Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Segítség, nem figyel!

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. október 18. 21:44
Nem teljesít jól, nem figyel, folyton nyüzsög, piszkál másokat, kimerítő vele lenni... Nem, nem rossz, nem is neveletlen, hanem ADHD-ja van. Vagyis hiperaktív és figyelemzavaros.

Nők Lapja Café: ,,Petikém, most megint nagyon pörögsz, lassulj le!"
  1. 2014. október 20. 11:27101.

    "Az ADHD-s gyereket sem jó szóval, sem szülői, vagy akár oktatói szigorral, sem semmiféle gyógyszerrel nem lehet kezelni!! A gyereknek nem az agyában van a baja, hanem ott már csak okozott bajként  jelenik meg probléma.


     


    Ha jószóval, haraggal vagy bármivel kezelnéd őket, nem fognak rád hallgatni, mert nem tudnak koncentrálni! "


     


    Ha ez így lenne, akkor alkalmatlanok lennének a normál általános iskolai képzésre (de hál'isten kezelhetők és fejleszthetők szakemberek és szülők összefogásával).

    előzmény:
    ancsa21 (91)
    2014-10-20  10:05
  2. 2014. október 20. 11:24100.

    Nem oldja meg, de segít abban, hogy be tudjanak illeszkedni a közösségbe, és oda tudjanak figyelni. Egy csomó sérelem nem éri őket, ami gyógyszer nélkül érheti, és ami az adhd mellett járulékos problémaként megjelenhet a kiközösítés, a folyamatos negatív visszajelzések miatt. De valóban fontos a terápia, valamint szerintem a lehetőség a sportra és a szabad játékra, rohangálásra. Hogy legalább otthon ne állandó korlátok legyenek!


    Nekem van olyan ismerősöm, aki próbálta a gluténmentes diétát, és semmi hasznot nem hozott. Azért írtam, hogy ha egy konkrét eset is lenne, akkor már mindenki így gyógyítaná a gyerekét, de ezek általában csak cikkek.

    előzmény:
    puminé (98)
    2014-10-20  11:03
  3. 2014. október 20. 11:1199.

    És ezeknek mi köze van az adhd-hoz?

    előzmény:
    lady1986 (97)
    2014-10-20  10:53
  4. 2014. október 20. 11:0398.

    Sok mindenben egyetértek veled, az viszont tény, hogy az adhd-s gyerekek ritalinnal való kezelése tüneteiket elnyomja eltompítja, a problémát viszont nem oldja meg. Ezért kell magatartásterápia és gyógyszer helyett az ancsa által írott diéta, igenis több neurológus hazai és nemzetközi szinten is támogatja a glutén, cukor és tejmentes diétát, kiemelve a vitaminok (halolaj, B6, B12 és magnézium szerepét)


    Akinek adhd-s a gyereke és a legjobbat szeretné neki, nem rögtön a gyógyszerhez nyúl hanem tájékozódik, nem antalvali-tól de hazai és külföldi fórumokon, szakértőknél, csak kicsit kell belemélyülni a témába, hogy átlássuk mennyire fontos szerepe van az adhd kezelésében ezeknek az "alternatív" gyógymódoknak.

    előzmény:
    kiarrra (94)
    2014-10-20  10:28
  5. 2014. október 20. 10:5397.

    Ez mondjuk jogos. Halálom, mikor itt is azt olvasgatom, hogy ödönke ha felgyújtja is a házat épp, akkor sem lehet mást, mint ezredszerre elmondani neki nyájasan, hogy a gyufa nem játék. Ja meg ha akkora hülyeséget csinál akkor is szigorúan tilos bármilyen szankció bevetése ( pl nasi megvonás, hétvégi kirándulás lefújása, akármi ), mert sérül a gyerek lelkivilága, marad az ezredszerre elmondás. Aztán picinyke kölköcske erősen meglepődik, ha a tanítónő, később meg a főnöke nem kíván ezerszer elmondani mindent, a szülő meg fel van háborodva, hogy hogyan mertek ödönkének fekete pontot adni.

    előzmény:
    abak (88)
    2014-10-20  08:54
  6. 2014. október 20. 10:4996.

