Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Van rá képességed?

Kerdejel
Létrehozva: 2014. szeptember 5. 14:17
az a baj, hogy hiába keresek a neten olyan hírek után hogy csoportosan gúnyoltak, megbélyegeztek, és és szándékosan érzelmi sokkba hergeltek egy 4 éves korától kihasznált lányt nem találok semmit. :(

őszintén szólva ha a média nem kapná fel ennyire és nem szembesülnék mindig vele, hogy mennyit csöpögnek az emberek megerőszakoltakon, akkor engem sem zavarna ez. Pontosan erről írtam, hogy emiatt érzem magam egyetlennek.

Pedig mikor mindez elkezdődött boldog voltam, bolondos, senkit se piszkáltam, csak szerettem volna magam lenni. - Ezt üzenem azoknak, akik elkezdték a bántást.


és igenis figyelmet szeretnék. Akkoriban amikor még a boldog-bolondos-lány korszakomat éltem, mert hittem a békében,a nyíltságban, és a szabadságban nem akartam figyelmet az ügyemmel kapcsolatban. De minél elutasítóbbak az ügyemmel kapcsolatban annál inkább kívánom már szinte agresszíven kívánom a figyelmet!

néha már azt érzem legszívesebben meghúznám valaki haját és magamhoz rángatnám csak hogy egyszer a tetves életbe érdekeljen valakit az életem!!! És ne kínozzon!!  És ezek az érzések valóban a rengeteg támadás miatt vannak bennem amiket én mai napig alaptalannak érzek. (még egyszer leírom gyengébbek kedvéért: akkoriban, mikor kezdték vidám voltam)

A leggyengébbek kedvéért: Szándékos és élvezeti értékű bántalmazásról van szó!

Szóval még mindig adott a kérdés: Miért csak velem, és miért ennyire kegyetlenek az emberek? (miközben egy cikken meg a tvben zokognak)

Azért mert én voltam - "merészeltem" - annyira nyílt lenni, hogy meséltem róla??

Vagy mi?

Ja, és valaki írta, hogy a kilépés a kulcs, nos habár én kiléptem, ettől még megmaradt a nyoma, az emléke a dolognak, tehát a fejembe van vésve, hogy csoportosan aláztak, mint amúgy is megerőszakolt lányt. Az, hogy ott vagyok-e vagy sem, nem tünteti el ezeket a megtanult információkat. Az elme tanul, az én elmémben pedig egyelőre az lett tudatosítva, hogy velem ez természetes stb stb. és ezt nem fogja befoltozni az, hogy elhagytam az ilyen bántalmazó csoportokat.

Ha csak egy helyről ért volna elhihetitek, hogy nem érintene ennyire mélyen, ellenben egy tucat oldalról történt, rengeteg ember, így tehát elkezdtem természetesnek hinni.

Itt már csak az a kérdés, valóban az-e, illetve hogy akik ezt tudják, képesek e elhitetni velem az ellenkezőjét: azaz hogy NEM, nem természetes. -  Racionális érvekkel alátámasztva. (Várom!)



Felőlem vitafórum is lehet belőle, akinek van válasza a kérdésekre az leírja, és így tovább,és én majd kibogózok belőle valamit. Akinek nincs válasza a feltett kérdésekre, az nem ír.

Ezen kívül, ha valamit nem értesz velem kapcsolatban, javaslom, hogy a légből kapott fantazmagóriák helyett, inkább kérdezz engem, hátha tudok rá válaszolni. Így elkerülhető a vádaskodás is, ami tudjuk, hogy a rosszindulatú buta emberek ismérve. De személyeskedő vitákba nem megyek bele, csak az adott kérdesekre válaszolok, és ha válaszoltam utána folytatjuk az eredeti kérdéseimmel, amiket vastaggal kijelöltem.

