Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Van rá képességed?
Létrehozva: 2014. szeptember 5. 14:17
az a baj, hogy hiába keresek a neten olyan hírek után hogy csoportosan gúnyoltak, megbélyegeztek, és és szándékosan érzelmi sokkba hergeltek egy 4 éves korától kihasznált lányt nem találok semmit. :(
őszintén szólva ha a média nem kapná fel ennyire és nem szembesülnék mindig vele, hogy mennyit csöpögnek az emberek megerőszakoltakon, akkor engem sem zavarna ez. Pontosan erről írtam, hogy emiatt érzem magam egyetlennek.
Pedig mikor mindez elkezdődött boldog voltam, bolondos, senkit se piszkáltam, csak szerettem volna magam lenni. - Ezt üzenem azoknak, akik elkezdték a bántást.
és igenis figyelmet szeretnék. Akkoriban amikor még a boldog-bolondos-lány korszakomat éltem, mert hittem a békében,a nyíltságban, és a szabadságban nem akartam figyelmet az ügyemmel kapcsolatban. De minél elutasítóbbak az ügyemmel kapcsolatban annál inkább kívánom már szinte agresszíven kívánom a figyelmet!
néha már azt érzem legszívesebben meghúznám valaki haját és magamhoz rángatnám csak hogy egyszer a tetves életbe érdekeljen valakit az életem!!! És ne kínozzon!! És ezek az érzések valóban a rengeteg támadás miatt vannak bennem amiket én mai napig alaptalannak érzek. (még egyszer leírom gyengébbek kedvéért: akkoriban, mikor kezdték vidám voltam)
A leggyengébbek kedvéért: Szándékos és élvezeti értékű bántalmazásról van szó!
Szóval még mindig adott a kérdés: Miért csak velem, és miért ennyire kegyetlenek az emberek? (miközben egy cikken meg a tvben zokognak)
Azért mert én voltam - "merészeltem" - annyira nyílt lenni, hogy meséltem róla??
Vagy mi?
Ja, és valaki írta, hogy a kilépés a kulcs, nos habár én kiléptem, ettől még megmaradt a nyoma, az emléke a dolognak, tehát a fejembe van vésve, hogy csoportosan aláztak, mint amúgy is megerőszakolt lányt. Az, hogy ott vagyok-e vagy sem, nem tünteti el ezeket a megtanult információkat. Az elme tanul, az én elmémben pedig egyelőre az lett tudatosítva, hogy velem ez természetes stb stb. és ezt nem fogja befoltozni az, hogy elhagytam az ilyen bántalmazó csoportokat.
Ha csak egy helyről ért volna elhihetitek, hogy nem érintene ennyire mélyen, ellenben egy tucat oldalról történt, rengeteg ember, így tehát elkezdtem természetesnek hinni.
Itt már csak az a kérdés, valóban az-e, illetve hogy akik ezt tudják, képesek e elhitetni velem az ellenkezőjét: azaz hogy NEM, nem természetes. - Racionális érvekkel alátámasztva. (Várom!)
Felőlem vitafórum is lehet belőle, akinek van válasza a kérdésekre az leírja, és így tovább,és én majd kibogózok belőle valamit. Akinek nincs válasza a feltett kérdésekre, az nem ír.
Ezen kívül, ha valamit nem értesz velem kapcsolatban, javaslom, hogy a légből kapott fantazmagóriák helyett, inkább kérdezz engem, hátha tudok rá válaszolni. Így elkerülhető a vádaskodás is, ami tudjuk, hogy a rosszindulatú buta emberek ismérve. De személyeskedő vitákba nem megyek bele, csak az adott kérdesekre válaszolok, és ha válaszoltam utána folytatjuk az eredeti kérdéseimmel, amiket vastaggal kijelöltem.
ÉS aki mégegyszer a bántalmazásos előéletemmel jön, aminek ehhez tényleg csak nagyon érintőlegesen van köze, vagy a személyiségemmel jön, esetleg még a múlt és a jelen, fogalmával sincsen tisztában, annak nem válaszolok. Csak racionális, tárgyilagos,miért kérdésektől nem félő, egózástól mentes, intelligens kommentekben bízom./>Valaki egyszer azt mondta: Ezt talán azoktól kéne megkérdezned, akik bántottak, csak ők tudhatják a választ. A magukra ismerők számára agyomlasztó kérdéseket azért kényszerültem újra feltenni, mert eddig érdemi választ nem kaptam.
