kiírtam magamból!
    De rengeteg ilyen sztori van, és ilyenkor persze hogy a válogatott bunkó vevőket én fogtam ki! Sokszor amikor már úgy kiborultam hogy elkezdtem sírni ahogy kiment a mókus, elgondolkodtam, hogy kellene "eladók könyve" is.
    Sok ember kiordibálja magát a többi vevő előtt, ki viharzik és még esélyed sincs arra hogy elmagyarázd hogy nem volt igaza - a többi vevő meg elkönyveli hogy jó kis hely.
    Még egy sztori:
    Az is jó volt, amikor egy első gépes családnak segített a szakember ismerős összeválogatni a gép alkatrészeit -szép kis kupacot! Megkérdezem - Összeszereljük? -Nem, mert az ismerős ért hozzá, több gépet is összeszerelt, és nagyon ügyes! - Oké!
    Elkészül a számla, kifizetik, haza viszik. Másnap a bolt nyitás előtt ott toporognak fél órábal hogy be akarnak jönni (nyitás előtt össze kell készíteni a boltot, ki kell nyitni a programoka stb. , kérem hogy várjanak 9-ig)
    10 percel hamarabb be engedem őket, de így is én voltam a kis szemét, mert ők mennyi pénz itt hagytak nálunk. A gépet behozta a család összeszerelve, a szakember nem kisérte el őket, sajna. . .
    Mondják hogy elfüstölt a gép mert rossz tápot adtunk nekik kérik a pénz stb. A párom akivel együtt dolgoztunk elkezdi nézegetni(most is együtt vagyunk) - kiderült hogy a szakember ismerős fordítva kötötte be a ház bekapcsoló gombját az alaplapra és emiatt zárlatos lett a táp.
    Az egész gépet tönkre tehette volna az a kis áramütés. Szerencsére csak a táp ment tönkre - 3500 az új. A bevizsgálási díj 500 pénz - alig akarja kifizetni. Bár az ordibálásuk miatt legszivesebben a max elkérhető 2500at számláztuk volna.
    A szakembernek 3000-t fizettek ki az "összeszerelésért", nálunk egy ilyen gép összeszerelése max. 4000 lett volna. Így a 100000 gépre ráfizettek 3500+500+3000-t.
    Remélem attól a zsenitől visszakérték a pénzüket és legalább úgy le ordították azt is mint minket. . .
    Biztos hogy sok türelmetlen eladó van, de az ilyen arcátlan vevőket a türelmes eladó is elküldené melegebb helyekre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_763232
    Torolt_felhasznalo_763232
    2004. augusztus 5. 10:11554.
    Hali!
    Én egy számtech boltban dolgoztam, nagyon jó volt, de sokszor borultam ki a sok buta embertől, akik bejöttek és csak úgy ontották a hülyeséget!
    A legtipikusabb: elvisz egy komplett gépet! Megkérdeztük, telepítsünk rá op rendszert? - Nem majd a "szomszéd szakember" megoldja - ja mint királyvíz az aranyhalat.
    Másnap jön vissza, ordibálva, hogy nem műkszik kéri vissza a pénzét vagy hogy az optikai meghajtóhoz nem kapott telepítő lemezt(cd olvasó - hoz), vagy hogy nem kaptak a géphez monitort, stb. stb.
    Kiderült hogy a szomszéd "szakguru" teljesen rosszul telepítette a feltört szoftvert, vagy olyan illegális progikat rakott föl amikkel alapból virusokat is telepít vagy csak egyszerűen nem értett hozzá és rossz sorrendbe telepítette a gépet.
    Leteszteljük a gépet, fel telepítjük a saját xp-t, hogy meg tudjuk mutatni hogy a gép hibátlan ( esetenként 1-1, 5 óra). Mondjuk hogy ez bizony szervíz díjas - ki van írva a bolt falára is nagy bettükkel - 500 Ft - akkor már nem akar fizetni. 7000 Ft-ért "dolgozott" a "szomszéd szakember" - nálunk a telepítés 2500. . .
    Vagy annyira gyakorlott volt, hogy azt se tudta, hogy az optikai eszközöket a gép automatikusan felismeri - gyártmány szerint ( lásd. BIOS) - és max az íráshoz van szükséged valamilyen programhoz (de egy xp-t simán fel lehet telepíteni ezek nélkül:)), egy cd-rom vagy egy DVD írónál ugyan úgy! - Nyilván már vagy 5 éve nem nyúlt új géphez, akkor még lehet hogy adtak hozzájuk teleítő lemezt.
    A monitoros storihoz csak annyit, hogy 3 héttel a vásárlásuk előtt volt egy "nem sulinetes" akciónk, amihez járt monitor és úgy kerül 15x ezerbe(nem emléxem). Ők bejöttek, hogy szeretnének egy sulinetes gépet, aminek valami "BASIC" a neve. Kolleganőm készített egy rendelő lapot, amin az is rajta volt hogy nem dvd romot kérnek bele, hanem combo-t - Minden eszköz tipus szerint szerepelt). Ezt odaadta nekik és maradt egy nálunk. A gép ára így volt 100-110 között! Hitelt vettek fel rá és délután elvitték a gépet, amihez ők nem mondták hogy kérnek monitort egy szóval sem, és akkor se tünt fel mikor elvitték. Másnap ordibálva telefonáltak hogy azonnal adjunk nekik monitort, meg hogy kérik vissza a hitelönerőt, meg hogy mennek a fogyasztó védelemhez. . . nyomatékosítás kedvéért beküldté az unokát is a haverjával( "nagyon jó arcú" gyerekek voltak), és úgyan úgy mint a nagyiék elkezdtek a vevőtérben ordibálni :) hogy benne van az újságban. Kértük hogy mutassa meg a hirdetést és odaadtuk neki az aktuális számot az újságból. Akkor kapcsolt a kincsem, hogy nem is most nézték ki, hanem már 3 hete. De hát akkor is becsaptuk a nagyikát, hogy nem mondtuk hogy ehhez nincs monitor!
    Honnan kéne az eladónak tudni, hogy a "nagyikának" nincs otthon monitorja, a ráutaló magatartásból? Ezek után persze egyik se írt be a vásárló könyvébe. . . Happy End! Csak amíg ezeket a sötét embereket lecsillapítod hogy ne ordibáljon már a többi ve
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2004. augusztus 5. 09:26553.
    dunakeszi nagy bevásárlóközpont!!
    patináns ékszerüzletnek tűnik. . kintről. . .
    bent meg úgy átverik a fejedet és ülnek a javításodon amennyire nem szégyellik. . . ;o(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2004. augusztus 5. 08:56552.
    nem akarod inkább visszavinni nekik?
    előzmény:
    Chi79 (549)
     
  25. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2004. augusztus 2. 13:00551.
    Ha van időm, tőlem is hülyét kapnak szerintem, mert én is ugyanígy bosszantom őket. Felkenek a kezemre egy rúzsmintából, megnézem legalább 5 szögből, hogy mindenféle fényben lássam, van, hogy az ablakhoz is odamegyek (ahol van ablak az utcára). Szerintem hülyének néznek 3 perc után. De nem érdekel, engem baromira idegesít, hogy egyfolytában nézi, hogy mit csinálok. Miért feltételezik mindenkiről, hogy lopni akar?
    előzmény:
    Celebra (550)
     

Címlap

top