ÉS aki mégegyszer a bántalmazásos előéletemmel jön, aminek ehhez tényleg csak nagyon érintőlegesen van köze, vagy a személyiségemmel jön, esetleg még a múlt és a jelen, fogalmával sincsen tisztában, annak nem válaszolok. Csak racionális, tárgyilagos,miért kérdésektől nem félő, egózástól mentes, intelligens kommentekben bízom./>Valaki egyszer azt mondta: Ezt talán azoktól kéne megkérdezned, akik bántottak, csak ők tudhatják a választ. A magukra ismerők számára agyomlasztó kérdéseket azért kényszerültem újra feltenni, mert eddig érdemi választ nem kaptam.

Ha megkaptam a válaszokat, - azokat a válaszokat amik konkrétan a kérdéseket válaszolják meg - , tovább lehet lépni.

Úgy gondolom nem kell pszchihológusnak lenni, hogy aki akar ezen pont annyira el tudjon gondolkozni, mint azon, hogy egy anya hogyan vigye bölcsibe a gyerekét, és a többi topik. Nem engem kell megfejteni, nem engem kell támogatni, csak kérdésekre kell válaszolni. Akár egy dolgozatnál.

Már aki akar természetesen. Aki nem akar, az ne fecsérelje rám az idejét.
  1. 2014. szeptember 21. 14:34151.

    Ez az illat dolog pedig működik, nehezen alszunk el egymás nélkül. Deee, ez a kiskutyás dolog tetszik.


    Miért elképzelhetetlen? Pucéron alszunk egymást átölelve, megnyugtató az illata és a szuszogása. Csináltak nőkkel tesztet, olyan férfipólókat szagoltattak velük, amelyekből az egyiket a társuk viselte. És a legtöbb nő pontosan kiszúrta hogy melyik pólót viselte a társa. Feromon. De hát ezt te is tudod.


    A Farmerama egy több éves játék, néhány millióan játszák. Adott egy farm, azon lehet gazdálkodni, részben stratégiai. Ennél jobban csak a sakkot szeretem.

    előzmény:
    Zsánna (148)
    2014-09-21  10:11
  2. 2014. szeptember 21. 14:22150.

    Vannak itt felejthető kategóriájú nickek, akik nem keltik fel az érdeklődésemet, mert teljesen másik mint én. Nem vagyok elmebeteg, hogy mindenkinek az írását figyelemmel kísérjem. Ez a te topicod, a te tiszted figyelemmel kísérni hogy ki mit ír neked.


    Igen, makacsul verjük az egónkat.Fogalmad sincs milyen jó érzés.


    Sok mindent nem veszünk észre, és ezek azok amiket nem akarunk észrevenni. Téged is csak amiatt, mert megállás nélkül kakaskodsz.


    Tudjuk mi van a fejedben, nyugi, túl nagy kárt nem okozunk neked a piszkálódásainkkal.


     

    előzmény:
    Kerdejel (147)
    2014-09-21  09:39
  3. 2014. szeptember 21. 10:19149.

    Köszi, ez egy gyöngyszem az én kategóriámban

    előzmény:
    Kerdejel (144)
    2014-09-21  08:14
  4. 2014. szeptember 21. 10:11148.

     


    "Farmeramazunk,.."


    nem tudom, mi az


    Ez a koszos póló témád olyan, mintha kiskutya lennél, annak ad a gazdi illatával egy ruhát, amíg dolgozik, hogy elmaradjon:)))))


    Elképzelhetetlen a számomra

    előzmény:
    Nikita 666 (141)
    2014-09-20  23:20
  5. 2014. szeptember 21. 09:39147.

    "saját gondolatára akar átformálni" Mert ugye ti, kik úgy tesztek, mintha teljes mértékben ismernétek, sőt, még azt is tudnátok mi van a fejemben, ugye nem? :) Ugye figyeltetek arra amit rigócsőr írt? Nem hiszem hogy akár őt megtiszteltétek volna figyelemmel, hiszen azóta is csak a saját igazatokat fújjátok - vakon, makacsul. Azt akarjátok, hogy nektek legyen igazatok, mert szerettek olyan emberekre találni, akik fölött verhetitek a mellkasotokat. Ennyi történik. E-gó.