Ha megkaptam a válaszokat, - azokat a válaszokat amik konkrétan a kérdéseket válaszolják meg - , tovább lehet lépni.
Úgy gondolom nem kell pszchihológusnak lenni, hogy aki akar ezen pont annyira el tudjon gondolkozni, mint azon, hogy egy anya hogyan vigye bölcsibe a gyerekét, és a többi topik. Nem engem kell megfejteni, nem engem kell támogatni, csak kérdésekre kell válaszolni. Akár egy dolgozatnál.
Már aki akar természetesen. Aki nem akar, az ne fecsérelje rám az idejét.
őszintén szólva ha a média nem kapná fel ennyire és nem szembesülnék mindig vele, hogy mennyit csöpögnek az emberek megerőszakoltakon, akkor engem sem zavarna ez. Pontosan erről írtam, hogy emiatt érzem magam egyetlennek.
Pedig mikor mindez elkezdődött boldog voltam, bolondos, senkit se piszkáltam, csak szerettem volna magam lenni. - Ezt üzenem azoknak, akik elkezdték a bántást.
és igenis figyelmet szeretnék. Akkoriban amikor még a boldog-bolondos-lány korszakomat éltem, mert hittem a békében,a nyíltságban, és a szabadságban nem akartam figyelmet az ügyemmel kapcsolatban. De minél elutasítóbbak az ügyemmel kapcsolatban annál inkább kívánom már szinte agresszíven kívánom a figyelmet!
néha már azt érzem legszívesebben meghúznám valaki haját és magamhoz rángatnám csak hogy egyszer a tetves életbe érdekeljen valakit az életem!!! És ne kínozzon!! És ezek az érzések valóban a rengeteg támadás miatt vannak bennem amiket én mai napig alaptalannak érzek. (még egyszer leírom gyengébbek kedvéért: akkoriban, mikor kezdték vidám voltam)
A leggyengébbek kedvéért: Szándékos és élvezeti értékű bántalmazásról van szó!
Szóval még mindig adott a kérdés: Miért csak velem, és miért ennyire kegyetlenek az emberek? (miközben egy cikken meg a tvben zokognak)
Azért mert én voltam - "merészeltem" - annyira nyílt lenni, hogy meséltem róla??
Vagy mi?
Ja, és valaki írta, hogy a kilépés a kulcs, nos habár én kiléptem, ettől még megmaradt a nyoma, az emléke a dolognak, tehát a fejembe van vésve, hogy csoportosan aláztak, mint amúgy is megerőszakolt lányt. Az, hogy ott vagyok-e vagy sem, nem tünteti el ezeket a megtanult információkat. Az elme tanul, az én elmémben pedig egyelőre az lett tudatosítva, hogy velem ez természetes stb stb. és ezt nem fogja befoltozni az, hogy elhagytam az ilyen bántalmazó csoportokat.
Ha csak egy helyről ért volna elhihetitek, hogy nem érintene ennyire mélyen, ellenben egy tucat oldalról történt, rengeteg ember, így tehát elkezdtem természetesnek hinni.
Itt már csak az a kérdés, valóban az-e, illetve hogy akik ezt tudják, képesek e elhitetni velem az ellenkezőjét: azaz hogy NEM, nem természetes. - Racionális érvekkel alátámasztva. (Várom!)
Felőlem vitafórum is lehet belőle, akinek van válasza a kérdésekre az leírja, és így tovább,és én majd kibogózok belőle valamit. Akinek nincs válasza a feltett kérdésekre, az nem ír.
Ezen kívül, ha valamit nem értesz velem kapcsolatban, javaslom, hogy a légből kapott fantazmagóriák helyett, inkább kérdezz engem, hátha tudok rá válaszolni. Így elkerülhető a vádaskodás is, ami tudjuk, hogy a rosszindulatú buta emberek ismérve. De személyeskedő vitákba nem megyek bele, csak az adott kérdesekre válaszolok, és ha válaszoltam utána folytatjuk az eredeti kérdéseimmel, amiket vastaggal kijelöltem.
