Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. január 18. 17:39261301.

    Nem tudom mi történt úgy vijjognak a mentők..rossz hallgatni.


    Valahol itt a közelben vannak.


    Biztos megint beszakadt valaki alatt a jég.


    Komolyan nem normálisak az emberek!


    Tegnap is két fiatal gyalogolt át a befagyott Tiszán.


    Szerencséjük volt..átértek. Tavaly egy egyetemista fiú belehalt. Kihúzták, csak annyira lehűlt..már késő volt.

  2. 2017. január 18. 17:36261300.

    Sziasztok.


    Este lett,sötét van. Délután kaptunk egy kevéske napot, a hőmérséklet így elérte az 1 fokot.


    Összetörve ébredtem reggel, azt hittem semmi sem lesz belőlem, de összeszedtem magam és felkeltem.


    Kávé, kis olvasgatás, csipegetés Vera reggelijéből, amit köszönök.


    Megnézem az iméljeimet, aztán mit  hoztak a fordítók, a FB-  mit ír. Ez eltart kb egy órát, néha többet, aztán irány a konyha.


    Főztem, lencsefőzeléket,  sütöttem oldalast /nagyon finom lett/ és  palacsintát. Bence megjött sült tojást kért, - már tegnap megbeszéltük - megsütöttem.


    Közben voltam kint a kutyával, csupa jeges az udvar, nem tudom mikor fog felengedni. Felszórtam,mert tényleg korcsolyapálya lenne, ha sima lenne. De göröngyös.


    Borsom, félelmetes nő vagy, egyszer Ildidtől nagyon kikapsz. Nem szabad csak úgy elmenni, főleg ilyen helyre Á-hoz, ilyenkor nincsenek ott annyian, ha elesel, lehet, hogy eltörik a csontocskád, és  nem tud senki segíteni, odafagysz. Gondold meg, akarsz több hetet bent tölteni a lakásban? A gipszes ember nem járkálhat. Én is ettől tartok.


    Zokni a cipőn, csizmán, de most láttam egy újabbat. Nylonzonki feje levágva, és  a felső passzéja megvan, az van ráhúzva a cipőre olyan kis karikába összetekeredve. Nem esik le, nem szívja úgy fel a  vizet sem, és kb csak 2 cm széles az egész. Fekete cipőn a fekete zoknidarab alig látszik.


    Majd egy másik h sz-ben írok,mert sok lesz már.


     

  3. 2017. január 18. 16:23261299.

    Anikó nagyon sajnálom, hogy nem javulsz. enni viszont kéne, mert a szervezet  ellenálló képességéhez feltétlen szükséges. Jobbulást.


    Erika, mond nem léptél félre- na nem rossz indulatu megjegyzés-. egy rossz mozdulat is elő tud idézni ilyen problémát. Feketenadálytő krém. Jobbulást neked is és Ernőnek is.

    előzmény:
    ancsa46 (261296)
    2017-01-18  16:03
  4. 2017. január 18. 16:19261298.

    Magdikám, akkor felétek nagyon rendesek az emberek, hogy nem jegesek az utcák. Örülök, hogy nem vagyok egyedüli zoknis. Gondolom sokkal jobban érzed magad a fodrász után.

    előzmény:
    harangvirag08 (261293)
    2017-01-18  14:01
  5. 2017. január 18. 16:16261297.

    Szervusztok


     Lassan vége a napnak, de csak most tudtam jönni. Hogy mit csináltam? Hát ezt is azt is és mire a végére értem eltelt az idő.


     Anikó remélem már egy kicsit jobban vagy? Mielőbbi gyógyulást kivánok.


    Erika, örülök, hogy ez az eredményed is jó lett. Azt viszont sajnálom, hogy el kell vitetni a kocsit. Nem lesz olcsó.


    Ildikém, köszönöm, fáradságodat, hogy  újra átnézted, letöltötted és elküldted a jó részt.


    Borsikám, gondolom azért nem akarnak elengedni, mert féltenek.


     Julika, jó, hogy van neked olyan szöges cipöd. Még nem is láttam ilyet, pedig  én is szivesen vennék egy ilyet, mert itt is minden vastagon jeges.


    Pötyike, ez szinte hihetetlen. Ilyen orvosi ellátásm ez már minden kritikán felül van.


     

    előzmény:
    BORS (261292)
    2017-01-18  13:35
  6. 2017. január 18. 16:03261296.