    És még mennyi mindent nem vesztek észre!

    előzmény:
    Nikita 666 (146)
    2014-09-21  09:30
  6. 2014. szeptember 21. 09:30146.

    Minden lehetséges, a gyengeséget én is gyűlölöm. Furcsa az amit ír, hogy nincs meg mindenkiben az együttérzés képessége. Ezek szerint ő nem látta meg a lényeget, képtelen volt a számára nem megfelelő hozzászólásokat értelmezni. Nem baj, soha nem fog világosság gyúlni kicsiny értelmében. Nem képes felérni ésszel, hogy mindenki felelős a saját sorsáért. Még a bébik is ordítanak ha bántják őket. Ennek a nőnek nincs saját akarata, másokból merít erőt, mások energiáját szívja. Nincs rá jobb szó, energiavámpír. És az ilyenek nem egyéniségek, de ő nem másoknak akar megfelelni, hanem másokat akar a saját gondolataira átformálni. És sajnos sokan ezt nem veszik észre, hiszen ők is problémákkal küszködnek, hajlíthatóak. Ez az amit felismert, és ki is használja. Meglepő hogy mennyire rafinált, viszont egyvalamivel nem számolt. A racionális gondolkodást soha nem győzheti le az emocionális.


    Egyébként tudod ki vagyok?

    előzmény:
    Amarynda (142)
    2014-09-21  07:19
  7. 2014. szeptember 21. 08:49145.

    Amúgy a cím is árulkodó. Úgy tűnik nem mindenkinek van - képessége.


     

  8. 2014. szeptember 21. 08:14144.

    Zsánna, Térdszéli, szállófelhő, meandmymam, pilizota, kékelefánt, unom, bigbob, rigócsőr, viola,.....


    Köszönettel tartozom nektek, hogy megértettétek a topikot és nem engem sajnálgattatok, vagy elemeztetek, hanem a témája szerint írtatok ide. Többetek sok jó dolgot írt, amit a jövőben hasznosíthatok.


    Azthiszem többet már ti sem tudnátok írni.


     


    (ha esetleg valaki sajnált, attól bocs, nem vettem észre)


     


    https://www.youtube.com/watch?v=paC30TZ_Vgs

  9. 2014. szeptember 21. 07:56143.

    Ezek szerint mindenki sajnál, aki leállt velem dumálni. Jó tudni.

    előzmény:
    Amarynda (142)
    2014-09-21  07:19
  10. 2014. szeptember 21. 07:19142.

    Azt hiszem siman atlattad te is a lenyeget.


     


    En nem tudom otthon most milyenek a torvenyek. De ha valakit14 even keresztul sexualisan bantalmaznak annak van modja hatosaghoz, gyamugyhoz barhova menni.


     


    nem 4 evesen vagy 8 evesen  (bar azt is nehez elhinni hogy egesz gyerekkora alatt se egy tanar se egy rokon egyetlen felnott nem volt akihez fordulhatott volna), de hogy 14 evesen se tette es nagykorusagaig ELVISELTE a bantalmazast ez csak a vegtelen tehetetlenseget es gyengeseget mutatja.


    a bantalmazott kapcsolatokbol is ki lehet szabadulni. de nem ugy hogy olbe tett kezzel gondolkozom es varom a kovetkezo bantalmazast abban a lakasban ahol eddig is ezt tettek velem.


     


    en 15 eves koromtol a sajat labamon alltam. alberletet fizettem es 16 evesen mar 3 muszakban dolgoztam egy fonodaban. Mert meg akartam allni a sajat labamon. ez ma se lehetetlen csak hozza kell kezdeni. Es nekem ne mondja senki hogy ha szart vakarni kell valahol arra sincs betoltheto allas. Ha az en eletem annyira szornyu akkor BARMILYEN MUNKAT  elvallalok , barhol meghuzom magam akar egy bantalmazottaknak nyitott szallason de nem maradok ott.


     


    O pedig ott maradt es most azt varja hogy lehetoleg mindenki sajnalja. hat erre en nem vagyok vevo.

    előzmény:
    Nikita 666 (122)
    2014-09-20  16:04
  11. 2014. szeptember 20. 23:20141.