    De már biztos sokan meggazdagodtak az elméletből!

    előzmény:
    Capuccino (95)
    2014-10-20  10:39
  7. 2014. október 20. 10:3995.

    ennek a gluten tej elmeletnek nemileg elentmond, hogy anno sokkal kevsebb adhd s vlt, pedig par hos kortol kenyeet es tejet kapott gyakorlatilag minden gyerek....

    előzmény:
    ancsa21 (91)
    2014-10-20  10:05
  8. 2014. október 20. 10:2894.

    Érdekes, hogy még soha élő emberen nem bizonyították ezeket a szerinted tényeket.


    Gondolom, akinek adhd-s a gyereke, az nem antalvalinál tájékozódik erről.

    előzmény:
    ancsa21 (91)
    2014-10-20  10:05
  9. 2014. október 20. 10:2793.

    Hát mindenesetre lesznek még nagy pofára esések, mint mindenkinél, aki árjaként tekint a gyerekére, és felé is ezt sugallja. Tényleg semmi közöm hozzá, csak érdekes számomra ez a hozzáállás manapság.

    előzmény:
    sziga (90)
    2014-10-20  10:02
  10. 2014. október 20. 10:0992.

    azt irtad allami sulirol irsz. az nem kozoktatas???


     


    vedheted a gyereked. keress neki olyan helyet ami megfelel a kivanalmaidnak. ennyi.


     

    előzmény:
    sziga (80)
    2014-10-20  06:36
  11. 2014. október 20. 10:0591.

    Mikor az ilyen, akár álságból megírott, vagy esetleg teljes tájékozottlanságból összehozott cikkeket olvasom, nem csak sírni, hanem már toporzékolni is lenne kedvem.


    Az ADHD-s gyereket sem jó szóval, sem szülői, vagy akár oktatói szigorral, sem semmiféle gyógyszerrel nem lehet kezelni!! A gyereknek nem az agyában van a baja, hanem ott már csak okozott bajként  jelenik meg probléma.


    Ha jószóval, haraggal vagy bármivel kezelnéd őket, nem fognak rád hallgatni, mert nem tudnak koncentrálni! Ha gyógyszerezed, vagyis (tudatosan) mérgezed őket, akkor maximum szedálod, tompítod őket, s végén még valóban megbetegíted a gyerek agyát is! Ezzel manapság már mindenkinek tisztában kellene lennie, annyi orvosi szakirodalom már a gyógyszergyártók nyomása ellenére is megszületett, hogy arra alapozva nyugodtan ki lehet szedni a ADHD-s gyerekeket a problémájukból! Vagy minimun határozottan feljavítani az állapotukat!


    Már halálosan unom, hogy ismételten le kéne írni, ezért nem is teszem. De javallom mindenkinek, aki valóban azt akarja, hogy gyereke megrovások, vagy bármilyen pszichés, vagy gyógyszeres kezelés elhagyása mellett is javuljon, vagy gyógyuljon, az 


    Egyszerűen hagyja el azokat a gyerekeket súlyosan irritáló, megbetegítő ételeket, amik a rossz anyagcseréjük, gyulladásban lévő, és súlyosan baktériumhiányos vékonybelük okoz! Nem csak ezek okozzák a problémát, de az ADHD-s gyerekeknél ezek a legjellemzőbbek.


    ADHD-s gyereknek ne adjatok minimum 6 hónapon keresztül semmi gluténes és tejes dolgot, Tetejébe a lisztes zöldségek helyett etessétek rössenős zöldségekkel. Napi rendszerességgel adjatok nekik sok zöldséggel főtt csontlevest (nem húslevest!!), aztán majd meglátjátok, hogy mekkora javulás áll be. Mert hogy javulás be fog következni az ADHD-s gyerekek messze többségénél, abban biztos vagyok. 