    Szervusztok.


    Csak benéztem, köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, a helyzet az hogy nagyon ramatyul vagyok. Egy szemet se aludtam az éjjel, nincs olyan porcikám ami ne fájna, és enni semmit nem tudok, mert inkább visszajönne. AZIBIOT a gyogyó amit kaptam, de most délutánra már hőemelkedésem lett. Reggel kontrollra kell mennem.


    Bocsi hogy ennyi a mai hsz. de nincs erőm tovább.


     

  7. 2017. január 18. 15:54261295.

    barangolásaim során találtam ezt az óriás tortát. Az egész menedékházunknak elég volna!

    előzmény:
    Sacika44 (261277)
    2017-01-18  09:46
  8. 2017. január 18. 15:42261294.

    Szervusztok!


     


    Ide bicegtem én is.......szó szerint bicegtem, mert reggel nem kellett csipkedni magam, mert nem fájt semmim...Fájtam....a jobb lábamra nem tudtam ráállni..fájt a talpam a lábfejem....Most is fáj, pedig kenegetem és igyekszem pihentetni...Csak egy piac járás volt.....egy kis főzés......Már tornáztattam is, de semmi javulás.....na, elég a panaszból......


    Megyek is, mert nem jó lógatni.......


    További szép napot!

  9. 2017. január 18. 14:01261293.

    Szép napot Mindenkinek!


    Próbáltam már jönni ...de nem engedett be....most végre.


    Itt ragyogó napsütés van ....szinte üdítő a szürkeség után.


    Voltam a fodrásznál, már nagyon lobáncás voltam.Szebb ugyan nem lettem ,csak rendezettebb.


    Pötyi...nagy szerencsétek van, hogy házon belül tudjátok megoldani ezeket a dolgokat.Itt nagyon nehéz bármilyen iparost találni, ha elromlik valami.


    A telefonról ...szerintem ahányan vagyunk annyi féle szokásunk van.Én igazából telefonálni a vonalasról szeretek...korlátlanul.A mobilt elvétve használom.Jó minőségű fgépem van ....azt szeretem.Ha úgy adódik telefonról is csinálok fotót.Van tabletem...ha szükségem van rá használhatnám azt is.Filmet a nagy monitoron szeretek nézni.


    Évikém ...olvasom, hogy csak "kiszöktél". Nagyon vigyázz az utakon.Én szinte egész télen hordom azt a bakancsot amit majdnem egyszerte vettünk és hasonló is.Tavaly télen nem is volt rá szükség.Nálunk  most száraz az utca ....de már rémítgetnek a meteorológusok.


    Annuskám ...jót nevettem a zoknin.Eszembe jutott a botfai éjszaka, mikor a nagy melegben én bizony zokniban aludtam .Nyáron vékonyban , télen vastagabban.

    előzmény:
    BORS (261292)
    2017-01-18  13:35
  10. 2017. január 18. 13:35261292.

    Kedves Julika, Rezedácska, Kislányok! 


    Sikerült megszöknöm, voltam Á-domnál, aztán pedig a cba-ba. Elfogyott már a tejem, ..a lányom meg szegény könyvel, ki tudja mikor végez. Julika, van egy vastag talpú, nagyon recés - ráadásul gyógy - félcipőm. Majd lefotózom vmikor a talpát. Ronda, de megbízható. Na, abban voltam és vigyáztam. Átléptem a jegeket és a k.gumikat is. Süt a nap 1000-el, ..engem  is  kicsalogatott. Megcsináltam!!!! .sikerült!!.ilyenkor olyan elégedett vagyok. Nem vagyok én piskótából! De azért igen jólesik, hogy ti is figyeltek rám. Már el is pakoltam. Várom, hogy éhes legyek, akkor melegítem a zöldséglevesemet. Aztán ledőlök egy kicsit. 

    előzmény:
    Picivirág1 (261286)
    2017-01-18  11:01
  11. 2017. január 18. 13:05261291.

    Szia Macsek, nemnem, csak hirtelen töröltem "magam", nem kérek a konfliktusból,  s Ti sem,  s másik nevem lett.
    Persona non gráta lettem.
    De több a hátránya azért még mindig a nyiltnak, mint az előnye. Igy benéztem ma is.
    Szép napot Mindenkinek.

    előzmény:
    macska54 (261259)
    2017-01-17  17:20
  12. 2017. január 18. 11:29261290.