    Áááá, Farmeramazunk, és még 2 óra ...


    Ember bulizni van, megkért hogy csináljam már meg, legyek oly szíves. Mondtam hogy oké, de kérek egy piszkos pólót, hogy az illatával aludjak majd el. Mondta hogy neki csak piszkos pólója van, trehány vagyok ...


     


    Nálam nincs félreértési lehetőség, a csillagjegyem és az aszcendensem olyan személyiséget dobott ki, ami túl gyors, sokak számára követhetetlen, és ezerrel megérzek dolgokat mielőtt illető megszólalna. Mások szerint áldás, de szerintem átok.


    Nekem a fórum csak szórakozás, imádok olvasni. Bármit, csak olvassak és jöjjön le belőle valami információ. Ez a fórum megfelel erre a célra, kiselejtezem a számomra unalmas infókat.


    Sokan viszont véresen komolyan veszik a netes beszélgetéseket, még itt is görcsölnek.

    előzmény:
    Zsánna (140)
    2014-09-20  22:38
  12. 2014. szeptember 20. 22:38140.

    Miért nem pihensz, ha fáradt vagy?


    Egy élő kapcsolatnál kisebb a félreértések lehetősége, mindenképpen előnyösebb, viszont mégis lassabb.


    Paradox, de így hamarabb, több infó átjön, mint élőben.

    előzmény:
    Nikita 666 (139)
    2014-09-20  22:10
  13. 2014. szeptember 20. 22:10139.

    Ah, köszönöm. Így tömörítve már érthetőbbé vált számomra.


    És mit is mondjak, ebben így teljesen igazad van. Csak én elsiklok efelett, mert "élőben" is pontosan ilyen vagyok mint a fórumon. Ugyanekkora nagydumás vagyok. Viszont "élőben" más a helyzet, ott már van hangsúly. És bizony a hangsúly sokat számít. Például, egyszer a társam a telefonba banyának titulált. Én röhögtem, de aki mellette volt és hallotta, rákérdezett hogy így mer velem beszélni? Na akkor szépen elmagyarázta neki, hogy a világon mindent kétféleképpen lehet mondani. Bántóan sértve, vagy pedig kedves hangsúllyal. És ez itt sajnos nem jön át. Amikor majd át fog jönni, akkor mi már nem fogunk élni, addig csak a pillanatnyi hóbortunkra van bízva a másik ember mondanivalójának a lényege. A szöveg számomra másodrendű, szeretem érezni a másik ember kisugárzását. Érdekes dolog olykor megfigyelni az ellentétet a mondandó és a mimika, gesztikulálás között.


    Baccus, ahhoz képest hogy álmos vagyok, szépet termeltem!

    előzmény:
    Zsánna (137)
    2014-09-20  21:27
  14. 2014. szeptember 20. 21:30138.

    köszi

    előzmény:
    Kerdejel (134)
    2014-09-20  20:44
  15. 2014. szeptember 20. 21:27137.

    Persze, a szerepekben is önmagukat adják az emberek.


    Énjük azon oldalát domborítva ki, amelyet a face to face helyzetekben nem mernek megmutatni.


    Sokan vagyunk grafománok, de kevesen tudják ezt az élő beszédben is produkálni.


    Kell egy idő, egy oldott légkör, egy meghittsége a kapcsolatnak ahhoz, hogy élőszóban is működjön.

    előzmény:
    Nikita 666 (136)
    2014-09-20  21:10
  16. 2014. szeptember 20. 21:10136.

    Melyiket, a 132-őt?


    Le vagyok amortizálva, valamikor hajnalban keltem. Az nálam még a tegnapi naphoz tartozik. És szó szerint hajnalig még fent kell lennem. És szalma vagyok. Szóval olvasgatok, és nézek ki a fejemből bárgyún, több kávé után. És tankcsapdát hallgatok már kínomban.

    előzmény:
    Zsánna (135)
    2014-09-20  21:04
  17. 2014. szeptember 20. 21:04135.