    Aki pedig még arra sem képes, hogy néhány hónapig azon törje a fejét, hogy milyen ételekkel tudna segíteni a gyerekének, annak kívánok további kellemes beszélgetést arról, hogy miért is nem sikerül sok ADHD-s gyereket gyógyítani.


    Lehet rám mindenfélét mondani, de annál inkább lehet tájékozódni, tanulni, és kipróbálni ezt a módszert, amiben egyetlen szem gyógyszer sincs, és nem is cseszegetik a gyereket teljesen feleslegesen.


    És akkor most, jöhetnek a kövek!


    --------------------


    Igen. Igazatok van. Dühösen írtam mondandómat. És ha majd lesz kedvem is, meg időm is, teszek be linkeket, ha már magatoktól nem néztetek szét. Az újságírónőt leginkább ideértve.


     

  12. 2014. október 20. 10:0290.

    Nézd, te is úgy látod a világot ahogy akarod, ahogy tudod, én is látom a világot a saját szememen át! Nem kritizálom a tiédet, nem tudatom veled burkoltan, hogy hülyeség amit csinálsz, hogy rosszul neveled, taníttatod a gyerekedet, mert azt csinálsz amit akarsz, attól, hogy én nem gondolom azt, hogy igazad van attól még lehet jó! Ergo nem érdekel, hogy neked és kissé arrogáns Cappucinonak nem tetszik, hogy én igen is elvárom, hogy tájékoztassanak arról, hogy problémás gyereket is felvettek a csoportba, mert fizetek egy bizonyos szintű szolgáltatásért és elvárom, hogy meg is kapjam érte amire szerződtünk. Ha nem tetszik akkor max. nem viszem oda a gyerekemet, de nem akarom kifúrni a problémás kisfiút. Jelen esetben kibekkelem, hogy elvigyék suliba és kész. Attól, hogy nem tetszik még a gyereknek azt mondom, hogy fogadja el, segítsék amibe tudják, de azért arra már csak megkérem, hogy az állati üvöltését itthon ne adja elő több felvonásban.


    Amúgy meg pontosan azért adtam a nagyobbik lányomat állami iskolába, hogy kivegyem a burokból szépen fokozatosan amibe az ovis korában volt (azaz van tapasztalatom abban, hogy egy "átlagos" csoportban milyen az élet ugyanabban az oviban). Viszont nem tettem be egy átlagos suliba, mert egyrészt jó képességű, másrészt iszonyú sok időt, energiát és pénzt fordítottunk arra, hogy felkészülten menjen iskolába és megállja a helyét egy emelt szintű oktatási intézményben. Ebből következőleg én úgy látom jónak, hogy ne vágja taccsra négy év munkáját az, hogy olyan gyerekek vannak az osztályban akiknek a kezelésére sem az iskola, sem a pedagógus nincs berendezkedve. Azt hiszem ez azért nem egy elrugaszkodott igény.


    Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem a gyerek tehet arról, hogy problémái vannak, ezért se le nem nézem őket, se meg nem vetem őket. Sajnálom, hogy nincs olyan oktatási rendszer ahol az ő igényeiknek megfelelő gondozást tudnának kapni. Viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kereshetek a sajátomnak olyant amit megfelelőnek tartok. Nem várom el, hogy más álljon odébb, majd én megyek, ha úgy látom jónak. Az, meg, hogy milyenné válik az általam nevelt gyerek kb. 20 év múlva fog kiderülni, szóval nem hisze, hogy bárkinek is van oka és joga kritikát mondani, mert talán nem lát a jövőbe.


    És igen, az ovi közoktatás, ebben igazad van, de mint már említettem alapítványi oviról van szó, ahova nem kötelező senkit felvenni.


