Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
De jó, hogy nem halt el a topik!! A hétvégén nekünk is összeállt egy előzetes lista, nálunk anyóst kellett leállítani, hívná Jánost meg a várost is. Mi 80 főben maximalizáltuk a létszámot, az étterem, amit kinéztünk, ennyi embert tud befogadni. Meg hát pénzben is számít, és ez valóban családi rendezvény!
Ne haragudj, lusta vagyok visszaolvasni, mert borzalmasan lassú a gépem: mikor is lesz az esküvő?
Nekünk idén májusban volt a nagy napunk, igaz vidéken, de, ha tudok vmiben , akkor segítek! Én egyedül a ruhámból nem engedtem, de a többit aránylag jól ki tudtuk hozni. Csak 60 fős lagzi volt, de nekünk annyi ember pont elég volt.
A hétvégén nagyjából összeállítottuk a vendéglistát, a Kedvesemet sikerült meggyőznöm, hogy 160 vendégnél ne legyen több. az apukája szeretett volna mindenkit meghívni, akivel nincs rosszban, és mondta hogy ő felsorolja először azokat akiket nagyon szeretne, hogy jöjjenek, és nem akarta elhinni, hogy kapásből 80 felnőttet, plusz 10 gyereket mondott, ami már nagyon sok, hiszen ezek az ő barátai, nem a mieink. Szóval lebeszélte a Kedves arról is hogy meghívjuk a harmadik, negyedik stb. unokatestvéreket is. . .
Annyiban változott a terv, hogy mégsem lesz előbb a polgári, hanem egy napon lesz, a Gundel kertjében a templomi szertartást követően.
Szóval haladunk, ha lassan is :-)
Sajnos, Pécsett ismerek egy nagyszerű iparművészt, de az nekem messze van.
grat grat neked!!! :)
Én is sajnálom a ruhára a sok pénzt de annak szépnek kell lenni az látszk a képeken, a gyerekink is azon fognak gyönyörködni sok sok évig :) arra büszkék kell lennünk sok sok évig.
AZ eljegyzés nálunk is csendben , kb a bolt előtt húztuk fel. Aztán anyuékkal koccintottuk fini pezsgővel és ennyi. MIndenkinek úgy mondjuk el hogy odamegyünk elmondjuk és kész.
Lesz majd egy vacsi, de az egybe lesz kötve a lakásunk avatójával, a családdal.
Hirtelen ennyi most.
Majd írok, írjatok ti is :)
Akkor mindenki szerint jó ez a szalon?
A mi esküvőnk is jövő nyáron lesz, valószínű június legvégén. Én egyáltalán nem aggódom a ruha miatt, szerintem a dec-i lefoglalás nagyon korai!!!!!!!
Én még a 70ezret is sajnálom a kölcsönzésre, hiszen kb. 7 órát lesz rajtam összesen. Remélem, varratással megúszom olcsóbban is. még reménykedem, de majd meglátom.
A meghívandók listáját már összeírtuk, pontosabban elkezdtük összeírni. A lagzin kb. 120-an leszünk, a szertartásra jöhetnek a kollegák és a nem közeli barátok és ismerősök is.
A templomi nekünk szabadtéri lesz, van egy szabadtéri kápolna a közelünkben, ahol a nyári miséket tartják. Csodaszép!!!!!!! Ha rossz idő lesz, max. mindenki kap egy esernyőt. ;-)
Sajnos, 120 főre viszonylag olcsó helyet találni szinte lehetetlen.
Az esküvő teljes kölcségét mi fizetjük, szülők nem tudnak segíteni, így kicsit nehéz. Sajnos, a nászúttervünket már feladtuk.
A gyűrű már megvan, mert júniusban kérte meg a párom a kezem, és vettünk is gyűrűt. Csendben, kettesben felhúztuk egymás ujjára, és megmutattuk a szülőknek. Az eljegyzésből nem csináltunk túl nagy faksznit. Teljesen feleslegesnek tartom. Azt gondoltuk, nagy kölcség lesz a két gyűrű is, de meglepő módon egész olcsón megúsztuk, pedig szépek. Igaz, nincs benne brillkő, és nem platina, de ekkora rongyrázás teljesen felesleges. Nem ez a gyűrű lényge, hanem az összetartozás.