    Ki kell jelölni és elmenteni! Én általában így csinálom, amikor többet írtam, ha nem felejtem el... 

    előzmény:
    macska54 (261288)
    2017-01-18  11:23
  13. 2017. január 18. 11:27261289.

    Ez nagyon édes! 

  14. 2017. január 18. 11:23261288.

    Nekem meg elszállt minden az nlc hibájából. 

  15. 2017. január 18. 11:22261287.

    Nekem nem küldte el, amit írtam, de szerencsére még el tudtam menteni. Most megpróbálom beilleszteni újra. 


    Jó reggelt, talán még lehet mondani. 


    Én már délelőtt nagyon dolgos voltam, példát vettem rólatok. Délután a punnyadásé, persze a konyhai körletrend után. Húslevest főztem, már korán feltettem főni. Azzal annyi macera van, amikor szétbontom, minden csetresz előkerül, van mit mosogatni. Nekünk a húsleves is egytálétel, mert van benne egy egész nagyobb csirke, és még külön aprólék + néhány láb. Ezt esszük két napig jó sok tésztával, utána már nem tudunk semmit sem enni. Én már gyerekkoromban is jól laktam a jóval ritkásabb húslevessel is, mindig hadakoztak velem, mert a rántotthús már nem kellett... Évekig vasárnap húsleves és rántott hús volt ... ezen nőttem fel. 


    Picikém, hálás vagy a képekért, pedig nem újdonság. Nálunk ez a látványosság, a kis-Duna partja... minden évszakban ugyanolyan, a legszebb tavasszal szerintem. Lassan 20 éve itt lakunk, de még soha sem mentem ki megnézni, amikor be volt fagyva. A képen nem érvényesülnek a jégtúrások... Olyan, mint ha habfürdő lenne. Legközelebb nagyobb felbontásra állítom a telómat, akkor szebb lesz a kép. 


    Pötyikém, ez egy elit háztömb, ahol laksz. Szeged Rózsadombja szerintem. Ezek a szolgáltatások biztosan benne voltak az árban és a közös költségben, mert gondolom, itt is van. De legalább van értelme fizetni és ez is nagy szó. 


    Borsókám, maradj a popsidon, ne akarj mászkálni. Sétálgass a kertben és legyen nálad a mobilod! Hallod? Ezt mondjuk már évek óta télen mindenkinek, amikor bárhol elcsúszhatunk és a mi csontjaink már nem forrnak olyan hamar össze, és könnyen törnek. Meg ne halljam, hogy megszöksz!


    A fényképezést csak most tanulgatom a telón és az album használatot is... Nekem más képei mindig jobban tetszenek. Veronkám tudott még gyönyörű képeket csinálni, amikor kirándultak... volt érzéke hozzá meglátni a témát és megvalósítani, pedig közepes kategóriájú fényképező gépe volt. Először azt hittem, hogy valami szuper gép... hogy mentsem magam... 


    Csodás húsleves illat terjeng a lakásban... 


    Írni a mobilon nem érdemes. Én jó betűket nyomkodok, aztán az á betű helyett valami krakszni jelenik meg. Nem is érdemes, amikor itt a gép. 


    További szép napot nektek, itt már kezd sütni a nap és nincsenek minuszok. 


    Közben jött egy infó, pártot alapítottak a nyugdijasok Idős Demokraták Szövetsége cimen. (IDSZ) Nem lépünk be? 


     

  16. 2017. január 18. 11:01261286.

    Borsika!


    Vegyenek a lányok neked is olyan szöges gumit a cipődre. Abban nagyon biztonságosan lehet a jégen is járni. Most jöttem haza a gyógyszertárból. A posta előtt jégpálya van...nem értem...igaz, egy fiatal lány a postás de miért nem kap olyan műtrágyát amivel felszórhatná. ha elestem volna a posta fizetett volna egy csomó pénzt..tegnap hallottam. persze nem így szeretnék pénzhez jutni, csak eszembe jutott, ha elvárják a civilektől hogy takarítsák a portájukat a cégeknek pláne példát kellene mutatni 

    előzmény:
    BORS (261283)
    2017-01-18  10:04
  17. 2017. január 18. 10:59261285.

    Mindenkinek akartam válaszolni, de küldés után megadta magát az NLC. Mindjárt felrobbanok. Nem írom le újból. 

  18. 2017. január 18. 10:28261284.