ÉS aki mégegyszer a bántalmazásos előéletemmel jön, aminek ehhez tényleg csak nagyon érintőlegesen van köze, vagy a személyiségemmel jön, esetleg még a múlt és a jelen, fogalmával sincsen tisztában, annak nem válaszolok. Csak racionális, tárgyilagos,miért kérdésektől nem félő, egózástól mentes, intelligens kommentekben bízom./>Valaki egyszer azt mondta: Ezt talán azoktól kéne megkérdezned, akik bántottak, csak ők tudhatják a választ. A magukra ismerők számára agyomlasztó kérdéseket azért kényszerültem újra feltenni, mert eddig érdemi választ nem kaptam.
Ha megkaptam a válaszokat, - azokat a válaszokat amik konkrétan a kérdéseket válaszolják meg - , tovább lehet lépni.
Úgy gondolom nem kell pszchihológusnak lenni, hogy aki akar ezen pont annyira el tudjon gondolkozni, mint azon, hogy egy anya hogyan vigye bölcsibe a gyerekét, és a többi topik. Nem engem kell megfejteni, nem engem kell támogatni, csak kérdésekre kell válaszolni. Akár egy dolgozatnál.
Már aki akar természetesen. Aki nem akar, az ne fecsérelje rám az idejét.
Nem az egész személyét támadom az illetőnek, hanem a viselkedésére keresem a választ. (és tulajdonképpen már megtaláltam) Persze, vannak olyan viselkedések amiket rossznak, sőt, gonosznak tartok, de nem mondom azt hogy az ember, akit nem ismerek teljes mértékben és megváltoztathatatlanul gonosz. Téged se ismerlek, miért mondanám, hogy rossz ember vagy, csak mert valahol valami nem tetszőset írtál?..
Én pedig még mindig tartom magam ahhoz, hogy ismeretlenül más személyiségéről tényeket állítani (sőt, kitalálni mi van a fejében) nem túl jó.
(lehet nekem is meg volt az elképzelésem arról,mi van mások fejében, és valóban hajlamos vagyok az embereket gonoszokra és jókra csoportosítani viselkedésük alapján (és ez talán baj) ... de legalább rákérdeztem, hogy miért. semmi sem megmásíthatatlan)
Ne vitatkozz hülyével, mert összetévesztenek vele.
Ha valaki szenved, akkor persze hogy belerugunk ne szenvedjen tovább, múljon ki minél előbb. Logikus, nem? Sőt, empatikus.
Ez igaz, hogy őszinteség nélkül teljesen felesleges.
Márpedig én erre nem vagyok képes. Napokig csak olvasgattam a rögeszméit. De valahol azért van egy határ. És ez az a határ, ami nála a zseni részről átbillen a csökkent értelembe.
Írtam már neki az elején hogy másoknak sokkal nagyobb problémáik vannak, amit meg tudnak oldani. Ha valakinek a gyereke gyógyíthatatlan beteg, esetleg sérülten születik, vagy meghal, vagy katasztrófában odaveszik mindene, esetleg baleset miatt nyomorékká válik, az sem panaszkodik mindenkinek, nem akar együttérzést kicsikarni. ha valaki együtt akar érezni, az jön magától. De az, hogy elmeséli a sztorit, és utána hozzánk vágja hogy miért nem sajnáltok hiszen olyan szerencsétlen vagyok, na ez az ami visszatetsző. És képtelen megérteni. Az pláne undorító hogy arra sem reagált semmit, amikor mások problémáira hívtam fel a figyelmét. Csak löki a magáét mint valami elakadt lemez. Kár a szóért, beteg elme. Hála istennek hogy mi nem vagyunk ilyenek ...
Nem, ott nincsenek válaszok, csak kérdések. Azt tudakolod, hogy miért rosszak az emberek.
A személyedről pedig mindenkinek van véleménye, ugyanúgy mint neked másokról. És bizony te is kimondod amit gondolsz. A véleményt nem kell kérni, meglátsz, meghallgatsz valakit, és megvan a véleményed róla. Az hogy ez a vélemény megfelel-e a valóságnak, csak a közeli ismerősöket érdekli.
Amit írtam rólad, azt továbbra is tartom. Aki a pszichológiához lófaszt sem konyít, azokat át tudod verni, a többieket nem.
Nem tudom, mennyi embernek lenne rá szüksége, és használna-e.
Az biztos, egy erős egyéniség nem fog egy idegennek kitárulkozni soha.