    Kérlek, olvassad el újra, az előző írásomat, benne a válasz.

    előzmény:
    Nikita 666 (133)
    2014-09-20  20:37
  18. 2014. szeptember 20. 20:44134.

    Úristen, gyönyörűen írtad!!!

    előzmény:
    Zsánna (132)
    2014-09-20  20:19
  19. 2014. szeptember 20. 20:37133.

    Ha jól vettem ki a szavaidból, te úgy gondolod hogy a neten mindenki önmagát adja.


    De nem biztos hogy így gondoltad, javíts ki ha tévedek.

    előzmény:
    Zsánna (132)
    2014-09-20  20:19
  20. 2014. szeptember 20. 20:19132.

    Az internetes kitárulkozás sokszínűsége nem kis téma.


    Sokan egy név mögé bújva élik ki azokat a megnyilvánulási lehetőségeket, amikre közvetlenben, másokkal, soha nem lennének képesek. Ők azok, akik szívfájdalom nélkül rúgnak bárkibe, ha éppen olyan kedvük van.


    Aztán vannak azok, akik feltalálták a spanyolviaszt, és csak ők, és csak nekik van:)


    Vannak a mezei kommentelők is, akik hozzák azt a kis semmit, amijük van a nagy egósokhoz képest, és egy egy hozzászólás igazgyöngy a maga nemében.


    Lehetne még folytatni, mert ezer árnyalata van még, hiszen ahány ember, annyiféleképpen gyúródik össze ezekből, egyikből több, a másikból kevesebb, ezért színes a paletta.


    Sokan szabadjára engedik a fantáziát, megélnek virtuálisan helyzeteket, karaktereket, hivatásokat, elmesélik, milyen a párjuk, vagyis ha lenne, milyennek szeretnék, de egyszerűbb élőként megjeleníteni.


    A végtelenségig sorolhatnánk. Egy mű világ, de minden eleme emberi.


        

    előzmény:
    Kerdejel (128)
    2014-09-20  17:24
  21. 2014. szeptember 20. 19:55131.

  22. 2014. szeptember 20. 19:40130.

    Nekem ez már unalmas, nem vetted észre? Baszni szeretek nem beszélgetni.Főleg nem rólad. Főleg nem olyan témáról, amihez nem ért a másik. Nem lehet veled mit kezdeni, beleragadtál egy témába, fárasztó vagy.


     

    előzmény:
    Kerdejel (127)
    2014-09-20  17:20
  23. 2014. szeptember 20. 19:31129.

    Nem baj.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_525191 (125)
    2014-09-20  16:45
  24. 2014. szeptember 20. 17:24128.

    Az internetes kitárulkozásról mit gondolsz? Én rengeteg módon kitárulkoztam, elég hosszú ideje, végülis amióta felfedeztem, hogy "jéé, az interneten másokkal lehet beszélgetni!" azóta biztosan. Lehet, hogy az internetes-kitárulkozás egy idióta gyerekkori megszokás? Elgondolkozok, hogy mennyiben befolyásolja a kitárulkozást az, hogy manapság már akár 6 éveseket is leültetik a gép elé... és 10 évesen már bizony fórumozik, stb...

    előzmény:
    Zsánna (120)
    2014-09-20  15:50
  25. 2014. szeptember 20. 17:20127.

    Nekem ebből az jön le, hogy alapdolgot nem értettél meg, mégpedig, hogy ez nem önsajnáltatásra ment ki. Abban pedig nincs semmi, hogy egy problémát szeretnék megoldani/kibeszélni. Számtalan ember teszi ezt rajtam kívül minden nap. Igaz, az ő témájuk kevésbé bosszantó! Ha megfigyeled már régen egy nyugis eszmecsere dolog felé halad a topik, nem a nyavajgásról, és nem a babusgatásról szól, így részemről amit ti írtok az már elavult. Csak beszélgetünk - ennyi.

    előzmény:
    Nikita 666 (122)
    2014-09-20  16:04

Címlap

top