    Sziasztok!


    Várom a villanyszerelőt..átteszi a villanykapcsolót a wc-nél balról jobbra.


    Hogy miért?..


    Csak ha látnátok értenétek meg..annyira nem esik kézre.


    Olyan jó ilyen házban lakni ahol saját szerelő, karbantartó gárda van.


    Bármi adódik nekik kell szólni és jönnek. A múltkor a konyhai lefolyó dugulását is megcsinálták.


    Van takarító van udvari munkás..a fű mindig le van nyírva...locsolva..és rendesen takarítanak.


    Nem dicsekedni akartam, de ez egy jó rendszer amikor a társasház saját maga mindent megold.


    Mondjuk gondok itt is vannak..de ez inkább a tervezési és kivitelezési problémák.


    Na, csak úgy elmeséltem...


    Győzködöm magam..főzni kellene.


    Lehet csinálok fasírozottat hagymás krumplival.


     

  19. 2017. január 18. 10:04261283.

    Vigyázok Julika, vigyázok. Épp most töröm a fejem, hogy kéne megszöknöm, egyet mászkálni, hogy  Ildi lányom ne vegye észre, hogy meglógtam. Nem bírom a bezártságot!! Azt mondják ki ne menjek, mert hasra esek. Majd ők vásárolnak, ha kell. A szembeszomszéd nyuggertársnőm most szórja fel valamivel az utat,  és közben a kerítésben kapaszkodik.  Julika, olyan jó sokat írtál nekünk. Mindíg olyan izgalmasakat írsz. Az ember hangulata megvidámodik tőle.  

    előzmény:
    Picivirág1 (261281)
    2017-01-18  09:55
  20. 2017. január 18. 09:58261282.

    Nahát! Ez igen. Rezedánk, hallod, ..még ilyet! Szerintem nagyon ügyes voltál. Igaz, nem sokat értek a telos fotózáshoz.Csak így tovább!Hűű.. és még albumba is raktad! Nagyon írígyellek ám.     : -  )))

    előzmény:
    rezeda02 (261247)
    2017-01-17  15:24
  21. 2017. január 18. 09:55261281.

    Borsocska!


    De jól tudod! Első az egészség...de ne csak tanácsot osztogass!!!!Te is vigyázz rá...még nagy szükséged van rá..soká, soká...

    előzmény:
    Sacika44 (261277)
    2017-01-18  09:46
  22. 2017. január 18. 09:54261280.

    Marika!


    Már éppen kérdezni akartam: ki evett a kenyeremből????De látom csak óvatosan fogyasztottál..jut is, marad is. Figyelmes barát vagy. 

    előzmény:
    Sacika44 (261277)
    2017-01-18  09:46
  23. 2017. január 18. 09:51261279.

    Szervusztok!


    Kénytelen vagyok leülni, mert a derekam nagyon megfájdult a porszívózástól. Timi mondja, hogy majd ő megcsinálja de 4 kor jön haza, nekem akkor már nincsen kedvem ekkora felfordulásra. 


    Nincs nagy hideg, majd megyek a gyógyszertárba, a boltba, de először eszem Vera reggelijéből. Ebéden nagyon finom van, sült csireke combok párolt répa körettel, és a szaft át lett turmixolva, isteni mártogatós lett. Timi csinálta


    Látom, Gabi gyakorolja az okos telefon használatot. nekem valahogy nincs kedvem hozzá, igaz, nincs is szükségem rá. van kettő gépem, és nem megyek sehova ahol telefon kell. Pedig kérdezték a gyerekek, de nem kellett. Timi is hezitált, de aztán lebeszélte magát, van egy kis notesz tablet gépe, azon is mindent tud csinálni, skypolni, fényképezni...és van mobil netje is. nagyon ügyes vagy, köszi a képeket..még, még.....


    Pötyi történetén elszörnyedteme már minden képzeleten felülmúlik. 


    Nagyon örülök Erika jó eredményénekés sajnálom Ancsurkát, hogy nincs jól. 


    Kívánom, hogy Magdi találkozzon egy szép felsővel


    Annuska!


    Nem nevetünk ki...van még itt egy barátnő, aki szintén zokniban alszik


    Ildire is gondolok...küszködik a felirattal, közben fájdalmai vannak. Bizony amíg azok a görcsök nem oszlanak el lesz is fájás, és aztán akkor is menni kell, ha nem fáj..karban kell tartani. 