Max. eljátssza, de elsősorban saját magát csapja be vele.
Akkor már sokkal egészségesebb, ha el sem játssza.
Nem csak a kézen fogás, hanem arra is rákényszerülsz, hogy átgondolj bizonyos dolgokat, amiket magadtól a szőnyeg alá sepernél.
Szerintem kevesebb ember keres segítséget(vagy van rá lehetősége...), mint akiknek kellene.
A futás is jó példa, bármely fizikálisan terhelő, és teljesítményre serkentő, sikerélményt adó.
DE akár lehet fizikai munka is, amit előtte nem végeztél, és sikerül kivitelezni.
Bármi, ami jólesően elfáraszt, és elégedettséggel tud eltölteni.
OK, nem vitatom, hogy vannak, akiket kézen kell fogni.
DE azt gondolom, nem ők a többség.
"..valós lelki edzettséget csak a kiképzés ad."
mire gondolsz?
Nem tudom elképzelni, hogy ilyen szinten kitárulkozzak.
Amúgy közvetlen, nyitott vagyok, de van egy határ, és azt gondolom, ez azt feszegetné.
Ha kiadod magadat, sebezhetővé válsz.
A másik is csak emberből van, nem egy precedens volt, hogy éltek vissza vele, és került még nagyobb kutyaszorítóba a delikvens. És, még önként, dalolva, sőt fizettek is érte. Na, erre születni kell.:)
Milyen fizikai igénybevételre gondolsz?
Nem tudom elképzelni, hogy egy idegen ember elvégezné azt a feladatot. amit az egyénnek magának kellene, - eredményesen.
Igen ám, csakhogy sok embernek halvány segédfogalma sincs, mit csinál rosszul, mi a "feladat", illetve ha tudja is, kell hozzá segítség, hogyan fogjon hozzá.
A pszichológus arra jó, hogy rávilágítson olyasmire amit nem biztos, hogy észre veszel, vagy ha nincsenek barátaid, ott a pszichológus, mint lelki szemetesláda.
Még nagyon.-nagyon régen tini koromban (amivel már nem hiszem,hogy azonos vagyok) jártam pszichológushoz pár évet, és néhány csoportos terápián is részt vettem. De nem nyújtott másabb érzést, mintha egy barátommal beszélgetnék.
Sokkal jobb érzés, és több lendületet ad, amikor futok pár kört az utca körül és kitűzök célnak egy számot, amit elérek.
vagy taekwondo-n lerúgom valaki fejét. (na jó, ilyet nem teszek :) )
Ezen kívül az ismeretek kibővítése, és a meditáció (főleg ha csoportos) az ami jól jöhet. És persze az önmegtapasztalás, különböző szerepekben próbálod ki magad. De valós lelki edzettséget csak a kiképzés ad.
"..nem fogadtam el idegen emberektől a pszichológushoz küldést."
Nem tudom elképzelni, hogy egy idegen ember elvégezné azt a feladatot. amit az egyénnek magának kellene, - eredményesen.
Azt gondolom, mentális témáknál a legjobb a munka terápia, és ha lehetséges, a környezet változtatás.
Munka terápia alatt kifejezetten fizikai igénybevételt értek, mert mentálist, szellemivel hogyan is lehetne?!
Ez miatt nem hiszek a lélekbúvárok beszélgetéseiben.
Mert amit elveszít a réven, megnyeri a vámon?:)
Érzelmileg biztosan sivárabb, de így olyasmiben viszont jobbak lehetnek, amiben egy érzelmeskedő egyén alul teljesít. :)
"Ők nagyon leegyszerűsítve élik meg az érzelmeket,..."
Sivárabb az életük, de ugyanakkor meg egyszerűbb is.
Hergeléssel, csúfolással és megbőgetéssel akartak segíteni?
Ja, hogy ez mind arra volt válasz, hogy nem fogadtam el idegen emberektől a pszichológushoz küldést.
Személyiségfüggő. vannak olyan emberek akik csak szárazan, racionálisan képesek szemlélni a világot. Ők nagyon leegyszerűsítve élik meg az érzelmeket, és képtelenek például egy zenén meghatódni, nagyon nehezen élik bele magukat bármibe.
Szerintem ez nem fejleszhető, max csak agyműtéttel
persze lehet, hogy rosszul gondolom. Viszont gyermekkorban tanítható az empátia.