    Azt meg egy árva szóval sem mondtam, hogy az óvónők hazudnak, max. próbálják finomítani a helyzetet, és mivel én járok oda nap mint nap kb. 6 éve talán meg tudom ítélni, hogy mi az amit máshogy kommunikálnak le, mint a valós helyzet. Ettől függetlenül szépen bánnak a gyerekekkel, és amíg ott jó gyereknek lenni addig másodlagos, hogy milyen ott szülőnek lenni.

    előzmény:
    kiarrra (87)
    2014-10-20  08:28
  13. 2014. október 20. 09:0489.

    Nagyobb biztonságot nyújtó érzelmi háttér volt a gyerekek mögött, kiegyensúlyozottabb, szeretett-teljesebb valódi családokban éltek.  Nagyobb hangsúlyt kapott a gyermek nevelése. Ma az egyén érdeke a fontos, a gyerek meg majd megszokja apu 5. új barátnőjét, anyu 3. élettársát, az itt ott született fél tesókat. A gyerekkor nem élhető újra, nem írható át és alapvetően meghatározza a felnőtt életet.

    előzmény:
    abak (88)
    2014-10-20  08:54
  14. 2014. október 20. 08:5488.

    Talán azért, mert 30-40 éve a szülők megnevelték a gyerekeiket, mielőtt azok hiperaktívak lettek volna.


    Ma inkább a nehogy rászóljunk a gyerekre, mert sérül a lelkivilága felfogás dívik.


    Ötvenszer is elmondani a gyereknek ugyanazt, semmilyen retorziót nem alkalmazni.

    előzmény:
    KN18 (84)
    2014-10-20  08:13
  15. 2014. október 20. 08:2887.

    És a gyerek megszokja, hogy megválogatja at osztálytársait, aztán a focis társait, meg azt, hogy kivel hajlandó kézműves szakkörbe járni. Az első munkahelyén meg majd csodálkozik, hogy meg se kérdezi a főnöke, hogy kit vehet fel. Munkahelyet váltani némileg nehezebb, mint ovit. 

    előzmény:
    sziga (80)
    2014-10-20  06:36
  16. 2014. október 20. 08:2386.

    Én is tanárképzőbe jártam. Nem is emlékszem, hogy szóba került volna bármi ilyesmi. Remélem, a tanítóképzőkben egy fokkal jobb a helyzet. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (78)
    2014-10-19  23:46
  17. 2014. október 20. 08:1885.

    Az ovi közoktatás. 

    előzmény:
    sziga (68)
    2014-10-19  22:25
  18. 2014. október 20. 08:1384.

    Az alap tanítóképzésben valóban nem tananyag a problémás gyerekek kezelése.


    A nővérem 30 éve tanítónő is, ma már logopédus és pszichológusként sérült gyermekekkel foglalkozik. Az ő véleménye az, hogy ahol törődnek a gyerekkel a szülők, ahol érdemben foglalkoznak velük otthon is, ott fel lehet zárkóztatni a hasonló korúakhoz, és jó eredmények érhetők el.


    De ahol az anya véleménye az, hogy a világ hibás csak ők nem a gyerek viselkedéséért, ott szenvedés az élet.


    Miért van ma ennyi magatartás zavaros gyerek? Miért nem ismertük ezt még hírből sem 30-40 évvel ezelőtt?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (78)
    2014-10-19  23:46
  19. 2014. október 20. 08:1083.

    És ha nekem vannak speciális elvárásaim, akkor az én dolgom, hogy érdeklődjek. 

    előzmény:
    Capuccino (63)
    2014-10-19  22:12
  20. 2014. október 20. 08:0582.

    És biztos hazudnak az óvónők, csak azért, mert fizetős. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Gyerekekre ez fokozottan igaz. Még inkább azokra, akikkel a szüleik elhitetik, hogy felsőbbrendűek. Sok gyerek játszik rrá arra, hogy a szülő úgyis neki hisz, hiszen a másik gyerek egy kis tetű. 

    előzmény:
    sziga (57)
    2014-10-19  21:58
  21. 2014. október 20. 06:5781.