    Macska vajon hol sétált ma, hol kávézott????

  24. 2017. január 18. 09:50261278.

    Szia Harangvirágocska! Az enyémek voltak egyszer  a te szép városodban azt hiszem. Mesélték, hogy vannak városnéző  élmény autóbuszok. Nagyon szép emlékekkel tértek meg. Nagyon jó, hogy ilyen aktív vagy az önkéntes munkákban. Gondolom jól lefoglal, és  szereted is csinálni. Jó érzés, ha valahol szükség van az ember segítségére. A gyaloglásokkal vigyázz, ..inkább várd meg a  buszt. 

    előzmény:
    harangvirag08 (261246)
    2017-01-17  15:21
  25. 2017. január 18. 09:46261277.

    Macsek nagyon finom kenyereket hoztál.Nem tudok választani közülük, így mindegyikből veszek egy szeletkét. 


    Vera sajtos táljából csipegetek hozzá.


    Csak óvatosan, hogy mindenkinek maradjon.


     


     

    előzmény:
    macska54 (261271)
    2017-01-18  04:41
  26. 2017. január 18. 09:39261276.

    Sziasztok! Jóregggelt Anikó! Mára hogy vagy kedves ? Remélem jobban. Tessék csak pihenni, gyógyulni, hagyd most a tenni valókat. Első az egészség. Ugye megígéred? Jobbulást kívánok.

    előzmény:
    ancsa46 (261250)
    2017-01-17  15:53
  27. 2017. január 18. 07:27261275.

    Futok a kamrába:


    Nem kell fázni, van belső helyiség, megnéztem, nagyon szép.

  28. 2017. január 18. 07:24261274.

    Szervusztok!


    Macsi gyönyörű kenyereiből is ehetünk ma!


    Napindítók:


  29. 2017. január 18. 07:24261273.

    Mĺst ir mint amit én...

    előzmény:
    rezeda02 (261272)
    2017-01-18  07:21
  30. 2017. január 18. 07:21261272.

    Jó reggelt!  


    bKorĺn ébredtem, csak benėztem, még Veronkĺt is megelőztem. Most mobillal szórakozok, később még jövök

  31. 2017. január 18. 04:41261271.

    Jó reggelt mindenkinek.

  32. 2017. január 17. 21:51261270.

    Voltunk a barátainknál pletykálkodni egy kicsit.


    Ők mesélték, hogy a másik barátainknál Marika (volt kolléganőm..egy szobába dolgoztunk sokáig) már régen küszködik valami allergiás bőrbajjal.


    Már mindenre megnézték és most beutalták a kórházba kivizsgálásra.


    Reggel bevitte a férje...rá se néztek, délután jött egy doktornő..kérdezte van-e panasza és hogy van?


    Marika mondta most éppen nincs panasza és jól van.."akkor mehet haza" és hazaküldték!


    Meg se tudtak szólalni, hazajöttek.


    Majd holnap mennek vissza ahhoz a dokihoz aki beutalta..hogy akkor most mi van?


     


    Nahát Gabi!!!


    Voltál sétálni és fényképeztél is!!!


    Ügyes vagy!!


    Anikó!!!


    Sajnálom, hogy lebetegedtél..vagy ki se lábaltál még a másikból?


    Nem Sumamed-et írtak fel? az 3 szemes "lórúgásos"...most utoljára azt szedtem..egyfolytában 9 napig.


     


    Erika nagyon örülök, hogy jók az eredményeid!


    Csak így tovább!!

  33. 2017. január 17. 20:01261269.

    Köszi, válaszoltam. 

    előzmény:
    rezeda02 (261268)
    2017-01-17  19:26
  34. 2017. január 17. 19:26261268.

    Macsi! Írtam neked privit! 


     

    előzmény:
    macska54 (261266)
    2017-01-17  18:56
  35. 2017. január 17. 19:24261267.

    Idáig dübörgött......nagyon örülök a jó hírnek.


    Anikó pihenjél....jobbulást kívánok!

    előzmény:
    erry (261251)
    2017-01-17  15:55
  36. 2017. január 17. 18:56261266.

    Ez pont így van. 

    előzmény:
    rezeda02 (261264)
    2017-01-17  18:25
  37. 2017. január 17. 18:38261265.