Azt hiszem igen.
Persze, az ember - jóesetben -mindig kitalál valamit, megragadja az utolsó hajszálat is, csak, hogy kedvére megmagyarázza magának a dolgok menését, mert ettől úgy érzi kevesebb a súly a vállán. Szeretnék arra törekedni, hogy kívülről lássam át ezeket a dolgokat a világról és az emberekről, szerintem nem vezet semmi jóra ha az ember beleviszi a saját érzelmit is.
Most ha konkrétan tényleg azt válaszolnám, meg miért ilyen a világ, arra elég sok magyarázatom van de nem vagyok benne biztos, jó ötlet e felsorolni őket
Az, hogy miért viselkedtek így az emberek, és hogy miért én illetve hogyan provokáltam ki belőlük az "odabent lapuló vadat" az teljesen egyértelmű. Ebben egyébként amarynda is segítségemre volt, mert elkezdtem részletesebben utánajárni az áldozat-agresszor és hasonló szerepeknek. Itt igazából végig a két oldal vitáját láthattuk, érdekes, hogy senkinek se jutott eszébe, hogy a kettő között is van valami. Amit egyébként régóta stabilitásnak nevezek, és jóideje fejembe ötlött, hogy azt az állapotot szeretném elérni. Nem hiszem, hogy az áldozatszerepből való kibújás azt jelentené, hogy mindenkin bosszút állok, vagy mindenkit leigázok, akinél erősebbnek hiszem magam. Azt gondolom, hogy aki kényszert érez arra, hogy másokat eltaposson mint egy hangyát, az nem lehet egy békés és kiegyensúlyozot ember. Szerintem a belső erő akkor az igazi, ha kialakult rajtad egy páncél, aminek hatására egyre kevésbé lesz képes sérülést okozni neked bárki. Ezt persze biztosan el lehet érni úgy is, hogy elnyomom magamban az érzéseim, de én most másra gondolok. Arra például, hogy ha valaki hergelni kezd, nem száll a fejem köré a vörös köd, és se megtorolni nem akarom, se elmenekülni előle. Egyszerűen csak semmibe veszem az agresszort, vagy legfeljebb kívülről szemlélem és darabokra bontom, mint valami szerkezetet, ami által sokkal könnyebben is meg tudom érteni. Ennek a topiknak is ez lett volna a célja.
Viszont nyilvánvaló, hogy elcsesztem, mert belefurakodott az önérzetességem (ami a topiknyitóban látható)
A többit amit leírnék, azt Rigócsőr fogalmazta meg nagyon jól. (kicsit lentebb)
Az empátiáról még annyit, hogy az egy teljesen más dolog, mint nem agyon rugdosni valakit.
No, ezzel nem értek egyet.
Már hogy sokan bántották.
Nem, nem bántották.
Először, másodszor, harmadszor mindenki MINDENKI segíteni próbált!!!!Dacára annak, hogy a bemutatkozó topikjában szinte követelte azt hogy ővele foglalkozzanak.
És amikor nem tetszett neki valami, kinyitotta a mocskos száját.Még hogy mocskos!?Nincs is arra megfelelő szó ami pontosan kifejezné azt ahogy itt válaszolgatott. És priviben is.Csak a nyíltban nagyon meglódult a modik keze és már semmi sem látható belőle.
A többivel amit írtál teljesen egyetértek.
Ha fetreng a trágyában tegye, az ő dolga.De annyira rafkós hogy egyedül szarul érzi magát és azt akarja hogy feküdjön mellé a többi ember is.Sőt! Simizze is az agyalágyult fejét.
Az, hogy kinek milyen az affinitása másokhoz, - legyen az ember, vagy állat, vagy növény, - az az érzelmi gazdagságának a függvénye.
Nem tudom, tehet-e róla, (fejleszthető), vagy már eleve megszabott?, mennyivel vagyunk hitelesítve?
Szerintem még csak empátia sem szükséges. (Se sajnálkozás) Van olyan, aki képtelen beleélni magát a másik helyzetébe, mégsem cseszegeti.
Minden felvetésedre a választ megtalálod a topiknyitóban, vagy a kommentekben.
Ha a személyemről kértem volna ismeretlenektől elemzést, akkor kicsit másképp fogalmaztam volna meg azokat gondolom.