Én pontosan ilyen ruhákat képzeltem el magamnak. De én v. színűleg varratni fogom mindkettőt.
Szerintem egyáltalán nem gáz, ha leárazáson akarsz öltönyt venni. Végtére is az nem egy turkáló. Mi ilyen szempontból mondjuk szerencsések vagyunk, mert a párom katonai díszegyenruhában lesz, azzal remélhetőleg nem sok bajunk lesz.
Lehet, hogy lemaradtam, de helyileg hol van ez a szuper jónak tűnő kölcsönző?
Pesten találtad a ruhát?? Én még nem is néztem sehol.
Egyébként a párod nem hiszem, hogy megsértődik, bár szerintem már nem lehet kapni nyári leárazott öltönyöket, azokat elkapkodták nyár végén - szeptember elején, legalábbis mi nem találtunk már, igaz nem esküvői, hanem dolgozós öltönyt akartunk venni.
Mi most kaptunk olyan meghívót, amit sk csinált a pár, és a szövegezése irtó muris, nagyon vicces - aranyos, tetszik nekem, mert a szöveget ők fogalmazták, így nagyon személyes, nem sablonos.
Mi még ki sem választottuk, hogy hol fogjuk tartani a polgári esküvőt, és még azt sem tudjuk mikor, csak a templomi szertartás, illetve lagzi időpontja fix.
köszi a tippeket, bár tudom nem személy szerint nekem szóltak de örülök mindennek.
Mivel betegállományban vagyok sétáltam egyet ebben az isteni időben és találtam helyi ruhakölcsönzőt. Csodaszép ruhák vannak és decemberben kell csak lefoglalnom és lesznek még addig újak.
60-70 a ruha, de benne van MINDEN kiegészító, stóla, kesztyű, fátyol, hajba valók. . . ez mindenhol benne van az árban? vagy örüljek? MINDEN ruha 60-70 az újak közül és csodagyönyörűek. A menyecskeruha pedig 15 kölcsönözve, csodásak, vagy 30--20-25ért lehet venni olyat, ami később is jó. Szerintem ez teljesen korrekt, nem?
Kérlek mondjatok véleményt ezekről. . . .
Szerintem a körúton BIZTOS hogy sokkal drágábbak a ruhák és nincsenek kiegészítők sem benne. Ahogy olvastam máshol 6000egy kesztyű, meg ilyesmi, vagy nem jól tudom.
Köszi előre is.
Az anyakönyvvezetőnél májusra elég januárban bejelentkezni, templomba hétvégén megyünk. Egész gyorsan meg lehet tudni elég sok mindent. Ennek igazán örülök :))))
Pármnak kellene ruhát is nézni. Szerintetek megsértődne ha pl leárazáson szeretnék neki öltöny venni? Csak a spórolás végett. Szerintem nyári öltönyöket lehet leárazva találni, és világos öltönyt szeretnénk neki. . . . Tuti hogy ha nem mondja az ember hogy esküvőre kell jobban ki lehet jönni vagy nem?
Köszi előre is a véleményeket.
Chris
Babra munka, időben el kell kezdeni csinálni, de sokat lehet vele spórolni. Persze a legnagyobbat a vendéglőn lehet megtakarítani, ha le lehet zsírozni, hogy mi mindent lehet vinni (nagykerben megvenni) : hús, alkohol, tömény, édesség, üdítő.
Nem tudom kinek mennyi ideje lenne meghívókat készíteni de én decembertől gyártottam őket. Április és május körül pedig osztottuk. Nem mondom, hogy éjt nappallá téve ezen dolgoztam de azért kell rá időt szánni. (Több esküvőt nem tervezek ennyi meg belefér egyszer az életben :-))
Nekünk barna kreatív papír volt az alap, amire kívül fehér rostselyem papírt ragasztottam, és egy arany zsinórt kötöttem rá aminek a végén 2-2 gyöngyházszínű gyöngy volt. A menükártya pont ilyen volt, az ültető meg barna alapon fehér papíron a név. Barna szalvétát Magyaroszágon nem gyártanak, pedig ezt szerettem volna. :-)
Ja és díszités is érdekelne!