    Nem mentem át a  szigetre, most ahhoz hideg volt, pedig nekem nagyon tetszik. Elsősorban az, hogy kevesebb a forgalom, nagyon kellemes, nyugodt és szép hely. Én csak a túloldalon voltam, ott sem mentem messzire, mert kutyákat sétáltattak póráz nélkül és félek tőlük. Nyáron a parton szoktunk elsétálni a fagyizóba, szerintem van 2-2 és fél km, aztán vissza, jó kis séta. Te biztosan többet mész, amikor a hegymeneted van. 

    előzmény:
    franci47 (261253)
    2017-01-17  16:48
  38. 2017. január 17. 18:25261264.

    Igen, elfelejtettem átállítani... későn jöttem rá. Kicsire van állítva, mert általában csak ide teszek fel képeket, itt pedig csak 500 KB-ig fogadja el, de néha még ez is elfordulva jelenik meg, kisebbíteni kell.. Persze, ha albumot akarok, akkor át kell állítani! Lassan, de fejlődök. A telómat már kitanulmányoztam. Tudom, annak aki már tudja egyszerű (tényleg az), de erre rájönni nem könnyü... Tudod én csak azt nem felejtem el, amire magam jövök rá... amiért megszenvedek. 

    előzmény:
    macska54 (261255)
    2017-01-17  17:12
  39. 2017. január 17. 18:05261263.

    Jaj, de jóóóó/!!!

    előzmény:
    erry (261251)
    2017-01-17  15:55
  40. 2017. január 17. 17:55261262.

    Köszönöm, máris törlöm.

    előzmény:
    franci47 (261257)
    2017-01-17  17:14
  41. 2017. január 17. 17:34261261.

    Éljen, éljen, ...hurrá! Örülök, hogy jó eredménnyel tértél haza. Vigyázz nagyon magadra. Ne mászkálj a piacra, csak ha már nem csúszik az út. 

    előzmény:
    erry (261251)
    2017-01-17  15:55
  42. 2017. január 17. 17:30261260.

    Mi kedves és nagyon szeretett Anikónk, ó sajnálom, sajnálom, hogy nem vagy jól. Egy forró teát vinnék rummal??? v. citrommal, ha a szomszédban  laknék. Szegényke,  szigorú ágynyugalom elrendelve. Ugye megfogadod? Jobbulást kíván borsnéne.

    előzmény:
    ancsa46 (261250)
    2017-01-17  15:53
  43. 2017. január 17. 17:20261259.

    Tűzvihar el van tünve.

  44. 2017. január 17. 17:17261258.

    Örülök a jó eredményeidnek. Végre valaki jót is ír magáról. Ne legyetek betegek. 

    előzmény:
    erry (261251)
    2017-01-17  15:55
  45. 2017. január 17. 17:14261257.

    Vera, és Annuska, töröljétek a 8-18 részeket. Mindjárt küldöm a jó feliratokat.


    Mind felpróbálva, és jó volt. A film régi, így nem szép, de a 13-asban igazán jó zenét találtam.


    Szerintem aranyos filmsorozat lesz.


    Ha valami mégsem stimmel szóljatok.

    előzmény:
    veracsek (261217)
    2017-01-17  09:04
  46. 2017. január 17. 17:13261256.

    Jobbulást kívánok. Pihenjél. 

    előzmény:
    ancsa46 (261250)
    2017-01-17  15:53
  47. 2017. január 17. 17:12261255.

    Köszi a képeket, jók, csak kicsit nagyobbra kéne állítanod. 

    előzmény:
    rezeda02 (261247)
    2017-01-17  15:24
  48. 2017. január 17. 17:06261254.

    Hazudnak éjjel-nappal. 

    előzmény:
    Nusimama (261241)
    2017-01-17  14:40
  49. 2017. január 17. 16:48261253.

    Igen, látható nagyon szép képek.


    Merre fényképeztél, mentél Katiék felé? Vagy a ti utcátokban.


    Most megyek felpróbálom a feliratot a filmre. Most tudtam jönni.  Konyháztam.


    Látom Anikó beteg lett,..... még  "mélyebben".  Jobbulást neked is.


    Erika örülök,hogy jók az eredményeid.


     

    előzmény:
    rezeda02 (261252)
    2017-01-17  16:44
  50. 2017. január 17. 16:44261252.

    Nem kötelező megnézni, de valaki mondja meg, hogy látható-e az albumom! 

    előzmény:
    rezeda02 (261247)
    2017-01-17  15:24

Címlap

top