    Igen, sajnos. És szerintem vannak, akik nem is veszik a fáradságot, hogy tanuljanak, olvassanak a problémáról. 

    előzmény:
    KN18 (45)
    2014-10-19  21:23
  22. 2014. október 20. 06:3680.

    Capuccino: te csak azt látod egy hozzászólásban amit akarsz? Értő olvasás! Már többször leírtam, hogy nem közoktatásról beszélek!


     


    Amúgy meg nem vagyunk egyformák, van aki toleráns, van aki kevésbé, de a választáshoz való jog legyen már meg mindenkinek! Szülőként, had döntsem már el, hogy mennyire akarom a gyereket megvédeni vagy nem a te világodtól!

    előzmény:
    Capuccino (75)
    2014-10-19  22:37
  23. 2014. október 19. 23:5479.

    hat igen... a tanarkepzes magasrol ejt arra hogy a gyerekek ezerfelek.... hogy meg problemas is van koztuk arra meg plane..


    ahhoz hogy kepzett tanarok legyenek eloszor a kepzest kene helyretenni. vagyis pontositok a kepzest es a megbecsulest ( aminek a fizetes is resze)


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (78)
    2014-10-19  23:46
  24. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. október 19. 23:4678.

    Nem szégyellem bevallani, mert nem az én hibám: a pedagógusokat hírből sem készítik fel a magatartászavaros gyerekekkel való bánásmódra, esetleg majd a gyakorlatban a saját tapasztalataikból tanulják meg. Én nem gyógypedagógiai, nem is fejlesztő pedagógusi képzésre jártam, és bár elvégeztem tanár szakokon főiskolát és egyetemet is, mindkét helyen olyan volt a módszertani képzés, ami gyakorlatilag egy ideális világot vett alapul. Ahol szinte tökéletes gyerekeknek (akik okosak, érdeklődők, és kb. soha nem rosszalkodnak) neked minél kreatívabb órákat kell tartanod minél sokszínűbb módszerekkel. Ebben nem is volt hiba, így tanítani álom.


    Aztán jön egy átlagos vagy éppen átlag alatti iskola több száz gyerekkel, akik közül bizony sok a magatartászavaros, és ami hab a tortán: minden eset más és más! Na, itt kell az igazi kreativitás, ráadásul mindenféle előképzettség és támpont nélkül!


    Van egy pszichológusok által használt stigma, hogy ADHD. Oké, üssük rá a pecsétet, adjuk ki az igazolást, netán még gyógyszert is írjunk fel! De kezelni úgyis a tanár fogja az iskolában, akinek adott helyzetben sovány vigasz, hogy a gyereknek igazolása is van a viselkedéséről...


    és még nehezebb az, ahol a szülő nem viszi sehova, nem kér diagnózist, pecsétet, pláne nem kér speciális ellátást, kiegészítő foglalkozásokat, terápiákat, hanem rád vágja a telefont azzal, (miután soha, egyetlen fogadóórán se láttad még, és így próbálod elérni), hogy "én is nagypofájú voltam, mégis ember lett belőlem"... És mint írtam, minden eset más. Van, amelyik gyereket soha nem nevelték, nem is akarják. Van, akinek bőven oka van rá, hogy úgy viselkedik, ahogy (a családi háttere miatt). De a megoldást ott és akkor kell megtalálni a bajokra, ahol vannak... és mi sem vagyunk istenek, hogy ez mindig sikerüljön.

    előzmény:
    KN18 (53)
    2014-10-19  21:38
  25. 2014. október 19. 22:4277.

    Ja es ugye a turretteseket is eloszeretettel veszik agresszivnek,hiszen akaratlanul ranganak,csapdosnak stb.

    előzmény:
    lady1986 (76)
    2014-10-19  22:40

Címlap

top